Kezdőlap Blog Oldal 492

Kamasz lányok a kanadai rodeók sztárjai

Kamasz lányok nyűgözik le bravúrjaikkal a kanadai rodeók közönségét. Vannak, akik az Encore Trükklovasok bemutatóit egyenesen a Cirque du Soleil lovas megfelelőjének tartják.

Ez talán egy kissé merész párhuzam, de tény, hogy a 12 és 17 év közötti lányok hónapokig dolgoznak egy-egy trükkön edzőjük Aly Love vezetésével, aki korábban a Cavalia lovas társulat  tagja volt.

Az ifjú hölgyek az idehaza is ismert és kedvelt kozák trükklovas mutatványokat viszik el a kanadai rodeók közönségének.

A kozákok bravúrjai egykor katonai kiképzésük részét képezték. Észak-Amerikába a 20. század elején vándoroltak ki az első kozák lovasok, és tudásukkal azonnal hatalmas népszerűségre tettek szert, sőt egyenesen divatot teremtettek. Amerikában az 1940-es évekig trükklovas versenyeket is rendeztek.

2013.08.06. Frisch Andrea, Lovasok.hu
Forrás: MSN.travel
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Lovasoktatók legjobb szófodulatai

Előfordult már veled, hogy a lovasoktatód olyasmit kért tőled, ami elsőre kimondottan mulatságosan hangzott? Minden oktatónak megvannak a maga saját szófordulatai, instrukciói. Nincs persze könnyű dolguk, hiszen nehéz elmagyarázni a helyes testtartást egy kezdő lovasnak, aki még úgy ül a lovon, mint egy zsák krumpli.

Összegyűjtöttünk néhányat lovasoktatóinktól kedvenc instrukciói közül. Biztosan van közte, amit Te is számtalanszor hallottál, de olyan is, amelyek még neked is újak lesznek:

  • Simogasd a vádliddal a ló oldalát!
  • Legyél magas!
  • Legyenek hosszúak a lábaid!
  • Befelé a lábfej, mert ottmaradsz két fa között!
  • Úgy fogd a szárakat, mintha bögrét tartanál!
  • Ne spiccelj; nem balett órán vagy!
  • Ne görcsölj!
  • Ne kapaszkodj a szájába!
  • Vállakat hátra!
  • Fel a fejjel!
  • Úgy szorítsd meg, mint a fogkrémes tubust!
  • Fülek a vállak mögött!
  • Vállak, mint egy hercegnőé, de a csípő legyen ledér!
  • Maradj ülve; masszírozd a feneked a nyereggel!
  • Ne lefele nézz, hisz tudod mi van alattad!
  • Lábujjak nézzenek a ló orra felé!
  • Nyújtózkodj magasra, mintha meg akarnád fogni az eget, de a sarkad nyomd lefelé és a csípőd se álljon meg.
  • Húzd ki magad, mint a huszárok. Ülj peckesen!
  • A 100 Ft-os nem eshet ki a feneked és a nyereg közül!
  • Nyíljon ki a mellkasod!
  • Ne nézd a ló nyakát, mert elkopik.
  • Ha a földet nézed, akkor oda is fogsz kerülni.
  • Ne úgy ülj a lovon, mint egy zsák krumpli.
  • Húzd ki a hátad, de a csípőd maradjon laza.
  • Ne zavard a lovat!
  • Végül pedig a kedvencünk: Véletlenül se ess le!
.

2013.08.01. Frisch Andrea, Lovasok.hu
Forrás: Horsenation.com
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Több ezer ló és lovas Párizs utcáin

Több ezer lótulajdonos vonult lovastul az utcára Párizsban “Nem akarok Lasagna lenni” feliratú táblákkal, hogy a lovas szektort érintő áfaemelés ellen tüntessenek. A Bastille tér teljes területét és környékét is elfoglalták.

„Nemet mondunk 80 ezer ló meggyilkolására!” – Ez volt az egyik jelszó azon a párizsi tüntetésen, ahol lovak és lovasok ezrei vonultak fel a kormány adóemelési tervei miatt. A kabinet ugyanis január 1-től 20 százalékra növelné az áfát, amely a lovasközpontok esetében eddig mindössze 7 százalék volt.

A demonstrációt a lovasiskolákért aggódók szervezték, akik szerint a 7000 lovasiskola és lovarda harmadát fenyegetné a megszűnés veszélye, legalább 6000 állás szűnne meg, és 80.000 állat kerülne vágóhídra az adóemelkedés következtében várható forgalomcsökkenés miatt.

Franciaországban ugyanis becslések szerint ma körülbelül kétmillióan lovagolnak kisebb-nagyobb rendszerességgel.

A futtatók között már korábban beköszöntött a káosz, hiszen ekkora költségnövekedésnek valahol le kell csapódnia – ráadásul Franciaországban nemcsak a galopp-versenyzés, de az ügető is népszerű, és világszínvonalú szakág – így az tízezreket érintett.

– Ez halálos csapás, és nem tudunk mit kezdeni vele. Az emberek aggódnak, mert ez a tevékenységük végét jelenti, számos lovasközpont bezárását, és munkahelyek megszűnését, és a lovak számára is végzetes. Az egész iparág veszélyben van – véli Serge Lecomte, a Francia Lovas Szövetség elnöke.

Adóemelésről brüsszeli nyomásra döntött a párizsi kormány. Az EU-s jogszabályok ugyanis csak a mezőgazdasági termelésben vagy vágóállatként tartott állatok esetében engedélyezik az áfa mérséklését – sporttevékenység esetén nem.

2013.11.26. Forrás: mno.hu, PannoniaOverdose
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

A szénaszállítás nehézségei

A szénaszállítás külön tudomány. Nem elég a bálát jól rögzíteni az utánfutóhoz, érdemes megbizonyosodnod róla, hogy lovad kellő távolságban legelészik – nem pedig a nagy fáradtság árán felpakolt szállítmányt próbálja maradásra bírni.

Így járt ugyanis egy gazda, akinek a lova szó szerint megpróbálta leszedni a bálát a futóról és miután rájött, hogy az nem fog sikerülni, egy-két utolsó harapást még kiharcolt magának. A történteket sikerült videóra venni:

2013.07.30. Frisch Andrea, Lovasok.hu
Forrás: Horsenation.com
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Kólika: A betegség, amitől minden lótartó retteg 2. rész

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Nagyállat Klinika, Üllő

Kólika:
A betegség, amitől minden lótartó retteg

Diagnózis és megelőzés

2225 Üllő, Dóra major
Tel.: +36-29-521-300   +36-30-692-1290

 

Mire számíthatunk, ha megvan a diagnózis?

  • Obstipáció: Ez bélsárrekedést, a bél valamely szakaszán száraz trágya fölhalmozódását jelenti. A prognózis jó, szondán adott kezeléssel és kellő mennyiségű infúzióval a ló – és a belek- állapotának ellenőrzése mellett a legtöbb esetben konzervatív úton, vagyis műtéti beavatkozás nélkül, biztonságosan megoldható a probléma. Ha azonban egy-két napon belül az intenzív kezelés ellenére sem javul a ló állapota, az érintett bélszakaszt műtéti úton ki kell mosni, ellenkező esetben a pangó bélsárból felszívódó méreganyagok, illetve az obstipált bélszakasz falának túlzott igénybevétele visszafordíthatatlan következményekhez, a ló elhullásához vezethetnek.

  • Bal felső tágremese-helyzetváltozás, másik nevén lép-vese szalag okozta lefűződés. A bél-helyzetváltozások közül a legjobb prognózisú kórkép. A vastagbél egy szakasza a ló lépe és bal veséje közötti szalagra csúszik, ott a termelődő gázoktól kissé megduzzad és megreked. Ebben az esetben az óvatos dombra-vezetés, illetve lassú ügetés rendszeres rektális ellenőrzés mellett segíthet, ugyanis az említett szalag a hasüreg bal felső negyedében foglal helyet, vagyis a bél súlyánál fogva hátrafelé visszacsúszhat a helyére. Ha azonban a gázfelhalmozódás olyan mértékű, hogy a bélszakasz a szalag fölött beékelődik, és infúzió, séta és más kezelések ellenére több mint 24 óráig nem mozdul, műtéti megoldásra van szükség.


A ló emésztőrendszere – bal oldal

  • Jobb felső tágremese-helyzetváltozás: A vastagbél egy szakasza, itt nem a lép és a vese közé, hanem a vakbél és a hasfal közé türemkedik, jobb oldalra. A kórjóslat rosszabb, ugyanis itt nem csak a felső negyedet, hanem a hasüreg jobb oldalát egészében tölti ki az eltekeredett bél, a gravitáció azt dombozással, ügetéssel sem húzza vissza eredeti pozíciójába. Általában hamarabb vezet beékelődéshez, nagyobb fájdalommal jár, és műtéti beavatkozást igényel.

  • Vastagbélcsavar: A vastagbél tengelye körül fordul meg 180, 360, vagy akár még több fokban. A legritkább esetben oldódik meg műtét nélkül. A lefolyás gyorsasága attól függ, a csavar milyen mértékben zárja el a bélszakasz falában futó tápláló-ereket, illetve a bél üregét. Spirális csavarnál a lefolyás hosszabb, akár napokig tarthat, míg egy teljes elzáródás akár 4 órán belül a ló elhullásához vezet.

  • Vékonybél csavar, lefűződés, sérv, stb: A vékonybeleket érintő megbetegedések általában a legnagyobb fájdalommal járó, legveszélyesebb kórképek, szinte minden esetben műtéti beavatkozás szükséges a gyógyuláshoz. A döntés gyorsasága nagyban befolyásolja a túlélési esélyeket, ugyanis néhány óra alatt a lefűződött bélszakasz elhal, így a műtét során el kell távolítani. 8-10 méternél hosszabb vékonybél-szakasz műtéti kivágása után a ló életképtelen lenne, de egy ennél rövidebb szakasz eltávolítása is lényegesen rosszabb kórjóslatú, mint mikor egy időben végzett műtét során a teljes bélrendszer épen hagyása mellett, csak kicsavarni és kimosni kell a területet.


A ló emésztőrendszere – jobb oldal

  • Bélgyulladások: A tünetek nagyban különböznek a vékony- és vastagbél gyulladásakor, de közös tulajdonságuk, hogy legtöbbször a lovak heves kólikás tünetek helyett inkább bágyadtak, étvágytalanok, sokat fekszenek, esetleg kaparnak, a has tájékát nézik. A probléma megoldása bonyolult, súlyos esetben műtéti beavatkozás is szükséges lehet. Az állat mindenképp intenzív klinikai kezelésre, folyamatos állatorvosi megfigyelésre szorul. A kórjóslat elsősorban a betegség időben történő kezelésén múlik. Későn észrevett vagy későn diagnosztizált bélgyulladás a kezelések ellenére is gyakran az érintett bélszakasz elhalásához, a ló elhulláshoz vezet.

  • Elsődleges- és másodlagos gyomormegterhelés: Mivel a ló nyelőcsöve hegyesszögben éri el a gyomrot, így a nyelőcsőbe onnan takarmány-visszaáramlás nem lehetséges. Vagyis a ló fizikailag képtelen hányni. Az elsődleges gyomormegterhelés, mikor a ló nagy mennyiségű takarmányt vesz fel hirtelen, az a gyomorban megduzzad, beékelődik, sem a vékonybelek felé, sem pedig vissza a nyelőcső irányába nem tud távozni.

    Legtöbbször heves fájdalommal járó kórkép, mely kezelés nélkül gyomorrepedéshez, ezáltal biztos elhulláshoz vezet. Beszámoltak már csendesen lezajló esetről, mikor a ló különösebb nyugtalanság nélkül, inkább leverten, bágyadtan állt a gyomorrepedés előtti órákban. Ha ilyen gyanú merül fel, állatorvosi beavatkozás, az orr-nyelőcső szonda gyors levezetése szükséges!

    Másodlagos gyomormegterheléskor a gyomor nem a szájon át hirtelen felvett nagymennyiségű takarmánytól, hanem egy hátsóbb bélszakasz (fent említett bármely) elzáródása vagy leállása miatti takarmány-visszaáramlástól telik fel. A kimenetel hasonló, orr-nyelőcső szonda segítsége nélkül a visszaáramló béltartalom semmilyen irányba nem tud távozni, a gyomor kitágul, majd megreped.

De miért van mindez? Elkerülhető-e a kólika?

A válasz nem egyszrű. Néhány típusú kólika valóban emberi mulasztás, rossz takarmányozás eredménye.

A megfelelő vízellátás elengedhetetlen, sőt figyelni kell arra is, hogy télen sok ló nem hajlandó meginni a túl hideg vizet, ezzel okozva súlyos obstipációt. A megfelelő mennyiségű jól emészthető rosttartalom, vagyis jó minőségű ad libitum szálas takarmány etetése, a fokozott nyáltermeléssel és a mechanoreceptorok ingerlésével segíti az egészséges bélpasszázst.

A bélcsavarok és helyzetváltozások kapcsán a kérdés tulajdonképpen, hogy miért indul el a bél (akár a vastag-, akár a vékonybél) a rossz irányba?

Funkcionálisan a válasz, hogy a ló anatómiailag hátrányos helyzetben van, ugyanis a többi emlősállathoz (és az emberhez) képest lényegesen kevesebb felfüggesztést kapott a béltraktus, a hasüregben szinte szabadon mozog.


A ló emésztőrendszere – bal oldal

Mechanikailag a legtöbbször ilyen esetekben az történik, hogy a bél perisztaltika intenzitása, a béltartalom eloszlása valamilyen okból kiegyenlítetlenné válik. Egyik szakasz intenzívebben mozog, míg egy másik renyhébben, így ezek szép lassan egymásra tolódnak. A renyhébb szakaszban felhalmozódott takarmány súlyánál fogva elhúzza valamerre a béltraktust, míg az üresebb, aktívabb szakasz csak tovább tolja maga előtt azt.

A kiegyenlítetlen működés kiváltó oka sajnos megfejthetetlen. Időjárás, fronthatások, rossz fogazat, a mozgás hiánya, takarmányváltás és számos egyéb ok is szerepet kaphat. Nagy mennyiségű keményítő (pl. kukorica) etetése a vastagbélben élő emésztő baktériumok munkáját és egyensúlyát megbontja, túlzott gáztermelődéshez, primer felgázosodáshoz, majd bármely említett bél-helyzetváltozáshoz vezethet. Emellett az így kialakult metabolikus zavar más szövődmények (pl. savós patairha-gyulladás) okozója is lehet. Ezt a zavart a szintén eltúlzott fehérje (pl. lucerna) etetés csak tovább rontja, ami akár az állat életébe kerülhet.

Összességében a legfontosabb, hogy lovunk energia-felhasználásához (munkavégzés intenzitásához) mérten adagoljuk az energiahordozó abraktakarmányt, míg a tömegtakarmányt lehetőleg ad libitum, de egy átlagos termetű lóval minimum napi 5-6 kg mennyiségben etessük. Emellett minden változtatást, fokozatosan, napokig, akár hetekig tartó átmenettel vezessünk be.

A hasüreg ultrahangos vizsgálata a Nagyállat Klinikán

Összefoglalás

Bár a lovak helyes és tudatos tartásmódja, takarmányozása és mozgatása fontos a kólikás kórképek elkerülésében, sajnos számolni kell azzal is, hogy a lehető legnagyobb odafigyelés mellett is kialakulhat lovunknál szinte bármilyen kólikás megbetegedés.

Ilyen esetben a legnagyobb ellenség az eltelő idő, így bármilyen típusú kólikáról legyen is szó, elsődleges a tünetek időbeni észrevétele, állatorvosi diagnózis felállítása és az időben megkezdett kezelés.

2013.07.17. Dr. Nyerges-Bohák Zsófia, állatorvos, SzIE Nagyállat Klinika, Üllő
Illusztrációk: Horses Inside Out
Frissítve: 2022.08.03.

 

Kólika: A betegség, amitől minden lótartó retteg 1. rész

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Nagyállat Klinika, Üllő

Kólika:
A betegség, amitől minden lótartó retteg

1. rész

2225 Üllő, Dóra major
Tel.: +36-29-521-300   +36-30-692-1290

 

A kólika szóra szinte minden lótartó szája széle megremeg. Rengeteg rémtörténet kering a világ legelővigyázatosabb módján tartott lovak hirtelen haláláról, mint ahogy sok önjelölt szakértő lova egy lucernaföldön napi öt vödör kukorica mellett is kifogástalan egészségnek örvend. De mi az igazság? Mi az a kólika? Mivel állunk szemben?

A kólika szó orvosi definíciója „hasi fájdalom eredetű tünetegyüttes”, vagyis a kólika nem betegség, hanem számos kórkép közös tünete. Ebben a cikkben leginkább az úgymond „valódi kólikáról” lesz szó, mikor a fájdalmat az emésztőszervek megbetegedése okozza, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a hasüregben foglalnak helyet a húgy- és nemi szervek is, illetve hogy mellűri fájdalom, sőt akár idegrendszeri tünetek is összekeverhetők kólikás nyugtalansággal. Az első kihívás tehát, mely elsősorban a tulajdonost vagy a lótartót terheli, a probléma felismerése és helyén kezelése.

Mik tehát a kólikás tünetek? 

Sok helyen olvashatjuk, hogy a kólikás ló kapar, lefekszik-felkel, nyugtalan, izzad, hasa alá rúg, vagy has-tájék felé néz. Valóban ezek a legáltalánosabb tünetek, de a háttérben álló megbetegedés jellege és a ló alaptermészete, fájdalomtűrése nagyon fontos befolyásoló tényezők.

A hasi fájdalom miatt gyakori a reflexes vizelet-visszatartás. Sok ló még a vizelési pózt is felveszi, majd a hasprés fájdalmassága miatt mégsem ürít vizeletet, amit a tulajdonos tévesen, „húgykólikaként” értelmez. A húgyutak megbetegedése lóban nagyon ritka, az ilyen vizelési panasz kólikás lovaknál 99%-ban melléklelet, az alap-probléma gyógyulásával, vagy már fájdalomcsillapító hatására megoldódik.

A legfontosabb összességében, hogy ismerjük saját lovunkat, és a legapróbb vészjeleket is időben felismerjük. Sokszor hallani, hogy a ló már néhány napja „többet pihen”, vagy épp „nem kérte az esti abrakot”, „rosszkedvű”. A leggyakrabban ez is mind kólika, és még csak nem is mondható, hogy egy ilyen kevésbé látványos tünetcsoport kevésbé súlyos vagy kevésbé sürgős bajra utalna…

Mi a teendő, ha kólikát sejtünk?

Mielőtt telefont ragadnánk, (egy-két perc alatt!) vizsgáljuk meg az állatot:
  • Látunk-e külsérelmi nyomot, csípést bárhol?
  • A ló ajkát felemelve figyeljük meg ínyének színét
  • Tapintsuk meg a lábvégeket, hogy hidegek vagy esetleg túlzottan melegek-e
  • Tapasztaltabb lótartó a ló pulzusát is kitapinthatja az állkapocs alsó ívén, de ehhez több gyakorlás szükséges.

Ezeket a gyors vizsgálatokat érdemes egészséges lovon begyakorolni, hogy meg tudjuk ítélni a változást.

Az utolsó etetés és az utolsó trágyaürítés időpontját, jellegét jegyezzük fel, gondoljuk át, történt-e takarmányváltás, féregtelenítés az utóbbi időben, illetve, hogy volt-e lehetősége a lónak számunkra ismeretlen, vagy túl nagy mennyiségű takarmányt felvenni (kiszabadult, legelői tartás, stb.).

Ezen információk birtokában hívjuk fel az állatorvost, miközben valaki sétálni indul a lóval.

Amíg várunk az állatorvosra…

Elterjedt hiedelem, hogy ha a kólikás ló meghempereg, azzal megásta a sírját, hiszen a bélcsavarodás attól alakul ki. Tényleg ennyire veszélyes ez? A válasz nem egyértelmű. A hempergés ugyan valóban hatással lehet a belek fizikai helyzetére, de ugyanannyi eséllyel ront, mint javít egy kialakult bélcsavar súlyosságán, legtöbb esetben pedig semmilyen hatása nincs. Mindezzel együtt, biztosabb, ha nem hagyjuk a beteg lovat hemperegni, hiszen nem tudhatjuk, mi van odabenn. Nyugodtan feküdni, pihenni bátran engedjük az állatot.

Szintén gyakori szokás, hogy éjszakákon át sétálnak, ügetnek, dombra fel, dombról le gyakorlatokat végeznek az eleve beteg állattal, majd a szinte végkimerült lovat nem hagyják lefeküdni a tulajdonosok. Fontos tény, hogy a ló nem dolgozhat többet az egyébként végzett napi munkájánál akkor sem, ha kólikázik, sőt inkább érdemes kevésbé kifárasztani, hiszen a szervezetének éppen hogy több energiára van szüksége a „betegség legyőzéséhez”.

Ha a probléma nem oldódik meg néhány óra séta után, állatorvosi segítségre van szükség. Az ügetés diagnózis nélkül egyébként is inkább kerülendő, ugyanis több olyan, a belek kitágulásával járó kórkép ismeretes, amely esetén az ügetés okozta rázkódás bélrepedéshez vezethet. A dombra való felvezetés egy típusú bél-helyzetváltozáson segíthet, minden más esetben csak feleslegesen fárasztja, és szintén a bélrepedés veszélyének teszi ki az állatot.

Etetni, itatni vagy koplaltatni?

Előfordulhat olyan kólikás megbetegedés, mely a ló kiszáradásából ered, de ez állatorvos nélkül elbírálhatatlan. A legtöbbször a fenyegető gyomorrepedés miatt kifejezetten veszélyes a kólikás lónak bármit is adni szájon át. Összességében határozottan mondható, hogy a legbiztonságosabb a teljes takarmány és vízelvonás, azonban fél napnál tovább nem szabad koplaltatni és szomjaztatni a lovat gyógyszeres kezelés nélkül. A kényszeritatás teljes mértékben ellenjavallt.

Miért ne kezdjünk bele a ló kezelésébe laikusként?

Rengeteg istállóban megtalálható a „Buscopan” nevű csodaszer, tű, fecskendő, de még beöntést, orr-nyelőcsőszondázást és rektális vizsgálatot is végeznek lótartók. Mikor állatorvosként az ilyen magánakciók ellen felszólalunk, nem az irigység vagy pénzsóvárság beszél belőlünk, hanem valóban a ló és a lótartó érdekeit tartjuk szem előtt. 

Görcsoldó injekció:
A Buscopan compositum vénás úton beadandó gyógyszer. A precíz, biztonságos vénás gyógyszer-beadás még egy nyugodt lónál is kihívás, így a laikusok 99%-a a véna mellé, orvosi nevén paravénásan adagolja a készítményt. A csalóka, hogy a gyógyszer (ami egyébként görcsoldó) így is hat, csak a ló vénája bánja. Ha a Buscopan nem segít, és végül mégis az állatorvos kezei között vagy a műtőasztalon köt ki a ló, az ép vénák hiánya 50%-al is csökkentheti a túlélés esélyét. A vénagyulladás pedig önmagában is lehet halálos betegség. Az a költség, amit egy ilyen „vénázással” megspórolunk, tízszeresen visszaterhelődik később.
Beöntés: 
A beöntés csak egy speciális típusú, a belek legvégső szakaszát érintő kólikánál hatékony, ami igen ritka. Emellett a szakszerűtlen kivitelezés végbélrepedést okoz, ami a ló elhullásához vezet. A legtöbb sikertörténet, amely a beöntést hirdeti, puszta véletlen, a laikustól beöntést kapó lovak legnagyobb százaléka éppen úgy javult volna beöntés nélkül is.
Rektális vizsgálat: 
A tulajdonos által végzett rektális vizsgálat szintén felesleges és veszélyes. A végbél utolsó (emberi kézzel elérhető) szakaszába ért trágya már nem tud elakadni, idővel magától is távozik, ennek eltávolítása nem segít a lovon. Terápiás cél tehát nincs, diagnózist egy tapasztalatlan vizsgáló pedig úgysem tud felállítani a rektálisan tapintott lelet alapján.
Orr-nyelőcső szonda: 
Az orr-nyelőcső szonda levezetése sok esetben életmentő, de nehéz, sok gyakorlást igénylő feladat. A lónak orrlyukanként három orrjárata van, ezek közül csak az egyiken vezethető le a szonda. Ha a másik kettő valamelyikébe toljuk, súlyos sérülést, a ló elvérzéséhez vezető csillapíthatatlan vérzést okozunk. Ha az orrjáratokon sikerül mégis túljutni, gyakorlat és kellő technika nélkül 90%-ban a nyelőcső helyett a légcsőbe kerül a szonda, ami a kisebb hörgők roncsolásához, tüdővérzéshez, vizes mosáskor félrenyeléses tüdőgyulladáshoz vezethet. Orr-nyelőcsőszondát kizárólag állatorvos vezethet le az állatnak.

Hasi ultrahang vizsgálat a Klinikán

Bár a lovak helyes és tudatos tartásmódja, takarmányozása és mozgatása fontos a kólikás kórképek elkerülésében – következő cikkünkben erről is szó lesz – sajnos számolni kell azzal is, hogy a lehető legnagyobb odafigyelés mellett is kialakulhat lovunknál szinte bármilyen kólikás megbetegedés. 

Ilyen esetben a legnagyobb ellenség az eltelő idő, így bármilyen típusú kólikáról legyen is szó, elsődleges a tünetek időbeni észrevétele, állatorvosi diagnózis felállítása és az időben megkezdett kezelés.

2013.07.17. Dr. Nyerges-Bohák Zsófia, állatorvos, SzIE Nagyállat Klinika, Üllő
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Huaso beugrott a rekordok könyvébe

2,47 méteres ugrását máig sem sikerült túlszárnyalni

1949. február 5-én Huaso 2,47 méter magasat ugrott Alberto Larraguibel kapitánnyal a hátán Chilében. A kapitány több mint két évig trénírozta Huasot erre a rekordkísérletre.

A mutatvány Chile első világrekordja és egyik legfontosabb sporttörténeti eseménye lett – hiszen korábban még senki sem próbálkozott egy ilyen magas akadály átugratásával. Huaso rekordját azóta sem sikerült megdönteni.

“Első próbálkozásra nem jól ítéltem meg a távolságot – nyilatkozta a kapitány. A második alkalommal csupán egy centiméteren múlott a siker, de Huaso a mellső lábaival beleért az akadályba és elestünk. Végül a harmadik alkalommal sikerült! Az akadály legmagasabb pontján négy méter magasból láttam be a pályát. Ez után éreztem, hogy egyenesen zuhanok a föld felé és attól tartottam, Huaso lábai ismét az akadályhoz érnek, de végül megcsináltuk. Az ugrás egy örökkévalóságnak tűnt és körülöttünk néma csend volt. Senki nem mert megszólalni. Egyből arra gondoltam, hogy valami rossz történhetett, mert nem hallottam Huaso lábainak megszokott tompa puffanását a földön.”

2013.07.24. Forrás: Horsenation.com
Frisch Andrea, Lovasok.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2015.07.27.
2022.08.19.

Flexijoint, ízületi kiegészítő az Equiminstől

Flexijoint az a kiegészítő, amely támogatja az ízületi porc, a kötőszövet és ín gyógyulási folyamatát, valamint fenntartja azok általános egészségét.

A Flexijoint aktív alkotórészei: 

FLEXIJOINT POR összetétele:
mg/kg
20 grammban
10 grammban
200,000 mg/kg
4000 mg
2000 mg
400,000 mg/kg
8000 mg
4000 mg
240,975 mg/kg
4819 mg
2410 mg
Aszkorbinsav (Vitamin C)
50,000 mg/kg
1000 mg
500 mg
Saccharomyces Cerivisae élesztő
1,000 mg/kg
20 mg
10 mg
Glicin
50,000 mg/kg
1000 mg
500 mg
L-Glutamin
50,000 mg/kg
1000 mg
500 mg
1,000 mg/kg
20 mg
10 mg
Szerves anyagok
Cink
300 mg/kg
6 mg
3 mg
Réz
200 mg/kg
4 mg
2 mg
Mangán
200 mg/kg
4 mg
2 mg
Kobalt
25 mg/kg
0,5 mg
0,25 mg

Az elmúlt tíz évben nagyon sok fontos információt tudhattunk meg a merev, fájó ízületek és artrózis kezeléséről. Éveken át csak a fájdalomcsillapítás módszere volt használatos, egyre erősebb fájdalomcsillapítókkal és gyulladáscsökkentő szerekkel. Számos új termék megjelenésével azonban ma már sikerül felvenni a harcot és szembeszállni ezekkel a fájdalmas állapotokkal.


Az Equimins által kifejlesztett Flexijoint nevű ízületi kiegészítők kiváló összetételű aktív alkotórészei biztosítják az ízületek megfelelő kenését és támogatják a kötőszövetek, ínak, szalagok és porcok gyógyulási folyamatát, fenntartva azok egészségét. Magas hatóanyag tartalma, a felszívódást elősegítő összetétele teszi bármelyik Flexijoint terméket kiváló ár-érték arányú kiegészítővé.
A Flexijoint csak olyan természetes összetevőket tartalmaz, amelyek már bizonyítottak az ízületi problémák megoldásában. Az ízületi porc egészsége a porc alkotórészeinek felépülésének és lebomlásának kényes egyensúlyától függ. A mai modern sportlovakkal szembeni elvárások sokkal magasabbak, mint régen, több nyomásnak, stressznek, fizikailag nagyobb behatásoknak vannak kitéve, amely nagyobb megterhelést jelent az ízületekre is.
A porc, amely az ízület utolsó védelmi vonala, folyamatosan száll szembe a fizikai behatásokkal. Korábban úgy vélték, hogy ha a porcszövet sérül, az visszafordíthatatlan. Azonban mára már a kutatások bebizonyították, hogy megfelelő segítséggel a test meg tudja újítani a porcszövetet is. Ehhez a megfelelő segítséget az alábbi alkotórészektől kapja: kondroitin szulfát, az MSM, glükózamin, és C vitamin (aszkorbinsav).
Ezek az alkotórészek természetesen előfordulnak a szervezetben és a ‘nutraceutical’ kategóriába tartoznak, ami az angol ‘nutrition’- táplálkozás és ‘pharmaceutical’ – gyógyszertan szavakból tevődik össze. Ezek olyan szájon át alkalmazott anyagok, amelyek a szervezet megfelelő szerkezetéhez és működéséhez szükségesek. Együtt természetes ízületi táplálékkiegészítők.

Kondroitin szulfát

A kondroitin szulfát magas viszkozitású mukopoliszacharid. Ez a leggyakoribb glükózaminoglikán a porc állományban. A porc többek között neki köszönheti szilárdságát és rugalmasságát. A kondroitin szulfát előfordul még a csontszövetben és az érrendszerben is. A kondoritin szulfát a porcban fehérjemolekulákhoz kapcsolódva, úgynevezett proteoglikán szerkezeti alkotórészeként fordul elő. A porcszövet a proteoglikánok jó vízmegkötő képességének köszönheti nagy víztartalmát és rugalmasságát. Az ízületi porc rendelkezik azzal a képességgel, hogy össze tud nyomódni, majd eredeti helyzetébe visszaállni. Ez a ‘lengéscsillapító’ képesség nagy mennyiségű folyadék megkötését igényli. A kondroitin szulfát segíti a porc rugalmasságának helyreállítását. A porcbontó enzimeket gátolva visszafogja a porcpusztulást, és a hialuronsav szint növelésén keresztül emeli az ízületi folyadék viszkozitását.

A másik nagyon fontos tulajdonsága, hogy jelentős mértékben gátolja a porcbontó enzimek kialakulását. A degeneratív ízületi megbetegedés, az artrózis jellemzően akkor alakul ki, ha már megváltozott a porcszövet metabolizmusa. Ez azt jelenti, hogy a porcszövet lebomlása nagyobb ütemű és mértékű, mint az újonnan épülő porcszövet szintézise.

Glükózamin hidroklorid

Az egészséges porcszövet is csak korlátozott mennyiségű glükózamint tud előállítani, a sérült pedig még kevesebbet. A glükózamin glükózból és a glutamin nevű aminosavból épül fel, a vízmegkötő glükózaminoglikán előanyaga, a porc egészségének megőrzésének egyik kulcsfontosságú anyaga.

A glükózamin szintén gátolja a porcot bontó enzimek működését, ezáltal képes megállítani, illetve lassítani a porcpusztulás folyamatát, valamint javítja az ízületi folyadék viszkozitási tulajdonságait is. Ezek mellett a glükózaminnak a klasszikus gyulladásgátló gyógyszerekhez hasonló hatása is van. A kondroitin-szulfáttal együtt a szalagokat és ínakat is erősíti.

MSM  (Metil Szulfonil Metán)

Az MSM biológiailag rendelkezésre álló szerves kén forrás, a testben több, mint 150 életfontosságú anyag építőköve. Nagyon könnyen felszívódik és hasznosul a szervezetben, különösen fontos a rugalmas ízületek érdekében. Az MSM megtalálható a test minden kötőszövetében. Számos hormon, aminosav, az immunrendszer által termelt fehérjék (immunoglobulinok) a pata, és a szőrzet számára is fontos a kén a helyreállítási folyamatokhoz.

Az MSM rendkívüli képességei segítenek a test ízületi gyulladások, duzzanatok elleni védekezésében, védik az ízületeket a sérüléstől és általánosságban segítenek a szövetgyógyulásban. Segít a sejtek átjárhatóságának fenntartásában, ezzel felgyorsítja a gyulladásos folyamatok gyógyulását.

Hialuronsav

A hialuronsav egy természetes poliszacharid, amely minden szövetben megtalálható, vízmegkötő, illetve az ízületekben és izmokban nedvképző, kenőanyag szerepet tölt be. A hialuronsav természetesen is előfordul az ízületekben, sűríti az ízületi folyadékot és részt vesz a porcszövet táplálásában.

A hialuronsav gyorsan képes a vizet felvenni, megkötni, és leadni, ezáltal az ízületi folyadék viszkozitását, súrlódást csökkentő képességét befolyásolja, és védi a porcokat. Mivel képes átjutni az ízületi tok belső hámján gyulladásgátló és fájdalomcsillapító hatása is van. A hialuronsavat adják közvetlenül az ízületbe injekciózva is, hogy megakadályozza a további kopást, fájdalomcsillapító, mozgásjavító hatású. A hialuronsav emellett kiváló antioxidáns és antibakteriális hatású.


Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalálsz, amely segít lovad egészségének és csúcskondíciójának elérésében, illetve megőrzésében. Termékeinkről részletes leírást a honlapunkon találsz: www.equimins.hu vagy www.lovitamin.hu

2013.07.16.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins


Equimins Hungary 
AB-ORIGINAL KFT.
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
+36 30/979 6578
+36 30/226 9956

 

Légi lószállítás felsőfokon

Harminchat Németországból és Hollandiából származó versenylovat szállított Luxemburgból a kanadai Calgaryba az egyik Boeing 747-8F típusú repülőgépének fedélzetén a Cargolux. Az újonnan rendszeresített HMC lószállító konténereknek köszönhetően a négylábúak az eddigieknél is nagyobb kényelemben és biztonságban tehették meg az interkontinentális utat.

Az új konténerek stabilabbak és a kétrétegű platformjuk révén csökkentik is a mozgásérzetet, így nagyban hozzájárulnak a stresszhatás minimalizálásához, amely igencsak fontos a lovak egészségmegőrzése szempontjából.

A Cargolux évente körülbelül 3000 lovat szállít. A Boeing 747-400-asok legfeljebb 78, míg az új 747-8-as teherszállító gépek 90 lovat képesek szállítani HMC konténerekben.

A légitársaság tagja az ATA (Animal Transport Association), állatszállítmányozási szövetségnek, valamint válogatott szakértőkkel is rendelkezik a lehető legteljesebb körű és biztonságos élőállatszállítási szolgáltatás biztosítása érdekében.

A szállított lovak egyébként a calgary Spruce Meadows versenyre tartottak. Az út során öt lovász tartózkodott a Boeing 747-8-as óriásgép fedélzetén, hogy felügyeljék az állatok körülményeit.

2013.06.13. Forrás: Airportal.hu
Fotó: Cargolux

Az eladó lovas hirdetések értelmezése, avagy szakszótár lóvásárláshoz 2.

Ha lóvásárláson töröd a fejed, akkor nem árt, ha értesz a lovas hirdetések valós tartalmához. Összegyűjtöttünk néhány kifejezést és egy kosárra valót most meg is osztunk veletek. Komolyan venni csak saját felelősségre ajánlott. – 2. rész

170 centinél magasabb: Valószínűleg 160 centi, talán 161 centi egy jobb napján, ha már régen volt körmölve, vagy valami hiba csúszott a mérésbe.

Jó étvágyú ló: Nincs más jó tulajdonsága, amit megemlíthetnék.

Finom kezű lovasnak: Nem árt, ha olyan finom a keze, mint egy bombaszakértőnek és olyan sérthetetlen, mint Chuck Norris.

Érzékeny ló: Megijed a pillangóktól, és a bokrokban gubbasztó láthatatlan szörnyeket is észreveszi.

Élénk/lendületes: A fentieken kívül szellemeket is lát és minden lehetőséget  megad, hogy csatlakozhass hozzájuk.

Tapasztalt lovasnak: Nem nyúlszívűeknek való.

Saját tenyésztésű: Olyannyira neveletlen, hogy az az életedbe kerülhet.

Remek melegvérű: A lónak ismeretlen a származása, de túl nagy és túl lassú ahhoz, hogy telivér legyen. Vagy: ez jobban hangzik, mint a félvér, hátha így többet adnak érte…

Tenyésztésre alkalmas: Feltéve, hogy le tudod nyomozni felmenőit öt generációra visszamenőleg mind a két szülő vonalán.

Féltestvére országos bajnokságot nyert: Bár ő nyilvánvalóan nem az a bizonyos országos bajnokságot nyert ló, de álmodozni attól még lehet, még akkor is, ha sajnos nem a közös szülő felelős a jó génekért.

Mindig nyert szalagot: Leginkább rózsaszínt vagy zöldet kapott, főleg olyan kategóriákban, ahol mindössze 5-6 induló volt, épp ezért nem részleteztük a helyezéseit.

Rendszeres állatorvosi ellátást igényel: Lásd az alábbi képen.

Idős, megbízható herélt: Szinte halott.

Ingyenesen elvihető / ökökbe fogadható / mentett ló: Ennyi erővel elkezdheted a pénzedet egy feneketlen gödörbe szórni. Jobban teszed, ha menekülőre fogod és nem nézel vissza.

2013.06.03. Lauf Kata, Lovasok.hu
Forrás: Theideaoforder.com
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés