A Lovasíjász mindent vitt – Kaszás Géza rendhagyó dokumentumfilmje volt idén az eddigi legsikeresebb magyar film. A Lovasíjászt a január végi bemutató óta már 80.908 néző látta – több, mint a hét másik idén bemutatott magyar filmet összesen.
Kassai Lajos életéről, és az általa újra életre hívott lovasíjászatról szóló filmet január végén mutatták be, és a folyamatos érdeklődés hatására mind a mai napig tartanak belőle vetítéseket a magyar mozik.
A nézőszámok azt mutatják, hogy az idén bemutatott magyar filmek nem nagyon tudják felvenni a lépést Kaszás Géza dokumentumfilmjével.
A népszerűségi listán A Lovasíjász mögött Till Attila kerekesszékes akcióvígjátéka, a Gondolj rám áll közel 30.000 eladott jeggyel, a Tiszta szívvel pedig a harmadik helyet szerezte meg. Érdekes adalék, hogy A Lovasíjász-t 4.355-tel többen látták, mint a hét másik idén bemutatott magyar filmet eddig összesen.
A 2016-ban bemutatott magyar filmek összesített nézőszáma
A Lovasíjász – 80.908 néző
Gondolj rám – 28.379 néző
Tiszta szívvel – 22.149 néző
Hurok – 14.762 néző
Félvilág – 5.823 néző
Vad Kunság: A Puszta rejtett élete – 3.500 néző
Liliom ösvény – 940 néző
Egy minden szempontból úttörő dokumentumfilm
Kaszás Géza alkotását egy itthon szokatlan módon forgalmazták: először csak néhány vásznon kezdték el vetíteni, aztán a megnövekedett érdeklődés hatására fokozatosan egyre több mozi és művelődési ház vette fel a műsorára.
A film fogadtatása egyértelműen kedvező volt. A január 21-i premieren a közönség felállva ünnepelte a stábot, ezt követően pedig sok kisebb településen a közönség magától kezdte el a vetítés szervezését.
Kaszás Géza elmondta, hogy A Lovasíjász nem egy klasszikus értelemben vett dokumentumfilm. A Kassai-völgyben készült felvételek forgatáskor a stáb igyekezett teljesen alkalmazkodni az ott történő eseményekhez, nem dolgoztak beállított vagy előre megrendezett jelenetekkel.
Egy hatéves kislány bebizonyította, hogy nem lehetsz túl kicsi, vagy túl fiatal ahhoz, hogy valami igazán nagy, valami igazán jó dolgot tegyél.
Addyson és élete első mentett lova
Sok kislány álmodozik egy saját lóról és a közösen megnyert díjszalagokról. De nem Addyson. Ez a kicsi lány már ötévesen lómentő akart lenni. No de nem akkor, amikor majd felnő, hanem azon nyomban.
Addyson már tipegőként is imádta a lovakat, ötévesen pedig már órákat dolgozott a helyi állatvédők mentett lovai mellett. Beteg, bántalmazott, elhanyagolt, és egyszerűen az utcára tett lovakat ismert meg, olyan sorsokkal szembesült, amikkel még sokat látott felnőttek is nehezen birkóznának meg.
Addyson mindössze leendő lova azonosítóját, korát és nemét ismerte
Addyson januárban látott egy Facebook posztot egy csapat lóról, akiket Louisianában vágóhídra szántak. Volt közöttük húsz Missouri Fox Trotter is, mind egy évnél fiatalabbak. És mindegyikre halál várt. Egyikük szeptemberben született, de már elválasztották az anyjától, a kanca már korábban a vágóhídra került. A néhány hónapos kanca csikó száma #7384 volt.
Addy három éves kora óta gyűjtött pénzt arra, hogy saját lovat vehessen majd, ha nagyobb lesz. Csekély vagyonkáját pedig egy az egyben feltette a #7384 számmal jelölt ló megvásárlására. Egy percig sem hezitált. “Ez nem rólam szól. Meg akarok menteni egy lovat. Nem akarom, hogy meghaljanak” – mondta anyukájának.
Addyson így szülei támogatásával és közbenjárásával január 27-én megvette élete első lovát spórolt pénzéből. Ez a hatéves kicsi lány az ő 250 dollárjával megmentette egy ló életét.
A megmentett #7384 számú kanca csikó az Espirit nevet kapta, február óta körülötte forognak Addyson napjai. A cserfes kislány még arra is megpróbálta rávenni szüleit, intézzék el, hogy neki csak lova reggeli etetése után kelljen bemennie a tanításra.
Addyson és Espirit
Addyson szülei időközben saját Facebook közösséget is alakítottak „Addy álma: Egyszerre egy lovat” néven.
A szülők által a gyerekre kényszerített pálya? Felelőtlenség ilyen megrázó dolgokkal szembesíteni egy kisgyereket? Vagy épp ez a felelősségre nevelés? Ezt döntse el mindenki belátása szerint. Ezt a mondatot azonban biztos, hogy sem Addyson, sem szülei nem tévesztették szem elől, és talán ez a legfontosabb, amit Addyson története üzen:
„Egy ló megmentésével nem váltod meg a világot,
de annak az egy lónak örökre megváltozik a világ.”
Forrás: Horse Network, Addy’s Dream. One Horse at a Time.
Frissítve: 2022.07.23.
Ifj. Bozsik József több versenyszámban is megszerezte a győzelmet a Fiatal Fogatlovak Kvalifikáló Versenyén Mindszenten.
ifj. Bozsik József és fogata a díjátadón
Az 5 éves lovak között Papp János, a Mezőhegyesi Ménes versenyzője és Úrnő végeztek az első helyen.
A 6 éves korcsoportból viszont az első és a második helyet is ifj. Bozsik József érdemelte ki Lari és Balu nevű lovaival a Kincsem Lovaspark SE-től. A harmadik helyet Papp János Toszkával szerezte meg.
A Kincsem Lovaspark SE versenyzője később a hétévesek mezőnyében, majd az akadályhajtás során is újabb díjakat zsebelt be lovaival.
A 7 éves korcsoport eredményei:
ifj. Bozsik József, Kincsem Lovaspark SE (ló: Rouge)
Kun Andrea, Jászberényi Lovas Baráti Kör SE (Elmo)
Kun Andrea, Jászberényi Lovas Baráti Kör SE (Ezabella)
Lehőcz Dávid, Kentaur Lovas Sport Egyesület (Edona)
Németh Enikő, Kentaur Lovas Sport Egyesület (Effort HBC)
Kun Andrea és fogata
A Fiatal lovak Akadályhajtás versenyének eredményei:
ifj. Bozsik József (Kincsem Lovaspark SE)
Lehőcz Dávid (Kentaur Lovassport Egyesület)
Németh Enikő (Kentaur Lovassport Egyesület)
Kun Andrea (Jászberényi Lovas Baráti Kör SE)
A bakon Lehőcz Dávid
Egyesfogat SZVL eredményei:
Gémes Lajos (Bercsényi Lovas Klub M.)
Fodor Zsuzsanna (Bordányi Lóbarátok Köre)
Fejes Dávid (Mezőhegyesi Ménes SE)
A Magyar Lovas Szövetség Fogathajtó Szakága 2015-ben hozta létre új versenysorozatát, miután a Nemzetközi Lovas Szövetség életre hívta a fiatal fogatlovak kategóriáját, ami a lovak utánpótlását hivatott szolgálni az 5, 6, és 7 éves lovak korcsoportjában.
Várakozáson felül teljesítettek a Lengyelországban versenyző utánpótlás díjugratók. Ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel európa-bajnoki minősülést szerzett a somorjai CSI-n. A négy napos bábolnai verseny legmagasabb, 145 cm-es versenyszámában pedig Krucsó Szabolcs szerezte meg a győzelmet. Díjugrató körkép következik.
Minden várakozást felülmúlva értékes eredményt hozott a lengyelországi Ciekocinkoban rendezett utánpótlás CSIO. A magyar csapatban több lovas is most kapott először lehetőséget, hogy a Nemzetek Díjában lovagolhasson.
Az ifjúságiaknál a Reisz Panna – Captain (8-0), Szarka Éva – Tony Montana (4-12), Tóth Boglárka – Claudius (12-0), Ódor Evelin – Babett (5-4) összeállítású csapat összesen huszonegy hibaponttal fejezte be a csapatversenyt, így a házigazda lengyelek után a második helyen zártak, megelőzve az osztrákokat, cseheket és svédeket.
A gyermek csapatban Tóth Ninetta – Plankton (4-0), Sári Mia Sarolt – Cha Cha B Z (10-16), Alasztics Alíz – Szikhát (5-5) és Janik Anna Caballeróval lovagoltak. Janik Anna dupla hibátlannal tudta a csapatot a második helyen tartani.
A korosztályos CSIO Nagydíjakban is folytatódott a fiatal díjugratók sikersorozata. Alasztics Alíz Szikháttal ismét a dobogó harmadik fokára került. A tizenhárom éves Tóth Ninetta Planktonnal ötödik lett, egy verőhibával az összevetésben a leggyorsabb időt lovagolva.
A 140 cm-es ifjúsági Nagydíjban Szarka Éva hibátlanul lovagolt az alappályán és az összevetésben is, így Tony Montanával ő is egy harmadik helyet szerzett a magyar díjugrató sportnak.
Európa-bajnoki minősülés Somorján
Már a somorjai CSI*** verseny első két napja is bővelkedett magyar sikerekben. Ifj. Szabó Gábor Timpex Ezüsttel egy 135 cm-es versenyszámot, míg Horváth Balázs PM Dianával egy ötvenhét indulós, 140 cm-es versenyszámot tudott nyerni, Czékus Zoltán Kronosszal pedig másodikként zárt.
140 cm-en Varga Balázs Jloval első, ifj. Szabó Gábor Timpex Emlékkel második helyen végeztek. A nagykörben az első napon Horváth Balázs PM Jumping Ladyvel a nyolcadik, Szász Sándor Luftikus Boyjal pedig a tizedik helyen végeztek.
Később 145 cm-en ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel hatodikként zárt. Füzér Flóra dobogóra tudott kerülni Opállal egy hetvenhét indulós, hiba-idős versenyszámban.
A két hetes somorjai nemzetközi díjugrató verseny legrangosabb versenyszámában, a 150 cm-es Nagydíjban ötven lovas indulhatott. Hat páros tudott hibátlanul menni, a győztes a holland Amber Fijen lett Briljanttal. Az összevetésben is hiba nélkül lovagló ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel az előkelő negyedik helyen végzett, ami európa-bajnoki minősülést ért.
A fiatal lovak versenyszámában az 5 éves Timpex Hódoló második lett ifj. Szabó Gáborral, a 6 éves Adél Czékus Zoltánnal a negyedik helyen végzett. A 7 éves lovak döntőjében Cessna Fazekas Istvánnal a harmadik helyre került.
A négy napos bábolnai nemzeti verseny legmagasabb, 145 cm-es Májusi Nagydíjában öt lovas teljesítette hiba nélkül Fodor István alappályáját. A győzelmet Krucsó Szabolcs szerezte meg, a villámgyors Chacco Boy-jal. Második helyen Fajka Dávid végzett Leonardo nyergében, míg a harmadik Babó Szilvia lett a Frederik apaságú PM Focussal.
Nem kell, hogy a verseny napja a kapkodásról és idegeskedésről szóljon. A Decathlon összeállított Neked egy praktikus ellenőrző listát, melyet használva biztosan minden szükséges dolgot magaddal viszel a versenyre. Így nincs más dolgod, minthogy a lovadra és a feladatra koncentrálj.
Pár napja az utolsó vizsganappal véget ért a tavaszi díjugrató rajtengedély-vizsga szezon. Idén különösen sok az új ugrópalánta, a Ravazdon megtartott vizsgán egyetlen nap alatt több, mint ötven új versenyzőt köszönthetett köreiben a szakág.
És nem csak gyerekek, egyre többen döntenek úgy felnőttként is, hogy kipróbálják magukat lóháton. Elsősorban az ő kedvükért született ez a cikk, melyben összeszedjük, mire van szüksége annak, aki díjugrató versenyeken való részvételre adja a fejét.
A díjugratás egyike az egyik legelvetemültebb szakágaknak.
Miért? Mert attól függően, hogy hány lóval indul az ember (különösen szerencsés esetben, vagy hivatásos versenyzőként beszélhetünk több lóról), lovanként maximum 2 percet tölt a pályán, mivel egy ló egy nap két számban indulhat, és egy átlagos pálya lovaglása körülbelül egy percet vesz igénybe.
És mi minden előzi meg ezt az egy percet?
Indulás előtti este puccba kell vágni a lovat és mindent, amit a versenyre magaddal viszel, ápolófelszereléstől zabláig. Szerszámok szétszedése, bőrápolás, összerakás, alátét, fülvédőmosás, időjárástól függően lómosás, de mindenképpen egy nagyon alapos ápolás, majd bepakolás a lószállítóba.
Kattints a képre és töltsd le az ellenőrző listát nagy méretben.
Nyomtasd ki minden verseny előtt, hogy mindig kéznél legyen, amikor bepakolod a felszerelésedet
Hajnalban kelés, versenyruha, fölé valami koszolható, ló etetése, lószállító előkészítése, bepakolás, ló fel a járműre, indulás. Szerencsétlenebb esetben több száz kilométer utazás a helyszínre, majd a ló elhelyezése bérelt bokszban. Szerencsésebb esetben utazás oda reggel, utazás vissza este. Annyiszor, ahány napos a verseny. Benzin, matrica.
Közben persze minden rendben van, a lóútlevélben ott lapul az érvényes vérvételi eredmény, és a vakcina. Lovad tökéletes egészségnek örvend, hiszen mindent megtettél érte, minden délutánodat vele töltöd a lovardában, patkoltatod, féreghajtod, gondoskodsz a táplálékkiegészítőiről, edzésre jársz vele, van, hogy nyírod, és takarózod. Tehát szemed fénye topon van.
Megérkeztek a versenyre, ahol az okmányokat ellenőrizve engedélyt kaptok a belépésre. Lovat leveszed, eltünteted róla az út porát, majd elmész az edződdel pályát nézni.
Pálya nyitva!
Jönnek a kérdések. És a válaszok. Hol az egyes? Ez hány vágta? Hol forduljak? De ki fog jönni? Itt fordulj. Figyelj, mert itt jönni kell! Ne srégeld meg, nem összevetés. Na? Megvan már? Tizedik vagy, menni kellene szerelni.
Nyergelés után irány a melegítőpálya.
Adrenalinszint kúszik felfelé…
A melegítőben százezren vannak, és mindegy, melyik kéz találkozik… Kocogsz néhány kört, vágtázol egy kicsit. Elkezdesz ugrani, meredek, oxer, meredek, oxer. Már az a magasság, ami odabent fog várni.
Bemondják a neved, hogy készülj.
Ugrasz egy utolsót, veszel egy nagy levegőt, és bemész. Köszönsz a bíróknak, megkapod a csengőt, roló le. Megszűnik a világ.
Ez az egy perc a tiéd, a tiétek. Ezért dolgoztatok annyit.
Az idő természetellenesen felgyorsul. Valami nyolcadik érzéked mindig figyelmeztet, nehogy pályát tévessz, és két ugrás között beugrik, mit mondott az edződ. Ha nagyon király vagy, mindeközben konstatálod azt is, hogy a zenefelelős megint nem találta el az ízlésedet…
Jön az utolsó kombináció, már látod a nullás körödet. Megugrod az utolsót, már mosolyogsz, időd is jó, és akkor egyszer csak kipukkad a lufi.
Az idő ismét normális tempóra vált. Minden jól sikerült. Vigyorogsz, az adrenalin nyom még vagy egy fél óráig. Ha sanszos, hogy helyezve leszel, még tovább is. Optimális esetben.
Rájössz, hogy éhes vagy, mert egész nap nem ettél. Rájössz, hogy fáradt vagy, mert nagyon korán keltél. Megállapítod, hogy
a díjugratók nem normálisak, mert miközben leszereled a lovat,
gondolatban már be is neveztél a következő versenyre.
Magyar lovasoknak szólt a himnusz a Samorinban megrendezett nemzetközi díjlovagló versenyen.
Ács Róbert Flash Dancer-rel és Rasputin-nal, Nébel Viktória Quite Right-tal és Ready for Impossible-lel, valamint Németh Gábor Le Baldival képviselte hazánkat Szlovákiában és mindhárman kiváló eredményekkel tértek haza.
Nébel Viktória egy előkelő harmadik helyet szerzett a Szent György Díjban, illetve negyedik lett az Intermediaire I-ben. Németh Gábor és Le Baldi nagyon szép lovaglással élete legjobb eredményének örülhetett, a Nagydíj Speciálban 65% felett teljesített a páros. Ács Róbert első versenynapja nem volt teljesen zökkenőmentes, de másnap ebből már semmi sem látszott és Flash Dancer-rel nyújtott kimagasló teljesítményükkel megszerezték a győzelmet.
A vasárnap is jól kezdődött hisz Ács Róbert és Flash Dancer kiváló kűrjét 72,575%-ra értékelték a bírák, így a dobogó tetején ismét magyar lovas állhatott. A vasárnap esti Nagydíj Kűrben Ács Róbert és Rasputin a győztestől mindössze fél százalékkal lemaradva a második helyen végzett.
Intézkedéscsomagot dolgoztak ki az osztrák fővárosban a város jelképének is számító fiákerlovak védelmében. Hőségben majd nem dolgozhatnak, és rövidül munkaidejük is. Az új szabályok betartását fokozottan ellenőrzik.
Hét pontból álló intézkedéscsomagot dolgoztak ki az osztrák fővárosban, hogy javítsák a fiákerlovak munkakörülményeit. A módosító javaslat szerint – akárcsak az építőmunkások – a lovak sem dolgozhatnának hőségben. Ha a Stephansplatzon 35 Celsius-fokot vagy annál többet mérnek, haza kell menniük a fogatoknak. 2015-ben összesen tizennyolc ilyen nap volt.
Ezen kívül csökkenne a lovak munkaideje is, hiszen csak kétnaponta, és egy órával kevesebbet, délelőtt 10-től este 9-ig lehetnének kinn a placcon. A kocsisnak minden fuvar előtt ellenőriznie kellene az állatok alkalmasságát – beleértve az egészségi állapotát is –, amit a menetnaplóban pontosan vezetnie kell.
Az új szabályok értelmében csak azt az állatot lehetne kocsi elé fogni, amelyik temperamentumánál és kiképzésénél fogva különösebb probléma nélkül képes megbirkózni a feladattal. Újonnan munkába állított lovak esetében szakértők vizsgálnák meg az alkalmasságát.
A könnyebb ellenőrizhetőség érdekében burkolatjelekkel jelölnék a fiákerparkolókat, és az állattartók felvilágosításával még nagyobb hangsúlyt fektetnének az állatvédelemmel kapcsolatos kérdésekre. Ilyen például a szájkosár negatív hatásai, hogy miért nem jó, ha a ló farkát hozzákötik a fogathoz vagy ha rendszertelenül adnak neki enni a lovaknak.
Ha a tartományi parlament elfogadja a módosító javaslatcsomagot, már idén nyáron életbe léphetnek az új szabályok, amelyek betartását fokozottan ellenőrzik majd. Bécsben összesen 375 fiákerló él és dolgozik, 2015-ben kilenc alkalommal született feljelentés állatvédelmi jogok megsértésével összefüggésben.
Ilyen még nem volt Magyarországon! A világ egyik legismertebb galopp edzője segítségével lovak helyett labdákon és lószimulátoron fejleszthették tudásukat a hazai amatőrlovasok és lovastanulók.
Richard Perham, a British Racing School (Angol Zsokéiskola) tanára tartott egynapos tréninget tíz-tíz magyar amatőrzsokénak és lovastanulónak az Alagi Zsokéiskolában. Hasonlóra, illetve a tréning során elvégzett erőnléti felmérésre eddig még nem került sor Magyarországon a zsokék körében.
Egyensúly és erőnlét a galopplovasok sikerének titka
Nagyon fontos területeket érintett a képzés, amelyeket eddig jóformán csak a lovaglás, a tréningek és a versenyek során fejlesztettek a galopplovasok:
tökéletes, a ló szabad mozgását leginkább lehetővé tévő pozíció a lovon, amikor galoppozik
a legoptimálisabb ülés, amikor meg kell lovagolni a verseny finisében
mindehhez a megfelelő erőnlét, a csak ekkor használt izmok fejlesztése és karbantartása
az egyensúly megtartása rövid-, versenykengyelben
az egyensúlyérzék fejlesztése
biztonságos lovaglás
felkészülés a versenyre.
A világ különböző zsokéiskoláinak előadásai, a tréningek, számos videó és világszinten is sikeres zsokék tapasztalatai egyaránt azt mutatták, hogy csak a lovaglás messze nem elég ahhoz, hogy valaki a lehető legjobban felkészüljön a versenyeire vagy akár a tréningben való lovaglásra. Ezzel egyre inkább tisztában vannak a hazai lovasok is.
Néhány éve megalakult Alagon a Zsokéiskola, valamint a Kincsem Nemzeti Kft. két lószimulátort vásárolt a gyakorláshoz és igyekezett motivált oktatókat találni. Emellett az amatőrlovasok közül is egyre többen foglalkoztak erőnlétük fejlesztésével, mégis nagyon sokan úgy érezték, hogy óriási szükség lenne egy tapasztalt, lóversenyzésre szakosodott oktatóra, aki személyes tanácsaival, egyedülálló gyakorlatával segítséget és motivációt nyújtana a tréningezésben, illetve azoknak is felnyitná a szemét, akik eddig szkeptikusan álltak az edzéshez és eszük ágában sem volt bármiféle kiegészítő sportot végezni.
Timár Zsuzsa elektromos lószimulátoron tökéletesítette az ülését Abu Dhabiban
Az amatőrlovasok egy része három éve már találkozott Abu Dhabiban Richard Perhammal, aki akkor – a világ más részein található hasonló intézményekkel együtt – bemutatta az Angol Zsokéiskolát, valamint a saját fejlesztésű lószimulátorát.
Tavaly év végén pedig ismét Abu Dhabiban találkoztak vele a magyar lovasok, ahol a világ különböző pontjairól érkezett mintegy 100 lovasnak tartott rövidebb tréninget és fitneszedzést a saját lószimulátorán. A magyarok többsége ebbe majdnem „belehalt”, közben pedig borzasztóan hasznosnak találta az egész rendezvényt. Ekkor fogalmazódott meg a Magyar Galopp Amatőrlovasok Egyesülete vezetőségében a végleges elhatározás, hogy bár magyar mércével nem olcsó az oktatás, mindenképp hasznos lenne, ha Richard Perham ellátogatna Magyarországra. Hosszú egyeztetés után sikerült május 14-én megrendezni a várva várt képzést, amelynek az Alagi Zsokéiskola adott helyet.
Richard Perhamról tudni érdemes, hogy 11 éve az 1983-ban alapított British Racing School (Angol Zsokéiskola) vezető lovasoktatója. Előtte 16 évig zsokéként versenyzett, több mint 260 győzelmet szerzett, és még az angol királynőnek is lovagolt. Évente mintegy 70-80 profi zsokénak és legalább ugyanennyi amatőrlovasnak tart 4-5 napos, illetve több hetes képzést Newmarketben. Az angol lovasok mellett egész Európából, Amerikából, Ausztráliából Új-Zélandról, Ázsiából és Afrikából is érkeznek hozzá lovasok tanulni. A világ egyik legjobb oktatójának tartják. Az egynapos dunakeszi kurzus számára is újdonságot jelentett, mert általában a jól felszerelt British Racing School-ba mennek a tanulni vágyók.
A részvételre tíz amatőrlovasnak és tíz lovastanulónak nyílt lehetősége, de rajtuk kívül érdeklődők és a magyar zsokéiskola egyik tanára is eljött megnézni az oktatást.
A tréning azzal kezdődött, hogy mindenki elmondta, mit tart az erősségének és mi az, amin javítani szeretne. A lovasok döntő része úgy érezte, hogy elsősorban a kondícióját kellene fejlesztenie, így az oktatáson a hangsúly is erre került.
Először azonban az elektromos lószimulátoron mutatta be mindenki az ülését, Richard Perham pedig személyre szóló tanácsokat adott, hogy kinek mit lenne érdemes javítani, gyakorolni és hogyan lehetne a finisben hatékonyabban meglovagolni egy lovat.
Eközben a csoport másik fele az egyensúlyát fejlesztette. Bár ez a többségnek újdonságot jelentett, minden résztvevő rájött, hogy ez mennyire fontos, és igazából viszonylag gyorsan javítható. Kipróbálták a lovasok, hogy mennyire tudnak egy nagyméretű labdán egyensúlyozni, az egyensúlyukat a labdán megtartva ostorozni, gyakorolták, hogyan maradjanak egyensúlyban, amikor egy ló nagyon húz, vagy hirtelen mozdulatot tesz, illetve amikor meg kell lovagolni a versenyben.
Mindezek után következtek a fitneszgyakorlatok és a kondíció felmérése. Az angol oktató és a segítőjeként vele érkezett kolléganője, Clare Kingston ehhez ugyanazt a módszert alkalmazta, mint Angliában a versenylovaglási engedélyt kérő zsokéknál, akiknek a lovaglási engedélyhez egy előre megadott százalékot kell teljesíteniük.
Gyakorlás egy lószimulátoron
Felmérték azoknak az izmoknak az erősségét, állóképességét, amelyeket a versenyben használ a lovas – a combét, a vállét, a has- és hátizmokét, a karokét -, hosszú percekig két fél labdán egyensúlyozva tartani kellett a lovaglási pozíciót is, illetve mindenki, aki tudott, másfél percet lovagolt a Richard Perham által kifejlesztett manuális lószimulátoron. Ez utóbbi első hallásra talán könnyűnek tűnhet, de akik kipróbálták, egyöntetűen állítják, hogy nehéz megcsinálni, olyannyira, hogy a húsz lovas közül csak egy (és érdekes módon egy női lovas) tudta végiglovagolni az előírt időt.
A felmérés eredményei igazolták, amit már előtte is éreztek is a lovasok, vagyis, hogy sokkal többet kellene erősíteniük, hiszen jobb erőnléttel eredményesebben tudnak lovagolni is.
Az is kiderült, hogy kinek mi az erőssége. Ez azért volt különösen érdekes, mert korábban ilyen vizsgálatokra a lovasok körében soha nem került sor. A galoppsport azért is speciális, mert mindeközben a lovasoknak a súlyukra is nagyon oda kell figyelniük, hiszen egy felnőtt férfinak nyereggel együtt gyakran mindössze 53-56 kilót kell nyomnia. Koplalni vagy akár csak keveset enni és egyszerre jó erőben is lenni azonban nem egyszerű.
Miután mindenki alaposan kifáradt, videó nézéssel és beszélgetéssel zárult a tanfolyam. Ebben a biztonságos lovaglásról, a lovakkal való jó bánásmódról is szó esett, röviden a súlytartásról és a fogyasztásról, valamint arról is beszélt az előadó, hogy egy lovas miként készüljön fel a versenyre szakmailag, hogyan jelenjen meg a pályán, mi az, amire szüksége van ahhoz, hogy sikeres lehessen.
A tréning után a fáradtság mellett minden résztvevőn látszott, hogy mennyire motiválóan hatott rá a képzés, hiszen mindenki kapott dicséretet, bíztatást, fejlődött a technikai tudása, rávilágítottak arra, hogy mely területen kell fejlődnie, és hogy ehhez milyen gyakorlatokat végezzen, illetve olyan témákról is elgondolkodhatott, amelyekről korábban nemigen szokott. Richard Perham pedig a képzés után többször is hangsúlyozta, hogy mennyire jó volt ilyen lelkes és igyekvő lovasokkal dolgoznia.
Hogy futószáron csak a kezdők lovagolnak? Ez bizony tévedés! Rendszeres ülésjavításra még a legtapasztaltabb lovasoknak is szüksége van. Most kiderül, pontosan miért is jó a futószáras edzés és hogy milyen gyakorlatokkal érheted el a legjobb eredményt a nyeregben.
Ha szépen, simulékonyan ülsz a nyeregben, az biztosítja, hogy kevesebb idomításbeli nehézséggel szembesülsz, hiszen lovad számára is kellemesebb lesz a közös munka, Te pedig pontosabb és hatékonyabb segítségeket tudsz majd adni. A simulékony ülés elsajátításához, illetve az ülésjavításhoz a leghatékonyabb és legbiztosabb módszer a futószáron való gyakorlás, mégpedig azért, mert ilyenkor a ló kontrollálásával nem kell foglalkoznod, hanem csak és kizárólag az ülésedre és testtartásodra koncentrálhatsz.
Vissza az alapokhoz
Nagyszerű változatosság és nem utolsósorban hasznos edzés is, ha visszatérsz egy kicsit az alapokhoz és nyereg helyett voltizshevederrel ülsz fel a lóra. Akár az alapvető lovastorna gyakorlatokat is elvégezheted lépésben (ha bevállalós vagy, természetesen vágtában is), és nagyszerűen gyakorolhatod a simulékony ülést mindhárom jármódban.
Felejtsd el a szárakat
A csípőre tartás, oldalsó középtartás, malomkörzés – egyszerűnek tűnő, de nagyon hasznos gyakorlatok a tartásod javítására mindhárom jármódban. Segítenek ellazítani a görcsös vállakat és karokat, így puhább, rugalmasabb szártartást eredményeznek. Ha bevállalós vagy, akár labdát is dobálhatsz, vagy vízzel teli műanyag poharat is egyensúlyozhatsz lovaglás közben.
Felejtsd el a kengyelt
Az egyik leghatékonyabb, de legfáradságosabb módja ülésed javításának, ha nyeregben, de kengyel nélkül lovagolsz. Amikor ugyanis kiveszed lábaidat a kengyelből és leengeded a ló oldala mellett, szinte azonnal jobb, mélyebb pozícióba kerülsz a nyeregben.
A kengyel nélküli lovaglás emellett kiváló erősítő gyakorlat, ráadásul javítja az egyensúlyérzékedet is. A biztonság kedvéért persze nem árt, ha ilyenkor van a lovon egy nyakszíj, amiben szükség esetén megkapaszkodhatsz.
Lépésben kezdd a gyakorlást, utána jöhet az ügetés és a vágta, ahogy egyre magabiztosabb leszel és egyre biztosabbnak érzed az ülésedet. Fontos, hogy a könnyűügetést se hagyd ki!
Mozgasd a lábadat
Emeld el a lábszáraidat a ló oldalától. Mozgasd a lábfejedet, a lábujjaidat, hajlítsd be a lábadat. Közben a felsőtested maradjon a helyén és próbálj laza maradni. Ha lépésben már jól megy, próbáld meg ügetésben és vágtában is.
Légy magabiztos!
Nem szégyen a futószáras gyakorlás, viszont nagyon hasznos, ezért időről időre érdemes beiktatnod az ülésjavítást a mindennapi munkába.
A Magyar Edzők Társasága mesteredző címmel tüntette ki Széplaki Pál díjugrató versenyzőt, lovas szakedzőt, lovas szakmérnököt, az 1972-es müncheni olimpia résztvevőjét, a díjugrató és öttusa válogatott egykori edzőjét.
Széplaki Pál az 1972-es olimpia alkalmából az International Reiter Revue címlapján
Fotó: Győr Béla – Lovas olimpikonok
A Magyar Edzők Társasága 2016. május 18-i elnökségi ülésén három edzőnek ítélte oda a Mesteredzői címet – közöttük Széplaki Pálnak
Széplaki Pál a Lovas olimpikonok könyvében:
1945. február 3-án született
Az 1972-es müncheni olimpián a díjugratás egyéni versenyében „Kemal” nevű lován 28,00 hibaponttal a 48. helyen végzett. A díjugratás csapatversenyében a 186,50 hibaponttal végző csapatot (Ákos Ajtony, Bognár Sándor, Móra László, Széplaki Pál), melynek tagja volt, a 17. helyre rangsorolták úgy, hogy „Bálvány” nevű lován már el sem indult.
A magyar bajnokságokon díjugratásban, egyéniben kétszeres bronzérmes (1971, 1972), négyszeres negyedik (1969, 1970, 1973, 1974) és egyszeres ötödik (1965) helyezett. Csapatban ötszörös bajnok (1970 és 1974 között folyamatosan), kétszeres ezüstérmes (1967, 1969) és egyszeres bronzérmes (1965).
A Budapest bajnokságokon díjugratás egyéniben egyszeres bajnok (1968) és kétszeres bronzérmes (1969, 1973). Csapatban háromszoros bajnok (1968, 1973, 1975) és háromszoros ezüstérmes (1969, 1971, 1972).
A budapesti nemzetközi versenyen egyéniben, 1969-ben 3., 1970-ben és 1971-ben 1. helyezést, csapatban 1971-ben 2. helyezést ért el.
Az olsztyni (Lengyelország) nemzetközi versenyen egyéniben 1971-ben 2., 1973-ben 5., csapatban 1972-ben és 1973-ban 3. helyezést ért el.
1973-ban tagja volt a Kijevben megrendezett Baráti Hadseregek Bajnokságán győztes magyar díjugrató csapatnak.
A hosszú pályafutása során csak a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Később az egyesület instruktora, vezetőedzője, lovas szakosztályának vezetője. Majd a díjugrató válogatott edzője, az öttusa válogatott lovas edzője.
A Testnevelési Főiskola lovas szakedzőjeként 1981-ben végzett. Ma ő oktatja ugyanitt a jövő lovas edzőit, öttusa edzőit. Kaposvárott az egyetemen elvégezte a lótenyésztő szakmérnöki szakot.
Az 1992-es Barcelonában rendezett olimpián Göttler Vilmos edzőjeként, a 2000-es Sydneyben rendezett olimpián mint magánember vett részt.
A Budapesti Honvéd lovas szakosztályának és öttusázóinak a lovas edzője, majd a Honvédelmi Minisztérium ReCreatív Kht. lovardájának létesítményvezetője volt. Innen vonult nyugállományba.
Továbbra is aktív tagja a hazai lovas életnek, fiatal tanítványait edzi, versenybíráskodik, résztvevője a lovas rendezvényeknek.
A Budapesti Honvéd Sportegyesület örökös bajnoka. A magyar lovasok közül egyedül szerepelt a világ legismertebb lovas lapja, az International Reiter Revue címlapján.
Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke így gratulált:
“Tisztelt Pali Bátyám!
Az évtizedekkel korábban indult és ma is töretlen lendülettel folyó magas szintű lovas szakmai munkásságodért adományozott elismerő Mesteredzői Díjadhoz szívből gratulálok. Meggyőződésem, hogy a Magyar Edzők Társaságának elnöksége – a Mesteredző Kollégium javaslatára – a “lovas szívünk” szerint is bölcsen döntött.
Pályafutásod mindannyiunk – köztük a fiatal lovasaink számára – példaértékű. Gondolom az ünnepi alkalommal is felidézed pályafutásod legfontosabb állomásait.
Veled együtt mi is szívesen emlékezünk az 1972. évi müncheni olimpiai szereplésedre és kitűnő lovadra Kemálra; nemzetközi és magyar bajnoki sikereidre; vezető edzői, szakosztályelnöki, versenybírói és a Magyar Lovas Szövetség Elnökségében folyó munkásságodra; talán mindezek csúcsára, a ma is sokoldalú oktató-nevelő munkádra.
Elismeréssel emlékezünk arra is, hogy – a magyar lovasok közül egyedüliként – a világ legismertebb lovas lapja, az Internationale Reiter Revue címlapján szerepeltél.
Nem sorolom! Tisztelettel adózunk munkásságod előtt. A lovak, a lovassportunk iránti alázatod, emberi és szakmai tulajdonságaid okán – példakép vagy. Mesteredzői Díjaddal – a Magadé mellett – egész lovassportunk jó hírét erősítetted.
Köszönöm!
Kívánom, hogy jó erőben, egészségben, fiatalos lendületeddel még sokáig dolgozzunk együtt. Ha hamarabb nem, akkor július 6-án, a Testnevelési Egyetem hagyományos díjátadó ünnepségén találkozunk és személyesen is gratulálhatok.