A hazai lótenyésztés helyzetéről, nevelésről, versenyzésről – Kakuk Józseffel

A ma ismert ló őse 60 millió éves törzsfejlődés után jutott el abba az állapotba, amilyennek mi is ismerhetjük. A vadló háziasítása viszont a korai civilizáció idején „alig” 5000 éve kezdődött Közép-Ázsiában és terjedt el, no nem az egész földgolyón, mert például Amerika felfedezése után az őslakosok soha nem látott négylábú csodaként (vagy inkább – leírni sem jó – „félelmetes szörnyként”) tekintettek rájuk.

Több mint 300 fajtájuk létezik, amióta az ember szolgálatában állnak, (fel)használták már sokmindenre őket. Manapság a fejlett és civilizált országokban már csak sportcélokra és hobbiból, házi kedvencként tartják az ember – kutyával együtt – legjobb barátját.

Ha ló nincs, jó a szamár is

– Kicsivel és Pubival kezdődött, Matyival folytatódott a kapcsolatom – mit kapcsolatom, örök „szerelmem” – a lovakkal, (igaz Matyi „csak” rokonuk, azaz, szamár volt) ezekkel a nagyszerű négylábúakkal, mely viszony mára már méltó formában kiteljesedni látszik, de azért unokáimra is hagyok még teendőt, eleget – kezdi Kakuk József, a közismert salgótarjáni vállalkozó, amikor arról kérdezem, mikortól és milyen apropóból táplálkozik olthatatlan vonzalma ezekhez a nemes állatokhoz. Ahogy a rövid tiszteletkörök után a derék patások témája felmerül, már beszélgetésünk elején (jól) sejtem, magam is nagy lóbarát lévén maratoni eszmecsere előtt állunk. (Nem tévedtem.)

– Apám fuvaros volt, a már említett két lóval dolgozott addig, míg 1952-ben államosították – azaz elvették – őket. Szerencsére kaptam egy kis csacsit, amellyel együtt nőttem fel, amely eleinte olyan volt számomra, mint egy játszótárs, mint egy kutya. Később persze komolyabb feladat is várt Matyira, kiskocsi elé fogva terményt és az erdőről fát hordtam vele. Azaz, nem csak hobbicsacsi, hanem megélhetési forrás is volt. Ez furcsán hangozhat, de ő tett engem emberré! – emlékezik vissza a kezdetekre Patyo.

Ló helyett lóerő – majd fordítva

– Mégse mint fuvaros, hanem mint autószerelő (és focista), majd autókereskedő váltál ismertté. Ló helyett a lőerőt választottad…

– Haladni kellett a korral, de nyugodtan mondhatom, hogy még jóval később is, ha lovat láttam, az mindig megdobogtatta a szívem! Eljártam a Hortobágyra, vagy Szilvásváradra fogathajó versenyekre, bemutatókra, díjugrató versenyekre. Borzongás futott át rajtam, valóságos izgalom fogott el ezeken.

– Jóval ezek után újra fordult a kocka, a sikeresen értékesített Toyota-lóerők miatt újra jö(he)ttek a lovak…

– Valóban hosszú évek teltek el, ám 1992-ben vettem Mezőhegyesen egy 21 éves kiváló, de már „kiselejtezett”, amolyan kegyelemkenyéren élő tenyészkancát, Donort. Nem vágtak át az árával, nagyon örültek, hogy jó helyre kerül, én pedig ugyancsak boldog voltam, hogy olyan lovat gyámolíthattam, amelyik rászolgált a nyugodt öregkorra. Az „öreglány” Donor – nevéhez méltóan – viszont jó másfél évre rá megajándékozott bennünket egy kiscsikóval (amely természetesen a mai napig megvan) és egészen 28 éves koráig élt. Úgy ment el közülünk, hogy a karjaimban tartottam a fejét…

– Az utóbbi időkben viszont jó pár lovat látok futkározni, legelészni a birtokon…

– Idáig nem tenyésztettem a lovakat, amelyek itt születtek, azokból viszont egyet sem adtam el. Jelenleg 13 lovam van és a kikapcsolódás, szórakozás miatt tartom őket. Nekem olyan élményt ad például a fogathajtás, amit el sem tud képzelni az, aki még nem próbálta.

Méretes helyett mini

– A magyar lótenyésztés valaha világhírnévnek örvendett, mára viszont…

– Lótenyésztésben annyira lemaradtunk a világtól, hogy szinte lehetetlen behozni a hátrányunkat, sőt, még a közelítés, a felzárkózás is nagyon kétséges. Tudatosan kellene művelni, de ehhez mára már jóformán se szakemberünk, se lovunk nincs. Én most elkezdek valamit, de egy más vonalon, ritkaság szinten, amit szeretném, ha az unokáim fejeznének be.

– És mi lenne az, ha nem vagyok (az olvasók nevében is) indiszkrét?

– A minilótenyésztés. A tévedések elkerülése végett nem pónilóról, hanem minilóról van szó, amely ugyanolyan, mint nagyobbra nőtt testvére, csak más a mérete.

– Hát ez honnan jutott eszedbe?

– Kedvelem az eredeti, egyedi dolgokat, a lószeretetem adott, így jutottam el az „apróságaimhoz”. A minilovaknál talán még versenyképesek tudunk lenni. Jövő héten megyek Németországba két kancáért és egy csődörért és bár már mint említettem, az unokáimra vár, hogy folytassák az általam elkezdett utat, de még én is szeretnék úgy 20–30 kancáig eljutni!

A ló, mint a nevelés része

– Egyáltalán szeretik az unokáid a lovakat?

– Nem jó szót használtál. Mind a hárman imádják! Nálunk a lovak családtagok. A ló jelenléte, közelsége szerintem nem csak közvetve, de közvetlenül is hat a gyermeknevelésre. Éppen ezért alapítottuk meg a Kakuk Lovasudvar Sport Egyesületet, amely áprilistól, a jó idő beköszöntével még nagyobb létszámban várja tagjait, elsősorban a gyerekeket.

– Milyen szakágakra és hány éves kortól jelentkezhetnek a gyerekek?

– A fogathajtástól a díjugratásig, a pónilóversenyekig a lovassportok bármelyikével megismerkedhetnek nálunk a 6–7 éves kor feletti gyerekek. Mi mindent biztosítunk (lovak, eszközök, felszerelések stb.) a növendékeknek csak a ruházatot kell beszerezniük. A legtehetségesebbeket az egyesület támogatja mind a felkészülésben, mind a versenyzésben.

Folytatódik az értékmentés

– Ha már a versenyzésnél tartunk, remélhetőleg idén sem marad el a lassan már hagyományosnak nevezhető, igen nívós környezetben és körülmények között zajló augusztus 20-i „Toyota a magyar lóért” díjugrató kupa?

– Természetesen nem, hisz ez a tradicionális magyar lovak, nemzeti értékeink nagy ünnepe. Az ország legjobb négylábúit hívom meg a Platthy József stadionba. Úgy gondolom, nem tűnik dicsekvésnek, ha azt állítom, a rendezés színvonala messze meghaladja a hazai átlagot.

2007.05.21.
Forrás: Nógrád megyei Hirlap
Frissítve: 2023.03.23.
Fotók: Canva