Csikót szeretnénk!

Párosítás, termékenyítés, fedeztetés

A legtöbb hobbiló tartó előbb-utóbb szeretne a tenyésztés örömeiből is részesülni, és szeretné, ha kiscsikó szaladgálna az udvaron. Mielőtt bármibe belevágnánk, érdemes alaposan körüljárni a témát, mert bizony a kiscsikót nem lehet az utcára tenni, ha mégsem kell.

A szaporítás és tenyésztés – látszólag hasonló tartalmú fogalmak, és mégis óriási a különbség köztük. A szaporítás mennyiségi növekedést jelent, a (sikeres) tenyésztés ezen túl, e mellett, minőségi változást is. Vagyis sikeres tenyésztés esetén a megszülető utód jobb minőségű az őt megelőző generációnál. De ha tenyésztésről beszélünk, akkor a cél legalábbis ez, és a realizálódását számtalan tényező befolyásolja majd.

Mi is kell a tenyésztéshez? Először is kell egy megfelelő kanca. A hangsúly a megfelelő szón van! Azokat az egyedeket, amelyek sok hibával rendelkeznek, akár küllemi, akár szervezeti, akár idegrendszeri hibák legyenek ezek, nem szabad szaporítani. A rossz alapanyagból kiinduló tenyésztés beláthatatlanul hosszú idő alatt vezet megfelelő eredményhez, (ha vezet egyáltalán) tekintve, hogy a lónak rendkívül hosszú a generációs intervalluma (nemzedékváltás). Értékes éveket fogunk elpazarolni, ha nem a megfelelő kancát választjuk a tenyésztésre. Nagyon sokan gondolják úgy, hogy akármilyen kancájuk lehet, majd egy jó mén csodát tesz, és kiváló csikó születik. Nos, ez sajnos csak illúzió. Jó kanca nélkül nincsen jó csikó! Vannak ugyan olyan kancák, amelyek „ménre örökítenek”, vagyis a párosított mén tulajdonságainak többségét hordozza a csikó. Ilyen esetben könnyebb a jó párosítást megtalálni. Más kancák nagyon stabilan örökítik saját – jó és rossz – tulajdonságaikat, szinte „mindegy”, hogy milyen mén fedezi őket. Ezek az öröklődési folyamatok természetesen nagyban függnek a párosított egyedektől, melyik egyed mennyire konszolidált, stabil genetikai állományból származik. Azt is tudjuk, hogy egy gyengébb állomány kiugróan jó egyede kisebb tenyészértéket képvisel, mint egy kiemelkedően magas genetikai értékkel rendelkező állomány közepes egyede. Ezért is roppant fontos, hogy milyen állományból választjuk a tenyészkancát. A tenyészteni kívánt kanca legyen megfelelően korrekt küllemű szép ló, de ne keressük a hibátlan lovat, mert olyat nemigen találunk. Legyen egészséges, kiegyensúlyozott idegrendszerű, jó használati tulajdonságokkal rendelkező. Legyenek egészséges ivarszervei, és lehetőleg jól követhető ivari ciklusai (észrevehető sárlás). Tenyésztésre szánt egyedeknél célszerű valamely, céljainknak megfelelő fajtatiszta egyedet választani. Biztosabb, jobban kiszámítható eredmény várható a stabil genotípusú, konszolidált fajták egyedeitől, mint a keresztezettektől, netán az ismeretlen származású, genetikailag heterogén kancáktól. A hagyományos magyar fajták alkalmas családi lovak, ezeket merem javasolni tenyésztési célra is. Természetesen születhetnek, sőt törvényszerűen születnek kiváló egyedek fajták keresztezéséből (heterózis hatás), viszont a következő generációkban már kiszámíthatatlan lesz az öröklődés. A kiváló, jól bevált keresztezések alapja is a megfelelő színvonalú fajtatiszta állomány fenntartása és tenyésztése. A kanca kiválasztásánál feltétlenül tanulmányozzuk lovunk származási lapját, kérjük ki olyan tapasztalt tenyésztők szakvéleményét, akik az adott fajtán belül ismerik az egyes vonalak és családok örökítő képességét, jó, esetleg kevésbé jó tulajdonságait.

Ha rendelkezésünkre áll egy megfelelő kanca, a következő lépés a párosítás, vagyis a megfelelő mén kiválasztása. Itt is figyelembe kell venni a ló saját küllemét és belső tulajdonságait, valamint nem szabad figyelmen kívül hagyni a genetikát. Ez utóbbit tekintve vannak olyan vonalak, amelyek egymással bizonyítottan jól kombinálódnak, ha van róla információnk, érdemes ezeket figyelemmel kísérni.

Mire figyeljünk? A küllem tekintetében (de belső tulajdonságokban is) ha két aranyszabályt nem tévesztünk szem elől, akkor nagyon nagyot nem tévedünk:

1. Párosítsd mindig a jót a jobbal, vagyis a megfelelő szintű tenyésztés alapja a kimagasló szintű alapanyag mind mén, mind kanca oldalon.

2. Hibát ellenkező előjelű hibával javítani nem lehet, csak a korrekttel, a jóval. Ez annyit jelent, hogy mondjuk egy pontyhátú kancát hajlott hátú ménhez párosítva, az eredmény nem a szabályos felső vonal lesz, ugyanígy a franciás lábállás sem javítható hegyfaltipróval. Lényeges, hogy tisztában legyünk kancánk esetleges negatívumaival, kisebb – mondjuk típusbeli vagy lábszerkezeti – hibáival, és ennek megfelelően olyan mént válasszunk, amely ezekben a tulajdonságokban plusz variánsa a fajtának.

A mén kiválasztásánál óva intenék mindenkit a tenyésztési engedéllyel nem rendelkező úgynevezett zugmének használatától, hiszen amellett, hogy ezek a lovak törvénysértő módon fedeznek, állategészségügyi és állattenyésztési szempontból is bizonytalan a státuszuk. Néhány ezer forint pillanatnyi megspórolásával szemben igen komoly kockázatot vállal a kancatartó ilyen mének használatával. Ma már viszonylag könnyen és elérhető áron hozzáférhetőek a legkiválóbb mének is, az utóbbi években kiépült és államilag támogatott mesterséges termékenyítő állomás hálózat útján, emellett természetesen a hagyományos fedeztetési állomás hálózat továbbra is rendelkezésre áll. Nem mindig az a legjobb, ami a legmesszebb van. Gyakran hajlamosak az emberek olyan mént választani, amely jó hírű, de több száz kilométer távolságban van, anélkül, hogy a közelben felállított kínálatot ismernék. Nagyon sokszor megfelelő, sőt kiváló mének állnak rendelkezésre „kézközelben” is. Amikor a gyakorlati kivitelezésre is sor kerül, akkor igen sokszor úgyis a klasszikus döntési sor játszódik le: Karácsonykor még németországi „csúcsménhez” párosítást tervez a tulajdonos, február körül már országon belül nézelődik, majd amikor a kanca sárlani kezd, akkor felkeresi a legközelebbi termékenyítő vagy fedeztetési állomást. Célszerű időben átgondolni a lehetőségeinket, és abból a körből választani, ami kivitelezhető is! Emellett tudni kell, hogy komoly összeget invesztálni egy csikóba csak akkor érdemes (gazdaságilag), ha magunknak tenyésztünk. Egy értékesítésre kínált választási csikó esetében a vevő a legritkább esetben hajlandó megfizetni azt, hogy a „portéka” 200-300 000,- Ft-ba került, mire „kipottyant” az anyjából.

A mesterséges termékenyítés kényelmesebb a kancatartónak, hiszen a kancát magát általában nem kell mozgatni (vagy csak egyszer oda és egyszer vissza). Ebben az esetben viszont a kancatartó felelőssége, hogy a sárlást figyelje, és csak akkor várható megfelelő eredmény, ha a termékenyítő állatorvossal megfelelően együttműködik. Magát a fedeztetést illetve a termékenyítést már a fedeztetési állomásvezetők illetve a termékenyítést az állatorvos szakszerűen elvégzi, bízzuk rájuk!

A természetes fedeztetés esetén általában a kancát visszük a fedeztetési állomásra. Itt megfelelően kialakított próbafal van, aminek egyik oldalára vezetjük a fedeztetni kívánt kancát, másik oldalára a méngondozó (fedeztetési állomás vezető) kivezeti a mént. (Ez lehet próbamén is, de lehet a párosított mén is). A mén általában a kanca és a próbafal látványától már izgalomba jön, erekciója lesz, és intenzíven „próbálja” a kancát. A szakszerű próbáltatás esetén először hagyjuk az állatokat összeszagolni (köztük van a próbafal!), és közben úgy áll a két elővezető, hogy ha bármelyik ló vág az elejével, nehogy balesetet okozzon, vagyis a ló lapockája mellett. A szaglás után engedjük a ménnek, hogy csipkedje a kanca nyakát, martájékát, majd – ha a kanca nem ellenkezik – a véknyát is szagoltassuk, finoman piszkáltassuk. A sárló kanca a mén közeledését nyugodtan fogadja, hátsó lábait szétterpeszti és „csurgat”, péra-ajkaival villogtat, pérája duzzadt, vérbő. Ezzel jelzi, hogy kész a fedeztetésre, vagyis jól sárlik. A nem jól sárló kanca a mén közeledésére vinnyog, idegesen táncol, farkát csapkodja vagy a pérájára szorítja, és hátsó lábával elrúg. Ezeknek a viselkedésformáknak természetesen fokozatai vannak, amely egyrészt a sárlás intenzitásától, másrészt egyedi tulajdonságoktól függ. Azért nagyon fontos a kancánk ismerete, mert ami egyes egyedeknél a sárlás kezdeti stádiuma, az másoknál a legintenzívebb sárlás jele. Ugyanígy a mének viselkedése is jelentősen eltér egymástól. Vannak vehemens, erőszakos, sőt durva mének, és vannak kevésbé hevesek is. Idősebb, rutinos mének között sok a nem jól sárló kanca esetén nem is strapálja magát, mások (főleg a fiatalabbak) akármilyen kancát hevesen próbáltatnak. Vannak válogatós mének is, akik például bizonyos színű kancát nem hajlandók befedezni, vagy vannak olyanok, amelyek a nem elég tiszta, kellemetlen szagú kancák iránt semmilyen érdeklődést nem mutatnak.

A fedeztetés menete: Ha a kanca bizonyosan jól sárlik, megtörténhet a fedeztetés. Ehhez a kancára fel kell szerelni a hágató készüléket, ami a két csánkot egy speciális csánkszíjjal és egy hosszú kötéllel valamint egy nyaklószíjjal a kanca nyakához rögzíti, nehogy rúgással a ménben kárt tegyen. Ezen túl a kanca hátsó patájára szokás bőr papucsot is szerelni. A kanca faroktövét be kell fáslizni a szőrvágás megelőzése érdekében. A mént lassan a kancához vezetjük, és megfelelő erekció esetén engedjük felugrani. Szükség esetén lapos tenyérrel lehet segíteni a mén péniszét bevezetni, bár egyes mének ezt kifejezetten nem állják. A fedezés során, ha kell, a mént oldalról megtámaszthatjuk kézzel, hogy segítsünk neki. Ha a mén durván harapja a kanca nyakát és marját fedezéskor, takarjuk le a kancát egy zsákkal vagy pokróccal, vagy tegyünk szájkosarat a ménre. A fedezőménen nem lehet patkó, vagy ha – munkáltatása miatt – mégis van, akkor fedeztetéskor be kell bugyolálni egy rongyba, vagy bőrpapucsba, nehogy a kancában kárt tehessen. A mén a lemagzást a faroktő billegtetésével jelzi, erre érdemes odafigyelni. Lemagzáskor illetve utána a mén „elalél” és lecsúszik, leszáll a kancáról. Ekkor a még vissza nem húzott hímvesszőt az odakészített langyos fertőtlenítőszeres vízzel, például hipermangános oldattal le kell mosni. A fedeztetés után a kancát harmadik napon, (vagyis „holnapután”) kell visszahozni próbáltatni, mert a spermium kb. 48 óráig él átlagosan a kanca szervezetében. A sűrűbben való fedeztetésnek nincsen gyakorlati előnye. Tudni kell, hogy az ovuláció általában a sárlás utolsó napja előtti napon következik be. Egy átlagos kanca 5-7 napig sárlik, ezért a sárlás 3-4. napján elég először vinni a ménhez. Az adott ciklusban történt utolsó fedeztetést követően 18 nappal kell jelentkezni újabb próbáltatásra, figyelembe véve a kanca 21 napos ciklusát. A 8-9 napra való próbáltatás csak a csikósárlás, vagyis az ellést követő első sárlás megállapításához nyújt segítséget!

Óriási tévedés az, amikor a kancát a fedeztetés után 8 napra hívják vissza próbáltatni. Ellés után valóban erre az időre tehető az első sárlás, és általában rövidebb, de sokkal intenzívebb, mint a szoptatás alatti későbbi sárlások. Abban az esetben, ha a méh visszaalakulása ilyen rövid idő alatt is megtörtént, elég biztosan vemhesülnek a kancák a csikósárláskor. A későbbi sárlások a tejtermelés fokozódásával kevésbé kifejezettek lesznek, esetleg el is maradhatnak. Érdemes odafigyelni arra, hogy a kanca hormontermelése a szoptatás és a vemhesség alatt sajátos módon változik, így megtörténhet az az eset is, hogy a vehem a vemhesség olyan késői stádiumában szívódik fel, vagy vetél el, amikor a kanca már végig a 11 hónapig „vemhesként viselkedik”, esetleg ki is tőgyel, de nem ellik meg. Ebben az esetben újabb sárlásra csak a feltételezett ill. számított ellés után várhatunk.

Mesterségesen vagy természetesen??? A mesterséges termékenyítésnek számos előnye van a természetes fedeztetéssel szemben, viszont ezek érvényre jutása egy sor feltételhez kötött! Egyik előnye, hogy a spermát sokkal könnyebb mozgatni, mint a mént, ennek viszont – friss sperma esetében – földrajzi, távolságbeli korlátai vannak. Nagyjából 30-50 km-es sugarú az a kör egy termékenyítő állomás körül, amit friss spermával kiváló eredményekkel el tud látni. (Függ természetesen a termékenyítésre vállalt kancák számától is.) Az ennél nagyobb távolságra való szolgáltatás már jelentős kockázatot rejt magában abban a tekintetben, hogy a vizsgálat vagy a termékenyítés esetleg – nyilvánvalóan nem szándékosságból – nem történik meg az optimális időben, így értelemszerűen romlanak a vemhesülési eredmények. Erre megoldás a panzióztatás. Ez annyit jelent, hogy a kancát a termékenyítő állomásra szállítják, és ott az optimális időben termékenyítik. Így az ovulációhoz közeledve gyakrabban van mód a kancát vizsgálni, és biztosabb eredményt lehet elérni. Leghatásosabb, de időigényes és a tartási költségek miatt viszonylag költséges módszer, amikor a kancát csak bevizsgált vemhesen szállítja el a tulajdonos. Következő előnye a mesterséges termékenyítésnek az egy ejakulátum oszthatósága, aminek feltétele, hogy a ménnek legyen megfelelő mennyiségű és minőségű spermája (sűrűség, ép spermiumok aránya, szállíthatóság, hígíthatóság). Kedvező esetben egy ejakulátumból körülbelül 10 adag termékenyítő anyag készíthető. Vannak viszont olyan mének, amelyek spermája például csak néhány óráig él az ejakuláció után, ezek nyilvánvalóan nem alkalmasak mesterséges termékenyítésre, vagy nagyon korlátozott mértékben, azaz a spermavétel utáni azonnali termékenyítésre használhatók. A mesterséges módszer előnye a fertőzési lánc megszakítása, vagyis a kancáról ménre, majd a ménről másik kancára terjedő betegségek nem jutnak át egyik állatról a másikra.

Az ultrahangos vemhességvizsgálat – mint a technológia része – felbecsülhetetlen előnye, hogy a következő ciklus előtt, 16-18 napos korban a vemhesség ténye megállapítható. Ha a mesterséges termékenyítést választjuk, akkor viszont nehezebb feladat a sárlás otthoni, tulajdonos által való elbírálása, mint ha ménnel próbáltatunk. Vannak ugyanis olyan kancák, amelyek a mén jelenléte nélkül nem, vagy alig mutatnak sárlási tüneteket, sőt, a ménnel való próbáltatáskor is legfeljebb a semlegességig mennek el a durva elutasítástól. Ezek a csendesen ivarzók. Sokat segít, ha jól ismerjük a saját kancánk viselkedését sárláskor, illetve biztosat „mondhat” ilyenkor is az ultrahangos vizsgálat. Ma még mindig keringenek olyan „szakvélemények”, hogy a mesterséges termékenyítésből született csikónak nagy lesz a feje, stb. Ezek természetesen minden alapot nélkülöznek. A vehem szempontjából teljesen mindegy, hogy a hím ivarsejt és a petesejt emberi segítséggel vagy anélkül találkozik, a lényeg az, hogy a megfelelő időben és a megfelelő helyen találkozzanak.

A fedeztetés, termékenyítés után a kancatartó feladata, hogy a vemhesség alatt a kancát megfelelően gondozza, és takarmányozza. Ebben az időszakban különösen fontos a jó minőségű takarmányok etetése, és ugyanakkora hiba a kanca elhizlalása, mint a hiányos takarmányozása. E mellett a tenyésztő figyelje, hogy nem sárlik-e vissza a ló. Ultrahanggal a vemhesség már 14-16-18 napos korban kimutatható, de ez még sajnos nem jelent csikót. A 75 napos vemhességvizsgálat már valamivel biztosabb, de a legbiztosabb, amikor már meg is lehet fogni a csikó fülét – kb. 11 hónap múlva. A vemhes kancát a vemhesség ideje alatt továbbra is lehet használni, nyilvánvalóan a vemhesség vége felé kíméletesen, de a mozgatás hiánya sokkal rosszabb, mint a normális használat. Szerencsés esetben a következő év tavaszán eljutunk az elletésig…

Szöveg és fotók: Novotni Péter
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva