“XXL-es” hátasok
Hidegvérűek – egy kicsit másképp
Hidegvérűek: ki ne gondolna rögtön a bozontos sörényű, meleg szemű, hatalmas lovakra, amelyek vígan húzzák a legnehezebb terheket is? Aki “hidegvérűt” mond, többnyire “XXL-es” méretű, söröskocsi elé fogott lovakra gondol, amelyek hatékony reklámként végzik a dolgukat. Hihetetlenül szélesek és nehezek, hatalmas fejjel, oszlopszerű lábakkal és óriási farral. Egy igazi hidegvérűn minden extra méretű – gondolhatnánk.
De vessünk csak egy pillantást például a legnagyobbik óriásra: a shire ugyan magasságát tekintve hatalmas, szélességi méretei azonban “eltörpülnek” a zömökebb izompacsirták, mondjuk egy ardenni vagy egy clydesdale robusztussága mellett. Aztán hosszabb gondolkodás után egyre több kivétel is eszünkbe jut, olyan fajták, amelyeket ugyan szintén a hidegvérűek közé sorolunk, de típusuk nem egészen felel meg a hatalmas söröslovakénak: a szép schwarzwaldi sárgák, amelyek kicsit úgy néznek ki, mint egy túldimenzionált haflingi – mely utóbbi fajta szintén besorolható a hidegvérűek közé is -, vagy a svájciak freibergije, vagy akár a fjord, amely kisló ugyan, mégis valójában hidegvérűnek (is) minősül.
Ekevontató vagy gyengéd óriás?
Ha a rendkívül nehéz testű, hatalmas testméretekkel rendelkező ló képe nem elég, hogy a hidegvérűeket egy kalap alá vegyük, akkor mi bennük a közös, ami mégis egy csoportba sorolja őket?
Tulajdonképpen kevésbé a küllemük vagy akár belső tulajdonságaik, hanem leginkább használatuk módja az, ami minden hidegvérű lóban közös: munkalóként a nehéz terhek vontatására nagyszerűen használhatók, ahol nem a gyorsaság, hanem az erő a lényeg. Egy hidegvérű a kocsiban szinte kizárólag lépésben dolgozik, amivel nagyobb távolságokat legyőzni igen hosszadalmas lenne, azonban e “nyugodt erő” olyan hihetetlen súlyokat képes megmozgatni, melyet több markos legénynek is nehezére esik egyáltalán felpakolni a kocsira…
Ez az alapvető egyezés természetesen egészen egyedi megoldásokat is megenged, így a területi különbségek a használat vonatkozásában az idők során a hidegvérűek nagyon eltérő változatait alakították ki. Ráadásul nem lehet mindig pontosan meghúzni a határokat az egyes típusok között, azaz a melegvérűek és a pónik “átfedéseit” a hidegvérű fajtákkal. Így fordulhat elő, hogy néhány hidegvérű messze van attól, hogy XXL nagyságú legyen, de az L méretet azért mindenképpen el kell érnie. De akkor mi pontosan az a hidegvérű?
A múlt
Egy kicsit vissza kell pillantanunk az időben, amikor még nem gépek és traktorok, hanem lovak tartották mozgásban a szállítást, mező- és erdőgazdaságot. Az eke, a szénásszekér, az aratógép és a társzekerek előtt idővel lovak váltották fel az ökröket, amelyeket régebben vontató állatként használtak. A parasztoknak és az erdészeti munkásoknak egy bizonyos típusú lóra volt szükségük, amely lényegesen különbözött a hátas- vagy versenylovaktól. Mindig megbízhatóan kellett végeznie a munkáját lépésben, nem pazarolhatta az energiáját. Erejét az emberrel együttműködve, célzottan kellett használnia, de könnyen kezelhetőnek és igénytelennek kellett lennie. Ezeknek az egyezéseknek az ellenére természetesen helyi különbségek is voltak, és alkalmazási területtől függően különböző súlypontok a szelekcióban.
Egy hatalmas termetű “izomkolosszus” például, amely a síkságon súlyos terheket húzott és tökéletesen megfelelt a célnak, az erdei munkában túl nehéz lett volna és nem is elég mozgékony: összetaposná a talajt, kárt tenne a gyökerekben és fákban, nem tud elég rugalmasan mozogni a sűrű erdőben. A hegyi legelőkön és meredek utakon a rendkívüli méretű paták a nagy testtömeggel párosulva komoly károkat okoztak volna. Középhegység vagy síkság, nehéz vontatás vagy farönkök, hegység vagy tengerpart: ezeken a helyeken egészen különböző, de mindig jól megtermett lovak végezték a munkájukat.
A lovak felosztása meleg- és hidegvérűekre, hátas- vagy vontatólóra akkoriban nem játszott nagy szerepet, sok lovat éppúgy lovagoltak, ahogy kocsit is húzattak velük, típusuk valahol a kettő között volt. Modern sportlovaink ősei még száz évvel ezelőtt is teljesen másképp néztek ki, mint ma, lényegesen megtermettebbek, tömörebbek, kerekebbek, egyszóval hidegvérű jellegűek voltak. Ennek a folyamatnak még ma sincs vége: néhány, a melegvérűekhez vagy pónikhoz sorolt fajta egyértelműen hidegvérűre utaló jegyekkel rendelkezik (például a fríz, a tinker póni), míg némely hidegvérű – gyakran hagyományaikat ápoló tenyésztőik sajnálatára – egyre könnyebbé és a modern sportló irányába tenyésztettebbé válik (ilyen például a freibergi, amelyet ma már “nehéz melegvérűként” tartanak számon).
Tulajdonképpen kár, mert azóta tényleg olyan nagy a fajtaválaszték, hogy minden ízléshez és szükséglethez meg lehet találni a megfelelőt, és sokkal jobban kellene fáradozni azon, hogy a régi fajtákat megtartsuk eredeti formájukban – hiszen kulturális örökségünk részei!
A hidegvérűek ma
Aki hidegvérűn szeretne lovagolni, nem kell a régi, nehéz fajtákból generációkon át könnyebbeket és hátaslóhoz hasonlóbbakat tenyésztenie – már vannak fordulékonyabb, könnyebb, mégis egészen tipikus hidegvérű fajták. A “tipikus hidegvérű” ugyanis nem azt jelenti, hogy rendkívül nehéz, rendkívül nagy és rendkívül jóindulatú, sokkal inkább azt, hogy ezek a lovak az ugyanolyan nagyságú melegvérűekkel és pónikkal szemben erősebb csontozattal, kimondottan kompakt, kerek formákkal, különösen erős végtagokkal, rendkívül izmos, gyakran barázdált farral, rövid, vastag nyakkal, súlyos fejjel és feltűnően nagy övmérettel, azaz mellkasmélységgel rendelkeznek.
A “tipikus” hidegvérű tehát a söröslovak fajtájából fajtacsoportjának csak egy képviselője, sok másikról első pillantásra nem is látszik olyan nyilvánvalóan a hidegvérűekhez való tartozása. Mégis éppen ezek a lovak azok, amelyek ma érdekesek lehetnek a szabadidős lovasok és a hidegvérű-kedvelők számára.
A hidegvérűek ugyanis egyre divatosabbá válnak. Ahol más fajták éppen csak stagnálnak, a fedezések száma és az állomány csökken, az eladás nehézségeiről beszélgetnek legtöbbet a tenyésztők, a hidegvérű fajták az utóbbi években rendkívül nagyot léptek előre. Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, rossz idők köszönnek a kedélyes óriásokra, hiszen eredeti alkalmazási területükről már régen kiszorították őket, a szabadidős lovaglás piaca pedig más fajtákat fedezett fel magának.
Azonban lassan, de biztosan, éppen a maguk módján nemcsak elveszettnek hitt területüket hódítják meg újra, hanem a lovassport egészen új részein is nélkülözhetetlenné válnak. Különösen a fordulékony, kisebb termetű fajták bizonyítják manapság egyre gyakrabban a nyereg alatt, hogy a hidegvérűek nem lusták.
Nem beszélve arról, hogy a szabadidős lovasok körében a fajtaválasztás nem elhanyagolható szempontja sok esetben a különös megjelenés is. Egy hidegvérű pedig lovassal a hátán – mindenhol feltűnést kelt!
Nagyok, nagyobbak és óriások
XXL hazai: magyar hidegvérű, avagy a muraközi: 1953-tól lett elismert fajta. Vas és Zala megyében tenyésztették ki nóri, clydesdale, belga-ardenni, és percheron mének segítségével.
Nagyság: 150-165 cm
Szín: pej, szürke, sárga, feketes, deres
Testfelépítés: Feje arányos, nyaka közepesen hosszú, jól izmolt. A mar nem kifejezett, a sörénye és a farka dús, a hát széles és közepesen hosszú. Fara terjedelmes, jól izmolt, szügye mély, lapockája közepesen dőlt, izületei burkoltak.
Az óriások óriása: a shire
Nagy-Britanniából származik, és eredeti munkaköre szerint is hátaslóként szolgált: a páncélos lovagok többmázsás súlyát hordozta a hátán. Később a teherhúzásban kapott szerepet, ma pedig második fénykorát éli – egyrészt mint élő reklámhordozó, ma is a tradicionális nagy sörgyárak szolgálatában áll számos shire, és szerepel a fesztiválokon, másrészt egyre több szabadidőlovas fedezi fel magának ezt a rendkívüli látványú és emellett jóindulatú, mégis kellően temperamentumos lovat.
Származás: Közép-Anglia, Leichestershire, Staffordshire és Derbyshire vidéke
Nagyság: 180 cm felett, de akár 2 méter is lehet! Súlya 1000-1200 kg
Szín: többnyire pej, a minél nagyobb fehér jegyek kívánatosak
Testfelépítés: hatalmas termetű, de mégsem kelt durva benyomást
Alapok: hatalmas paták, erős, 28-30 cm körméretű szár, dús bokaszőr
Mozgás: hatalmas méreteihez viszonyítva aránylag könnyed
Használat: hatalmas erejű, így szinte bármilyen feladatban helytáll
Karakter: könnyen kezelhető, jóindulatú, szorgalmas munkaló
A kihalás veszélye fenyegeti: pfalzi-ardenni
Körülbelül 1890 óta tenyésztenek a Pfalzban az ardenni alapján egy helyi, kissé könnyebb változatot: a pfalz-ardennit. Állománya az utóbbi évtizedekben erősen megcsappant, csak nemrég tért magához kissé. Hogy a pfalz-ardenni hosszú távon is fennmarad-e, ma még lehetetlen megmondani. Nagy kár lenne érte: kifejező fejével, kellemes temperamentumával és rendkívül “praktikus” testméreteivel nemcsak értékes kulturális örökség, hanem sokoldalú és rokonszenves hátas- és kocsiló is.
Származás: Pfalz, Saar-vidék, Ardennek
Nagyság: kancák kb. 157 cm, a mének valamivel nagyobbak.
Színek: minden szín
Felépítés: a fej nem nehéz és nagy, inkább kicsi, száraz és kifejező, éber szemével és kis fülével nagyon tetszetős. A test közepes nagyságú, kívánatos a ferde váll, széles és mély mellkas, valamint a terjedelmes far. Tipikus hidegvérű: rendkívül jól fejlett izomzattal rendelkezik.
Alapok: minden végtag erős, száraz és tiszta, kevés bokaszőrrel, a pata korrekt és kemény.
Mozgás: kívánatos a térölelő lépés és az energikus, lendületes és térnyerő ügetés.
Használat: egyaránt alkalmas munkalónak a mező- és erdőgazdaságban, és szabadidős lovagláshoz is.
Karakter: jóindulatú, nyugodt temperamentumú.
Egy sármos francia: a comtois
Franciaországból, pontosabban Burgundiából származik a közepes-kicsi változat képviselője. Láthatóan erre a fajtára is döntő befolyással volt az ardenni hidegvérű, gyökerei azonban a népvándorlás koráig nyúlnak vissza.
Származás: Franciaország, Franche-Comte
Nagyság: 150-160 cm, súly 600-800 kg.
Színek: sárga, többnyire világos sörénnyel, pej.
Felépítés: ennél a lónál is feltűnő kifejező feje éber szemével és kicsi, mozgékony fülével. Nyaka izmos, egyenes vonalú. A testfelépítés közepesen erős, bizonyos eleganciával rendelkezik. Ennek ellenére jó izomzatával, mély mellkasával és széles farával nagyon is “hidegvérűnek” néz ki.
Alapok: erős ízületek, fejlett izomzatú, terjedelmes far, jellegzetes bokaszőr a lábakon.
Mozgás: a comtois mozgása energikus, szorgalmas és a szabadidőlovas számára is megfelelően térnyerő.
Használat: túlnyomórészt a mezőgazdaságban használják, de szabadidős lovagláshoz is kitűnően alkalmas.
Karakter: kitűnő tulajdonságai szorgalma, szelídsége
Az erdő lakója: a schwarzwaldi
Valóban az erdőből származnak: a schwarzwaldi sárga, vagy más néven St. Märgeni a fekete-erdői lótenyésztők fáradozásainak kimondottan csinos eredménye. A “waldi” helyi változatának alapján, amelyet pinzgaui és ardenni vérrel nemesítettek, sokoldalúan használható lovat alkottak, amely ugyanolyan szép, mint amilyen szorgalmas.
Származás: Fekete-erdő, Baden-Württemberg, Bajorország
Nagyság: kancák 148-156 cm, a mének valamivel nagyobbak.
Színek: a sárga különböző árnyalatai
Felépítés: a schwarzwaldi sárgára jellemző a bár erős, de rövid, markáns és száraz fej kifejező szemekkel. A törzs viszonylag könnyű, illetve közepesen nehéz, de az erős izomzat ennél a fajtánál is világosan megmutatja, hogy hidegvérűvel van dolgunk.
Alapok: korrekt, száraz, erős lábakon áll erős ízületekkel és kemény patával.
Mozgás: mozgása lendületes és térölelő, szelíden és igyekvően húz.
Használat: igazi mindenes – a mező- és erdőgazdaságban ugyanúgy használják őket, mint a szabadidőlovasok és fogathajtók.
Karakter: a schwarzwaldi karakterét jóindulatúnak nevezik, további jellemzői igénytelensége és hosszú élettartama.
Nagy szív, nagy jövő
Tehát hidegvérű és hidegvérű között is van különbség, a hatalmas óriások nem mindannyian hatalmasok, és aki a hidegvérűeknél csak a termetes kocsihúzó lovakra gondol, mindazokról a fajtákról elfelejtkezik, a szabadidős lovasoknak és fogathajtóknak a legérdekesebbek. Lovagolni biztosan mindannyiukon lehet, de inkább a kisebb vagy közepes hidegvérűek alkalmasak a fogatban való, vagy a nyereg alatti használatra.
És itt van még “az óriások óriása”, a shire, amely hatalmas marmagasságával ugyan kissé megnehezíti nyeregbe szálló lovasa dolgát, de ha már sikerült a hátára “felkecmeregni”, varázslatos élményben – és a nézőközönség őszinte ámulatában – lesz része. A shire ugyanis csak marmagasságát tekintve XXL – mozgása és “áramvonalassága” inkább az L-es hidegvérűek, sőt, tulajdonképpen a melegvérűek jellemzőit tükrözi.
Aki a hidegvérűek mellett kötelezi el magát, kulturális örökségünk egy részét ugyanúgy megőrzi az utókornak, mint az értékes génállományt. A szeretet azonban nem elég, ahogy a reklámból is tudhatjuk: szakértelem, és sok-sok tapasztalat is kell hozzá, hogy a hidegvérű-szeretetnek jövője legyen. És gyakran éppen ez hiányzik, hiszen a hidegvérűeket gyakran alábecsülik, ami az igényeiket illeti. Jóindulatukat és már közmondásos hidegvérüket nem szabad összekeverni az igénytelenséggel és tompasággal, mert a hidegvérűek alapszükségletei nem különböznek más lovakétól, úgy mint: fény, levegő, mozgás és fajtársaik társasága.
Néhány negatív tulajdonságot sem szabad elhallgatni, mert néhány fajta vagy egyes példányok különösen hajlamosak az elhízásra, rossz patákra és bőrproblémákra, különösen a bokatájon.
És még egy gond: a felszerelés. Megfelelő zablát vagy nyerget gyakran nem vagy csak nagyon rossz minőségben lehet kapni. Így nem ritka, hogy hidegvérűeket hajtószárral felszerelve “csodálhatunk” meg nyereg alatt, nem megfelelő nyergeket láthatunk vastagon alápárnázva vagy túl szoros homlokszíjú kantárt a hatalmas lófejen.
A hidegvérűek kedvelői nem tesznek azzal szívességet kedvenc fajtájuknak, ha tudatlan lóbarátoknak különösen “könnyen kezelhetőként” és “kezdőknek is alkalmasként” dícsérik őket. Bár a meleg szívű nehéz óriások nem “light” lovak, az igazi lóbarátnak egyetlen kívánságát sem hagyják teljesítetlenül!
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002.márciusi számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva
