Kezdőlap Blog Oldal 58

A rátóti csikótojás

Írta:
Lovasok.hu

Hol volt, hol nem, volt az országban egy Rátót nevű község. Ebben a Rátótban a csősz egyszer a mezőn egy hatalmas úritököt talált.

– Tyű, fékomadta-teremtette – csodálkozott -, nahát ez már megint mi?

Mert hosszú, főzni való tököt már látott, de ilyen sütni valót még soha. Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csősz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is elszörnyülködtek. Csak nézték, hol a tököt, hol egymást.

Azt mondja a legöregebb, a legokosabb: – Sok időt megértem, de ilyen istenteremtményét világéletemben nem láttam még. Mi lehet ez?

Azt mondja rá az időben utána következő: – Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én se ettem életemben.

S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz. Az azt mondja: – Ami azt illeti, én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom, hogy ez mia csoda lehet.

De azért bíró a bíró, hogy ő mindent tudjon. Itt aztán már a bíró is beleszólt: – Hát atyafiak, ez, ahogy a formája mutatja, csakis tojás lehet.

Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult: – Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!

A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette. A bíró nemhiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.

– Egy gyíksárkányé! – mondta a legöregebb elöljáró.

– Lúdvércé!

De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka!

Annak a Rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. Még lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek. De a bíró látott már lovat is, csikót is. Felkiáltott hát:

– Csikó! Csikó tojta!

Most már az öregek is fújták: – Úgy van! Ezt a csikó tojta. Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát?

Ebben mindnyájan megegyeztek.

– Eddig szerencsésen eljutottunk – szólott a bíró – , még csak azt mondjátok meg atyafiak, most mitévők legyünk?

– Kiköltetjük!

– Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink.

Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata: – Tudjátok mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk. Ebben aztán megint megegyeztek.

Jó példának először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra többiek, amint kor szerint következtek. Ki-ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlóstyúk a tojásokat. Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki!

Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását. A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megrázta, megszagolta. Megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt! Záp!

Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp afelé a falu felé guríthatják, amelyik a rátóti tanács lebecsmérlésében leghangosabb volt. Ennek a csodájára aztán egész Rátót kivonult. Mindenki látni akarta, hogy kapja meg a magáét az a rossznyelvű falu.

Előhozták a tojást. Bizony, szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról, s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján belegurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött, s rapityára törött szét. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl, erre aztán egész Rátót adta a hangot, ahogy kinek-kinek torkán kifért:

– A pici csikó! Ni, né! Fut a pici csikó! Utána, emberek!

A sok nép a nyúl után eredt. A dombon csak a bíró maradt. Látva, hogy hasztalan a rohanás, mert a rohanó kis jószágot senki sem éri utol, szomorúan így sóhajtott magában: – Nem megmondtam, hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük türelemmel még egy-két nap azt az istenadta csikótojást?

 

Magyar népmese
Frissítve: 2023.05.10.
Fotó: Canva

Lovas fabula – az oroszlán és a ló

Írta:
Lovasok.hu

Lovas fabula – az oroszlán és a ló
Aesopus és Heltai Gáspár

 

I. Heltai Gáspár: HARMINCHARMADIK FABULA – Az oroszlánról és lóról

Egy oroszlán láta egy lovat a fűbe járni. És ottan gondolkodni kezde, mint mehetne hozzá okossággal, hogy megfoghatná és megehetnéje. Odaballaga ez okaért szép lassan, nagy vesztegséggel, és orvosdoktornak mutatá magát lenni nagy nyájassággal. A ló eszébe vévé az oroszlánnak álnokságát és gonosz akaratját, de nem mutata semmi idegenséget hozzája, hanem gondolkodni kezde róla, miképpen a ravaszságnak eleit vehetné, és az oroszlánnak gonosz szándékjától megmeneködhetnék. Meghorgasztá ez okaért a jobb utolsó lábát az indulásban, és úgy tetteté, mintha igen nehezen hághatna reája.

Mondá az oroszlán: “Mi lelt, jó fráter ló?”

Monda az: “Egy tevis ment a lábomba, és igen nagy gyötrelembe vagyok miatta. Bizony örülek néki, hogy ide találkoztál jőni, miérthogy orvosdoktor vagy. Kérlek ez okaért, láss hozzá, és ments meg e nagy fájdalomtól.”

És midőn a ló felemelte volna a lábát, odajárula az oroszlán, hogy hozzálátna, és megnézögetné a sérelmét. Ottan a ló hertelen hátrarúga, és üté az oroszlánt homlokba, hogy holt elevenen hátraesék a földre. És nagy hamarsággal elsiete a ló onnég.

Mikoron kedig idő múlva felébredett volna, látá, tehát nincs a ló, és tapogatván a fejét, megérzé, hogy véres és sebes. És monda: “Ó, bolond! Bizony igaz hasznaját vöttem az én bolondságomnak! Orvossá töttem magamat, holott semmit nem tudok hozzá. Maga semmi nemzetem nem tudott semmit, efféle tudományhoz. Vén bolond oroszlány! Úgy tetszik, megadták koszoródat!”

ÉRTELME: E fabula tanít minden embert, hogy jámbor legyen, és együgyű szeretetből szolgálja felebarátját minden álnakság nélkül…

Forrás: www.mek.oszk.hu
(Száz fabula könyv nyomán)

 

II. Aesopus fabulái: Fordította Pesti Gábriel – Az lóról és az oroszlánról

Hogy az lovat meg enné az oroszlány, hozzá mene, de mikoron immár meg aggott volna, és nem volna ereje, kezde okkal cselekedni, és mit erejével nem bír vala, azt tudományával késérteni, és a lónak azt mondani, hogy ő orvos daktor volna. De a ló meg ösmeré az ő csalárdságát, és csalárdságot csalárdsággal, tudománt tudományával távoztatá el tőle, s mondá az oroszlánnak: Minapon, mikoron teviskes helyeken járnék, az lábamba hátul egy tevisk gyakék, kérlek, vedd ki belőle. Az oroszlány ez beszédnek engede, és mikoron hátul ment volna, az ló (tőle mint jobban lehete) úgy rúga hozzája, és mindjárást el futamék.

Értelme: Ellenség, ha szép szót ad, minden rá gondoljon, És ellenségéhez oly módon forduljon, Hogyha lehetséges, ottan le boruljon.

*Érdemes megfigyelni, hogy ugyanaz a fabula két különböző ember szemében más-más tanulsággal szolgál… – A szerk.

 

Frissítve: 2023.05.17.
Fotó: Canva

Benedek Elek – A ló és a szamár

Írta:
Lovasok.hu

Benedek Elek – A ló és a szamár

Egyszer Jézus Krisztus a Földön jártában-keltében át akart menni egy folyóvízen, de nem volt sem híd, sem palló, de még egy csónak sem, nem tudott általmenni. Néz erre, néz arra, hol találna segedelmet, hát ott legelész a folyó partján egy ló s egy szamár. Mondja Jézus a lónak:

– Te ló, vígy át a vízen!

– Nem viszlek én – felelte a ló -, éhes vagyok, ennem kell.

– No, ha enned kell, egyél örökké, de sohase lakjál jól!

Aztán a szamárhoz fordult, azt kérte:

– Vígy át a vízen, te szamár!

Mondta a szamár:

– Én jó szívvel, éhes vagyok ugyan én is, de majd jóllakom azután is.

A szamár szépen átvitte Jézust a víz túlsó partjára, s akkor Jézus azt mondta neki:

– No, te szamár, megáldlak, hogy még a szemétdombon is jóllakjál.

S íme, úgy lett, amint Jézus mondotta. A ló, ámbátor éjjel-nappal eszik, sohasem tud egészen jóllakni, a szamár pedig minden gizgazzal, bogáncskóróval, s ha egyebütt nem talál eleséget, a szemétdombon is jóllakik.

Forrás: http://vmek.oszk.hu/
Frissítve: 2023.05.10.
Fotó: Canva

Charlotte Brontë: Jane Eyre

Írta:
Lovasok.hu

Charlotte Brontë: Jane Eyre
Részlet

Közel a segítség

A vizek szelíd susogását egyszerre valami durva zaj zavarta meg. Lódobogás, fémes csörgés nyomta el a távoli, halk hangokat; mint amikor egy kép előterében a kemény, erőteljes vonásokkal megrajzolt tömör szikla vagy egy hatalmas tölgy vastag törzse eltakarja a távolban kéklő dombok, az égbolt, a felhők egybeolvadó, lágy színeit.

A zaj a gyalogút felől hallatszott. A kanyargó ösvény még eltakarta a lovat, de mindenesetre közeledett a dobogás. Én éppen felálltam, de minthogy az ösvény keskeny volt, gondoltam, megvárom, amíg a ló elhalad, s csak azután folytatom az utat. Akkor még nagyon fiatal voltam, és mindenféle vidám és komor történet jutott eszembe, amit valaha hallottam. Gyermekmesék, amelyeket a serdülőkor fantáziája kiszínezett. Míg arra vártam, hogy a ló felbukkanjon a félhomályból, Bessie hajdani meséire gondoltam, amelyekben egy észak-angliai szellem is szerepelt. A szellem ló vagy öszvér vagy egy nagy kutya alakjában elhagyatott utakon kísértett, és sokszor megriasztotta a késői vándorokat. Akár ez a ló most engem.

Már egészen közel lehetett, de még nem láttam, amikor valami másféle neszt is hallottam, és a mogyoróbokor alatt megjelent egy nagy fehér-fekete kutya. Egészen olyan volt, mint Bessie meséinek kutyabőrbe bújt szelleme. Akkora, mint egy oroszlán, a feje óriási, szőre hosszú. De azért aránylag nyugodtan osont el mellettem, nem is nézett föl rám különös, inkább emberi, mint kutyatekintettel, ahogyan szinte vártam. Nyomában jött a ló, magas, büszke paripa, hátán a lovas. A férfi, az ember, egyszeriben megtörte a varázslatot. A Bessie mesebeli szellemének hátán sohasem ült senki. Gytrash – ez volt a neve – mindig egyedül bolyongott, és véleményem szerint a gonosz szellemek inkább állatok hüvelyében lakoznak, emberi testet aligha választanak menedékül. Ez tehát semmi esetre sem Gytrash, hanem csak egy utas, aki a rövidebb utat választotta Millcote felé. A lovas elhaladt mellettem, én ellenkező irányban folytattam utamat.

Alig tettem néhány lépést, valami csuszamlásféle hangot hallottam, és rögtön utána ezt a fölkiáltást: “Most mi az ördögöt csinálok?”, meg valami zuhanás zaját.

Megálltam és hátranéztem. A ló és lovasa a földön hevert; megcsúsztak a jeges gyalogúton. A kutya nagy ugrásokkal visszaszaladt, s urát a földön látva, és a lovat nyöszörögni hallván, vad ugatásban tört ki; a csendes dombok visszaverték ugatását. Aztán körülszaglászta a baluljártakat, majd hozzám futott; más nem volt a közelben, akit segítségül hívhatott volna. Engedelmesen követtem a kutyát. Az utasnak ekkorra már sikerült kiszabadítania magát. Élénk mozgolódásából arra következtettem, hogy nem sebesülhetett meg súlyosan, de azért megkérdeztem:

– Megsebesült, uram?

Azt hiszem, feleletül káromkodott egyet, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre morgott valamit, de az nem volt felelet a kérdésemre.

– Segíthetek? – kérdeztem újra.

– Álljon oda, arra az oldalra – mondta, miközben előbb térdre, majd talpra tápászkodott fel. Oda álltam, ahová mondta, s akkor nagy dobogás, lihegés, csörömpölés kezdődött, méghozzá olyan vad csaholás és vonítás kíséretében, hogy kénytelen voltam néhány lépést hátrálni. De egészen nem akartam elmenni addig, amíg nem látom, hová fejlődik a dolog. A lovat szerencsésen talpra állította, a kutyát pedig egy “Feküdj le, Vezér!” felkiáltással elhallgattatta gazdája. Az utas lehajolt, végigtapogatta lábát, hogy épségben van-e. Valamije azért fájhatott, mert odabicegett a mérföldkőhöz, amelyről én az imént felálltam, és le is ült rá. Mindenáron segíteni akartam, vagy legalább azon igyekezni, hogy segítsek, és megint a lovashoz fordultam.

– Ha megsebesült, uram, és segítségre van szüksége, hozok segítséget Thornfield Hallból vagy a faluból.

– Köszönöm, megleszek segítség nélkül is. Csontom nem tört, azt hiszem, csak megrándult a bokám.

Megint megpróbált a lábára állni, de önkéntelenül feljajdult. Még mindig derengett valami halvány nappali világosság, a hold pedig nőttön-nőtt. Tisztán láttam az utast. Szőrmegalléros, acélkapcsos lovaglóköpenybe burkolózott; középmagas termetű volt, de rendkívül széles vállú. Arca sötét, vonásai szigorúak, homloka domború, szemöldöke bozontos. Szeme most haragosnak látszott, szemöldökét összevonta. Az első fiatalságon már túl lehetett, de még nem volt középkorú, úgy harmincöt évesnek néztem. Egy csöppet sem féltem tőle, még csak zavarban sem voltam. Ha szép, előkelő, ifjú lovag lett volna, bizonyára nem merem ilyen fesztelenül kérdezgetni, és nem merem kéretlenül felajánlani szolgálataimat. Alig volt még alkalmam jóképű fiatal férfit látni, beszélni pedig egyetleneggyel sem beszéltem eddig életemben. Elméletben nagy tisztelettel viseltettem a szépség, az elegancia, a választékos modor, a vonzó megjelenés iránt. De ha ezekkel a tulajdonságokkal egy férfi képében találkozom, ösztönösen megéreztem volna, hogy semmi közünk egymáshoz, és ezért messze elkerültem volna az illetőt, mint ahogyan a tüzet, a villámot, mindent, ami csillogó, de idegen, elkerül az ember.

Ha ez az ismeretlen rám mosolyog, és kedélyesen felel kérdéseimre, ha vidáman megköszöni és visszautasítja ajánlatomat, továbbmentem volna, és nem zaklatom újabb kérdésekkel. De az utas összeráncolt szemöldöke, mogorvasága fesztelenné tett, azért ott maradtam, és amikor intett, hogy menjek tovább, így szóltam:

– Nem hagyhatom önt itt, uram, ilyen késő este, ezen a magányos ösvényen. Előbb látnom kell, hogy fel tud-e ülni a lovára.

Mikor ezt mondtam, rám nézett. Eddig egy pillantásra se méltatott.

– Magának is otthon lenne már ilyenkor a helye – mondta. – Itt lakik a közelben? Honnan jön?

– Onnan lentről. És ha holdvilág van, egyáltalán nem félek. Ha kívánja, szívesen átszaladok Haybe. Úgyis oda igyekszem, hogy ezt a levelet föladjam.

– Azt mondja, lentről jön. Ott lakik abban az oromzatos házban? – kérdezte, és lemutatott Thornfield Hallra.

Az épület fehér holdfényben tündökölt. Körvonalai élesen, sápadtan váltak el az erdőtől, amely, ellentétben a nyugati éggel, most sötét árnyékba borult.

– Igenis, uram.

– Kinek a háza az?

– Mr. Rochesteré.

– Ismeri Mr. Rochestert?

– Nem, még sohasem láttam.

– Ő nem lakik itt állandóan?

– Nem.

– Meg tudná mondani, hol van most?

– Nem tudom.

– Maga nem cseléd, azt látom. Hanem talán… – elhallgatott, tekintete végigszaladt a ruhámon, amely, mint mindig, most is nagyon egyszerű volt: fekete gyapjúköpeny, vastag fekete pamut főkötő. Egy előkelő hölgynek még a szobalánya is elegánsabban öltözködik. Az idegen nem tudta eldönteni, ki lehetek. Segítettem neki:

– Én vagyok a nevelőnő!

– Persze, a nevelőnő! – ismételte. – Akármi legyek, ha meg nem feledkeztem róla. A nevelőnő! – És ismét szemügyre vette öltözékemet. Egy-két perc múlva fölállt a kőről, de mikor mozogni próbált, látszott az arcán, hogy szenved.

– Azt nem fogadhatom el, hogy segítséget hozzon – mondta -, de maga segíthet, ha olyan kedves akar lenni.

– Igenis, uram.

– Nincs véletlenül egy esernyője, amire rátámaszkodhatnék?

– Sajnos, nincs.

– Próbálja megfogni a lovam kantárját, és idevezetni a lovat. Nem fél tőle?

Ha egyedül vagyok, bizonyára nem mertem volna hozzányúlni. De a parancsnak engedelmeskedtem. Letettem a muffomat a mérföldkőre, és odamentem a hátaslóhoz. Meg akartam fogni a kantárszárat, de a ló ideges volt, és nem engedett a feje közelébe. Hasztalan próbálkoztam újra meg újra; és közben rettenetesen féltem, hogy mellső lábával rám tapos. A férfi várt egy darabig, nézte, hogy mit csinálok, aztán elnevette magát.

– Látom már – mondta. – A hegy nem jön Mohamedhez, hát legfeljebb annyit tehet, hogy odatámogatja Mohamedet a hegyhez. Legyen szíves, jöjjön ide.

Odamentem.

– Bocsásson meg – szólt. – A szükség kényszerít rá, hogy segítségét igénybe vegyem.

Keze a vállamra nehezedett, és kissé rám támaszkodva, odabicegett a lovához. Mihelyt a kantárszár a kezében volt, nyeregbe ugrott, de közben megint eltorzult az arca a fájdalomtól.

– És most – mondta, miután keményen az ajkába harapott -, adja ide az ostort, ott hever a sövény alatt.

Kezébe adtam az ostort.

– Köszönöm. Siessen azzal a levéllel, hogy minél előbb hazaérjen.

A sarkantyú érintésére a ló előbb visszahőkölt, és hátrálni kezdett, aztán nagyot ugrott, a kutya utána, és egy pillanat alatt mind a hárman eltűntek.

Frissítve: 2023.05.09.
Fotó: Pixabay

CHIO Aachen 2009

Írta:
Lovasok.hu

2009. június 26-július 5.

 

Az előző héten Aachen ismét a lovasvilág fővárosa volt, ahol az év legnagyobb lovassport rendezvényei zajlottak.

A németországi nagyváros több mint száz éve a házigazdája a legrangosabb lovassport fesztiválnak, amelyen meghívás alapján a világ legeredményesebb díjugrató, díjlovas, és négyesfogathajtó versenyzői vehetnek részt.

Hazánkat Lázár Zoltán, Dobrovitz József és Móró Lajos négyesfogathajtók képviselték.

Az elmúlt hetek doppingbotrányainak fejleményei érezhető sebeket ejtettek a lovassportban meghatározó szereppel jelenlévő német versenyzőkben, de a jelenlévő gazdasági helyzet is látható volt Aachenben.

A díjugrató sportban élen álló klasszisok legrangosabb versenyszámában, a 115.000 euró összedíjazású Német Nagydíjban, az ír Denis Lynch bizonyult a legjobbnak Lantinus nyergében. A díjlovasok viadalában a Nagydíj győztese az amerikai Steffen Peters – Ravels páros volt, 30.000 euróval díjazva, míg a négyesfogathajtóknál az ausztrál származású, de Európában élő Exell Boyd bizonyult a legeredményesebbnek.

A magyar színeket képviselő Lázár Zoltánnak és Dobrovitz Józsefnek, a sportág klasszisainak most semmi nem jött össze, ezen a csapat újonca Móró Lajos sem tudott segíteni.

 

Herneczky Frigyes
Frissítve: 2023.07.12.
Fotók: Canva

Problémás lovak: sztrájkoLÓk

Írta:
Lovasok.hu

Ha a ló azt mondja: “Nem!”

 

Ki szeret hátramaradni a kilovagláson, mert a ló egyszerűen nem hagyja hajtani magát? A díjlovagló négyszögben “csoszogni” szintén nem kellemes. Ugrás előtt a ló egyre lassul ahelyett, hogy húzna az akadályra, mi lehet vele?

Lusta lovak?

Gyakran találkozni ló-lovas párosokkal, amelyeknél az előrehaladás fáradságos és gyakran sikertelen kínszenvedéssé válik. Verítékben úszó, liluló fejű lovasokat látni olyan lovakon, amelyeken egyértelműen látszik a kedvetlenség, egyáltalán nem számít ritkaságnak.

Jobb esetben a lovas megmarad a sajnos hiábavaló testi megerőltetésnél. Rosszabb esetben a pálca és ostor szakszerűtlen használatával próbálják előrehaladásra késztetni a lovat. Elismerem, kétségbeejtő, ha a ló minden fáradozásunk ellenére ügyet sem vet ránk. Egyszerű eszközökkel együttműködésre késztetni mégis lehetséges lehet.

Testileg és lelkileg egészséges?

Az első kérdés, mint mindig: nem betegség okozza-e a ló “lustaságát”? Nincsenek komoly egészségi problémái, például légúti megbetegedése? A kehesség például meglehetős “fékező tényező” lehet. Lehet, hogy kólikás, és a hasában lévő levegő miatt esik nehezére a munka? Milyenek az inai és ízületei? Vannak-e hátproblémái? Lehet, hogy a patái vannak olyan rossz állapotban, hogy a futás fájdalmat okoz neki? Kiegyensúlyozott és elegendő a tápláléka? Minden problémánál, ami a lóval kapcsolatban merül fel, elsőként az egészségre vonatkozó kérdéseket kell tisztázni. De a pszichét is pontosan meg kell vizsgálni éppen a kedvetlenséggel és közömbösséggel összefüggésben. Talán csak nemrég szakították ki a lovat szociális környezetéből? Vagyis egy fontos fajtársa már nincs mellette? Milyen az elhelyezése? Van elég mozgási lehetősége, friss levegője, társasága? Mindezek fontos szerepet játszanak a nyereg alatti teljesítőkészség szempontjából is. Ha nem ezek az okai a munkamegtagadásnak, kényszerűen jön a következő kérdés: megfelelő-e a felszerelés?

Megfelelő a felszerelés?

Már az is elveheti a ló kedvét a mozgástól, ha nyomja a nyereg. Rosszul beállított kantár, túl éles zabla, nem megfelelő segédszárak ugyanúgy visszatarthatják a lovat a munkától. Aki nem biztos a felszerelés vonatkozásában, kérjen tanácsot egy szakembertől, és kétség esetén redukálja ártalmatlan minimumra a teljes nyereg- és kantárfelszerelést. A ló most már talán feléledt, azonban előrehaladási hajlandóságának kipróbálását óvatosságból mindenesetre inkább szilárd kerítésen belül, illetve lovardában végezd.

Hol lovagolok és milyen az edzés?

A lovak a szokás rabjai, és sok dologban nagyra értékelik a rendszerességet. Ha azonban hetente hét napon át ugyanazon a helyen állandóan visszatérő feladatokat kap, azt még a legjóindulatúbb ló is egyszerűen unni kezdi. Persze ez a leírás a legtöbb esetben biztosan túlzás – bár pontosan ezt a helyzetet már megfigyeltem, és nagyon sajnáltam az illető lovat. Ennek ellenére a ló növekvő kedvetlensége esetén a tréningprogramot az állandó ismétlések tekintetében is meg kell vizsgálni. Talán mégis be lehet építeni valami újat? Az idomítási, díjlovagló gyakorlatokat néha az ugrópályán is el lehet végezni, vagy akár egy kilovaglás alkalmával. A kézen történő munka minden kiképzés célszerű és változatosságot nyújtó kiegészítése. Az ugrógimnasztika sok egyéb előnye mellett szintén használ a munkaterv érdekesebbé tételében. A libikókával, repkedő szalagokkal vagy traktorgumikkal a sportlovaknál is ellenőrizni lehet a bizalmat és a lovas segítségeinek korrekt elfogadását, és javítani is lehet rajta. Derítsd ki, mivel tudod leginkább felébreszteni a ló érdeklődését. Olyan gyakorlatokat, amelyek láthatóan kedvére vannak, takarékosan (a megszokás elkerülése végett), de célzottan beépíthetsz a kiképzési programba.

Mennyire helyesek a segítségeim?

Erre a kérdésre őszintén és jó adag önkritikával kell válaszolni. Tény, hogy a legtöbb “lustának” tartott ló olyan zavaros segítségeket kap a lovasától, hogy egyszer csak elhatározza, az egyszerűség kedvéért többet nem figyel oda rájuk. Ez persze csak a jóindulatúbb lovak hozzáállása.

A harcias szellemű állatok ugyanezt a lovast esetleg egyszerűen levetnék a hátukról. Mielőtt tehát “fegyverhez” nyúlnál, hogy a lovat a rossz lovaglás ellenére előrehaladásra bírd, sürgősen ajánlott saját segítségadási képességeidet felülvizsgálni és javítani. Sok gond megint csak a lovas ülésében gyökerezik. Aki például megpróbál a saját előremozgásával a nyeregben hajtani, ezzel csak a saját erejét pazarolja. A lovat annyira zavarja mozgásfolyamatában, hogy hamarosan már egyáltalán nem lesz kedve előre menni. Ez annak a lónak a cikk elején leírt helyzetére hasonlít, amely éppen az ugrásra történő rálovaglás közben lassul le. Ez a viselkedés azzal magyarázható, hogy sok lovas az akadály előtti utolsó métereken – a jobb hajtás érdekében – még egyszer alaposan beleül a nyeregbe, akkor, amikor már éppen ki kellene könnyítenie.

Ha tényleg nem tudsz puhán, lágyan és korrektül ülni, zavaró fáradozásoddal annyira gátolod a ló előremenését, hogy az a lovasa elleni védekezésül megmerevíti a hátát, és saját szabad futását akadályozza.

Segítségek: a kevesebb több

Akinek nem elég a saját ereje (és képessége), nem csak ostorért és pálcáért nyúl. Hiszen a lónak még a nyakát is “be kell görbítenie”, vagyis még egy segédszárat csatolnak fel rá. Így felszerelkezve a lovasnak már csak előre kell húznia, hogy a fej lekerüljön, hátul pedig szurkálni és a pálcát használni, hogy az előrehaladást elérjük…

Aki csodálkozik, hogy a lónak ilyenkor elmegy a kedve az egésztől, talán még nem gondolkodott el ezen igazán. Ha a ló teljesíteni akarja a pálca és a sarkantyú késztetését, és gyorsabb akar lenni, rögtön az érzéketlen kezekben lévő segédszárakba ütközik. Ha visszatartja magát a kemény száraktól, hátulról kapja meg a “büntetését”. Sok esetben érdemes a ló felszerelését egyszer a nyeregre és egy csikókantárra csökkenteni.
Persze nem szabad a viselkedés azonnali megváltozását várni. A lovasnak ezzel az intézkedéssel összefüggésben minden utasítást a szabad és kényszermentes előrehaladásra kell korlátoznia, méghozzá hosszabb időn át. A lónak valószínűleg elég sok időre lesz szüksége, hogy megértse az új helyzetet, és tényleg öröme teljen az előrehaladásban. A lovasnak ebben az időben a segítségadásait is főleg a ló természetes mozgásának engedésére kell redukálnia, és megpróbálnia a lehető legjobban támogatni és a lehető legkevésbé zavarni azt.

A varázsszó: érzékennyé tenni

Kétségtelenül előfordul az a helyzet is, hogy egy alapjában már meglehetősen jó lovas tökéletesen eltompult lóra akad, amely már egyáltalán nem reagál a korrekt és finom segítségekre. Tudatosan mondom: “már nem“! Egy ilyen állat is kész volt egykor hallgatni a lovasra. Az állandó nem megfelelő segítségekkel való munka és rossz lovasok által egyre inkább a kedvetlen közöny állapotába süllyedt. Valószínűleg még csak nem is szándékosan – érzéketlenné tették. Ebben a szóban már a megoldás is benne foglaltatik: érzékennyé tenni! Ez alatt azt az eljárást értjük, hogy a megfelelő segítségek használatának erősségét addig csökkentjük fokozatosan, míg a ló ismét nem reagál a legenyhébb súly, csizma- és szársegítségekre is, és nincs szükség további segítő intézkedésekre. Ezt a módszert csak tapasztalt lovasok alkalmazzák, vagy legalább szakértő felügyelete mellett.

Hogyan?

Az “érzékennyé tenni” munkafolyamata a következőképpen néz ki: a lónak kezdetben alapvetően finom segítségeket adnak. Ha nem reagál rájuk, nem lassanként fokozzák az erősségüket, hanem azonnal kimondottan világos utasítást adnak. Így váltogatják őket, de közben a lónak hagynak egy kis időt, hogy a finom segítségre is reagáljon. A pillanatnyi siker általában már kevés “korrepetálás” után jelentkezik. Ahhoz már több türelemre van szükség, hogy ezeket a reakciókat rögzítsék. A lovasnak semmiképpen sem szabad ismét minden lépést “kihúzni a lóból”, és minden segítséget tízszer “előre megrágni”, míg végre el tudja határozni magát. A lónak következetesen hosszabb időn keresztül (az időtartam minden egyes lónál különböző) kell tisztázni, hogy a lovaglás kellemesebb, és még szórakoztató is lehet, ha a társak kölcsönösen hallgatnak egymásra. Ez azt az utasítást is magában foglalja, hogy egy jármódot vagy tempót alapvetően addig tartson, míg a lovas új segítséggel változást nem jelez.

A zárt hát

A lovas számára további kihívást jelentenek azok a lovak, amelyek csak látszólag engedelmeskednek. Például ügetésre váltanak, de sebességük a legcsekélyebb mértékben sem utal erre. Éppen ellenkezőleg, minél jobban igyekszik a lovas, annál lassúbbá válnak. Különösen könnyen végzik ezt a gyakorlatot a rövid hátú lovak. A hát ugyanis ennek a viselkedésnek a kulcsa. Ha a ló semmilyen jármódban nem hagyja előre hajtani magát, kézenfekvő a feltételezés, hogy főleg hátban teljesen elzárja magát a lovasnak. Elfogadja a különböző jármódokra adott utasításokat, lendületének kifejlesztése azonban teljesen lehetetlen, mert blokkolt hátával nem tud előrevivő energiával futni. Annak, miért tartja ennyire feszesen magát a ló, különböző okai lehetnek. A leggyakrabban tartós lovaglási hibák következménye, mind az alapülésében, mind a kiképzés felépítésében. Annak, aki elhanyagolja a lazító fázist, aki sokat lovagol egyenesen, aki segédszárakkal dolgozik a lován, aki figyelmen kívül hagyja az alapjármódok természetes ritmusát és összekeveri a sietős futást a közepes tempóval, a legjobb esélyei vannak rá, hogy zárt hátat lovagol a lovába. És minél rövidebb a ló háta, annál könnyebben.

A hát nyitása

A megoldás már a probléma leírásából kitűnik. A szilárdan tartott hátú lovakat lépésről lépésre egyre tovább kell vezetni a gimnasztikai munkába. Óvatosan kell eljárni, hogy ne terheljük túl a teljesen megfeszült hátizmokat, hanem lassan nyújtsuk őket. Aki túl gyorsan túl sokat követel, csak azt éri el, hogy a ló még jobban megfeszíti magát. Ha azonban aztán sok lazító munkával, mint pl. lovaglás íves vonalakon, gyakori átmenetek, ugrógimnasztika, szabad előrevágtatás a terepen és még sok minden más, ismét meg/kinyitja a hátat, biztosítani kell, hogy a lovasnak érzékeny lovaglással és korrekt segítségekkel esélye legyen a lovat maga előtt tudni.

Ha semmi sem segít – a totális munkamegtagadás

Ha néha-néha előfordul, hogy a lovad egyszerűen megáll, és láthatóan semmivel sem lehet előrehaladásra ösztökélni, ismét több ok is számításba jöhet. Talán egyszerűen csak nem akarja otthagyni fajtársait. Ezt könnyű ellenőrizni, ha ismét hazafelé vesszük az irányt. Ha megint megjön a kedve a munkához, könnyen felismertük a hiányos mozgásigény okát. A javítása – mint oly gyakran – az istállóban kezdődik, a legelőn, kézen. Az ember és a ló viszonyát újra fel kell építeni az ember elsőbbségének értelmében. Ha az ember vezetés iránti igénye aztán magától értetődővé vált a ló számára, magától is oda fog menni, ahová a “főnök” akarja.

A váratlan ellenkezés másrészt arra is utalhat, hogy az állat pszichéje súlyosan zavart. Ezt pontos és folyamatos megfigyeléssel kell ellenőrizni, és esetleg szakemberekkel is meg kell beszélni.

Ha a ló úgy érzi, túlterhelik

Az – emberi szemszögből – “butának” nevezett lovak is hajlamosak néha egyszerűen megállni, és sem az előrehajtó segítségekkel, sem más hatásra egy tapodtat sem mozdulni. Ennek oka gyakran az, hogy a pillanatnyi helyzetet nem tudják feldolgozni, és totálisan elbizonytalanodnak. Egy lépést sem mernek megtenni.

Ebben az esetben először óvatosan meg lehet próbálni megfordítani a lovat. Végül is ez semmi más, mint próbálkozás, hogy kibillentsük egyensúlyából, míg a lábát fel kell emelnie, hogy az áthelyezett súlypontot követni tudja. Ha ez sem segít, alig marad más hátra, mint egyszerűen kivárni, míg a ló magától megmozdul, vagy leszállni, lentről ismét mozgásba hozni, majd a visszaülés után elölről kezdeni a próbálkozást.

Más lovak társasága még súlyosbíthatja is a helyzetet. Végső soron azonban elengedhetetlen meggyőzni róla a lovat, hogy az ember olyan fontos és megbízható, hogy minden helyzetben lehet követni az utasításait. Ehhez az is hozzátartozik, hogy helyesen becsüld fel lovad felfogóképességét, és ne támassz túlzottan magas követelményeket vele szemben.

Különleges eset: fiatal lovak

Ha a fiatal lovak a lovas segítségeivel való első találkozásukkor nem reagálnak rögtön helyesen, néha szintén lustának bélyegzik őket. Ennek az oka azonban nem az elvi kedvetlenség, hanem sokkal inkább puszta nem értés, vagy egyszerűen az izomerő hiánya; vagyis a (nem csak fiatal) ló testi korlátait is fel kell mérni. Ezt néhány lovas a belovaglásnál sajnos nem veszi figyelembe. Mielőtt ezek a lovak még időt és lehetőséget kapnának rá, hogy fejlődő értelmük és javuló erőnlét segítségével érzékenyen és kedvvel reagáljanak, már pálcával, ostorral és segédszárakkal traktálják őket. Ki csodálkozik még azon, hogy az így kezelt állatok végeztek a lovaglással mint érdekes és kellemes feladattal, még mielőtt elkezdődött volna hátasló karrierjük?

 

Szöveg: Ute Forler
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. novemberi számában
Frissítve: 2023.06.09.
Fotók: Canva

Tenyésztés: Cordalmé Z

Írta:
Lovasok.hu

Négyláb-kesely sikersztori

 

Az oldenburgi Cordalmé Z méltán sorolható Európa legjobb ugróörökítői közé. A mén egy ivadéka, Corghano rövid ideig hazánkban is versenyzett és fedezett, ám ez esettől eltekintve Cordalmé Z vérével nem igazán találkozunk magyar lovak pedigréjében. Miután a magyar tenyésztők számára is nyitva áll a lehetőség arra, hogy külföldi mének örökítőanyagához jussanak, úgy gondoltuk, hogy e kitunő mén bemutatása hasznos lehet olvasóink számára.

Kevés mén “tudhatja” magáénak azt a sikert, hogy már életében legendává válik. Cordalmé Z közéjük tarozik. Lássuk tehát a sárga mén fordulatos történetét!

1985 őszén egy Almé Z apaságú kanca, Aleska Z érkezett a belgiumi Zangersheidéből Böckmannék lastrupi ménesébe. Anton Böckmnann és fia, Tönne, fiatal mént szerettek volna vásárolni, így vették meg Royal Z-t. Anyja, Aleska alatt egy pej méncsikó volt, a kanca maga pedig vemhes volt Corde la Bryere-től. A megvásárolt méncsikó (Royal Z I.) eredményes fedezőmén lett, a pej kiscsikó pedig a Royal Z II. nevet kapta, s szintén letette névjegyét a sportló tenyésztésben.

Megmaradt a vemhes kanca, Aleska Z. Bár Böckmannék méncsikókra “vadásztak”, mégis megtartották Aleskát, amely 1986-ban megellte a Corde la Bryere csikót: a későbbi Cordalmé Z-t. Az anyja pej volt, az apja, “Corde” szintén, a csikó viszont sárga színű, a négy lába kesely, hókával! Ráadásul már az anyja alatt eléggé szemtelenül viselkedett, így Böckmannék úgy döntöttek, hogy megválnak a méncsikótól.

Az értékesítés színhelyéül a vechtai őszi aukciót választották, s meglehetősen magas árat szabtak meg, hiszen mégiscsak Corde la Bryere ivadékáról volt szó! Ám az üzletből semmi nem lett. A Coram Publicóért (ekkor még így hívták Cordalmét) érkező ajánlatok nem egyeztek az eladók elképzeléseivel, így a sárga méncsikó hazatért a családi ménesbe. Dupla szerencse, egyrészt tenyésztési szempontból, másrészt pedig sportszempontból: Cordalmé Z-t Gilbert Böckmann kezdte lovagolni, s máig e lónak köszönheti legnagyobb sikereit. Cordalmé Z anyját, Aleskát pedig egy náluk felállított fiatal ménhez, Rolandóhoz vezették, az eredmény pedig egy szintén kitűnő ugróló, a Rolanda nevű kanca lett.

Cordalmé 1988-ban került körüngbizottság elé, s a bírálat színhelyét mint premizált mén hagyta el. Megkezdődött sportkipróbálása, s megszólaltak a mindenhol jelen lévő “mindent jobban tudók”: nem rossz, de az igazán nagy pálya nincs benne… Gilbert Böckmann azonban bízott a lóban, és szépen sorban jöttek is az eredmények: kétszeres döntős a Bundeschampionaton, majd egyenes út a világ legjobb ugrólovai közé. Cordalmé Z számtalan Nemzetek Díja versenyben szerepelt, számos nagydíjat nyert, és elsőszámú tartalék volt 1996-ban az atlantai olimpián.

Kitűnő pedigré

Az ugróképesség Cordalmé Z esetében sem a véletlen műve, hiszen származásának minden generációjában találunk meghatározó ugróörökítőt. Apja, Corde la Bryere párját ritkító hatást gyakorolt a világ lótenyésztésére: Corlandus, Margit Otto Crepin díjlova, Calando I. (Karsten Huck alatt korának egyik legjobb ugrólova), Calypso I. és II., valamint Caletto I., II. pedig mint apaállatok hagytak maradandót. “Corde-ról” sokszor és sokan írtak már, kitunő utódait szinte lehetetlen felsorolni.

Cordalmé Z anyai nagyapja, Almé Z Francois Mathy és Johan Heins alatt futott be eredményes sportkarriert. Csikói a 70-es években uralták a világ ugrópályáit: Galoubet, I love you vagy Jalisco B neve mindenki által ismert. Bár Almé soha nem tevékenykedett Németországban, Ahorn Z, Aloubet Z és Athlet Z nevű fiai domináns szereplők az ugrópedigrékben. Cordalmé Z származásának harmadik generációjában Lavendel nevével találkozhatunk. Apja, a trakehneni Lateran határtalan képességű utódokat produkált. Szintén garancia a teljesítményre a negyedik generációban található Senat is.

Hullámvölgyek a karrierben

A tenyésztésben folytatott pályafutás Cordalmé Z számára nem kezdődött zökkenőmentesen. Körünggyőztes ménként sok tenyésztő vitte hozzá kancáját, ám az első csikók világrajövetele után a lelkesedés alábbhagyott. A csikók túl “tarkák” voltak, ezt pedig a helyi tenyésztők nem díjazták. Így bár Cordalmé Z egyre jelentősebb sportsikereket ért el, mégis néhány nyugalmasabb fedeztetési szezon köszöntött rá.

Ám amikor csikói megkezdték sportszereplésüket, a lelkesedés az egekig ért: kitűnően ugrottak, elasztikusan mozogtak, és rendkívül intelligensek voltak. Corghano nevű fia nem rendelkezett jó karakterrel, azonban képességeit senki nem vonta kétségbe. Couleur Rubin nevű fiát ugrócsodaként emlegették, jelenleg Ludger Beerbaum istállójában áll. Cordijana (Jos Lansink), Calwaro (Martin Dopazo), Careful (Andre Sakakini) és végül a 2002. évi Bundeschampionat győztese, Can Fly (Gilbert Böckmann) csak néhány név az utódok közül, akik bizonyítják, hogy Cordalmé Z rászolgált a tenyésztői bizalomra.

 

Írta: Szebényi Dániel
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003.augusztusi számában.)
Frissítve: 2023.07.11.
Fotók: Canva

Fajtakaluz: A kisbéri félvér

Írta:
Lovasok.hu

Fajtakaluz: A kisbéri félvér

 

A vér szava

A lófajtákat bemutató sorozatunk alábbi fejezetében a kisbéri félvért ismerhetik meg kedves olvasóink. A fajta nevét a dunántúli Kisbérről kapta, amely a Batthyány család birtoka volt. Az 1848-49-es szabadságharcot követően a birtokot elkobozták a családtól, és 1853-ban az osztrák kormány kiadta a parancsot: Kisbér katonai ménes lesz!

A kezdeti elgondolás az volt, hogy a ménes legyen a nemes ló tenyészhelye, amely biztosítja az ország fedezőmén-utánpótlását, és természetesen megfelelő mennyiségű és minőségű katonalovat ad a hadseregnek. A “nemes ló” kifejezéssel akkor természetesen az angol telivért, az újkor lovát illették, de a ménes működtetéséhez szükséges kb. 300 angol telivér kanca megvásárlása még az osztrák állam anyagi lehetőségit is meghaladta volna. Maradt tehát az olcsóbb, de bonyolultabb, időigényesebb megoldás, vagyis a lehetőségekhez mérten megszerezhető kancaállományt folyamatosan, szelektálva elérni a célt. A szükséges állományt az ország többi méneséből irányították Kisbérre, s megjelentek az első angol telivér mének is. A ménes egy ideig saját versenyistállót is működtetett, ezt azonban hamarosan felszámolták, hiszen a tevékenység, amellett, hogy nem volt gazdaságos, konkurenciát jelentett a magántenyésztőnek is. Kisbéren az angol telivér tenyésztése egyre szervezettebben folyt, azonban az ún. vegyes kancaménes még mindig heterogén képet mutatott. Miután ekkor már kitűnő telivér ménekkel rendelkeztek, kézenfekvő volt a megoldás: a vegyes állományt a telivérek kezdték fedezni, és az 1860-as évekre a kisbéri vegyes ménes produktumai egyre inkább megközelítették az angol telivért, típusban és teljesítményben egyaránt. 1868-ban új fejezet nyílt a ménes történetében.

Kisbér Magyar Királyi Állami Ménes lett

Az ügyek intézésében Kozma Ferenc, a lótenyésztési osztály vezetője teljhatalmat kapott. Munkájának helyességét, előrelátó voltát és hozzáértését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a magyar állami ménesek rövid idő alatt Európa élvonalába kerültek. A magyar ló mindenhol “márkát” jelentett. Kozma Ferenc Kisbéren fenntartotta az angol telivér tenyésztését, a félvért pedig a telivérhez kapcsolódóan magas vérben kívánta továbbvinni.

A századfordulóra kialakultak azok a vonalak, amelyekből mára – sajnos – már csak kevés maradt. A rendelkezésre álló telivér mének tömeget, rámát, nemességet, keménységet és egységes küllemet örökítettek. A kisbéri félvér nagy teljesítményű katonalóvá vált. A régi fényképeket nézve a szemlélőnek az az érzése, hogy típusában már akkor a ma kívánatos sportló jellegét mutatta. Akkor Európában talán csak egy hasonló félvérfajta volt, a kisbéri félvérrel szinte azonos “sémával” kialakított trakehneni ló. A trakehnenihez egyébként többször is nyúltak a kisbéri félvér tenyésztői, kialakítói. A felhasznált mének közül a legjelentősebb Formás (Format) és Széplak (Goldlack) volt. A két fajtának a kialakítása, majd a második világháború alatt a sorsa is hasonlóan alakult. A kisbéri ménes tenyészállományát elhurcolták, széthordták.

Az, hogy mégis megmaradt, illetve visszakerült bizonyos számú egyed az országba, az csak a lótenyésztést a háború előtt irányító, a lovak sorsát a világégés alatt is szívükön viselő katonatiszteknek, ménesi dolgozóknak köszönhető, akik a lovakat sokszor saját életüknél is többre becsülték. A fajta felett a vészharangot mégis a magyar lótenyésztés 1960-as évek elején történt “átszervezése” húzta meg. A felelősök összetévesztették a “szezont a fazonnal”, a gazdasági célt a sportcéllal, a kitartást, a tartósságot a “tömegesítéssel”. A fajtában nyugati mének fedeztek, olyanok, amelyekre ott már nem volt szükség. Csakis a fajta megalkotóinak köszönhető, hogy még beszélhetünk kisbéri félvérről. Olyan tenyésztői munkát végeztek, hogy az állomány még e végzetes lépéseket is túlélte. A kisbéri félvér átalakításával, “korszerűsítésével”, “tömegesítésével” legtöbbet Magyarország lótenyésztése veszítette. Akkor sikerült csaknem végleg kiirtani ezt a szép, kemény, nagy teljesítményű fajtát, amikor világszerte ez a lótípus vált népszerűvé. A fajta még az említett lépések ellenére is olyan sportlovasokat tudott felmutatni, mint Facsiga, Guza, Orgonavirág (apjuk Maxim VI). A rendszerváltás idején megalakult a kisbéri félvértenyésztők egyesülete is. Hosszú munka vár rájuk, hiszen gyakorlatilag a semmiből kell egy fajtát a régi rangjára emelni.

A kisbéri félvér jellemzői és használhatósága

Száraz, nemes fej, könnyű tarkó, hosszú, izmos, karcsú nyak, kifejezett baltavágás, hosszú, dőlt lapockák, középhosszú hát, jó kötés, hosszú, izmos far, megfelelő szélesség és mélység, korrekt, szabályos végtagok. Az eszményi kisbéri félvér ügetése puha, tért ölelő, vágtája hosszú, tetszetős. Nyilvánvaló, hogy a fenti leírást a mai kisbéri félvérnek csak kevés egyede közelíti meg. A fajta egyes egyedei jó ugrólovak voltak, és ez így van ma is. Igazán a militarysportban alkalmazás jelenthetné a fajta jó szelekcióját.

Mének a fajtában

Az egykor oly számos vonal közül ma már főként csak a Széplak és Maxim törzsek rendelkeznek elegendő számú ménnel. A Fenék, Slieve Gallion, Deutscher Michel, Dunure, Kozma, Filou stb. törzsek elvétve anyai oldalon kerülnek elő.

Akárcsak egész Európa lótenyésztésében, úgy a kisbéri félvérben is hiány a megfelelő telivér mén. Ezek tenyésztésbe állítása, illetve jobb kihasználása lényeges feladata a kisbéri félvér tenyésztőinek. Súlyos bűn volt például Bilbao xx mellőzése és pusztulni hagyása, aki még így is hagyott jó utódokat. A kisbéri félvérben – mint már említettük – régen is alkalmaztak trakehneni méneket. Ma e fajta képviseletében Hohenstein II van leginkább reflektorfényben, utódai eddig még nem mutattak átütő teljesítményt.

Szebényi Dániel
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003. júliusi számában.)
Frissítve: 2023.08.18.
Fotók: Canva

Tenyésztés: Ugróló tenyésztés Normandiában

Írta:
Lovasok.hu

A Brohier család

 

Narcos és Quat’Sous: ki nem ismeri ma Európában e két mén nevét, akik szenzációs ivadékaik által hívták fel magukra a figyelmet a nemzetközi díjugratósportban? Mindkét kivételes mén – melyek korábban Eric Navet, illetve Eduard Couperie alatt maguk is bizonyították képességüket – ősrégi, tudatosan szelektált kancacsaládból származik. A kancacsalád ápoló és értő gazdái pedig nem mások, mint a francia lótenyésztés meghatározó alakjai: a Brohier család.

A Navet, a Leredde és a Pignolet dinasztia mellett Brohierék alkotják a francia tenyésztők vezető “négyes fogatát”.

Hírük gyorsan túllépte a francia határokat, és ismertté vált szerte a világon. A család 1788 óta él Normandiában, mostani képviselőik szívvel-lélekkel ápolják a családi hagyományokat, lovat tenyésztenek, méghozzá világszínvonalon. Pedig a család együtt szenvedett Normandiával. A II. világháborúban csupán a Brohier ménes 300 bombát kapott. A tragédiát egyetlen tenyészkanca sem élte túl.

Közvetlen a háború után Alfred Brohier nekilátott a ménes újjáépítésének, és elhatározta, hogy minden erejével az ugrólovak tenyésztését műveli majd. Alfred apja, Alcindor az úgynevezett A.Q.P.S. (Autre Que Pur Sang) lovak tenyésztője volt. Ez a fajta tulajdonképpen megegyezik a mi verseny félvérünkkel. Alfred Brohier, alighogy nekilátott a ménes újjáépítésének, máris szakértő barátra lelt Pierre de Laurens személyében. E férfi hívta életre az első lovasklubokat a háború utáni Franciaországban, melyeknek köszönhetően a díjugratás közkedveltté vált egész Normandiában. A katonalovak sportlovakká váltak, és alapját képezték a későbbi selle français fajtának. Alfred fiai, Jean és Georges a család által tenyésztett lovakkal szerepeltek a versenyeken. Jean együtt kezdett versenyezni egy Alain Navet nevű fiatalemberrel, aki később Eric Navet (1990 egyéni világbajnoka) apja lett.

A sikerek gyorsan jöttek, a Brohier fiúk kiléptek a nemzetközi porondra, Jean a saját tenyésztésű Krichna nevű kancájával már CSIO versenyeken is indult.

Híres kancák

Alfred Brohier első jelentősebb kancáját Constellationnak hívták. Nemcsak jó sportlovakat, hanem 4 állami fedezőmént is adott, így pl. Nankint. Vergonne szintén a meghatározó kancák közé tartozott.

1953-ban egy árverésen vásárolták, és ez a kanca is fedezőmént adott Franciaországnak, Foudre de Guerre személyében.

Ugyancsak Vergonne volt az anyja a már korábban említett Krichnának is.
Ez utóbbi egyik lánya, Déesse II 1977-ben Franciaország legjobb kancája volt. Sok más, a francia tenyésztésben híressé lett kanca származik Brohiere-ék méneséből, de mindannyiuk felsorolása meghaladná e cikk terjedelmét. Mégis egyet közülük feltétlenül meg kell említeni. Ma Pomme-ról van szó. Ez a kanca csak kivételes csikóknak adott életet, olyanoknak, mint például Fair Play III. E mén kitűnően szerepelt nemzetközi versenyeken és apja lett Narcotique-nak, Larry-nek és Narcos II-nek.

Narcos II

Ez a mén az apamén ranglista legjobbjai között szerepelt hosszú éveken át. Narcos II remek saját teljesítménnyel rendelkezett úgy, hogy sokszor tudása 30%-át nyújtotta folyamatos lábproblémái miatt. Hétéves korában egy hosszabb kihagyás következett, majd miután rendbe jött, a visszatérés talán túl gyorsra sikerült. 1988-ban Eric Navet megpróbált minősülni vele a szöuli olimpiára. Startolt Rómában, Aachenben és több Nemzetek Díjában, ahol több dupla hibátlan pályával járult hozzá a francia sikerekhez. De Narcos II nem utazhatott Koreába, hazatért Denis Brohierhez, aki kisebb versenyeken indult a ménnel. Egy ilyen verseny alkalmával Narcos II 225 cm-t ugrott egy puissance számban. 1991-ben Florian Angot-tal nyergében megnyeri az Ifjúsági Európa-bajnokságot. Narcos II egészen idős koráig versenyzett. Denis Brohiere elmondása szerint tipikusan olyan lóról van szó, akinek létszükséglet, hogy hasznosnak érezze magát.

Küzdőképességét, pozitív “hozzáállását” Narcos II szinte minden csikójának átadta, akik sikert sikerre halmoztak a nemzetközi pályákon. Gondoljunk csak Viking du Tillard-ra (Hervé Godignon), Twist du Valon-ra (McLain Ward) vagy Valiska Forever-re (Michael Withaker).

A Brohiere-lovak még hosszú ideig vezető szerepet fognak betölteni a francia tenyésztésben. Ivadékaik meghatározó és jellegzetes alakjai lesznek a nemzetközi díjugratópályáknak. A vér ugyanis nemcsak a határoknál erősebb, hanem maga is határokat húz maradandó és értéktelen között.

Írta: Szebényi Dániel
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003.júniusi számában.)
Frissítve: 2023.07.10.
Fotók: Canva

Fajtakalauz: A holland sportló, Tulipánország lovai

Írta:
Lovasok.hu

Fajtakalauz: A holland sportló, Tulipánország lovai

 

Hollandia lótenyésztése óriási fejlődésen ment át az elmúlt évtizedekben. Jóllehet a holland méneskönyvet már 1887 óta vezetik, a szövetség csak 100 éves jubileumán, 1987-ben nyerte el a “királyi” jelzőt. A kis ország lótenyésztési bázisát a nehéz félvérek alkották, amelyek főleg mezőgazdasági munkára (gelderlandi), illetve fogatolásra (tuigpaard) voltak alkalmasak. A fent említett fajták saját törzskönyvvel rendelkeznek, ám a holland lóállomány 85%-át ma már a sportlovak adják, amelyek a legkedveltebbek közé tartoznak a világon.

A holland sportló kialakítása és sikere a céltudatos, kemény tenyésztői munka gyümölcse. A saját mezőgazdasági jellegű kancaállományt kitűnő német, francia lovakkal és remek telivérekkel alakították át. A tenyésztők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a tenyésztésbe csak a legjobb lovakat engedjék be. A néhol már túlzottnak tűnő állategészségügyi kontroll szintén holland jellegzetesség a sportlótenyésztés területén.

A szövetség szoros kapcsolatban áll az utrechti állatorvos-tudományi egyetemmel, és még a legeredményesebb törzsek is sorvadásnak indulnak, ha az orvosok egészségügyi problémát találnak. A szelekció tehát könyörtelen.

A mének vizsgáztatásánál két irányban folyik a válogatás: külön bírálják a díjlovakat és külön az ugróló tenyésztésben szóba jöhető méneket. A specializált tenyésztés szükségszerű, hiszen a KWPN – vagyis a Holland Sportlótenyésztő Szövetség – csak csúcsminőségű lovakhoz adja a nevét. Összefoglalva, a holland tenyésztés a teljesítmény, az egészség és a küllem aranyhármasán alapul. A kancák válogatása szintén a sportra való alkalmasságot hangsúlyozza, hiszen a majdani anyák mindegyikének bizonyítania kell a szabadonugróban is. A kancák sportteljesítményüknek megfelelően a “keur“, “preferent” és mint legnagyobb kitüntetést, a “prestatie” előnevet kapják.

“Tulipánország” jelentős apaménjeit tanulmányozva feltűnő a német, elsősorban holsteini, illetve a hannoveri eredet. Így van ez például Voltaire, vagy Burggraaf esetében is. Furioso II fia, Voltaire 2500 bejegyzett ivadékot mondhat magáénak. Legeredményesebb utóda a nemrégiben elpusztult Finesse nevű kanca volt, amely Emile Hendrix-szel a nyergében 1997-ben az év legjobb lovai közé tartozott. Ugyancsak Voltaire-t “mondhatja” apjának Hubert Bourdy Helios-a vagy Vink Especiale, akit Eric van der Vleuten lovagolt. A holland sportlovak különösen jól teljesítenek az amerikai amazonok puha kezeiben. Itt is találunk Voltaire ivadékot: Altaire-t Beth Underhill lovagolta.

A holland tenyésztés másik nagy alakja Nimmerdor. Csikói, leszármazottjai közül néhány: Nissan High Walley Z. (Jos Lansink), az olimpiai bajnok De Sjiem vagy LBH Hearthbreaker. Ne feledkezzünk el a már említett Burggraafról sem!

A sportbeli eredmények úgy látszik igazolják a holland tenyésztőket, akik meghallgatják a lovasok véleményét is. Piet Raymakers például tagja a KWPN tenyésztői tanácsának.

A díjlovasok közül, akik eredményeiket holland lovaknak is köszönhetik, Anky van Grunsven nem szorul bemutatásra. Korábbi második lova, Coctail mellett Crack C. is a holland díjlótenyésztés produktuma. További híres lovas a négyszögben: Ideaal (Johann Himemann), Olympic Barbria (Imke Bartels), Ferro (Coby van Baalen).

A magyar díjlovaglás szintén egy holland lónak, Aktionnak köszönheti, hogy évekig jegyeztek minket a nemzetközi élvonalban.

A holland sportlovak természetesen nem olcsók. Több szaklap címoldalon hozta a hírt, hogy Bert Romp lovát, Burg’s Mr Blue-t megvette a Levis-Strauss tulajdonosa, akkor 18 éves lányának, Elise Haas-nak. A vételár titokban maradt.

A holland lovak természetesen Magyarországot sem kerülték el. A 90-es években sok fiatal mén érkezett hazánkba, amelyek közül jó néhány rögtön tradicionális ménesekben kapott lehetőséget. A probléma csak az volt, hogy a mének fiatal koruk miatt “sötét lovak” voltak, így a tenyésztők csupán bízhattak abban, hogy javító hatásuk lesz. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Hollandiából nem az első osztályú mének érkeztek hazánkba.

A holland mének ivadékai most 5-6-7 évesek, így már megállapítható, hogy Koppány, illetve Just Boy csikói között vannak jók, bár mindkét mén rengeteg kancát kapott. Gulerno után Ómama bizonyított, de itt inkább az anyai oldal a siker kulcsa, Ómama anyja Illéslánya Omega volt. A közelmúltban elpusztult Aktion több nemzetközi szinten eredményes lovat adott, a magyar kancák közül főleg a telivérekre ajánlották.

Szebényi Dániel
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003. júniusi számában.)
Frissítve: 2023.08.17.
Fotók: Canva

1...575859...69958. oldal a 699-ból
© Lovasok.hu
Hiba bejelentés