Kezdőlap Blog Oldal 491

Lovas VK: Holland és dél-afrikai győzelem

A dél-afrikai Oliver Lazarus nyerte a Papp László Sportarénában zajló Lovas világkupa szombati díjugrató vk-fordulóját. A négyesfogathajtó vk-forduló bajnoka a holland Ijsbrand Chardon, legjobb magyarként Dobrovitz József harmadik lett.

A szombati díjugrató vk-minősítő 57 lovast felvonultató mezőnyében 12 versenyző tudta hibátlanul és a 74 másodperces szintidőn belül végiglovagolni a pályát, közülük a brit Allen Whitaker volt a leggyorsabb 61.60 másodperccel az olasz Emanuele Gaudianót és a német Andreas Brennert megelőzve. A magyarok közül hárman zártak hibátlanul: Técsy Attila Catara nyergében a negyedik helyen végzett 67.09 másodperccel, míg Szuhai Gyula nyolcadik, Gombos László pedig kilencedik lett.


Szuhai Gyula

A szombaton rendezett díjugrató vk-fordulót a dél-afrikai Oliver Lazarus nyerte. A 45 fős mezőnyből kilencen teljesítették hibátlanul és időn belül a pályát, köztük két magyar is: Szász Sándor és ifjabb Szabó Gábor. Az összevetésben aztán Oliver Lazarus bizonyult a leggyorsabbnak, míg legjobb magyarként Szász Ferrana nyergében negyedik lett, Szabó pedig Timpex Centtel ötödikként zárt. A pénteki minősítő versenyen győztes brit Allen Whitaker második, míg az egy nappal ezelőtt mögötte második olasz Emanuele Gaudiano harmadik lett.

A fogathajtók szombati bemelegítő versenyszámában a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József nyert a hollandok élő legendája, Ijsbrand Chardon előtt, a harmadik pedig Osztertág Kristóf lett.


Ijsbrand  Chardon

A vasárnapi döntőben aztán Chardon bizonyult a legjobbnak és leggyorsabbnak. Dobrovitznak és Theo Timmermannak esélye sem volt a győzelemre. Chardon több mint 20 másodperccel jobb időt ért el honfitársánál, míg a magyar hajtót közel 15-tel verte, de mivel Dobrovitznak volt két, egyenként 5 másodperces büntetéssel járó verőhibája is, harmadik lett. Ifjabb Dobrovitz József az ötödik, Osztertág Kristóf a hatodik, Osztertág Márk pedig a hetedik helyen végzett.

2013.12.02. Forrás: MTI, MTI fotó: Kovács Tamás
Kiemelt fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.19.


KapcsoLÓdó cikkek:

Magyar lovas a díjugrató Európa-bajnokság döntőjében >>

Fedett pályán is lendületben a magyar fiatalság >>

Két magyar bronzérem Izsákon, a Négyesfogathajtó EB-n >>

 

Az Országos Military Bajnokság győztese: Pintér Vanda a Dinó Sporthíradóban

Az Országos Military Bajnokság győztese:
Pintér Vanda a Dinó Sporthíradóban

2013.11.14-i adás

A híradó vendége: Pintér Vanda az Országos Military Bajnokság győztese.

Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán:
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.

Hároméves díjlovas – Avagy: mikor üljön lóra a gyerek? 2. rész

2. rész

Mint arról korábban már beszámoltunk, néhány hete egy hároméves angol kisfiú volt a média sztárja, aki a híradások szerint rangos díjlovagló versenyt nyert. Ennek kapcsán szakértőkkel tisztázzuk, hány éves kortól érdemes a gyereket megismertetni a lovaglás örömeivel.

Hároméves kisfiú ír lovastörténelmet

Harry Edwards-Brady még óvodába sem jár, de már rangos díjlovaglóversenyt nyert. Idén tanult csak meg lovagolni, de már kvalifikálta magát az Év Lovasa show-ra.

A brit kisfiú két pónit irányított a versenyen, mindkettő továbbjutott vele, első produkciójára a Royal Norfolk bírái több ezer néző előtt 50 pontból 48-at adtak. A tehetséges lovasnak ez volt élete első versenye. Az már most bizonyos, hogy Harry minden idők legfiatalabb versenylovasa, de az első bemutatott produkciója alapján eséllyel indul Birminghamben az NEC Arenában rendezendő országos bajnokságon.

A fiatal bajnokjelölt arra a kérdésre, hogy mit szeret a legjobban, azt válaszolta: „traktort vezetni, ujjal festeni és a fagyit”. (2013. október 10., Index)

A hároméves Harry és pónija a versenyen.
Vajon milyen csizma- vagy testsúlysegítségeket tud adni a lónak?

 

Harry története leginkább arra hívta fel a figyelmünket, hogy milyen sok kérdést kell tisztázni a gyermekek lovagoltatásával kapcsolatban, hiszen minden szülő számára fontos és felelősségteljes döntés, hogy mikor kezdjen sportolni gyermeke, illetve hogy egyáltalán milyen sportot válasszon.

Korábbi cikkünkben Bozori Gabriella (gyógypedagógus, lovasterapeuta) és Györgypál Zoltánné (hippoterapeuta) osztotta meg véleményét és tapasztalatait azon kisgyerekes szülőkkel, akik szeretnék csemetéikkel minél hamarabb megszerettetni a lovakat és a lovaglást.

Ezúttal Rétháti Györgyi (gyógytornász-hippoterapeuta, lovasoktató), valamint Szent-Miklóssy Andrea (lovaskultúra oktató) és Nyírő László (lovasedző) próbál útmutatást adni a témában.

Rétháti Györgyi (gyógytornász-hippoterapeuta, lovasoktató):

„Teljesen fölöslegesnek és károsnak tartom egy hároméves gyerek lovasoktatását, különösen versenyeztetését. Ez utóbbi nyilvánvalóan nem a gyermek komolyan vehető igénye.

A lóval, mint élőlénnyel való ismerkedés, a lóhoz szoktatás 5-8 éves korban elkezdődhet. A foglalkozás tartalmazhat – megfelelő irányítás és felügyelet mellett – lóápolást, valamint egyszerű torna és/vagy voltizs gyakorlatokkal kiegészített futószáras lovaglást. Az időtartam nem kell, több legyen, mint 15-30 perc.

Az egyéni vagy csoportos voltizsálás (lovastorna) kitűnő alapokat ad a 7-13 éves korosztálynak a lovaglás előkészítésére, a ló mozgásának, viselkedésének megismerésén keresztül.9-12 éves korban jutnak el a gyermekek arra a fizikai és értelmi fejlettségi szintre, hogy a lovaglás alapjainak oktatását is megkezdhetjük, pl. lóra szállás, lovon ülés, szártartás, segítségek fajtái, a ló irányítása stb. A lovaglás történhet futószáron, majd futószár nélkül egyénileg, vagy osztályban, 25-40 percig.


Fotó: Haga Zsuzsa

 

12-13 éves kor után fokozatosan növekvő intenzitású edzéseket is tarthatunk a fiataloknak, mindvégig figyelembe véve az életkori sajátosságokat.

Az oktatásra kiválasztott lóval kapcsolatban fontosabb a megfelelő képzettség, mint a testméret, de azért lehetőség szerint ne túl nagy testű lovat adjunk a gyerekeknek.

9-12 éves korban a gyermek ügyességi versenyek alapozhatják meg a későbbi, más szakágakban történő versenyzést, vagy a magasabb szintű szabadidős lovaglást. Bármilyen versenyen csak akkor induljon a gyermeklovas, ha lovát képes tudatosan lovagolni és kontroll alatt tartani! 3-8 évesek versenyeztetése véleményem szerint felelőtlenség.”

Munka átlagos ideje
Terhelés a csontozatra
Szükséges szellemi érettség
Koncentráció szükséglet
Ajánlott minimum életkor
Lóval való ismerkedés
igény szerint
nincs
kisfokú
mérsékelt
5 év
Kézen vezetés
15-20 perc
minimális
kisfokú
mérsékelt
5 év
Futószáras munka voltizshevederrel
20-30 perc
közepes
közepes szintű
közepes
6 év
Futószárazás nyeregben
20-30 perc
közepes
közepes szintű
közepes
7 év
Szabadon lovaglás
25-40 perc
közepes v. erős
közepes v. magas szintű
közepes v. nagy
8 év
Versenyzés
közepes v. erős
magas szintű
nagy
9 év
.

Szent-Miklóssy Andrea (lovaskultúra oktató) és Nyírő László (lovasedző):

A kisgyermekek lovagoltatásával kapcsolatos legfontosabb tapasztalatainkat táblázatban foglaltuk össze. Szeretnénk azonban egy kicsit alaposabban a ló kérdését. Tapasztalataink szerint egy jól képzett “nagy” ló sokkal többet ér, mint egy képzetlen póni. Gyermekek lovagoltatása esetén a legfontosabb, hogy a ló jól képzett és jó fejű legyen, illetve hogy jól tolerálja a gyerekeket.

Természetesen fontos, hogy mekkora lovat választunk a kisgyerek alá, hiszen na lovagláshoz bizonyos fizikai fejlettségre is szükség van.


Fotó: Haga Zsuzsa

Futószáron oktatni 6-7 éves kortól lehet, addigra már általában leér a gyermekek lába annyira, amennyire futószáron kell, és már a csípőjének sem fog ártani a lovaglás. Mire önállóan lovagolhat a gyermek (az átlagos heti 1-2 lovaglással számolva), 8-9 éves általában. Addigra pedig az önálló lovagláshoz elég nagy, tehát “jó helyre ér mindene”. Persze egy ilyen kis gyereket nem szabad a leglangalétább, legkövérebb lóra ültetni, még akkor sem, ha ágyút lehet sütögetni a füle mellett. Tapasztalataink szerint egy 160 cm körüli, vékonyabb testalkatú ló teljesen megfelel ezen gyermekek lovagoltatására.

A nagyon pici pónikkal az a gond általában (tisztelet a kivételnek), hogy ki képezi ki, ki tartja képzésben, ki lovagolja át, ha szükséges? Felnőtt nem tudja a méretei miatt. Kevés helyen van kéznél olyan ügyes lovas kisgyerek, akire ilyesmit rá lehet bízni. Többek között ezért is olyan elterjedt az a nézet, hogy a pónik szemtelenek és kiszámíthatatlanok.

A kisebb testalkatú “nagy” ló viszont “többfunkciós”, adott esetben felnőtt is lovagolhatja, képezheti.

Munka átlagos ideje 
Szükséges
szellemi érettség
Koncentráció szükséglet
Ajánlott fizikai fejlettségi szint
Ajánlott minimum életkor
Megjegyzés, figyelmeztetés
Lóval való ismerkedés
a gyerek érdeklődésétől függően bármennyi 
a gyerek szellemi érettségéhez kell igazítani
a ló mérete és a súlya miatt jelentős
nincs
nincs
6-7 év alatt csak felnőtt kíséretében
Kézen vezetés
a gyerek kedvétől függően bármennyi 
ha segítő, aki sétál a ló és a gyerek mellett, akkor nincs jelentősége
nincs
1,5-2 év (alatta csak pár percre)
felnőtt segítővel
Futószáras munka voltizs-hevederrel
20 perc, de sokszor eleinte kevesebb
iskolás kor (testtudat, testkép legyen meg)
jelentős
110-115 cm magasság 
6-7 év
Ha túl fiatalon kezd futószáraz-ni a gyerek, kudarcként élheti meg, hogy később engedik szabadon lovagolni, mint a nagyobbakat
Futószárazás nyeregben
20 perc
ha nyereg nélkül elengedett kézzel tud már dolgozni a különböző jármódokban
jelentős
110-115 cm magasság 
7 év felett
Szabadon lovaglás
45-60 perc
iskolás kor 
jelentős
110-115 cm magasság 
7 év felett
nem életkortól, hanem lovastudástól függ
Versenyzés
heti 2-3×60 perc
önálló, akár egy pillanat alatt lejátszódó döntésre való képesség, saját koncepció a lóval való munkára rövid távon (egy edzés) és hosszú távon (célok a jövőre)
különlegesen nagy
110-115 cm magasság
14-15 év
megfelelő ülésbiztonság és lovastudás hiányában nem javasolt

 

2013.11.16.
Magyar Dorottya, Lovasok.hu

Egymilliárdos pókcsípés

Életéért küzd Ausztália legdrágább csikója

A nemrég visszavonultatott ausztrál sztársprinter Black Caviar 25 versenyéből 25-öt nyert, köztük 15 Group I-est. Anyai féltestvérét idén áprilisban vezették fel a Húsvéti Árverésen, ahol 5 millió ausztrál dolláros vételárával (több, mint egymilliárd forint) hazája legdrágábban vásárolt csikója lett.

Pár napja azonban aggasztó hírek érkeztek, savós patairha-gyulladással küzd, és állapota ugyan nem romlik, de nem is javul. Mint ismeretes, Overdose is ebben a betegségben szenvedett, e miatt kellett 2009-2010-ben 15 hónapot kihagynia, és az ennek nyomán kialakult állapotra vezethető vissza folyamatos pataérzékenysége, ami miatt később több versenyről kellett visszaléptetni, mint amennyin el tudott indulni. Az ausztrál csikó azonban nem sérülést szenvedett, hanem egy pók csípte meg.

Éppen a kifutójában legelészett, amikor valaki észrevette, hogy a jobb mellső lába megdagadt. Először fizikai sérülésre gyanakodtak, ám amikor állatorvost hívtak, ő látta, hogy komolyabb a probléma. Az egyelőre név nélküli, Jimmy becenevű lovat azonnal a werribee-i állatklinikára szállították.
Ott állapították meg, hogy a problémát a mindössze másfél centiméteres ausztrál fehér-farkú pók (Lampona cylindrata) csípése okozta, de az antibiotikumos kezelés allergiás reakciót váltott ki a lónál, ami nemcsak hasmenéssel járt, hanem a jobb első lábán savós patairha-gyulladás alakult ki.

Ennek már két hete, és az állapota azóta csöppet sem javult. Igaz, nem is romlott tovább, így még van esély akár a teljes felépülésére is – bár nem sok.

A betegség – csakúgy mint Overdose esetében – életveszélyes, mivel ilyenkor a szarutok és az irha összeköttetése nagy terülten megszűnik, és a ló súlya miatti terhelés következtében a patacsont elmozdulhat a szarutokban (megsüllyedhet és/vagy rotálódhat). Ennek mértékétől függ, hogy a ló a jövőben képes lesz-e sántaságmentesen járni, a versenypályára való visszatérés pedig ritkaságszámba megy.

Három éve dr. Sótonyi Péter professzor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi kara, Anatómiai és szövettani tanszékének vezetője úgy nyilatkozott, hogy a savós patairha-gyulladásból felépülni “a lovaknak csak igen kis százalékánál sikerül.”

A csikó 5 millió ausztrál dolláros vételára amúgy közel a kétharmada annak, mint amennyit Black Caviar a 25-ös veretlenségi sorozatával versenydíjakból szerzett. Az összeg mégsem “teljesen őrült”, hiszen Black Caviar kanca, csak kevés utódja lehet. Ha viszont féltestvére akár csak meg tudja közelíteni nővére eredményességét, mén lévén sokat kereshet a fedeztetésből. Amire az átlagnál jobb esélye van, hiszen egy harmadik anyai féltestvérük, All Too Hard már négy Group I-es győzelemnél tart, amikhez még két második helyet is szerzett a legmagasabb versenyosztályban. Persze legelőször is túl kell élnie ezt a szörnyű betegséget.

2013.11.15. Forrás: PannoniaOverdose.hu
Frissítve: 2022.09.14.

Film készül Kincsemről

30-60 millió dollár közötti költségvetéssel, független produkcióban kezdik forgatni a Kincsem-filmet 2014 tavaszán – jelentette be Losonczi Gábor, producer.

A hat főszereplő közül kettő Oscar-díjas, ahogy a film európai rendezője is, de személyükről Losonczi egész addig nem nyilatkozhat, amíg csupán szóbeli megállapodás, és nem írásos szerződés köti őket. A film igazi főszereplőjéről a producer elmondta, hogy három Kincsem lesz – több, egymáshoz megszólalásig hasonló lovat fognak vásárolni – és bár ez idáig vagy százan kérdezték tőle, hogy Overdose fogja-e játszani Kincsem szerepét, erre nem kerülhet sor, hiszen a csodakanca – ahogy neve is mutatja – kanca volt, a csodaló pedig mén.

Szőcs Géza, volt kulturális államtitkár, miniszterelnöki főtanácsadó lesz a film dramaturgja. Nyitóbeszédében elmondta, hogy “a film léptéke meghaladja a nemzeti szabványokat”, a büdzséje önmagában akkora, mint a teljes magyar filmszakma kétéves költségvetése; Kincsem – a teljesítmény mindenek felett álló hatalmáról szóló – története egyetemes, s már régen meg kellett volna születnie a Kincsem-eposznak.

Losonczi Gábor producer elmondta, hogy a büdzsé 30-60 millió dollár között lesz, ami egy közepes hollywoodi produkciónak felel meg. A film magyar-angol-német-osztrák-orosz koprodukcióban készül. Ugyan a legnagyobb részét Magyarországon veszik fel, de külföldi helyszíneken is forgatnak majd.

A film forgatása – jövő tavaszi indulással – öt hónapot igényel, az utómunkák időtartama szintén öt-hat hónap. Mindent egybevetve 2015 tavaszán kerülhet sor a világpremierre. Castingolni fogják Kincsemet is. Három, egymáshoz megszólalásig hasonló lovat terveznek vásárolni, persze ők nem feltétlenül fognak teljesen úgy kinézni, mint Kincsem. Egyrészt, mert a csodakancáról csak metszetek és festmények maradtak fenn, fotó nem készült róla, másrészt a korabeli beszámolók kilógó bordájú, csúnyácska lóként jellemezték.

A lovakat lehetőség szerint a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról fogják kiválasztani, de ellátogatnak majd a newmarketi és baden-badeni lóárverésekre is. A kiválasztott jószágok közül az lesz látható majd a versenyjelenetekben, amelyik a legjobban fut, és a legbékésebben tud a színészekkel forgatni. Tartalék lóra azért van szükség, mert ha az egyik esetleg megsérül, nem szüneteltethetik a forgatást annak felépüléséig.

2013.09.19. Forrás: Pannoniaoverdose.hu
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

 

LÓbarátok egy életen át

Saját vakvezető lova van a világtalan kancának

A kétéves Luna egy génhiba miatt nem sokkal születése után elvesztette látását. Egy vak ló számára pedig nem könnyű az élet. A fiatal kancát azonban nem gondozói, hanem négylábú barátnője, a 25 éves Sugar Bear segíti a mindennapokban.

A két kanca egy észak-karolinai lómenhelyen él. Esténként a 25 éves Sugar Bear mutatja Lunának az istállóhoz vezető utat: előre megy, kinyitja az ajtót, bemegy a bokszba és megvárja, míg Luna lépésről-lépésre tapogatva az utat utána megy. Majd, mint aki jól végezte dolgát, átmegy a saját bokszába, hogy elfogyassza esti abrakját.

Luna hamarosan egy saját legelőrészt kap. Az ő legelőjét azonban nem karám, hanem murva fogja határolni, a kanca így a kavicsok segítségével állapíthatja majd meg, hogy elérte legelője határát. Lunát gondozói be is lovagolják majd, mert azt remélik, hogy ha új feladatok elé állítják, kicsit felbátorodik és könnyebben veszi majd a mindennapok kihívásait.

2013.09.12. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: h4horses.net
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Egészséges és fitt lovak egy életen át

Ha körbenézel egy-egy lovardában megfigyelheted, hogy a lovak egy jelentős része nem egészséges és gazdáik gyakran többet látják az állatorvosukat, mint a lovasoktatójukat. Másrészt viszont vannak lovak, akik szinte életük végéig egészségesek és fittek maradnak.

Ahhoz, hogy a Te lovad is hosszú, boldog és egészséges életet éljen, a következőkre mindenképpen oda kell figyelned:

  • megfelelő takarmányozás
  • sok mozgás a szabadban
  • pihenés munka után
  • az állandó stressz kerülése
  • törődés és odafigyelés

Mozgás

Egy óra munka a pályán vagy a fedelesben és 23 óra állás az istállóban: ilyenek a mai sport- és hobbilovak nagy részének mindennapjai. A ló viszont menekülő állat és csak akkor marad sokáig fitt és egészséges, ha elegendő teret biztosítasz számára a mozgáshoz. Ahhoz, hogy a lovak sokáig egészségesek maradjanak, sok aerob, azaz izommunkát igénylő mozgást kellene végezniük.

Hogyan is néz ki az ideális edzés? Nem kell teljesen kifárasztani a lovat. Az intenzívebb edzésfázisokat mindig egy kis levezetés, pihenés kövesse. Kezdd az edzést bemelegítéssel, lépéssel majd könnyű ügetéssel. Végezz iramváltásokat, hosszhajlításokat. Ezt követhetik a komolyabb feladatok és hosszabb vágták, majd levezetésként ismét könnyű ügetés – immár hosszabb száron, hogy a ló lenyújthassa a nyakát – majd végül lépés.

Megerőltető munka után pihenés

Az állandó stressz káros hatással lehet nem csak az emberek, de a lovak egészségére is. Ha lovad jól teljesített az edzésen, vagy egy versenyen, megérdemel egy kis pihenést, legyen az egy kellemes tereplovaglás, vagy a többi lóval való legelés és játék. Ha egy ló a megerőltető munka után nem tud eleget pihenni, az hosszú távon a betegségek kialakulásához vezethet.

Megfelelő tartás

Az ember társává tette a lovat, a végtelen puszták vándorát istállókba zárta, szénára és abrakra szoktatta. Minden lótartónak az a célja, hogy kedvence jól érezze magát a bőrében, a tényt azonban, hogy a ló mástól érzi magát jól, mint az ember, nem szabad figyelmen kívül hagyni. A ló nem feltétlenül érzi jól magát egy számodra kényelmesnek, melegnek és puhának tűnő bokszban. Szívesebben tombolna kint a friss levegőn a karámban társaival, hiszen csordaállat. Ahhoz tehát, hogy jól érezze magát kedvenced, sok időt kell fajtársaival töltenie a szabadban.

2013.09.05. Horosz Enikő, Lovasok.hu
Fotó: canva.com
Frissítve: 2015.09.11.

Az Equimins egyedülálló kiegészítője, az MSM – Metil Szulfonil Metán

100 % tiszta MSM, Kanadai fenyő eredetű. Biológiailag rendelkezésre álló kén-forrás, különösen fontos a rugalmas ízületek érdekében. Nélkülözhetetlen bármilyen korú bármilyen típusú versenyben vagy képzésben lévő lovak esetében a mozgékonyság és egészséges állapot megőrzésében. Az MSM megtalálható a test minden kötőszövetében, olyan egyedi anyag, amely a testben több, mint 150 életfontosságú anyag építőköve.

Rendkívüli képességei segítenek a test ízületi gyulladások, duzzanatok elleni védekezésében, védik az ízületeket a sérüléstől és általánosságban segítenek a szövetgyógyulásban.

Az MSM fehér színű, kristályos por, amelyet az ételhez vagy ivóvízhez keverve adhatunk. Egyszerű, de mégis fontos és hatékony kiegészítő. Az MSM, a széles körben elfogadott ízületi fájdalomcsillapító a szerves kén egyik formája, melyet a test enzimek, antitestek, glutation, kötőszövet és nyálkamembránok létrehozásához használ fel. Szükséges az aminosavak létrehozásához is, így a kéntartalmú összetevők a fehérjék molekuláris szerkezetét is segítenek fenntartani.

Tovább az MSM Cream oldalára >>

Az MSM gyulladáscsökkentő hatása segíti a gyorsabb regenerálódást és enyhíti az izomfájdalmakat és görcsöket is, csakúgy, mint az ízületi fájdalmakat és a gyulladást. A glükózamin, a kondroitin és az MSM kombinálása javíthatja az ízületek egészségét és csökkentheti az ízületi fájdalmakat. C-vitaminnal kombinálva az allergiás tüneteket enyhíti és javítja a bőr egészségét.

Az MSM segíti a kollagén képződését, ami az ízületek és az izmok egészségének szempontjából fontos csakúgy, mint a sebgyógyulás elősegítésében. Bár az MSM a kénfélék családjába tartozik, nem összekeverendő a kéntartalmú gyógyszerekkel. Ez a biztonságos antioxidáns, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő anyag.

Hogyan segíti elő az izomtömeg növekedést és regenerálódást:

  • Csökkenti a fájdalmakat és a gyulladást, a méreganyagok felhalmozódásának megakadályozásával és a tápanyagok sejtekbe való felszívódásának elősegítésével pedig felgyorsítja az ízületek és izmok regenerálódását

  • Potenciálisan támogatja a kollagén képződését, így segítve elő az izmok, ízületek, a bőr, a haj és a körmök egészségét

Hogyan képes növelni az energiaszintet és az állóképességet:

  • Inzulin komponensként segíti a sejtek glükóz felvételét az energiatermeléshez

Az MSM előnyei részben a sejtfalak rugalmasságát és áteresztőképességét helyreállító képességének tudhatóak be; ezzel lehetővé válik a toxinok ki-és a tápanyagok beáramlása. Ha a sejtek egyensúlyban vannak, akkor az ízületekben és izmokban gyulladást okozó toxinok képződése megelőzhető. Ennek köszönhető, hogy az MSM a gyulladások és fájdalmak okát szünteti meg, ahelyett hogy csak a tüneteket kezelné. A légúti és egyéb allergiától szenvedők körében is hatásosnak találták az MSM-et, még a komoly tünetek enyhítése szempontjából is.

Mivel egyes B-vitaminok működéséhez is szükséges a kén, a szénhidrát anyagcserét és az ebből fakadó energiatermelést is elősegíti. A sejtek glükóz felvételének elősegítésével szintén az optimális energiaszintet támogatja.

Néhány kutató véleménye szerint ma az MSM lehet a leghatásosabb vény nélkül elérhető gyulladáscsökkentő. Jelentősen csökkenti az arthritiszes és arthrózisos fájdalmakat.

Adagolási javaslat nagylovak számára:
  • Akut időszakban:
    4-5 adagolókanál / nap
  • Megelőzésre és fenntartásra
    1-3 adagolókanál / nap
Pónik számára:
  • Akut időszakban:
    4-5 adagolókanál / nap
  • Megelőzésre és fenntartásra
    1-3 adagolókanál / nap

Az akut időszak általában 10 nap legyen, majd ezután térjen át fenntartási adagra. Versenyben lévő lovak számára az akut időszak adagját használja a verseny előtt 3-4 napig, majd utána még 2 napon át.

  • Tárolása: száraz, hűvös helyen 10-20 C között, fénytől és nedvességtől védve.
  • Használat után lezárandó
  • Nem tartalmaz a Jockey Club és FEI által tiltott anyagokat
  • Kiszerelés: 350g (EH 400), 1kg (EH 401), és 3kg (EH 721) vödörben

Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalálsz, amely segít lovad egészségének és csúcskondíciójának elérésében, illetve megőrzésében. Termékeinkről részletes leírást a honlapunkon találsz: www.equimins.hu vagy www.lovitamin.hu

2013.09.03.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins


Equimins Hungary 
AB-ORIGINAL KFT.
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
+36 30/979 6578
+36 30/226 9956

 

Környezetbarát lótartás

Kösd össze a kellemeset a hasznossal!

Minden lótartó valamilyen módon természetbarát. Ennek köszönhetően kezd egyre inkább teret nyerni a környezetbarát lótartás fogalma, hiszen lótartóként is felhasználhatod a természet adta lehetőségeket és energiákat, óvhatod a környezetet.

A napenergia

A lovasiskolák előtt számos lehetőség áll nyitva, hogy természetbarát módon üzemeljenek. A fedelesek és istállók tetői ideális felületei lehetnek a napelemeknek. Azon lovardák számára, amelyek anyagilag nem engedhetik meg maguknak a napelemek telepítését, lehetőség van ezeket a forgalmazó cégtől bérelni. A napkollektorok telepítéséhez általában pályázatokon anyagi támogatás is nyerhető.

Még ha az egész lovarda energiaellátása nehezen is fedezhető pusztán napelemek, vagy napkollektorok segítségével, kis lépésekben is haladhatsz a környezettudatos lótartás felé. Ha például itt az ideje, hogy lecseréld lovardád villanypásztor-rendszerét, nézz utána, hogy egy korszerű, napelemmel működő szett teljesíti-e lovardád igényeit.


Napelemes termékek a Lovas Piactéren >>

Természetes oázisok

A nagyvárosok közelében fekvő lovardák egyfajta természetes oázisoknak tekinthetők. Fecskék, sündisznók, rókák, rovarok és nyulak lelhetnek itt otthonra. Mindig ügyelj arra, hogy amennyire lehetséges megtartsd számukra ezt a természetes környezetet – amellett, hogy a rágcsálók túlzott elszaporodását természetesen kerülni kell.


Kabóka Lovastanya

Természetes tó

Népszerű lehet a lovarda területén egy tó, amelynek karbantartása – megfelelő kialakítás esetén – sokkal kevesebb energiát igényel, mint egy úszómedencéé, ráadásul a lovak is használhatják. Egy kiadós lovaglás után jól eshet egy pihentető fürdés mind a lónak, mind pedig a lovasnak.

Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes

Takarékoskodj!

Mindenkinek ügyelnie kellene arra, hogy takarékoskodjon a vízzel és az árammal. A fedelesben vagy az istállóban csak akkor kapcsold fel a villanyt, ha szükséges. Csak annyi ideig mosd lovadat, ameddig szükséges. A lószoláriumokat csak télen használd.

3R Biofarm Horse Wellness Ranch

Esővíz

Vízre mindig szükség van egy lovardában. Előnyödre válhat, ha az esővizet a csatornákból hordókba, vagy kiépített esővízgyűjtőkbe vezeted. Az így összegyűjtött víz kiválóan alkalmas a patamosóban való felhasználásra, a növények, vagy a pályák locsolására is.

Lovak munkában

Két erős, egészséges, fogatba betanított ló hasznos segítség lehet a lovarda körül, legyen szó boronálásról, fűnyírásról, vagy épp a széna behordásáról. Lehet, hogy lassabban megy majd a munka, mintha traktort használtál volna, de biztos, hogy spórolsz a gázolajjal, és kíméled a környezetet.

Neked is vannak hasonló környezetbarát tippjeid?

Oszd meg őket kommentben!

2013.08.27. Horosz Enikő, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.18.
canva.com

Fejre szerelhető mobil endoszkóp

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar
Lógyógyászati Tanszék és Klinika

2225 Üllő, Dóra major
Tel.: +36-29-521-300   +36-30-692-1290

Ló- és lovassport szakágtól függetlenül, a sportlovasok, tulajdonosok és idomárok egyik legnagyobb ellenségei a különböző, sokszor nem is diagnosztizált felső légúti megbetegedések.

Rengeteg lótartó számol be furcsa hörgő vagy sípoló hangról, melyet erős vagy akár már enyhébb munkavégzéskor is hall lovánál, de sokszor előfordul az is, hogy minden hanghatás nélkül mindössze annyi tűnik fel, hogy a ló teljesítménye indokolatlanul romlott az utóbbi időben, az állat visszatart a befutóban vagy éppen nem szívesen vállal nagyobb ugrásokat. A felelős lótartó ilyenkor állatorvost hív, azonban a nyugalomban végzett vizsgálatok gyakran nem hoznak eredményt, minden lelet negatív, a lovat egészségesnek nyilvánítják. A tünet mégsem múlik, a ló munkakedve nem tér vissza, eredményei egyre elmaradnak a korábbiaktól. Mi a teendő?


Az új endoszkóp orrjáratban elhelyezkedő része merev, így nem mozdul el még erőteljesebb munka, vagy nagyobb mozdulatok hatására sem, és nem zavarva a lovat munkavégzés közben.

Az Üllői Nagyállat Klinikán működő lovas futópad lassan 14 éve rendelkezésre áll az ilyen, úgynevezett „teljesítménycsökkenéssel” érkező betegek számára. Metabolikus-, emésztőszervi-, végtag- de bármely más, a teljesítményt befolyásoló probléma is diagnosztizálható futópados vizsgálattal, míg a futópados endoszkópia (az orron keresztül felvezetett mini-kamera) során a felső légút munka közbeni funkciója ellenőrizhető. Ezzel a módszerrel sok esetben sikerült fényt deríteni a teljesítménycsökkenés hátterében álló, nyugalomban nem látható légúti megbetegedésre. Sokszor kaptunk azonban kétes eredményt is, mely alapján nehéz volt eldönteni, hogy a futópad okozta stressz, rendellenes mozgásforma, vagy az endoszkóp mozgása okozza-e az elváltozást, illetve hogy egy esetleges negatív lelet valóban negatív vagy a terhelés szintje, típusa, a lovas vagy az ellenszél hiánya miatt nem sikerült a „tünet kiváltásához szükséges körülményeket” megteremteni.


A Klinika lovas futópadja 14 éve segíti a teljesítménycsökkenéssel érkező betegek kivizsgálását

Ezeket a nehézségeket elkerülendő szereztük be az Európában csak néhány helyen elérhető fejre szerelhető mobil endoszkópot. A műszer legnagyobb előnye, hogy a ló az általa megszokott helyen és módon dolgozik, miközben egy külön erre a célra kifejlesztett kantár és nyeregalátét segítségével, egy a garatig felvezetett endoszkópot visz magával. A kamera több ponton rögzíthető, és mivel az orrjáratban levő része merev, így nem mozdul el még erőteljesebb munka, vagy nagyobb mozdulatok hatására sem. Emellett kis méretének köszönhetően, bőven elfér az orr- és garatüregben anélkül, hogy azt irritálná, ezzel zavarva a lovat munkavégzés közben.


Dr. Tuska Pál állatorvos és eredményes militarylovas Dr. Kutasi Orsolya lovával teszteli az új endoszkópot

A kamera által készített felvételt a nyeregtáskában elhelyezkedő felvevő rögzíti, de egy vezeték nélküli monitoron élőben is figyelemmel kísérhetjük. A monitor hatótávolsága időjárástól függően 300-500 méter, de ha az élő kép nem is látható átmenetileg (távlovaglás, galopp, ügető, stb.), felvételről a teljes munka visszanézhető és értékelhető. Ezzel az új módszerrel lehetőség nyílik a felső légúti eredetű megbetegedések biztos diagnosztikájára, kiszűrésére. Amint a lovas az általa tapasztalt tünetet észleli, rögtön látható, hogy abban a pillanatban van-e ezt indokoló légúti elváltozás.


Dr. Tuska Pál állatorvos és eredményes militarylovas Dr. Kutasi Orsolya lovával teszteli az új endoszkópot. A készülék speciális kialakításának köszönhetően nem zavarja a lovat munkavégzés közben.

Ez az új diagnosztikai lehetőség a futópados vizsgálatokkal kiegészítve még szélesebb palettán teszi lehetővé a terhelésre jelentkező légzőszervi megbetegedések felismerését. A fejre szerelhető endoszkópos vizsgálat elvégezhető a Nagyállat Klinika melletti lovas pályán, de mivel a műszer mobil, ha a tulajdonos úgy kívánja, nem szükséges az állatot szállítani, a vizsgálat elvégezhető a ló tartási helyén is. A felvétel könnyen megvágható, lényeges pillanatok kifényképezhetők, mely a további terápiás lehetőségek elbírálásához nagy segítség.

2013. szeptember 1-től vállalunk mobil endoszkópos vizsgálatot, melyet valóban ajánlunk minden, akár régóta húzódó, enyhe légúti gyanú esetén is. Gyors és egyszerű vizsgálattal és diagnózissal akár megelőzhető a probléma súlyosbodása, és elkerülhető egy lényegesen költségesebb és hosszadalmasabb állatorvosi beavatkozás.

Időpontegyeztetés és bővebb információ:

  • dr. Nyerges-Bohák Zsófia 06 30 606 4657
  • dr. Korbacska-Kutasi Orsolya 06 30 605 1356
  • dr. Joó Kinga 06 30 353 3221

Dr. Nyerges-Bohák Zsófia
SzIE ÁOTK Nagyállat Klinika, Üllő

2013.08.25

Hiba bejelentés