Díjugrató körkép az Északi-tengertől Hortobágyig

A bécsújhelyi díjugrató versenyen ezúttal is eredményesen szerepeltek a magyar díjugratók, a Mátai Ménes fedelesében is az ugrólovasoké volt a főszerep, Észak-Németországban pedig magyar tenyésztésű lónak szólt a taps.

Horváth Balázs és PM Diana a budapesti CSIO-n – Fotó: csiobudapest.hu

Magyar éremeső Bécsújhelyen

Szép magyar sikerekkel zárult a bécsújhelyi díjugrató verseny. A Nagydíjban két magyar lovas tudta hibátlanul tejesíteni a 145 cm-es alappályát, végül Horváth Balázs PM Dianával az előkelő ötödik helyen végzett. A páros szombat este a derby versenyszámban is kitett magáért, a győztestől két századmásodperccel lemaradva a második helyet szerezte meg.

Ifj. Szabó Gábor a Nagydíj összevetésében Timpex Bölcsésszel két verőhibát vétett, majd sárga ménjével, Timpex Hódolóval megnyerte az öt éves lovak döntőjét, illetve Timpex Ben Hurral és Timpex Emlékkel is hozta az előkelő helyezéseket.

James Wingrave a második napi nagykörben saját tulajdonú kancájával, Quirosával a hiba-idős, 145 cm-es versenyszámban ötvenegy indulóból a második helyen végzett, míg a fiatal lovak döntőjében Casino Golddal a negyedik helyen zárt. Burucs Barna Sir Winston C-vel, Krucsó Szabolcs pedig Chacco Blue II-vel és Vincentóval szállította az eredményeket.

Érdekesség hogy a vasárnapi kiskört teljesen kisajátították a magyar díjugratók, hiszen az eredményhirdetésen az első öt helyezett magyar lovas volt. A győzelmet Krucsó Szabolcs zsebelte be Vincentóval, második lett Horváth Balázs PM La Conta Z-vel, a harmadik is Krucsó Szabolcs, ezúttal Larino Spiritóval, negyedik Budai Virág Litithyával és ötödik Ódor Enikő Jason Stathammel.

Magyar tenyészsiker Németországban

Egy észak-németországi nemzetközi versenyen magyar tenyésztői siker született. A pénteki 145 centiméteres, összevetéses esti championátusban Marcel Wegfahrt Agropoint Cérnával az első helyet szerezte meg. A kilencéves, Cardino apaságú szürke kancát a debreceni Agropoint Kft. tenyésztette és két évvel ezelőtt Bábolnán tenyészversenyt is nyert ifj.Gombos Lászlóval.

Kitűnő talaj a Mátai Ménes fedeles lovardájában

Az első napi legmagasabb versenyszámot Técsy Attila nyerte Con Corallal Hortobágyon. Ezt követően viszont a nagy számok Kovács Henriről szóltak. A kiváló érzékű huszonöt éves lovas szombaton St. Quel Exelanccel nyert. Vasárnap a Hortobágyi Nonprofit Kft. Nagydíjában négyen vetettek össze, Kovács Henri itt is első lett a Rádiházi Ménes szürke Estikéjével, második St. Qual Exelenccel, a harmadik helyet pedig Potocska Attila szerezte meg Con Linával.

2016.11.21. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.11.
Fotók: csiobudapest.hu

Hozzászólások