Szamárbiznisz

A közhiedelemmel szemben hihetetlenül okos és érzékeny állat a szamár.

A nagy teljesítményű motoros fűrész százharmincezer forint volt, a kordé húszezerbe került, Gyurit, az öreg szürke csődört ötvenezer forintért adták oda hosszas alkudozás után.

A fűrész, a szekér és a szamár volt Kálmán befektetése egy jobb élet reményében. Kálmán negyvenöt éves, hatgyermekes ózdi foglalkozásnélküli, állását aznap veszítette el, amikor a kohászat utolsó martinkemencéjét is lebontották. Egy időben napszámba járt, azután apránként kikopott a budapesti emberpiacokról is. Most a törvényesség határmezsgyéjén mozgó vállalkozása van, amelynek biztos pillére Gyuri, a szamár.

A férfi hivatalosan ágszedéssel foglalkozik. Ózd sajóvárkonyi városrészén 1400 forintért kiváltható a gallygyűjtő bárca a környező erdőkbe, ami egy határozott időre szóló engedély a lehullott faágak elszállítására. Az erdészet által kiadott pecsétes papírt az igazoltató rendőr is elfogadja, így Kálmán biztonságban furikázhatja a fát az egykori kohászváros utcáin. A szamaras fogat három-négy mázsa fát visz egyszerre, és naponta kétszer is fordul. Más kérdés, hogy a földre hullott ágak összeszedéséhez elvileg nincs szükség motoros fűrészre, a száraz gallyakhoz elég lenne egy kisfejszét vinni. A láncfűrész a lábon álló fák kidöntéséhez és gyors feldarabolásához használatos, ezt a tevékenységet viszont egyszerűen falopásnak nevezhetjük.

Az üzlet jövedelmezőségét és Kálmán innováció iránti nyitottságát bizonyítja, hogy az idén év elején, amikor a sokat próbált régi láncfűrész olajos port köhögve megállt, a helyi gazdabolt választékából a legnagyobb teljesítményű gépet választotta az árával mit sem törődve, majd rögtön a kordé megerősítésébe is beruházott. Megmagasította az oldalpalánkot, piros festékkel átkente az egészet, a bontóban pedig új, dobfékes kerekeket vásárolt a szekérre. Ez utóbbi azért fontos, mert a kis méretű szamaraskordékat hagyományos fafék lassítja, ami hatékonyságát tekintve olyan, mintha a hajtó a cipőtalpát a kerékre nyomva fékezné a szekeret. Kálmán viszont komoly súlyt akart szállítani a kordén, ezért olyan kerekeket vásárolt, amelyeket fékdobbal és a kézifék huzaljával együtt szerelték ki az autóból. Balszerencséjére csak három egyforma volt, a jobb hátsó így a többinél magasabb és szélesebb is, így a szekér balra és előre lejt.

Gyuri, az öreg szürke csődör azonban egykedvűen poroszkál a megnagyobbított kordéval is. Nem bánja, ha Kálmán öt mázsa fát is pakol, igaz, az emelkedőkön így a férfinak tolni kell a szekeret. Gyuri imádja a gazdáját, nyakát nyújtogatva üdvözli, ha meglátja, amikor csak teheti, nagy fejét a férfi hóna alá dugva törleszkedik, mint valami macska. A szeretet kölcsönös, bár időbe telt, míg e bensőséges szamár-gazda kapcsolat kialakult közöttük. Gyuri ugyanis már jócskán benne volt a korban, amikor Kálmán megvette, de papírok hiányában csak becsülni lehetett, hogy a huszadik születésnapját már régebben betölthette. Lekopott fogai, előrenyúló, törökös papucsra emlékeztető patái, a nyakán sálként lötyögő zsírredő mind azt jelezte, előző gazdája nem sokat törődhetett az állat egészségével. Kálmán azonban szelíd szóval és nagy adag abrakkal közelített hozzá, és azt követően sem bántotta, hogy a szamár rátámadt nagyobb fiára és alkarján átharapott egy izmot.

Amikor az incidens történt, a férfi még Budapesten dolgozott feketemunkásként egy építkezésen, a csődör pedig hetekre be volt zárva egy alig két négyzetméteres betonkuckóba. Kálmán szerint érthető, hogy az állat ilyen körülmények között ideges volt. A fiú kezét műteni kellett, de ma már csak egy szépen gyógyult hosszú heg emlékeztet a veszélyes harapásra, Gyuri pedig igazi családtag lett, ma már azt sem bánja, ha a gyerekek a hátára ülnek.

Egy valamire kell csak vigyázni, nehogy Matyival, a szemtelenül fiatal, alig négyéves csődörrel találkozzanak, mert a két szamár ki nem állhatja. Márpedig szomszédok, akárcsak a gazdáik.
Matyi gazdája ötvenes éveiben járó, alacsony, kopaszodó férfi, Róbertnek hívják, de a környéken Kukori gúnynéven ismeri mindenki. Az egyik szomszéd szerint erre azzal szolgált rá, hogy egy rendőrségi razzia során túl sokat beszélt az egyenruhásokkal, azaz kukorékolt, mint a kakas, aki nem tudja magában tartani mondandóját. Kukori egyébként ugyanúgy falopásból él, mint a sajóvárkonyi városrész szélső utcáiban szinte mindenki. Valamikor az állami erdészetben dolgozott, hivatásos fakitermelő volt, míg el nem bocsátották, így meglehetősen jól ismeri az erdőt – szamara pedig az odavezető utat. A halk szavú alacsony ember büszkén jegyzi meg: Matyi szamár nem egyszer egyedül hozta haza a fát az erdőről, amikor ugyanis ismeretlen személyek közelednek az úton, a férfi elbújik a fák között, míg a szamár hazahúzza a fával megrakott szekeret. Megbízhatóan közlekedik, végig az út szélén marad, és még véletlenül sem fordulna ki autó elé. Otthon a ház előtt türelmesen megvárja gazdáját, aki csak azután bújik elő, amikor idegenek már nem járnak a környéken.

Ózd sajóvárkonyi városrészében a települést szegélyező külső utcákon szinte minden háznál akad szamár, néhány helyen lovakat is tartanak. Az állattartás, akárcsak a falopás, önálló üzletággá nőtte ki magát, melynek rejtelmeibe az egyik szamarakkal is foglalkozó helyi vállalkozó vezet be. A nevének elhallgatását kérő fiatal férfi csillogó terepjáróval érkezik megbeszélt találkozónkra a sajóvárkonyi templomhoz, átül hozzánk, míg teszünk egy kört a településrész utcáin, s közben sajátos idegenvezetést tart.
– Egy öreg szamár ötvenezer forint, a fiatal, erős csődör hetven-nyolcvanezer, a kanca kilencvenezerért kapható – ismerteti az aktuális árfolyamot. – Ezen a környéken szinte kizárólag falopásra kell a szamár, az ára három-négy hónap alatt térül meg. A szamár szegény emberek állata, elél a putriban is, viszi a fát, míg bele nem pusztul. Akinek nincs rá pénze, megkapja hitelbe, részletre. Mondjuk hatvanezer lenne az állat egy összegben fizetve. Akinek nincs pénze, megveszi százhúszezerért részletre. Havonta húszezret törleszt, fél év után övé a szamár. Ugyanaz a konstrukció, mint amikor autót lízingel az ember, csak itt nincs papír az üzletről. Az utóbbi időben hallottam már szamárkölcsönzésről is, ez azonban annyira új, hogy még nincsenek általánosan elfogadott szabályai.

Kiérünk a házak közül, kísérőnk megjegyzi, hogy a szamaras fogatok fuvarjainak köszönhetően az erdő egyre távolabb kerül a várostól, a környező dombokról szinte teljesen kiirtották a fákat.
– Sajnálom a természetkárosítást, de elítélni sem tudom azokat az embereket, akik ebből élnek, mert látom a nyomorukat – jegyzi meg mellékesen. – Maholnap odáig jutunk, hogy az ózdi ember rácsodálkozik az erdőre, ha valahová elutazik, pedig néhány éve minden oldalról valóságos rengeteg vette körül a várost.
Gyalogos férfi tűnik fel a kanyarban, leszegett fejjel szaporázza lépteit a házak felé.
– Előre küldött figyelő – mondja kísérőnk -. Ha rendőrt vagy erdészt lát az úton, mobilon jelez a társának, aki a fával megrakott szekérrel tisztes távolból követi. Amióta az új kapitányt kinevezték, csak ilyen óvintézkedésekkel közlekednek a szamaras fogatok.

Pinkóczi József alezredest tavaly októberben nevezték ki Ózd rendőrkapitányává. A fővárosból áthelyezett parancsnok kemény és következetes fellépést ígért a fatolvajok ellen. Utasítása értelmében egy ideje elkobozzák a rajtakapott fatolvajok szerszámait és járműveit is, de parancsba adta a szamaras fogatot hajtók gyakori igazoltatását is. A rendőri akcióra falragaszokon és a kábeltévén közzétett közleményekben hívta fel a figyelmet.
– Szamaras fogatot még nem foglaltunk le, falopásra használt, átalakított autót viszont igen – mondta érdeklődésünkre Pinkóczi alezredes. – Valóban igaz, hogy elrendeltem a szamaras fogatok fokozott ellenőrzését, ilyen járművet ugyanis csak hajtási engedéllyel rendelkező személy vihet ki a forgalomba. Ehhez ugyanúgy KRESZ-vizsgát kell tenni, mint a segédmotoros kerékpár vezetéséhez. Kiderült, hogy a helyi szamaras gazdák nagy részének nincs ilyen papírja, a kordék rövid idő alatt el is tűntek a város útjairól. Az utóbbi másfél hónapban egyébként csupán egyetlen feljelentést kaptunk falopás miatt, míg korábban egyik bejelentés a másikat érte.

Az esti órában az utcai árokban legeltető sajóvárkonyi szamártulajdonosok megerősítik: sokuknak valóban hiányzik a szekérhajtáshoz szükséges jogosítványa.
– Drága dolog az a papír – mondja egy vékony férfi, s közben a telefonfülkének támaszkodik. – Ötvenezer forint. Annyiért már egy jó szamarat kapni.
– Én kilízingelem a két szamarat, Szerencsről volt itt egy ember, kölcsönözni vagy venni akar – mondja egy másik férfi. – Volt olyan nap, hogy kétszer büntetett meg a rendőr, hogy kocsit hajtok, van már vagy harmincezer forint büntetésem.
– Ha csak annyi volna – legyint a vékonyabbik. – Itt mindenkinek sok a büntetése. Amióta ránk szálltak a rendőrök, sokan eladogatják, vagy bérbe adják a szamarat. Van rá vevő, járnak ide Miskolcról, Szerencsről, de még az Alföldről is. Híres jószág az ózdi szamár. Csak azt nem tudom, miből élnek majd azok, akik most odaadják a szamarat, ha elfogy a pénz?

Magyarországon négy-ötezer szamár lehet – becsüli Veres Imre, a rudabányai központtal bejegyzett, jelenleg hatvan gazdát tömörítő Magyarországi Szamártenyésztők Egyesületének elnöke. Vannak megyék, ahol csupán szórványosan tartanak szamarakat, máshol nagy számban fellelhetők, pontos nyilvántartás azonban – egyelőre – nincs az állományról. Az egyesület éppen azt a célt szolgálná, hogy az állatokat a lovakhoz hasonlóan törzskönyvezzék és egyedi azonosítóval lássák el. Ez a gazdák számára közvetlen haszonnal is járna, hiszen lehetőség nyílna a tenyészállatok után járó állami támogatás igénybe vételére. Egy törzskönyvezett ló után ma évi negyvenezer forintot kap az állat gazdája, igaz, számos településen adót is fizet utána.
Veres Imre egy nyolcholdas rudabányai parasztgazda gyermekeként állatok között nőtt fel, mielőtt iskolába indult volna, minden reggel el kellett látnia a kisborjakat. Közgazdászként az egykori Nehézipari Minisztérium revizoraként, majd a rudabányai ércbánya igazgatójaként sem szégyellt esténként otthon istállót takarítani. Egyik szolgálati útján, Beremenden meglátott egy nagy testű, olasz fajtájú szamarat. Helyben megvette az állatot. Ma már harminc törzskönyvezett szamara van.

A szamártenyésztők egyesülete négy évvel ezelőtt tizenöt tenyésztővel és néhány pártoló taggal jött létre. A létszám négy év alatt négyszeresére nőtt.
– A szamarat sokan butának és csökönyösnek hiszik, ami egyáltalán nem igaz – állítja Veres Imre. – Ez az állat hihetetlenül okos, és nagyon jó megfigyelő. A szamár segít a juhásznak, vezeti a birkákat, húzza a szekeret, ideális állat egy gazdaságban. De ma már erdei iskolákban, turisztikai központokban is egyre több helyen keresik, a Hortobágyon külön látványosság a szamár. A cukrászok alapanyagként hasznosítják a zsírját, Olaszországban a húsáért veszik.

A szamár igénytelen és szívós állat, ellenálló a legtöbb állatbetegséggel szemben. Veres Imre szerint csak egyvalamire érzékeny: a durvaságra. A megvert szamár csökönyös lesz és vad, miközben a szelíden neveltek a legkitartóbb igáslovat is lepipálják.

Romhányi Tamás
Forrás:  ForestPress, (Népszabadság)  2006-06-12
Frissítve: 2023.03.25.
Fotó: Canva