Szafari lóháton
“Van valami a ló külsejében, ami jót tesz az ember belsejének” − mondta Winston Churchill, és ezt a lovas nyaralások népszerűsége is alátámasztja. Ha a világ leglátványosabb úticéljaira gondolunk, szinte biztos, hogy akár lóháton is megközelíthetjük azokat egy-egy lovastúrákra szakosodott helyi vállalkozás közreműködésével. Így van ez Afrikával is, ahol a megszállott lovasok a nyeregből fedezhetik fel a fekete kontinens szavannáit.
Amikor egy átlagos nyaraláson veszünk részt, az utazó a hotelbe való bejelentkezés alatt körbenéz a hallban, megcsodálja a berendezést és vet egy lopott pillantást a szobaszerviz menüjére. De persze mindez másképp alakul, ha az ember egy afrikai szafarira fizet be – ráadásul lóháton. Ebben az esetben egy sátor alatt kap gyors útbaigazítást, hogy mit tegyen, ha elefántokkal, netán oroszlánokkal találja szembe magát. A DailyMail munkatársának beszámolója következik egy botswanai szafariról:
Tizenkét órás repülés és a hatórás autóút után végre megérkezünk célpontunkhoz, Pont Drift közelébe − ahogy Rudyard Kipling, a Dzsungel könyvének írója nevezte − a “nagy-nagy, zöldesszürke, kövér Limpopo folyó partjára”, Botswana határvidékére. A finoman porzó vörös homok lassan turistából utazóvá varázsolta kis csapatunkat. Nehéz elmondani, mennyire felszabadító érzés az útlevelet, a pénzt, a bankkártyákat és a digitális felszereléseinket egy kis dobozba zárni, és gondolatban elhajítani a kulcsát jó messzire…
Felöltöttem homokszínű lovagló felszerelésemet és bemutatkoztam Rhodes-nak, a helyes pej lónak. Teljesen más volt, mint bármelyik ló, akin valaha ültem. Annak ellenére, hogy mozgása kicsit egyenetlen volt az egyébként kiszámítható terepen, hamarosan kialakult köztünk az összhang, és boldogan bíztam rá az életemet.
A Limpopo-völgy lovait alaposan felkészítik a feladataikra. Egy héten át szoktatják őket ahhoz, hogy mindig más és más lovassal dolgozzanak. Ezt egy hét szafari követi, amit pedig egy hét pihenéssel jutalmaznak. Az eredmény egy csapat sokoldalú, biztos léptű, jól tartott ló. Meglepődéssel tapasztaltam, hogy a világnak ezen a táján az ügetést törölték a jármódok listájáról, így mindig vagy energikus lépésben haladtunk, vagy pedig vágtáztunk.
A számos túra közül csoportunk a Limpopo szafarira nevezett be, ami folyamatos utazásra invitál, több táborhely végigjárásával. A szafari hagyomány szerint sátorozással jár. Mi is így kezdtük és fejeztük be utunkat, a Két Mashatu táborhelyen.
Kitartó és bátor vezetőink, West és Impho diktálták a tempót, míg a naplementében lovagolva elértük első kempingünket, a Két Mashatu-t. 24 óra alatt azokat az egyszerű dolgokat, amiket egyébként nélkülözhetetlennek és magától értetődőnek tartottunk – mint a folyó víz és az elektromosság – felváltja a pislákoló gyertyafény és a mosakodáshoz melegített víz a vászonsátorban. Minthogy Afrika sűrűjében vagyunk, egyféle csodaként hat végighallgatni Mighty, a szakács sokfogásos és változatos vacsoramenüjét.
Reggelente fél hatkor egy csésze teával indult a napunk. Friss gyümölcsöket és zabkását reggeliztünk a napfelkeltében, és hét órára, a még hűvös reggeli csendben már fel is szálltunk lovaink hátára. Túravezetőnk, West, és a sereghajtó Impho minden lábnyomot és ürüléket beazonosított.
A Mashatu Game rezervátum Afrika öt csillagából legalább háromnak ad otthont: az afrikai elefántnak, az oroszlánnak és a leopárdnak. Oldalukon felbukkannak olyan különleges szereplők is, mint a gepárd, a zsiráf, a strucc, a gnú, a hiéna, a sakál, a varacskos disznó, a tarajos sül, a szavannasas, a krokodil és a víziló. Az égig érő őshonos mashatu fa az óriáskígyók és a keselyűk kedvelt törzshelye, a lidércnyomásszerű baobab fa pedig úgy fest, mintha fejjel lefelé ültették volna el. Megtanultuk, hogy az Euphobria candelabra növény nedve vakságot és hallucinációt okoz, felfedeztük, hogy a zsiráfok rövidlátók, amikor sikerült egy egész ügető csordát meglepnünk, ahogy elvágtáztunk mellettük. Csakugyan e hét nap egyik felejthetetlen élménye volt az is, amikor néhány zebra oldalán lovagolhattunk.
Napkeltétől napnyugtáig szívtuk magunkba az élményeket, na meg a vörös homokot. Ahogy az egyik délelőtt egy mashatu fa árnyékában pihentünk, és éppen megosztottam egy almát hűséges lovammal, rájöttem, hogy hiányozni fog Botswana. Persze, a takaros kis kunyhók a csodálatos folyóparti kilátásukkal és hűsítő medencéikkel, azok is hiányozni fognak, de volt valami lenyűgöző egyszerűség a lóháton töltött napok ritmusában és a természet közelségében.
“Honnan tudjuk, hogy milyen irányba megyünk?” − kérdeztem egyszer. “A mahali szövőveréb fészkéből, a fák nyugati oldalán” − válaszolta Impho. Itt el kell felejteni a műholdas navigáció meg a Google Maps világát. Be kell ismernünk: ez minden, amit itt tudnunk szükséges.
2012.12.30. Weiss Hanna, Lovasok.hu
Forrás: DailyMail
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Canva
