Kezdőlap Blog Oldal 353

A Google nem lóbarát

Halálra rémült egy ló a Google-tól Finnországban. Pontosabban a Google Street View kameráival ellátott tarkabarka autójától rettent meg annyira a derék hátas, hogy lovasát hátrahagyva elvágtatott.

A Google Street View tele van érdekes, sőt, egyenesen meghökkentő jelenetekkel, csak meg kell találni őket. Ezúttal egy olyan lovas történés látott napvilágot a keresőóriásnak köszönhetően, ami bármelyik lovassal megtörténhetett volna. Egy egészen hétköznapi történet azonban rögtön halhatatlanná válik és bejárja a világhálót, ha a Google örökíti meg.

Nézd végig a képeket, ha kíváncsi vagy a teljes történetre!

A Google Street View autója a finnországi Sievi közelében egy földúton haladt, amikor az út szélén megjelent ló és lovasa.

A közeledő autótól a ló megijedt és sarkon fordult.

Majd pánikszerűen menekülőre fogta

És igyekezett mihamarabb biztonságos távolságba kerülni, bármi áron.

Akkor sem torpant meg, amikor lovasa leesett, hanem egyszerűen elvágtatott.

A történet folytatása innen már kérdéses. Egyes források szerint az autó sofőrje valószínűleg megállt, hogy megnézze, nem sérült-e meg a lovas, és a kamerák megörökítették, hogy a lovas a saját lábán közeledik ismét az autó felé.

Ennek azonban más éles szemű megfigyelők ellentmondanak, hiszen a leeső lovas világos dzsekit viselt, míg az egyik közeledő alak piros, a másik valamilyan más sötét színű kabátot visel.

Egy biztos: a Google Street View autóit elnézve a lovat igazán nem hibáztathatjuk semmiért.

A lovas pedig elmondhatja magáról, hogy rossz időben volt rossz helyen, így az esését tényleg mindenki látta. Az eset ugyan még 2009-ben történt, de csak most bukkant rá egy felhasználó.

2016.04.26. Forrás: DailyMail
Frissítve: 2022.07.25.
Fotók: Google

Linzer helyett érmeket hoztak lovasaink Linzből

Ifj. Szuhai Péter, Szász Sándor, ifj. Tóth László és Szuhai Gyula az ebelsbergi pályán kezdte a szabadtéri szezont. Két héttel Ausztria CSIO-ja előtt ugyanis hagyományosan CSI * és CSI** versenyeket rendeznek Linzben négy napon keresztül.

Ifj. Tóth László és Toll Forgó a 2015-ös budapesti CSIO-n

Az ifjúsági versenyszámban Hevesy Barnabás tanítványa, ifj. Szuhai Péter kitűnően teljesített, első két nap Turbo Breakerrel győzött, majd a Nagydíjban a szürke Lamborginivel a második helyen zárt.

Felnőtt válogatottaink közül Szász Sándor 130 cm-en nyerni tudott a negyvenkét fős mezőnyben Schimmelchen nevű lovával. Emellett Luftikus Boy, Looking For You és Pippalotta nyergében is értékes helyezéseket szerzett.

Ifj. Tóth László a Nagydíjban Isitivel öt hibaponttal végzett, más versenyszámokban Toll Forgóval, Fausstal és Best Now or Neverrel került dobogóra és az élmezőnyökbe.

Szuhai Gyula a fiatal lovaknak rendezett versenyszámban a hat éves Casino Goldal első helyet szerzett.

2016.04.26. Forrás: Díjugrató Szakág

Pokolian jó telivérek a galoppon

A cudar időjárás ellenére nagyon szép futamoknak lehetett szemtanúja a nézősereg a vasárnapi galoppon: az Alagi Zsokéiskola egy újabb növendéke debütálhatott, több futam is hozta a papírformát, de meglepetés helyezések is jutottak bőven kiosztásra.

Már a második futam is hozott izgalmakat bőven.

A Szenttamási istálló háromévese, Mr Marbin, nyergében Paizs Gáborral, végig jó versenyt futva, magabiztosan nyerte nap főfutamát, a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt. Spider Girl és ifj. Kozma István, valamint Nocle Pata és Goran Mesetovic szerezték meg a helyezéseket.

Összefoglaló a 2016. április 24-i galopp futamokról:

1. futam – Gróf Zichy János Géza Emlékverseny Hendikep I. rész:

A nap első futamában debütált Huszár Korinna, az Alagi Zsokéiskola ifjú növendéke. Papírsárkány ugrott ki a legjobban a gépből és vállalta magára a vezetést, mögötte Sasheverő és Abu Dhabi kettőse galoppozott, Brahy lánya és New Gift volt a további sorrend. Papírsárkány meglepetésre több hosszas előnnyel fordult a befutóra, ahol azonban megindult a favorit Abu Dhabi és megnyerte a futamot, a célig pedig Brahy lánya is leelőzte a sokáig vezető Papírsárkányt.

Befutási sorrend: Abu Dhabi (4) – Brahy lánya (3) – Papírsárkány (8)

Abu Dhabi a befutóban bevetette magát és megnyerte a futamot.

2. futam – Herceg Odescalchi Béla Emlékverseny Hendikep: 

Thor vállalta a vezérló szerepét a start után, ami összességében mindenkinek jól sikerült. Mögötte Laguna galoppozott, mellé Bon-Bon zárkózott fel, majd Lara és Budavár következtek, a mezőny végére Noblesse Uni esett vissza. Thor nagyon könnyen galoppozott az élen. Amikor befordultak a célegyenesbe, mögötte nagy volt a tolongás: Bon-Bon, Budavár és Lara szinte fej-fej mellett galoppoztak és az utolsó pillanatokban megjelent Noblesse Uni is és a célig könnyűszerrel előzte meg Thor-t, Budavár lett a harmadik.

Lejelentették: Mirabolán (2) és Máramaros (7)
Befutási sorrend: Noblesse Uni (4) – Thor (8) – Budavár (5)

Noblesse Uni az utolsó pillanatokban indult meg, de könnyen előzte meg az addig vezető Thor-t.

3. futam – Gróf Csekonics Gyula Emlékverseny: 

Zanyetta ugrott ki a legjobban a startgépből, azonban a kanyar után már Mátka és Barabau kettőse galoppozott az élen és jelentős előnyre tettek szert. Mire az átjáróhoz értek, már kb. 10 hosszal vezettek a harmadik helyen lévő Enviable-lel szemben. Az utolsó métereken Barabau volt a gyorsabb és egy nyakhosszal nyerte meg a futamot, nagyon messzi harmadiknak Zanyetta haladt át a célvonalon.

Befutási sorrend: Barabau (4) – Mátka (6) – Zanyetta (2)

Barabau és Mátka csatázott a dobogó legfelső fokáért.

4. futam – Gróf Zichy János Géza Emlékverseny Hendikep II. rész:

Pannonstar DL nehezen állt be a gépbe, viszont annál jobban ugrott ki és rögtön élre állt. Mögötte Napfáklya, Night Boy, Pink és Larion voltak, a mezőny végén a nagyon gyengén kezdő Baltimore galoppozott. Pannonstar DL és Fülöp Adrienn a célegyenesben nagy fölénnyel zsebelhette be az aranyérmet, kisebb meglepetésre Pink galoppozott fel, nyergében Suták Csengével másodiknak, a harmadik díj pedig Larion-é és Szalai Mónikáé lett.

Befutási sorrend: Pannonstar DL (5) – Pink (2) – Larion (1)

Pannonstar DL a célegyenesben rátaposott a gázpedálra.

5. futam – Gróf Hunyady József Emlékverseny Hendikep:

Heedy, Prince Angelo, Parsec, Teno és Staféta kezdtek helyből gyorsan, Olatist pedig gyengén. Heedy és Parsec kettőse állt élre a túlsó oldalon, Staféta és Teno voltak közel hozzájuk. A kanyarhoz közeledve megkezdte a zárkózást Málnaszörp, valamint a mezőny végéről Olatist. Féltávtól Heedy visszacsúszott a mezőny végére. A befutóra fordulva Málnaszörpnek és Fézer Róbertnek volt egy nagyon jó momentuma: úgy tűnt, komoly veszélyt jelenthetnek Parsec-re és Bakos Gáborra, de az utolsó métereken nem bírta megelőzni, Parsec könnyen nyerte a futamot, Gino Maxi érkezett meg a harmadik helyre, nyergében Benkő Ádámmal.

Befutási sorrend: Parsec (5) – Málnaszörp (8) – Gino Maxi (3)

Parsec könnyen nyerte meg a futamot Málnaszörp előtt.

6. futam – Gróf Nádasdy Tamás Emlékverseny Hendikep:

Pokolfajzat vállalta magára a vezetést, mellé felgaloppozott a régen látott Mutamaiz és Aptitude kettőse, valamint Babérrózsa volt még közel. Pesti Angyal és Oyabun kezdtek gyengén. A befutóra fordulva is Pokolfajzat, Mutamaiz volt az első két ló sorrendje, mögéjük megérkezett Itakim és Aptitude is újra elindult. Pokolfajzat végig vezetve nyerte a futamot, Itakim pedig az utolsó métereken előzte meg Mutamaiz-t.

Befutási sorrend: Pokolfajzat (1) – Itakim (2) – Mutamaiz (3)

Pokolfajzat ördögien jó futamot tudhat maga mögött.

7. futam – Gróf Erdődy Rudolf Emlékverseny: 

A nap főfutamában mindenkinek jól sikerült az indítás, Dark Demon mozdult a leggyorsabban, mögötte Poligráf, Mr Marbin, Miss Vikaniko és Salsa volt a sorrend, a mezőny végén Nocle Pata és Cadence galoppoztak. Spider Girl és Nocle Pata folyamatosan zárkóztak egyre feljebb, miközben az élen változás történt: átvette a vezetést Mr Marbin. Spider Girl-nek volt egy jó pillanata a befutó elején, azonban Mr Marbin magabiztosan nyerte meg a futamot, míg Spider Girl mögé Nocle Pata érkezett a harmadik helyre, Salsa lett a negyedik.

Befutási sorrend: Mr Marbin (4) – Spider Girl (9) – Nocle Pata (1)

Mr Marbin második startja is győzelmet hozott.

8. futam – Báró Wenckheim Béla Emlékverseny Hendikep:  

Az utolsó futamban az Alagi Zsokéiskola bizonyíthatott. Útitárs, Thessala, Stefánia és Gitáros F. négyese kezdett a legjobban, a kanyarban pedig Mirákulum csatlakozott az élvonalhoz ifjú lovasával, Benkő Ádámmal. A befutóban négyen-öten csatáztak a győzelemért, ott volt még a fáradó Útitárs, Stefánia és Gitáros F., de Mirákulum volt a leggyorsabb, aki végül megnyerte a futamot, míg a helyezéseken Gitáros F. Suták Csengével, valamint Stefánia és Budai Csaba osztoztak.

Lejelentették: Tíria (2)
Befutási sorrend: Mirákulum (7) – Gitáros F. (5) – Stefánia (1)

Mirákulum került ki győztesként Gitáros F. és Stefánia közül.

A következő versenynap május 1-én vasárnap Batthyány-Hunyady Díj lesz a Galoppon:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. május 1-én vasárnap Batthyány-Hunyady Díj, 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben a galopp versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2016.04.26. Kovács Botond – Alagi Zsokéiskola,
Kincsempark.hu
Fotók: Dr. Kovács Gábor

 

Time To Say Goodbye nyerte a Soldo Díjat

Az idei év egyik Derby reménysége, a mezőny legfialabb tagja, Time To Say Goodbye már az első métereken vezetett. Paperboy megpróbált a babérjaira törni, sokáig úgy tűnt, sikerül is legyőznie, ám a célegyenesben a négyéves fenomén begyújtotta rakétáit és magabiztosan nyerte a nap főfutamát, a Soldo Díjat.

A négyéves Time To Say Goodbye beváltotta a hozzá fűzött reményeket

 

1. futam – Gabriella Hendikep:

Elsőre sikeres volt az indítás. Puszedli nagy előnnyel érkezett az első kanyarhoz, ahol azonban utolérte Shark WF és rendkívül hamar csatlakozni tudott hozzájuk a hátulról forduló Rosamundi is. A vezető hármas mögött egy kisebb űr alakult ki, majd O’Pennina és Oklahoma Font következtek. A túlsó oldalra Shark WF vezetésével érkeztek a sulky-k, mögé felment Rosamundi, Puszedlit pedig Oklahoma Font előzte. A befutóban Shark WF és Rosamundi vívtak hatalmas csatát a győzelemért, végül Shark WF kivédte a támadásokat és megnyerte a futamot, Oklahoma Font pedig biztos harmadik lett.

Befutási sorrend: Shark WF (4) – Rosamundi (13) – Oklahoma Font (5)

Győztes idő: 20,6

Lejelentés: Medália (2) és Old Shatterhand (7)!

2. futam – Justin Hendikep:

Poéta startolt a legjobban és elment vezetni, mögötte Prometheus, Red Bull, Imperiál és Örs volt a sorrend. Poéta mellé felment Red Bull egy körrel a vége előtt, továbbra is Prometheus, Imperiál és Örs voltak még közel. A befutóban Prometheus indított veszélyesnek tűnő támadást Poéta ellen, aki azonban ezt kivédte és megnyerte a futamot, Prometheus megszerezte a második helyet, míg Red Bull lett a harmadik.

Befutási sorrend: Poéta (7) – Prometheus (5) – Red Bull (8)

Győztes idő: 18,3

Poéta egy korábbi, 2015. augusztus 1-i futamban

3. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész:

Tidal Wave-nek voltak problémái a start előtt, nem akart versenyirányba fordulni és mire ezt végül megtette, már messze ki volt szakadva a mezőnyből. A többiek számára is kaotikusan alakult a verseny, sokan hibáztak. Unikornis ezt nem tette és rögtön élre állt a start után, Una Noche Mas és Útonálló voltak hozzá közel, majd egy nagyobb űr után Udvarhölgy és Ulmeus következtek. Unikornisra Útonálló jelentett veszélyt a befutóban, de kibírta a végéig és megnyerte a futamot, Uncatchable jött fel harmadiknak.

Befutási sorrend: Unikornis (5) – Útonálló (1) – Uncatchable (4)

Győztes idő: 23,3

Lejelentés: Trendy Girl (8) és Unreal Boss (12)!

4. futam – Lakatos Ernő és Csiki Sándor Emlékverseny Hp. – Vörsas Kupa: 

Miklós gyors galoppal indított és a start után diszkvalifikálták is. No Fear vállalta magára a vezető ló szerepét, mögötte Nekifutó és Orient Boy kettőse ügetett, majd Miki következett. A túlsó oldal végén No Fear mellett a fal mentén előzött Nekifutó és a befutóra már ő érkezett elsőként, azonban megindultak a támadások. Végül Ottey Boss volt a legerősebb és megnyerte a futamot, Miki és Nekifutó osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend:  Ottey Boss (8) – Miki (5) – Nekifutó (4)

Győztes idő: 17,2

5. futam – Soldo Díj:

Jól kezdett a mezőny legfiatalabb tagja, a négyéves Time To Say Goodbye és elment vezetni. A túlsó oldalon Paperboy gyorsított és átvette a vezetést, mögötte Time To Say Goodbye, Nyíres, Orifiamma Jet, Andorra Gold és Szerelmes R. volt a sorrend. A befutóra fordulva úgy tűnt, hogy Paperboy távolodni tud a többiektől, azonban Time To Say Goodbye is begyújtotta a rakétákat és az utolsó métereken megverte Paperboy-t, a harmadik helyért pedig Andorra Gold és Nyíres küzdöttek.

Befutási sorrend: Time To Say Goodbye (1) – Paperboy (6) – Andorra Gold (3)

Győztes idő: 18,3

Time To Say Goodbye hasonló győzelmet aratott egy 2015. augusztus 22-i futamban

6. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész:

Tutanhamon rajtolt a legjobban, mögötte Ulio Ketti, Timiko és Utolsó mohikán ügettek és Tesco Magic is megjelent a frontban. Utolsó mohikán ügetett fel Tutanhamon mellé az utolsó kanyarban és ők küzdöttek a győzelemért, amit előbbi szerzett meg, Timiko lett a harmadik.
Sokan galoppoztak, rögtön a start után Uzsok és Üsti, majd Ulio Ketti, Utini’ Em és Timur kerültek kizárásra.

Befutási sorrend: Utolsó mohikán (2) – Tutanhamon (4) – Timiko (1)

Győztes idő: 22,7

Lejelentés: Talisman Sun (5)!

7. futam – Zsuzsu Díj: 

Tequila Hush és Thor-Com kettőse állt élre, mögöttük Támogató és Sun City, valamint Topmodell alkották még a frontot. A mezőny második feléből Unique Boy és Tengelic kezdték meg a zárkózást, Thor-Com pedig egy pillanat alatt elfáradt, rajta Sun City akadt fenn az utolsó kanyarban. A befutóra Tequila Hush fordult elsőként, ott viszont többen elmentek mellette. Tengelic és Unique Boy harcoltak a győzelemért, harmadiknak pedig Topmodell szaladt fel.

Befutási sorrend: Tengelic (12) – Unique Boy (10) – Topmodell (2)

Győztes idő: 18,4

Lejelentés: Tini-mia (8)!

8. futam – Életkép Díj:

Izgalmas versenyt hozott a nap nyolcadik futama. Working Out kezdett hibával, diszkvalifikálták és Prudy is gyengén kezdett. Salihamidzic állt élre, azonban pillanatok alatt átvette tőle a vezetést Sanger MS. Mögötte libasorban Salihamidzic, Oldtimer Diamant, Ripley, Jerry Lou GJ, Cadans Frisia és Prudy volt a sorrend. A túlsó oldalon Prudy és a hátán Jerry Lou GJ zárkóztak fel második pozícióban Salihamidzic és Oldtimer Diamant mellé. Sanger MS-t sokan támadták a befutóban, azonban mindent kivédett és megnyerte a futamot. A második helyre volt célfotó Salihamidzic és Oldtimer Diamant között.

Befutási sorrend: Sanger MS (4) – Salihamidzic (5) – Oldtimer Diamant (2)

Győztes idő: 18,1

Sanger MS 2015. december 19-én is minden támadást kivédett

9. futam – Filmstar Hendikep:

Száguldj! vette a legjobb startot és élre állt, míg Rozy la bush galoppozott és diszkvalifikálták. Száguldj!-tól Shergar vette át a vezetést az első egyenesben, mögé Spar Lady jött fel és Száguldj!, valamint Sherwood voltak még a nyomában.
Shergar-t az utolsó kanyarban bár utolérték a többiek, a befutóban mégis újítani tudott és megnyerte a futamot. Spar Lady végig jó versenyt futva második lett, Száguldj! pedig a harmadik.

Befutási sorrend: Shergar (7) – Spar Lady (13) – Száguldj! (3)

Győztes idő: 19,4

(5) – Rustik Rozi a Versenyintézőség rendelkezésére nem indult!

A következő ügető versenynap április 30-án szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. április 30-án szombaton, kezdés 14:00-kor
  • A belépés ingyenes!
A versenyekről közvetít a 

 

2016.04.25.
Forrás és fotó: kincsempark.hu

Lendületben a fogathajtó szezon

A fogathajtóknál is megkezdődött a versenyszezon. A hajtók már túl vannak első megmérettetéseiken és készen állnak arra, hogy május elején Fábiánsebestyénben vessék bele magukat a verseny forgatagába.

Dobrovitz József magabiztosan győzött Kaldruby-ban

Április 20-24. között a csehországi Kladruby-ban rendeztek CAI2* és 3*-os nemzetközi fogathajtó versenyt, melyen négy magyar hajtó állt rajthoz.

A négyesek mezőnyében a világbajnok Dobrovitz József mindhárom versenyszámot megnyerte, így magabiztosan lett a kategória győztese. Fogatában Conversano Bajnok, Holló, Incitato Pandúr, Torino és Waltstar segítették győzelemhez a versenyzőt.

Dobrovitz József és fogata

Dobrovitz József elmondta, hogy a versenyhelyszín kitűnő a szezon első versenyének, megelégedéssel szólt a rendezésről, a maraton akadályok kialakításáról, mely lehetővé tette, hogy a nézők számára is látványos pályákat menjenek a hajtók. A díjhajtásban a lovainak teljesítményét 45,95 hibapontra értékelték a bírók, ezt pozitívan értékelte, de a kocsilámpák hiánya miatt 5 hibapontot kapott. Az akadályhajtást jóval  alapidőn belül, hibátlanul sikerült megnyernie.

A kettesfogathajtók között Hódi Károly a negyedik helyen zárt, ezzel a legjobb magyar eredményt érte el. Farkas László a tizennegyedik, míg Szécsi István az összetett verseny tizennyolcadik helyén zárt.

Hódi Károly és fogata

15 év kihagyás után ismét országos verseny Szakolyban

Az összetett versenyt az A kategóriában a kettesfogatoknál ifj. Bártfai József (CAN-A**H 2) nyerte, míg a B kategóriás kettesfogatoknál (CAN-B**H 2) Hegedűs Sándor végzett az élen.

A négyeseknél nem hirdettek összetett eredményt, mert Báró Farkas Csaba a maratonhajtás versenyszámban feladta a versenyt (CAN-A**H 4).

9 nemzet 60 fogathajtója Fábiánsebestyénben

Május 5-8. között ismét Nemzetközi Fogathajtó Versenynek ad otthont Fábiánánsebestyén. A megmérettetésen kilenc nemzet hatvan fogathajtója indul hat kategóriában.

A mezőnyben ismét ott lesznek a világbajnok Lázár-testvérek, a szintén világbajnok Kecskeméti László, ifj. Nagy Tibor, Dobrovitz József és fia, ifj. Dobrovitz József is. Az indulók között van a négyesfogathajtó világbajnok Ulrich Werner (Svájc), valamint Karl Cvörnjek (póni kettesfogat), Rondzik Gábor (egyesfogat) és Bartlomiej Kwiatek is.

A versenyen ezúttal négyesfogatot hajtó ifj. Dobrovitz József elmondta, hogy a magyar versenyzők tavalyi sikereik megismétlésére készülnek. Mint hangsúlyozta, fontos versenyt jelent számukra a fábiánsebestyéni megmérettetés, ami világkupa pontgyűjtő verseny is.

Az esemény fő üzenete az idei évben a fogathajtás mellett az, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar mezőgazdaság értékeire és problémáira. A verseny kiemelt szakmai programja lesz a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnökségi ülése május 5-én, de a maratonhajtás versenypályáján is megjelennek a magyar mezőgazdaság főbb ágazatai.

2016.04.25. Forrás: Fogathajtó Szakbizottság és Fogatverseny – Fábiánsebestyén
Fotó: Národní Hřebčín Kladruby és Vida-Szűcs István

Műlábat kapott a miniló

Egy borzalmas sérülés után műlábbal kezdhet új életet Shine, a hároméves miniló.

Shine egy kutyatámadás áldozata lett, de borzasztó sérülései ellenére gazdái nem mondtak le róla. Azt kérték állatorvosaitól, tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy az apró patás életben maradhasson.

A mindössze 76 cm magas és 76 kilogramm súlyú minilónak pont aprócska méretei adtak egy lehetőséget a túlélésre. Egy olyan megoldást, ami lovak körében igen ritka: hogy patája amputálása után műlábbal kezdjen új életet. Nem sok ló él ugyanis műlábbal. Ennek többek között az az oka, hogy egy nagy ló egész egyszerűen túl nehéz ehhez. A Shine-hoz hasonló méretű apróságok esetében azonban sokkal nagyobb az esélye annak, hogy beválik a művégtag.

Bár a minilovat kezelő Coloradoi Egyetem állatorvosának nem volt még ehhez hasonló esete 25 éves karrierje során, mivel nem volt más esély arra, hogy megmentsék Shine életét, belevágtak a kockázatos vállalkozásba. Először eltávolították a sérült patát, a műtét után Shine gipszet kapott. A röntgenfelvételek és egy 3D nyomtató segítségével pedig megkezdték Shine műlábának elkészítését, amit a műtét után egy hónappal csatoltak a lábára először.

Állatorvosai szerint már az első lépéseknél látni lehetett, mennyivel kényelmesebb neki, mint a gipsz volt. Shine pedig azóta már üget is az új műlábnak köszönhetően.

Az egyetemi klinikán töltött idő alatt állatorvosai is nagyon megkedvelték az apróságot, és mint mondják, Shine kedves természete nagyon fontos tényező volt a gyógyulásához vezető úton.

Shine hamarosan hazatérhet gazdái ranchára két másik társa mellé. Bár eredetileg bemutatókon szerepelt volna, most úgy tűnik, hogy terápiás ló lesz belőle, aki minden bizonnyal sokaknak segít majd.

2016.04.22. Forrás: Colorado State University

A gyomorfekély a sportlovak problémája?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a gyomorfekély a modern lótartás egyik átka, az istállózás, intenzív takarmányozás, a versenyzéssel, utazással járó stressz következménye, ami elsősorban a versenylovakat érinti. Egy új magyar kutatás azonban rávilágított, hogy a gyomorfekély vadlovakban is előfordul.

A stressz és a gyomorfekély a vadlovakat sem kíméli

2014 októberében a Hortobágyon élő vadlovak közül a Pentezugi Vadlórezervátum dolgozói 11 állatot szelektáltak többek között krónikus betegségeik, nem megfelelő fenotípusuk, vagy viselkedési jellegük miatt. A 2-22 év közötti állatok között 8 mén és 3 kanca volt. A lovak vizsgálata során a kutatásban résztvevő állatorvosok azt tapasztalták, hogy

a tizenegy szabadon élő Przewalski lóból
háromnak volt gyomorfekélye – mindhárman mének
.

Bár a lovak kondíciója normális, egészséges volt, gyomruk mirigyes részén több kisebb-nagyobb elváltozást is találtak az állatorvosok.

Mivel mindhárom állat mén volt, így feltételezhető, hogy a dominanciaharcok okozta stressz vezetett náluk a gyomorfekély kialakulásához.

A lovak gyomorfekélyéről

A lovak gyomra testükhöz viszonyítva kicsi. Két élesen elhatárolódó részből, a nyelőcsői és a mirigyes részből áll, utóbbi termeli az emésztéshez nélkülözhetetlen sósavat, amiből viszont ha túl sok van, károsíthatja a nyelőcsői részt. A két terület megbetegedése általában eltérő okokra vezethető vissza, némileg eltérő tüneteket okozhat és eltérő kezelést igényelhet. Nem könnyíti meg sem a lótartó, sem az állatorvos dolgát, hogy egyszerre akár mindkét terület érintett lehet.

A vonatkozó kutatások szerint

a gyomorfekély a versenyző telivérek 70-94%-át, míg a sportlovak 58%-át érinti.

A csikókat sem kíméli a betegség, akár 25-57%-uknál jelentkezhet ez a kór. A legritkábban a hidegvérű lovaknál fordul elő gyomorfekély. De alapvetően elmondható, hogy, az átlagos lópopulációt tekintve minden tizedik ló érintett lehet.

A betegség legjellemzőbb tünetei: 

  • étvágytalanság
  • kólikázgatás – főleg etetés után
  • válogatósság
  • teljesítménycsökkenés
  • testsúlyvesztés
  • hasmenés
  • viselkedési zavarok: agresszivitás, idegesség, sztereotip viselkedési zavarok (karórágás, levegőnyelés)

Növeli a betegség kialakulásának kockázatát:

  • a sok edzés, versenyzés, gyakori szállítás és az ezekkel járó stressz
  • a nagy mennyiségű abraktakarmány etetése
  • az istállózás
  • nem szteroid gyulladáscsökkentők – például a fenilbutazon – alkalmazása

A betegség diagnosztizálása általában gasztroszkópiával, vagyis gyomortükrözéssel történik, kezelése pedig gyógyszerekkel, gyógyhatású készítményekkel.

Emellett pedig kulcsfontosságú a megfelelő takarmányozási rend kialakítása:

  • Napi 1,5 kg széna 100 testtömeg-kilogrammonként 4-6 etetésre elosztva
  • Max. 1-2 kg abrak etetésenként, legalább 6 óra szünettel

A megfelelő takarmányozás, valamint az ideálishoz leginkább közelítő tartásmód sokat segíthet, de sajnos nem garantálja, hogy lovadnál nem alakul ki ez a betegség. Éppen ezért fontos, hogy ha a gyomorfekély tüneteit véled felfedezni lovadon, mindenképp konzultálj állatorvosoddal, vagy akár a fenti kutatásban résztvevő szakemberekkel:

2016.04.22. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotó: Haga Zsuzsanna

Forrás: Dr. Kutasi Orsolya: Magyarországi vadon élő Przewalski lovak gyomorfekély szindrómájának előfordulása
A kutatásban Dr. Kutasi Orsolya, Dr. Bódai Emese, Dr. Moravszki Letícia,  az MTA-SzIE Nagyállatklinikai Kutatócsoport, Állattenyésztési, Takarmányozástani és Laborállat-tudományi Intézetének munkatársai, Dr. Soós István magán állatorvos és a Pentezugi Vadlórezervátum dolgozói vettek részt.

Ha ideges vagy, lóra, s megnyugtat a jóga

Egy nyugodt ló, sok-sok jóga és egy csipetnyi lovastorna – ez a lovas jóga tökéletes receptje.

Angela Nunez nem az első lovas, akinek megfordult a fejében, hogy ötvözze a lovaglást és a jógát, de könnyen lehet, hogy a legismertebb. A 27 éves virginiai jógaoktató lova, a 10 éves Snowy hátán mutatja be a gyakorlatokat.

Angela kilenc éve jógázik, de csak négy éve kezdte el lovon is kipróbálni a dolgot. „A lovaglás és a jóga a két szenvedélyem, szerettem volna ötvözni őket” – mondja. „A jóga szépen lecsillapítja az elmét, kitisztítja a fejed. Lovasként is azt vettem észre, hogy minél jobban meg tudtam ezt tenni, miközben lovammal játszottam és dolgoztam, annál jobban oda tudtam figyelni rá és annál jobban elmélyült a kapcsolatunk”.

Angela szerint Snowy is élvezi, és egyfajta masszázsként fogja fel a gyakorlást.

2016.04.21. Forrás: DailyMail
Fotó: Instagram, Canva

91. születésnapját ünnepli a szívek lovas királynője

A hivatalos teendők mellett II. Erzsébetnek bizonyára mindig üdítő kikapcsolódást jelentett a lovak társasága uralkodása éveiben is. A 91. születésnapját ünneplő királynő még ma is rendszeresen nyeregbe ül, hivatalos születésnapi ünnepségén pedig évről-évre rengeteg ló köszönti.

II. Erzsébet és Camilla hercegnő Monty Roberts társaságában

II. Erzsébetnek köztudottan két születésnapja van. Április 21-én az „eredeti”, a hivatalos ünnepség viszont június második szombatján zajlik, mert akkor kisebb az esély rá, hogy a parádét elmossa az eső.

A királynő általában még az ilyen jeles napokon sem pihen, 2016-ban, 90. születésnapján például meglátogatott egy postát, mivel épp 500 évvel korábban indult ez a szolgáltatás a szigetországban, majd díszebéden vett részt más 90 évesek társaságában. Másnap pedig Barack Obama amerikai elnök is meglátogatta a királynőt a windsori kastélyban. Az ünneplés azonban itt nem ért véget.

A királynő maga is felköszöntötte kortársait 2016-ban: “I send my best wishes to those who are celebrating their ninetieth birthday on 21 April 2016. On this shared occasion, I send my warm congratulations to you all. Elizabeth R.” – volt olvasható a Brit Monarchia hivatalos Facebook oldalán

2016 május 12-től május 15-ig minden este 90 perces parádéval ünnepelték az uralkodó 90. születésnapját a windsori kastély parkjában. A júniusban megtartott hivatalos születésnapi ünnepélyen pedig 1500 táncos, énekes, zenész, színész és egyéb művész lépett fel, és a műsorban 900 ló is szerepelt.

II. Erzsébet 1953 óta van a trónon, az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015 szeptemberében megdöntötte. A korábbi rekorder a királynő üknagymamája, az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynő volt 63 évvel, hét hónappal és három nappal. Amellett, hogy Erzsébet Nagy-Britannia első embere, a hadsereg parancsnoka és az anglikán egyház feje is. 

A királynő uralkodása alatt több mint 1.000.000 mérföldet utazott, 117 országba látogatott el. Idős kora ellenére csak 2015-ben 35 országban járt. Látogatásairól pedig gyakran lovak iránti szenvedélyéhez köthető szuvenírekkel tér haza. Mexikói utazásának emlékét például egy míves nyereg is őrzi.

Fülöp herceg négyesfogata bakján 2015 novemberében

Lovak iránti rajongását osztja férje, Fülöp herceg is – bár ő nem a lovaglás, hanem a fogathajtás megszállottja, aki nem csak versenyzett, de könyvet is írt a szakág szabályairól. A lovak és lovaglás iránti szeretetet lányaik, Anna hercegnő és unokájuk, Zara Phillips is örökölték: előbbi Európa-bajnok, utóbbi pedig világbajnok militarylovas.

II. Erzsébet hetente egyszer-kétszer még most is lovagol, és minden nap megsétáltatja kutyáit. A jó kondícióra szüksége is van, hiszen olykor akár másfél órán át kell állnia egy-egy ceremónián.

A királynő jutalomfalattal kedveskedik a The Household Cavalry Mounted Regiment egyik lovának

Minden lovas szívébe zárhatja II. Erzsébet királynőt. Mutatjuk, hogy miért:

Erzsébet első lovát, egy Peggy nevű shetland pónit négyévesen kapta és hat éves koráig lovagolta. Burmese volt azonban a királynő leghíresebb hátasa és talán az uralkodónő kedvenc lova. Erzsébet 18 egymást követő évig lovagolt a fekete kanca hátán, az ünnepi díszszemléken, 1969-től az 1986-ig.

Tovább a teljes cikkre: Burmese, II. Erzsébet kedvenc lova >>

A királynő trónra lépésének hatvanadik évfordulójára rendezett gyémántjubielumi ünnepségen 550 ló és több mint 1000 zenész, táncos, lovas és artista vett részt a világ legkülönbözőbb pontjairól 2012-ben.

Tovább a teljes cikkre: Nagyszabású lovasshow a királynő tiszteletére >>

2014-ben az új kormányprogram ismertetésének alkalmából új hintót kapott a brit uralkodó. A míves hintó egy ausztrál mesterember szakértelmét dicséri. A hat ló vontatta, nyolcévi munkával elkészült királyi jármű ötvözi a múltat és a jövőt: hidraulikus lengéscsillapító, elektromos ablakemelő és fűtés is van benne, ugyanakkor az angol monarchia elmúlt évszázadainak leghíresebb objektumaiból is beépítettek faanyagot.

 Tovább a teljes cikkre: Új hintót kapott az angol királynő >>

2014-ben A Nemzetközi Lovasszövetség első alkalommal odaítélt életműdíját (FEI Lifetime Achievement Award) II. Erzsébet kapta annak elismeréseként, hogy egész életében élen járt a ló- és lovassportok népszerűsítésében és támogatásában. A díjat a FEI akkori vezetője, Haya hercegnő adta át a királynőnek.

Tovább a teljes cikkre: Erzsébet királynő kapta a FEI Életműdíját >>

Amikor II. Erzsébet angol királynő Enrique Pena Nieto mexikói elnököt látta vendégül a Buckingham Palotában, az impozáns lovas felvonulás és hintók mellett az esemény kapcsán az is újra reflektorfénybe került, milyen lovas ajándékokat kapott a brit uralkodó korábban.

Tovább a teljes cikkre: Lovat és nyerget is kapott már ajándékba az angol királynő >>

2015. júniusában hagyományos katonai pompával, 1400 katona és több mint 200 ló részvételével ünnepelték a 89 esztendős II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapját Londonban.

Tovább a teljes cikkre: 200 lóval ünnepelték a királynő születésnapját >>

II. Erzsébet és Monty Roberts, a legendás lókiképző régóta baráti kapcsolatot ápolnak. Így nem volt kérdés, hogy a Suttogó londoni bemutatójára II. Erzsébet angol királynő és Camilla hercegnő is ellátogatott.

Tovább a teljes cikkre: Monty Robertstől tanul suttogni a királynő >>

Az uralkodói pár időről-időre azt is megmutatja, hogy a lovaglás és a fogathajtás nem csak a fiatalok sportja. 

Tovább a teljes cikkre: Királynői elegancia: 89 évesen a nyeregben >>

2017.04.21. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.25.
Fotók: Rex Shutterstock

Beugratós kérdés: na, kik ugrottak Bábolnán?

Nemzetközi mezőny gyűlt össze a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok négynapos díjugrató versenyén. A fő versenyszám Kovács Henri és Burucs Barna csatáját hozta.

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtokra a szezon első nemzeti minősítő versenyén Ausztriából, Szlovákiából és hazánk szinte minden részéről érkeztek lovaknak és lovasoknak.

A négynapos verseny első 140 cm-es versenyszámát Horváth Balázs nyerte meg PM La Conta Z-vel, majd másnap Kovács Henri állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Huszonhárom páros indult a közel fél millió forint összdíjazású 145 cm-es, összevetéses fő versenyszámban, ahol hat hibátlan lovaglás született Erdélyi Magdolna alappályáján.

Az összevetésben első induló volt Kovács Henri, aki a szürke St. Legarral, gyors hibátlannal feladta a leckét a többieknek. A huszonegy éves Burucs Barna Sir Winston C-vel még azonban még náluk is gyorsabban ért célba. Az Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon jártas Kovács Henri azonban végül legyőzhetetlen volt, hiszen a Chacco-Blue apaságú Chacco-Prinz nyergében mindenkit megelőzött az összevetésben.

2016.04.19. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2023.02.27.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés