Kezdőlap Blog Oldal 329

3 milliárd forintot nyerhetsz január 13-án a Kincsem+ játékban

Már 3 budapesti lottózóban is fogadhatsz, és akár 3 milliárd forintot is hazavihetsz a Kincsem Park új játékával, ami január 4-én jelent meg a hazai fogadási piacon. A Kincsem+ nyereménye minden hónap 13-án 3 milliárd forintra emelkedik, így ha még sietsz, már holnap milliárdos lehetsz.

“Fogadjunk hogy nyersz”

Az első öt lovat jó sorrendben eltaláló nyerő szelvénnyel naponta minimum 600 millió forintot lehet nyerni.

A Kincsem+ tuti egyszerűségével és nagy nyereményével a lóversenyfogadók mellett a sportfogadókat, a számsorjátékosokat és a laikusokat is megszólítja. A játékhoz nem szükséges külön lóverseny ismeret.

A Kincsem+ tuti, egy olyan okos gépi játék, mely automatikusan sorsolja ki az első öt helyezettet az induló lovak között. A játék ára 600 forint. Kisebb nyereményt már az első három helyezett eltalálásával is lehet nyerni. Ha a szelvényén helyes sorrendben szerepel az első öt helyezett és a kisorsolt plusz nyerő szám is megegyezik, akkor megnyerheted a napi minimum 600 millió forint Jackpotot. A nyeremény minden hónap 13. napján 3 milliárd forintra emelkedik.

Felismered a képen szereplő lelkes fogadókat?

A Kincsem Park értékesítési partnere a Szerencsejáték Zrt., így az alábbi három fővárosi lottózóban már találkozhatsz a Kincsem+ nevű játékkal:

  • Budapest, 1016 Krisztina körút 75.
  • Budapest, 1011 Fő utca 37/a.
  • Budapest, 1027 Kapás utca 6-12.
A versenyeket a Sport2 élőben közvetíti. Bővebb információt a lovifogadas.hu weboldalon vagy a lovifogadás facebook oldalán találsz.

2016.01.12. Krebs András

Máris 945 milliót kaszált valaki a Kincsem Park új játékával

Alig egy hete indult, s máris tarolt: Kincsem+

Meg van az első komoly Jackpot nyeremény a hazai fogadási piac új játékában a Kincsem +-ban, amit a lóversenyfogadó irodák mellett, már három Szerencsejáték Zrt. irodában is lehet játszani. A 945 millió forintos Jackpotot január 10-én nyerte meg egy szerencsés játékos a párizsi Kincsem+ versenyben.

A játék lényege, hogy el kell találni a Kincsem+ futamban az első öt lovat jó sorrendben, emellett a szelvény négyjegyű számának meg kell egyeznie a kisorsolt nyerő számmal. Ha mindkét számsor egyezik, akkor a játékos minimum 600 millió forintot nyer.
A Kincsem+ játék minden nap megtalálható a fogadási kínálatban. A lóversenyirodákban és a Szerencsejáték Zrt irodáiban Kincsem+ tuti is játszható.

Nem értesz a lóversenyhez? Segít a Kincsem+ tuti

A Kincsem+ tuti egyszerűségével és nagy nyereményével a lóversenyfogadók mellett a sportfogadókat, a számsorjátékosokat és a laikusokat is megszólítja, hiszen a játékhoz nem szükséges külön lóverseny ismeret.

A Kincsem + tuti, egy olyan okos gépi játék, mely automatikusan sorsolja ki az első öt helyezettet az induló lovak között. A játék ára 600 forint. Kisebb nyereményt már az első három helyezett eltalálásával is lehet nyerni.

A Kincsem+ Jackpotja minden nap halmozódik, míg minden hónap 13. napján 3 milliárd forintra emelkedik. Január 13-án, szerdán tehát 3 milliárd forint lesz a főnyeremény, a hazai fogadási piac legújabb játékában. A fontos információkat elsősorban a www.lovifogadas.hu weboldalon érdemes keresni.

2016.01.11. Forrás: Krebs András,
Kincsempark.hu,
Lovifogadas.hu
Fotó: Dr. Kovács Gábor

Gondtalan lovaglás sárban is

A hideg, esős időben a lovasok rendre kevesebb időt tudnak kedvencükkel foglalkozni, a lovak egy része ezért ebben az időszakban sokkal többet tartózkodik az istállóban, illetve sáros, csúszós, felázott karámokban, mint tavasszal vagy nyáron. Egy kis körültekintéssel gondoskodhatsz arról, hogy ez az időszak se a  láb- és pataproblémákról, hanem sokkal inkább a gondtalan lovaglásról szóljon.

Pataápolás: a kulcs a rendszeresség

A pataápolás – a patapucolás, a körmölés és patkolás – a lótartás fontos, szükséges velejárója. Az magától értetődik, hogy a paták tisztítása, a nyírbarázdákban összegyűlt trágya, vagy épp kavicsok eltávolítása évszaktól függetlenül a napi lóápolási rutin része. Ne feledkezz meg róla!

Szezonális problémák

A nyirkos idő és a sár kedvez a különféle baktériumok szaporodásának is, így az őszi-téli hónapok jellegzetes problémája a nyírrothadás, illetve a csüdsömör

A nyírrothadástól napi rendszeres patapucolással védheted meg lovadat. Érdemes a patáit nem csak lovaglás előtt, hanem akkor is mindig kipucolnod, mielőtt lovad száraz almon, vagy talajon mozoghat. Így nem a patában összegyűlt trágyát, vagy épp kavicsokat préseli még jobban bele a szaruba, hanem a nyír lehetőséget kap, hogy szellőzzön, száradjon.

Megelőzésképpen érdemes ebben az időszakban is rendszeresen lemosnod lovad patáit, majd patazsírral, vagy pataolajjal lekenni őket. Az ok egyszerű: ugyanaz a készítmény, ami nyáron a túlzott kiszáradástól védi a pataszarut, az ilyenkor a túl sok nedvességtől és a baktériumok elszaporodásától óv.

Ha pedig már megtörtént a baj és tapasztalhatóak lovad patáján a nyírrothadás tünetei (jellegzetes, kellemetlen szag, a nyír szarujának felpuhulása, fekete kenőcsös váladék megjelenése), jó szolgálatot tesz az SBC paszta, a fakátrány, valamint a patkolókovácsoknál kapható speciális nyírfertőtlenítő szerek. A versenyzőknek érdemes figyelniük a dopping listán szereplő készítményekre. Fontos tudnod, hogy ezeket a készítményeket naponta használni kell a teljes gyógyuláshoz. Az, hogy a patkolókovács 6-8 hetente rendbe teszi a lovad lábát, még édeskevés a sikerhez.

Szintén az évnek ebben az időszakában jellemző a csüdsömör megjelenése is, ami bár a dúsabb lábszőrzettel megáldott lovakat jobban veszélyezteti, igazából bármilyen lovon megjelenhet. A csüdsömör makacs elváltozás, ami a láb felsőbb részeire is felhúzódhat és akár sántaságot is okozhat. A csüdsömörben szenvedő, vagy arra hajlamos lovak lábait mindig tisztán és szárazon kell tartani. Tehát a karámból, vagy a pályáról behozva le kell mosni róluk a sarat, majd alaposan megszárítani a lábaikat. Érdemes az érintett bőrfelületet akár megelőzésképpen is valamilyen zsíros krémmel leápolni, mielőtt a ló sáros talajon töltené az idejét. Ez lehet Sudocream, Neogranormon, illetve valamilyen speciálisan erre a problémára kifejlesztett készítmény is – kiválasztásában kérd állatorvosod segítségét. Fontos, hogy ezeket a krémeket is naponta le kell mosni a bőrfelületről.

Nem mindegy, hol áll a lovad

Az istállózó tartás a lovak számára nem ideális, sokkal inkább az ember kényelmét és gazdasági érdekeit szolgálja. De persze az istállózó tartásnak is számos változata létezik, mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. Vegyük sorra a legfontosabbakat, mert nem mindegy, hogy milyen istállóban és milyen almon álldogál a lovad.

A hagyományosnak mondott mélyalmos tartástechnológia, amit főleg futóistállókban alkalmaznak, egyértelműen káros a lovak patájára, lábállására. Itt főleg a téli hónapokban a lovak több tíz centi vastag trágyarétegre szórt tisztább szalmán töltik idejük nagy részét. Mivel a mélyalom egy vastag szivacshoz hasonlóan minden lépésnél besüpped, illetve a sarokfalak elvékonyodó szárai miatt még hátra is billenti az ujjtengelyt, a lovak patái megnyúlnak, a sarokfalak és sarokvánkosok összeszűkülnek, az inak, szalagok, ízületek rendellenes terhelést kapnak. A trágyában található ammónia pedig fokozottan elősegíti a nyírrothadás kialakulását.

A bokszos tartás egyértelmű hátránya a kis mozgástér, ugyanakkor az almot itt egyszerűbb folyamatosan tisztán és szárazon tartani.

Csüdig a sárban?

Az őszi és téli hónapok elkerülhetetlen velejárója a sár, ami egyrészt felpuhítja a pata szaruját, másrészt a mozgás folyamán a pata a sáros mély talajba könnyebben besüllyed, megcsúszik. Felborul a lábak egyensúlya, szimmetrikus mozgása. Ilyenkor a ló a hátsó lábával könnyen letapossa az elülső lábak patkóit. Ez egyrészt balesetveszélyes, mert a ló beleléphet a patkóból kiálló szögekbe, vagy a kápába, másrészt a szaru is károsodhat. Ezért főleg keveset használt lovak esetében meggondolandó a patkók eltávolítása.

Szintén a sár és a kevés munka folyamodványa, hogy a lovak ilyenkor gyakran a sáros, csúszós talajú karámban vezetik le túlzott energiájukat, amiből gyakran történnek balesetek – ilyenkor leggyakrabban az inak és szalagok sérülnek. Épp ezért fontos, hogy lovad az őszi-téli hónapokban is rendszeresen dolgozzon, takarmányadagja pedig igazodjon a munkaterheléséhez.

Komoly probléma lehet a téli hónapokban, ha a kisebb területű karámok sáros, csúszós talajában a lovak patái mély nyomokat, lyukakat hagynak, majd másnap reggelre ez megfagy és a csikók, lovak ezeken a keményre fagyott gumókon, gödrökön kénytelenek mozogni, szaladgálni. Ebben az esetben is nagyon megnő a szalagok, ízületek sérülésének veszélye. Esetleg a talp érzékenysége, vékonysága miatt akár tályog kialakulásával is számolnod kell.

Patkó: igen vagy nem?

A patkó használatát a munka mennyisége, milyensége, a talajviszonyok, illetve a ló konformációja teszi szükségessé.

A hidegebb hónapokban a kevesebbet használt, lovagolt lovak patáiról a patkókat el lehet távolítani. A szaru szabályozását pedig úgy kell elvégezni, hogy az igazodjon a téli fagyos talajviszonyokhoz. Mindig figyelembe kell venni, hogy a patáknak időre van szükségük a regenerálódáshoz. Nem tanácsos hetekre, vagy csak 1-2 hónapra patkó nélkül hagyni a lovat, hiszen a szegek helyén könnyen töredezhet a szarufal, a talpnak és a nyírnak is meg kell szokni az új viszonyokat. Egy hosszabb – néhány hónapos – „pihenő” viszont segíti a lábvégek keringését, az irha működését és alapvetően a szaru minősége is javulhat.

2016.02.24.
Magyar Dorottya, Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
Forrás: Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
Frissítve: 2022.09.06.
Fotó: Canva

 

Apjukra ütöttek a Frankel csikók

Az első csikója idén májusban állt először starthoz és azonnal győzött. Azóta már nyolc utódja kezdte meg a versenykarrierjét, akik közül hét nyert, egy pedig második lett. Ők Frankel csikói, akiknek minden mozdulatát tömegeket figyelik, hiszen apjuk olyan egyedülálló versenyló volt, akit soha nem tudtak legyőzni.

Az alma nem esett messze a fájától

Frankel az úthenger

A lóversenyzés eddigi történelmében a legmagasabbra értékelték a világ valamennyi versenylova közül 140-es számmal. (Az International Federation of Horseracing Authorities, azaz a Lóverseny Hatóságok Nemzetközi Szövetsége havonta elkészíti a világ legjobb versenylovainak aktuális raglistáját és számát, amelyet a saját, nemzetközi szaktekintélyekből álló hendikepper bizottsága alakít ki.)

Hároméves pályafutása során 2010-2012 között 14 startjából minden alkalommal győzött és a trófeáit tízszer Group 1-es futamban szerezte. Össznyereménye megközelíti a 3 millió angol fontot, azaz az 1,1 milliárd forintot. Kortársai közül a legjobb lovakat aszerint is rangsorolják, hogy mennyire tudták megközelíteni a legendás mént.

Frankel minél több versenyt futott, annál nagyobb tömegeket vonzott a pályára. Sokan csak miatta mentek ki a versenyekre és máig is számtalan lóversenyrajongó gondolja úgy, hogy életük legnagyobb lósport-élményét az ő futása nyújtotta.

Trénerét Frankel sikerei éltették

Frankel azonban nemcsak a versenyteljesítményével, hanem a hozzá kapcsolódó különleges és megható történeteivel is könnyen belopta magát a lóversenyrajongók szívébe. A nevét ugyanis Bobby Frankelről kapta, aki a ló tulajdonosának és tenyésztőjének, a szaudi Khalid Abdullahnak dolgozott trénerként évtizedeken át Észak-Amerikában.

Bobby Frankel ötször nyerte el a sampion tréner címet és a névadás idején már nagyon súlyos beteg volt. Frankelt végül soha nem láthatta. Ezután a kis Frankel a tízszeres angol sampion trénerhez, Henry Cecilhez került tréningbe, aki szintén súlyos betegséggel küzdött. Sokan úgy vélték, hogy egyedül Frankel az, aki még életben tartotta. A tréner meg is élte lova sikereit és végül 2013 közepén, 70 évesen hunyt el.

A legkékvérűbb versenyló

Frankel a lóversenyzés lehető legkékvérűbb lovainak egyike. Apja ugyanis az a Galileo, aki évek óta a legjobb hosszútávú lovakat adja elsősorban Európában, anyja pedig a Danehill apaságú Kind, aki Listed szinten futott eredményesen.

Versenykarrierje után a tulajdonosa és tenyésztője Juddmonte Farms néven működő méneseinek Newmarketi részlegében, a Banstead Manor Studban állította fel apaménként. A fedeztetési díja 2016-ban 125 ezer fontot, azaz több mint 46 millió forintot tett ki. A magyar szemmel horribilis ár ellenére bőven akadtak jelentkezők, így az első tenyésztési évben, 2013-ban legfeljebb 130, a másodikban 131 gondosan kiválasztott kancát fedezhetett.

Frankel első csikója 2014 januárjában éppen Henry Cecil tréner születésnapján látta meg a napvilágot.

Turbó fokozaton Frankel csikói

Az első utódok idén kétévesek, így mindenki óriási kíváncsisággal várta a bemutatkozásukat. Az első Frankel csikó, Cunco pályára lépésére május 13-ig kellett várni, ám megérte, hiszen az első futás az első győzelmet is jelentette számára.

Azóta a brit szigetországban hat csikója futott és mind győzött. Franciaországban eddig két Frankel utódot láthatott a közönség, egyikük a második helyen, míg másikuk a múlt héten elsőként ért célba.

A Frankel iránti rajongás máig sem csökkent, így minden csikójának a futásáról részletesen beszámol valamennyi nemzetközi szinten jegyzett szaklap. Fontos tudni, hogy egyáltalán nem érdemtelenül, hiszen ritka, hogy egy apamén így kezdje a pályafutását.

Többen azért óva intenek a túlzott dicséretektől és az elhamarkodott következtetésektől és arra figyelmeztetnek, hogy ki kell várni a folytatást, valamint azt, hogy háromévesen, a nagy klasszikus versenyekben hogyan teljesít majd a Frankel utánpótlás.

Az azonban biztos, hogy nincs a világon olyan futtató, aki ezek után ne szeretne egy csikót Frankeltől.

A jövő reménységei – Frankel csikók

2016.07.14. Vonczem Gabriella
Fotók: Frankel Race Horse, Canva
Frissítve: 2022.08.11.

Fedezd fel a Pavo takarmánykiegészítők praktikus világát

Garantáltan egészséges, ízletes és praktikus napi vitamin- és ásványianyag ellátás lovadnak Pavo takarmánykiegészítőkel: magnézium kiegészítés, hialuronsavas készítmények, elektrolit, izomvédelem, biotin komplex a kínálatban.

Miért etess PAVO takarmánykiegészítőket lovaddal?

Mert egészséges:
A Pavo takarmánykiegészítők garantáltan egészségesek, mert nem tartalmaznak szintetikus színezőanyagokat, mesterséges tartósító szereket. Az előállításuk során a legszigorúbb élelmiszer előállítási szabályokat alkalmazzák, minden termék ill. előállítási folyamat a HACCP-food and GMP+ bizonyítvánnyal ellátott.

Mert finom: 
Nagyon sok ló nem szereti a takarmánykiegészítőket. A kiegészítők általában magas koncentrációban tartalmazzák az aktív összetevőket, melyek ízletessége nem mindig megfelelő. A Pavo takarmánykiegészítők olyan természetes összetevőket tartalmaznak, melyek biztosítják az ízletességet, illetve garantálják az aktív összetevők tökéletes felszívódását. Egyszerű és praktikus etetése még a válogatós lovak esetében is könnyen kivitelezhető a napi gyakorlati takarmányozásban.

Tudtad, hogy:
Mielőtt lovad hozzákezd a táplálkozáshoz minden takarmányra, szénára, lótápra, müzlire, zabra ráfúj a harapás előtt. Éppen ezért változtatta meg a Pavo por alakú készítményeit granulátumos formátumúvá, hiszen a nagy koncentrátumú, kis mennyiségben etetendő kiegészítők ezáltal még ízletesebbek, és praktikusabban adagolhatóak, hogy egyszerűbb dolgod legyen!
PAVO takarmánykiegészítők lovad egészségéért, a professzionális törődésért, és a kimagasló teljesítményért!

A következő PAVO takarmánykiegészítők közül választhatsz:

• Elősegíti az ízületi folyadék termelődését
• A porcok és ízületek természetes
táplálására szolgál
• Az ízületek és szalagok védelmét,
elasztikusságát biztosítja
Kiszerelés:
3 kg-os zsákban
Javaslat:
Tartalmaz:
• Sportlovaknak
• Ízületi és ínszalag problémák estén
• Veterán sportlovaknak (16 év felett)
• Fiatal sportlovaknak belovaglás
elején és közepén
• Csikóknak, melyek ízületi
problémákra hajlamosak
• Glükozamin szulfátot,
• Chondroiton szulfátot,
• Hyaluron savat,
• Kollagént

Ahhoz, hogy a ló mozgása tökéletes legyen alapvető fontosságú, hogy az ízületek tökéletesen ellássák feladatukat. A porcok, ízületi folyadék és szalagok együtt felelősek a mozgás-koordinációért. Olyan zavarok az ízületekben mint pl. a  gyulladások, porcképződési zavarok, porckopások vagy porcsérülések gyakran fájdalmas következményekkel járnak és zavarják a korrekt mozgást. Fentiek eredményeként jelenik meg a „kötöttség”, a munkavégzés hajlamának csökkenése és különféle sérülések. A Colatech Collagen, Glukosamin Complex és Chondrotin egyedülálló keveréke a Pavo Mobility kiegészítőben hozzájárul lovad ízületeinek tökéletes egészségéhez, az ízületi folyadék képződéséhez, az ízületeket, szalagokat megfelelően táplálja, esetleges növekedési problémák esetén segíti a fejlődést.


• Stresszoldó hatású
• Segít gyorsan semlegesíteni a feszültséget
• Érzékeny lovaknak (szállítás, verseny)
• A stresszhelyzetek kezelhetőbbé válnak
• Biztosítja a magnézium és L-triptofán jobb
átvitel az idegrendszerben
Kiszerelés: 
3 kg-os zsákban
Javaslat:
• Érzékeny lovak számára
• Ideges lovaknak
• Díjlovaknak

Az érzékeny lovak könnyen stresszesek, feszültek, ijedeznek. Ezekkel az egyedi sajátosságokkal egy lótartónak foglalkoznia kell. A Pavo NervControll segíti a lovat,hogy visszanyerje belső békéjét és természetes nyugalmát. Használata során néhány napon belül a ló kifejezetten nyugodtabbá válik. Olyan aktív elemeket tartalmaz, mint a magnézium és az L-triptofán, melyek a szerotonin hormon előfutárai, s ez által javítják és gyorsítják az idegrendszer megnyugtató válaszát. Ezek által az anyagok által a ló sokkal hamarabb nyugodtabbá és kezelhetőbbé és kontrollálhatóbbá válik.


• E-vitamint, béta-karotint és nyom-
elemeket tartalmaz
• Csökkenti a korai embrionális
elhalás esélyeit
Kiszerelés: 
3 kg-os zsákban
Javaslat:
• Nehezen sárló és termékenyülő
kancáknak ajánlott

A Pavo Fertille kifejezetten tenyészkancáknak lett kifejlesztve a termékenység elősegítése érdekében. Elősegíti a kanca ivarzási ciklusát. A Pavo Fertille számos vitamin mellett tartalmaz még E-vitamint, magas koncentrációban Béta-Karotint és nyomelemeket egyaránt. A Pavo Fertille használata során észre fogja venni kancáján, hogy elősegíti a kifejezettebb ivarzást és termékenységet. Ezen túl a Pavo Fertille csökkenti a korai embrióelhalás esélyét és segíti a méhlepény gyors eltávozását ellés után.


• Izomzat védelme érdekében
• Minden szakágban ajánlott
• Görcsös, merev izomzatra
• Gyors regenerálódás megerőltető
tréningek után
Kiszerelés: 
3 kg-os zsákban
Javaslat:
• Sportlovaknak minden szakágban
• Megterhelő edzések, versenyek,
hosszú utazások során
• Fáradékony, sérülésre hajlamos lovaknak
kifejezetten ajánlott
• Nem egyenlő megterhelés esetén
• Nem kiegyensúlyozott munka esetén
• Izomsavasodásra hajlamos lovak esetében
• Nagyobb megterhelés után

A nehezebb edzések, szabálytalan munkavégzések megtámadják a ló izomzatát savképződést okoznak. Ez által az izmok merevvé, tejsavban gazdaggá válnak, mely nem előnyös a sportló egészségének, kiegyensúlyozott munkavégzésének szempontjából. A Pavo Muscle Care ezt a tejsavas állapotot oldja, fokozza az izomzatban a tejsavas folyamatok feldolgozását, az ideális állapot visszaállítását. Amikor a ló merevvé válik, a tejsav felgyülemlik a szervezetében, izomláza keletkezik. A Pavo Muscle Care segít a tejsav feldolgozásában, a könnyebb regenerációban, a tejsav eltávolításában. Ez által a ló könnyebben kipiheni a nehezebb megterheléseket, s hamarabb regenerálódik, merevsége jelentősen csökken.


• A gyorsabb izomfejlesztésért
• Az izomfejlődést, felrakódást elősegíti
• Alavető amionsavakat tartalmaz
(lizin, metionin, lechitin)
• Erős izomzatot hoz létre
Kiszerelés: 
3 kg-os zsákban
Javaslat:
• Fiatal lovaknak belovaglás kezdetén
• Sportlovaknak pihenőidőszak után,
• Szezon kezdetén

A megfelelő lókiképzéshez sok idő és megfelelő menedzsment szükséges. A Pavo MuscleBuild elengedhetetlen része ennek a folyamatnak. Ez a kiegészítő támogatja a ló gyors izomtömeg fejlesztését. A Pavo MuscleBuild olyan aktív elemeket tartalmaz, mint az esszenciális aminosavak, C-vitamin, E vitamin, lechitin. A sportos megjelenés és egészséges testfelépítés az eredménye a kiegyensúlyozott tréningnek és a megfelelő takarmányozás kombinációjának.


• Elektrolit válogatás sportlovaknak
• Intenzív tréningek előtt és után
• Magas hőmérséklet és száraz
időjárás esetén
• Meleg versenynapokon, edzéseken
• Erős izzadás esetén
Kiszerelés: 
3 kg-os zsákban
Javaslat:
• Nagy melegben
• Savasodás elkerülése érdekében
• Izzadékony lovaknak
• A gyors só és vízháztartás helyreállításáért
• Amikor a sportlovak erőteljesen izzadnak,
  különösen lovastusa, távlovaglás,
fogathajtás, díjlovaglás, díjugratás és
galopp verseny esetén

Amikor a ló erőteljesen izzad, akkor jelentős veszteség éri a lovat, nemcsak a folyadékveszteség jelentős, hanem olyan fontos testi sók, mint a kálcium, kálium, nátrium és klór. Az elektrolitok hiánya kiszáradáshoz, a folyadék rosszabb megtartásához, a bőr rugalmasságának elveszítéséhez, a kitartás csökkentéséhez vezet. A Pavo E’lyte adagolása az erőkifejtés előtt képessé teszi a lovat arra, hogy folyadék és elektrolit raktárt hozzon létre. Az optimális elektrolit szint fenntartása a szervezetben a hosszú és megerőltető edzések esetén sem okoznak problémát, a nagy erőkifejtés után elősegíti az izmokat a tejsav gyorsabb semlegesítésében, mely mellett a vér vastartalma is gyorsabban helyreáll.


• Magas biotin koncentrációval
•  Az erős és elasztikus patákért
• A fénylő szőrzetért
• A patáról való általános gondoskodásra
• A szőr és pata képződéshez,
növekedéshez szükséges összes
összetevőt tartalmazza, mint pl.
aminosavak, lecitin, réz, cink, mangán
Kiszerelés: 
3 kg-os zsákban
Javaslat:
• Sérülésre hajlamos pataszerkezet esetén
• Pata sérülés, nyomás esetén
• Szőrváltáskor
• Tenyészszemlék előtt
(fríz lovak, arab lovak, pónik, tenyész-
állatok, mének)
• Kedvezőtlen talajviszonyok alkalmával

A törékeny, málló patákat csak egyféleképpen lehet táplálni, belülről kifelé! Ahhoz, hogy a legjobb eredményt érje el, etesse a PavoBiotin Fortét 4 hónapon keresztül. Azonban nemcsak a paták lesznek egészségesebbek, a szőr és a farok és sörény is fénylőbb lesz, dúsabbá válik biztosítva ezzel az egészséges megjelenést. Fentiek mellett a Pavo Biotin Forte tartalmazza az összes olyan elemet, mely az egészséges pata és szőrzet kialakításhoz elengedhetetlen, mint pl. aminosavak, lecitin, réz, cink, mangán és kén. A Pavo Biotin Forte egy olyan teljes értékű kiegészítő, mellyel a legnagyobb törődést biztosítja lovad patájának.


• Napi vitamin, ásványianyag és nyom-
elem ellátás
• A napi gondoskodásért
• Egyoldalú gabonafélével (pl. zab, kukorica)
történő takarmányozásnál tökéletes
gondoskodás minden korcsoport számára
Kiszerelés: 

 

10 kg-os vödrös kiszerelés
100 napra elegendő
20 kg-os zsákos kiszerelés
200 napra elegendő
Javaslat
• Legelőn tartott lovak esetén
• Csak zab, mint abraktakarmány
etetése esetén
• Minden korosztályban
• Szabadtartás esetén
• Sportlovaknál versenyszezonban
• Kiegészítésként napi abraktakarmány
mellé kis mennyiségben
• Alap müzli vagy pellet mellé ajánlott
• Rosszabb minőségű takarmány
etetése esetén (kényszerhelyzet)
• Nagy tömegű állomány etetésekor
Pl: ménesek, csoportos tartás esetén

A Pavo Vital Complete ideális kiegészítője a takarmányozásnak, ha az nem tartalmaz elegendő vitamiokat és ásványi anyagokat. A legelőn tartott lovaknak is extra törődésre van szükségük, így ideális kiegészítője a ridegtartásnak. Az egyoldalú gabonafélével való lótakarmányozás (pl. csak zab, kukorica, árpa, korpa) nem tartalmazza azokat a szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket melyekre az egészséges fejlődéshez és napi munkához a lónak szüksége van. Ezért alapvető fontosságú ezen elemek megfelelő pótlása, melyre tökéletes megoldást kínál a Pavo Vital Complete kiegészítő.


• Támogatja az immunrendszert
• Elősegíti az egészséges
bélrendszert élesztőkultúrával és lecitinnel
• Gazdag, gyorsan rendelkezésre
álló energiát biztosít
•  Lusta lovaknak
•  Idős lovaknak
•  Lovaknak, melyeknek többlet energiára
van szükségük
•  Lovaknak, melyek ismeretlen okok miatt
nem egészségesek, nem fénylő a
szőrzetük
Kiszerelés: 

 

10 kg-os vödrös kiszerelés
100 napra elegendő

Van, hogy néha úgy érezed, lovad nem elég egészséges: pl. betegség után, megerőltető edzés után, szőrváltás után. Ezekben a helyzetekben a Pavo Health Boost kifejezetten támogatja az immunrendszert és extra energiát is szolgáltat. A Pavo HealthBoost elősegíti a belek egészséges egyensúlyát, tartalmazza az összes vitamint, ásványi anyagot és nyomelemet, s gazdag, gyorsan rendelkezésre álló energiát biztosít. A Pavo HealthBoost ideális idős lovaknak illetve olyan lovaknak melyek akár ismeretlen okok miatt is kifogytak az energiából, szőrzetük fénytelen, egészségtelen.

Figyelem! A takarmánykiegészítők etetése nem helyettesíti a megfelelő tömeg- és abraktakarmányok etetését! A Pavo takarmánykiegészítők a legszigorúbb FEI dopping szabályozásának megfelelnek, nem tartalmaznak tiltott adalékanyagokat, összetevőket.

Kapcsolatfelvétel és további információ:

További információkért, egyéb kiegészítőkért és adagolással kapcsolatos útmutatásért látogass el a Pavo honlapjára. Ha kérdésed lenne a Pavo takarmánykiegészítőkkel kapcsolatban, vagy szeretnéd kipróbálni, keresd a Pavo hazai képviseletében Suta Évát:

Frissítve: 2016.06.21.
Fotók: Pavo.hu

Lótakarmányok tenyésztőknek – Pavo szaktanácsadás

Idő, pénz és energia: erről szól a tenyésztés. És mi van az élvezettel? Semmi sem jelent megkapóbb látványt, mint egy kanca a legelőn sétáló csikójával. Azonban ezt az érzést csak akkor élvezheted igazán, ha a kanca és a csikó is igazán egészséges.

Időt, pénzt és energiát takaríthatsz meg

A Pavo Podo tenyésztőknek kifejlesztett termékei végigkísérik a kancát a vemhesség utolsó három hónapjától az újravemhesülésig, és a csikót két télen át 30 hónapos, azaz kifejlett koráig.

További fontos tényező, hogy a takarmányköltségek igen nagy méreteket öltenek az lótenyésztésben (elérhetik az 50-70%-ot is az állandó költségek tekintetében), így a mai viszonyok között kiemelkedő szerepe van a megfelelő takarmány alkalmazásának. Egy jó választással időt, pénzt, energiát spórolhatsz meg a csikó fejlődését meghatározó első három évben.

A fenti tényezők fontossága miatt fejlesztette ki Pavo Hollandia vezető prémium minőségű lótakarmányt előállító cége Pavo Podo termékcsaládot, kifejezetten tenyésztőknek.

Milyen szerepet játszik a takarmányozás a lovak fejlődésében?

Köztudott, hogy a ló fejlődésében meghatározó életének első 2,5 éve. A melegvérű ló kb. 60 kg-ot nyom a születésekor, amely két és fél év alatt csaknem megtízszereződik. A növekedéshez szükséges energia csak egy egészséges lótól várható el. Ha a csikó beteg, akkor a növekedéséhez szükséges energiát a betegségek leküzdésére fordítja, vagy egyáltalán nem eszik. A tulajdonos legfontosabb kötelessége a megfelelő körülmények biztosítása: friss levegő, friss víz, megfelelő takarmányozás, féregtelenítés és mozgatás.

A legfontosabb, hogy a csikó fokozatosan növekedhessen, hiszen a túl gyors növekedés ugyanolyan káros, mint a túl lassú fejlődés. A takarmány minősége éppen ezért elsőrendű szereppel bír a fenti kérdésben. Az első három hónapban a fő táplálékot a kanca teje jelenti, bár a kiscsikó már néhány hetesen kóstolgatja a kanca takarmányát, így ismerkedik a szénával és tömegtakarmánnyal egyaránt.

Bemutatkozik a Pavo Podo termékcsalád, kifejezetten tenyésztőknek

Pavo Podo Lac

A Pavo Podo Lac egy olyan pelletált táp, mely kifejezetten a vemhesség utolsó szakaszára és az újszülött csikó igényeinek megfelelően került kifejlesztésre a kancák számára. Könnyen emészthető rezet, cinket és magnéziumot tartalmaz, melyek fontosak a magzat számára.

Segít fenntartani a kanca megfelelő fizikális állapotát, kiegyensúlyozott légkört biztosítva a tenyésztői munkának. Hozzáadott E-vitamin és béta-karotin tartalma elősegíti az ellés utáni újravemhesülést, védelmet biztosít az esetleges terméketlenség ellen is.

Pavo Podo Care

A Pavo Podo Care takarmánykiegészítő kifejezetten Pavo Podo speciális ásványianyag összetétellel fiatal csikóknak lett kifejlesztve születéstől 12 hónapos korig. A hatás tudományosan bizonyított, elősegíti a megfelelő csontfejlődést, ezért negyedére csökkenti az OC/OCD („chippesedésre”) való hajlamot.

Hatékonyságának titka a kálcium, foszfor és magnézium megfelelő aránya és a speciális forma, mely által a biológiai hatékonyság jelentősen megnő. Mindezeken túl a Pavo Podo Care biztosítja a kiegyensúlyozott növekedést és javítja a vérkeringést is.

Pavo Podo Start

Íme egy takarmány az újszülött csikó megfelelő fejlődése érdekében és a kritikus leválasztási időszak megkönnyítéséért! A csikó 3 hetes korától 8 hónapos koráig tartó időszakra speciálisan kifejlesztett első takarmány a Pavo Podo Start. Etetését már 3 hetes kortól el lehet kezdeni. Állaga 5 mm-es pellet, ezáltal könnyen fogyasztható és megrágható a csikó számára is. Nemcsak kiváló minőségű fehérjékben gazdag, hanem megfelelő formában tartalmazza az összes vitamint és ásványi anyagot, mely a csikó életének első néhány hónapjában alapvetően szükséges.

Speciális összetételével elősegíti a tej emésztését, s hozzáadott tejpor tartalmával megkíméli a kancát a 3. hónap után a túlzott lesoványodástól, ugyanakkor tartalmazza azokat az esszenciális anyagokat, melyek a tejben megtalálhatóak. A csikó leválasztása a kancától jelentős stresszhatást gyakorol a csikóra, ugyanakkor a Pavo Podo Start etetésével a 8. hónapig ezek a faktorok csökkenthetőek a beltartalmi összetétel miatt. Így a csikóleválasztás és a takarmányváltás időpontja eltérő, csökkentve ezzel a csikót ért stresszhatásokat, s megkönnyítve ezzel a csikóleválasztást, és az átállást a 8. hónaptól a csikó következő takarmányára: a Pavo Podo Grow-ra.

Pavo Podo Grow

Biztosítja a kiegyensúlyozott növekedést a csikó életének első éveiben. Etetése 8 hónapos kortól 30 hónapos korig javasolt. A Pavo Podo Grow egy csúcsminőségű takarmány a csikó fiatal korától a kifejlett kor eléréséig. Hozzáadott magnézium tartalma révén, s megfelelő kalcium/foszfor arányával a csontok elsőrendű épitőanyagival látja el a csikó szervezetét.

A cink, vas, magnézium könnyen felvehető, illetve emészthető a csikó számára, biztosítva ezzel a folyamatos növekedést, s a hozzá szükséges optimális ásványianyag ellátást. Megfelelő vitamintartalmával hozzájárul az egészséges inak és izületek kialakulásához.

Speciális ásványianyag összetételével véd az Az OC/OCD – osteochondrosis – közismertebb nevén „chip” vagyis porcleválás kialakulása ellen, melyben a genetikai tényezők mellett legnagyobb szerepe a takarmányozásnak van! A Pavo Podo Grow a csikótakarmányozás befejező része. További előnye, hogy a csikó a Pavo Podo Start etetése után mindenféle fennakadás nélkül egyszerűen átállítható az igen gazdag beltartalmi értékkel rendelkező kiegyensúlyozott csikónevelő pelletre.

További információkért, egyéb kiegészítőkért és adagolással kapcsolatos útmutatásért látogass el a Pavo honlapjára. Ha kérdésed lenne a vemhes kanca vagy a csikó takarmányozásával kapcsolatban, vagy szeretnéd kipróbálni a Pavo Podo termékcsaládot, keresd a Pavo hazai képviseletében Suta Évát:

Frissítve: 2016.06.21.
Fotók: Pavo.hu, Bigstockphoto.com

Budapesten jártak a Bécsi Spanyol Lovasiskola lovai

Először léptek fel Magyarországon a Bécsi Spanyol Lovasiskola lovasai. Az egyedülálló gálaelőadás teltház előtt zajlott a Papp László Budapest Sportarénában.

A neves lipicai lovak személyre szabott kiképzésben és takarmányozásban részesülnek és természetesen mindegyiküknek saját, egyedileg készített felszerelése van.

Lónak és lovasnak egyaránt több év kitartó edzésmunkája szükséges a feladatok precíz végrehajtásához.

A felejthetetlen élményhez nagyban hozzájárultak a Nemzeti Lovas Díszegység lovasai, velük együtt és miattuk lett ez a különleges produkció a Monarchia Keringő.

A lovasok teltház előtt mutatták be programjukat.

A 450 éves múltra visszatekintő Bécsi Spanyol Lovasiskola lovaglóművészetét 2015 decembere óta az emberiség szellemi kulturális örökségeként tartja számon az UNESCO.

2016. 12.05. Forrás: MTI
Frissítve: 2022.08.05.

Háromszor ugrott az első helyre Horváth Balázs

Vitathatatlanul Horváth Balázs volt az idei fedettpályás szezon első versenyének sztárja, hiszen két lovával a három legmagasabb versenyszámban zsebelte be a győzelmet.

Horváth Balázs és Zordon a budapesti CSIO-n – Fotó: csiobudapest.hu

A hamisítatlan őszi idővel együtt október utolsó napjaiban megérkezett az országos díjugrató fedettpályás szezon is. Az első kvalifikációs versenynek a kecskeméti Airvent Lovasclub megújult fedett csarnokai adtak otthont.

A verseny három legmagasabb számában egyaránt hazai lovasklub versenyzője, Horváth Balázs bizonyult a legjobbnak. A legmagasabb kategóriában első napon szoros küzdelemmel, a második napon viszont meggyőző fölénnyel nyert kancájával PM La Conta Z-vel.

Vasárnap pedig a hat összevetős135 centiméteres versenyszámban növelte győzelmeinek számát PM Dianával.

A második versenynapon első ízben jelentek meg a Magyar Antidopping Csoport képviselői díjugrató versenyen, akik több dopping mintát is vettek.

2016.11.03. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.11.
Fotó: csiobudapest.hu

Mi újság a magyar lovardák háza táján?

A rendszerváltozás idején még nagy dolog volt, ha ingyenes lovaglási lehetőséghez jutott valaki, hiszen a lovardai lovasoktatás sokak számára megfizethetetlen volt. Azóta igen nagy változásokon ment keresztül hazánkban a lovasélet, jelentősen nőtt a lovardák száma. Szabályozásra szükség van, de vajon jó úton járunk? Ezt a kérdést is körbejárták a Hegykői Lovasfórumon.

Civilszervezetek, egyesületek is alapíthatnak magánlovardákat. Ezek egyrészt nonprofit szervezetek, másrészt egyéni vállalkozók, illetve gazdasági szervezetek. Hivatalosan a lovas sportegyesületeket illetve a lovas vállalkozásokat ismerik el lovardának.

A sportegyesületek általában nonprofit civilszervezetek formájában működnek. A bértartással, lovasiskolai keretek között oktatással foglalkozó lovardák pedig a legtöbb esetben gazdasági társaságok. A civilszervezetek egy része nem regisztrált lovarda, mivel a lovasklubok, lovasegyesületek egy része a magánlótartók tömörülése közös programokra, lovasfelvonulásokra, rendezvények szervezésére (pl. hagyományőrző huszárok).

Lovas civilszervezetek száma és változása megyénként

Megye
Lovas civilszervezet
Növekedés % 2000=100%
1990*
2000
2010
2010
Budapest
12
27
50
185,2
Bács-Kiskun
6
23
38
165,2
Baranya
1
12
24
200,0
Békés
7
19
35
184,2
Borsod-Abaúj Zemplén
1
8
16
200,0
Csongrád
1
21
32
152,4
Fejér
2
21
33
157,1
Győr-Moson-Sopron
2
19
33
173,7
Hajdú-Bihar
1
10
27
270,0
Heves
0
5
10
200,0
Jász-Nagykun-Szolnok
7
16
20
125,0
Komárom-Esztergom
5
15
17
113,3
Nógrád
0
7
16
228,6
Pest
6
39
106
271,8
Somogy
3
17
25
147,1
Szabolcs-Szatmár-Bereg
4
11
22
200,0
Tolna
1
10
15
150,0
Vas
2
15
22
146,7
Veszprém
3
20
38
190,0
Zala
2
5
15
300,0
Összesen:
66
320
594
185,6

Forrás: KSH, Civil szervezetek adatbázisa 2012.
A legtöbb lovarda Pest megyében található,
az összes lovarda egynegyede a Közép-Magyarországi Régióban (Budapest és  Pest megye).

Több mint 370 lovarda

A rendszerváltozás idején még nagy dolog volt, ha ingyenes lovaglási lehetőséghez jutott valaki, hiszen a lovardai lovasoktatás sokak számára megfizethetetlen volt. Kezdetben csak a lovardák és lovasegyesületek száma nőtt, később azonban a magánlótartók száma is rohamosan növekedésnek indult (nem ide értve a csak kizárólag haszonállatként tartott lovak tartóit).

2012 óta nagyon sok lovarda regisztrált, sokan az iskolai lovasoktatás bevezetésére alapozva kisebb-nagyobb beruházásokat is végrehajtottak: lovardafejlesztést, lóvásárlást majd a lovak vizsgáztatását iskolalónak.

A Lovasszövetségnél több mint 350 lovasegyesületet tartanak nyilván, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában is több, mint 370 lovarda szerepel.

Szükség van az olcsó lovastanyákra is

A lovak, lovardák, lótartók számának növekedése a lovasszolgáltatások minőségének rovására ment. Természetesen ahogyan szükség van az ötcsillagos szállodákon kívül a turistaszálláshelyekre is, ugyanúgy a lovardák esetében is van igény a magasabb szintű, komfortosabb, többféle szolgáltatást kínáló lovardákra és a turista fokozatnak megfelelő egyszerűbb, kevesebb szolgáltatást nyújtó, de ennek megfelelően olcsóbb lovastanyákra is.

Szükségessé vált a lovakra és a lovardákra vonatkozó jogszabályi háttér rendezése, rendeletek megalkotása, frissítése. A jelenleg érvényben lévő lovardarendelet első verziója 2008-ban keletkezett. Szabályozta a lovardai körülményeket, a lótartás és a lovasszolgáltatási tevékenységek feltételeit.

Később ezt a rendeletet többször módosították, kiegészítették, hol enyhítették, máshol szigorították, de sajnos még mindig nem terjed ki a lovasszolgáltató tevékenység tejes körére, így vannak szabályozatlan területek.

A rendelet megalkotói csak a profitorientált, főállású lovardákban gondolkodtak, nem ismerik el a hobbi szinten, főállású munkaviszony mellett, kiegészítő tevékenységként vagy alkalmanként szívességből lovaglást biztosító lovak és lótulajdonosok létezését.

A lovardarendelet hiányosságai

A lovasvállalkozások szabályozása több részből tevődik össze: 

  • a Kereskedelmi törvény
  • a 14/2008 ÖM rendelet, illetve a módosításáról szóló a 31/2013. (VIII. 9.) NGM rendelet, majd a 22/2014. (VI. 27.) NGM rendelet
  • a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló 2009. évi LXXVI. törvény szabályozza.

Az első probléma mindjárt a lovasszolgáltató tevékenység definíciójából ered. A lovas szolgáltató tevékenység: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) 2. paragrafusának 16. pontjában meghatározott szolgáltató tevékenység:

„Lovas szolgáltató tevékenység: üzletszerű gazdasági tevékenység keretében ló igénybevételével nyújtott, szabadidős, terápiás vagy oktatási célú szolgáltatás.” 2013-ban ezt kiegészítették: „… így különösen lovagoltatás, lovas oktatás, lovas terápia, terep- vagy túralovaglás, fogathajtás, fogathajtás oktatás, fogatoztatás, lovas bemutató”.

A bértartást, edzést kínáló lovardák miért turisztikai szolgáltatók?

Annak szabályait, hogy ki folytathat ilyen gazdasági tevékenységet, a kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységek között találjuk (kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (6/C. §52 (1)). Pedig nem minden lovarda nyújt turisztikai jellegű szolgáltatást. Miért sorolnánk ide a sportegyesületeket? Adott egy lovarda, ami gazdasági tevékenységet folytat, a sportolóknak bértartást és edzést nyújt. Miért sorolják ezeket a lovardákat a turisztikai jellegű szolgáltatók közé?

A másik rendelettel pedig épp a turisztikai jellegű szolgáltatást nyújtó vállalkozókat zárják ki. A 14/2008. (XII. 20.) a lovas szolgáltató tevékenységről szóló ÖM rendeletben (13.§) meghatározzák a lovas szolgáltató tevékenységet végző szolgáltató telephely követelményeit. Ezek egy része az állattartási körülményekről szól. A d) pont korlátozza, illetve kizárja a kizárólag turisztikai célú lovagoltatási vagy tereplovaglási lehetőség biztosításának bejelentését, mint lovas szolgáltató tevékenységet, ugyanis a telephelynek rendelkeznie kell rögzített korláttal körülvett, egyenletes talajú, legalább 800 négyzetméter alapterületű lovas pályával.

A lovardarendelet és az abban szabályozott lovardai szolgáltatás feltételei a turisztikai tevékenységet is végző lovardára vonatkoznak.

De mi a helyzet akkor, ha nincs lovarda, de adott a megfelelően képzett megfelelő méretű ló, a megfelelő oktató, aki csak kezdőket, kisgyerekeket biztonságos körülmények között ültet lóra, de nem felel meg a lovasszolgáltatás engedélyezési kritériumainak, hiszen saját udvarában vagy területén, saját lován sétáltatna gyerekeket, esetleg vállalati vagy óvodai, iskolai családi napokon, falunapon. Tehát nem végez lovagoltatást, lovasoktatást, csak vezeti a lovat, sétáltat vele.

Folytatása következik…

2016.10.26. Obádovics Csilla – Fertő-parti Lovasklub Egyesület
Frissítve: 2022.08.17.
canva.com

Lóbejelentés és lovardarendelet: rések a pajzson

Milyen hiányosságai vannak a lovardarendeletnek? Milyen út vezet az engedélyig? Hány alkalmassági vizsgával rendelkező ló van Magyarországon? Ezeket a témákat boncolgattak a Hegykői Lovasfórumon, ahol iskolaigazgatók, tanárok, lovardatulajdonosok, lovasoktatók, valamint lovasok, szülők és a turizmusban érintett vállalkozók is jelen voltak.

A hegykői lovasfórum egyik fontos témája az általános iskolai lovaglás oktatás volt, a másik pedig a lovasszektor jogszabályi háttere és követelményei, amiről a Kereskedelmi Hivatal és a NÉBIH két szakértője, Tóth Ferenc és Tóth Zsuzsanna beszélt.

Nincsenek megkülönböztetve az egyes lovasszolgáltató tevékenységek

Tóth Ferenc a jogszabályi háttér hiányosságait és problémáit emelte ki. Elmondta, hogy szükségesnek tartaná a lovardarendelet módosítását, mivel több hiányosságával szembesült munkája során.

Példaként említette, hogy olyan engedélykérelem is érkezett már hozzá, ahol nem kívánnak lovasoktatást végezni, bekerített lovaspályán lovagoltatni, csak kizárólag rendezvényeken pónival vagy lóval sétáltatni, vagy sétakocsis szolgáltatást nyújtani, illetve tereplovaglást vezetni, szervezni. Mindezekhez miért van szükség a bekerített, minimum 20×40 m-es homokos lovaspályára?Miután ezek már gazdasági tevékenységnek számítanak és lovasszolgáltatásról van szó, szükség van az MKEH engedélyére, de mivel a feltételeknek nem felelnek meg, nem kaphatnak engedélyt.

Nincs megkülönböztetve a lovardai lovasoktatás, illetve az a fajta lovasszolgáltató tevékenység, amihez egyáltalán nincs szükség lovardára, lovaspályára. A lovasszolgáltató tevékenység a turisztikai szolgáltatások alá tartozik, holott a heti rendszerességgel végzett lovardai lovaglás nem turizmus, viszont éppen a turisztikai szolgáltatások egyik fajtája van kizárva a tevékenységből, hiszen a nyaraló turisták a lovaglási lehetőségek közül vagy csak a gyerekek lovas sétáltatását, vagy tereplovaglást vennének igénybe.

Dömping várható

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendeletekben megszabott határidő előtt körülbelül mintegy kétszáz lóra egyszerre adták be az iskolalóként való vizsgáztatási kérelmet, de mivel ez az engedély 5 évre szól, ugyanez a dömping várható 5 év múlva.

Elmondta azt is, hogy egy újonnan induló lovasvállalkozásnak milyen útvesztőkön keresztül vezet az út az engedélyig. Tóth Ferenc hangsúlyozta, hogy a szükséges dokumentumok beadása előtt szívesen áll rendelkezésre telefonon hétfőn és pénteken, hogy ellenőrizzék a kitöltés helyességét.

Nem zökkenőmentes a lóbejelentés rendszere 

Tóth Ferenc után a NÉBIH képviseletében Tóth Zsuzsanna a lóbejelentés és lóvizsgáztatás folyamatát és nehézségeit ismertette.

Itt is előkerültek a rendeletek hiányosságai, többek között például a két hétben meghatározott lótartásbejelentési kötelezettség. Nem egy esetben fordul elő, hogy egy lónak változik a bértartási helye akár évente többször is, vagy csak fedeztetés céljából akár három hétre helyeznek el lovat egy adott helyen. Ilyen esetben, ha szabályszerűen szeretnének eljárni, be kell jelenteni a lótartó helyre az odaérkező lovat, az eredeti helyéről pedig ki kell jelenteni. Majd az egész procedúrát meg kell ismételni, amikor a kancát visszaviszik az eredeti helyére.

A lótartó hely bejelentés előfeltétele az MVH regisztráció, ami pénzbe nem kerül, de szükséges. Lótartóhely bejelentő lapot már online is be lehet küldeni az allattenyesztes@nebih.gov.hu email címre.

A két hivatali képviselőt Lóska János, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség elnöke követte a pódiumon, aki a lovasturizmusról, lovastúrázásról, mint piacképes szolgáltatásról beszélt. Kiemelte, hogy ő csak a gazdasági tevékenységről beszél, ami azt jelenti, hogy valaki lovas szolgáltatást mások számára pénzért végez. Rávilágított arra, miért volt szükség a lovardarendeletre és a lovak vizsgáztatására.

A lovasok 90 százaléka nő

Ma Magyarországon 3200 levizsgáztatott ló él, 12 térségi lovas hálózat alakult ki, és a lovasok 90 százaléka nő.

Lóska János több történetet mesélt lovastúráiról, valamint lovasbalesetekről és hangsúlyozta, hogy a ló és lovaglás veszélyes üzemnek számít, így nagyon fontos a szabályszerűség és a felelősség kérdése. Az általa szervezett lovastúrák lovasai csak jól képzett lovasok lehetnek, akik nem felelnek meg a követelményeknek, nem mehetnek túrára.

Előadásában kitért az EuroHorse lovastúrahálózat kialakításának okaira, módjára, és az erre “ráhordó”, térségi jelentőségű túrahálózatokra, kitérve a 2014-20-as fejlesztési forráslehetőségekre is. Fontos, hogy pályázati pénzhez csak azok a vállalkozások juthatnak, akik a szabályoknak és előírásoknak megfelelően működnek.

Ma Magyarországon lovat bérelni nem lehet

A feltett kérdésekből kitűnt, hogy sokak számára nem világos a különbség a gazdasági tevékenység keretében végzett lovasszolgáltatás és a nem gazdasági tevékenység keretében végzett, szabadidős vagy épp sporttevékenység keretében folytatott lovaglás, lovagoltatás vagy túrázás között.

Alapvető problémát a profitot termelő gazdasági tevékenységre szabott lovardarendelet jelent.

Vannak nem főállásban végzett, egy adott térségben hiánypótló tevékenységként megjelenő, lovaglási lehetőség biztosítására alkalmas lovasoktatók és lovak, akik nem akarnak pályázati pénzekhez jutni, nem akarnak profitot termelni, nem kívánnak napi szinten 8-10 fős osztálylovaglást biztosítani, csak annak a néhány gyereknek vagy felnőttnek szeretnének lehetőséget adni, akik szombaton vagy vasárnap, szabadidejükben szeretnének lovagolni, egy-egy tereplovagláson részt venni. Esetükben a lovardarendelet nem alkalmazható, általuk a lovasszolgáltatás pénzért nem végezhető.

Lóska János kiemelte, hogy akkor van baj, ha baleset történik, mert először a szabályok betartását ellenőrzik. Mindig a lótulajdonos felelősségét vizsgálják először. Ma Magyarországon lovat kölcsönadni pénzért, azaz lovat bérelni pénzért nem lehet. A ló veszélyes üzemnek számít.

“Amikor  autót bérel az ember, nem ellenőrzik, hogy milyen szinten tud autót vezetni. Az autóvezetés véleményem szerint lényegesen veszélyesebb mint a tereplovaglás, hiszen nem csak a saját testi épségét veszélyezteti az autós  a közúton. Autót bérelni lehet, lovat bérelni miért nem?” – tette fel a kérdést az egyik résztvevő.

Be lehetne vezetni a lovasoknak egy olyan vizsgalehetőséget, hogy a hobbilovasok is igazolni tudják lovastudásukatlovasjogosítvány -, ami lehetővé tenné számukra, hogy lovat béreljenek egy-egy nyaralás – aktív turizmus – alkalmával. A lovat bérbeadó ellenőrizhetné a lovas tudását, mielőtt a lovát rábízza egy “idegenre”, de ez a lótulajdonos kompetenciája.

Az autókra van biztosítás, az autó ára több millió forint. Egy hobbiló ára néhány százezer. Miért ne lehetne lehetővé tenni a a lóbérlést Magyarországon? A Szabadidőlovasok Országos Szövetsége egy időben írt a tereplovas vizsga szabályzatról. Miért ne lehetne bevezetni Magyarországon egy ilyen vizsgarendszert és ezzel lehetővé tenni a lóbérlést is? Nyilván ehhez hozzájön a tereplovak vizsgáztatásának igénye is.

De a ló nem autó. Levizsgáztatnak egy lovat, majd három hétig nem mozgatják, és a lovat bérbe adják. A lovasnak mindig meg kell győződnie a ló kezelhetőségéről, mielőtt terepre indul. Ugyanúgy, ahogy lovastúra előtt a túravezető meggyőződik a lovasok tudásáról. A felelősség a lovasé legyen és ne a lótulajdonosé. Nem az autókölcsönző a felelős, ha az autót bérbevevő balesetet szenved. Mind a lovat kölcsönadónak, mind pedig a lovat bérlőnek felelősen kell viselkednie, a lótulajdonos ne kínáljon kezelhetetlen lovat, a lovas ne béreljen lovat ha nem biztos a tudásában. Lehet hogy ehhez még nem eléggé érett a magyar társadalom?” – tette fel a kérdést Lóska János.

A konferenciát Csontó Zoltán, a Szabadidőlovasok Országos Szövetségének volt elnöke zárta. Eredetileg a szabadidős lovaglás témával készült, de az elhangzott előadások után az iskolai lovasoktatás témájához nyúlt vissza, saját tapasztalatait osztva meg a közönséggel. Elmondta, hogy több éven keresztül folyt az iskolai keretek között a lovasokoktatás lovardájukban, viszont később önerőből már a gyerekek nem jártak vissza lovagolni.

A konferencia konklúziója, hogy térségünk szempontjából mind az általános iskolai bevezetés rendszerszerűbb, közös megoldáskeresése, mind pedig a térségi lovastúraútvonal hálózat kialakítása, az Eurohorse hálózathoz való csatlakozási lehetőség megteremtése feladatunk lenne.

2016.10.17. Obádovics Csilla – Fertő-parti Lovasklub Egyesület
Páliné Keller Csilla – Alpokalja-Fertőtáj Vidékfejlesztési Egyesület
Frissítve: 2022.08.16.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés