Kezdőlap Blog Oldal 493

Tippek és trükkök karámépítéshez

Tavasszal nem csak a jó idő köszönt be, hanem a legelőszezon is. Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy a lótartók hátradőlhetnek, hiszen bőven akad tennivaló a legelő kerül. Különösen fontos munka a karámok karbantartása, ami folyamatosan kihívás elé állítja a lótartókat.  

A lovak nagytestű, nagy mozgásigényű menekülő állatok, akik ménesben más viselkedést tanúsítanak, mint egyedül. Ezt mindenképpen számításba kell venni a karámok tervezésekor.

Ezért a karám nem csak sérülés- és törésbiztos, erős, stabil és tartós kell, hogy legyen, hanem környezetbarát és költséghatékony is mind kialakítását, mind karbantartását tekintve.

Azt le kell szögeznünk, hogy nem létezik teljesen biztonságos istálló, karám, vagy legelő, de lótartóként egy kis odafigyeléssel is sokat tehetsz azért, hogy lovaid biztonságosabban legelhessenek.

Az optimális magasság

A karám mindenek előtt legyen jól látható, ne legyen belőle egyszerű kitörni, tehát legyen visszatartó erő. A karám ideális magassága 1,2 és 1,6 méter között van. Általánosságban elmondható, hogy az az ideális, ha a legmagasabb ló marmagasságát 0,8-cal szorozva számítjuk ki a karám magasságát.

A karám legalsó eleme legalább 40 centiméterrel legyen a talaj felett.  Aki pedig pónit, csikót, vagy kislovat is tart a legelőn, az erősítsen fel néhány keresztlécet 40-70 centiméter távolságra egymástól.

Fából vagy műanyagból?

A karám lelke a karámoszlop, amelyek ellenállónak és masszívnak kell lennie, mert ez adja az egész karám stabilitását. Gyakran használnak facölöpöket a karámépítéshez, amelyek akkor adják a legnagyobb stabilitást, ha az átmérőjük 14-16 centiméter körül van és egymástól 2,6-5 méter távolságban állnak.

A karám stabilitása és élettartama a fenti paramétereken kívül azonban a fa fajtájától, minőségétől, megmunkáltságától is függ.

A puhafából készült oszlopok például általában kedvező áron kaphatóak, de felületkezelés híján jóval hamarabb tönkremennek, mint a más faanyagból készült oszlopok. A tölgyfából és az akácból készült faszerkezetek különösen tartsósak, hátrány azonban, hogy a kérgük mérgező, ezért azt mindenképpen le kell hántani.

Szóba jöhetnek még műanyag karámoszlopok is, melyek ellenállnak az időjárásnak, könnyen kezelhetőek, viszont nem olyan masszívak, mint a fából készültek.

2013.05.18, Szabados Bettina, Lovasok.hu
Forrás: Pferde.de
Frissítve: 2022.08.18. Fotók: Haga Zsuzsanna

Egyedül a sivatagban: egy sorsára hagyott kiscsikó története

Megmentője szinte az utolsó pillanatban talált rá egy pár napos kiscsikóra, akit hátrahagyott a ménes. Destiny valószínűleg hamar elpusztult volna, ha nem jár arra valaki…

“Vasárnap éppen a Salt Wells Creek ménes gazdasági övezetbe tartottam a Vörös sivatagban. Azért indultam útnak, mert múlt héten a Wyoming Szövetségi Bíróság elrendelte, hogy a nyár kezdetéig távolítsuk el az összes vadlovat a területről.

Le akartam fotózni néhányat abból a több mint 600 vadlóból, akiket nemsokára kiszakítanak az otthonukként szolgáló területről és elválasztanak egymástól. Utoljára 2010 augusztusában láttam a ménest, mielőtt beterelték volna őket Salt Wellsbe és Adobe Townba.

Vasárnap felváltva esett és sütött a nap, estére pedig vihart jósoltak a meteorológusok. Az utak foltokban nedvesek és csúszósak voltak, ezért úgy döntöttem, hogy az aszfalton maradok.

Útközben lótrágyát és patanyomokat is láttam, de lovat egyetlen egyet sem. A táj változatos és gyönyörű volt, az egyetlen ember lakta hely közel s távol egy farm volt. 15 kilométer alatt egyetlen járművel sem találkoztam. Lassan elértem az Aspen hegység elágazásához, az út pedig kezdett kifogni rajtam. Majdnem visszafordultam, de valami legbelül azt súgta, hogy tovább kell mennem; ezért észak fele vettem az irányt.

A felhők egyre csak gyülekeztek, így pár kilométer után úgy döntöttem mégiscsak megfordulok. És ekkor végre megláttam egy lovat.

Ahogy közelebb értem hozzá, láttam, hogy nem is felnőtt ló, hanem egy kiscsikó. Nagyon rosszul nézett ki, csak állt leszegett fővel egy oszlop mellett. Nem láttam más lovat a környéken. Közelebb hajtottam, kiszálltam az autóból és távcsővel is végigpásztáztam a környéket, egyetlen lovat sem lehetett látni. Az oszlop körül a trágyakupacok egyértelműen jelezték, hogy a csikó már jó ideje ott állhatott.

A nyakán egy másik ló harapásnyoma éktelenkedett, de a seb szerencsére nem tűnt mélynek és nem is vérzett. Élénken nézegetett és a mozgáskoordinációja is rendben volt. Azon tűnődtem, hogyan és miért maradhatott egyedül? Vajon elpusztult az anyja? Vagy talán egy fiatal kanca első csikója, aki egyszerűen csak elfeledkezett róla? Talán egy mén üldözhette el a ménestől? A kicsike még egy hetes sem volt.

Miközben közeledtem felé felnyihogott. Megengedte, hogy megérintsem és megpróbálta szopogatni az ujjamat. Egyértelműen szomjas volt. Jól tudtam, hogy az ilyen fiatal csikóknak néhány óránként kell szopniuk, szóval sürgős segítségre volt szüksége.

A kocsimba nem tudtam volna betenni, így  kénytelen voltam egyedül hagyni, hogy el tudjak menni segítségért.

Térerő nincs ezen a területen, szóval miután szóltam néhány megnyugtató szót a csikóhoz – aki persze egy kukkot sem érthetett belőle – beugrottam az autómba és a legközelebbi település felé vettem az irányt. Sikerült leintenem egy másik sofőrt, aki megpróbálta felhívni a Rock Springs BLM (a Mezőgazdasági minisztérium helyi) irodáját, de sajnos senki nem vette fel a telefont – elvégre vasárnap volt.

Elhatároztam, hogy szerencsét próbálok és bemegyek személyesen az irodába, hátha találok egy telefonszámot, amit ilyen esetben tárcsázni lehet.

A BLM irodájában nem jutottam előbbre, de szerencsére eszembe jutott, hogy pár hónappal ezelőtt valaki elküldte nekem Facebookon Jay D’Ewart számát, aki a Rock Springs körüli vadlovakkal foglalkozott. Jay szerencsére néhány csengés után felvette a telefont, és megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk az irodánál.

Hamarosan úton voltunk az árva csikóhoz. Miután letértünk a főútról Jay megkért, hogy mutassam az utat.

Útközben láttunk egy csapat sárga lovat, talán a csikó családját, de úgy tűnt, az összes kancának megvolt a kicsinye. Folytattuk utunkat és nemsokára megláttuk a csikót egy másik oszlop mellett, néhány méterre attól a póznától, ahol körülbelül három órája hagytam.

Csupán egy domb választotta el a többi vadlótól, tehát tudták, hogy itt van és mégsem foglalkoztak vele. A nyomokból azt is láthattuk, hogy a ménes nem messze tőle vonult el, mégsem vették fel.

Kiszálltunk és közeledni kezdtünk az apróság felé, mire nyihogott egyet: örült a társaságunknak. Jay óvatosan rátette a kezét, mire a csikó összerezzent, és kicsit megemelte a farát, majd megpróbálta szopogatni Jay kezét. Egyértelmű volt, hogy nem lesz nehéz befogni. Jay feltett rá egy kötőféket, ami bár kissé nagy volt, úgy tűnt rajta marad.

Viszonylag könnyen felvezettük a lószállítóra és készen álltunk, hogy elinduljunk. Útközben többször megálltunk, hogy ellenőrizzük, minden rendben van-e vele, ő pedig barátságosan nyihogott akárhányszor ránéztünk. Jay útközben értesítette a Mountainaire klinikát az érkezésünkről.

Kis bíztatással sikerült az apróságot beterelni a rendelőbe is, ahol azonnal át is esett élete első állatorvosi vizsgálatán. Megnézték a vérképét, megmérték a hőmérsékletét és kapott antibiotikumot is. Kicsit még bizalmatlan volt, de hihetetlen nyugodtan tűrt mindent és boldog volt, hogy végre nem kell egyedül lennie.

Végig szorosan Jay mellett maradt, amíg be nem vezettük egy bokszba. Kecsketejet kapott, ami hasonló a kancatejhez és a csikótápszerrel ellentétben nem okoz neki hasmenést. Ez pedig nagyon fontos volt, hiszen nem akartuk, hogy kiszáradjon.

Minden jó, ha a vége jó: a csikó végre jó kezekben volt, Jay és én nyugodt szívvel térhettünk haza.

A csikót végül Destiny-nek (Sors) kereszteltem el. Hisz a sorsnak köszönhetjük, hogy ráhajtottam arra az ismeretlen útra, ahol rátaláltam, mielőtt éhen halt volna, vagy egy ragadozó, netán a közelgő vihar végzett volna vele. Bizonyára azt is a sors akarta így, hogy a csikó pont abból a ménesből származzon, amelyet nemsokára ki akarnak telepíteni erről a területről.

Destiny néhány napon belül nevelőszülőkhöz került és szinte azonnal jelentkezett a vadlovak egy elkötelezett helybeli támogatója, aki majd végleges otthont biztosítana neki.

Örülök, hogy Destiny-nek új otthona lesz, de sajnálom, hogy nem azon a vad, zord, változatos és gyönyörű tájon fog felnőni, ahol született. Mindenesetre ő sokkal szerencsésebb, mint a ménes többi tagja, akiknek a jövője még mindig bizonytalan.”

2013.04.19. Frisch Andrea, Lovasok.hu
Forrás: Wildhoofbeats.com
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Bejelentésköteles lett a lótartás

2013. október 11. óta hatályos az a rendeletmódosítás, mely szerint minden egyes lótartó helyet be kell jelenteni. A bejelentési kötelezettség akkor is él, ha csak egyetlen lovat, pónit, szamarat, öszvért tartasz.

A Magyar Közlöny október másodikai számában jelent meg a vidékfejlesztési miniszter 88/2013. (X. 2.) VM rendelete az egyes állatjelölési és -nyilvántartási tárgyú rendeletek módosításáról, mely a következő, minden lótartó számára fontos változást tartalmazza:

119/2007. (X. 18.) FVM rendelet a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről

4. § (1) Az állattartónak be kell jelentenie és az Országos Adatbázisban nyilván kell tartani:

c) minden olyan tartási helyet, illetve tenyészetet, ahol legalább egy lóféle állatot tartanak;” (a 88/2013. (X. 2.) VM rendelet 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.)

.


Tovább a
Magyar Közlöny oldalára >>

“A vidékfejlesztési miniszter 88/2013. (X. 2.) VM rendelete az egyes állatjelölési és -nyilvántartási tárgyú rendeletek módosításáról” teljes szövege a Magyar Közlöny 2013. október 2-án megjelent 162. számában olvasható.


A rendelet letöltése
>>

 

Tovább a bejelentés folyamatának részletes leírásához >>

A 2013. október 11-től hatályos új rendelkezés kapcsán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól kértünk bővebb tájékoztatást.

Lovasok.hu: Minden egyes lótartó helyet be kell jelenteni, ahol akár csak egyetlen lovat, szamarat, öszvért tartanak? A magán lótartókra is vonatkozik a rendelet, vagy csak a tenyésztőkre, lovardákra? Azon lovak tartási helyére is vonatkozik a bejelentési kötelezettség, amelyek útlevelük alapján nem minősülnek vágóállatnak?

NÉBIH: Igen minden lófélét tartó helyet – akár egy lóféle tartása esetén is – be kell jelenteni függetlenül attól, hogy milyen hasznosítású lófélét tartanak.

A bejelentéseknek hatósági díja nincs. A módosított rendelet lóra vonatkozó része 2013. október 11-től hatályos, nem tartalmaz derogációt a lóra vonatkozóan. A rendelet 10. § (4) bekezdése szerint: „E rendelet 4. és 6. §-aival összhangban, az e rendelet hatálya alá eső tenyészet állattartója az Útmutatóban szereplő formanyomtatványon tíz napon belül bejelenti az Országos Adatbázishoz:

  • új tenyészet, illetve tartási hely létesítését;
  • korábban regisztrált tartási helyen új állatfaj tartásának beindítását vagy tartás megszüntetését;
  • új állattartó esetén az új állattartó és a tartóváltás adatait;
  • tenyészetének vagy tartási helyének bármely adatában bekövetkezett változást.

Tovább a bejelentés folyamatának részletes leírásához >>

Lovasok.hu: Pontosan kinek kell megtennie a bejelentést?

NÉBIH: A tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet 2. § (4) bekezdése egyértelműen megadja a választ, miszerint: „állattartó/üzemeltető (a továbbiakban együtt: állattartó): az a természetes személy vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki/amely a tartott állatokért, illetve egy adott létesítmény üzemeltetéséért akár állandó, akár ideiglenes jelleggel felelős;”

Tehát a lovat, vagy lovakat a fenti megfogalmazás szerinti tartó köteles bejelenteni a TIR-be és utána az Országos Lótenyésztési Információs Rendszerbe, függetlenül attól, hogy az ingatlan, ahol a lovat tartják kinek a tulajdona.

Lovasok.hu: Mi a döntés szakmai háttere? Miért fontos, miért szükséges a lótartó helyek bejelentése? Várható valamilyen, kimondottan a lótartó helyekre vonatkozó támogatás, ellenőrzés, szabályozás, adó, stb.?

NÉBIH:  A döntés szakmai hátteréről a jogalkotót javasoljuk megkérdezni a NÉBIH hatóságként végrehajtó szerv. Szintén a jogalkotót javasoljuk megkeresni a támogatásra vonatkozó kérdéssel.

Lovasok.hu: Kik, mely szervezetek ellenőrizhetik, hogy a lótartó eleget tett-e bejelentési kötelezettségének?

NÉBIH: Az ellenőrzést a hivatkozott rendelet 8. § (3) bekezdése szerint: „Az állattartó feladatai végrehajtásának hatósági ellenőrzését a tenyésztési hatóság és az illetékes megyei állategészségügyi hatóság látja el.”

Lovasok.hu: Mire számíthat az a lótartó, aki nem tesz eleget a bejelentési kötelezettségnek?

NÉBIH: Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény 45. §-a tartalmazza a jogkövetkezményeket.

Lovasok.hu: Hogyan igazolhatja a lótartó, hogy eleget tett a bejelentési kötelezettségnek?

Az Országos Adatbázis a TIR keretében minden állattartót tartalmaz, aki eleget tett a jogszabályi előírásoknak.

Állattartó telep létesítésének folyamata és a szükséges nyomtatványok

1. Regisztráció

Állattartó telep létesítéséhez az állattartónak rendelkeznie kell az MVH-tól kapott ügyfél-regisztrációs számmal (ez egy 100-zal kezdődő tízjegyű szám).

A regisztrációs kérelmet a G1010-01 számú nyomtatványon kell benyújtani a székhely/lakóhely szerinti illetékes megyei kirendeltségeihez vagy az MVH Központi Ügyfélszolgálatához, melynek levelezési címe: 1385 Budapest 62. Pf. 867.

G1010-01 – regisztrációs kérelem letöltése >>

Kitöltési útmutató a G1010-01 – regisztrációs kérelemhez >>

 

2. Bejelentő lapok kitöltése

Ha a határozat megérkezett az MVH számmal, akkor lehet a mellékelten megküldött, illetve az enar.hu oldalról a TIR ikonra kattintva is letölthető, 2150-es tenyészet bejelentőt és a 2152-es tartási hely bejelentő formanyomtatványt kitölteni.

  • 2150 tenyészet bejelentő lap: a tenyészet címéről, a levelezési címéről, az állattartás típusáról és a tenyészet besorolásáról kell nyilatkoznia az állattartónak.

2150 tenyészet bejelentő lap letöltése >>

Kitöltési útmutató a 2150 tenyészet bejelentő laphoz >>

  • 2152 tartási hely bejelentése: az állatfajról, a tartási helyről (ha külterület vagy tanya, akkor a helyrajzi számot is meg kell adni, ami a földhivatalban regisztrált, különben nem lesz sikeres a regisztráció) és a kapacitásról (istálló, karám, legelő) kell nyilatkoznia az állattartónak. Fontos a kapacitás megjelölése, ennek hiányában sikertelen lesz a bejelentés.

2152 tartási hely bejelentő lap letöltése >>

Kitöltési útmutató a 2152 tartási hely bejelentő laphoz >>

 

3. Hatósági állatorvosi ellenjegyzés

Ahhoz hogy az adatok regisztrálva legyenek az adatbázisban, nagyon fontos mindkét formanyomtatvány esetében a területileg illetékes hatósági állatorvos ellenjegyzése.

4. Postázás

A kitöltés után a nyomtatványokat a területileg illetékes Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Ügyfélszolgálat címére, vagy a NÉBIH ENAR Központ (1537 Budapest, Pf. 397.) címére lehet postázni.

5. Lótartási hely bejelentő lap –Tartás kezdete/Tartás vége bejelentő lapok kitöltése
  • A lótartás kezdetét a „Lótartási hely bejelentő lap” – Tartás kezdete bejelentő nyomtatványon kell megtenni.
  • Amennyiben a ló a tartótól kikerül, annak dokumentálását a „Lótartási hely bejelentő lap” – Tartás vége bejelentő lapon lehet megtenni.

Lótartási hely bejelentő lap – tartás vége adatlap letöltése >>

Kitöltési útmutató a „Lótartási hely bejelentő lap” –Tartás kezdete/Tartás vége bejelentő lapokhoz >>

 

6. Lótartó/tartó-változás adatbejelentő lap postázása

A kitöltött lótartó/tartó-változás adatbejelentő lapot kitöltés után az alábbi címre kell beküldeni:

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Lóútlevél Iroda
1144 Budapest
Remény utca 42/b.
Tel: 06-1-316-0663 vagy 06-1-438-0619;
Fax: 06-1-316-0664
Ügyfélfogadás:
kedd-csütörtök: 9-12 és 13-15 óra
péntek: 9-12 óra
A „Lótartási hely bejelentő lap – Tartás kezdete/Tartás vége bejelentő” benyújtása díjmentes, viszont a törvény által előírt határidőre történő adatszolgáltatás elmulasztása állattenyésztési bírság kiszabását vonhatja maga után az 1993. évi CXIV. tv. 45/A § h. bekezdése értelmében.

2013.11.17. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.03.
2014.11.16.
Fotó: Canva

Mének kedvezményes herélése

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Lógyógyászati Tanszék és Klinika

2225 Üllő, Dóra major
Tel.: +36-29-521-300   +36-30-692-1290

SzIE NÁK főoldal | Elérhetőség | Árak

A márciusi és áprilisi herélés demonstrációk időpontjai beteltek.

Következő akciónkkal hamarosan jelentkezünk. Lovaik egészségét érintő kérdésekben továbbra is állunk a lovasok és lótartók rendelkezésére az év minden napján.

Üdvözlettel,

a Nagyállat Klinika munkatársai

 


Kedves Lovasok!

A SzIE Állatorvos-tudományi Karának Nagyállatklinikája herélés gyakorlat demonstrálására lovakat keres. A gyakorlatokat dr. Izing Simon (lógyógyász specialista, az Európai Sebész Kollégium rezidense) és dr. Tóth Péter (NÁK Sebészeti osztály vezetője) tartja.

A herélésekre steril műtéti körülmények között kerül sor, mely során az állatorvos hallgatók nyomon követhetik élőben is a beavatkozás menetét.

A gyakorlatok alkalmával herélt lovak műtéti díja kedvezményes.

Gyakorlatok időpontjai: 2013. május 19-20. és április 2-3.

Jelentkezés, információ: dr. Tuska Pál, tel.: 06-30-60-68-851, e-mail: Tuska.Pal@aotk.szie.hu.

Kiemelt kép: canva.com
Frissítve: 2022.08.24.

A tehén, aki lónak képzeli magát

Skóciában él egy tehén, aki meg van róla győződve, hogy ő is ugyanolyan ló, mint az istálló többi lakója. Hettie Moo, az elárvult boci ugyanis egy póniistállóban nevelkedett.

A hároméves belted galloway fajtájú tehén a skóciai Chariots of Fire (Tűzszekerek) nevű csapattal együtt lép fel különböző gálákon és mezőgazdasági show-kon, és nem meglepő módon ő az előadások legnagyobb sztárja. Nyereg alatt és fogatban is szívesen dolgozik, próbálja utánozni a pónikat: trükköket hajt végre és akár hatvan centiméteres akadályokat is átugrik.

Hettie Moo-t születésétől fogva emberek nevelték. Annyira szelíd volt, hogy gondozói nem merték összeengedni a többi borjúval és természetesen szóba sem kerülhetett, hogy a kis árva a tányéron végezze. Így egy nap  nagy piros masnit kötöttek a nyakára és megjelentek vele a Lockerbie székhelyű Chariots of Fire udvarán.

Itt Hettie Moo intenzív kiképzést kapott, megtanult mindent, amit csak egy póninak tudnia kell, kötőféket és kantárt visel, felfedezte a pónik számára már jól ismert akadálypályát, és azóta is ezen üget nap mint nap.

„Semmi kétség afelől, hogy lónak képzeli magát.

Már több éve nevelkedik a pónik között, valószínűleg fogalma sincs róla, hogy ő más, mint istállótársai – mondta Amanda Saville, a Chariots of Fire tulajdonosa. – Bár a világon egyetlen tehén sem tudja, amit ő tud, számára mégis ez a természetes. Ugyabban az istállóban él, ahol a többi póni, és nagyon örül neki, hogy köztük lehet.”

„Minden egyes fellépésen tele van magabiztossággal, akár egy kis gála száz fős közönsége, akár egy nagyobb mezőgazdasági show ezer fős nézőserege előtt kell szerepelnie. Egyáltalán nem zavartatja magát. Nagyon eltökélt: amint egy akadály elé ér, látható rajta, ahogy koncentrál, majd nekifut, átugorja, lelassít, ráfordul a következő akadályra és így tovább” – meséli büszkén Amanda.

„A pónik kilencven centiméteres akadályokat ugranak át, és ha Hettie a legnagyobb sebességre kapcsol, néha az ő ugrásai is közelítik ezt a magasságot. A nézőket egyszerűen lenyűgözi. Néha hallani lehet a kuncogást és az elismerő hangokat, mikor elhalad előttük.”

Szűcs Tamás, 2013.03.07.
Forrás: dailymail.co.uk
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Akhal-teke: a ló, ami fénylik, mint az arany

Az utóbbi időkben az Akhal-Teke fajtájú lovak képei népszerű témái a közösségi oldalaknak. A felhasználók hozzászólásai pedig csodálatról és néha kétkedésről árulkodnak.

Az Akhal-Teke lovak természetes fémes csillogású szőrzetükről is ismertek. Azt viszont kevesen tudják, hogy minek is köszönhető ez a jellegzetes ragyogás.

Az Akhal-Teke szőre különleges, rendkívül finom struktúrával rendelkezik. Fényét a szőrszál közepén található átlátszatlan részek csekély mennyisége vagy teljes hiánya adja. A szőr közepe így szinte optikai szálként viselkedik.

A legtöbben az “Akhal-Teke” hallatán valószínűleg aranyosan csillámló lovakra gondolnak. A fakó, palomino, cremello és perlino színek valóban ebbe a kategóriába esnek. A lenti képen az Ópusztaszeri Akhal-Teke ménes egyik tagját láthatod.

Fotó: Haga Zsuzsanna

Azonban az Akhal-Teke fajtának rengeteg színváltozata létezik a szinte kékbe vagy lilába hajló feketétől a gyönyörűséges almásszürkén át az élénk mahagóni pejig.

2013.01.07. Weisz Hanna, Lovasok.hu
Forrás: Horsenation.com
Frissítve: 2015.03.28., 2022.08.11. Fotók: Haga Zsuzsanna, Canva

Az eladó lovas hirdetések értelmezése, avagy szakszótár lóvásárláshoz 1.

Ha lóvásárláson töröd a fejed, akkor nem árt, ha értesz a lovas hirdetések valós tartalmához. Összegyűjtöttünk néhányat és egy kosárra valót most meg is osztunk veletek. Komolyan venni csak saját felelősségre ajánlott.

Ügetése térölelő: egy három kilométeres egyenes szakasz sem elég ahhoz, hogy beugorjon vágtába.

Szépen elindított: futószáron megy, de nem kockáztatjuk meg, hogy felüljünk rá.

Díjnyertes ló: második helyezett lett öt évvel ezelőtt egy versenyen, ahol szokatlanul kevés résztvevő volt a katasztrófavédelem rendkívüli időjárás miatt kiadott vörös fokozatú riasztásának köszönhetően.

Saját tenyésztésű: nem ismer semmit, kivéve a hátsókertet, ahol felnőtt.

Erős csontozatú: jó, hogy van sörénye meg farka, különben tehénnek néznéd.

Rossz szokásoktól mentes: különösen, ha rajta van a szájkosár.

Végleges magassága 162 cm felett lesz: jelenleg 142 cm, az anya 144 cm, az apa 155 cm, minden elődje 18 generációra visszamenőleg alacsonyabb, mint 162 cm, de ez a ló dacol majd a genetikával, és megnő.

Megbízható: már egy hete nem lépett rá senkire, nem lökött fel, harapott vagy rúgott meg senkit.

Szakember által betanított: már egy hónapja nem lépett rá senkire, nem lökött fel, harapott vagy rúgott meg senkit. A biztonság kedvéért gyakorold az orvosod számának tárcsázását úgy, hogy nem használhatod a karjaidat, az egyik lábad pedig egy virgonc ló vezetőszárának végén tapos.

Nemrég állatorvosi vizsgálaton esett át: valaki valami nagy gubancot talált ennél a lónál.

Csak jó helyre: nem igazán eladó, kivéve, ha:

  1. a dupláját fizeted annak, mint amennyit ér,

  2. hajlandó vagy aláírni egy tízoldalas jogi dokumentumot, amely lehetővé teszi, hogy a jelenlegi tulajdonos minden este betakargassa és jóéjt puszit adjon neki.

Kiegyensúlyozott természetű: még sosem hagyta el az istállót.

Nyíráshoz, szállításhoz, húzáshoz szokott: mikor megpróbálod nyírni vagy felvezetni a lószállítóra, bármit elhúz, amihez kikötötted, vagy ami az útjában áll a parkolóban.

Időhiány miatt eladó: lovasa nem engedheti meg magának, hogy több időt töltsön kórházban.

Bátor: elrohan.

Jómozgású: elrohan.

Sportos: elrohan.

Haladó lovasoknak: elrohan.

Nyugodt: halott (majdnem).

Tőkeszelíd: halott (majdnem).

Élénk: idegbeteg.

Jó származású: az apja és az anyja testvérek.

Szín: fekete: sötétpej vagy sötét sárga és/vagy koszos.

Állatorvosi ellenőrzés lehetséges: fizess azért, hogy végre megtudjuk, mi a fene baja van.

Alkalmasság: military: nincs fék.

Alkalmasság: díjlovaglás: nincs gázpedál.

 

És most itt az ideje, hogy teszteld frissen megszerzett tudásodat! Tovább az eladó
lovakhoz
>>

2013.01.24.  Kresák Réka, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.03.
Forrás: Thefarrierypractice.com
Fotó: Canva

Tűz a komáromi Lovas Színházban

Tűz a komáromi Lovas Színházban

Péntek reggel fél 8 körül lángra kapott a komáromi Magyar Lovas Színház tetőszerkezete. A tüzet gyorsan eloltották, a 2000 négyzetméteres palatető mintegy egytizede égett le.

Markos Attilát, az épület tulajdonosát fia értesítette péntek reggel fél 8 körül, hogy kigyulladt az egykori lovarda tetőszerkezete. Porral oltóval kezdték meg a lángok visszaszorítását, rövidesen a győri, a tatabányai, a kisbéri és a helyi tűzoltók is megérkeztek. Azért volt szükség ilyen nagy erők bevetésére, mert a Magyar Lovas Színház közvetlen közelében számos lakóépület, illetve gyúlékony anyagokat tároló üzem található.

 
A kép illusztráció

A tüzet rövidesen eloltották, senki nem sérült meg. Általában 15-20 lovat is tartanak az istállóban, de most szerencsére üres volt az épület. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős: Markos Attila szerint többmilliós kárt okozott a tűz.

A mintegy 2000 négyzetméteres tetőszerkezetnek körülbelül az egytizede kapott lángra, egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet. Az előzetes feltételezések szerint valamilyen állat rághatta el a padláson futó vezetékek egyikét, ez okozhatta a tüzet.

2013.11.02. Forrás: kemma.hu
Frissítve: 2023.07.09.
Fotó: Canva


Lóháton aludta ki az alkoholmámort

Lóháton aludta ki az alkoholmámort

 

Egy ló hátát szemelte ki alvóhelynek egy 26 éves férfi Németországban, aki vasárnap éjszaka ittasan indult haza, de a saját ágyáig nem jutott el.

Mivel útközben fázott, betért egy istállóba, és hogy mégse a puszta szalmán hajtsa nyugovóra a fejét, ráfeküdt az egyik ló hátára.

A ló meglepően nyugodtan fogadta a szokatlan szállóvendéget, akit végül annak gazdája ébresztett fel, és küldött haza reggel.

 

2013.10.30. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: merkur-online.de
Frissítve: 2023.03.03.
Fotó: Canva

Vételi ajánlat Katarból

Opium Bullet Párizsi Group II-esben fut

 

Vételi szándéknyilatkozatot tett egy katari társaság Opium Bulletre. Azt kérték, hogy láthassák még idén futni a lovat, de ne kelet-európai pályán, hanem olyan telivérek között, akiknek a teljesítményén keresztül reálisabb képet kaphatnak a képességéről.

Mikóczy Zoltán elmondta, hogy ugyan semmilyen eladási kötelezettsége nincs, de a kérésnek megfelelően benevezte a lovat egy november 5-i, párizsi, Group II-es, 1200 méteres versenybe.

tehetős arabok javarészt Franciaországban és Angliában futtatják lovaikat, milyen lehetőségek közül választhattál?

Mikóczy Zoltán: Mivel közeledünk az őszi szezon végéhez, nagyon nem válogathattam, így jött képbe a Group II-es, 1200 méteres Criterium de Maisons-Laffitte. 190 ezer eurós összdíjával ez a kontinens egyik legnagyobb, csak kétéves lovak számára kiírt versenye – legalábbis rövidtávon. Magasabb pénzdíjú angol Group I-est, vagy francia, de 1600 méteres Group I-est választhattunk volna még. Az döntött, hogy a Maisons-Laffitte-i verseny egyenes pályás.

Mivel Opium Bullet-et egy fantasztikus 400 méteres bemutató-sprintet követően vásároltad meg, logikus, hogy két félköríves verseny után fusson egyenes pályán is. Az ellenfelekről van már információd?

Mikóczy Zoltán: Egyelőre csak annyit tudunk, hogy 15 lovat neveztek.

 

2013.10.24.
Forrás: PannoniaOverdose.hu
Frissítve: 2023.05.30.

Hiba bejelentés