Kassai Lajos újabb világrekordja
Kassai Lajos 2006. június 10-én 7 órától 24 órán át rótta fedett lovaspályán a köröket. Ez alatt a 661 vágta során 5412 lövést adott le íjával rögzített célpontokra. A lovasíjászatban a vágta a pályának azt a 90 m hosszú szakaszát jelenti, amelyet kizárólag vágta jármódban tehet meg a lovas, közben lövéseket leadva. Időben ez kb. 18 mp-t jelent. A világhírű lovasíjász saját 10 lovával, sportruházatban állította fel világrekordját. A lovak fajtájukat tekintve vegyesek, van köztük arab, kisbéri, hucul és félvér. Lovait átlagosan 2 óránként cserélte, ekkor tartott 10–15 perces pihenőt. A Magyar Lovas Kör nevében gratulálunk fantasztikus világrekordjához, csodálatra méltó kitartásához, edzettségéhez, lovai idomítottságához. Hozzánk küldött leveléből megtudhatjuk miként éli meg a sikert napjaink harcművésze és milyen példaértékű életfilozófiát állított fel önmagának. (Pajlócz)
Kedves Barátaim!
Szeretnék még egyszer köszönetet mondani azoknak, akik eljöttek, és kitartottak mellettem. Köszönöm a lovak előkészítését, a vesszők gyűjtését, a találatok számolását, és mindazt a lelki és fizikai segítséget, amivel elhalmoztak. Önzetlen közreműködésük nélkül elhatározásom csak egy tűnő elképzelés maradt volna, nem tudok elég hálás lenni segítségükért.
Ez a teljesítmény az elmúlt húsz év következetes és kitartó munkájának az eredménye. Az első rekord alkalmával 1998-ban, 12 óra alatt 286 futamból, több mint 1000 célzott lövést leadva 4238,18 pontot gyűjtöttem össze, mely pontszám versenyátlaga több mint 133 pontnak felel meg. A második rekordot 2002-ben állítottam fel, 12 óra alatt 323 vágta során, közel 3000 lövéssel, 7126,05 összpontszámot sikerült összegyűjtenem, mely pontszám versenyátlaga 198,55 pont. És a jelenlegi, 2006-os rekord felállításakor 24 óra alatt 661 vágta során, 5412 lövéssel, 15 596,43 összpontszámot értem el, mely eredmény versenyátlaga 212,35 pont.
Mindhárom próbatételemnek ugyanazok voltak a mozgatórugói. Mélyen behatolni önmagam belső világának feltáratlan zugaiba, és ezzel párhuzamosan minél többet megtudni a lovasíjászatról. A bejegyzett világrekord az esemény mellékterméke volt, és nem a célja.
Az élmény minőségét lelki beállítottságunk határozza meg, a fájdalom elkerülhetetlen, de ha céljaink összhangban vannak képességeinkkel, a szenvedés nem válik osztályrészünkké. A test, a szellem és a lélek összhangja teremti meg harmóniánkat az életben, és nyújt támaszt megpróbáltatásaink során. Képzeljünk magunk elé egy fogatot: erőtől duzzadó lovak, jól megépített kocsi és egy kiváló hajtó. A lovak ösztöneink, érzelmeink, indulataink; a hajtó értelmünk, és a kocsi testünk szimbóluma. Most pedig játszunk el a gondolattal, és képzeljünk két göthös gebét a fogat elé, ültessünk egy gyakorlatlan ostoba kocsist a bakra, és idézzünk magunk elé egy rozoga, lerobbant szekeret. Bizony, ezen sorscsapások közül egy is elég ahhoz, hogy születésünktől a halálunkig tartó utunkat egyik kátyúból a másikba való vergődéssé nyomorítsa. Végignézve embertársainkon, kinél kevésbé, kinél jobban kiütköznek karmikus fogatuk hiányosságai. De még mielőtt túlzottan elmerülnénk a bennünket körülvevő világ kaján szemléletében, vessünk csak egy röpke pillantást önmagukba. Mit látunk magunk elé nézve, aszott párákat vagy tajtékzó méneket? Kocsink könnyen gördül, vagy foghíjas küllőin nyikorog rozsdás kerekünk? És vajon mi, ki mindezt a bakról szemléljük józanul, látunk-e, elég tiszta-e tükrünk, melyben önmagunkat szemléljük?
A legtöbb, amit erről a rekordról elmondhatok, hogy 24 órán keresztül szilaj lovak húzták hangtalanul suhanó kocsimat, és élveztem rövid utazásom minden pillanatát. Sohasem tudom majd meghálálni a sorsnak azt a kegyét, hogy engem választott ki erre a csodálatos feladatra, és ekkora élménnyel ajándékozott meg ilyen érdemtelenül.
A próba nem azért jelent számomra értéket, mert teljesítettem, hanem azért, mert a siker fénye jól rajzolta ki eddig előttem rejtve maradt hibáim árnyait. Egy harci művészetet gyakorló ember számára sohasem az a fontos, ami jól megy. Önmagunk csiszolásának rögös útján mindig a legnagyobb ellenállás irányába kell haladnunk. Az esemény felidézése, a videó felvételek elemzése tapasztalatok tömegét hozta bennem felszínre. Egy húsz éve tartó korszaka zárult le életemnek. Annak ellenére, hogy a verejték, melyet ez alatt az idő alatt kiizzadtam, egy kisebb vízimalmot meghajtana, még mindig kezdőnek érzem magam. Egy hegymászó érezhet hasonlót, minél magasabbra tör, annál meredekebb a lejtő, hidegebb a levegő, és kevesebb az oxigén. Ha az út kilencven százalékát megtetted, akkor jársz a felénél. Amik egyre élesebben kirajzolódnak előttem ezen a hosszú úton, azok az állomások körvonalai:
– Az első száz pont a helyes íjász- és a helyes lovaglótechnika megtanulásának az ideje, az alapok lerakásáé.
– A száz és kétszáz közötti korszak olvasztótégelyben ötvöződik a lovaglás és az íjászat.
– Kétszáz és háromszáz között kel életre a kentaur, egyre többször éljük meg az egység élményét, majd lényünk elválaszthatatlan részévé válik.
– A háromszáz feletti tartomány a sas birodalma (a hun katonai elitet hívták sas íjászoknak): a szellem és a spiritualitás színtere.
Végső számadásként farkasszemet nézve önmagammal eddigi sikereimet nem egyedülálló képességeimnek köszönhetem, hanem ellenfeleim felkészületlenségének. A kor, melyben élünk, a civilizáció egyre magasabb szintjére repít minket, miközben a kultúra egyre elérhetetlenebb mélységű szakadékba zuhan. A harci művészetet gyakorló ember, aki egykor a vérontás potenciális eszköze volt, egyre nagyobb szerepet kell, hogy vállaljon fogyasztói társadalmunk kíméletlen malmában őrlődő emberi értékeink átmentésében. Lehet-e nagyobb kihívás, mint feslő morálunk egy cafatját fogunk közé szorítva átvonszolni e hitvány századon?
Kassai Lajos
Kelt: Kaposmérő, 2006. június 14.
Forrás: Magyar Lovas Kör
Frissítve: 2024.01.23.
Fotó: Canva
