Kezdőlap Blog Oldal 67

Lóbarát lótartás és eredményesség

A lóbarát lótartás és az eredményesség
nem zárja ki egymást

 

Itt a változás ideje! Míg az elmúlt évtizedek nagy értékű sportlovait a széltől is óvva a biztonságos a bokszban tartották és némelyikük alig mozoghatott a szabadban az esetleges sérülésveszély miatt, manapság már olyan lovasokkal is találkozhatunk a nemzetközi versenyszférában, akik négylábú társaikat természetes igényeiknek megfelelően tartják, edzik és etetik.

Olimpikonok, mint például a német lovastusázó, Ingrid Klimke vagy a brit díjlovas Carl Hester jó példával járnak elöl: lovaik rendszeresen kint vannak a legelőn és nem csak a négyszögben, hanem a szabadban is edzik őket. Ezeket a lovakat is kicsinosítják a világ nagy versenyeire, csak annyi a különbség, hogy előbb le kell vakarni róluk a legelőn és a karámban szerzett koszt. Az ő sikereik bizonyítják, hogy lehetséges a lovakat lóbarát körülmények között tartani és eredményesen versenyezni.

Szerencsére hazánkban sem kell nagyítóval keresni a hasonlóan vélekedő lovasokat.

Ifj. Tuska Pál az üllői Nagyállat Klinika állatorvosa, emellett aktív és eredményes lovastusa versenyző. Legutóbbi versenyén, az október 5-7. között Kaposvárott megrendezett Felnőtt Magyar Bajnokságon ezüstérmet szerzett Rádiháza Alfa nyergében.

Pali elmondta, hogy Rádiháza Alfa nem igazán kedveli a négyszöget, így vele az idomítómunka egy részét is inkább terepen végzi – jelenleg Üllőn, ahova munkája köti. Itt a szürke heréltnek kevesebb karámbeli szabadság jut, mint odahaza Pirtón, de a homokos talajon itt is egész évben szabadon dolgozhatnak.

Palitól megtudtuk, hogy pirtói lovastanyájukon törekszenek arra, hogy a lovakat – beleértve a nemzetközi szinten versenyző jószágokat is – a lehető legtermészetesebben tartsák. A lovak reggeltől estig karámban mozoghatnak, és csak az éjszakákat töltik az istállóban. Naponta három alkalommal van etetés, az abrak mennyisége természetesen az egyes lovak terheléséhez igazodik. Táplálékkiegészítőkre tapasztalatai szerint csak a rendkívül nagy terhelésnek kitett, élvonalban versenyző állatoknak van szükségük.

A napi munka előtt – legyen az akár idomító-, akár ugróedzés – terepen melegítik a lovakat. A kiskunsági homokos talaj, valamint a sík és lankás részek váltakozása egész évben ideális helyszín a versenyekre való felkészülésre.

Télen általában pihenőt kapnak a lovak és csak minimális munkát végeznek, így arra sincs szükség, hogy megnyírják őket.

A Tuska család pirtói tanyáján természetesen nem az utóbbi évek vívmánya ez a valóban lóbarátnak nevezhető tartás, hozzállás. Elért eredményeik alapján pedig kétség nem férhet hozzá, hogy működik a dolog.

 

2012.10.18. Deák Anette, Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.06.13.
Fotók: Canva

Női hiúság

Női hiúság
Középkori anekdota

Guglielmo di Bergdam nemes lovag Raimondo Berlinghieri udvarában azzal hencegett, hogy Provence-ban minden lovagot kivetett a nyeregből, majd azt állította, hogy a provence-i nők közül senki sem érdemli meg, hogy megvívjanak érette.

Ezt hallotta Berlinghieri gróf is, és megkérdezte:

– Engem is kiütöttél a nyeregből?

Guglielmo így felelt:

– Mindjárt válaszolok.

Azzal hozatott egy lovat, s félig a nyeregben ülve kiáltotta oda a grófnak:

– Hozzád, uram, nem is nyúlok, mert nem veszlek nemesember-számba.

Azzal megsarkantyúzta a lovat, és elvágtatott, a grófot dúlva-fúlva hagyva maga után. Nem sok idő múlva az asszonyok összegyűltek, és maguk elé hívatták Guglielmót. A grófnő is jelen volt, s ezzel a kérdéssel fordult hozzá:

– Mondd, Guglielmo, miért szégyenítetted meg a provence-i nőket? Ezért elveszed méltó fizetséged, ostobaságod miatt meg kell halnod! – Amikor látta, hogy a nők botokat húznak elő ruhájuk alól, Guglielmo megijedt, és ezt mondta:

– Mindarra, amit legjobban szerettek, asszonyok, arra kérlek, halálom előtt teljesítsétek egyetlen kérésemet. – Az asszonyok megígérték, hogy bármit kér, teljesítik.

Erre Guglielmo így szólt:

– A szerelemre, mely szívetekben lángol, arra kérlek, az sújtson rám közületek először, akinek legkevesebb esze van.

Persze senki sem vállalkozott az első ütésre, s így Guglielmo megszabadult.

 

Frissítve: 2023.04.27.
Fotó: Canva

Mátyás király történetek – A terhes szekér

Mátyás király történetek
A terhes szekér

Mátyás király, amikor már nagy király volt, városról falura vándorolt, hogy a maga szemével lásson, a maga fülével halljon.

Egyszer a vándorlásban elfáradt az országúton, felkéredzkedett egy szegény paraszt szekerére. A szekéren a búzáját vitte őrletni a szegény parasztember. Felvette jó szívvel a vándort. Megy a szekér csendesen. Egyszer csak szemben közeledik egy hatlovas, fényes hintó, abban ül egy büszke báró.

A kocsis rákiált a szegény parasztra.

– Térj ki, paraszt! – De a rongyos vándor, aki a zsákon kucorgott, azt mondta a parasztnak.

– Ne térjen ki, atyámfia! – El is vette a gyeplőt a szegény paraszttól, megállította a szekeret, hogy a paraszt ne térhessen ki.

– Mi lesz, hé, nem hallod, hogy térj ki? – már a kocsis emeli az ostort, hogy a nyaka közé suhint a parasztnak. Hanem a vándor leugrik a szekérről, a báró elé áll, kigombolkozik. Hát a báró majd leesett az ülésről. Ott volt előtte aranyos ruhában Mátyás király.

– Először megparancsolom, fogjatok ki két lovat, fogjátok a szegény ember két rossz gebéje elé. Elbírja négy ló is ezt a hintót. A bárónak is le kellett szállni, segíteni a paraszt szekere elé fogni a két gyönyörű paripát.

– Most pedig vissza a hintóra! Az parancsolom, hogy a hintó térjen ki, mert üres szekérnek kell a terhes szekér elől kitérni!

Akkor lett törvény, hogy üres szekér tér ki a terhes szekér elől.

 

Forrás: Magyar népmondák
Frissítve: 2023.04.27.
Fotó: Canva

A rokkant szekér

A Rokkant Szekér
1882

Az Alföldön utaztunk egy kormánybiztossal, s minthogy olyan dologban jártunk, amely nem tűrt halasztást (névnapra kellett odaérnünk), kénytelenek voltunk sietni, következésképp nem ültünk vasútra, hanem szekeret fogadtunk Szőregen.

De nem akarok sok szót szaporítani, a dolog magva az, hogy Horgos községben egy zökkenőnél összetört a tengelyünk, s az én kormánybiztosom elkezdett éktelenül káromkodni.

Az egyik falusi porta kapujából, mely e vidéken szokásos módon úgy ki volt sujtásozva piros paprikakoszorúkkal, mint egy ünneplő dolmány, öreg parasztgazda nézte nagy flegmával, miképp ül le egyszerre, megroppanva a szekér hátulja.

Se nem nevetett rajta, se nem csodálkozott, éppen csak olyanformán nézte, mint ahogy a felhőket szokás, amikor mindegy neki, akár keletnek mennek, akár nyugotnak.

No, mármost mit csináljunk? Erre az eshetőségre nem volt az útitársamnak semminemű instrukciója a magas kormánytól. A kocsisunk is kétségbeesett, annyi tudomány azonban mégis maradt benne, hogy egy vendégfával helyre lehetne ütni a dolgot, de hol vegyünk egy ilyen póttengelyt?

– Hej, földi – szólítja meg a kormánybiztos a künn ácsorgó parasztot -, mit lehetne itt most csinálni?

Az immel-ámmal közeledett s azután úgy foghegyről kedvetlenül felelte hosszabb gondolkodás után:

– Azt voltaképpen tudni nem lehet.
– A kocsisom mondja, hogy egy alkalmas fával föl lehetne csatolni a tengelyt.
– Föl azt, föl lehetne.
– Csak mármost volna aztán valahol egy ilyen fa – szólt a kormánybiztos idegesen.
– Hiszen ha volna.
– Nem lehetne keríteni valahol?
– Dehogy lehetne – mondá a gazda, pipáját a túlsó oldali agyarába fogva.
– De hát csak van tán kendnek valahol egy husángja, vagy mi? – faggatta félig ingerülten a kormánybiztos.
– Hát iszen csak van – szólt lustán s nehány perc múlva előhozta a tengely-támasztéknak valót.

Hanem ez még nem tett boldoggá. A fának semmi hasznát sem vettük erős kötél nélkül, mellyel odaerősítsük a néhai tengely roncsaihoz.

– Egy kötél kellene még ide, gazduram.
– Hja – mond az fejvakarva. – Persze hogy persze.
– Hát azt mármost hol vegyünk?

A horgosi ember vállat vont.

– De hol ám? – vélekedék rendíthetetlen nyugalommal.
– Ejnye, hát nincs a háza táján valami rossz borjúkötél, vagy egy kötőfék?
– Akad. De bizony akad – dünnyögé ásítva s nyomban kihozott egyet az istállóból, aztán látható kedvteléssel nézte a rác kocsis erőlködését, amint az végre nyélbe üti a szekeret.
– Most pedig mivel tartoznánk? – kérdi nyájasan a kormánybiztos, midőn újra elhelyezkedtünk a hátulsó ülésen.
– No, ugyan mivel tartoznának? – szólt csodálkozó szemekkel.
– Ej, hiszen csak értek kendnek valamit azok a tárgyak?
– Nem értek! – felelte durván.
– Akkor hát menjünk, kocsis! Köszönjük szépen a szívességet. Isten áldja meg!
– Jól van, jól – kiáltotta utánunk -, hanem azt megmondom, visszahozzák ám fordulókor a kötelemet meg a fámat.
– Hophó! Megállj, kocsis! Hát mit komédiázik akkor kend? – pattant fel a kormánybiztos bosszankodva. – Más úton jövünk vissza. Az ördög jöjjön erre kendnek a fája meg a kötele végett.
– No, no. Kár az emberre törni – szólott csillapítólag. – Hiszen, ha nem erre jönnek, hát persze, hogy vissza se hozhatják! Isten megáldja!

Ilyen nehezen kapta meg tőle a kormánybiztos a fát, meg a kötelet, én pedig ilyen könnyen a magyar paraszt találó fotográfiáját.

 

Forrás: Mikszáth Kálmán válogatott művei nyomán
Frissítve: 2023.04.27.
Fotó: Canva

Narym

Narym

 

A fajta eredete és története

A Narym az Ob folyó környékéről származik Nyugat-Szibériából. Nagyon hasonlít a Priob fajtára, de általában robosztusabb felépítésű. A két fajtában sok közös fizikai tulajdonság van, mivel hasonló éghajlat és környezet formálja őket. Néhányan ugyanannak az északi erdei lófajtának a két különböző alcsoportjának tartják őket.

A terület északi és déli részén is tenyésztik, a déli lovakat gyakran keresztezik ügetőkkel és igáslovakkal a nagyobb méretért.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 132-142 cm.

 

Fordította: Tyr
Frissítve: 2023.05.31.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

A nóniusz visszatérte Normandiába

Nagy vállalkozásra készül Zsuzsanna P. Wagenhoffer, aki a fajta kialakulásának 200. évfordulója előtt kíván tisztelegni. A fajta alapító ménjének, Nonius Seniornak Caenből Mezőhegyesig vezető történelmi útját tervezi lóháton megtenni – csak éppen visszafelé. A projekt a fajta terjesztése mellett a lovaglást, illetve a ló és az ember együttműködését, kapcsolatát is népszerűsíteni kívánja.

Nóniusz – Mezőhegyes

 

A Franciaországban élő Zsuzsanna érdeklődik a magyar lovas hagyományok iránt és figyelemmel kíséri a magyar lótenyésztést, illetve az ember és a lovak közötti kommunikációs lehetőségek fejlődését. Célja, hogy elmélyítse tudását és megossza tapasztalatait a világgal. Tavasszal kezdődő útja jó alkalom, hogy mindezt a gyakorlatban is megvalósítsa. A magyar származású fotós ugyanis Mezőhegyesről indulva lóháton szeretne eljutni a franciaországi Caen-ba, az idei Lovas Világjátékok helyszínére.

„Mindazok után, amit a magyar lófajták történelméről, az emberek és a lovak kapcsolatáról megismertem, és amit a lovaglás és a lótenyésztés normandiai lehetőségeiről felfedeztem, feltűnt, hogy a Világjátékok által kiírt pályázatban ezek egybefoghatóak. A 2014-es Caen-ben megrendezésre kerülő Lovas Világjátékok tökéletes alkalmat kínál A nóniusz visszatérte Normandiába névre keresztelt projektemhez” – meséli Zsuzsanna.

Nóniusz – Mátai ménes – Hortobágy

 

Zsuzsanna májusban kel majd útra és két társával együtt három hónap alatt mintegy 2200 kilométert tesznek majd meg lóháton. Céljuk, hogy terjesszék a magyar és a francia lovas hagyományokat, hogy megismertessék az emberekkel a kiváló magyar és francia lófajtákat, és hogy tisztelegjenek a Lovas Világjátékok résztvevői előtt. De mindenek felett a nóniuszt, mint fajtát szeretnék minél szélesebb körben népszerűsíteni.

Zsuzsanna és társai nem véletlenül választották a Mezőhegyes–Caen útvonalat: a nóniusz fajta „ősapjának” az útja volt ez.

A francia és a magyar lótenyésztés hosszú ideje keresztezi egymás útját. Mint Zsuzsanna elmondta, azért választották Caen-t, mint útjuk végpontját, mert a város jelentős szerepet töltött be a fajta kialakításában. Nonius Senior, a fajta angol-norman őse 1810-ben itt született angol-norman, angol félvér és normandiai szülőktől. A napóleoni háborúk során, Napóleon lipcsei vereségét követően az osztrák császári hadak a rosiéres-i ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük Nonius Seniort is. A fajtaalapító mén Mezőhegyesre került, ahol hosszú évtizedeken keresztül fedezőmén volt.

A fajta azóta széles körben elterjedt, 2004-ben a veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett állatfajták közé kerülve nemzeti kinccsé vált, 2013-ban pedig a Lovasok.hu és a Magyar Lovas Kör kezdeményezte felvételét a Hungarikumok közé a többi hagyományos magyar lófajtával egyetemben.

A Nóniusz visszatérte Normandiába valójában „visszatérés a történelembe”. A nóniusz szempontjából történelmi útvonalat a faj fennállásának 200. évfordulója alkalmából Zsuzsanna és csapata ezúttal Nonius Senior-éval épp ellenkező irányban készül végigjárni Nonius Senior utódainak nyergében.

Nóniusz – Mátai ménes – Hortobágy

 

Terveit Zsuzsanna a következőképpen fogalmazta meg: „Három hónapon és több országon keresztül a velünk találkozó emberekkel információt cserélünk, fejlesztjük és terjesztjük tapasztalatainkat és ismereteinket a minket kísérő lovakról. Indulástól érkezésig ismertetjük a magyar lovas hagyományokat, illetve a lovaglás élményét és értékét. Az út példát kíván mutatni a ökoturizmusra, és felhívni a figyelmet a génmegőrzés és a hagyományőrzés jelentőségére.

Az út bizonyíték arra, hogy a ló nemcsak a történelem és a kultúra fontos szereplője, de az ember nélkülözhetetlen útitársa ma is, aki képes a sportban és versenyzésben is az önmagán túlmutató együttműködésre. A lovas élet és a ló szeretete átível társadalmi határokon, hiszen a lovak gondozói épp olyan fontosak, mint a ló gazdája, illetve férfiak és nők egy pályán mérhetik össze a képességeiket.”

 

2014.03.18. Koskó Barbara, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Zsuzsanna P. Wagenhoffer

Pegazus eredetéről

Pegazus-csillagkép eredetéről

 

A Pegazus a hetedik legnagyobb csillagkép, és az északi égbolton található. Alakja miatt a görög mitológia szárnyas lováról, Pegazusról kapta nevét.

Pegazus Poszeidón és Medúza gyermekeként látta meg a napvilágot, és már születése is elég rendhagyó volt. Eredetileg gyönyörű anyja csúf szörnyeteggé változott. A szárnyas ló, fivérével, Khrüszaórral együtt akkor pattant ki a testéből, amikor Perzeusz levágta Medúza fejét.

A csodálatos paripa, Pegazus később a Parnasszuson és a Helikonon legelt; lába nyomán források fakadtak. A legnevezetesebb ezek közül a Hippokréné, vagyis a Lóforrás, amelyben a Múzsák fürödtek.

Pegazus egy ideig Bellerophontészt, a hőst szolgálta. Bellerophontésznek egyenesen Poszeidón adta a csodálatos paripát, vagyis saját fiát. Befogni azonban csak a Pallas Athénétől kapott arany kantárral sikerült. A szárnyas paripa és gazdája több csodás tettet is véghezvittek közösen.

Bellerophontésznek azonban egy idő után a fejébe szállt a dicsőség, és úgy érezte, az istenek között a helye. Pegazust ezért egyenesen az istenek lakóhelye, az Olümposz felé irányította. Zeusz, a főisten nem tűrte ezt az arcátlanságot. Egy bögölyt küldött, ettől Pegazus megvadult, és levetette hátáról lovasát. Ő maga azonban feljutott az Olümposzra, és ott le is telepedett.

Új feladata megtisztelő és félelmetes volt: Zeusz villámait hordozta. Az ókoriak a költői tehetség és az ihlet jelképének tartották. Ő repítette az alkotókat a dicsőség ormára, vagyis a Parnasszusra.

Forrás: Rejtőző nevek lexikona
Frissítve: 2012.02.19
2023.07.14.
Fotók: Canva

Irány a természet!

Irány a természet!

 

Az augusztusi kánikulai forróság után felüdülésnek hat a “vénasszonyok nyara”, vagyis a szeptember enyhe időjárása, simogató napsugarai.

Leszámítva azt a szomorú tényt, hogy a szeptemberrel végérvényesen befejeződött a vakáció és a nyaralások ideje, a lovasok számára a koraősz még sok örömöt tartogat. Ilyenkor gyönyörű igazán a természet! A növények is felüdülnek az égető forróság után, az erdő ezer színben pompázik, és a szúnyogok, böglyök szezonjának is vége már. Érdemes felkerekedni, és nemcsak egy-két órás kilovaglásra, hanem egész napos, vagy akár a teljes hétvégét kitöltő túrára indulni lovainkkal.

Felkészülés a túrára

Ha egyébként is mindennap legalább két-három órát töltünk lóháton, illetve lovunk is ugyanennyit dolgozik naponta nyereg alatt, akkor a kondícióval nem lesz gond. Ha azonban a nyarat alaposan végiglustálkodtuk, akkor bizony nem árt néhány hétre előre tervezve erőnléti edzéseket végezni, hogy a túrára visszanyerjük a nyár eleji kondit. Ezzel elkerülhetjük a túra utáni kiadós izomlázat és a fájdalmas feltöréseket a hátsó felünkön, és lovunk sem erőlteti meg túlzottan lábait.

A felkészülés időszakában változatos terepeken lovagoljunk, mászassunk sokat le és fel, és ne felejtsünk el átgázolni egy-két patakon vagy pocsolyán sem. Ha egyszer-egyszer a lovardában maradunk idomító edzésen, itt is kitalálhatunk néhány “csalafinta” feladatot, amelyekkel lovunk bátorságát – és ha sikerrel járunk, saját önbizalmunkat is – növelhetjük. Állítsuk olyan nehézségek elé lovunkat, amilyenekkel a túra során is találkozhat – pl. léptessünk át deszkapallókon (vagy akár megpróbálkozhatunk a “libikókával” is), haladjunk át színes szalagok és zörgő tárgyak között, és szoktassuk hozzá a túrán használatos felszerelésekhez (nyeregtáskához, esőkabáthoz, eső ellen védő munkatakaróhoz) is, hogy ne az induláskor érjen minket – illetve a lovunkat – kellemetlen meglepetés.

Egynapos túrák

Ha egynapos túrára indulunk, különösebben nem kell előre terveznünk, mindössze arra ügyeljünk az útvonal kiválasztásánál, hogy az esti etetés megszokott időpontjára valóban haza is érjünk a lovakkal. A távolságok megtételénél úgy számolhatunk, hogy egy nyugodt egyórás tereplovaglás alkalmával, amelyben sok séta, közepes mennyiségű ügetés és egy-két rövid vágtaszakasz van, nagyjából 7-8 km-t teszünk meg. Egy egész napos túra során persze nem ülünk nyolc órán át nyeregben, és a hosszabb kilovaglás arányában több lépés és ügetés szakaszt, és jóval kevesebb vágtát tartalmazzon, mint ha nyolcszor egy órát lovagolnánk, vagyis egy nap alatt nem fogunk 55-60 km-t megtenni, ezt hagyjuk meg a távlovas versenyzőknek. Takarékoskodjunk a lovak erejével, a lovaglás elején és végén ne vágtázzunk, és közben is csak rövid vágtaszakaszokat iktassunk be, de ha jelentősebb távolságot kell megtennünk, még jobb, ha teljesen mellőzzük a vágtát, és inkább sok ügetéssel és közben néhány lépésszakasszal teljesítjük a távot.

Oda-vissza 30-35 kilométert nyugodtan megtehetünk, egy kiadós déli pihenővel, amikor ne csak mi ebédeljünk meg, hanem a lovak is kapjanak némi abrakot vagy legalább legelési lehetőséget. A délutáni indulás előtt ne feledkezzünk meg az itatásról sem!

Lovaglás több napon át

Ha a teljes hétvégét lovastúrázással szeretnénk tölteni, erre alaposan fel kell készülnünk. Ez nemcsak a fizikai felkészülést, hanem a szervezést is jelenti, hiszen minél hosszabb a túra, annál pontosabban kell megterveznünk a legyőzni kívánt távolságot, és persze közben aludni és enni is kell valahol.

Az útvonal kiválasztásakor lehetőleg úgy tervezzünk, hogy egészen más útvonalon induljunk el, mint amerre visszafelé haladni fogunk, így az utolsó pillanatig izgalmas, az újdonság erejével ható környékeken járhatunk.

Kétségkívül a legkényelmesebb, de ezzel együtt a legköltségesebb megoldás, ha lehetőségünk van valamilyen lovas panzióban elszállásolni magunkat éjszakára, ahol nemcsak mi, hanem lovaink is megfelelő ellátásban részesülnek. Ehhez persze némi szerencse is kell, hiszen kérdéses, hogy az istállónktól épp az ideális távolságban találunk-e erre alkalmas szálláshelyet.

Sehová sem állíthatunk be váratlanul, főképp lovakkal nem, úgyhogy a szállást előre gondosan meg kell szerveznünk. Ha a vendéglátóink csak férőhelyet biztosítanak a lovaknak, takarmányt azonban nem, akkor korábban azt is a helyszínre kell szállítani. (Egyébként jobb is, ha a fárasztó napi menetelés után a lovak az otthon megszokott szénát és zabot kapják, ráadásul így nem lehet vita a takarmány minőségével kapcsolatban sem.) Az alomszalma vagy fűrészpor természetesen nélkülözhetetlen tartozéka a bérbeadott boksznak, úgyhogy erre nem kell külön gondot fordítanunk.

Jó, ha van olyan nem lovagló kísérője is a csapatnak, aki autóval jut el a szálláshelyre, így sokkal több felszerelést vihetünk magunkkal, mintha mindent lóháton kellene szállítanunk. Ebben az esetben olyasmiket is elvihetünk a túrára, amikre remélhetőleg nem is lesz szükség, de biztos, ami biztos, jobb ha kéznél vannak – fáslik, gyógyszerek, lótakarók, abrakos- és itatóvödrök stb. -, ha pedig magunk főzünk, az autós kísérő már meleg vacsorával is várhatja a fáradt vándorokat a célállomáson…

Amennyiben nomád túrát szervezünk, és a szabad ég alatt akarunk éjszakázni, további felszerelésekre is szükségünk lesz, amiket szintén célszerű külön szállítani. A lovasok nyilván sátorban szeretnének aludni, ehhez jön még a hálózsák és számtalan pokróc, amelyeket szükség esetén persze megoszthatunk lovainkkal is. A lovak biztonságos elhelyezése sokkal nehezebb: mindegyiküket úgy kell elhelyeznünk éjszakára, hogy abból ne legyen baleset, vagyis ne tudjanak összerúgni, de ne is gabalyodhassanak bele a kikötésre használt vezetőszárakba. Minden lovat úgy kell megkötnünk, hogy ha akar, le tudjon feküdni pihenni, de ne léphessen bele a köteleibe, és alatta száraz, tiszta, puha talaj (lehetőleg puha fű, vagy az erdőben bőséges avar) legyen. A kikötésre nagy gondot fordítsunk, nehogy reggelre hűlt helyét találjuk lovainknak, akik éjszaka elkötve és önállósítva magukat, toronyiránt hazaindultak a lovardába.

A felszerelések

Egy “vérbeli” lovastúrázó minden felszerelését magával viszi, és nem tart igényt a segítők autójára. Ehhez azonban legalább egy megfelelő nyereg szükségeltetik, olyan, amelyre egyszerűen felköthetők az első és hátsó nyeregtáskák és bennük minden szükséges holmi. Erre a célra legalkalmasabbak a westernnyergek, amelyeket eleve arra találtak ki, hogy nagy távolságok megtételekor is kényelmes ülést biztosítsanak, és fel lehessen rájuk szerelni minden szükséges felszerelést.

Az első és hátsó nyeregtáskákba is úgy csomagoljunk, hogy a jobb és bal oldalukon egyforma súly legyen, máskülönben könnyen elmozdulhatnak és nyomhatják a lovat. A kemény, szúrós tárgyakat a külső oldalra tegyük, és a pakoláskor ügyeljünk arra, hogy a nyeregtáska lóra simuló felén csak puha és egyenletes nyomás nehezedjen – éppúgy, mintha gyalogtúrához a hátizsákunkba csomagolnánk. Természetesen minden csörgő, zörgő tárgyat gondosan csomagoljunk be, hogy ne zavarja a hátulról érkező ijesztő zaj a lovunkat.

A nyeregtáskák két szárnya között remekül elférnek a szoros göngyöleggé csavart pokrócok, vagy akár a könnyű sátor is.

Ha sok a felszerelés, és vannak megbízható, összeszokott lovaink, amelyek nyugodtan mennek egymás mellett, vihetünk magunkkal málhás lovat is, amelyen senki nem ül, viszont szállítja az összes további felszerelést. A felmálházásra természetesen ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoznak, mint a lovast is cipelő ló csomagjaira – vagyis ne billegjen, egyensúlyban legyen és ne törhesse fel a lovat a felszerelés.

Ha gyakran szervezünk többnapos túrákat, érdemes beszereznünk néhány praktikus felszerelési tárgyat, amelyeket a lovardában nem, a túra során azonban annál inkább kihasználhatunk. Az abrakolást megkönnyíti, ha minden ló számára készítünk egy-egy abrakos zsákot, amit etetéskor a kötőfékre felkötve anélkül etethetjük meg a lovakat, hogy egy szem zab elszóródna belőle, és nem is kell a földről enniük az állatoknak. A régi katonai felszerelések között (például bolhapiacokon) még olykor találkozhatunk olyan vízhatlan vászon vödörrel, amit laposra összehajtva szállíthatunk, használatkor pedig egyszerűen szétnyitjuk és ebből itatjuk meg a lovakat.

Gondolnunk kell a rossz időre is: ne csak teljes lótakarót, hanem az eső ellen védő, lovaglás közben használható munka-takarót is vigyünk magunkkal, amit pontosan a nyereg mögé lehet helyezni, így nem zavar a lovaglásban, mégis szárazon tartja a lovat. A megkötésre szánt vezetőszárakat a felmálházáskor akár a pokrócok vagy egyéb nagyobb csomagok rögzítésére is használhatjuk, így az sem utazik feleslegesen a célba érésig.

A manapság használatos perlon kötőfékek nem igazán alkalmasak a “bombabiztos” lómegkötésre, ráadásul csúnya és a ló számára kényelmetlen is, ha a kötőfékre kantározunk és így indulunk útnak. Sokkal praktikusabb megoldás a kötőfékkantár, amely bőrből készül, és a zablát egy pálcás lánc, vagy egy bőrszíj rögzíti a kötőfék oldalsó karikáihoz. Így megálláskor nem kell lekantározni, attól sem kell tartanunk, hogy lovunk hirtelen “meglép”, amikor épp a kötőféket szeretnénk a fejére tenni, csak egyszerűen kicsatoljuk a zablát és máris kész a kantárból átváltoztatott kötőfék.

Ma már kaphatók olyan, kifejezetten túrázásra alkalmas mobil villanypásztor szettek, amelyekhez az áramot egy kis akkumlátor szolgáltatja. Az egész csomag nem nagyobb, mint egy kétszemélyes minisátor összecsomagolva, és maximális védelmet nyújt részben a lovak elszökése, részben az éjszaka a táborunk felé közeledő kíváncsiskodó vadak ellen is.

Indulás!

Még egy utolsó pillantás a felszerelésekre, egy simítás a ló nyakán és a nyeregtáskák megigazítása – és máris lóra pattanhatunk. Irány a természet! Ne siessünk, nyugodtan szemlélődjünk és hallgassuk az erdő hangjait. Ha szerencsénk van, néhány kíváncsi őz is megbámul majd minket az erdőszélen, fácánok rebbennek fel hangos rikoltozással a bozótosból, riadt mezei nyulak szökellnek cikk-cakkban a tarlón. Aztán minden elcsendesedik, csak a lovak patáinak surrogása hallatszik az őszi avarban. A lovasok fejéből néhány perc után egyszerűen kihullanak a nyomasztó gondolatok, hogy átadják helyüket a teljes kikapcsolódásnak és a felhőtlen boldogságnak. Hát van ennél nagyszerűbb érzés ebben a mai rohanó világban?

Martin Hermann
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. szeptemberi számában.
Frissítve: 2023.05.31.
Fotók: Canva

Felszámolták a főménest

Felszámolták a főménest

 

A többi hazai ménes sincs jó helyzetben, szinte mindegyik gondokkal küzd, vagy már fel is számolták. Tavaly jutott erre a sorsra a Furioso-North Star fajta főménese, az aranyági ménes. A történethez a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja is hozzátartozik.

A volt állami gazdaságot azzal a kikötéssel magánosították, hogy az új tulajdonosok vállalják három évig a lófajta fenntartását. Kisebb állománycsökkenéssel ezt be is tartották, de tavaly letelt a három év, és a lovaknak menniük kellett. Tavaly megszűnt egy másik ménes is, a somogysárdi, ahol a rendőrségnek szánt lovakat tenyésztették. A ménes 1993-ban, pályázat útján került a rendőrség tulajdonába, a testület éppen ebben az időben szakított az ügetőtenyésztéssel.

Megkezdődött a rendőrségi célú lótenyésztés, amely egy viszonylag nagy testű, nyugodt, a fény- és hanghatásokra kevésbé hevesen reagáló típust igényelt. Az ottani félvérek kiválóan alkalmasak voltak erre. Ezzel párhuzamosan kezdődött meg a lovas rendőrök szakmai felkészítése, kiképzése is, sőt a szlovén és a horvát határőrség lovas rendőreinek a felkészítése is itt zajlott. Mi több, a jó tapasztalatok alapján szóba került az is, hogy az Európai Unió tagállamainak összes lovas rendőrét itt képzik majd ki.

A tervekből aztán nem lett semmi. Valakinek szemet szúrt, hogy a 170-180 ló tartása és a bázis működtetése pénzbe kerül, nem is kevésbe, mindent egybevetve évi 150-200 millió forintba, és kezdeményezték a bázis felszámolását. Somogysárdról az utolsó lovat 2007. augusztus 14-én szállították el.

 

2008.01.18.
Forrás: Magyar Hírlap
Frissítve: 2023.06.15.
Fotó: Canva

Szíriai ló – Arab Szíriai ló – Syrian Arab

Szíriai ló – Arab Szíriai ló – Syrian Arab

 

A fajta eredete és története

A beduinok lova, mely életben maradását annak köszönheti, hogy hozzáedződött a sivatagi élet körülményeihez. Gyökerei az arab lóhoz nyúlnak vissza, amelytől valószínűleg származik. Jobban hasznosítható mint az arab.

A fajta jellemzői

Megjelenése az arab lóéhoz hasonlít, de termete magasabb, a szemében vadság tükröződik és idomai kevésbé harmonikusak. Gyors, kitartó, eleven és energikus ló. Hosszú életű.

Marmagasságuk 160 cm. Szürke és vörösbarna színű. Hátaslónak hasznosítják.

 

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés