A Fouta egy könnyű lófajta, Nyugat-Afrikából származik, Senegal-ból. Ez a fajta a Fleuve és M’Bayar keresztezése.
Más néven a fajtát Foutanké néven ismerhetjük.
Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.06.
Fotó: Canva
A fajta kialakulása a rómaiak idejére vezethető vissza. A „fríz” fajta a nevét egy germán néptörzstől kapta, akik Frízland (Frízföld) északi részén telepedtek le. Ez a törzs használt először olyan lovakat, melyek eltértek a klasszikus hidegvérűektől.
Kb. 150 cm marmagasságúak voltak és az ókori leletek alapján igen mutatós, akciós mozgással bírtak. Ez a fajta lehetett a mai frízek őse, ám kinézetében még jelentősen különbözött a mai típustól. A mai nemesebb vonalakat a spanyol, illetve az arab lovakkal való keresztezés alakította ki. Többek között andalúz lovak voltak hatalmas befolyással a fajtára.
A napjainkban ismert típus a 16-17. század végére alakult ki teljesen. Az idő múlásával többször is veszélybe került a fajta fennmaradása, míg a 19. század elején a kihalás szélén lévő fajták listájára is felkerült. Szerencsére napjainkban már igen szép számban találkozhatunk frízekkel mindenhol. A fajtát a rá jellemző erős csontozat, vastag, stabil lábak illetve a kifejezett izomzat miatt gyakran sorolják a hidegvérűek közé, de valójában melegvérű típusról van szó.
A standard típust magasan illesztett, elegánsan ívelt nyak, erős mellkas, viszonylag rövid hát és kerek, izmos far jellemzi. A kifejezetten izmos, és kissé rövid hátsó lábak miatt fellépése büszke, erőt és lendületet sugároz. Jellemző a kicsi, egyenes, vékony fej és a kis fülek. A hosszú, hullámzó sörény, a dús, gyakran földig érő farok és a markáns bokaszőr a fríz lovak éke. Marmagasság az alaptípusnál 1,55 méter, a mének kissé magasabbak, elérhetik az 1,60 métert is.
A szín mindig fekete, illetve ennek árnyalatai. A tartási körülmények befolyásolhatják a színtónust (nyárifekete), de a standardszín mindig egyszínű fekete. Fajtakizáróak minden esetben a fehér jegyek, mint pl.: a kesely lábak illetve jegyes fej (hóka, csillag stb.). Az egyetlen megengedett jegy a homlokon lévő max. 3 cm kiterjedésű fehér csillag. Egyedi elbírálások alá esnek a szerzett színhiányok, ezekről a szemlén a bírák szoktak dönteni.
Napjainkban, mint minden fajtánál ennél is kissé változott a tenyésztési irány. A korábbi kisebb, zömökebb, robusztusabb, úgynevezett „barokk” vonal mellett mindinkább előtérbe kerül egy újabb, kecsesebb, finomabb vonalú „sport” típus. Az új vonalra jellemző a vékonyabb, kecsesebb fej, a hosszabb törzs, a finomabban izmolt test és a hosszabb, vékonyabb lábak mely a mellső végtagoknál még kifejezettebb.
Az újabb típus megjelenésével változott a hasznosítási irány is. Nyugalmuknak és megbízhatóságuknak köszönhetően minden fronton megállják a helyüket. Korábban fogatlovakként, illetve a mezőgazdasági munkában használták őket. Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a sportban való felhasználás is, elsősorban fogathajtásban és díjlovaglásban találkozhatunk a fajtával.
Talán a legismertebb az előfordulásuk klasszikus díjhajtásban, főként a barokk ágban. A küllemből sugárzó elegancia tökéletes összhangot képez a frízekre jellemző nyugodt, magabiztos, tökéletesen alkalmazkodó munkavégzéssel. A díszes, veretes szerszámok, az akciós mozgás és a nemes tartás a régi korok hangulatát hozzák vissza. A sportosabb típussal egyre gyakrabban találkozhatunk díjlovas versenyeken is, ahol nagyon jó összhangot képez a látvány, a nemes mozgás és a higgadt precizitás.
A frízek egyöntetűsége lehetővé teszi, hogy szinte bármelyik két fríz egy párt alkosson a fogatban. Az akciós mozgás, típusra jellemző forma és a kis határok között mozgó méretek együttesen adják a fríz fogatok eleganciáját. A fríz ló igen sokoldalú fajta. Nemes vonásai és mérhetetlen megbízhatósága miatt bemutatók és versenyek ideális szereplője, de tökéletes társ hobbilovasoknak is.
Talpag Bálint
Fríz Lótenyésztők Magyarországi Egyesülete
(A cikk megjelent a Lovas Nemzet 2008. januári számában.)
Napjainkban Magyarországon kb. 150-200 egyed található. Számuk folyamatosan bővül. Az impozáns látvány és a kifogástalan habitus együtt járulnak hozzá a fajta szélesebb körben való elterjedéséhez.
2007-ben újraszerveződött a Magyarországi Fríz Lótenyésztők Egyesülete. Az Egyesület eredetileg 2002. október 31-én alakult és célja a magyarországi fríz lovak tenyészértékének megőrzése és növelése illetve a tenyésztés-koordinálás volt. Az új Magyar Egyesület a Holland Királyi Egyesület helyi kirendeltségeként működik. A Holland Központ Egyesületünket bízta meg az itthoni állománnyal kapcsolatos adminisztratív dolgokkal, ezáltal nagyban leegyszerűsítve a távolságból adódó nehézségeket. A 2007. szeptember 10-én megrendezett szemle mérföldkőnek bizonyult az itthoni frízes életben. A holland delegáció elismeréssel nyugtázta a hatalmas érdeklődést és a kiugróan magas állatlétszámot, és bár a szemlén meglehetősen szigorúan bíráltak, biztosították az Egyesületet a teljeskörű segítségnyújtásról.
Mivel a Holland egyesület koordinálja a tenyésztést az egész világon, minden egyes tulajdonosnak illetve tenyésztőnek egyesületi tagnak kell lennie, hisz a folyamatos minőségkontrollnak ez alapfeltétele. A zárt tenyésztést mi sem példázza jobban, mint hogy az egész világon megközelítőleg száz holland fríz tenyészmén van. Ezek az állatok egy nagyon szigorú több hónapos vizsgán esnek át melyben a küllem, a mozgás, a teljesítmény és egyben a habitus is bírálatra kerül.
Ezzel biztosítják, hogy csak a legjobbak-legjobbjai kaphatják meg a tenyészengedélyt. A Magyar Egyesület célul tűzte ki, hogy az itthoni tenyészállomány számára a tenyészszezonban biztosítani fogja a kellő mennyiségű és minőségű szaporító anyagot, hisz e nélkül lehetetlen a színvonalas tenyésztés kivitelezése. Sajnos ma hazánkban nincs engedélyes tenyészmén, így ez csak import szaporítóanyaggal valósítható meg. Terveink között szerepel a magyar frízállomány összegyűjtése és regisztrációja is.
Frissítve: 2023.07.04.
Fotók: Canva
Angliában telivérek ezreit ölik le minden évben, mert sokba kerül a gondozásuk. Vágóhídra küldik őket, majd hűtőkamionokban Franciaországba kerülnek, ahol nagyra értékelik a lóhúst.
A lovak “bűne”, hogy megöregedtek, vagy lassúnak ítéltettek. Élhetnének 30 évig, de még ötévesek sincsenek, amikor lelövik őket. A szabályt a lóversenyipar diktálja, amely évente csillagászati hasznot zsebel be.
Angliában évente mintegy ötezer telivért tenyésztenek versenyre. A pályákon 20 ezer lovat alkalmaznak és különböző okokból 4-5 ezret szelektálnak ki. Egy versenyló gondozása évi 6 ezer euróba (2 millió forint) kerül. Az ipar a hivatalos társaságnak, amely ápolja a “nyugdíjazott” lovakat, 370 ezer eurót ad évente. Ez kevés.
Ugyanakkor a Derby ennek háromszorosát szakítja le egy-egy győztesért.
Egy brit lap újságírója lótenyésztőnek álcázva magát oknyomozó riportot készített a témáról. Cheshire-ben és Somersetben látogatott meg két, telivérekre specializált vágóhidat. A Chesire Equine Services tulajdonosa elmondta neki, hogy évente átlag 2-3 ezer lovat likvidálnak. Somersetben ugyanez a helyzet.
Lovat a húsáért megölni nem törvénytelen. Az állatvédőknek nem is a vágóhidakkal van bajuk. Az Animal Aid szerint ezek csak “a lóverseny világában keletkezett szennyet tüntetik el”. A probléma ott kezdődik, hogy a tenyésztőket a dicsőség és a profit lehetősége hajtja a túlzott tenyésztésre, és amikor kiderül, hogy a csikó nem alkalmas a versenyzésre, lóhús lesz belőle. Ha a már versenyző lóról derül ki az alkalmatlanság, szintén erre a sorsra jut.
2006.11.03.
Forrás: Blikk
Frissítve: 2023.06.21.
Fotók: Canva
Más néven “Cheval du fleuve”. A fajta Nyugat-Afrikában, Szenegálban található. Ez egy könnyű lófajta, amely a Barb fajtából alakult ki, keresztezve a helyi pónifajtával. A Fleuve a Fouta fajtának a kiinduló állománya.
Jó felépítésű fajta, feje finom, lábai kecsesek. Energetikus és élénk a jármódja. Keskeny mellkasa van. Marmagassága 144 cm feletti.
Ezek a lovak fontos szerepet játszanak a társadalmi- és gazdasági életben Szenegálban. A Fleuve egykor törzsfőnökök lova volt, ma hátaslóként és versenylóként használják.
Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.04.12.
Fotó: Canva
Amint az erdei út torkolatához értek, mely Mimosa és Fairhill felől vezetett le a sűrű fákkal benőtt dombokon, a lódobogás és kocsizörgés erősebb lett. Női csiripelés is vegyült a zajba. Gerald előrelovagolt a fák közé, és intett Tobynak, hogy állítsa meg a kocsit az útkereszteződésnél.
– Tarletonék! – kiáltotta oda a lányainak. Piros arca ragyogott, mert a felesége után a vörös hajú kis Mrs. Tarletont szerette a legjobban az asszonyok közül. – Ő maga hajt, Mrs. Tarleton! Ennek az asszonynak a kezét meg kellene aranyozni! Pehelykönnyű, amellett erős, mint a szíj, és szép is, hogy az embernek kedve támad megcsókolni, valahányszor látja! Elég kár, hogy nektek nincs ilyen kezetek… Carreen fél az állattól, Suellen ügyetlen, te pedig, Puss…
– Én még sohasem estem le a nyeregből, Mrs. Tarleton pedig minden vadászaton pottyan legalább egyet.
– És ha el is töri valamijét, úgy viseli, mint egy férfi – emelte fel Gerald az ujját. – Nem nyafog, és nem ájuldozik. Hallgassatok, már itt vannak! – Felemelkedett a kengyelben, és kinyújtott karral meglengette kalapját, mikor a Tarleton-kocsi előbukkant a fák közül, telezsúfolva tarka ruhával, csipkenapernyővel, libegő fátyolokkal.
Mrs. Tarleton ült a bakon. A négy lány, az elmaradhatatlan néger dajka és a báli ruhás dobozok mellé nem fért volna fel még a kocsis is. Beatrice Tarleton viszont úgysem adta szívesen más keze alá a lovait. Mikor nem volt felkötve a keze, ő fogta a gyeplőt. Törékeny, madárcsontú, fehér bőrű asszony volt – olyan fehér, mintha hatalmas vörös hajkoronája szívott volna magába minden színt – amellett pedig elpusztíthatatlan egészség és fáradhatatlan erély élt benne. Nyolc gyermeket hozott a világra, mind olyan vörös hajú és eleven volt, mint ő. A környék véleménye szerint kitűnően nevelte őket, mert egyrészt éppen úgy szabadjára hagyta, s másrészt éppen olyan szigorúan fegyelmezte őket, mint a csikóit. “Vissza kell fogni a gyeplőt, de megtörni a jó lovat nem szabad” – ez volt a véleménye.
Nagyon szerette a lovakat. Folyton erről beszélt. Jobban értett az állathoz, s ügyesebben vezette a tenyésztést, mint a környék valamennyi férfia együttvéve. A csikók úgy hemzsegtek a legelőn, mint ahogyan a nyolc gyermek hemzsegett a házban. Amerre járt, csikók, gyerekek, kutyák kísérték végig az ültetvényen. Lovainak, különösen a vörös kancának, Nellie-nek emberi értelmet tulajdonított, s ha annyi dolga volt, hogy nem mehetett el a szokott időben lovagolni, odanyomta a cukrosdobozt valamelyik fekete apróság kezébe:
– Adj Nellie-nek egy marékkal, és mondd meg neki, hogy azonnal jövök. – Ritka kivételes eseteken kívül mindig lovaglóruhában járt, mert mindig lovagolni készült. Akár napsütés volt, akár eső, Nellie-t minden reggel felnyergelték, és ott járt le és fel a ház előtt, várva, hogy Mrs. Tarletonnak legyen egy órányi ideje leszaladni hozzá. Gyakran megesett, hogy Nellie árván járkált ide-oda órákon keresztül, mert Fairhill ugyancsak sok munkát adott, és ritkán akadt pihenő idő. Ilyenkor aztán Beatrice Tarleton egész nap lovaglóruhájában lótott-futott, hosszú uszályát hanyagul a karjára vetve, fényes csizmával a lábán, s nem törődött vele, akárki látja is.
Frissítve: 2023.04.24.
Fotó: Canva
A legfontosabb, hogy a ló társas állat, csordában élt. Ezért fejlett kommunikációra képes testbeszéddel, és persze hanggal. Ezeket a jeleket, ha ismerjük, biztosan sokkal hamarabb megértünk bizonyos, a lovunk körüli történéseket.
Tekintettel arra, hogy az etológia (magyarul viselkedéstan) nagyon komoly, önálló tudomány, most ebben a témában is csak érintünk néhány olyan kérdést, ami a lóval való szükséges kommunikációt segíti. Lássunk néhány gyakori jelzést illetve viselkedésformát: a hátracsapott fül, mint arról már volt szó, a bizalmatlanság jele. Ha a ló a nyakát előre is nyújtja ezzel egyidejűleg, az már a támadás jele, amit nagy valószínűséggel harapás követ.
A ló sok mindent a szagok alapján azonosít. Az idegen lovak orrukat összedugják és egymástól szagmintát vesznek. Ezt a szagolást általában, de legalábbis sokszor egy éles nyerítés, “nyígás” kíséri valamelyik, vagy mindkét ló részéről, és ilyenkor gyakran az első lábbal azonnal vág is előre a ló. Ez a két idegen közötti dominancia-sorrend azonnali tisztázására szolgál. Ha az egyik ló egyből elfogadja a másikat fölötte állónak, akkor ezzel a dolog le is zárult, ha mindkettő magát tekinti dominánsnak a másikkal szemben, akkor komoly harcra is sor kerülhet, ha van rá módja a lovaknak.
A ló a másikkal többféle módon is harcolhat. Ha a harc egyoldalú, akkor elég egy fenyegető sunyítás, vagy jelzésértékű harapás. Ha ez nem elég, akkor komolyabb harapás következik, ha ez sem dönti el a “főnökséget”, akkor jön a rúgás. Vagy “fart lök” a két ló, és hátsó két lábbal rúg, vagy az első lábakkal küzdenek. Ez utóbbi méncsikóknál gyakran figyelhető meg játékos formában, amikor egymással szemben felágaskodnak, és a két első lábbal kapálnak, próbálják a másikat maguk alá gyűrni, a földre teperni. Sajnos erre a viselkedésformára az emberrel szemben is képesek egyes, rossz természetű lovak, elsősorban mének. Ezért van, hogy a legbiztonságosabb hely a lónál a válla mellett van, mert ide az első lábával, a hátsó lábával illetve a fejével is igen nehezen, vagy sehogy nem ér el.
A ló fülének előre hegyezése, nyitott, nagy szemekkel való figyelés az érdeklődés jele. Ha mindezt nyugodt szuszogás kíséri, akkor félelem nélküli az érdeklődés, ha idegesen horkant a ló, akkor még benne van az új dolog irányában a bizalmatlanság, bármelyik pillanatban félreugorhat, vagy megiramodhat. Ilyenkor a ló orrcimpái is tágra nyílnak.
Ha a ló nyugodtan odadugja a fejét, nyugodt a tekintete, és az ajkaival (és nem a fogával!) piszkálódik, az a nyugodt, bizalomteli érdeklődés jele – örüljünk neki, és simogatással, veregetéssel viszonozzuk a közeledést. Általában érdemes szem előtt tartani, hogy a ló megérzi, hogy az ember fél-e, és ennek megfelelően viselkedik ő is. Az idegesség is átragad rá az emberről. A lóval való bánás során mindig legyünk nyugodtak, határozottak, egyértelműek (!), de nem durvák. Az azonos dolgokat azonos módon kérjük minden alkalommal, hogy a megfelelő feltételes reflexek kialakulhassanak. Általában biztosan alapozhatunk az egyszerű feltételes reflexekre. Például a ló normálisan a hirtelen durva hangoktól megijed. Ezzel szemben a katonai hátaslovak kiképzése során minden abrakolás előtt elsütöttek egy ágyút, így a lovak nem hogy nem féltek, de kifejezetten kellemes élménnyel – az evéssel – kötötték össze a nagy durranásokat.
Ami az alkoholszagot illeti, ez egyedi kérdés. Némelyik ló nem foglalkozik vele, van amelyik kifejezetten “allergiás” rá, és szabályosan támadja az italszagú embert, egyik-másik pedig vigyáz a részeges emberre. Ezt mondjuk nem kell feltétlenül tesztelni a vásárlás előtt, hacsak nem kifejezett szempont.
A ló hangokkal is kommunikál. Figyeljük meg a különbözőféle nyerítéseket. Amikor például szomjas, és meghallja a vödör csörrenését, akkor “röhögve” kér vizet. Ilyen hangon üdvözölheti is a ló megszokott gazdáját – ha örül neki. Ehhez hasonló hang, de nem teljesen ugyanez, amikor a kanca röhög a csikójának, vagy fordítva. Másféle nyerítéssel “üdvözlik” egymást az ismerős lovak. A fenyegetés hangja a már említett éles, visításszerű “nyígás”. A mének esetleges küzdelme során igen félelmetesen tudnak ordítani, de jobb, ha erre nem kerül sor.
Novotni Péter
Frissítve: 2023.07.18.
Fotók: Canva
Egyszer a ló elhatározta, hogy felmegy a hegyek közé. Hallotta, hogy ott sok a jó fű. Ment, mendegélt, találkozott a kakassal. A kakas azt kérdezte:
– Hová mégy, te ló?
A ló azt felelte:
– A hegyek közé. Azt beszélik, hogy ott már nagyra nőtt a fű, hideg a víz. Mihez kezdjek nyáron a völgyben? A füvet mind kiégette a nap, vizet egy cseppet se lelni sehol. Felmegyek oda, ahol a hegycsúcsokon még hó is van.
– Vigyél magaddal – kérte a kakas -, én is szeretnék felmenni a hegyre, nekem is jobb lesz ott.
– Gyere hát, menjünk együtt – felelte a ló a kakasnak.
És ketten mentek tovább. Elöl a ló, utána a kakas. Csak nappal mendegéltek, éjjel pihentek, már ahogy a vándorok szokták. Mentek, mentek, találkoztak a báránnyal. A bárány megkérdezte a lótól:
– Mondd csak, ló testvér, hova mégy?
A ló azt felelte:
– A hegyre. Azt beszélik, hogy ott már nagyra nőtt a fű, hideg a víz. Mihez kezdjek nyáron a völgyben? A füvet mind kiégette a nap, vizet egy cseppet se lelni sehol. Felmegyek oda, ahol a hegycsúcsokon még hó is van.
– Vigyél magaddal – kérte a bárány -, én is szeretnék felmenni a hegyre, nekem is jobb lesz ott.
– Jól van, gyere velünk a hegyre – felelte a ló a báránynak.
És hárman mentek tovább: elöl a ló, a ló után a kakas, a kakas után a bárány. Csak nappal mendegéltek, éjjel pihentek, már ahogy a vándorok szokták. Mentek, mentek, találkoztak a kisnyúllal.
A kisnyúl megkérdezte a lótól:
– Mondd csak, ló testvérem, hova mégy?
A ló azt felelte:
– A hegyre. Azt beszélik, ott nagy a fű, hideg a víz. Mihez kezdjek nyáron a völgyben? A füvet mind kiégette a nap, vizet egy cseppet se lelni sehol. Felmegyek oda, ahol a hegycsúcsokon még hó is van.
– Kérlek, vigyél magaddal engem is – kérte a kisnyúl -, nekem is felkopik itt az állam. Jobb lesz a hegyen.
– Jól van, menjünk együtt a hegyre – felelte a ló a kisnyúlnak.
És négyen mentek tovább: elöl a ló, a ló után a kakas, a kakas után a bárány, a bárány után a kisnyúl. Csak nappal mendegéltek, éjjel pihentek, már ahogy a vándorok szokták. Hanem egy reggel a lovat, a kakast, a bárányt meg a kisnyulat meglátta egy farkasfalka. A farkasok éhesek voltak és dühösek. Ahogy meglátták a lovat, a kakast, a bárányt meg a kisnyulat, mohón csattogtatni kezdték a fogukat.
– Rohanjátok meg őket! – üvöltött fel a legfiatalabb farkas. – Még őrizőjük sincs. Hej, de nagy lakomát csapunk!
A többi farkas vénebb volt, tapasztaltabb. Azt felelték a fiatalnak:
– Dehogyis rohanjuk meg őket! Tavaly is rárontottunk egy ménesre, és kicsibe múlt, hogy ott nem hagytuk a fogunkat. A lóval nem jó összeveszni.
– Hát ti csak maradjatok, én magam is elbánok velük! – kiáltotta a fiatal farkas, és kiugrott az útra.
– Mit akarsz tőlünk? – kérdezte a ló, és védelmezőn a kakas, a bárány és a kisnyúl elébe állt.
– Add ide a bárányt – mondta a farkas -, hadd tépjem szét. Megeszem a bárányt, téged nem bántalak.
– De buta vagy te, farkas! Hisz a báránynak csak csontja van meg gyapja, egyebe semmi. Ha éhes vagy, velem kezdd, majd megeheted aztán a bárányt is!
A farkas összecsattintotta a fogát, és nekirontott a lónak. Hanem az felágaskodott, nekiugrott, a mellső lábával megkapta a fejét, és leszorította a földre. A bárány odafutott, és hátulról csépelni kezdte a farkast a szarvával. A kakas a farkas hegyibe repült, vagdalta a csőrével és kukorékolt. Csak a kisnyúl ijedt meg a fiatal farkastól, az kereket oldott.
A farkasból majd kiszorult a pára, mire kiszabadulhatott a ló patája alól, inalt is vissza oda, ahol a falka várta.
– No, hát megebédeltél, testvér? – kérdezték az öreg farkasok.
– Fussunk innen gyorsan, mert mindjárt utolérnek! – kiabálta a fiatal farkas, de meg se állt. A falka megriadt, futott mind utána. Sokáig szaladtak, már nemigen bírta a lábuk. A legöregebb farkas felordított:
– Pihenjünk már, nem bírom szusszal!
Megálltak, és az egyik vén farkas azt mondta a fiatalnak:
– Azt mondd meg legalább, mi volt ott az úton, és ki kerget bennünket?
– Jaj, ne is kérdezd, még kimondani is rettenetes! Alighogy kiértem az útra, a ló a földnek szorította a fejemet, valaki meg bottal ütötte a hátamat. A harmadik szurkált valamivel és rikoltozott. A negyedik meg elrohant, nyilván az emberekhez, hogy ránk hozza a népet meg a kutyákat. Gyertek, fussunk tovább, különben utolérnek!
Hát így menekült meg a ló, a kakas, a bárány meg a kisnyúl a farkasfalkától.
Frissítve: 2023.04.24.
Fotó: Canva
Az Appendix, vagy más néven Appendix Quarter Horse egy első generációs keresztezés egy törzskönyvezett angol telivér és amerikai quarter horse között. A keresztezés Texasban kezdődött és gyorsan elterjedt, amikor a lóversenyipar telivér vérvonalat hozott a Quarter Horse Tenyésztők Egyesületébe. Eleinte a testület tagjai tartózkodtak az ötlettől, de végül elfogadták a keresztezés lehetőségét, amennyiben a két típust külön törzskönyvezik. Az évek és szelektív tenyésztés során kialakult keresztezés egy nagyobb, gyorsabb állatot eredményezett, kifinomultabb küllemmel.
Átlagos marmagassága 152-172 cm. A különböző vérvonalak keveredésének következtében a fizikai jellemzők egyedenként változnak. Általában fekete, sárga, szürke, fakó, deres és palomino színben fordulnak elő.
Munkára hajlandó fajta, bemutatókon, farmokon és versenylovaknak is használják.
Fordította: Szakál Bianka
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva
Békés megye franciaországi, Deux-Sevres testvérmegyei kapcsolatának legújabb eseménye a magyar vállalkozások és képzési intézmények részvétele a márciusi Párizsi Nemzetközi Mezőgazdasági kiállításon.
Davidovics László, a program koordinátora elmondta: a kiállításon szerepel a Mezőhegyesi Ménes Kft. lovas bemutatója és a lovas kellékeket előállító megyei vállalkozók termékeinek ismertetése. A megyénkben termelt cikkek kivitele a rangos rendezvényre a konkrét partnerkapcsolatok építését szolgálja.
A kiállításon szakmai és gazdasági fórumokon is részt vesznek a magyar partnerek. Az oktatási-képzési együttműködés keretében véglegesítik az uniós pályázatokban érdekelt intézmények körét és igényeit, elvárásait.
Fontos elem a kapcsolatokban az önkormányzatok együttműködésének kialakítása, figyelembe véve azok fejlesztési törekvéseit, munkahelyteremtési céljait. A résztvevőket fogadja a francia mezőgazdasági miniszter és hazánk párizsi mezőgazdasági attaséja. H. M. Az utazást és a programokat a Dél-Alföld-Európai Unió többcélú egyesület szervezi.
2007.02.02.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva
Ausztrál kutatók Monty Roberts „Join up” (Csatlakozás) módszerét vették górcső alá – és kétségbe vonják, hogy valóban annyira lóbarát-e, mint ahogyan azt előszeretettel állítják. Cath Henshall hippológus, a Sydney Egyetem munkatársa vezette a kutatást, melynek eredményeit július 17-én mutatta be Edinburghban a Nemzetközi Hippológus Konferencián.
„A módszer, pontosabban a körkarámban végzett munka két alapvető pontja érdekelt bennünket: egyrészt az az állítás, mely szerint a tréning eredményessége nagy részben függ a kiképzőtől és annak azon képességétől, hogy hogyan tud „a lovak nyelvén” kommunikálni; másrészt pedig az a kijelentés, hogy ez a módszer rendkívül lóbarát. Eredményeinkre támaszkodva mindkét állítás kétségbe vonható” mondta Cath Henshall. „Kutatásunk eredménye megmutatja a körkarámban végzett munka árnyoldalait. Mi ezen eredmények alapján óva intünk mindenkit a módszer további hirdetésétől, mivel a lovat félelemmel vonja kontroll alá.”
A Join-up módszerét manapság a következőképpen alkalmazzák: a kiképző különböző mozdulatokkal és hangokkal hajtja körbe a lovat a körkarámban. Majd egyre csökkenti agresszív mozdulatait, aminek köszönhetően a ló mozgása lelassul, majd odamegy az emberhez.
A kutatók emberek helyett távirányított játékautókat használtak, hogy szimulálják a technikát az emberi kiképző állítólagos központi szerepe nélkül, és cáfolják az ember és ló közötti „lónyelvi” kommunikáció fontosságát.
„A lovakat a megállásért és a játékautóhoz való közelítésért „biztonsággal” jutalmaztuk: nem kergette tovább őket, amíg rászegeszték tekintetüket. Néhány ló a végén megközelítette a játékot, sőt meg is érintette. Az a tény, hogy így is sikerült a kívánt viselkedést elérni a lovaknál, ember jelenléte nélkül, megkérdőjelezhetővé teszi a módszer alaptézisét, miszerint tudni kell a lovak nyelvén kommunikálni” mondta Henshall.
A kiképző egész egyszerűen a negatív megerősítés módszerét alkalmazza: a ló reakcióját az váltja ki, hogy amint megközelíti a kör közepén álló edzőt, a nyomás csökken vagy akár teljesen abbamarad, azaz biztonságban érezheti magát. A ló számára minden olyan reakció, ami a nyomás csökkenését közvetlenül megelőzte felelős azért, hogy a nyomás eltűnik, vagy abbamarad. Ezért ezt a reakciót nagy biztonsággal mutatni fogja majd hasonló szituációkban, hogy elérje az általa kívánt eredményt – a biztonságot. „Habár se a Monty Roberts módszer, se a mi variánsunk nem gyakorolt közvetlen fizikai nyomást a lóra, egyfajta érzelmi és pszichikai nyomást alkalmaz azáltal, hogy megfélemlíti a lovat és a körkarámban kergeti.”
Monty Roberts követői továbbá azt állítják, hogy ez a technika rendkívül lóbarát, mert egyrészt semmilyen felszerelést nem használnak, másrészt pedig a ló maga dönthet, hogy megközelíti-e az edzőt vagy sem.
„Eredményeink megmutatták, hogy ez a módszer valójában csak a félelem és biztonság váltakozásán alapszik. A ló bizonyos úton-módon rá lesz kényszerítve, hogy vagy állandóan féljen – és ezért elhajtják őt – vagy odamegy a kiképzőhöz és ezzel biztonságban tudhatja magát. Megkérdőjelezzük, hogy lóbarát-e az a lókiképzés, amely célzottan dolgozik félelemkeltéssel.” mondta Henshall, majd hozzáfűzte, hogy úgy gondolják, hogy az ilyesfajta edzésmódszernek nincs helye a „lóbarát” lókiképzésben.
A kutatók arra sajnos nem tértek ki, hogy szerintük milyen is lenne a valóban lóbarát kiképzési módszer.
A játékautó és ló találkozását videón Te is megtekintheted >>
Fordította: Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: http://phys.org/
Frissítve: 2023.04.24.
Fotók: Canva
