Kezdőlap Blog Oldal 417

Csak OMSZ mentő biztosíthat lovasrendezvényt

2015. április 1-től csak az Országos Mentőszolgálat láthatja el a lovassport-rendezvények biztosítását. Az érvényben lévő jogszabály már tíz éve előírja mozgóőrség alkalmazását lovassport-rendezvényen, de a szolgáltatót eddig a szervező választhatta ki.

A 5/2006. (II. 7.) EüM rendelet – melynek módosítására 2015. március 30-án került sor és másnap hatályba is lépett – úgy rendelkezik (11. §. 4/c ), hogy az Országos Mentőszolgálat látja el a lovassport-rendezvények egészségügyi biztosítását.

Az eddigi gyakorlat – amikor is a felelős versenyrendezők több ajánlatot bekérve választottak a mentőszervezetek közül – megszűnik, mivel a szervező az OMSZ illetékes igazgatóságától köteles a biztosítást megrendelni. A rendezvénybiztosítást telefonon és faxon lehet megrendelni az Országos Mentőszolgálat régiós központjaitól.

Mozgóőrséget mentési tevékenységet végző szervezetek láthatnak el, így azok a versenyszervezők, akik ismerőst – akár orvost – kértek meg az egészségügyi biztosítsához nem jártak el jogkövető módon.

A 2005-ben hozott kormányrendelet annyiban változott, hogy meghatározta azon rendezvények körét, melyeknél kötelező az Országos Mentőszolgálatot felkérni a rendezvény egészségügyi biztosítására – így a lovassport-rendezvényekre is ezt írja elő.

2015.04.07. Szilágyi Szilárd, Nemzeti Lovaskultúra Szövetség
Frissítve: 2023.03.11.

Fertőző kevésvérűség: a lovad bőrét viszik vásárra

Biztonságban vannak a lovaink? Milyen intézkedések történtek az üllői Lóklinikán regisztrált FKV esettel kapcsolatban? Mit tesz a hatóság, hogy megvédje lovainkat a betegségtől? A NÉBIH illetékeseivel beszélgettünk.

 

Egy biztos: a beszélgetés után nem lettünk sem okosabbak, sem nyugodtabbak. Sőt, olykor zavarbaejtő volt a sok egymástól eltérő információ. Előre szólunk, hogy ez a cikk hosszú lesz. De érdemes figyelmesen végigolvasnod, mert a lovad egészsége a tét.

Lovasok.hu: Mi a helyzet a fertőző kevésvérűséggel idehaza, milyen gyakorisággal fordul elő?

NÉBIH, dr. Szőgyényi Zsuzsanna: A hatvanas évek után 2010-ben jelentkezett először a betegség, nagyon sokáig mentes volt az ország. Miután Románia csatlakozott az Unióhoz és megnyíltak a határok, sokkal könnyebben átjöhettek lovak, minden valószínűség szerint így kerülhettek fertőzött állatok az országba. Évente tíznél kevesebb eset fordul elő.

Lovasok.hu: Ez a mostani eset azért különleges, mert a betegség heveny szakaszában szenvedő ló bekerült az ülői Lógyógyászati Tanszék és Klinikára, ott kezelték kilenc napon át.

NÉBIH, dr. Nemes Imre: Szerintem azt azért nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez egy fertőző kevésvérűségben klinikailag beteg ló volt. A fertőző kevésvérűségre jellemző tünetek nem tipikusak, sok más lóbetegség esetén is hasonló tünetei lehetnek egy állatnak. Az biztos, hogy igazgatásilag beteggyanúsként került leölésre, de ez nem azt jelenti, hogy minden kétséget kizárólag klinikailag is fertőző kevésvérűségben volt beteg az állat. A leölést követő vizsgálatok alapján az állapítható meg, hogy az állategészségügyi igazgatás fogalma szerint beteg volt a leölt ló.

Lovasok.hu: A Szie-Áotk Lógyógyászati Tanszék és Klinika azt írja, hogy: „A hétfői napon (március 9.) elaltatott lóból PCR-rel történő víruskimutatás minden kétséget kizárólag megerősítette a korábbi szerológiai vizsgálat eredményét, miszerint a fent említett és elaltatott beteg fertőző kevésvérűségben szenvedett.”

NÉBIH, dr. Nemes Imre: Ez igaz, állategészségügyi igazgatás szempontból beteg volt, miután az ismételt laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az FKV vírusát. Betegségre gyanúsként került leölésre, mert az FKV-ra utaló tünetei is voltak, és az első szerológiai vizsgálata pozitív lett.

Tehát: a március 9-én elaltatott ló – a hivatalos álláspont szerint bár fertőzött volt FKV-val, nem biztos, hogy a betegség okozta azokat a tüneteket, ami miatt kezelték.

Ez a kijelentés a Szie-Áotk Lógyógyászati Tanszék és Klinika Facebookon nyilvánosságra hozott közleményében is megjelenik: „A ló atipikus tüneteket mutatott (láza nem volt, lépmegnagyobbodása nem volt, nem volt vérszegény, petechiális vérzései sem voltak stb).”

A lótartó viszont a következőket írta: „Vasárnap este került Üllőre a Nagyállat Klinikára. Hétfőn borzalmas vér paraméterei voltak. Keddre javultak az értékei. Ez így már önmagában is orvosi csoda. … Az oldaláról a szőr az ultrahanghoz van leborotválva. A másik oldala is így néz ki. A mája másfélszeresére, veséi 3-4 szeresére nőtt, Vér volt a vizeletében, székletében, vérzett az orra, nehezített a légzése, 70 felett a szívverés, 40 felett a légzés, 40 a láz. A triglicerid szintje a normál 0,2 helyett 12 volt (30-szoros) és a többi is hasonló nagyságrendben szökött fel.”

Nézzük, mit ír a betegség tüneteiről az a tankönyv, amiből az állatorvosok is tanulnak:

„Heveny esetekben a testhőmérséklet hirtelen 41–42 °C-ra emelkedik és néhány napig állandóan ezen a szinten marad, vagy hullámzó lefutású. Egyes esetekben néhány nap múlva a hőmérséklet szubnormális szintre esik és az állatok elhullanak. Többnyire azonban az állatok tompultak, fáradékonyak és főként a hátulsó végtagok gyengesége miatt még állás közben is támolyognak. Vemhes kancák elvetélhetnek. A szívgyengeség következtében a látható nyálkahártyák pangásosak, szennyesvörös színűek, üvegesen duzzadtak. A nyálkahártyákon, főként a nyelv alsó felületén, apró vérzések láthatók, amelyek hosszú időn át felismerhetők.

Kórbonctan: A heveny szakaszban elhullott lovak savóshártyái alatt és a nyálkahártyákban testszerte kisebb-nagyobb vérzések találhatók. A lép hyperaemiásan duzzadt, pulpája sötétvörös színű és puha. A máj duzzadt, elfajult, a szívizom petyhüdt, fakó színű. A nyirokcsomók duzzadtak és vérzéseket tartalmaznak. A legjellegzetesebb, félheveny esetekben a lép mérsékelten megnagyobbodott, metszéslapja málnavörös színű, és rajta szemecskézettség észlelhető (szágólép). A máj erősen megnagyobbodott, szerecsendiószerű rajzolata van és barnás árnyalatú.”

Forrás: (Állatorvosi járványtan II., Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János)

 

Lovasok.hu: Az alapján, amit a tulajdonos Facebook bejegyzéséből lehet tudni, elég tipikus tünetei voltak a lónak.

NÉBIH, dr. Nemes Imre: A klinikán dolgozó állatorvos, illetve a hatósági állatorvos, aki látta, ők tudnak erről bővebben nyilatkozni. Azt szeretném pontosítani, hogy egy Facebook bejegyzés alapján nem jelenteném ki, még hogyha az a ló tulajdonostól származik is.

Lovasok.hu: Akkor soha nem is fogjuk megtudni, hogy mi okozta a ló tüneteit?

NÉBIH, dr. Szőgyényi Zsuzsanna: Igazgatás szempontjából irreleváns, hogy milyen tünetei voltak, mert szeropozitív volt két alkalommal, a vírust is megtaláltunk az állat szervezetében, onnantól kezdve igazgatás szempontjából teljesen mindegy, hogy volt-e jellegzetes klinikai tünete, vagy nem.

NÉBIH, dr. Nemes Imre: Fertőző kevésvérűségben beteg volt a ló, de nem biztos, hogy ez klinikailag is megjelent benne.

Ha ismét elővesszük azt a bizonyos járványtan tankönyvet, felmerülhet, hogy kizárólag igazgatási szempontból irreleváns, milyen tünetei voltak a lónak:

„A vérben a vírus a lázas reakció kezdetén éri el a legnagyobb töménységet. … A lappangási idő igen tág határok – 1 hét–3 hónap (többnyire 1–4 hét) – között ingadozik, és tartamában főként az átvitt vírus mennyisége játszik döntő szerepet. Heveny lázas rohamban szenvedő lóról átvitt fertőzés után többnyire 1–2 hét, láztalan, nyugalmi állapotban levő lóból átoltott fertőzés esetén pedig csak több hét múlva jelentkeznek az első lázas tünetek.”

Forrás: (Állatorvosi járványtan II., Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János)

Tehát: Egy heveny lázas rohamban szenvedő ló nagyobb valószínűséggel fertőz, mint a betegség félheveny, vagy idült szakaszában. De ha egyúttal a vonatkozó rendelkezésbe is belepillantunk, esetleg tovább szaporodhat a kérdőjelek száma:

456. § (1) Fertőző kevésvérűségben beteg az az egypatás állat, amelyen

a) a betegség klinikai tünetei jellemzően mutatkoznak, vagy

b) a klinikai tünetek nem kifejezettek ugyan, de amelynek a véréből, szöveteiből a kórokozót laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatták és/vagy amelynek vérsavója a huszonegy napos időközzel, két alkalommal elvégzett szerológiai vizsgálat mindegyikében pozitív eredményt adott.

(2) Fertőző kevésvérűségben beteg volt az az állat is, amelyen a boncolás, valamint a szövettani vizsgálat megállapítja a betegségre utaló elváltozásokat, függetlenül attól, hogy az állaton az elhullás vagy leölés előtt betegségre gyanút keltő tüneteket észleltek-e.

(3) Fertőző kevésvérűségre gyanús az az egypatás állat, amelyen a betegség klinikai tünetei nem jellemzőek ugyan, de a huszonegy napos időközzel, egymás után kétszer végzett szerológiai vizsgálat eredménye fertőző kevésvérűségre utal (mindegyike kétes eredményt adott vagy csak az egyik volt pozitív).

Forrás: 41/1997. (V. 28.) FM rendelet az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról

Tehát: a jogszabály szerint ha a ló klinikai tünetei nem egyértelműen jellemzőek az FKV-ra, akkor két, 21 napos időközzel elvégzett szerológiai vizsgálat eredményének kell utalnia a betegségre ahhoz, hogy fertőző kevésvérűségre gyanús állatról beszélhessünk.

 

NÉBIH, dr. Szőgyényi Zsuzsanna: A vele együtt tartott másik ló első vizsgálata megtörtént és negatív volt. Ugyanazon a településen még két helyen tartanak lovat, azoknak az állatoknak az első vizsgálata szintén negatív eredményt adott. Ugye ennek a betegségnek az a jellegzetessége, hogy vérszívó legyek terjesztik, illetve ha nem megfelelően jár el egy állatorvos, akkor mechanikusan is át lehet vinni a fertőzést egyik állatról a másikra, de ez azért nem annyira könnyű.

Lovasok.hu: Az adott településen folyamatosan figyelik és tesztelik a lovakat?

NÉBIH, dr. Szőgyényi Zsuzsanna: Igen, addig, amíg egyértelműen ki nem lehet zárni a betegséget, vagy egyértelműen meg nem erősítjük.

Lovasok.hu: Amit tudunk erről a lóról, hogy otthon tartották, otthon is született, utoljára tíz éve végezték el a kötelező vérvizsgálatát, nem jártak vele sem külföldre, sem versenyekre. Tehát elvileg nem járt olyan helyen, ahol megfertőződhetett volna. Március elsején került be Klinikára, előtte 2-3 hétig otthon kezelték, előtte fertőződött meg. Télen a vérszívó rovarok nem aktívak. Azt lehet tudni, hogy ez a ló mikor és hol fertőződhetett meg?

NÉBIH, dr. Szőgyényi Zsuzsanna: Mivel ennek a betegségnek nagyon hosszú a lappangási ideje – akár 180 nap is lehet -, azon a féléven belül bármikor megfertőződhetett. Azt nehéz megmondani, hol fertőződött meg.

NÉBIH, dr. Nemes Imre: A településen mindenki azt nyilatkozta járványügyi nyomozás keretében, hogy nem voltak sehol, nem érintkeztek semmilyen idegen lóval – így elég nehéz lesz bebizonyítani, hogy honnan ered a fertőzés. A további járványügyi nyomozás során, illetve a vérvételek segíthetnek feltárni a fertőzés eredetét.

Itt ismét utalnánk arra a bizonyos tankönyvre, ami szerint a lappangási idő jellemzően rövidebb:

„Tünetek. A lappangási idő igen tág határok – 1 hét–3 hónap (többnyire 1–4 hét) – között ingadozik, és tartamában főként az átvitt vírus mennyisége játszik döntő szerepet. Heveny lázas rohamban szenvedő lóról átvitt fertőzés után többnyire 1–2 hét, láztalan, nyugalmi állapotban levő lóból átoltott fertőzés esetén pedig csak több hét múlva jelentkeznek az első lázas tünetek.”

Forrás: (Állatorvosi járványtan II., Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János)

 

Lovasok.hu: A Szie-Áotk Lógyógyászati Tanszék és Klinika közleményei alapján a NÉBIH március 9-16. között vonta zárlat alá a Klinikát, de erről csak március 12-én jelent meg közlemény. Nem kellett volna már zárlat elrendelésével egyidejűleg értesíteni a lótartókat?

NÉBIH, dr. Nemes Imre: A létesítménynek egy része volt csak lezárva. Ez a kólikás istálló. Az ortopéd istállóját a kórháznak úgy ítéltük meg járványügyi szempontból a kollégákkal együtt, hogy nem kell lezárnunk, éppen ezért is lehetett onnan elengedni, hazaengedni a lovakat abban az időszakban is. A beteg állattal érintkezésbe került lovak a mai napig ott vannak a kólikás istállóban és folyamatos vizsgálat alatt vannak. Illetve amennyiben kedvező volt a vizsgálat eredménye és hazaszállításra kerültek, ott megfigyelés alatt vannak.

Ezen a ponton erősen eltér a NÉBIH-től és a Szie-Áotk Lógyógyászati Tanszék és Klinika álláspontja:

„A klinika területén tartózkodó minden lóból szerológiai vizsgálat zajlik, ennek negatív eredménye, valamint a klinika teljes területére kiterjedő fertőtlenítést követően minden remény megvan rá, hogy a jövő héttől a hatóság feloldja a klinika egész területére elrendelt zárlatot, és a klinika ismét 36 frissen fertőtlenített boksszal áll a beteg lovak rendelkezésére.” – áll a Szie-Áotk Lógyógyászati Tanszék és Klinika március 12-én megjelent közleményében.

Másnap, március 13-án pedig ezt írták: „A klinika zárlatát a hatóság hétfői naptól (március 16.) feloldja, kivételt képez a kólikás istálló, amely teljes zárlat alatt marad az elkövetkezendő 90 napra. Így március 16-tól ismét fogadni tudja az LTK a betegeket az állategészségügyi hatóság hivatalos engedélyének megfelelően.”

Említést érdemel az is, hogy a hatályos rendelkezés szerint külön szabályok vonatkoznak fertőzésre gyanús lovak szállítására is:

„A beteg, betegségre gyanús, fertőzött vagy fertőzöttségre gyanús állatot csak a járási főállatorvos engedélyével, levágás céljából vágóhídra és csak beteg állatok szállítására rendszeresített zárt gépkocsin szabad szállítani.”

Forrás: 41/1997. (V. 28.) FM rendelet az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról

 

NÉBIH, dr. Nemes Imre: Az ortopéd istállóban lévő lovakkal kapcsolatban tájékoztattuk a megyei igazgatóságokon keresztül az illetékes lótartókat. Járványügyi szempontból azért is mertük elengedni azokat a lovakat, amik ott voltak az ortopéd istállóban ugyanabban az időben, mert ezt a betegséget véres beavatkozások során lehet átvinni, illetve szúró legyek viszik át, tehát attól, hogy két ló egymás mellett van, ez a betegség nem biztos, hogy átterjed.

Lovasok.hu: A kezelő helyiség ugyanaz…

NÉBIH, dr. Nemes Imre: A helyiség közös, de nem egyszerre voltak benne a lovak. Mint ahogy mondtuk, nem lehet átvinni olyan könnyen a betegséget. Még egyszer mondom, hogy járványügyi szempontból nem kritikus az ortopéd istállóban lévő lovak fertőződése. Az egyetemen egyszer használatos eszközöket használnak, azzal nem lehet átvinni a vírust egyik lóról a másikra, messze voltak egymástól, a szúrólegyek aktivitása ebben az időszakban minimális volt, ezeket mérlegelve döntöttünk úgy, hogy igen, haza lehet engedni ezeket a lovakat.

A hétköznapi, nem lógyógyászati témájú könyveken edződött lótartó számára esetleg nyugtalanító lehet, hogy a fertőző kevésvérűség terjedésével kapcsolatban ennyire eltérőek a vélemények:

„Gyakorlati tapasztalatok arra utalnak, hogy a fertőzött ló váladékaival (az orrváladékkal, nyállal, vizelettel, bélsárral) is üríti a vírust, és azt fogékony lovak szájon át is felvehetik. Előfordulhat fertőzésátvitel fedeztetéskor is.”

Forrás: (Állatorvosi járványtan II., Varga János, Tuboly Sándor, Mészáros János)

Nem kellőképpen erős idegzetű olvasóknak pedig esetleg úgy tűnhet, hogy a NÉBIH esetleg saját magával sem ért egyet:

„Gyakorlati tapasztalatok arra utalnak, hogy a fertőzött ló váladékaival (bélsár, vizelet, nyál, orrváladék, ondó, hüvelyváladék) is üríti a vírust, és azt a fogékony lovak szájon át is felvehetik (pl.: zabla, közös etető, harapások) illetve fedeztetés során is átadhatják egymásnak. De az ilyen módon történő fertőzés ritkább, mert nagy mennyiségű vírus átvitele szükséges (pl. heveny lázas szakasz).

A vírus ellenben nagyon ellenálló beszáradt vérben 7 hónapig, vizeletben és bélsárban naptól védett helyen 10 hétig, füllesztett trágyában 4 hétig őrzi meg fertőző képességét.” – áll a NÉBIH március 13-án megjelent cikkében.

 

Lovasok.hu: A NÉBIH közleményében, illetve a vonatkozó szakirodalomban is az van, hogy az arra fogékony lovak szájon át is fertőződhetnek. Ennek a lónak vérzett az orra, nehezített légzése volt, tehát szinte élő porlasztóként juttatta a vírust a levegőbe.

NÉBIH, dr. Nemes Imre: Ezért van zárlat alatt a mai napig a kólikás istálló, mert ott történt a vérzés és ezért csak az ortopéd istállóban lévő lovakat engedtük haza. Annak van esélye, hogy a kólikás istállóban a leölt lóval vele együtt tartott lovak esetleg fertőződhettek, ezt az istállót ítéltük járványügyileg veszélyeztetettnek. De ha bezártuk volna az egész lókórházat, akkor az lenne a lovas társadalom legnagyobb problémája, hogy miért zárjuk be, és mi lesz a beteg lovakkal.

Lovasok.hu: Nyugat-európai esetek kapcsán pedig mindig azt lehet olvasni, hogy az érintett teljes létesítményt és az ott található összes lovat 90 napra zárlat alá vonják.

NÉBIH, dr. Nemes Imre: Igen, de mi itt járványtani egységnek a kólikás istállót tekintettük. Úgy ítéltük meg, nincs járványügyi kockázata annak, hogy az ortopéd istállóban továbbra is folytatódhasson a munka, különösen figyelembe véve a szúrólegyek aktivitását.

Lovasok.hu: Mi a lovasok, lótartók felelőssége a fertőző kevésvérűség elleni küzdelemben?

NÉBIH, dr. Szőgyényi Zsuzsanna: A lótartónak az a felelőssége, hogy ha bármilyen betegség gyanúját észleli a lován, jelentenie kell az állatorvosnak. Első körben a szolgáltató állatorvosnak, ha pedig valamilyen bejelentési kötelezettség alá eső betegség gyanúja felmerül, akkor a hatósági állatorvosnak. Tehát minden esetben, ha magas lázzal járó megbetegedés van, vérezgetés, vérszegénység tünetei jelentkeznek, akkor gondolni kell erre a betegségre.

Itt ismét visszautalnánk a cikk elején tárgyalt tipikus és atipikus tünetekre…

 

NÉBIH, dr. Nemes Imre: Mostmár az egyetem is jobban oda fog figyelni, hamarabb eszükbe fog jutni, hogy vannak bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző betegségek. A fertőtlenítés során a fából készült bokszokat – mivel azt nem lehet fertőtleníteni – megsemmisítettünk. Úgy fogják újraépíteni ezeket a bokszokat, hogy könnyen fertőtleníthetőek legyenek, tehát az egyetem is tanult ebből az esetből.

Nagyon sokat beszélgettünk az egyetem vezetésével arról is, hogy meg követelhető-e, hogy három éven belüli vizsgálata legyen a lónak, amelyik a Klinikára kerül és csak akkor fogadható. Abban maradtunk, hogy inkább oda kell figyelni a fertőző betegségek jeleire, mert egy beteg ló esetében elsődleges a gyógyítás, többek között állatvédelmi szempontból is.

Lovasok.hu: Hány ló kötelező vérvizsgálatát végzik el egy évben?

NÉBIH, dr. Nemes Imre: A lótartók 65-70.000 lóról beszélnek Magyarországon. A lóenar szerint ez 40-45.000. Évente körülbelül 17.000 vizsgálatot végzünk el. A lóállomány harmadát kell vizsgálni évente, de a 70.000-hez képest nincs meg. Ebben benne vannak a sportlovak is, akiket évente kell szűrni, tehát az állattartók fegyelme az nagyon gyér. A lovak egyedi azonosítása, a lóútlevél kiváltása és a kötelező vizsgálatok (mint pl. az FKV) szempontjából egyaránt.

Lovasok.hu: Vetettek már ki szankciót bárkire az elmúlt években az FKV szűrés elmaradása miatt?

NÉBIH, dr. Nemes Imre: 2010-ben volt egy nagy kampány, amikor sok év után megjelent ismét az FKV betegség Magyarországon. Ekkor felhívtuk a megyék és a lótartók figyelmét a vizsgálatok fontosságára. Azon lótartók esetében, akiknél a hatóság megállapítja a jogszabályok megsértését, első esetben figyelmeztetésben részesülnek, és felhívjuk figyelmüket, hogy végeztessék el a kötelező vizsgálatot. Nem a pénzbüntetés az elsődleges, hanem az, hogy el legyen végezve a vizsgálat.

Időközben: információ egy lovas állatorvostól

“Sajnálatos módon az FKV vizsgálatokat végző intézet adminisztratív okokból azonosítóval vagy mikrochipes egyedi jelöléssel nem rendelkező lovak vizsgálatát nem végzi el. Illetve nem végzik el azokat a vizsgálatokat sem, ahol a küldő iratról lemaradt valamilyen információ vagy az állatorvos által nincs láthatóan lepecsételve.

Ez érthető valahol, hiszen nemrégiben volt néhány olyan eset, hogy lókupecek Romániából vagy egyéb helyről származó lovakat vizsgáltattak meg így és az eredményeket másik lóval adták oda, merthogy a küldőn egy szám, jobb esetben még a ló neve szerepelt. A külföldről visszaérkezett panaszok miatt változott meg a rendszer, de a magyar viszonyokat ismerve ez a járványvédelmet egyáltalán nem segíti!”

Tehát azok a lovak, melyek lóazonosítóval és lóútlevéllel nem rendelkeznek, kötelező vérvizsgálaton sem eshetnek át, így minden szempontból “láthatatlanok” maradnak és fokozott veszélyt jelentenek a többi lóra.

2015.04.07

.

Zárszó:

A fertőző kevésvérűség nem csak a hatóság és az állatorvosok ügye, hanem ugyanúgy a lótartóké is. A lótartók felelőssége, a Te felelősséged, hogy megvédd saját lovadat és mások lovait is ettől a betegségtől. Mert nincs kezelés, nincs oltás, nincs mentség, nincs bocsánat. 

A tájékozottság és alaposság az egyetlen fegyvered, amivel küzdhetsz a fertőző kevésvérűség ellen. Élj hát vele.

A betegséggel kapcsolatos további információkért ajánljuk az alább felsorolt kapcsolódó cikkeinket.

 

 2015.04.03. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotó: Haga Zsuzsi
Frissítve: 2022.03. 29.

Hasznos tanácsok tereplovagláshoz

Határtalan szabadság, napsütés, virágillat és csend, amit csak a madarak éneke szakít meg – ló és lovas számára nincs is szebb dolog, mint egy kikapcsolódást jelentő tereplovaglás.

Indulás előtt

Kilovaglás előtt ellenőrizd felszerelésedet. Egy megrepedt csat vagy egy kilazult szíj akár balesethez is vezethet.

Terep előtt nem érdemes drasztikus zablacserét alkalmaznod, hiszen elég újdonságot jelent a ló számára a környezet, ezért szükségtelen gyarapítani ezeket. Ezenkívül pedig ne reménykedj abban, hogy egy élesebb zablával könnyebben megfogod a lovat terepen, hiszen amelyik lónál munkában is tíz méterbe kerül, mire felveszed vágtából ügetésbe, ott egy élesebb zabla terepen már nem segíthet. Érdemes tehát a lóval addig gyakorolni az átmeneteket, míg az teljesen érzékenyen reagál a segítségekre, és csak azután kockáztasd meg az első terepezést. Addig pedig a karámozás bőven elég kikapcsolódást nyújthat számára.

Ha mindenképp valamilyen segédeszközt kívánsz bevetni a tereplovaglás során, érd be egy martingállal, amely megkönnyíti a felvételeket, ugyanakkor, ha a ló valamitől hirtelen megijed, nem akadályozza, nem akadhat bele (nem úgy, mint egy kikötőszárba vagy segédszárba).

Indulás előtt lovad patkóját is ellenőrizd, hiszen egy meglazult patkó nem tart ki sokáig terepen.

Csak fokozatosan

Ha lovaddal nem dolgoztál tereplovaglás előtt, akkor itt is be kell tartani a 15 percnyi lépést, amíg ízületei bemelegednek. Egészségügyi szempontból tehát nem tanácsos rögtön vágtával indítani, azzal a céllal hogy kifáraszd a lovat.

Ha fiatal lovad van, terep előtt érdemes összeverbuválni egy tapasztalt lovasokból és lovakból álló csapatot, és így nekivágni az útnak, hiszen az állatok együtt nagyobb biztonságban érzik magukat.

Ha lehet, kerüld az aszfaltozott utakat, hiszen itt ijedség esetén nagy a csúszásveszély. Ne gázolj bele más vetésébe, szántásába, kaszálójába, hanem mindig maradj az úton.

Hazafelé hagyj elég időt lovadnak, hogy lépésben kifújja magát és leszáradjon.

Idomítás terepen

Terepen nem csak kikapcsolódni lehet, legyen szó hobbilovasról, vagy akár profiról. A játékos feladatok az erdőben, a mezőn javítják lovad lovagolhatóságát, elengedettségét és egészségének is jót tesznek. Az állandóan odadobott szárral való vágtatás viszont sem az izomzatot, sem a csontokat nem kíméli.

Vannak olyan lovasok, akik már az idomítás szó hallatán is elszörnyednek. Pedig az idomítás minden kiképzés alapja. Itt persze ne a vágtaperdülés rejtelmeire gondolj, hanem a ló gimnasztikáztatására, hiszen a terepviszonyok rendkívül változatos lehetőségeket kínálnak lovad tornáztatására.

  • Dombos vidék: A dombon való lemenet optimális segítség a ló összeszedésére. Arra kell csupán ügyelned, hogy lépésben teljesítsd ezt a feladatot, hogy a ló súlypontja mindenképp maga alá kerüljön. Az igazán meredek lejtők próbára teszik a ló egyensúlyát is. A dombon való felmenet a hátsó lábakat erősíti. Ezt is lépésben teljesítsd, így a hát és a far megerősödését érheted el.
  • Változó talajviszonyok: Ha egy lovat állandóan ugyanazon a talajtípuson tréningeznek, probléma adódhat abból, ha versenyen mélyebb vagy éppenséggel keményebb talajjal találkozik. E bizonytalanság kiküszöbölésre érdemes változatos talajokon lovagolni.
  • Egyenes, keskeny útszakaszok: Ezeket a részeket hajlításokkal dobhatod fel leginkább. Vállat be, farat be, vállat ki, ezek mind olyan feladatok, amelyek elengedtetik a lovat. Az elengedettségen és az összeszedettségen más módon is lehet segíteni, az ilyen keskeny egyenes utakon. Kihasználva a lovak ilyen utakon való átlagosnál kicsit nagyobb menőkedvét, iramváltoztatások, iramfokozások, félfelvételek, átmenetek segítenek ellazulni, illetve gyakorolni, hogy ne szaladjon el a ló, ha meglátja a nyílt terepet vagy a hosszú egyenest.

  • Kanyargós utak: Ha egy út többször élesen kanyarodik, jó alkalmat kínál a hajlítások, vagy akár az ugrásváltás gyakorlására. Noha a lovak ilyenkor szinte maguktól átugranak helyes lábra, finom segítséget azért adhatsz, a feladat teljesítését pedig mindenképp dicséret kövesse.
  • Mezők: A mezőn való lovaglásból a ló korától függően eltérő előnyök származnak. Fiatal ló könnyebben megtalálja a lovas alatti egyensúlyt a természetes környezetben, mint a négy fal között. Fontos viszont, hogy egyenletesen tartsd két csizmád közt, és ne hagyd elrohanni. Egy kiképzett díjlóval például azért érdemes mezőn feladatokat gyakorolni, mert itt garantáltan nincsenek betűk vagy négyszög, melynek megszokott pontjain szinte mindig ugyanazok a feladatok fordulnak elő. Így a ló is megtanul jobban odafigyelni a segítségekre, hiszen nem tudhatja előre, hogy mi következik.
  • Fák: Ha fák mellett visz az utad, érdemes közülük egyet kinézni és körülötte kiskört vagy körszűkítést gyakorolni bármely jármódban. Egy fasorban pedig adja magát a kígyóvonalak gyakorlása.

 

Forrás: Zimmermann Barbara cikke a Nemzetközi Lovas Magazin 2003. májusi-júniusi számában
Frissítve: 2023.05.05.
Fotók: Canva

Világklasszis lovak repültek Miami tengerpartjára

Számos ötcsillagos versenyló és világhírű lovas landolt Miami repülőterén, hogy részt vehessen a 2015-ös Longines Global Champions Tour különleges első fordulóján, melyet a hullámzó óceán mellett rendeznek meg.

Az Emirates Légitársaság és a bajnokság hivatalos szállító ügynöksége, a Peden Bloodstock mindent elkövetett a versenylovak és csapatuk kényelmes és zökkenőmentesen utazásáért.

Mintegy 220 ló száll versenybe a csodálatos 10. évfordulóját ünneplő Longines Global Champions Tour díjaiért és közülük jó páran egészen Európából repültek a nem mindennapi látványt nyújtó versenyhelyszínre.

Repülés közben igazi első osztályú élményben lehetett része a négylábú atlétáknak.

A Peden Bloodstock vezérigazgatója, Martin Atock elmondta: “Az utazás alatt egyetlen célunk az volt, hogy olyan zökkenőmentes és kellemes légkört teremtsünk a lovaknak, amennyire ez csak lehetséges. Amikor egy fapados légitársaság alacsony költségvetésű járatán repülsz, és látod a hosszú, kígyózó sorokat, szerény kiszolgálást, a szűk ülőhelyeket a gépen, akkor feszült leszel, alig várod hogy átvészeld a hosszú utat és fáradtan érkezel az úticélodhoz… Ugyanez a helyzet, amikor lovakkal repülsz.

Annak érdekében, hogy biztosítani tudjuk a lovak kényelmét, mindvégig első osztályon utaznak, tágas, elválasztott, biztonságosan rögzített lószállító konténerekben egy másik ló társaságában. Folyamatos ellenőrzésükről fedélzeti állatorvosok és légi állatgondozók gondoskodnak. A rakodótér folyamatos légkeveréssel 17 Celsius fokos hőmérsékleten van tartva, hogy a lovaknak ne legyen túl melegük, és folyamatos széna hozzáférést és rendszeres itatást biztosítunk számukra, hogy minimális stressz érje őket az út során.

A legjobb lovak és lovasok küzdenek meg a 879.000 dolláros díjért a világhírű Longines Global Champions Tour-on, mindössze néhány méterre az óceántól.

2015.03.31. Horváth Annamai, Lovasok.hu
Forrás: Globalchampionstour.com
Frissítve: 2023.03.20.
Fotó: Canva

Lóháton a suliban – eltiltották a romantikus fiút

Nem mindennapi módját választotta egy kaliforniai srác, hogy elhívja szíve választottját a középiskolások életének legfontosabb eseményére, a végzős bálra. Miguel Gonzales lóháton várta a kiszemelt lányt az iskola előtt, hogy feltegye neki a nagy kérdést.

A 17 éves Miguel biztosra ment, amikor lóháton tette fel a nagy kérdést Catalina Hernandez-nek: “Ellovagolnál velem a végzős bálra?” A Miltipas Gimnázium végzős diákja cowboy-nak öltözve, csizmában és kalapban, egy Romeo nevű lovon várta kiszemeltjét, a gimnázium előtt. Catalina futva érkezett az osztályteremből és természetesen igent mondott.

Az iskola igazgatóját viszont nem vette le a lábáról a romantikus gesztus és két napra eltiltotta az iskolalátogatástól Miguelt. A felfüggesztést azzal magyarázta, hogy a ló potenciális veszélyt jelentett más tanulókra, akik ugyanazon az úton sétáltak.

A kreatív tinédzser csak azt sajnálja, hogy nem tájékoztatta előre az igazgatót nagyszabású tervéről, és nem volt olyan alternatív terve sem, amivel megúszhatta volna a büntetést.

A felfüggesztés ellenére Gonzales engedélyt kapott, hogy részt vehessen a bálon lóimádó választottja oldalán.

2015.03.30.
Forrás: abc7news.com
Frissítve: 2023.03.07.
Fotó: Canva

Conway Boko nyerte a Cyrano Díjat az Ügetőn

Conway Boko (Hajnal Tibor) biztosan nyerte a Cyrano Díjat március 28-án az Ügetőn, mögötte CS Hopes Are High (Michael Hönemann) és Uma Combo (Tomaz Osterc) lettek a helyezettek.

Összefoglaló a 2015. március 28-i versenynap futamairól

1. futam:

Nem indult: (2) Oli Sun.
Jól kezdtek az élről fordulók, közülük is Jákfa volt a leggyorsabb, de az első egyenesre már Sholty Csabi érkezett elsőként. Riviéra Dream zárkózott fel a negyedik helyre, jól tartotta magát még Knock-down és Prometheus is. A túlsó oldalon Magiszter indult el, Riviéra Dream a mezőny végére esett vissza. Sholty Csabit Magiszter támadta, de megverni nem tudta, Knock-down jött fel harmadiknak.

Befutási sorrend: Sholty Csabi (3) – Magiszter (9) – Knock-down (1)
Győztes idő: 22,3

2. futam:

A gyors Királyhágó szokás szerint jól indult, mögötte Milli Nevi és Mikes helyezkedtek és a második sorból induló Maya Goal is szépen zárkózott, a sort Medália és Ottey Boss zárták. Maya Goal és Királyhágó kettőse érkezett elsőként a finisbe, előbbi volt az erősebb és nyerte a futamot, Mikes szaladt fel végül másodiknak, Királyhágó lett a harmadik.

Befutási sorrend: Maya Goal (10) – Mikes (8) – Királyhágó (11)
Győztes idő: 20,4

3. futam:

A start után Rafael Bit hibázott és kiesett a versenyből. Rocket Boy, Prudy, Filipana Goal és Oldtimer Diamant négyese helyezkedett az élen, Spulni versenyzett kiszakadva. A túlsó oldalon Harlynda és Prudy indítottak támadást, a befutóban pedig  Rocket Boy robbantott és meg is nyerte a futamot. Prudy jött fel másodiknak, Oldtimer Diamant lett a harmadik.

Befutási sorrend: Rocket Boy (5) – Prudy (2) – Oldtimer Diamant (3)
Győztes idő: 17,7

4. futam:

Kaotikusra sikerült a nap negyedik futama, sok hibázó ló volt. Csak a harmadik próbálkozásra lett jó a start. Trencsén indult a legjobban és végig vezetve nyerte a futamot. A renegeteg hibázó lónak köszönhetően Sholty Geri fel tudott jönni másodiknak, Topáz Lady  lett a harmadik.

Befutási sorrend: Trencsén (8) – Sholty Geri (14) – Topáz Lady (10)
Győztes idő: 24,8

5. futam:

Hajtóváltozás: (1) – Open kocsijában Gyolai Zoltán helyett Deixler Kálmán.
Nótás Fanti hibázott az első kanyarból kijőve és kiesett a versenyből. Nelli Gull kezdett a legjobban, mögötte Norman ügetett, kettesfogatokká rendeződött a mezőny. A túlsó oldalon Old Shatterhand ment fel a vezető ló mellé és Naomi is megjelent. A nap eddigi legszorosabb finisét láthattuk. A végig vezető Nelli Gull nyert, Old Shatterhand lett a második, Naomi a harmadik.

Befutási sorrend: Nelli Gull (3) – Old Shatterhand (9) – Naomi (7)
Győztes idő: 19,7

6. futam:

Nem indult: (12) Anna Milau.
Uma Combo vette a legjobb startot, majd Conway Boko, Amazing Lobell és CS Hopes Are High volt a sorrend. Conway Boko a tribün előtti egyenesben átvette a vezetést. A mezőny három részre szakadt. Az utolsó 500 méterre érve Uma Combo fáradni látszott, a helyét CS Hopes Are High vette át. Conway Boko magabiztosan nyerte a futamot, CS Hopes Are High lett a második, Uma Combo megőrizte a harmadik helyet.

Befutási sorrend: Conway Boko (7) – CS Hopes Are High (8) – Uma Combo (4)
Győztes idő: 17,8

7. futam:

Chevallier SR hibázott a start után és kiesett a versenyből. Red Bull kezdett a legjobban, mellé Serial Killer NP ment fel, majd Santana, Ramona Vita, Padova, San Francisco és Shark WF volt a sorrend. Ramona Vita a második kanyarban hibázott és kiesett a versenyből. A vezető négyes meglépni látszott a túlsó oldalon, Red Bull, Serial Killer NP, San Francisco és Santana négyeséről volt szó. Az utolsó kanyarban Serial Killer NP vette át a vezetést, őt San Francisco támadta a befutóban, majd Santana és Red Bull érkeztek. A Versenyintézőség a futam után a célon elsőként áthaladó Serial Killer NP-t tisztátalan ügetés miatt diszkvalifikálta, így San Francisco lett a nyerő, mögötte Santana és Red Bull lett a sorrend.

Befutási sorrend: San Francisco (6) – Santana (2) – Red Bull (5)
Győztes idő: 18,4

8. futam:

Professzor kezdett nagyon gyengén, Salto Du Bouffey pedig galoppal kezdett és kiesett a versenyből. Exxon Valdez és Jubilee Hut vették a legjobb startot, mögöttük is kettesfogatokká rendeződött a mezőny. Az első egyenesben Rozália és Spartacus hibáztak, kiestek a versenyből, a mezőny végén a két istállótárs, Pinokkió és Kentucky Girl helyezkedtek. A befutóban indultak meg többen is, végül Renoir Lag lett a nyerő, Jubilee Hut a második, Priscilla a harmadik.

Befutási sorrend: Renoir Lag (9) – Jubilee Hut (5) – Priscilla (6)
Győztes idő: 21,2

 

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. április 4-én szombaton 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!
Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.03.30. Forrás: Kincsem Park
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.09.11.

 

Lovas katonák lepték el Hatvant

150 hagyományőrző a hatvani csata 166. évfordulójának alkalmából rendezett lovas hadbemutatót a hatvani Népkertben.

Már hagyománnyá vált, hogy a hatvaniak minden tavasszal megünneplik az 1849. április 2-i hatvani csata hőseit.

A csatabemutató március 28-án, szombaton 150 hagyományőrző szereplésével, rengeteg lovassal, ágyúkkal, látványos robbanásokkal zajlott.

A felejthetetlen napot a CSÍK Zenekar élő koncertje zárta.

2015.03.30. Forrás: Hirado.hu,
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.03.29.

 

Reining és elemei

Reining és elemei

 

A reining díjlovaglás western stílusban, vágtában bemutatva. A program elemeinek alapját az igazi „ranch-munka” során adódó feladatok szolgáltatták. A gyors és lassú vágtában bemutatott szabályos körök, az ugrásváltás, a Spin, a Sliding Stop, a Rollback és a hátraléptetés minden reining programban szerepelnek meghatározott sorrendben és helyen.

A reining bemutatási módja emlékeztet ennek a sportnak az eredetére: például a legtöbb versenyen az egykezes szárhasználat kötelező. A különböző feladatokat laza száron kell végrehajtani. A laza száron dolgozó lovaknál a szárak hatása nem a zablán keresztül jelentkezik, hiszen a szárak „lógnak” és nem feszesek. A ló a nyaka két oldalán érzi, hogy a szárak miként mozdulnak – előre, hátra, jobbra, balra, felfelé vagy lefelé – és többek között ezeken a jeleken keresztül érti meg a lovas kéréseit. Természetesen, mint más lovaglási stílusnál, itt is nagy jelentősége van a testsúly- és lábszársegítségnek, sőt a kengyelek elmozdulásának iránya is segítségadásként működik. Egy jól kiképzett westernlónál ezek a segítségadások szinte nem is látszanak vagy teljesen észrevétlenek maradnak a szemlélő számára.

A reining elemei

A kör

A köröket vágtában kell lovagolni megadott útvonalon és meghatározott sebességgel. A kör lovaglása során a lovas által adott segítség mennyisége mutatja meg, hogy a lovasnak milyen a kontrollja a ló felett. A feladat nehézsége a gyorsaság növelésével fokozódik. Tovább nehezíti a feladatot, amikor a nagykörön lovagolt gyors vágtából lassú, kiskörön való vágtába kell átváltani – mindezt hosszú száron, láthatatlan segítségadással! A lovas ilyenkor pusztán testsúlysegítséggel, illetve a kengyelekkel adott jellel állítja vissza a lovat rövid vágtába, nem pedig a szárak felvételével. Egy jól képzett lónál ez egy igen gyors átmenetet jelent, a ló gyors nagykörről hirtelen vált lassú, rövid vágtába. Minden körnek van egy közös pontja a pálya közepén. A jobb és bal kézre lovagolt körök nagyságának és tempójának meg kell egyeznie, miközben ügyelni kell a feladatban megadott sorrendre is.

Ugrásváltás

Az ugrásváltást a programban megadott helyen kell végrehajtani úgy, hogy közben a tempó ne változzon. A reining feladatsorok nem csak a lassú, összeszedett vágtából történő ugrásváltást követelik meg, hanem gyors vágtában is meg kell tudni oldani problémamentesen a feladatot. Az elülső és hátulsó lábaknak egyszerre, ugyanabban a vágtaugrásban kell váltaniuk.

Spin

A Spin a belső hátulsó láb körüli 360°-os gyors fordulat, miközben az elülső lábak keresztezik egymást. A hivatalos reining versenyeken legtöbbször négy spint kell végrehajtani jobbra is és balra is. A bírók a mozgás ütemességét, gördülékenységét és gyorsaságát pontozzák.

Sliding Stop

Jelentése: csúszó stop. A lovat gyors vágtából Sliding Stoppal állítják meg, miközben a ló a hátulsó lábaival egyszerre maga alá lép, ebben a pozícióban megtartja, és megállásig csúszik rajtuk. A ló háta a stop alatt gömbölyű kell, hogy legyen, és az elülső lábaival szabadon kell mozognia. Egy legendás Quarter Horse mén – Hollywood Jac 86 – Amerikában az egyik versenyen több mint 15 métert csúszott a hátsó lábain! Természetesen a megállást sem a szárak meghúzásával éri el a lovas.

Rundown

A Rundown a Sliding Stop előtti gyorsítási fázis. A jó Sliding Stopot egy egyenletes és kontrollált, vágtában történő iramfokozás előzi meg. A Rundown végén az iramnak akkorának kell lennie, mint amilyen a gyors nagykör volt.

Rollback

A Rollbacket a Sliding Stop befejezése után rögtön végre kell hajtani. A Rollback a ló hátulja körüli 180°-os fordulat; gyakorlatilag egy ugrásszerű gyors mozdulattal a ló az ellentétes irányba fordul és továbbhalad. A ló a Rollback kivitelezése előtt sem előre, sem hátra nem léphet el, utána pedig rögtön a helyes lábra kell egyenes vonalon tovább vágtáznia.

Hátraléptetés

A hátraléptetés során a lónak egyenesre állítva, egyenes vonalon kell haladnia több mint három métert és minél gyorsabban. A ló itt is testsúlysegítségre, illetve a kengyelekkel adott jelre lép hátra, nem pedig a szárak meghúzására.

A reining szépsége nem csak a manőverek kivitelezésének módjában rejlik, hanem abban is, hogy a ló a hosszú száron történő hirtelen fordulatok, a gyors vágták, a több méteres sliding stopok után sem válik izgatottá, és teljes mértékben nyugodt marad. Ezt a reining feladatsor teljesítése során bizonyítania is kell, hiszen a programban előírják, hogy bizonyos manőverek végrehajtása után a lónak kis ideig nyugodtan várakoznia kell. Ez annyit jelent, hogy például két gyors vágtában történő nagykör és egy lassú kiskör után középen megállva, szinte mozdulatlanul kell állnia hosszú száron. Mindezen túl a teljes program befejezését is nyugodt várakozással kell jeleznie a ló-lovas párosnak.

A nagy reining versenyek hangulata teljesen más, mint amit az európai ember megszokott. A nézők a pályán lévő „western díjlovasokat” hatalmas lelkesedéssel, hangos füttykoncertekkel biztatják a gyorsabb vágtákra, spinre, a több méteres és igen látványos sliding stopokra, és harsány ováció hallatszik egy-egy szép lassú vágtára történő visszaállásnál vagy ugrásváltásnál. Ez a hangulat elengedhetetlen része a reining versenyeknek

 

Forrás: www.westerninfo.hu
Frissítve: 2023.08.29.
Fotók: Canva

Tokio

Tokio

 

Talán több, mint száz-millióan vannak, akik tudják, hogy Tokió egy világváros, s talán kevesebb, mint száz-ezren vannak, akik tudják, hogy 100 évvel ezelőtt volt egy másik Tokio (rövid o-val) is, egy Európa-hírű „csoda-telivér”, egy magyar versenyló, melyről származása, külleme és képessége alapján verhetetlenséget reméltek a kortárs „zöld-gyep” rajongók.

Micsoda évtizedek voltak a komor Bach-korszakot követő évek, év-tucatok. Ezek a magyar versenylótenyésztés és futtatás aranykorának is nevezhetők, a Kincsemmel, Kisbérrel, Patiencével, Beregvölgygyel, Budagyöngyével, Fenékkel, Tokioval teletűzdelt versenylovakkal, a regényhőssé színezhető – Kinsky Károly, Szemere Miklós, Hesp Róbert, Benson Vilmos, Bonta Ferenc, Janek Géza – magyarított szakemberekkel, a hites krónikás és legendaszövő – Hoeller B. Móricz, dr. Tonelles Alfréd, Őszi Kornél, dr. Halász György, Török Imre, Heltai Jenő – tudósítókkal.

Szép remények

De közelítsünk vissza a sajátos sorsú Tokiohoz. Tenyésztője, Frohner János – a nincstelen pincérfiúból kedvező házasság és rátermettség útján a bécsi Imperiál Hotel tulajdonlásáig iperedve – a mai Angyalföld Tarna-réti udvarházában létesített ménest. Származásmániás tenyésztői koncepcióját, a szerényebb versenyteljesítményű, olcsóbb lovak vásárlásával, párosításával élte ki. Így született a BuccaneerKincsem nagyszülők véréből Tokio, a rakoncátlan pej méncsikó. A yearling próbái és versenykarrierje a tatai tréningtelepen, majd a freudenaui versenypályán, Planner mesternél indult. Majd, új tulajdonosa, a „piros szegfűs, sárosi gavallér”, Péchy Andor pénzhajhász menedzselésével folytatódott. Óriási összegeket nyerve bejárta Európa versenytereit. Ívelt nyakú, magabiztos, 23 nagyverseny győzelmét 8 konyító fülű, makacsul ellenszegülő veszteséggel vegyítette. Futókedvében lelépte a legnagyobb ellenfeleit is, máskor irányíthatatlanul kitört, leblokkolt, sereget hajtott. Bolondériája néha a reggeli tréningnél is előtört, ekkor „butacsirás” erővel nekitámadt a neki nem tetsző lovaknak is.

A nagydíjak sorából is kiemelkedő győzelmei: Bécsi Derby (feltartva, 10 hosszal), Baden-Badeni Nagydíj (topp-súllyal, sétálva), Berlini Nagydíj (igen könnyen).

Problémák

A képesség és készség nem volt mindig szinkronban! Néha „heveder-szoros” mutatványokkal állt ellen lovasa akaratának. Híveinek a legnagyobb „fityiszt” az őszi, angliai két futásakor mutatta. Pedig a „csoda-ló” hírével érkezett mén reggeli sebességét – ahol a jól-menő bérelt edzőpartnerét utcahosszal leelőzte – elismerően megcsodálta a walesi herceg is. Az angolok is hittek – és csalódtak – a „Hungarian Kincsem” reinkarnációjában. S a következő év sorozatgyőzelmei között is akadt egy baki. A Szent István díjban a látványos térelőnye ellenére, a célban megelőzte istállótársa – Ignácz – robbanó bukméker-hatással.

A „lábkopott” hatéves Tokiot – a másik regényalak, Baltazzi Arisztid ménesébe – Napagedlába osztották be fedezőménnek, ahol számos jó-képességű nemzetközi nyerőt nemzett, de a nagy elődökhöz – és magához mérhetőkkel adós maradt. (A történelem néha ismétli önmagát?!)

Majd jött az első nagy háború, és utána már másik „dimenzióban” osztályozták a magyar galoppsikereket.

Néhány emlékeztető idézet a krónikásoktól

Dr. Halász György: „Tokio kétségkívül egyike volt a legjobb lovaknak, amelyet valaha is neveltek Magyarországon”.

Őszi Kornél: „A nagy Tokio feltűnése évekig beragyogja a telivér eget… s el lehet mondani, hogy fénykora, kulminációja versenysportunknak… Tokio mindent olyan stílusban nyert, hogy megkísérlik vele Cambridgshirt. Győzelmét az egész világ, még az angol is biztosra veszi, ám mégis vereség éri… enélkül tenyésztésünk megint diadalra villant volna Angliában. Hiába az unoka képességében méltó az ősanyához Kincsemhez, de nem az a konstrukció, ez okozza a vereséget”.

Török Imre: “Tokio nem érte el apai nagyanyja, Kincsem dicsősségét, a veretlenséget, holott tudása révén méltó volt erre.”

S végül, a mindig jelenlévő kortárs – Heltai Jenő – csipkelődő, verses tudósítása:

„Tokio

Híres lónak lenni,
Nem nehéz e pálya –
Ha az ember, úgy amint te
Kincsem unokája.

Ilyenkor a trainer
Szellőtül is oja
S meg van mindjárt eleve a
Nagy konneksziója

Megmarad sokáig,
Akármennyit veszt ő,
Szép reményre jogosító
Tehetséges kezdő.

És amikor először
Jutna diadalra,
Száz poéta gyújt körülötte
Győzelmi dalra.

Így jártál te is, te
Előkelő pej mén,
Az orrodat jó sokáig
Csavarta a tömjén.

Mire híre jött, hogy
Angliába indulsz,
Fejed körül száz akkora
Lett a lói nimbusz.

S mikor levertek,
Csúnya volt az érzet!
Elszenvedtünk volna inkább
Még egy Königraetzet…

No de – mondogattuk –
Nem nagy a hibája…
Itthon a nagy István-díjban
Majd kireparálja…

Ki is reparálta
Oly erősen, hogy na!
Egyre több lesz a blamázsi,
Ahelyett, hogy fogyna.

Bátor messze maradt
Mögötte a víg Watts,
De lehúzta csúnya mód egy
Ifjú stréber: Ignácz.

Csúnyán lefülelte
A legendák hősét,
Oda mind-e lói-nimbusz,
Oda a dicsősség!

Mondják, még az éjjel
A boxában otthon
Egy idegen, Tokionkat
Jól elverte titkon.

És az idegenben
Többen felismerték
Halhatatlan Kincsemnek
Hazajáró lelkét!”

Írta: Váczi Ernő
Forrás: Magyar Lovas Kör, www.magyarlovaskor.hu
Frissítve: 2023.05.12.
Fotók: Canva

Baranta

Baranta

 

Az úgynevezett baranta egy igazi magyar történelmi harcművészet, mely ötvözi a honfoglalók hagyományaitól kezdve a magyar jelleggel megalkotott katonai közelharc eredményeit.

Elsősorban a magyar történelem során élt harcos rétegek (végváriak, hajdúk, székelyek, őrségiek), a betyárok és a pásztortársadalmak (juhászok, gulyások, kondások, csikósok) mozgáskultúrájára építkezik.

A hagyományőrző csoportok feladatuknak tekintik, hogy a tradicionális magyar harcművészettel megismertessék a nagyközönséget, és népszerűsítsék azt a fiatalok körében, valamint, hogy a hagyományőrző versengések tovább színesítsék a nagy történelmi múlttal rendelkező városok programkínálatát.

Évente megrendezésre kerül az Országos Tradicionális Baranta Harcművészeti Bajnokság. A rendezvény a 9-18. század közötti történelmi magyar harci értékek megőrzését, gyakorlati jellegű továbbfejlesztését célozza meg szakmai találkozó és verseny formájában, ahol eldöntésre kerül gyalogos és lovas kategóriákban a nyílt magyar bajnoki cím. A lovas kategória versenyszámai: lovasíjászat, ló harci kezelési bemutató, lovasbirkózás, szálfegyverek lóról, lovas harci verseny, lovas gyorsasági verseny.

 

Frissítve: 2023.04.28.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés