A hackamore egy állatoknál használatos fejző típus, amelyhez nem tartozik zabla. Helyette egy speciális orr-része van, amely a pofa, orr és áll nyomáspontjaira hat. Általában bizonyos stílusú hátaslovakhoz kapcsolódik a használata.

A hackamore-okat leggyakrabban a western lovaglásban, és más, spanyol tradíciókra visszavezethető lovaglóstílusokban láthatjuk, valamint alkalmanként bizonyos angol lovagló szakágakban is, mint díjugratás, vagy a military bizonyos esetei. Különféle hackamore kivitelek a távlovaglásban is népszerűek. Míg általában fiatal lovak elindítására használják, sokszor látni a zabla viselését fájdalmassá tevő fogproblémás felnőtt lovaknál, és száj, vagy nyelvsérüléssel élő lovaknál, melyeket súlyosbítana a zabla. Egyes lovasok télen is szeretik használni, hogy ne kelljen a hideg fémet tenniük a ló szájába.

Sokféle stílus létezik, de a klasszikus hackamore egy bosal orr-résszel rendelkező kivitel, és sokszor önmagában “bosal”-nak, vagy “bosal hackamore”-nak nevezik. Hosszú kötél szárral rendelkezik, melyet mecate-nek hívnak, és tartozhat még hozzá egy rögzítő torokszíj is, melyet fiador-nak neveznek, és amely homlokszíjjal rögzül. Más, nehéz orrzóval ellátott kiviteleket is hackamore-nak hívnak, más zabla nélküli megoldásokkal szemben, melyek pedig könnyebb súlyú orrésszel rendelkeznek, és nyomásra engedéssel dolgoznak a súly helyett, és amelyeket pedig bitless bridle-nek neveznek. Az erőkarral és álladzólánccal ellátott, emelő hatású orr-rész neve mechanikus hackamore, de ez nem nevezhető valódi hackamore-nak. Egy egyszerű bőr orrzó, vagy cavesson, szintén nem hackamore; egy orrszíjat általában zablával és kantárral együttesen használnak.

Mint egy zabla, a hackamore is lehet finom és durva, a lovas kezétől függően. A ló pofarésze nagyon finom és érzékeny, sok idegvégződéssel. A hackamore rossz használata nem csak, hogy fájdalmat és félrenyelést, a nyelv lenyelését tudja okozni, de a rossz felhelyezés és a helytelen használat kombinációja károkat tehet a ló orrának porcaiban is.

Eredete

A “hackamore” szó a spanyol jáquima szóból ered, melynek jelentése fejrész, vagy kötőfék, önmagában a régi spanyol xaquima szóból eredeztetve. A spanyolba az arab šakīma (zabla), (kantározni) szavakból került. A jaquima amerikai kiejtéséből a “hackamore” értelmezés az 1850-es évek írott angol nyelvében jelent meg, nem sokkal a Mexikói-Amerikai Háború után.

Az első hackamore valószínűleg egy darab kötél volt a ló orra vagy feje köré téve, nem sokkal a háziasítás után, vélhetően Kr.e. 4000 környékén. A ló irányítására használt korai eszközöket valószínűleg a tevék kontrollálására használtakból adaptálták. Idővel az orra helyezett nyomás használatának jóval kifinomultabb módjai fejlődtek ki. A perzsák, Kr.e. 500 körül, Darius uralma alatt, az első kultúrák egyike voltak, akik vastag, fonott orrzót használtak arra, hogy segítsék a lovat abban, hogy egy irányba nézzen és haladjon. Ezt az eszközt, melyet hakma-nak neveztek, egy harmadik szárral is elláttak az orrnál, amely újítás lehetővé tette a lovasnak az összeszedettség elérését a ló tarkó izületének nyújtására hatással. A harmadik szár később az orrszíj tetejéről lekerült az áll alá, ahol ma is része a modern mecate szárnak, melyet a bosal stílusú hackamore-on használnak. A perzsák horsemanship technikái később befolyásolták a görög katonai fővezér, Xenophon munkásságát is. Ez a nehéz orrzó önmagában sokféle néven ismert lett, megőrizve a hakma elnevezést a perzsa-arab nyelvezetben, de a francia nyelvben cavesson, és a spanyolban bosal lett. Egy másik modern leszármazottja a modern futószárazó kapicán, amely magában foglal egy nehéz orr-részt egy szárral az orron, ám ezt futószárazáshoz használják, nem lovagláshoz.

A hackamore használatának hagyománya Amerikában a spanyol kaliforniaiaktól ered, akiket nagyon tiszteltek lovastudományukért. Ezekből a tradíciókból az amerikai cowboyok átvették a hackamore-t, és használatának két iskolája fejlődött ki: a “buckaroo” vagy “kaliforniai” hagyomány, amely a legközelebb áll az eredeti vaquero hagyományhoz, és a “texasi”, amely beolvasztott némi spanyol technikát a keleti államok módszereivel, egy különálló és egyedi, ebben a régióban honos technikát alakítva ki. Ma ezt leginkább a különféle “bitless bridling” (zabla nélküli kantáras) rendszerekként ismerik a ló irányítására.

A hackamore szót sok féle képpen definiálták, kötőfékként és zabla nélküli kantártípusként egyaránt. Akárhogy is, mindkét terminus igen szemléletes. A hagyományos jaquima hackamore egy fejrészből, bosalból és mecate-ből áll, utóbbi egy szárba és egy vezetőszárba csomózva. Se nem csupán egy kötőfék, se nem egyszerűen zabla nélküli kantár. “Bárki, aki azt állítja, hogy a hackamore csupán egy másik típusú kötőfék… az egyszerűen elismeri, hogy semmit sem tud erről a finom eszközről.”

Típusai

Manapság a hackamore-okat készíthetik bőrből, nyersbőrből, kötélből, szintetikus anyagokból, néha fém részekkel összedolgozva. A fő típusai a klasszikus bosal és a sokkal modernebb sidepull, ám más, az orra gyakorolt nyomásra épülő konstrukciók is lazán kapcsolódva ebbe a kategóriába tartoznak. Más zabla nélküli fejző konstrukciók, melyeket gyakran “bitless bridle”-két kategorizálnak, nem valódi hackamore-ok. Ezek a “cross-under” (alul kereszteződő) zabla nélküli kantárak, melyek a szíjak húzását használják a ló irányítására, és a mechanikus “hackamore”, amely emelő hatású karokkal rendelkezik.

Bosal

A bosal a klasszikus jaquima, vagy valódi hackamore orr-része, melyet elsősorban a western lovaglásban láthatunk. A spanyol vaquero hagyományokból eredeztethető. Egy igen merev nyersbőr orr-rész, mely egy nagy csomóhoz, vagy “gomb”-hoz kapcsolódik az alapjánál, amelyből a konstrukció a nevét is kapta. A szárakat a speciálisan megkötött hosszú, mecate-nak nevezett kötél alkotja, amely speciális módon megkötve beállítja a bosal méretét is, és egy hurkolt szárat alkot egy extra kötéllel, mely vezetőszárként használható. A texasi stílusnál, ahol a bosal a ló pofáján lent helyezkedik el, és a képzés elején járó lovak esetében mind a kaliforniai, mind a texasi stílus esetében, egy speciális, kötél torokszíj, az ún fiador is hozzá tartozik, amely a tarkótól a bosalig fut, és a hackamore-hoz egy homlokszíjjal rögzül. A fiador a nehéz bosal-t egyensúlyban tartja a ló fején anélkül, hogy dörzsölné, vagy felesleges nyomást helyezne az orra. Emellett a bosal hatását is csökkenti, így ennél fogva, ha egyszer eltávolítják, a ló kényelmesebb lesz nyereg alatt. A mecate és fiador kifejezéseket egy időben “McCarty”, vagy “McCarthy” és “Theodore” nevekre amerikanizálták, de ezeket a szóhasználatokat tévesnek tartották a vadnyugati hackamore-os lovasemberei.

A bosal a ló orrára és állkapcsára hat, és leggyakrabban fiatal lovak nyereg alá tanításához használták a “kaliforniai stílus” vaquero cowboy-ai. A bosal a hackamore egy nagyon kifinomult és sokoldalú változata. Különféle átmérővel és súllyal léteznek, lehetővé téve a képzett lónak az átmenetet egy jóval könnyebb eszközre. Amikor a fiatal ló szilárdan képzett a bosal-lal, megkaphatja a zablát és fokozatosan átáll a hackamore-ról a zablára. Finomra tervezett eszközként, a bosal tapasztalt trénerek kezébe való és nem használhatják kezdők, mert rossz kezekben nagyon kemény eszköz lehet.

A bosal egy jelző eszköz, amely egy előjelzést ad a lónak az áll alatti csomó megemelkedése által, mikor a lovas felveszi a szárat. Ez időt ad a lónak, hogy felkészüljön a közelgő utasításra. A hackamore-okat hagyományosan egyszerre egy szárral használják, váltakozó nyomással. A két szárral történő állandó hátrahúzás általi nyomás visszanyomásra és ellenkezésre tanítja a lovat, amely éppen ellentétes a hackamore céljával. A hackamore-t a klasszikus vaquero hagyományban arra használják, hogy megtanítsák a fiatal lónak a puhaságot, és a nyomásra való készséges engedést, miközben a száját érintetlenül hagyják a későbbi zablás képzésig. A bosal a hackamore egy nagyon kifinomult és sokoldalú változata. Különféle átmérővel és súllyal léteznek, lehetővé téve a képzett lónak az átmenetet egy jóval könnyebb eszközre. Amikor a fiatal ló szilárdan képzett a bosal-lal, megkaphatja a zablát és fokozatosan átáll a hackamore-ról a zablára, hogy befejeződjön a kész zablás ló képzése. Egyes lovakat sohasem állítanak át zablás kantárra, és lehetséges, hogy egy ló egész életén át hackamore-t használjanak.

Sidepull-ok

A sidepull egy modern konstrukció, melyet a bosal inspirált, ám nem valódi hackamore. Ez egy nehéz orrszíj, az oldalán karikákkal, amellyel a szár a fej két oldalán rögzül, elég direkt oldalirányú nyomást (húzást) téve lehetővé. Az orr-rész bőrből, nyersbőrből, vagy kötélből készül, bőr, vagy szintetikus állszíjjal, bőr, vagy szintetikus fejzővel felhelyezve. Elsősorban fiatal lovakon, vagy olyan lovakon használják, melyek nem tudnak zablát hordani. Bár keménysége növelhető keményebb és vékonyabb kötél használatával, a sidepull híján van a bosal kifinomultságának. A bosallal szembeni elsődleges előnye, hogy erősebb direkt oldalirányú utasítást ad, és így egy kicsit egyszerűbb a használata egy nem kifinomult lovas számára. Amint a ló megérti az alapvető utasításokat, akárhogy is, a kiképzőnek feljebb kell lépnie bosal-ra, vagy csikózablára a ló képzésének finomításához. Ha puha anyagokból készült, a sidepull hasznos lehet kezdőknek, így nem tudnak sérülést okozni a lovuk szájában, amíg megtanulják a szársegítségek alkalmazását.

Angol lovasok időnként használnak ugró cavesson-t, vagy ugró hackamore-t, amely hackamore típus egy, az oldalán a száraknak való karikákkal ellátott nehéz bőr orr-részből (általában kötél, vagy sodrony béléssel) áll, hasonló a sidepull-hoz, de közelebb illeszkedik, és sokkal finomabb utasítások továbbítására alkalmas. Az ugró cavesson-t egy normál angol kantárra helyezik fel, és sokszor meg sem különböztethető távolról egy átlagos kantártól. Gyakran használják olyan lovakon, amelyek nem tolerálják a zablát, vagy száj,-illetve nyelvsérülésük van.

Mechanikus hackamore

A mechanikus hackamore, vagy ahogy néha hívják, a hackamore zabla, vagy angol hackamore, esetleg brockamore, csak azért esik a hackamore kategóriába, mert egy olyan eszköz, amely az orra hat, és nem a szájra. Akárhogy is, oldalsó erőkarokkal és emelő hatással dolgozik, emiatt nem valódi hackamore. Hosszú, fém karjai, és álladzólánca miatt hasonlóan működik, mint egy feszítőzabla, és hasonlóan magas a kártékony használat kockázata egy durva lovas kezei között. Híján van a zablák, vagy a bosal kifinomultságának, nem fordítható általa egyszerűen a ló, és elsősorban a jelentős fékező erejük miatt használják. Míg a bosal hackamore sok western versenyen engedélyezett a lovas rendezvényeken, a mechanikus hackamore nem engedélyezett, használata elsősorban a pleasure, trail versenyekre korlátozódik, illetve olyan versenytípusokra, mint a rodeók, ahol a zablahasználat szabályozásai meglehetősen elnézőek.

Egyéb eszközök

Mint a mechanikus hackamore, sokféle modern fejző konstrukció, melyeket “bitless bridle”-ként, vagy “alul kereszteződő zablanélküli kantár”-ként is ismerünk, nem valódi hackamore-ok, még akkor sem, ha híján vannak a zablának. Ezek az eszközök az orr és a tarkó körül futó szíjak különféle összeállításait használják a nyomásgyakorlásra a kantár egyes részeinek meghúzásával. Nem olyan árnyaltak, mint a bosal, ám sok hasonló céllal szolgálnak, mint a sidepull, és általában szelídebbek, mint a legtöbb mechanikus hackamore.

Sokan lovagolják a lovukat kötőfékkel. Egy jól illeszkedő kötél kötőfék, csomókkal az orron, egy bosal-szerű gombbal az áll alatt és két szárral viselkedhet hasonlóan egy side pullhoz, vagy egy szelíd bosalhoz. Ezzel ellentétben, az átlagos istállókötőféknek a ló irányítására szolgáló fejrevalóként történő használata, szabálynak mondható, hogy veszélyes gyakorlat, mivel az istállókötőfékkel nincs mód a befolyás növelésére, hogy kontrollt gyakoroljon a lovas, ha a lova pánikol.

2018.03.20., Fordítás és képek: Mráz Edina
Frissítve: 2022.08.30.