Kezdőlap Blog Oldal 90

Nooitgedacht póni

Nooitgedacht póni

Másnéven: Nooitgedachtperd, Nooitgedachter

Hazája Dél-Afrika, Transvaal keleti része. Hátas- és igáslónak is használják. A fajta az 1950-es évek folyamán alakult ki Basuto póni, Boer és Arab fajták keresztezésével. A fajta ritka.

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Württembergi – Württemburgi

Württembergi – Württemburgi

Eredetét tekintve a XVI. századra tehető, melegvérű fajta. Németországból származik, Marbach, Württemburg-ból. Egy klasszikus német félvér. Ami érdekességnek tekinthető, hogy ez a fajta a XIX. századra hatalmasra nőtte magát. Több mint 81 000 példány volt belőlük.

Többféle keresztezéssel próbálták megvalósítani a nekik ideális lovat, pontosabban a tenyészcélnak megfelelő lovat. Többek között Arab lóval is próbálkoztak különféle helyi

lovakkal keresztezni, illetve vittek bele Berber vonalt is, és még magyar lovat is importáltak a cél érdekében. A tenyészcél folyton változott. Végül különböző keresztezésekkel mivel elégedetlenek voltak, a meghatározott cél a katonaló, és mezőgazdasági ló tenyésztése. Így próbáltak keresztezni Anglo-normann fajtát, Oldenburgival. Végül úgy döntöttek, az Anglo-normann ló bevált. Ez lett az alapanyaga a Württembergi lónak, mely főként a tömeget adta. Végül próbáltak egy kis Holsteini vonalt belevinni a fajtába. De ez szintén nem volt megfelelő. A legtöbb segítséget, illetve a legnagyobb javítást a fajtán a Trakehneni adta, mely a szabadabb mozgást, és a magasságot örökítette. És, hogy a végére pontot tegyünk, végül az alapvető kialakító típust az Arab adta, mely ugyanakkor nemesítette is a Württembergi lovat.

Nagy munkakészségű, és nagyon jó mozgású ló. Kemény és hosszú életű. Kissé tömegesebb, mint más melegvérű lovak, övmérete nagyobb, ám mégis nagyobb szerepet kapott a hátasként való használata. Feje nem túl nagy, nyaka hosszú, a marban végződő. Háta hosszú, ám a test arányos. A far nagy terjedelmű, lábai erősek, egészségesek. Patái erősek, izületei fejlettek.

Marmagassága 165-170, illetve ennél magasabb is lehet.

Színe lehet pej, sötétpej, illetve sárga, de minden színben megtalálható, kivéve tarkában.

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

 

Garrano – Minho

Garrano – Minho

Környezet: Meditterán éghajlat
Eredet: Portugália
Jellege: Melegvérű

A fajta bölcsője Portugáliában, a Minho és a Tras os Montes vidékén van, közel a spanyol határhoz, a Minho folyó mentén. Nagyon régi fajta, ezt tanusítják azok a barlang rajzok amelyek a paleolitikumból származnak. A Garrano az évszázadok folyamán nagyon sok változáson ment át. Keresztezték az arab lóval is, de ennek jellemzői nem hogytak maradandó nyomot a garranón.

A XVI. sz.-ban, Dél-Amerikában, töle származtatják a galicenot, és az andalúz ló kialakulásában is szerepe volt. Nem is olyan régen, a helyi nép ünnepélyek alkalmával hagyományos ügetőversenyeken indult.

Tenyésztés: –

Jellemző tulajdonságok: Erős és kitartó. Nyugodt és kezes ló.

Marmagasságuk: 102 – 122 cm. Színek: Vörössárga. Hasznosítás: Hátasló, teherhordó, mezőgazdasági munka

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Rajnai-Német hidegvérű – Rhenish-German Heavy Draught

Rajnai-Német hidegvérű – Rhenish Westphalian Draught horse

Hazája Észak-Németország. Nagyon régi fajta, a Belga hidegvérűből alakult ki. Ménkönyve 1892-ben alakult meg. Fekete, pej, sárga és szürke színben lelhető meg. 158-165 cm magas.

Elsősorban húzóerőnek, másodsorban hobby/sport célra hasznosítják. A kancák száma jelenleg megközelítőleg 1361 egyed.

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Kaszinós reklámok a lóversenyeken: Mennyire jó ötlet ez?

Kaszinós reklámok a lóversenyeken: Mennyire jó ötlet ez?

Magyarországon a szerencsejáték hosszú idő óta óriási népszerűséggel bír. A hagyományos lottózók az egész országban, szinte minden faluban jelen vannak, így mindenkinek lehetősége van rá, hogy feladjon egy fogadási szelvényt vagy valami más szerencsejátékot játsszon. Természetesen ma már a legjobb online casino különböző szerencsejátékokat játszhatsz online. Az internetes szerencsejáték egyik nagy előnye, hogy így akár útközben is játszhatunk, nem vagyunk helyhez kötve.

Az online szerencsejáték másik nagy előnye a rendkívül széles játékkínálat, ami ma már megszokottnak számít mindegyik oldal felületén. Hogy mit jelent a széles játékkínálat? Nos, a játékportfólió sok esetben több ezer érdekes címet tartalmaz. A hagyományos nyerőgépek mellett pedig olyan játékok is szerepelnek a felhozatalban, mint a lottó, a puttó, a kaparos online változata, sőt, akár a lovifogadást is kipróbálhatjuk a legjobb magyar online casino felületén.

A lóverseny és a szerencsejáték kapcsolatát valószínűleg senkinek nem kell magyarázni. A lovifogadás Magyarországon is rendkívül közkedvelt szórakozási formának számít. Bár magyar statisztikát nem találtunk a témában, az írországi adatok alapján azt láthatjuk, hogy a lóversenyek látogatottsága nem csökken. Ugyan 2020-ban és 2021-ben a világjárvány miatt jóval kevesebb rendezvényt szerveztek, valószínűleg az elkövetkező néhány évben a látogatottság visszaáll az eredetire. Ráadásul a tavasz beköszöntével egyre többen fognak kilátogatni a pályára, és ott fogadásokat kötni.

1.forrás: https://www.statista.com/statistics/709895/total-horse-racing-events-attendance-ireland/

Mivel a kaszinók és a lóversenyek között hosszú történelmi kapcsolat áll fenn, gyakran találkozhatunk ezeknek a kaszinóknak a hirdetéseivel a rendezvényeken. Ezek a cégek ugyanis több országban arra használják a lóversenyeket, hogy népszerűsítsék a szolgáltatásaikat. De vajon milyen hatása van a kaszinók reklámozásának a lóversenyekre?Mi a jogi helyzet? Ebben a cikkben ezt a témát járjuk körül, így ha érdekel a lóversenyeken megjelenő kaszinós hirdetések háttere, mindenképp olvass tovább!

A reklámok hatása a látogatottságra

A szakértők között sajnos nincs konszenzus arra vonatkozóan, hogy milyen hatással vannak a kaszinós reklámok a lóversenyeken a termek látogatottságára. Egyesek úgy vélik, hogy az ilyen típusú promóciók növelhetik a lóversenyek iránt érdeklődők számát, míg mások szerint a lóversenyek ezáltal csak veszíthetnek a hitelességükből és vonzerejükből. Egyesek pedig nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget ezeknek a hirdetéseknek.

Vannak azonban olyan esetek, amikor a kaszinók reklámozása a lóversenyeken mind a termeknek, mind a versenyek szervezőinek előnyösek lehet. A kaszinók így ugyanis
lehetőséget kapnak arra, hogy elérjék azokat, akik érdeklődnek a lovizás iránt, és
népszerűsítsék szolgáltatásaikat. A lóversenyek szervezői pedig pénzt szerezhetnek, ami jelentős bevételi forrást jelenthet a sportág és a szakma számára.

Az Egyesült Királyságban például rendszeresen hirdetnek az online kaszinók a lóversenyeken, és a számok azt mutatják, hogy nagyon hatékonyan növelték ezek a hirdetések a felhasználóbázist. Az Egyesült Államokban szintén hasonló a helyzet, számos kaszinó itt is él ezzel a hirdetési lehetőséggel. A sportversenyek hirdetési felületként való használata egyébként nem újdonság. Gondoljunk például a motorsportra, ahol a bwin és a bet365 nevével is gyakran találkozhatnak a nézők.

Lóversenyek és kaszinós reklámok – Jogi kérdések

Noha a kaszinók reklámozása a lóversenyeken viszonylag bevett gyakorlatnak mondható, vannak olyan országok, ahol a törvények ezt nem engedélyezik. Az Egyesült Királyságban a lóversenyek szervezői ugyan engedélyezik a kaszinós reklámokat a versenyeken, megpróbálják korlátozni azokat a hitelességük megőrzése érdekében. A brit lóversenyszervező testület, a British Horseracing Authority például szigorú szabályokat állított fel a kaszinók hirdetésére vonatkozóan. A reklámoknak tisztességesnek kell lenniük, és nem szabad a lóverseny intézményét negatív kapcsolatba hozniuk a szerencsejátékkal. Továbbá a BHA ajánlásokat is nyújt a látogatóknak arra vonatkozóan, hogy hogyan kerülhetik el a szerencsejátékkal kapcsolatos problémákat.

Más országokban viszont egyáltalán nem engedélyezik a kaszinós reklámokat a
lóversenyeken és egyéb sporteseményeken. Ez azért van, mert a kérdés meglehetősen megosztja az embereket: egyesek szerint a szerencsejáték negatív hatásai miatt nem kéne lehetőséget adni az online kaszinóknak a népszerűsítésre, főleg nem egy sporteseményen. Ha viszont megnézzük, hogy a sportklubok milyen óriási szponzorációs összegeket kaptak egy-egy online kaszinótól, azt láthatjuk, hogy a szerencsejáték igen is pozitív hatással volt a sportág fejlődésére. Technológiai fejlesztések, valamint egyéb előrelépések is megoldhatók az így befolyt összegből.

2.forrás : https://www.pexels.com/hu-hu/foto/emberek-mezo-allatok-mozgas-3015224/

A lóversenyfogadás jövője

Bár a lóversenyek látogatóinak száma 2020-ban és 2021-ben csökkent a jól ismert tényezők miatt, a közeljövőben valószínűleg újra egyre többen látogatnak majd el a versenyekre. A lovifogadás azonban a járvány éveiben is népszerű maradt, bár elsősorban ennek internetes változata jutott el az emberekhez. Az online kaszinók az elmúlt években gomba módjára szaporodtak el az interneten, és ez a trend a jövőben sem fog megváltozni. Sőt, egyre többen fognak úgy dönteni, hogy ahelyett, hogy kilátogatnának egy lóversenyre, inkább interneten próbálnak szerencsét.

Egy netes fogadóirodában vagy a legjobb magyar online casino oldalán ráadásul mobilon vagy számítógépen egyaránt élőben követhetjük az eseményeket. Számos oldalon nemcsak szöveges beszámoló érhető el a versenyről, de a streamet is elérhetővé teszik a felhasználók számára. Az élő fogadásnak köszönhetően pedig akár a verseny közben is megtehetjük a fogadásokat. Mindezeknek az előnyöknek köszönhetően a lóversenyfogadás online változata Magyarországon továbbra is népszerű lesz, és az online kaszinók hirdetéseivel is egyre gyakrabban találkozhatunk majd ezeken az eseményeken.

Képek forrása: Canva

Holdtánc és Pepita (Pónikaland)

Rendezte: Michael Damian
2007, amerikai családi film

Szereplők:

  • Kay Panabaker (Moondance Alexander)
  • Don Johnson (Dante Longpre)
  • Lori Loughlin (Gelsey Alexander)
  • James Best (Buck McClancy)
  • Sasha Cohen (Fiona Hughes)

Moondance Alexander tinilány, és egy napon rátalál egy Pepita nevű pónira, aki megszökött otthonról. Moondance visszaviszi a lovat gazdájának, a mogorva Dante-nak , aki mikor megtudja, hogy Pepitában egy ugróbajnok veszett el, felkészíti őket a közelgő ugrató versenyre.
A rosszindulatú áskálódások ellenére Moondance bebizonyítja, hogy a  kitartás elnyeri méltó jutalmát.

Itt megnézheted a teljes filmet magyarul:

Fekete Szépség

Rajzfilm slágerek : Fekete szépség – Lóvásár

Itt vannak ők, a kacér kancák,
s a fickándozó, nagy csődör csodák,
szelid és nyers,
kezes és vad,lósereg,
mind arra vár hogy MEGVEGYÉK.
a mai nap még, hogy MEGVEGYÉK,
és reménykedik, hogy a lóvásáron őt majd csak megveszik,
mert a sorsa azon múlik hogy kiválasztják,
és MEGVEGYÉK!
hogy MEGVEGYÉK!

Igen…
Van ki táncot jár,
van ki meg kivár,
hogy kilesz a tulaj,
derüljön ki már.
Földet túr,
szemet mereszt,
s egyebet sem gondol,
mint csakis, csakis azt hogy: MEGVEGYÉK!
a mai nap még, hogy MEGVEGYÉK!
és reménykedik, hogy a lovásáron őt majd, csak megveszik,
mert a sorsa azon múlik, hogy majd kiválasztják,
s MEGVEGYÉK! MEGVEGYÉK! ….MEGVEGYÉKÉÉÉK….!!!!

Forrás: zeneszoveg.hu

Ruffian, a csodakanca

Rendezte: Yves Simpneau
2007, kalandfilm

Szereplők:

Sam Shepard (Frank Whiteley)
Mark Adam (Mike Bell)
Lisa Arnold (Sportriporter)
Laura Bailey (Cassie)
Christine Belford (Barbara Janney)

Minden idők egyik legjobb trénere, Frank Whiteley edzi a lóversenyzés legígéretesebb fiatal kancáját, Ruffiant.

Ilyen lélegzetelállító eredményt soha egyetlen ló sem ért el, Ruffian bárhol indul is, rekordot fut. Egy versenyen azonban valami furcsa dolog történik a bokszban…

Itt megnézheted a teljes filmet magyarul:

Új életek

Rendezte: James Fargo
1998, színes, filmdráma

Szereplők:

  • Kelsey Mulrooney (Sunny Matthews)
  • Tom Amandes (Ben Taylor)
  • Theodore Bikel (Dutch John Hathaway)
  • Isabel Glasser (Kathleen Matthews)
  • Erica Hess (Susan)

A 10 éves Sunny Mathews nem csak testileg, de lelkileg is összetörik abban a balesetben, melyet édesapja nem él túl.

A lány a lelki trauma hatására teljesen magába zárkózik, ám amikor megismerkedik Ben Taylor, az egykori rodeó sztár egyik lovával, a betörhetetlennek tűnő, lesántult Gingerrel, kedélyállapota javulni kezd. Hamarosan olyan szoros kötelék alakul ki közöttük, amely mindkettőjüket elindítja a gyógyulás útján…

Itt megnézheted a teljes filmet magyarul:

 

Phar Lap

Rendezte: Simon Wincer
1983, am. dráma

Szereplők:

  • Tim Burlinson
  • Martin Vaughan
  • Judy Morris
  • Ron Leibman
  • Celia de Burgh
  • Vincent Ball

Phar Lap, a legendás ausztrál versenylovat pedigré nélkül, ám jó vérvonallal is megvásárolja egy öreg tréner. Első versenyeit sorra elveszíti, de Tommy, a lovászfiú végül győztest farag belőle. Mexikóban, egy megnyert fontos verseny után azonban holtan találják: vajon ki vagy mi okozta a versenyló pusztulását?

Itt megnézheted angolul a teljes filmet:

Hiba bejelentés