Kezdőlap Blog Oldal 659

A falu életét fel kell pezsdíteni

Lovasturizmus: A falu életét fel kell pezsdíteni

 

Felsőcsatár (tag) – Az ország nyugati határán, a Vas-hegy északkeleti lábánál fekvő kisközség első embere október óta a pedagógus Kratochvill Attila. A településen ugyan még sok a tennivaló, de jó úton haladnak.

A 43 éves székesfehérvári származású polgármester már huszonegy éve tanít matematikát és testnevelést a település általános iskolájában. Eddig még képviselő sem volt, de októberben a falu lakóinak kérésére indult, és nagy fölénnyel megválasztották.

Az új önkormányzat egyik legfőbb célja, hogy Felsőcsatár leült életét felpezsdítse. A 480 fős lélekszámú – részben horvát nemzetiségű – településen elsőként a fiatalok felé nyitottak.

– Most történt meg a cégbírósági bejegyzés, így egyesületi formában szerveződhet az ifjúság. A gyerekek már otthonosan berendezték a kultúrotthont, és változatos programokat szerveznek hétvégenként.

– Az enyhe télben is probléma, hogy a kultúrházban olajjal fűtenek, ami meglehetősen drága, de már keresik a célszerű megoldást.

A faluban egyre nagyobb igény van a horvát kultúra felelevenítése iránt is, például egy Und községbeli koreográfus tanítja a fiatalokat a néptáncra. Ezenkívül fontos cél, hogy az idősebb korosztályt is bevonják a közösségi életbe. Ennek egyik első jele, hogy karácsonykor műsorral ajándékozták meg a szépkorúakat.

Fejlesztések

Sürgős megoldásra vár a szennyvízhálózat korszerűsítése, a kérdésről már elkezdték a Vasivíz Zrt. szakembereivel a tárgyalást. A polgármester bízik abban, hogy a faluban és a szőlőhegyen is pályázati pénzből tudják felújítani a rossz állapotban lévő utakat a közeljövőben. Alig várják, hogy életbe lépjen a schengeni határnyitás, hiszen utána az egykori határsávban a gyalogos, lovas turizmust fejlesztenék. Így erősödhetnének a nemzetiségi község ma is meghatározó gazdasági, társadalmi, kulturális és etnikai kapcsolatai a szomszédos régióval. A Vas-hegyre pincemúzeumot vagy vendéglátóhelyet terveznek.

A korábbi vezetéssel jó Kratochvill Attila viszonya, sőt, bármilyen kérdése, problémája akad, nyugodtan számíthat elődjére. Az elmúlt ciklusban megkezdett orvosi rendelő akadálymentesítését és a vizesblokkok felújítását már befejezték.

Más településekhez hasonlóan itt is problémát okoz az intézmények fenntartása. Hat faluból száznegyvenen járnak az iskolába, ahol az állami támogatást ki kell egészíteni. A testnevelő tanár polgármester a falu sportját szívén viseli, ez nem is csoda, hiszen harmincegy évig focizott. A megyei II-ben vitézkedő labdarúgócsapatot is ő irányítja. A tervek között egy sportnap megszervezése is szerepel.

– Az idei év egyik fontos kérdése, hogy az Alsó-Pinkamenti Mikrotérség Területfejlesztési Társulás, ahová Felsőcsatár is tartozik, az elnyert kilenc és fél millió forintos támogatást jól hasznosítsa. A fenti összeg lehetővé teszi, hogy Nardától a Pinka torkolatáig a térségben élők összefogjanak, a természeti és kulturális értékek megőrzését szem előtt tartva natúrparkot hozzanak létre. Erről a lakosságot szeretnénk precízen tájékoztatni – meséli a polgármester.

Munka

Az önkéntes tűzoltótestület ingatlanját értékesítették egy vállalkozónak. A területen komoly beruházásra készül, akár még munkahelyek is létrejöhetnek. A tűzoltóknak pedig új, modern szertárat építenek, ennek ideális helyszínét még keresik.

A munkanélküliség a településen az átlagosnál alacsonyabb, ez részben Szombathely közelségének, a vaskeresztesi MAM Hungária Kft.-nek és az ausztriai munkalehetőségeknek köszönhető.

– Persze a fent említett célok csak összefogással, a lakosság segítségével érhetők el – teszi hozzá Kratochvill Attila.

Felsőcsatáron a képviselőtestületnek öt tagja van: dr. Bata László Ferenc, Cseri Tivadar, Feigl Konrád, Hittl Gyöngyi Bernadett, Polyák Szabolcs.

 

2007.01.23.
Forrás: Vas Népe
Frissítve: 2023.07.10.
Fotók: Canva

Hóviharba rekedt lovak

Hóviharok pusztítanak az USA-ban

 

Colorado államban a nemzeti gárda helikopterei élelmiszercsomagokat dobnak le a hóban rekedt embereknek és az állatállománynak.

A sok helyütt 80-90 centiméteres hó településeket zárt el, és a hótorlaszok közé óriási állatállomány is szorult. Mintegy 30 ezer szarvasmarha és 20 ezer ló vár takarmányra és vízre. A hóban rekedt állatállomány egy része már el is pusztult. A Sziklás-hegységben kedd óta működik a légihíd. Az ott rekedt szarvasmarhák már a múlt hét csütörtöke óta nem jutottak élelemhez.

Az ítéletidő egyébként nem enyhül sem Coloradóban, sem a többi, hóviharok sújtotta államban: Kansasban, Nebraskában és Oklahomában. Ezekben az államokban változatlanul tízezrek vannak áram nélkül, és az utak jó része járhatatlan.

 

2007.01.03.
Forrás: Magyar Nemzet Online
Frissítve: 2023.05.04.
Fotó: Canva

A fogathajtás királyi kategóriája

A fogathajtás királyi kategóriája

 

Pár évvel ezelőtt még kettes, ma már négyes fogattal szeli a versenypályákat Bujáki Gábor lótenyésztő, fogathajtó, aki sajnos az elmúlt hétvégén Nagykanizsán megrendezett nemzetközi versenyre hiába nevezett, nem tudott elmenni, mert az egyik lova megsérült.

– Négy éves koruktól kell foglalkozni azokkal az állatokkal, melyekkel majd versenyezni szeretnénk. Kellően fel kell őket készíteni a megmérettetésre, sokat gyakorolni kell velük – mondta Gábor, aki még további információkat is megosztott velünk. Elmondta például, hogy négy éve tért át a négyes fogatra, amely sokkal nagyobb koncentrációt igényel a hajtó és a lovak részéről egyaránt. De megéri a munkát, mivel ezt nevezik a fogathajtás királyi kategóriájának.

Gábor nemcsak versenyzéssel, hanem tenyésztéssel is foglalkozik és egyedül az országban saját tenyésztésű lovaival – kisbéri félvér, eredeti magyar fajtánk – rója a köröket a versenypályákon. Büszke is lehet négylábú barátaira, hiszen többször elnyerték már a legszebb fogat címet. Fontos nekik, hogy eredményesen szerepeljenek, hiszen így tudják egyre ismertebbé tenni a világon a magyar fajtákat.

 

2007.06.20. Vizer Helga
Forrás: 24 Óra
Frissítve: 2023.07.11.
Fotó: Canva

Lovon jobban tanulnak a menedzserek

Lovon jobban tanulnak a menedzserek

 

Egyre érdekesebb ötletekkel rukkolnak elő a tréningszervező cégek, hogy azoknak a vállalatoknak az érdeklődését is felkeltsék, amelyek a tantermi programokat már unják. Az mfor.hu által megkérdezett szakértők szerint a cégek körében egyértelműen eltolódott a kereslet az élményszerű tréningek irányába, amelyek szólhatnak filmforgatásról, falmászásról, lovaglásról vagy akár szimulációs gyakorlatokat is jelenthetnek.

Jazz tréning

“A dzsesszben és általában a zenében megjelennek mindazok a fontos összetevők, amelyek egy cég sikeres működtetéséhez is szükségesek” – mondta korábban lapunknak Tóth Tamás, a Leadership & Coaching Center vezetője. A produkció célja, hogy a résztvevők elgondolkodjanak, milyen fontos szerepe van a szenvedélynek életünkben, és ezáltal könnyedebben hárítsák el a terveik elé gördülő akadályokat.

Megszokottól eltérő eszközökre épülő tréningeket számos cég kínál a piacon. A Leadership & Coaching Center például improvizációs jazz-előadással tart felsővezetői kurzusokat, miközben az IQ Consulting Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft. a legózással kíván könnyíteni a belső működés nehézségein.

Az Explosive Consulting Kft. kínálatában olyan képzés is szerepel, amelynek idején a résztvevők különböző kastélyokban történelmi jeleneteket játszanak el. A Horus Vezetőfejlesztő Iroda a magyar hagyományokat felelevenítve lovaglással és az állatok rendezésével próbál a menedzserek teljesítményén javítani. A módszer a ló-ember és a vezető-beosztott viszony közötti párhuzamokra apellál, s állítólag a vezető együttműködési készségét fejleszti.

A Develor Zrt. a közös stratégiához szükséges kommunikáció fejlesztéséhez katonai kiképzési módszereket és pszichológiai eszközöket használ Makrai Tibor István volt NATO-tiszt együttműködésével.

Szaporodnak az újszerű ötletek

“A cégek élménykeresésével magyarázható az új típusú, extrémebb képzések iránti kereslet bővülése” – mondta az mfor.hu kérdésére Csébfalvi János, a DOOR Training Hungary Kft. tanácsadója. “Ha egy programban nem található meg a gerincvelő csiklandozása, érdektelennek érzik újabban azt a résztvevők” – tette hozzá.
Csébfalvi János szerint nincs is semmi baj azzal, ha egy tréningcég húszméteres tornyot, csónakot vagy szimulációs gyakorlatokat is igénybe vesz az oktatásban. Lényeg azonban, hogy a kellemes időtöltés vagy szórakozás mellett valamilyen felkészültségbeli hiányosságot is feloldjanak a gyakorlatok. Tapasztalatai szerint azonban minél élménydúsabb egy program, annál inkább sérül annak hasznossága.

 

2007.05.14.
Forrás: Mfor.hu
Frissítve: 2023.06.11.
Fotók: Canva

Csongrád megyei díjugrató bajnokságról

Bajnok lettem…

 

Szeptember 22-23. között rendezték meg Szegeden a Csongrád megyei díjugrató bajnokságot. Ezen a helyszínen már közel 40 éve nem rendeztek versenyt.

Sokan kételkedtek benne, hogy lehetséges-e itt bajnoksághoz méltó színvonalas versenyt rendezni. A válasz egyértelműen az, hogy igen. Volt olyan vállalkozó szellemű ember, aki hitt abban, hogy lehet hangulatos versenyt rendezni a szegedi SZEOL pályán. Berente Sándor, a program főszervezője mindent megtett azért, hogy csak jót lehessen mondani erről a versenyről. Amikor nem a számok zajlottak, akkor különböző előadások színesítették a napot. Közel 2000 ember látogatott el a versenyre. Kezdő lovas, kezdő ló, ifjúsági és felnőtt kategóriákban hirdették meg a bajnokságot.

A szombati nap a  B1 nyitott számmal kezdődött. Az eredmények nem voltak túl biztatóak. Úgy tűnt, hogy az új helyszín nehéz feladat elé állította a lovasokat. A helyzet nem volt azért ennyire kritikus, mert kezdő lovasaink megmutatták, hogyan kell szépen és magabiztosan lovagolni.

Kezdő lovas elődöntő:

  1. Szőke Zsuzsanna (Equest-sport Lovas Club) – Equest Fakos Eminens
  2. Szőke Zsuzsanna – Equest Linda
  3. Rácz Ágnes (Hmvhelyi Gazd. Egyesület) – Bosszantó

Kezdő ló elődöntő:

  1. Szécsényi Péter – Ecsegfalva Durbincs
  2. Nagygéczi Rebeka – Fekete Gyémánt
  3. Kertész Lilla – Antónió

Az eddigi évektől eltérően idén az ifjúsági számban a szombati napon stílusbajnokságot, vasárnap összevetéses számot rendeztek. A stílusbajnokság 13 indulót számlált. A legjobb 5 versenyző között visszahívással döntötték el, ki legyen a bajnok. A bírói vélemény alapján a legstílusosabb lovaglást Kocsis Flóra mutatta be Rémusszal, az M és Társa Szabadidő és Sportegyesület lovasa. Második helyezett Nagygéczi Rebeka a Tisza Volán Sport Club lovashölgye Fekete Gyémánttal, harmadik helyezett lett Szőke Zsuzsanna Equest Lindával.

A közönség szórakoztatására rendezték meg a vezess és lovagolj versenyszámot, amelyben bár nem volt népes a mezőny, de annál nagyobb izgalmakat hozott. Ezt a számot Kovács Kaarlo nyerte Agropoint Cassiussal, a Morris Lovas Club versenyzője.

A felnőtt elődöntőben 20 lovas indult. A pályát megyei döntőhöz méltóra építették, megfelelő nehézségűre. A leggyorsabb hibátlant Nagy Józsefnek sikerült lovagolnia Bognár-Hóhányóval (Tisza Volán SC). Második helyezett Zajzon András Apollóval (M és Társa Sz és SE) harmadik helyezett Szekeres Ágota Jo Jo-val (Equest-sport LC) lett.

Vasárnap a verseny ismét a B1 nyitott számmal indult. Ezt követte a kezdő lovas versenyszám. A bajnokságért és magáért a számért kellett lovagolni ifjú lovasainknak. A számért összevetést rendeztek. Igazán izgalmas volt a mindent eldöntő küzdelem, ugyanis Szőke Zsuzsanna és Rácz Ágnes a bajnoki címért versenyeztek. Végül Szőke Zsuzsanna lett a 2007. évi Csongrád megyei kezdő lovas bajnok Equest Lindával, Rácz Ágnes Gézengúza és Kinyó Karolina Gasthoterm Delfinje előtt.

A kezdő lovak ugyanezen a pályavonalon versenyeztek. Ugyan Ecsegfalva Durbincs az összevetést 4 hibaponttal zárta, így is győzni tudott a bajnokságban. A 2007-es év legjobb kezdő lova címe őt illette tehát. Második Makai Zsolt Dámája, harmadik Nagy József Quell Capitola nevű lova lett.

A vasárnapi összevetéses ifjúsági szám tehát a 2007-es év Csongrád megyei bajnoki címért folyt. A pálya vonalvezetése ismét olyan volt, ami feladhatta a lovasoknak a leckét. A meglepetést az okozta, hogy nem a hármasugrásban és nem is a kőfalon történt a legtöbb hiba. Két lovasnak sikerült hibátlanul lovagolni az alappályán, de egyikük csak a számért indulhatott. Tehát ekkorra eldőlt már, hogy ki a bajnok. Összevetésre visszahívták még Nagygéczi Rebekát, Horváth Petrát és Kocsis Flórát. Közülük Rebeka lovagolt hibátlanul, Petra 8 hibaponttal zárt, míg Flóra 4-gyel. Tehát a 2007. évi Csongrád megyei bajnok Török Sándor lett Cadizzal (Morris Lovas Klub), Nagygéczi Rebeka és Kocsis Flóra előtt.

A nap egyik legizgalmasabb versenyszáma a korlátugratás volt. Ekkorra a közönség száma is jócskán meggyarapodott, így adott volt a hangulat. 4 felállítást kellett a lovasoknak teljesíteni. A negyedik kör végén az utolsó akadály már 170 cm volt. Három lovas holtversenyben végzett az első helyen. Kovács Kaarlo Lindgraffal (Morris Lovas Klub), Makai Zsolt Rémusszal (M és Társa Sz és SE) és korát meghazudtolóan lovagló, a mezőny rangidőse Forrai István Soleroval (Makói Gazd. Egyesület).

A két nap zárószámaként következett a felnőtt bajnokság döntő versenyszáma. A hibátlanok ’’zsinórban’’ követték egymást. De az összevetésbe csak 8 lovas került be. Emelt magasságon kellett versengeni az elsőségért. Az összevetésben Zajzon András lovagolt leggyorsabban hibátlanul a mindössze 5 éves Apollóval. Őt követte a szombati nap győztese, Nagy József Bognár-Hóhányóval. Harmadik helyezett a bajnokságban Lukács Lóránd lett Akirával. A győztes egy hímzett lótakarót tudhatott magáénak.

Úgy gondolom, hogy ez a két nap mindenki számára tanulságokkal szolgált. Meg kell vallani, hogy az elmúlt évekhez képest ez egy igen színvonalas verseny volt, viszonylag sok résztvevővel. Remélem, hogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor, ugyanezért találkozik a Csongrád megyei lovasközösség és a program főszervezője a siker által lelki erőt kapott, hogy ez meg is valósulhasson.

 

Írta: Kocsis Flóra
Frissítve: 2023.05.05.
Fotók: Pixabay

Díjugratás patkó nélkül

Díjugratás patkó nélkül

 

Oroszlány – Pénteken reggel kilenc órakor lovak és zsokéik veszik birtokba a lovaspályát Oroszlányban. A homokos talajon patkó nélkül is nyugodtan versenyezhetnek a lovak.

A díjugrató versenyt 2003. óta szervezi az Oroszlányi Lovassport Egyesület.

– Húsz tagunk van, az ország területén több versenyen is részt veszünk. Győrben, Budapesten, Székesfehérváron gyakran megfordulunk – mondta el lapunknak az egyesület elnöke, Kovács Imre. A kilencvenszer ötven méteres pályán nem csak oroszlányi zsokék versenyeznek majd lovaikkal: az ország több városából érkeznek majd a résztvevők.

 

2007.09.20.
Forrás: 24Óra
Frissítve: 2023.06.12.
Fotó: Canva

Szekeres nagydíja

Szekeres nagydíja

 

Budapest – Lóversenyen járt tegnap Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter két nagyversenyt szurkolt végig a Lovin. Az egyik futamot a tiszteletére ideiglenesen át is keresztelték Villámdíjról Honvédelmi miniszteri nagydíjra.

Ebben a számban 900 méteren keresztül hajrázott hét paci. A leggyorsabb ló tulajdonosa 650 ezer forintot zsebelhetett be, amit a bevételekből a Nemzeti Lóverseny Kft. fizetett ki.

A másik futam a Magyar Kancadíj volt, amelyet 1829 óta futják a lovak. A 14 fiatal kanca 2000 méteren át vágtázott. A leggyorsabb paci gazdája 3 millió forintot vihetett haza.

 

2007.06.18. F. B.
Forrás: Blikk
Frissítve: 2023.06.12.
Fotó: Canva

Csabai siker terápiás lovaglásban

Csabai siker terápiás lovaglásban

 

A Magyar Parasport Szövetség Lovas Szakága regionális terápiás lovasversenyt rendezett Hódmezővásárhelyen.

A Dél-alföldi Lovasudvar pályáján megtartott rendezvényen a békéscsabai Remonda Sportegyesület versenyzői is részt vettek és szép sikert értek el, hat első és négy harmadik helyet szereztek. A versenyt négy kategóriában – tanulásban akadályozottak, értelmileg fohgyatékosak, hiperaktívak, autisták – és életkor szerinti bontásban bonyolították le. Az ügyességi akadálypálya önálló lovaglása számban Szafián Zoltán lett az első. Az ügyességi akadálypálya lovaglása, vezetett lovon számban Pecze Szabolcs és Bíró Bernadett korosztályában győzött, míg Kovalcsik Dóra és Kurta Klári harmadik lett.

Az eszköz nélküli ügyességi feladatok lovaglása futószáron korosztályos számban a három első helyezett, Pecze Szabolcs, Bíró Bernadett és Kurta Klári békéscsabai lovas lett. Sőt egy harmadik helyet is csabai versenyző, Kovalcsik Dóra szerzett meg. A lovastorna számban Szántó Gréta harmadik díjat kapott. A versenyzőket Gyeraj András lovasoktató, Pecze Zoltánné lovasterápiás segítő és Szegi Mária gyógytornász készítette fel.

 

2007.05.14.
Forrás: Békés Megyei Hirlap
Frissítve: 2023.07.12.
Fotó: Canva

Nagykanizsa: Befejezték a díjugratók

Nagykanizsa: Befejezték a díjugratók

 

Nagykanizsa (bb) – A Zala megyei díjugrató-bajnokság záró fordulóját eddig minden évben Lentiben rendezték, de a szervezők nem vállalták a viadalt, ezért új helyszínen, a kanizsai Csónakázó-tó partján fejeződtek be a küzdelmek.

A váltás a Zala megyei Lovas Szövetség vezetését is meglepte, hiszen új helyszínt kellett keresni a hagyományos lenti torna helyett. Számos korábbi fordulónak helyet adó pályát értesítettek, megkerestek, míg végül a kanizsai helyszín mellett döntöttek.

A bajnokság Rádiházán rajtolt, ezt követően a mezőny egymás után kétszer Hévízen találkozott, majd Zalakaros és Gelse után a lovasok a hatodik, befejező fordulóban már ismerős, de a sorozatban először debütáló Csónakázó-tó partján fejezték be a küzdelmeket.

A megye számos pontjáról 12 klub nevezett, s somogyi és vasi indulók is érkeztek a viadalra. Az időjárás ezúttal megkegyelmezett a résztvevőknek, akiket szikrázó napsütés, kellemes hőmérséklet, s kiváló minőségű pálya fogadott.

A versenyzők kezdő ló, kezdő lovas, ifjúsági és nyitott kategóriákban mérték össze tudásukat, a legjobban szereplő pedig a bajnoki címmel járó trófeát vehette át. Az erősorrend néhány kategóriában megfordult, s hála a színvonalas viadalnak, a rendező Kanizsa Lovas Klub eztán szeretné megtartani, s jövőre akár újra megrendezni a megyei döntőt.

Eredmények, 6. forduló.
B/1a kezdő lovas: 1. Bencsik Flóra (Hévíz LK) Alpok nevű lova, 2. Fodor Nikolett (Prestige LSE) Király-G nl., 3. Bencsik Flóra (Hévíz) Lady nl.

B/1b kezdő ló: 1. Szabó Tamás (Hévíz) Casper nl., 2. Bujtor Roland (Bagod) Zeus nl., 3. Varga Roland (Bagod) Rolex nl.

B/2 ifjúsági: 1. Tüske Nikolett (Kerkamenti LE) Kabala nl., 2. Hollé Lilla (Hévíz) Bella nl., 3. Hollé Lilla (Hévíz) Jazz nl.

B/2 nyitott: 1. Németh Hajnalka (Ják) Joco Leila nl., 2. Andrics János (Rádiháza) Passat nl., 3. Andrics János (Rádiháza) Kenzo nl.

C/3 pontgyűjtő: 1. Andrics János (Rádiháza) Passat nl., 2. Bujtor Roland (Bagod) Aramisz nl., 3. Gecse Csaba (Rádiháza) Rádiháza-Szép Ilonka nl.

Végeredmény. Kezdő lovas: 1. Bencsik Flóra (Zala-Völgye LE) Alpok nl. Kezdő ló: 1. Szabó Tamás (Zala-Völgye) Casper nl., 2. Orbán Zsolt (Enselle Lovarda) Amethyst nl., 3. Varga Roland (Bagod) Rolex nl. Ifjúsági: 1. Tüske Nikolett (Kerkamenti) Kabala nl., 2. Hollé Lilla (Hévíz) Bella nl., 3. Zerényi Luca (Georgikon) Bonita nl.

Nyitott: 1. Grózner Szilárd (Enselle) Florens nl., 2. Finta Géza (Gyenesdiás) Soma nl., 3. Andrics János (Rádiháza) Passat nevű lován. Nagykanizsán is ideális pályán mutathatták be tudásukat a legjobb zalai lovasok

 

2007.09.26. Benedek Bálint
Forrás: Zalai Hírlap
Frissítve: 2023.04.29.
Fotók: Pixabay

Marosvásárhely – Gyógyulás lóháton

Marosvásárhely – Gyógyulás lóháton

 

Fogyatékkal élő gyerekek lovaglással történő gyógyításába kezdett egy magyarországi gyógylovagló-egyesület Marosvásárhelyen. Az egyesület vezetője, a Vásárhelyről származó Veress Eszter nagy reményeket fűz a tegnap bemutatott terápiás módszer elterjedéséhez.

Veress Eszter elmondta, a gyógylovaglás az agyvérzéssel született, autista, születésük óta mozgásszervi bántalmakkal küszködő, baleset miatt mozgáskorlátozottá vált gyerekek rehabilitációjára alkalmas. Kifejtette: az a tény, hogy a fogyatékkal élő gyerek lovon ül, irányítani tudja a négylábút, képes együttműködni vele, önbizalmat ad neki – ami a szakemberek szerint csaknem biztos út a gyógyuláshoz. Világszerte már számos országban működnek hasonló lovaglóközpontok.

 

2007.09.26.
Forrás: Erdély ma
Frissítve: 2023.07.12.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés