Kezdőlap Blog Oldal 691

Lovak a gyógyulás szolgálatában

Lovak a gyógyulás szolgálatában

 

A lovasterápia ma még kevesek által ismert és hozzáférhető segítség, pedig érzelmi és pedagógiai előnyei nem elhanyagolhatóak, és a lovaglás komoly mozgásterápiát is jelent. A hippoterápia vagy a fejlesztő lovassport sokaknak jelentős életminőség-javulást hoz.

Már 1919-ben kipattant az ötlet

Hazánkban kevéssé ismert fogalom az állatokkal segített terápia. Ez szomorú, hiszen a módszerben rejlő lehetőségek sokkal nagyobbak annál, hogy csak a gyógyító, nevelő szakma képviselőinek szűk csoportja foglalkozzon a témával.

A sajtóban néha előkerül egy-egy adat arról, hogy mennyivel jobbak a házi kedvencet tartó gazdik életkilátásai, hiszen az állat jelenléte, ragaszkodása, szeretetigénye csökkenti a stresszt, így segíthet a pszichoszomatikus betegségek megelőzésében.

Amióta megjelentek a kínálatban az ismeretterjesztő televíziós csatornák, egyszer-kétszer találkozhattunk a képernyőn az állatokkal végzett segítő tevékenységek bemutatásával: segítő kutyákkal, terápiás lovaglással, börtönlátogató macskákkal.

Ez azonban nagyon kevés, főleg ahhoz képest, ami tőlünk nyugatra folyik.

Német és angol nyelvterületen ez a “tudomány” szinte mozgalommá vált. Gyerekek és felnőttek ezrei köszönhetik a segítő állatoknak és az állatokkal dolgozó önkénteseknek vagy szakképzett terapeutáknak, hogy életminőségük jó irányba változott.

A washingtoni Szent Elizabeth Kórházban már 1919-ben tervszerűen vontak be állatokat a mentálhigiénés programba. Az állatok azóta is folyamatosan segítik a gyógyító munkát ebben az intézményben. A 20. század elején a német dr. R. Pickenbach megjelentetett egy dolgozatot A lovassport hatása az emberi szervezetre címmel. Ugyanebben az időszakban Angliában fölismerték, hogy a sérült emberek lovagoltatása nagy lehetőségeket rejt magában. Később Oxfordban tervezett lovasterápiás kezelést nyújtottak az első világháborúban megsérült veteránok számára. A lovasterápia mind német, mind angol nyelvterületen egyre nagyobb tudományos hátteret kapott, bár a század közepéig főleg mozgásterápiának tekintették, a terápiás lovaglás gyógypedagógiai szemlélete csak a hatvanas években kezdett tért hódítani.

A hatvanas években Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban és Németországban is megalakultak az első helyi lovasterápiás szervezetek. Kirajzolódtak a lovasterápia különböző szakágai, szakkönyvek, folyóiratok jelentek meg ebben a témában. 1974 óta rendszeresen tartanak lovasterápiás konferenciákat.

Miben segít a lovasterápia?

A lovasterápiát neurológiai betegségek, ortopédiai problémák, pszichés zavarok, érzelmi és mentális zavarok, érzékszervi fogyatékosságok esetén alkalmazzák. A lovasterápia a ló, a lovaglás és a lóval való foglalkozás hatásait használja fel gyógyításra, fejlesztésre. A lovasterápia több ágát különböztetjük meg, attól függően, hogy milyen problémával érkezik a páciens és hogy milyen módon, milyen célkitűzéssel foglalkoznak vele.

A hippoterápia mozgásszervi rendellenességek, tartás és mozgási funkciók hibája esetén használatos terápiás eljárás. A gyógyító munkát hippoterápiás végzettségű gyógytornász vagy szomatopedagógus (mozgásszervi betegekkel foglalkozó gyógypedagógus) végezheti. A terápia során a ló lendületes lépésben halad, hosszú, vagy rövid száron. A gyógyító hatás abban rejlik, hogy a ló háromdimenziós mozgása nagyban hasonlít az emberi mozgáshoz, így olyan tartási és egyensúlyreakciókat vált ki a lovasból, amelyek egészséges járás esetén automatikusan kiváltódnak. A központi idegrendszer így megkapja azokat az ingereket, amelyek járáskor alakulnának ki. Az így keletkezett érzékleti és mozgásos hatások segítik a megfelelő izomtónus kialakulását, az egyenes testtartás és az optimális mozgásminták létrejöttét.

A gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna fejlesztő, nevelő célzatú terápiás eljárás.
Lehet egyéni vagy csoportos foglalkozás lovasterapeuta végzettségű gyógypedagógus vagy pszichológus vezetésével. Értelmi fogyatékosoknak, tanulási és/vagy viselkedészavarral, kommunikációs illetve pszichés problémákkal küzdő gyerekeknek (és felnőtteknek) ajánlják.

A foglalkozás során a résztvevők megtanulnak lovagolni, voltizsálni is, de a terápiás cél mindig fontosabb, mint a sport maga. A ló mindhárom jármódját használják (lépés, ügetés, vágta), dolgozhatnak nyereggel, szőrén vagy voltizshevederrel. A terápia szerves része a ló gondozása, ápolása, ami komoly pedagógiai hatást vált ki, hiszen növeli a gyermek felelősségtudatát, kötelességtudatát, és fejleszti szociális érzékét.

A parasport a sérült emberek sportja. A lovaglást különböző fogyatékossággal élő emberek is képesek jól elsajátítani. Nem ritka, hogy a terápiás folyamat során megtanult lovaglás lesz a beteg hobbija. A lovaglás a fogyatékosoknak is biztosítja a hasznos szabadidős tevékenységet, sportolási, versenyzési lehetőséget. Díjugratás, díjlovaglás, fogathajtás területén is jól szerepelhetnek fogyatékos versenyzők. A sportolókkal magasan képzett lovasedző foglalkozik.

Lovasterápia Magyarországon

Nagyon nagy igény mutatkozik a gyógylovaglás minden formája iránt, annak ellenére, hogy többnyire sem a háziorvosok, neurológusok, sem az érintettek, sem pedig a szülők nincsenek tisztában a terápiás módszer lényegével.

Az is előfordul, hogy valaki megfelelő képzettség és tárgyi feltételek nélkül vág bele hippoterápia végzésébe. A lovasiskolák 1-2%-ában folyik ilyen tevékenység, de ott is csak zökkenőkkel, hiszen fedett lovardák hiányában az időjárás nagyon erősen befolyásolja a terápiás munka menetét.

Pénz, paripa…

Ez a két dolog kell a lovasterápia kivitelezéséhez, na és jól képzett terapeuták. A terápia költségeit többnyire a szülőknek kell fedezniük, kivéve, ha a küldő intézmény valamilyen forrásból tud a betegek után fizetni. A gyógypedagógiai lovaglás helyzete valamivel jobb, mert az oktató-nevelő intézmények költségvetésükből vagy pályázati pénzekből áldoznak erre.

Lovasterápiás munkát csak komoly felkészültséggel, előképzettséggel lenne szabad folytatni, de ezt sajnos még ma senki sem kéri számon az önjelölt gyógyítóktól. Nem mellékes az sem, hogy a ló ki van-e képezve terapeutának. Biztonságos, hatékony gyógyító munkát csak megfelelően kiképzett lóval lehet végezni. Terápiás lovak kiképzése a balogunyomi Unicornis Egészségforrás Alapítvány lovasközpontjában folyik.

Talán az elkövetkező években megtalálja a méltó helyét hazánkban is a lovasterápia, és hozzáférhetővé válik a rászorulók többségének számára.

2002.11.06. Sződy Judit
Forrás: [origo]
Frissítve: 2012.01.14.
2023.07.15.
Fotók: Canva

A westernlovaglás

A westernlovaglás

Nem véletlenül készítettem összeállítást a Magyar Western Lovas Egyesület népszerűsítő kiadványából. Valóban, egyre népszerűbbé válik hazánkban is ez a lovaglási mód, melyről keveset tudunk még. Másrészt pedig egy lovas embernek tisztelettel és érdeklődéssel kell fogadnia »idegen» lovastársai stílusát, szokásait. Eléggé elszomorító tény, hogy hazánkban még a mai napig is tart az epés megkülönböztetés az egyes lovas szakágak között. Pedig mindegyik ló és lovasa kapcsolatáról, barátságáról, összhangjáról szól, örömet, sikerélményt, szórakozást nyújtva művelőinek és a közönségnek. Mindezek elfogadása érdekében adunk örömmel és őszinte lovas barátsággal helyet a westernlovaglás népszerűsítéséhez, rövid bemutatásához. (Pajlócz)

A spanyolok letelepedése és lovaik importálása történelmi szempontból Amerika életében mérföldkőnek bizonyult A néptelen amerikai kontinens látszólag végtelen távolságait csupán lovak segítségével lehetett leküzdeni, a meghódított területeken a spanyol 10vaglási szokások is tovább éltek. Ez a mai westernlovaglás alapja.

Két fajtája alakult ki: a kaliforniai és a texasi stílus.

– A kaliforniai vaquero (marhapásztor) a hagyományt követve és meggyőződésből volt lovas. Számára a ménesekben a ménessel dolgozni generációktól megszokott volt. A vaquero edzette a lovát, aki legértékesebb és egyben személyes tulajdona is volt és a spanyollovas hagyományoknak megfelelően képezte ki.

– A texasi – eredetileg idénymunkás – embert a sors hirtelen lovassá változtatta, elsődlegesen a marhák őrzését tartotta szem előtt, a lovak be1ovag1ása gyakorlatias szempontok alapján történt Az USA fokozatos benépesülése, a növekedő iparosodás és az egyre emelkedő népességszám következtében megnőtt az igény a szabadidős lovaglás iránt Az American Quarter Horse éppen megfelelt ezen célnak, így hát átvették a lovaglási stílust is az emberek, mindamellett az American Quarter Horse a legelterjedtebb lófajta az egész világon. Az európai országokban is elterjedt, mint például Olaszországban, Németországban, Ausztriában és egyedszámuk egyre nő Magyarországon is!

Ahogyan az angol hagyomány szerint lovagló vadász piros, vagy zöld zakójában, fehér nadrágjában, csizmájában és kobakjával a fején magabiztosan és büszkén üget, vagy ahogyan a díjlovas fekete frakkban és cilinderben tiszteletkört tesz jobb kéz felé, úgy hasonlóan nagy hagyománnyal bír a westernlovaglásban a nagysarkantyús western csizma, western ing, a hosszú egyenes szabású nadrág, a bőrből készült chaps és a western kalap. Egy lovaglási stílus filozófiáját nem az öltözet és a felszerelés határozza meg, hanem amit már a legelső lovas nemzetek ránk hagytak: olyan lovat kell képezni, amelyik elfogadja a lovas segítségeit és engedelmes. Ez ugyanúgy vonatkozik a westernlovaglásra, mint a többi ismert és elismert lovaglási stílusra.

A különleges követelmények jó példája a Sliding Stop, melysorán a ló nagy tempójú vágtából a két hátsó lábán több métert csúszva áll meg, miközben az első lábak szabadon mozognak. A westernlovaglás egy másik speciális eleme a Spin, a hátsó láb körüli fordulatok sorozata. A spin során – mint a Sliding Stop esetében is – a ló tartása és tempója lényeges értékelési szempontok. Mind a Sliding Stop, mind a Spin kialakulásának alapja a marhákkal való munka.

A western lovak – illetve a westernlovaglásra kiképzett lovak – nyugodtak, kiegyensúlyozottak, semmi esetre sem hisztérikusak, szinte életbiztosítást jelentenek minden olyan lovas számára. aki elsősorban erdőben lovagol. A westernlovaglás a cowboyok munkájához kapcsolódó stílus, ők pedig a munkájuk mellett a legnagyobb hangsúlyt a saját biztonságukra helyezték.

Forrás: Magyar Lovas Kör
2002.
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Magyar lovaglás, lótartás

Gondolatok a magyarországi lótartás és a lovaglás helyzetéről

Sokat tűnődtem azon, hogy leírjam-e azokat a gondolatokat, melyek már régóta motoszkálnak a fejemben. Lehet, hogy e sorok sok ember számára nem lesznek tetszőek, de szeretném nyomatékosan aláhúzni, hogy nincsen szándékomban senkit sem megbántani vagy megsérteni. Észrevételeim nem érinthetik és érintik a sportlovasokat, hiszen az ő általuk gyakorlott lovaglóstílus megkövetelt az adott sportágon belül. Mondandóm, elsősorban a lovakat életstílusból, kedvtelésből tartókhoz szól.

A magyar lovasnép –szoktuk mondogatni magunkról. Ez valóban így van, mert hiába nincs annyi ló ma hazánkban, és kevesebben foglalkoznak lóval-, mint 50, vagy 100 évvel ezelőtt, de lelkében majd minden ember felvidul, ha lovat lát. A ló a magyar kultúra és szellemiség szerves tagjává vált az elmúlt évszázadok során. Nélküle értelmét veszítené a magyar lélek, valamint a tárgyi és szellemi kultúránk lényege.

Ezek ellenére egyre-másra születnek lovasklubbok, ahol az elmúlt évtizedekben kialakult gyakorlathoz hűen angol-szász hagyomány és módszer szerint tanítják lovagolni az embereket. A nyugati ember lelkülete, lóval való bánásmódja teljesen idegen a hazaitól. A kiskunsági pusztákon egymás után nőnek ki a földből a western ranchok. A magyar pusztát behálózzák, feldarabolják a nyugati szemléletet tükröző hatalmas karámrendszerek, villanypásztorok. És így értelmét veszti a lovaglás lényege. A ló a végtelen szabadság szimbóluma. Nem hiába mondták a régiek, hogy az életben két fontos dolog létezik: a szabadság és a boldogság. Az előbbit a lovad hátán, az utóbbit a szerető családodban találhatod meg.

A villanypásztorok és kerítések által beszorítjuk magunkat és lovainkat a földutakra, ami nemcsak fizikai, hanem szellemi korlátokat is jelent. Nem lesz jó hatása a lovasturizmusra sem. Európa nyugati felének jó része kerítésekkel felszabdalt vidékeihez képest a magyar tájak végtelensége és szabadsága jelentheti az igazi vonzerőt és hungaricumot a külföldiek számára. Talán nem véletlen, hogy példának okáért, a Hortobágyi Nemzeti Park területén tiltott bármilyen nagy méretű karám, vagy villanypásztor létesítése.

A lovat a jóisten a szabad ég alá teremtette. A ló szabad pusztákhoz és a zöld fűhöz szokott. Az emberek nagy költségeken istállót húznak a fejük felé és bezártságra kárhoztatják a szerencsétlen párákat. A szél gyermekei életük jelentős részét lekötve, jobbik esetben boxban, egymástól elválasztottan, ácsorogva töltik el. Esetleg 1-2 órára viszik ki őket a karámba, hogy „lejárják magukat”. Nincs számukra megadva a társas érintkezés lehetősége, pedig a lovak is társas lények, nem magányosan, hanem csoportba verődve élik le életüket. Nem játszadozhatnak egymással, nem vakargathatják egymást. Pedig ezek létfontosságú epizódok a lovak életében. És itt vannak a lovastársadalom szégyenének minősíthető jártatógépek. Kérdezem én, hogy minek tart valaki lovat, ha nem képes saját maga jártatni őket?! Gondoljunk bele úgy őszintén, nem nevetséges ez egy kicsit? Ha nem tudja a lótartó jártatni hátasát, akkor legalább adná ki ménesbe, vagy rakná karámba, hogy mozogjon! De gépet létesíteni ilyen célból! A lótartás a lóval való foglalkozást jelenti…Legalábbis ezt jelenti sokak számára.

Miért nem használjuk ki természeti adottságainkat és kulturális örökségünket, hogy a lótartás, a lovaglás és a turizmus hasznára fordíthassuk? Hasznos lenne felújítani a közös méneseket, ahova az előre felfogadott csikós gondjaira lehetne bízni, ha csak nyárára is, a munkára nem használt lovakat és csikókat. Ne feledjük, hogy egy csikónak szüksége van a szabad mozgásra és a friss fűre egyaránt. A puszták sokféle vitamint és tápanyagokat rejtő frissen legelt füveit nem pótolja semmilyen száraz széna, sőt a még hozzá adott lótáp sem! És még valami. A szabadon nőtt lovak idegállapota is sokkal kiegyensúlyozottabb, így kevesebb lenne a lovasbalesetek száma is. Nem is beszélve arról, hogy a túlzott féltéssel gyengítik lovaik ellenálló képességét és edzettségét. Így olcsóbb lenne a lovak tartása, aminek eredményeképpen egyre több lótartó és ló lehetne hazánkban.

Szánalmas látvány honfoglaló, huszár és csikós hagyományőrzőinket angol kantárral, sportnyereggel, gumibetétes kengyellel, martingállal felszerelt lovakon ülni. Ráadásul a lovon való ülésük, a két kézben tartott szár és a vele együtt járó szárvezetés is teljesen idegen a magyar lovaglóstílustól. (Tisztelet a kivételnek!). E célból szintén ildomos volna fellendíteni a magyar füredi típusú nyergek gyártását, ami mind lónak, mind a lovasnak nagyobb kényelmet jelent. Az angol vagy sportnyergekkel ellentétben ez a nyereg nem a ló gerincét terheli, ugyanis a nyereg nem is érintkezik a ló gerincével. A lovas súlyát az ívelt talpfák viselik és vezetik le a ló lábain keresztül. A lovasok ma már nem lentetnek, kocognak, ügetnek, felvágnak, vágtatnak a lovukkal, hanem trappolnak és galoppoznak. Sajnos a magyar lovas szakszókincs is ismeretlen a lótartók nagy része számára. A külsőségek után, amelyek szervesen hozzátartoznak az egységhez, el is érkeztünk a ló megüléséhez.

A Lovas Nemzet egy korábbi számában (2001. február) olvastam egy hozzászólást, melyben azt a sajnálatos tényt tárták elénk, hogy lovas túravezetői tanfolyamra jelentkező 35 emberből 27-nek nem volt megfelelő a lovastudása! Ez valóban igazán szomorú tény. Lovaskultúra szempontjából Magyarország nem nyugathoz, hanem kelethez tartozik. Ez ugyanolyan örökségünk, mint az anyanyelvünk, vagy a népzenénk. De egyvalamit elveszítettünk az elmúlt néhány évtized alatt. Ez a magyar, vagy más néven sztyeppei lovaglás. Nem kívánom részletezni a lovagló stílusok közötti különbségeket, hiszen nem ez a célja és témája az írásomnak. Egy-két ponton, azonban rá kívánok világítani olyan részekre, ami indokoltabbá tenné, hogy hobby és túralovasok visszatérjenek a hagyományos magyar lovagláshoz.

A legfájdalmasabb része az egésznek azonban az, hogy elvétve lehet látni valakit, aki rendesen ülne ügetés és vágta közben a ló hátán. A tanügetés sok lovasnak nem a legkellemesebb érzés és emlék, így azt gyorsan el is felejti használni –ha megtanulta egyáltalán.


A hozzáértő lovasoktatók a következő magyarázatot adják erre a kérdésre: Azért kell kikönnyíteni, hogy kíméljük a ló hátát. Ha ebbe jól belegondolnának, akkor ők sem gondolnák ezt komolyan. Azok az emberek, akik napokat töltenek lóháton, ennyire leterhelnék lovaik hátát? Elég csak az ázsiai nomádokra, a magyar csikósokra, vagy az amerikai cowboyokra gondolnunk. A magyarok, ameddig igazán lovasnemzetnek neveztettek, ugyanígy ülték meg hátasaikat. Nem kellene évszázadok tapasztalatát modernnek tűnő eszmefuttatásokért eldobnunk. Hiszen ha egy szempillantást vetünk a saját történelmünkre, akkor láthatjuk, hogy lovagló tudásunk és lovagló stílusunk számtalanszor felülmúlta nyugati szomszédainkét.

A probléma lényege abban gyökerezik, hogy ma szinte minden lovardában, lovasiskolában nyugati módon, angol-szász szemlélet alapján tanítják lovagolni az ifjú tanoncokat. A lovaglás nagyon intenzív fizikai és lelki élmény, aminek erős tudat- és jellemformáló hatása van. Ezért nem mindegy, hogy milyen szemléletben közelítünk lovaink felé. Az ember életében minden valamilyen hagyományra épül. Így van ez a lovaglással és a lótartással kapcsolatban is. Alig akad olyan tanár, aki valóban tudna hagyományos magyar stílusban lovagolni. Így ebben is kénytelen vagyok egyet érteni Péter Józseffel, a fentebb említett cikk írójával. A túralovaglásban valóban indokolt lenne bevezetni a tárgyalt lovaglóstílust. Ebből kelljen vizsgázni az oktatóknak.

Ez csak a dolgok egyik oldala. A másik a biztonság és az egészség. Ugyanis egy valamit nem szabad elfelejteni. A lovas ahányszor kiemelkedve eltávolodik a ló hátától, annyiszor kerül instabil helyzetbe. (Ez akkor érződik a legjobban, ha ilyenkor megugrik a ló).  Persze, erre való a térd és a comb – mondják a neves szakértők. Valamennyire valóban lehet javítani a stabilitáson, de bármennyire is tapasztalt valaki, nem vetekedhet azzal, aki lovával egybe olvadva, lovának mozgásával teljesen azonosulva üli meg a lovat. A magyarázat egyszerű és kézenfekvő.

Az ember testének a középpontja és a súlypontja, a köldök alatt néhány centiméterre található. Az igazán biztonságos lovaglás egyik alapfeltétele, hogy ezt a súlypontot a lóhoz, annak súlypontjához legközelebb tudjuk tartani. A magyar huszár nem véletlenül hordta a szablyáját, a tarsolyát is, mélyen a térde alá lógatva. Igyekeztek ők is a minél lejjebb helyezni a testük súlypontját. A kiemelkedést követő visszaérkezéskor történő „csattanás” sem a gerincoszlopnak, sem a hátizmoknak nem kedvez. Sőt, ennek káros hatását orvosi vizsgálatokkal is ki lehet mutatni. A szárat egy kézben tartva apró mozdulatokkal irányították hátasukat. Az irányításban, megállásnál, vagy gyorsításnál pedig nagy szerepet szántak a deréknak, amit a nyugati stílusnál nem lehet kivitelezni. A biztonságos üléshez együtt kell mozogni a lóval, át kell venni annak ritmusát, mozgását, amit közvetlen és minél teljesebb érintkezés nélkül nem igazán lehet véghezvinni.

A hagyományos sztyeppei lovagló stílus alapjait igazán szőrén lehet elsajátítani. Ilyenkor tudja ugyanis a lovas megtanulni azt, hogy hogyan tud együtt mozogni, egybeforrni a lovával. Kialakul a test egyensúlyban tartásának legtökéletesebb módja és így vagyunk képesek szinte azonosulni a ló mozgásával, átérezve izmainak elernyedését és megfeszülését. Szinte egybeforrunk a lóval. Mikor már biztosan ülünk lovunk hátán, és képesek vagyunk egyéb feladatokat is végrehajtani az ügető, vagy a vágtató ló hátán, nos, akkor itt az ideje, hogy nyeregbe üljünk. A nyereg biztonságot, de csak annak, aki tud benne ülni.  Higgyék el, ilyen formán nagyobb élvezet a lovaglás, hiszen megszűnik az a merevség által okozott törésvonal, melyet a nyugati stílus hordoz magában.

Ahogyan Ausztria a síelés fellegvára Európában, úgy Magyarország könnyen lehetne a lovaglás birodalma. Igen ám, de mivel tudnánk ezt elérni? Először is megfelelő minőségű és mennyiségű lóállománnyal, másrészről megfelelően képzett lovasokkal. A csodálatos környezet megvan, a történelmi hagyományok még fellelhetőek. Ezzel szorosan függ össze, hogy ha már lovasnemzetnek tartjuk magunkat, és egyediségünkkel akarjuk ismét elkápráztatni a világot, akkor tanuljunk meg újra magyarul lovagolni

őszintén remélem, hogy a számunkra idegen gondolkodásmód nem fogja teljesen és végérvényesen átalakítani a magyar embernek a világhoz, a természethez, a lovakhoz és a kultúrához való viszonyát!

          Kun Péter
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

A magyar lótenyésztés őskora

A magyar lótenyésztés őskora

Részletek Dr. Halász György: Telivérek című, 1944-es kiadású könyvének A magyar lótenyésztés őskora c. fejezetéből
(Néhai Fehér István hagyatékából összeállította Pajlócz András).

Lótenyésztésünk története szoros összefüggésben áll nemzetünk történelmével: amikor hatalmas és katonailag erős volt az ország, lótenyésztése is magas fokon állott. Amikor viszont a lóállomány mennyiségében csökkent, minőségében leromlott, ugyanakkor az ország hadiereje is aláhanyatlott. A hadsereg legerősebb, legfontosabb és hosszú időkig kizárólagos fegyverneme a lovasság volt, különösen a magyaroknál. A lovasság fejlesztését minden állam elsőrendű feladatának tekintette.

Őseink a honfoglalás művét, a Zsolt (907-947) és Taksony (947-972) alatti külföldi kalandozások dicsőségének nagy részét – bátorságuk és harcikészségük mellett – kiváló lovaiknak köszönhették, melyeken beszáguldották a mai Németországot, Svájcot és Lombardiát. A pogány magyar töretlen fehér ménnel áldozott Hadúrnak és e hódolat világosan mutatja, milyen értékes kincse volt az őskor magyarjának a ló!

Nem kétséges, hogy a honfoglalás utáni korszak állattenyésztésében a lótenyésztésé volt a vezető szerep; ezt követelték a gazdálkodási viszonyok, a terület nagysága, főleg pedig őseink harcmodora. A hippológusok azt tartják, hogy az akkori lótípus igénytelen, könnyű és szívós alkatú volt.

A honfoglalásnál nem utolsó szempont volt, hogy a lovak megfelelő legelőhöz jussanak. Így Sayus Edouard francia akadémikus 1884-ben megjelent „Magyarország történelme” című művében olvashatjuk, hogy a honfoglalás első időszakában, a Dunántúl meghódítása előtt Csepel szigetén Árpád palotát építetett magának és vezértársainak, “míg lovaik részére szabad legelőt biztosított a fejedelmi szigeten, hogy fáradságos útjukat kipihenhessék.” A krónikások is feljegyzik, hogy az első magyar ménest 889-ben Csepel szigetén Árpád alapította, ez azután még hosszú ideig szerepelt, mint a magyar királyok udvari ménese, melyet Csepel ménesmester vezetett; róla nevezhették el a szigetet is.

Szent István szintén nagy hangsúlyt helyez a lótenyésztés fejlesztésére. Érdekes kortörténeti adat: megtiltotta, hogy vasárnap és ünnepnap lóval vagy ökörrel dolgozzanak. Szent István az általa alapított egyházakat lovak ajándékozásával gazdagította.  I. Endre 1052-ben megalapította a tihanyi apátság és a dömsödi prépostság méneseit.

A magyar ló jó tulajdonságait a külföld is hamarosan megismerte. Az állandó harcokban tapasztalhatták a magyar lovak szívósságát, gyorsaságát és igénytelenségét. Szent László törvénnyel tiltotta meg a tenyésztésre alkalmas lovak kivitelét. A törvény így szól: “Semmi kereskedő ezen ország valamely határszélén lovat, vagy ökröt ne merjen venni, hanem lovat, amellyel utazhassék, vagy szántáshoz való ökröt vehet, ha akar.” A lókiviteli tilalmakat Kálmán király nemcsak fenntartotta, hanem még meg is szigorította.

A lókiviteli tilalom megszűnésének időpontja nem állapítható meg, de az bizonyos, hogy a 13. században, tehát a későbbi Árpádok idejében már nem volt érvényben, mert az akkori feljegyzésekben már “kiviteli vámról” történik említés. Mátyás király idejében a háborúk miatt a lószükséglet igen megnövekedett, ennek következtében ismét többször betiltották a lókivitelt; II. Ulászló 1498-ban egyenesen hazaárulónak minősíti azt, aki a lókiviteli tilalmat megszegi. II. Lajos uralkodása alatt tartottak először rendszeres lóversenyeket. 1535 tavaszán, a kelenföldi síkságon tartott lóverseny különösen híres volt; ez alkalommal már külföldi lovak is futottak.

Eddig a korszakig a magyar lovat minden idegen vér keverése nélkül tenyésztették. A magyar ló ebben az időben nem volt szép, de edzettség, szívósság, kitartás és igénytelenség tekintetében nem akadt párja. A mohácsi vész után szomorú napok következtek. Nemzeti és gazdasági életünk megbénult. Lótenyésztésünk számban megfogyatkozott és minőségben visszafejlődött. A hanyatlás nem tartott sokáig; a magyarok csakhamar megismerték a török lovat, gyorsaságuk és igénytelenségük miatt megszerették és előszeretettel tenyésztették.
Lóállományunk idegen vérrel történt első jelentős keveredése a török hódoltság idejére esik. E korszakot joggal tartjuk a magyar lótenyésztés virágzási korának, mert a törökök által behozott keleti lovak feltűnő gyorsan és előnyösen átformálták, megjavították az ország akkori lóállományát.

Ebben a korban csak azt a lófajtát tekintették értéknek, melynek “olyan a gyorsasága, mint a könnyű szellő”, míg a más fajtájú lovat lenézték és tenyésztésével nem szívesen foglalkoztak. Az arabvérű ló céltudatos vásárlása is elősegítette a tenyészállomány feljavítását. A 17. században Rákóczi és Bercsényi gróf közvetlenül Arábiából hozattak tenyészanyagot messze földön híres méneseik számára. Nálunk e korban az arab ló tenyésztése volt az uralkodó irányzat, míg a fejedelmek és főurak külföldi udvaraiban tartott ünnepségeken kizárólag spanyol lovat használtak.

A spanyol ló magas termetévei és tetszetős, délceg járásával tűnt ki. Kimutatható hibája volt a puha csűd és hajlott hát, valamint a túlzott igényesség. De a keveredés mégis hasznosnak bizonyult, mert hozzájárult a nagyobb testű, szebb lótípus kifejlődéséhez.

II. József a lótenyésztés terén sok üdvös és eredményes intézkedést tett. Nevéhez fűződik az állami fedeztető telepek létesítése. 1784. december 8-án kelt rendeletében megbízta Hoditz gróf ezredest és Csekonics József testőrszázadost állami ménes létesítésével és ezzel megalapította a később oly híressé vált Mezőhegyest. Miután ez a ménes a legtökéletesebben megfelelt a hozzáfűzött várakozásoknak, 1790-ben Bábolnán új ménes létesült.

Elérkeztünk tehát a 18. század végéhez és ez a kor újra irányváltozást jelent az országos lótenyésztés történetében. A lóhoz értő magyar elsőnek ismeri fel az időközben Angliában kitenyésztett új lófajta, az angol-arab keveredéséből előállított angol telivér előnyeit. Az angol és magyar lótenyésztési kapcsolat azonban nem az angol lovak behozatalával, hanem egy török-eredetű ménünk kivitelével kezdődött. Az 1687 -ben kivitt ló a Lister Turk nevű mén volt, a másodiknak kivitt pedig a Belgrade Turk nevű kanca. Széchenyi István gróf Lovakrul című művében erről a következőket írja: “Egykor Belgrád alatt egy Török Basa kancája fogattatott el, mely az angol versenyfutólovaknak igen híres öregannya lett, kinek származottjai ezer s ezer magzatokra már elágoztak és mely ma is tündöklik az Angol Köz Lólajstromban ezen név, Hungarian Mare Kancza alatt”. Hoeller Móric báró szerint az első angol import 1760 után történhetett. Kinsky Ferdinánd gróf egy mént és négy kancát hozott Angliából chlumetzi birtokára. Trauttmansdorff János gróf császári főistállómester 1814-ben hozta az első, hiteles származású telivéreket Angliából.

A hazai telivérló-tenyésztés megalapozója a “legnagyobb magyar”, Széchenyi István gróf volt. Felismerte azt a hatalmas közgazdasági értéket, melyet a ló tenyésztés jelent. Széchenyi gróf 1815. őszén kiutazott Angliába és ennek a kirándulásnak köszönheti Ausztria és Magyarország telivértenyésztésének és lóversenyzésének megindulását. 1824-ben létesítette a Pályafuttatási Társulatot, melynek előbb Pozsonyban volt a székhelye, majd Pestre helyezte át és végre két évi küzdelmes viaskodás után 1827. június 6-án megtarthatta itt az első lóversenyt a Rákosi-út terén, az Üllői- és Soroksári-út között lévő gyepen. Az angol vér terjedésére jellemző, hogy 1829-ben a pénzért fedező huszonhét mén közül huszonhárom volt angol telivér.

Bármennyit is köszönhet azonban lótenyésztésünk az angol ló elterjedésének, meg kell állapítanunk, hogy átmenetileg kárt is okozott. A nagy lelkesedés következtében ugyanis az angol vér olyan tenyészetekbe is bekerült, ahol az felesleges volt. Különösen káros volt ez a vérkeveredés a maga ősi tisztaságában megmaradt hegyi lovaknál, ahol jóvátehetetlen kárt csinált. Széchenyi grófon kívül főként erdélyi főnemeseink jártak szorgalmasan Angliába lóállományunk idegen vérrel való felfrissítése végett. A leghíresebb erdélyi tenyészhely ezidőben a Wesselényi bárók zsibói ménese volt. Híres tenyészhelyek a Bethlen-család ménesei, amelyek közül különösen a bonyhai volt jó hírű. Felemlítést érdemel a Bornemissza Lipót-féle görgényi ménes is.

Híres tenyésztő volt Esterházy Pál herceg, aki ozorai ménese részére 1816 nyarán nagy szállítmányt vásárolt Angliában. Károlyi György gróf a következő az áldozatkész főurak dicső sorában; a telivér szeretete korlátlan áldozatkészségre sarkalta, állandóan gyarapította Nagy Károlyban álló tenyészanyagát. Hunyadi József gróf a telivértenyésztést Hetményben, ürményi uradalmának egyik pusztáján kezdte. 1829-ben Batthyány Kázmér Kisbéren, Esterházy Károly gróf Szeredán, Sándor Móric gróf Pusztagyarmaton honosítják meg a telivér-tenyésztést.

Nádasdy Tamás gróf, az 1832-ben megjelent Országos Méneskönyv szerzője 1830-ban hozta Dákára az első telivéreket. Híres ménese volt Fechtig bárónak Lengyeltótin, Széchenyi Pál grófnak Marcaliban, Festetics grófnak Fenéken, Giczey grófnak Iregen, Illésházy grófnak Sárváron, Esterházy grófnak Mátyásházán, Inkey Antalnak Iharosberényben, Inkey Ádámnak Récsén, Károlyi grófnak Kerekegyházán és Előszálláson.

Az 1848-49-es szabadságharc lótenyésztésünk fejlődését nem zavarta annyira, mint azt a belső harcok történetét ismerve gondolnánk. Ezekkel az évekkel zárult a magyar telivértenyésztés “őskora”, mely Széchenyi István gróf megállapítása szerint – “inkább szerencsével, mint rendszerességgel” igyekezett az országos lóállományt feljavítani. Ami ezután következett: Kisbér megalapítása, a céltudatos és okszerű tenyészállat-behozatal, már a legújabb, dicsőséges korszak bevezetője.

Forrás: Magyar Lovas Kör, 2002.
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

A lovak lábainak megóvásáról

A ló lába olyan, mint autónál a kerék. Ha a négyből egy meghibásodik, máris megrekedtünk. A ló élőlény, nem lehet benne alkatrészt cserélni. Szerencsés esetben gyógyítható vagy magától meggyógyul, de ez a biológiai folyamat időigényes és a lovat akkor is etetni és gondozni kell, ha nem tudjuk használni. Vér Imre írása:

Előfordulhatnak olyan véletlenek, amelyről a gazda nem tehet, de az esetek jelentős részében a baj előidézője a hozzá nem értő, gondatlan, figyelmetlen, rest vagy erőszakos lovas.

A ló lábszerkezetének kívánatos alakulásáról, járáshibákról rengeteg a szakirodalom. Ezért erről csak annyit jegyzek meg, hogy a nem “tiszta járás” növeli a lesántulás esélyeit, mihelyt a lovat erősebb igénybevételnek tesszük ki. A lótól nem szabad nagyobb teljesítményt követelni addig, amíg az erre a korából adódóan, valamint a felkészítés (tréning) következtében alkalmassá nem válik. Az izmok és inak bemelegítése könnyen induló és fokozatosan erősödő munkával minden igénybevétel alkalmával elengedhetetlen követelmény.

A bemelegítés függ attól, hogy

  • milyen a hőmérséklet;
  • az igénybevétel előtt a ló hogyan töltötte az előző órákat (kikötve, bokszban, karámban vagy legelőn);
  • milyen nehézségű feladatot milyen jármódban kell majd teljesíteni és abban ugrást kell-e végezni.

Meleg időjárás esetén kevesebb bemelegítésre van szükség, mint zord időben. Ha a ló az igénybevétel előtt mozoghatott kedvére, kevesebb bemelegítés kell, mint a mozgásában korlátozott lónál. Minél nehezebb lesz a követelmény, annál alaposabb bemelegítés kell, amelyben a speciális hajlítási és ugrógyakorlatok is szerepet kaphatnak, ha a feladat ezt igényli. A ló – ahogyan az ember is – szabadnak született, mozgásának mindennemű korlátozása teljességgel természetellenes.

Hasonlítsuk össze a ló és az ember szabadság korlátozását, mi minek felel meg a másik fél esetében:

  • jászolhoz kötés = láncraverés, megbilincselés
  • boksz = szobafogság, cella
  • boksz és karám = házi őrizet
  • legelő = szabadság

Ráadásul a ló mozgásigénye jóval nagyobb, mint az emberé. A magyar paraszti lóhasználatnál nem szenvedett a ló a kikötéstől, mivel napkeltétől napnyugtáig kocsi vagy mezőgazdasági eszköz elé fogva dolgozott, örült, ha megállhatott és pihenhetett. A mai lovak szerencsés esetben a nap 24 órájából 1- 2 órát dolgoznak, vagy akár napokig nincsenek is igénybe véve. Ilyen esetben lovat rabságra kárhoztatni felelőtlenség, bűn és tiszteletlenség az állattal szemben.

A magyar paraszt lovainak lábát nem kellett fáslizni. Most, ha bemegyünk egy sportistállóba, a lovak jelentős részének a lába fáslizva vagy különböző természetes vagy mesterséges anyagokkal folyamatosan kezelve van. Ínvédő, bokavédő, pataharang használata szinte általános. Rafinált zablák, orrszíjak, martingálok, segédszárak kényszerítik “iskolaegyensúlyba” a lovat. Tehát minden rendelkezésünkre áll, ami a természetellenes lóhasználathoz, a versenyteljesítményhez szükséges, ami őseink számára – bár ők tényleg lovas népek voltak – ismeretlen volt.

Az egyik (talán legismertebb) istállónál, amikor a sportoló agyonfáslizva vitte az udvarra a lovát tréningre, megkérdeztem, hogy miért van erre szükség? Azt mondta, hogy másképp nem bírná a ló lába a tréninget. Ha nem bírná, az azt jelenti, hogy annak a lónak az a tréning már sok, akkor pedig a követelményt csökkenteni kell. Vajon látott-e már valamelyik ugrólovasunk olyan nemzetközi szintű atlétát, aki fáslis lábbal végzi futó vagy ugróedzéseit, hogy saját fizikai-biológiai képességeit felülmúlja?

Egy lovat hoztak egyszer hozzám bértartásra. A lószállító utánfutóból alig tudtam a bokszba bevezetni. Elülső lábain az inak el voltak szaggatva. Megkérdeztem a tulajdonost, hogy ott, ahol előzőleg bértartásban volt a ló az istálló mellett domb van-e vagy szántás? Az utóbbi volt, és az istállótulajdonos a kikötött lovat több nap állás után bemelegítés nélkül a szántásban vágtáztatta. Gyakori hiba, hogy a lovasok a lovat kantárral nyeregből, vagy a földön állva (akár kötőfékkel is) hirtelen megfordítják. Az eredmény könnyen sántaság lesz. Kemény talajon patatalp nyomást, vagy patarepedést kaphat a ló, ha nem vigyázunk rá.

A nyírbarázdák elhanyagolása, a trágyás istálló, a soha nem takarított karám nyírrothadáshoz vezethet. A természetes körülmények hiánya nem csak a patán, hanem a csűdhajlatban is problémát okozhat gennyesedő, fájdalmas csűdsömör formájában.

Be kell vallanom két lovas szakkönyvnek ellentmondó bűnömet:
– patakenőcsöt soha nem használtam;
– sem fürösztés, sem havas vagy vizes terep után csűdhajlatot nem töröltem szárazra.

Ami mellettem szól:
– lovaim soha nincsenek megkötve, májustól októberig éjjel-nappal karámban vannak, télen éjszakára bokszban – a bokszban mindig száraz alom van, a karám minden nap ki van takarítva – minden lovam naponta legalább másfél órát megy terepen, ha nincs rá lovas, akkor vezetéken vagy szabadon;
– a lovaim sem patkót, sem kovácsot nem láttak, körmölésüket magam végzem – az igénybevételhez csak egy csikókantár és egy nyereg (hosszú túránál még nyeregtáska) kell – csűdsömör, íngyulladás, ínszakadás nem akadályozta negyedszázadon át lovaim használhatóságát.

Vezérkancám, “aki” ellési napján is lovagolva volt, ugyanúgy, mint élete utolsó délutánján, 26 évesen kb. 100 000 kilométer megtétele után kiváló patával és száraz inakkal távozott az égi legelőkre.
Amikor a lovat szemlélők egy rövid, gusztustalan magyar szóval csak úgy odavetik, hogy milyen a ló lába, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ebben milyen “érdeme” van magának a lónak és a gazdájának.

Vér Imre
Forrás: Magyar Lovas Kör
2002.december
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

A kanca ellése

Bokor Árpád: A kanca ellése

A ló vehességi ideje 330-340 nap. Az ellés közeledésére – a naptárban feljegyzett dátumon kívül – külső jelekből is következtethetünk. Ilyen jelek a horpaszok beesése, a fartő besüppedése, a csecsbimbók végén megjelenő, sárgás színezetű viaszcseppek megjelenése.

Közvetlenül az ellés előtt a kancán kólikás tünetek figyelhetők meg (kapar, többször lefekszik, körbejár a boxban), valamint sűrűn és keveset vizel. Ellés előtt 2 héttel a kancát helyezzük fertőtlenített, mélyen almozott, huzatmentes boxba és biztosítsunk számára kellő nyugalmat.

Az ellés második szakasza a kitolási szakasz, amikor is a kanca megelli a csikót. A lábhólyag jelenik meg először, mely ha magától nem reped fel, célszerű felrepeszteni, de előtte mindenképp győződjünk meg róla, hogy mindkét elülső láb jelen van-e és jól helyeződik a szülőútban. Rendellenes fekvés esetén azonnal értesítsük az állatorvost.

Az kanca viszonylag gyorsan ellik, így az ellés megindulását követően 30-40 percen belül megellik (erős hasprés). A csikó helyes fekvése esetén segítségre ritkán van szüksége, ilyenkor azonban a csikót csak lefelé, a tolásokkal összhangban szabad csak húzni, nagyon kíméletesen.

kitolási szakasz hirtelen kezdődik, s szabályos időközönként (1-1,5 percenként) jelentkező tolófájások (6-8) eredményeként megjelenik a lábhólyag (a magzatburok, benne a csikó két melső lábával), majd miután ez felrepedt, a magzatvíz elfolyik, s a kanca megellik.

A kitolási szakasz legnehezebb része a mellkas áthaladása. Ilyenkor segíthetünk a kancának (ha szükséges). Különösen szűk, fiatal kancáknál gátrepedés is előfordulhat. Ilyenkor állatorvosi beavatkozásra van szükség az ellést követően, azonban addig is feltétlenűl tisztán kell tartanunk a sebet és mihamarabb elállítani a vérzést.

Az ellést követően a köldökzsinór a kanca felállásának pillanatában elszakad. Elvágni semmiféleképpen sem szabad. Esetleg roncsolni szokták, de ez sem ajánlott mivel még ilyenkor is jelentős mennyiségű vér jut a csikóba a méhlepényből. A köldökcsonk fertőtlenítését valamilyen szárító hatású szerrel célszerű elvégezni, s nem árt megismételni a csikó első napjaiban sem.

Ellést követően a csikót töröljük szárazra, ill. hagyjuk, hogy anyja lenyalogassa. Ha esetleg túl sok magzatmáz lenne az orrában, ill. a szájában kézzel távolítsuk el.

 A bélszurok kihajtása kétféle módon történhet. Beöntéssel, vagy 1,5-2 dl parafinolajjal szájon át nyelvgyökérre adva. 

Fontos, hogy ellés után a csikó minél hamarabb szopjon, mert így jut hozzá a kolosztrumhoz (föccstej), mely immunrendszerének kialakulásában játszik döntő szerepet. A csikó az első hetekben naponta akár 60-70 alkalommal is szopik.

méhlepénynek az ellést követően 30 percen belül távoznia kell a kancából. Ha ez nem történik meg feltétlenül állatorvost kell hívni. Ikerellés esetén gyakran előfordul, hogy az első csikó születése után órákig semmi sem történik, nem távozik el a méhlepény a második miatt.

A magzatburkot és a méhlepényt feltétlen fell kell kötni “labdába”, hogy a kanca rá ne lépjen, mert a méhlepény bennszakadása súlyos problémákat okozhat.

A méhlepény, a magzatburok és az ún. csikókenyér (hippomannes), mely a magzatvízben szőrből, levállt hámból összeállt képlet, általában tenyérnyi, sárgás-zöldes színezetű. Régen azt hitték róla, hogy a csikó táplálásában van szerepe.

A magzatburok és a méhlepény. Mindekettőt feltétlen mutassuk meg az állatorvosnak!

Lovak esetében az ikerellés igen ritka, kb. 0,5%, bár telivérek esetében 1%-nyi is lehet. Az ikervemhesség megállapítására ma már 16-18 naptól az ultrahang nyújt segítséget. A vemhet célszerű elvenni, mert a kancák általában elvetélnek, vagy holtan ellik meg a csikókat. Előfordulhat azonban, hogy egyik, esetleg mindkét csikó megmarad, de ezek vitalitása igen gyenge és általában fejletlenül jönnek a világra.

A cikk teljes szövege és a fotók a szerző munkája. Minden jog fenntartva.
Dr. Bokor Árpád © 2002
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

Katonalovainkra emlékeztünk 2002

Katonalovainkra emlékeztünk 2002.

Negyedik alkalommal gyűltünk össze a Komáromi Katonai Lovas-emlékműnél, hogy a harcok során áldozattá vált katonalovainkra emlékezzünk.

Minden esztendőben egyre többen csatlakoznak ünnepségünkhöz, mind a hagyományőrző szervezetek, mind a magánszemélyek. Vitéz Márkos Attila és néhai szeretett alelnökünk, Menthy Árpád egykori vágya valóra vált, az emlékművet 1999-ben felújítottuk, újraavattuk és azóta ünnepi megemlékezéseink országos jelentőségűvé nőttek. Minden lovat szerető és tisztelő ember tudhatja, hogy Komáromban van egy katonai lovas emlékmű, melynek talapzatán bármikor elhelyezhet egy szál virágot huszáraink, lovaskatonáink hűséges bajtársainak örök emlékére.

Az idén is megtisztelte és jelenlétével emelte ünnepségünk rangját dr. Janza Frigyes dandártábornok, aki Lamperth Mónika belügyminiszter asszonyt képviselte. Köszönjük, hogy engedélyezték a Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Díszegysége 7 fős alegységének jelenlétét, akik igazi díszei voltak az ünnepségnek. Az emlékműnél díszőrséget állt vitéz Cserhalmi Pál huszárezred es, vitéz Jásdi Balázs gyalogsági szemlélő, és a Történelmi Lovastúra Egyesület nevében huszár hagyományőrzőként Diószegi Edina és Prapz Melinda.
Ünnepi beszédet Váczi Ernő úr tartott, akinek hiteles szívhez szóló szavai nagy hatással voltak az egybegyűltekre.

Kedves Barátaim!

A Magyar Lovas Kör elnöke agresszív barátsággal, érdemen felül érdemesítve kötelezett a mostani szólamlásra, ahol rangos személyiségek előtt, a leghűségesebb bajtárs emlékoszlopánál emlékezhetem a csatamezőkön velünk és értünk vérző társról, a katonalóról. A mondandó témájához konkrét fogódzót keresve barátaim és saját könyvtáramban, történelmi és lovas-köteteket böngészve kutattam a nevesített katonalovak különleges szolgálatát, hőstetteit, mártírumát megörökítő, időben, térben behatárolt leírások, hiteles dokumentumok után. Hiányos az ilyen témájú memoárirodalom. Miután a csatát járt lovas katonáink gyérült erdejében már kevés az élő szálfa, szükséges lenne a hiányt pótló utolsó emlékek begyűjtése, rendszerzett, írásos rögzítése. A lelkes “kegyelet gondozó” Magyar Lovas Kör tagjainak méltó feladat lehetne ez a misszió.

A jelzett dokumentumok hiánya miatt, maradt számomra az érzelem tolulása, a témát övező gondolatok kifejtése. Az igaznak vélt vagy igaztalannak hirdetett, hont foglaló vagy hont védő háborúk tömény sorozata az emberiség történelme. A kerék feltalálása után, mintegy tízezer évvel ezelőtt, először hasított körmű állatokat jármozva, majd ugyancsak járommal, ember nélküli kocsi elé fogva az ellenségre zúdította az ember a lovat. Lópusztítással kezdődött a több évezredes csaták sorozata. Következtek a bigák, trigák, quadrigák szekérharcai, majd a nyerges küzdelmek végtelennek tűnő sorozatai, szinte napjainkig – szoros szimbiózisban ló és lovas.
Az emberszolgálatra, megbízhatóságra, hűségre, magasabb kiképzésű lovak -levád, kurbett, kapriol idomítottsággal- együtt küzdöttek a lovasokkal a győzelemért, ha kellett mindhalálig. .
Tisztelet a földgolyó valamennyi csatalovának, és megkülönböztetett tisztelet a magyar huszárlónak, mely hűséges hittel vitte, védte, óvta, vérezte honfitársainkat a Balkántól Párizsig, a Pripjet mocsaraktól a Don-kanyarig. Hangozzék el néhány legenda emlék az emlékoszlop előtt.

Dr. Várady Jenő lírai hangvételű prózai írásából merítve: 1944 ősze Tiszaszentimre. “Odább”-ra, a még tejelő sárga kancára nyerget dobnak a rekviráló katonák és gyors menetben ellovagolják a ködereszkedésben. Nyerítő sírása lassan elhal. További sorsa, végzete ismeretlen, de csecsszopó, árva csikója hátra maradt, s Aranyos néven nemzeti büszkeségünk lett. Szájhagyomány Darányiból: A bábolnai ménest már elmenekítették. A kitűnő küllemű, de ariózus természetű törzsmént, Kuhaylan Haifi 1-t Darányiba rejtették. A visszavonuló katonák rátaláltak és “vezéri hátasként” parancsnokuknak felnyergelték. Nyeregbe szállás után “Haifi” szájával hátranyúlt, lovasát földre rántva harapta, taposta, mire a rémült tiszt pisztolyt húzva, főbe lőtte a mént. Vérző tetemét a darányi-pusztai erdősávban hantolták el.

Művészszobrokkal hitelesített országos legenda: A győri csatában halálos sebbel lóról eső katona, estében lekantározta nyergesét. A szintén sebesült, kantártalan mén, nyereggel a hátán, a tíz évvel korábbi csikóemléket őrizve, szülőménesébe, Bábolnára vágtatott. Ott, szimbolizálva a csatavesztést, összeesett és kimúlt. A “leghűségesebb bajtárs” emlékét kettős változatú lószobor őrzi Bábolnán.
Vadászbarátaim egy könyvre hívták fel figyelmemet: “Cserkelés az életem.” Írója, Balza Antal, egykori magyar huszár, aki vadászélménye cserkelő útjain félévszázadot meghaladó emlékként rögzíti, hogy az orosz fronton, egy felderítő osztaggal aknazáporba került és menekülő vágta után, fedett terepre érve észlelte, hogy bajtársa, a nóniusz fajtájú “Siófok” csatakba izzadva, remegni kezdett. Lóról szállva látta, hogy a nyereg mögött, ökölnyi sebből vérző lova utolsó halálvágtával mentette meg az életét. “Siófok” a messzi földben pihen, az öreg huszár, hatvan évvel később – hajnali cserkelések emlékeibe szőtt bajtársi fájdalommal szívében – tavaly tért örök pihenőre, Siófok közelében.

Kedves Barátaim! Komáromban vagyunk, a katonalovak hősi emlékoszlopánál, a novemberi ólmos őszön. Lehajtott fejjel, de feszes derékkal tisztelgünk “legjobb bajtársunk” emlékének. Közben szívünk táján pislog egy melegítő láng. Ennek neve: lelkiismeret.

Hogy az emlékmű felújítva áll, hogy környezete ápolt, rendezett, hogy évről évre méretében és színvonalában nagyobb megemlékezésre gyűlhetünk össze, az sokunk munkájának, támogatásának és részvételének köszönhető. Elhatároztuk, hogy a tőlünk telhető szerény formában, pár soros köszönetünket nyilvánító emléklappal és egy apró emléktárggyal jutalmazzuk azokat, akik lehetőségükhöz, pozíciójukhoz, pénztárcájukhoz és idejükhöz mérten váltak segítőtársakká. A Magyar Lovas Kör Kézműves Szakága mesterei közül a Budai Papírmerítő Műhely tulajdonosai, a Gulyás család, valamint Hidvégi Miklós sallangkészítő, bőrdíszműves mester keze munkáját nyújtottuk át a következő tisztelt személyeknek:

– Zatykó János, Komárom város polgármestere
– Rédli Margit a komáromi önkormányzat sajtóreferense
– Lamperth Mónika belügyminiszter
– Dr. Janza Frigyes, dandártábornok
– Fodor Lajos vezérkari főnök
– Farkas József alezredes, a 7 fős lovas díszegység parancsnoka
– Menthy Zsolt
– Menthy Mariann
– vitéz Márkos Attila
– ifj. vitéz Márkos Attila
– dr Pál János, a MHLHT ügyvezető elnöke
– vitéz Cserhalmi Pál huszárezredes
– Hargitai József őrnagy, Bólyai Lovasklub elnöke
– Diószegi György, TLE elnöke
– Pekár István, Duna TV elnöke
– Váczi Ernő
– Nagy Kálmán, ny. h. ezredes
– Czeczidlowszky Béláné
– vitéz Sándor Zsolt százados
– vitéz Jásdi Balázs gyalogsági szemlélő
– T Nagy Ferenc Gidrán-Senior Kft. tulajdonosa
– dr. Eőry István
– Eőry Csilla – Hajdú Ágnes, újságíró
– Varga István, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. ügyintéző igazgatója

Az emléklapok átadása után került sor a koszorúzásra. Azért nem sorolom fel részletesen a résztvevőket, mert személyük és az általuk képviselt intézmények és egyesületek megegyeznek az emléklappal jutalmazottakéval. A Magyar Lovas Kör nevében dr. Elek Sándor, Brandt László, Újházi Pál és Vér Imre urak helyezték el koszorúnkat az emlékmű talapzatán. Az ünnepségról felvételt készített a Duna TV és a helyi városi televízió is.
Ezt követően átvonultunk a Monostori Erőd tanácskozási tenl1ébe, ahol szerény, de baráti hangulatú vendéglátással fogadtuk az érdeklődőket. Itt kelült sor három rövid előadásra dr. Fehér Dezső c. egyetemi tanár megnyitójával és levezetésével. Az első előadó Nagy Kálmán ny. h. ezredes volt, aki december 8-án tölti be 93. életévét. Szeretett Kálmán bácsink a huszárság szerepét méltatta történelmünkben, és a lovakhoz való kötödését, tiszteletét fejezte ki szenvedélyes szavaival. Vitéz Jásdi Balázs a katonaságnál használt nyeregtípusokról és kialakulásukról tartott tartalmas előadást. Vitéz Sándor Zsolt a Monarcllia szétesése és azt követő időszakában viselt lovas katonai ruházatokról beszélt a hallgatóságnak. Köszönetünk mindegyiküknek a hiteles, részletes, lelkes hangvételű előadásért, melyek méltó helyen és környezetben hangzottak el a történelmi falak között. Az előadások végeztével szót kért tagtársunk, támogatónk T Nagy Ferenc úr, akinek segítsége nélkül színvonalában, programjaiban szegényebb, szürkébb megemlékezést tarthattunk volna.

T Nagy Ferenc úr fontos kéréssel fordult a jelenlévőkhöz, melyet kérem, tekintsenek közfelhívásként.
Mint a Gidrán Seruor Kft. tulajdonosa és vezetője keresem azokat az embereket, akik segédkeznének a Gidrán- ló történetének megírásában. Egyúttal krem mindazon személyek jelentkezését, akik résztvevői voltak a Pusztaszentkirá1yi Méncsikótelep és a Jászberényi Méntelep Ausztriába való menekítésében 1944. szeptembere és 1945. májusa közötti időszakban, és azok Magyarországra történő visszahozatalában 1945. október és november időszakában. Ez utóbbihoz rendelkezésre áll hiteles forrásanyagként apám, T. Nagy Ferenc méneskari főtörzsőrmester fent jelzett időszakban írott kézírásos naplója számtalan névvel, pontos helymeghatározással, adattal. Akik a fenti események résztvevői voltak, megérdemlik, hogy a hálás utókor tetteik megörökítésével tisztelegjen előttük.

Cégünk mindkét témában a megírás és a megjelenés költségét, valamint a szervezéssel kapcsolatos összes munkát vállalja.

Jelentkezésüket várom az alábbi címen és telefonszámon:
Gidrán Senior Kft.
1119 Budapest, Mérnök utca 37/b tel.: (1) 203-4731, (1) 20ő-5ő18, fax: (1) 371-1184,
e-mail: gidran@axelero.hu

Vitéz Márkos Attila közbenjárásának és családja rangjának köszönhetően kaptuk meg térítésmentesen a tárgyalótermet, Varga István úrtól, a Monostori Erőd Hadkultúra Központ Kht. ügyvezető igazgatójától. Külön köszönjük neki, hogy idegenvezetőt is biztosított az erőd megtekintéséhez.  Gulyás család az ízlésesen nyomtatott, merített papír emléklapokkal támogatta idei ünnepségünket. Az ünnepségek utáni visszajelzések alapján örömmel mondhatom, elégedettek lehetünk, hogy összefogásunk meghozta gyümölcsét. Egyetlen negatívumként említem meg, és nagy csalódást jelentett, hogy tagságunk, az előre kihangsúlyozott felhívásunk ellenére, szerény létszámban jelent meg.

Pajlócz András elnök

Forrás: Magyar Lovas Kör
2002.

Alternatív módszerek az állatgyógyászatban

Alternatív módszerek az állatgyógyászatban, az állattartásban
és az élelmiszertermelésben

 

Ezzel a címmel rendezte meg immár negyedik alkalommal konferenciát a Mátray Ház Kft. 2002. április 12-13.-án a CEU Szálló és Konferencia Központban.

A Magyar Állatorvosi Kamara által támogatott konferencián 28 előadáson vehettek részt az érdeklődők. Mielőtt beszámolnék Körünket is érintő egyik témáról, gratulálni szeretnék dr. Mátray Árpád állatorvosnak, tagtársunknak, barátunknak, hogy sok éves kitartó munkája eredményeként hazákban is szakmailag megérdemelt helyére került az alternatív állatgyógyászat. Ezen a konferencián egymással karöltve tartottak előadást a homeopata orvoslás, a bio és ökogazdálkodás, a fitoterápia, az energetika, a biokémia, a bio fizika neves képviselői.

Számumra a legnagyobb élményt dr. Mátyás Ernő, a geológiai tudomány kandidátusával történt találkozás jelentette. Nem csak azért, mert – egy szakmailag kívülálló szemével nézve – az egyik legérthetőbb témáról kaphattam értékes információkat, hanem azért is, mert dr. Mátyás Ernőben gyerekkorom kedvencét, Öveges professzort láthattam meg újra. A nyugalom, a bölcsesség, a tudás és az emberszeretet tökéletes ötvözete uralkodik jellemében. Beszámolóm cége, a Geoproduct Kft. működésről, kutatásairól, eredményeiről és termékeiről ad rövid összefoglalót.

Fűben, fában, kőben orvosság?

Mi ennek a kibővített bölcsességnek a tudományos alapja? Jelen ismereteink szerint az élet kialakulásában az ismert 87 természetes elem közül 28 játszik döntő szerepet. A Tokaji-hegység 10-12 millió évvel ezelőtti vulkanizmusa ezeket az elemféleségeket felhalmozta, elterítette a hegység területén. A lezajlott vulkáni, utóvulkáni folyamatok révén a földkéreg 30-35 km-es mélységéből kiszabaduló vulkáni olvadékanyag a felszínre hozta azokat a kémiai elemeket, melyek az ősi Föld felszínén 3-3,5 milliárd évvel ezelőtt a földi élet természetes környezetét, és egyben bölcsőjét adták. A talajok túlműtrágyázása, a trágyautánpótlás hiánya a felső talajszint nyomelemeit lecsökkentette. A nyomelemek a talajból nem kerültek át a növénybe, a növényből az állatba, és az állatból nem jutottak el a táplálkozási lánc végén álló emberhez sem. A bio-nyomelemek hiánya pedig különböző betegségek kialakuláshoz vezetett.

A betegségek leküzdésére az emberiség korszerűnek mondott kémiai gyógyszereket vetett be. A gyógyszerek, ha az adott működészavarra jól is hatnak, előfordul, hogy mellékhatásaikban többet ártanak, mint a kezelt betegség.
Az 1984-ben alakult társaság azt tűzte ki célul, hogy az élő szervezeteket olyan természetes anyagokkal lássa el, amelyeknek mellékhatásai nincsenek, de biztosítják a salakanyagok eltávolítását, az immunrendszer stabilitását és a vezénylő nyomelemek bevitelét. Ezeket az anyagokat a földkéregben, a kőzetekben, ásványokban találták meg.

A dísz- és hobbiállattartás Magyarországon a rendszerváltás kiteljesedésével egyre általánosabbá válik. Az apró dísz- és hobbiállatok kiegészülnek sportcélokra tartott állatfajok tartásával, takarmányozásával, pl. lótenyésztéssel is. Versenylótartásnál vált be a Zeoilit Universal, mint takarmányadalék a versenyállatok robbanékonyságának, állóképességének fokozására. Mellette a sérülések kezelésénél is foganatosították a természetes zeolit ásványok bakterioszorbens tulajdonságait. A külsőleges sérülések kezelésére jól bevált a ZEODRY 85 márkajelű sebhintőpor. Versenylovak, bemutatás szerűen tartott különleges állatok, állatkerti egyedek sérüléseit ezzel a termékkel beszórva gyors hámosodás, gyógyulás érhető el. Ez vonatkozik nemcsak a verseny, de az egyéb hobbiállatok, mint kutya, macska sérüléseinél is. Zúzódásokkal, ödémával járó sérülések vagy ízületi, rándulásos panaszokra a zeolittartalmú ősiszapot alkalmazzák RHEUMIN iszappakolás formájában. A versenylovak sérülései látványosan, 1-2 hét alatt kezelhetők ezekkel a készítményekkel.

Köszönöm a Mátray-Ház Kft. meghívását és őszinte elismerésem a színvonalas rendezésért!

 

Pajlócz András
Forrás: Magyar Lovas Kör
Frissítve: 2023.03.23.
Fotók: Canva

Medina születésnapjára

Medina születésnapjára

Toponárról, a Kapostály MGTSZ arab tenyészetéből 1979 nyarán megvásároltam egy kétéves kancát, Toponár Mersuch Divatost, mely 1977. február 15-én született. Ez a ló azóta is nálam van, a Medina használati nevet kapta.

A mai napig a kanca rendszeres terepmunkát végez, gyakran 8-9 éves gyerekekkel. Teljesen megbízható. Kilenc csikót ellett, melyek részben eladásra, részben nálam hátas szolgálatra beosztásra kerültek. Ez a kiváló vezérkanca kb. 110 000 km-t dolgozott velem terepen, ami azt jelenti, hogy itt, a 47. földrajzi szélességi fok környékén, ahol hazánk fekszik, kelet-nyugat irányban négyszer megkerülhettük volna a Földet.

Huszonötödik születésnapjára ünnepélyes keretek között került sor. Eljött sok régi és sok új lovasa, felnőttek és gyerekek egyaránt. Ezen a napon tiszteletképpen az a fiatal állatorvos lovagolta, aki egy évvel ezelőtt szinte reménytelen, súlyos megbetegedéséből megmentette.

Az ünnepi torta lenmagfőzetből, árpa-, zab-, kukoricadarából és korpából készült. A 25-ös szám répakarikákból lett kirakva, körben almák díszítették. A köszöntő vers elhangzása után az egy szál gyertyát a gazda fújta el, majd az ünnepelt a tortát jó étvággyal elfogyasztotta. A felnőttek pezsgővel, a gyerekek gyerekpezsgővel koccintottak kedvenc lovuk tiszteletére. A gazdának lovához írt verse állítson emléket e kiváló sporttársnak.

Van egy lovastanya Alag határában,
ló lovak vannak itt bokszban és karámban.
Sokan tanultak meg rajtuk lovagolni,
Nyergelni, gondozni, patát kikaparni.

Forró vagy fagyott a karámnak homokja
Benne trágyát villáz lovaknak bolondja.
Imre bácsi az, aki e szép munkát végzi ,
Ez csak lovasember örömét tetézi.

Szívének csücske a jó öreg kancája,
Minden lovasának kedvenc Medinája.
Rá mindenki ülhet, ügyetlen vagy gyáva,
Bátran bízhat benne, ne reszkessen lába.

Pedig megfordult itt sok száz “béna lovas”
S bármilyen terep volt is, poros, csúszós, havas,
Kinek tele volta majrétói gatyája
Ez a nemes állatvigyázott reája.

E ló nagy erénye, hogy rendkívül bátor
Nem ijed meg ő a saját árnyékától.
Legyen akármilyen nehéz is a terep
Azon mindig övé a vezető szerep.

Nappal és sötétben mindig biztos lába
Akkor is, ha sárban elmerül patája.
A legkanyargósabb utat is megjegyzé
S megérzi a helyes irányt hazafelé.

Ez a derék jószágvezetésre termett
Nem fél tőle senki, sem felnőtt, sem gyermek
De a többi lónak úgy van biztonsága
Ha el van ismerve ő főméltósága.

Minden ló tudja azt, legyen bármily bőség
Hogy az etetésnél kié az elsőség.
Falánk, hasát féltő e hűséges kanca
Ki lopni mer tőle, sérül a grabanca.

Egy gyenge pontja volt, az átok kólika
Puffadt tőle hasa, tágult az orrlika
Kinyúlva szenvedett bokszban vagy karámban
Segítségre várva rettentő bajában.

Isten, orvos, gazda őtet megsegíté
Szinte hamvaiból újra feléleszté.
Hogy szolgálja tovább szerető gazdáját
És vezérelhesse a saját családját.

Országot jártam le jórégen teérted
S mén épp’ te kellettél, ezt talán nem érted
De jó választás volt, ebben biztos vagyok
Efelől kétséget senkiben sem hagyok.

Annyit mentünk együtt erdőben, meg réten
Hegyen-völgyön, tarlón, kanyargás ösvényen
Ha kiszámítanánk utaknak összegét
Háromszor kerülnénk Föld Egyen1ítőjét.

Kilenc csikót adtál nekem, s e hazának
Felnevelted őket jó és rossz gazdának.
Mekka, Vértes, Sába, Dárda, Moha, Vezér,
Iszlám, cédrus, Szálem, ez ám a jó cégér.

Huszonöt év telt el születésed óta
Évezred köszöntött emberre és lóra
Soha nem kerestük a másikban a hibát
Mi már kitaláljuk egymás gondolatát.

Körülötted van most az ünneplő sereg,
Téged köszönt szívvel minden felnőtt, s gyerek
Te vagy a hűségés jóság mintaképe
Örök hálával tartozunk neked éne.

Kifelé megyünk már életerdejéből
Rég elszállt ifjúság izmunk erejéből
Huszonöt év repült szeretetben tová
Öreg kancám, az Isten éltessen soká!

Vér Imre
Forrás: Magyar Lovas Kör
Kép: Canva
2024.04.17.

Pásztorok ünnepe – Hortobágyi Lovasnapok 2002

Pásztorok ünnepe – Hortobágyi Lovasnapok
2002. május 19-20.

A Hortobágy-Mátai Lovaspályán először 1965-ben rendeztek lovas napokat, melynek színvonala és nézettsége az évek során folyamatosan emelkedett.
A Hortobágyi Nemzeti Park, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Közhasznú Társaság vezetői elhatározták, hogy az idén pünkösd idején ősi népszokásunk bemutatásának, ünnepének keretében rendezik meg a Hortobágyi Lovasnapokat és a Pásztorok Ünnepét Ennek a látványos, szívet melengető, kétnapos rendezvénynek mi is részesei lehettünk. Kézműveseink kirakodóvásárt és munkabemutatót tartottak nagy sikerrel az ünnepre érkezó1mek.
Az ünnepség ötletét és programtervét Hortobágy két lovas kiválósága, lokálpatriótája Zilahy István és Fintha Gábor tervezte meg. Patri István úr több évtizede szervezője, műsorvezetője, ápolója lovas hagyományunknak. Nagy tapasztalata és hiteles tudása miatt kapott felkérést “A Hortobágyi Pásztorok Pünkösdi Ünnepe” pásztorbemutató forgatókönyvének megírására, melyen szerepló1céntis részt vett, mint Debrecen város polgármestere. Patai úr régi barátságunkra tekintette! adta át azt a vaskos forgatókönyvet, melybó1 most kiollózva adok beszámolót erről a pusztri előadásról, a pásztorok hagyományőrző színjátékáról.
De mit is jelent pünkösd ünnepe és melyek a legjellegzetesebb pünkösdi népszokások?
Pünkösd ünnepének eredete a régmúlt időkbe nyúlik vissza. A Közel-Keleten, de a zsidó vallás Krisztus előtti idejében is az aratás, az első gyümölcs ünnepe volt, a régi Rómában pedig a rózsák ünnepe. A keresztény egyház születésnapjaként ünnepli.
A legjellegzetesebb pünkösdi népszokások az ügyesség próbával, fó1eg lovas versengéssel egybekötött pünkösdi királyválasztás, valamint a leányok és legények tavaszköszöntő, idő- és termést jósló, termékenység-varázsló falujárása, a pünkösdölés. Ezek a szokások nyilván formálódtak az idők folyamán, melyek honfoglaló őseink óta kísérik népünk történelmét A magyarság lóhoz fűződő kapcsolatát ismerve nem meglepő, hogy a főszerepet a bátorság és virtus mellett éppen a ló játszotta. Ki is lehetett pünkösdi király? Aki a legények lovas vetélkedésében a legügyesebbnek bizonyult. A Hortobágyon már a XVI. század végétó1 meghatározó volt az állattenyésztés és

pásztorkodás. Véglegessé a XVIII-XIX. században vált Debrecen által irányított rend- szerében. Ez részben a város méneseinek, gulyáinak, nyájainak, részben a városi és környékbeli gazdák állatainak tartását jelentette. Az idők folyamán kialakultak a hétköznapi munkavégzés sajátosságai, a munkaeszközök, a tájra jellemző öltözet és az ünnepek szokásai. Kialakult a pásztortársadalom tagjainak rangsora is, amelynek élén a csikósok álltak, ahogy a régi nóta is igazolja:

“Csikóslegény vagyok,
Hortobágy eleje!
Gulyás, ha nyalka is
utánam van helye.
Kampós juhászokkal
ritkán parolázok,
sáros kondásokkal
még csak szót sem váltok!”

Ezek után következzék az inspektor beszéde, amit a pásztorok és a sokadalom bevonulása után intézett a bemutatópálya közepén. S hogy érezzék ennek ízességét, a sajátos bihari tájszólást kiejtése szerint közlöm.

“Szilencium!
Tekintetes gazduramék, meg a puszta népe előtt közhírré tétetik, hogy Debrecen város nagytekintélyű tanácsa az Úr 1875-ik esztendejének május havában, a tizedik napon szentenciát hozott a végbúl, hogy pünkösd ünnepinek ősi szokása fenntartassék. Minél fogvást pünkösd ünnepinek vasárnapján meg hetfűjén
– pro primo: a magisztrátus mega jószágtartó gazdák jelenlévő képviselői megnézik a ménesek, gulyák meg nyájak legszebb jószágait, hogy a tél nem tett-e kárt azokban
– pro szekzmdo: Debrecen környéke szekeres rangjának megtartása céljából az arra jelentkező gazdák több próbán versengve döntik el, hogy melyik líszen a legjobb, meg a legszebb szekér
– pro tercio: és tán ez líszen a legfontosabb, az arra érdemes legínyek lovaikkal négy próbán mérik össze tudásukat, aminek végén jussuk lészen, ha megérdemlik, hogy indulhassanak a pünkösdi királyság eldöntésére a vígső versenyben.
Mindezek kőccségire a magisztrátus Debrecen város kontójára ezer pengő forintok rezelválását rendelé, amibűl
– némi jutalmak fizetendők a szekeres gazdák legjobbikának
– némi jutalmakat kapnak azok a legínyek is, akik a legjobbak vótak az elűzetes próbákon
– a vígső próbán győztes legíny részire pedig Debrecen város ménesibűl elővezettetik egy jó kiállású harmadfű csikó, aki néki tulajdonába átadatik.
Ezen túl az új pünkösdi király ősi szokásaink szerint egy esztendőn át hívás nélkül hivatalos minden lakodalomba meg keresztelőre, lovait, barmait a többiek őrizni tatoznak. Ingyen rovása líszen a hortobágyi csárdában meg a falvak korcsmáiban, amit ottan elfogyaszt, annak kőccségit Debrecen város állja.
Ezen szentenciát nemzetes Újlaki Gáspár uram Debrecen város polgármestere szignatúrájával szentesíté.
Punktum!”

Az inspektor ezekkel a szavakkal ismertette tulajdonképpen a rendezvény programját Hogyan vélekedett annakidején a “fogathajtók bibliájának” írója a hortobágyi kocsizásról? Idézem Pettkó-Szandtner Tibor nyugalmazott magyar királyi méneskari őrnagy, lótenyésztési főfelügyelő „A magyar kocsizás” című 1931-benírtátfogó művéből a következő néhány mondatot “Szükségesnek tartottam Debrecenben, annak tanyavilágában –amely vidék igen sok érdekes és lényeges anyagót hozott át az ősiségből napjainkba – az ottani népies, ősi fogatok eredeti, magyar, de még el nem rontott hajtási módjának tanulmányozását Soha nagyobb öröm nem ért, mint amikor sikerült itt teljes romladanságában felfedeznem az ősi magyar, gondolkozó hajtómódot, amely után egy életen át kutattam.”

A XVIII. század előtt a háromnál több ló hajtása ezen a tájon nyeregből történt, mert úgy jobban látta és jobban tudta irányítani lovait a hajtó, mint az alacsony szekérből. Ez hat, hét vagy akár nyolc ló esetén nem is lehetett egyszerű feladat csak ezután, a kor divatjátkövetvevá1tá1ta1ánossá a saroglyából vagy kocsiderékból, hosszú gyeplővel történő hajtás, amit itt „hittyes” fogatoknak neveztek. Mindezek látványát élvezhettük a több tájegységet képviselő mintegy 25 gazdafogat bemutatásakor.

A gazdafogatok összetett versenyén tucatnyian mérték össze tudásukat Köztük szerepeltek héregi barátaink is, négy gazdafogatukkal. Nem eredménytelenül, hiszen Horváth Károly a negyedik helyen végzett az erős mezőnyben. A Héregi Baráti Lovaskör fogatai és kísérőik vásári életképet adtak elő nagy sikerrel. Gratulá1unkmi is nekik az ötlethez és a hiteles megjelenítéshez! A Magyar Lovas Kör különdíját – Szűcsné Szabó Kata Miskakancsóját – az összességében legstílusosabb, leg egyöntetűbb fogatnak ítéltük oda, melynek hajtója Szilvási János, segédhajtója Gyuge István voltak hortobágyi csikósöltözetben, a hortobágyi gazdakocsiba fogott nóniusz kancákkal, a tájegységre jellemző, eredeti kancahámmal. A gazdafogat tulajdonosa, a Hortobágyi KHI dicséretet érdemel az igényes, minden részletében hiteles fogat kiállításáért A kétnapos program még kiegészült az úrlovasok bemutatójával, huszár karusszellel, tüzérségi ágyúszóval. Hétfőn zajlottak a díjugrató programok, és a világelső kettes- és négyesfogataink bemutatói. A színpadon a Hajdú Néptáncegyüttes gyönyörködtette a nagyérdeműt tánctudásával, melyhez a talpalávalót a Morotva zenekar szolgáltatta. Csak a dicséret és elismerés hangján szólhatunk a szervezőről, rendezőkről segítőkről és minden lelkes szereplőről, akik ezzel a kétnapos előadással szórakoztattak, ismeretanyagainkat bővítették és ami a leglényegesebb, hiteles képet adtak ezen népszokásunkról.

Nem utolsó sorban szólnom kell a narrátor, Várhegyi Ferenc úr figyelmet és pontosságot igénylő munkájáról. Itt is bizonyította profizmusát, akár csak az Eurosport adásaiban, és ami számomra meglepő volt, őszinte érdeklődését, elkötelezettségét a hagyományőrzés iránt Mindezt beszélgetésünk során tapaszta1tam örömmel hallgatva ötleteit és terveit, melyek összefogással, képernyőre kerülve tömegeket állíthatna a lovatszeretók táborába, lovaskultúránk és lovaséletünk aktív művelői sorába. Ennek reményében és a Hortobágyi Pünkösdölő felejthetetlen élményével zárom beszámolómat

Pajlócz András
Forrás: Magyar Lovas Kör
Frissítve: 2023.02.09.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés