Kezdőlap Blog Oldal 199

Vedd kezedbe lovad egészségét!

Lovat „tartani” csodálatos dolog.

Akinek része van ebben, olyan élményekkel lehet gazdagabb, melyek egyedülálló módon támogatják nemcsak fizikai, de mentális EGÉSZségünket és általános egyensúlyi állapotunkat.

Vedd kezedbe lovad egészségét!
A ló természeti lény, a vele való lét – akár észrevesszük, akár nem – összekapcsol minket a természettel és annak minden jótékony hatásával.
Lovat „tartani” felelősség.
Mivel az évmilliók óta genetikájában változatlanul sikeresen életképes lovat ma bárki bármilyen körülmények között tarthatja, nincs sok csodálkozni való azon, hogy az u.n. domesztikált környezetben sokkal gyakrabban találkozunk a ló (faj) optimálistól jócskán eltérő „egészségi” állapotával, mint, amit a természetes életterükben, vadon élő csoportok egyedeinél megfigyelhetünk.

Nehéz különbséget tenni a különböző problémacsoportok felmerülési gyakorisága között. A mozgásszervi – leginkább a patát érintő elváltozásokból eredő – megbetegedések éppúgy „mindennapos”-nak számítanak, mint a légzőrendszert, vagy emésztőrendszert érintő kórképek. Helyenként már-már azt gondoljuk, hogy ezek a betegségek automatikus velejárói a lótartásnak.

Tulajdonosként elsősorban mi felelünk azért, hogy lovunk egészségét egyrészt fenntartsuk, a betegségeket megelőzzük, valamint az esetlegesen kialakult egészségkárosodást helyrehozzuk.

Vedd kezedbe lovad egészségét!

De milyen valós eszközei és lehetőségei vannak a tulajdonosnak?

Felelős lótartóként első gondolatunk a legtöbb esetben az, hogy szakembert, állatorvost, kovácsot hívunk. A lovak rehabilitációjával eltöltött több, mint egy évtized alatt számos olyan esettel találkoztunk, amikor a tulajdonos képes lett volna az állatorvos kiérkezése előtt megfelelő döntéseket hozni és hatékonyan cselekedni. Ennél is fontosabb, hogy az esetek túlnyomó többsége pedig egyszerűen megelőzhető lehetne. A kelleténél sokkal gyakrabban találkozunk olyan esettel, amikor az elfoglalt és sokszor még földrajzilag is távol lévő állatorvos – önhibáján kívül – túlságosan későn, vagy egyáltalán nem érkezik ki a lóhoz a hatékony beavatkozás szempontjából.

Vedd kezedbe lovad egészségét!A lovat nehéz „bedobni” a kocsiba és elszaladni vele a legközelebbi rendelőbe, ahogy azt kisállatainkkal tehetjük, hogy mielőbbi orvosi ellátásban részesüljön. Arra kell várnunk, hogy 1) elérjünk egy lovas állatorvost 2) elérjünk egy lovas állatorvost, aki a szükséges beavatkozás szempontjából időben érkezik. Az elfoglalt állatorvosok többsége egyik pácienstől a másikig szalad, sok esetben lehetetlen számukra rászánni a kellő időt arra, hogy a felmerült problémát mélységében tárják fel és olyan megoldásig jussanak, ami nem csupán a tüneteket kezeli, de hosszú távú, belülről kifelé történő gyógyulást eredményez ( u.n. „root cause analysis”).

Tulajdonosként azonban távolról sem kell ijedten, a kialakult helyzet és annak kimenetelével kapcsolatosan érzett bizonytalanság érzésével minden esetben megbirkóznunk.
Egyáltalán nem szükséges megvárnunk, hogy egy esetlegesen tragikus kimenetelű helyzet okozta sokk hatására feltegyük magunknak a kérdést: vajon én mindent megtettem?

Talán nem is merünk arra gondolni, hogy egy-egy krónikusnak tekintett állapotot jó irányba lehet mozdítani pl. környezetváltozással. Vagy, az adott környezetben eszközölt kisebb-nagyobb változtatásokkal. Esetleg arra, hogy egy állandósult, vagy vissza-visszatérő, patából kiinduló fájdalmas diszkomfortot rövid időn belül, hosszú távon helyre lehet állítani megfelelő pataszabályzással. Hogy a megfelelő egyensúlyban lévő pata nemcsak a ló életére, de a lovaglás minőségére is jótékony hatással van. Hogy egy-egy költségigényes gyógyszeres kezelés helyett alkalmazott gyógynövényes, vagy egyéb alternatív terápia hosszú távú, természetes és jóval költséghatékonyabb megoldás lehet. Hogy egy-egy ijesztőnek látszó vérző sebet bátran és hatékonyan elláthatunk egy jól felszerelt házi patikából. Hogy a kialakult problémára – ha már nem sikerült megelőzni – minél előbb reagálunk jó irányú támogatással, annál nagyobb esélyünk van a teljes egészség visszaszerzésére.

Vedd kezedbe lovad egészségét!Állatorvosok már felismerték, hogy hosszú távon mindenki számára előnyös, ha a tulajdonosok képezik magukat lovukkal kapcsolatban. Ennek érdekében ők maguk is olyan kurzusokat szerveznek, melyek elsősorban a tulajdonosokat célozzák meg. Ezeken az előadásokon, elméleti és gyakorlati képzéseken közérthetően és a mindennapokban alkalmazható módon adják át tudásukat, tapasztalataikat. A jól informált tulajdonos valódi támogatást tud nyújtani lovának. Tudja, hogyan őrizze meg az egészséget ill. adott esetben jó döntéseket tud hozni – ez megnyugtató a szakembernek is, hiszen több egészséges ló kevesebb rohanást jelent, több idő jut egy-egy esetre, ezáltal a probléma feltárására, nagyobb eséllyel jutnak el oda, ahol valóban szükség van a gyors és szakszerű beavatkozásra. Egy ilyen helyzetben minden résztvevő nyer (u.n. win-win).

Tulajdonosként számos információ és tudás birtokába juthatunk, amik magabiztossá, hatékonnyá tesznek minket a lovunk egészségét érintő, tájékozott döntések meghozatalában. Ezek az információk mindenki számára elérhetőek és a bennük lévő tudás mindenki számára alkalmazható.

A ló természeti lény – nem kell megijedni, nem szükséges elvégezni egy orvosi egyetemet ahhoz, hogy támogatni tudjuk lovainkat az egészség megőrzésében ill. visszaszerzésében. Bátran forduljunk a természet működését magyarázó tudás felé, ezek nyomán számos esetben lehetünk lovunk segítségére. Keressük azokat a tanulási lehetőségeket, amik a lovat, mint élőlényt helyezik előtérbe annak természetes igényeivel (teremtett emberi környezetre való hivatkozás mellőzése).

Feltehetjük magunknak például az alábbi kérdéseket:
1) megfelelő tudással rendelkezek a lóról ( élettani igények ) ?
2) tisztában vagyok a ló, mint élőlény működési mechanizmusaival?
3) tisztában vagyok a lovam számára választott környezet hatásaival a ló egészségére?
4) tisztában vagyok az esetlegesen felmerülő probléma megoldásának választható alternatíváival? Ismerek-e több lehetőséget a gyógyításra?
5) rövid, vagy hosszútávú megoldást szeretnék?
6) mennyi erőfeszítést, energiát vagyok hajlandó lovam egészségébe „fektetni”?
7) kész vagyok arra, hogy tapasztalati tudásra tegyek szert az érintett fél, a ló megfigyelése révén?
8) megfelelő tudással rendelkezek a problémák megelőzéséhez, mielőtt azok kialakulnának?

Vedd kezedbe lovad egészségét!Az ehhez hasonló kérdésekre adott – természetesen őszinte – válaszaink lelkesen bátorítanak minket arra, hogy tanuljunk a lóról, ismerjük meg azt a szeretett élőlényt, akivel nyilvánvalóan a leghosszabb ideig szeretnénk egészségben együtt működni.
A megszerzett információ belső tartást ad nekünk, melyből bátorság és magabiztosság fakad. Nem megkérdőjelezve a szakemberek tudását, legalábbis hatékony kérdések feltevésére leszünk képesek. A kellő tudás automatikusan kevesebb, félelmet generáló helyzetet okoz. A kevesebb félelemmel kevesebb kiszolgáltatottság, kevesebb stressz és sokkal több építő energia áll majd rendelkezésünkre a kialakult helyzet megoldásának irányába. A megszerzett tudás alkalmazásának eredményei pedig tovább erősítenek minket abban, hogy jó úton járunk.
Így válhatunk lótulajdonosból lovunk felelős társává.

2021.09.21.
Szöveg és kép: Z-Clinic

Szép eredményeket értek el díjugratóink Bécsújhelyen

Alasztics Aliz második a nagydíjban, Burucs Barna harmadik a derbyben Wiener Neustadt-ban

Szép magyar eredményekkel folytatódott az ausztriai Bécsújhelyen a nemzetközi díjugrató verseny második hete.

Vasárnap délutáni nagydíjban Pirik Zsolt tanítványa, Alasztics Aliz nagyszerű pej, kancájával Concordia HB-val hibátlanul teljesítette az alappályát majd az összevetést, így az osztrák Christoph Obernauer mögött második helyen végzett a kétcsillagos Longines világranglista pontot adó nagydíjban.

Fiatal lovas válogatottunk Szuhai Péter, ezúttal Casino Royal Z-el egy hibaponttal ért célba a nagydíjban így ő a hatodik helyen lovagolhatott be az eredményhirdetésre.

Szombat este a medium tour, 140 cm-es fináléjá, ami egyben a Wiener Neustadt-i derby volt, Burucs Barna sikerét hozta. A 26 éves lovas a szürke, Dubai Dreams-szel hibátlanul lovagolta le a megszokottnál kétszer hosszabb pályát, majd az összevetésben sem hibázott, így harmadik helyen végzett. A derby versenyszámban, Alasztics Aliz ezúttal Chablis-szal az összevetésben négy hibaponttal az ötödik helyre került.

A 130 cm vagy magasabb számokban is jeleskedtek a magyar lovasok, ifj. Szikszai Lajos Arianeval megnyerte a kiskör döntőjét, Krucsó Szabolcs nagyon eredményes volt Con Lordannal és Chipppendal-el. Továbbá Barna Csenge és Fábiáncsics Gábor végzett még pénzdíjas helyeken.

Eredménylista a szép magyar sikerekről: https://results.hippodata.de/2021/2041/html/en/hippodata/index.html

2021. 08. 30.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép. Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Lovastorna-vb – Osztrák, francia és német arany a zárónapon

A nőknél osztrák, a férfiaknál francia, míg csapatoknál német aranyérem született a budapesti lovastorna-világbajnokságon.

A nőknél Jasmin Lindner 8,759 pontos átlagával a német Janika Derkset és az ugyancsak osztrák Eva Nagillert utasította maga mögé. Németh Blanka vasárnap negyedszerre is nagyszerű produkciót nyújtott, így 8,089 pontjával megőrizte nyolcadik helyét, ami ebben a kategóriában Magyarország eddigi legjobb szereplése felnőtt vb-n.

A férfiak között Lambert Leclezio diadalmaskodott 8,898 átlagponttal a német Jannik Heiland és a szintén francia Theo Gardies előtt. Bence Balázs pályafutása utolsó versenyén gyönyörű kűrt bemutatva egy pozíciót javított, így a 11. helyen végzett 7,778 ponttal.

A csapatversenyben Németország hatalmas fölénnyel szerezte meg az aranyérmet 8,735 átlagponttal, a második Ausztria, a harmadik pedig az Egyesült Államok együttese lett. A Magyar Póniklub Szövetség csapata vasárnap megőrizte hatodik helyét, melyet 6,925 pontos átlaggal szerzett meg.

2021. 08. 29.
Forrás: MTI
Kép: fei.org

Lovastorna-vb – Kettős német siker párosban

Kettős német sikerrel zárult a párosok versenye a vasárnapig tartó budapesti lovastorna-világbajnokságon.

A szervezők tájékoztatása szerint Janika Derks és Johannes Kay duója nagy előnnyel várta a szombati döntőt, s mivel ezúttal sem rontott, így meg is őrizte éllovas pozícióját. A 8,936 pontos átlaggal diadalmaskodó kettős mögött az ugyancsak német Chiara Congia, Justin van Gerven páros végzett másodikként, míg a bronzérmet az amerikai Daniel Janes és Haley Smith szerezte meg.

A Szabó Nikolett, Jakab Liza magyar kettős gyönyörű, elegáns gyakorlatot bemutatva 7,350 ponttal tizedik helyen zárt pályafutása első felnőtt világbajnokságán.
Egyéniben a technikai kűröket rendezték, amelyben Németh Blanka a nyolcadik, míg Bence Balázs a 12. helyét tudta megőrizni.
Vasárnap csapatban, illetve mindkét nemnél egyéniben hirdetnek győztest.

2021. 08. 28.
Forrás: MTI
Kép: Fédération Equestre Internationale

Lovastorna-vb – A németeké az első aranyérem

Németország nyerte az első aranyérmet a vasárnapig tartó budapesti lovastorna-világbajnokságon.

A nemzetek versenyében egy-egy férfi és női versenyző, valamint egy csapat képviselte az országokat. Jannik Heiland, Janika Derks és a német csapat 9,030 átlagpontszámmal diadalmaskodott Ausztria és Dánia előtt.

A házigazda magyaroknál Németh Blanka 8,346 pontot kapott, Bence Balázs egy időtúllépés okozta levonás miatt 7,779 ponttal zárt, míg a Magyar Póniklub Szövetség csapata 7,549 pontot szerzett, így a 7,891 pontos átlag az ötödik helyre volt elég.
Egyéniben Németh nyolcadik helyen jutott döntőbe, míg Bence a 12. helyen kvalifikálta magát a legjobb 15 közé, a csapat pedig hatodikként lett finalista. Somogyi Eszter 19., Karna Rebeka 26. helyen zárta a vb-t.

Szombaton a párosok versenyében, vasárnap pedig csapatban, illetve mindkét nemnél egyéniben hirdetnek győztest.

2021. 08. 27.
Forrás: MTI
Kép: Lovastorna Szakág

Lótartóként építkezés előtt állsz? Akkor ott a helyed szeptemberben Sződligeten!

Ha arra az elhatározásra jutottál, hogy otthon tartod lovad, fontos a megfelelő otthon kiválasztása/felépítése mind lovad, mind saját magad részére.

Lótartóként saját lakóházad mellett lovad számára is komfortos otthont kell biztosítanod, továbbá számos gazdasági épületre (nyerges, takarmány tároló, stb.) is szükséged lesz. 

Mi lovasok közel állunk a természethez, ezért sokunkban nagy dilemmát jelenthet a környezetvédelmi megoldások megtalálása, legyen szó a mindennapi életünkről, az állattartásról, vagy akár az építkezésről.

Az építkezések felelősek ugyanis a CO2 kibocsátás igen nagy hányadáért, aminek már nap, mint nap tapasztalhatjuk káros hatásait. Nem egyszerű azonban megtalálni azokat az építőanyagokat, amelyek időtálló, gazdaságos, és természetbarát megoldást nyújtanak. A megoldás a természetes eredetű alapanyagokban rejlik, amelyek közül szeretnénk bemutatni az egyre elterjedtebben használt kenderbetont.

A kenderbeton a kender szárából, mészből, vízből és természetes kötőanyagból zsalus technikával elkészített fal, így egy karbonnegatív építőanyagról van szó, amely nem tartalmaz méreganyagot, mésztartalma miatt fertőtlenítő és baktériumölő hatással rendelkezik, továbbá nem támadják meg a rágcsálók és bogarak sem. Nem penészedik, kiemelkedő hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik, kellemes akusztikai és zajszigetelést biztosít, illetve mindezek mellett nem allergizál, egészségkárosító hatása nincs.

További hasznos tulajdonsága, hogy az egyéb részei, pl. a kendermag takarmányozásra is felhasználható.

Ha Téged is érdekelnek a költséghatékony, környezetbarát alapanyagú építészeti megoldások, és szeretnél tenni családod, valamint lovad egészségéért, akkor ott a helyed szeptember 17-én Sződligeten, ahol saját magad is kipróbálhatod, részt vehetsz egy kenderház építésben önkéntes munkádért és a regisztrációs lapon található kérdések megválaszolásáért cserébe teljesen ingyenesen. Az építkezésen értékes szakmai tudást, és valódi gyakorlatot szerezhetsz.

Tölts el egy izgalmas, hasznos napot Sződligeten, ismerkedj meg a kenderbeton alapvető tulajdonságaival, az építkezés sarkalatos pontjaival, amit elengedhetetlen tudni ahhoz, hogy minőségi otthont tudj magadnak teremteni!

Az esemény regisztrációhoz kötött, amelynek az alábbi űrlap kitöltésével tehetsz eleget:

Ifj. Kövy András hibátlan az Európa-bajnokságon

A németországi Riesenbeckben ma 11 órakor elkezdődött a felnőtt díjugrató Európa-bajnokság. A hazai közönség örömére a C szabály szerinti első kvalifikációs versenyszámot, David Will C Vier nevű lovával nyerte.

A kétszeres egyéni olimpiai ezüstérmes csapatbajnok, Peder Fredricson ezúttal nem All In nyergében, hanem a 15 éves Cardento apaságú, Catch Me Not S nyergében végzett a második helyen, megelőzve csapattársát, Douglas Lindelöwt, aki Chacco-Blue utódján, Casquo Blue-n ült.

A magyar színeket Szuhai Gyula képviselte először Lawisangosszal, aki négy verőhibát vétett, majd a huszonegyediknek startoló ifj. Kövy András az általa kiképzett Faquitol S-el egy szemet gyönyörködtető, biztos hibátlannal kezdte meg az Európa-bajnoki szereplését.

Gratulálunk ifj. Kövy Andrásnak!

Eredménylista: https://www.longinestiming.com/equestrian/2021/longines-fei-jumping-european-championship-2021-riesenbeck

2021. 09. 01.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Négyesfogathajtó Eb – Ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a kontinensviadal

Ünnepélyes megnyitóval szerdán kezdetét vette a 12. négyesfogathajtó Európa-bajnokság, amelyet csütörtöktől vasárnapig a Kincsem Parkban rendeznek.

A nemzetközi szövetség, a FEI 19. alkalommal bízott meg minket vb vagy Eb rendezésével. Ez a bizalom a lovas hagyományainknak, a szíves vendéglátásnak és elsősorban Magyarországnak szól. Szeretnénk tovább írni a történelmünket és felemelni a sportágat” – mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke. “Minden készen áll a rajtra“.

A 12 vb-aranyérmével minden idők legeredményesebb kettesfogathajtója hozzátette, az eseményt az idén áprilisban elhunyt Fülöp herceg emlékének ajánlják, aki 22 éven át irányította a FEI-t.

Nagy megtiszteltetés, hogy az elmúlt másfél év megpróbáltatásai után most itt köszönthetem önöket. Ötven éve Budapesten más történelmi körülmények között sikeres vadászkiállítást rendeztek, amely nemcsak a vadgazdálkodást mutatta be, hanem a lovas kultúránkat is a négyesfogathajtó Európa-bajnoksággal. Ötven évvel később hasonlóra vállalkoztunk” – mondta beszédében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, aki egyben az idei, budapesti vadászati világkiállítás lebonyolításért felelős kormánybiztos is.

A fideszes politikus kiemelte, a történelmi helyszínek, így a Hungexpo és a Kincsem Park megújulásához is hozzájárultak az elmúlt két évben.

Egy a természettel” – utalt a vadászati kiállítás szlogenjére Kovács Zoltán. “Ezzel fejezzük ki azt, hogy az emberi létezés elválaszthatatlan a természettől. Ahogy a vadászok a szarvastól, vagy a magyarok a lótól” – fogalmazott Kovács Zoltán.

Fugli Károly, a nemzetközi szövetség (FEI) fogathajtó szakbizottságának elnöke felidézte, hogy Fülöp herceget 1964-ben választották elnöknek, akinek hathatós támogatásával a FEI felvette szakágai sorába a fogathajtást, majd Budapestnek ítélte az első Európa-bajnokságot. A magyar sportvezető beszéde végén megnyitotta az Eb-t.

Az ünnepséget a Magyar Honvédség központi zenekara vezette fel, majd a három fogathajtó stílus egyikét, a magyart ismertették és mutatták be. A fogatokat többek között olyan legendás világbajnok versenyzők hajtották, mint Bárdos György, Fülöp Sándor, Juhász László és Lázár Vilmos. A végén a híres hortobágyi hetesfogat húzta a küzdőtérre azt a kocsit, amelyet az 50 évvel ezelőtti megnyitón is használtak. Ezt követően vonultak be a mostani kontinensviadal tíz résztvevő nemzetének indulói, azaz a 43 hajtó és segédhajtóik.

Az Eb-n csütörtökön és pénteken a díjhajtást rendezik, szombaton a maratonhajtásra kerül sor, vasárnap pedig az akadályhajtással zárul a verseny. A program minden nap 10 órakor kezdődik.

2021. 09. 01.
Forrás: MTI
Fotó: Canva

Négyesfogathajtó Eb – Érmeket várnak a magyarok a Kincsem Parkban – ELŐZETES

Már csak az ötvenéves jubileum okán is érmeket vár Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a hazai versenyzőktől csapatban és egyéniben is a Kincsem Parkban vasárnapig tartó négyesfogathajtó Európa-bajnokságon.

Régi terv volt, hogy ismét a fővárosban rendezzünk egy rangos eseményt, az ötvenéves évforduló pedig adta magát” – utalt a kettesfogathajtóként 12-szeres világbajnok sportvezető arra, hogy az első kontinensviadalt éppen Budapesten rendezték. “Éppen ennek kapcsán nagy az elvárás, mert akkor egyéniben a dobogó mindhárom fokára magyar állhatott fel, és a csapat is diadalmaskodott“.

Lázár Vilmos kifejtette, azóta kiegyenlítődött a mezőny és ezúttal bár nem magyarok a favoritok, az éremszerzés egyéniben és csapatban is elvárás. Elsősorban a sportág legendás alakjával, a királykategóriában egyéniben négyszeres, csapatban hétszeres világbajnok Ijsbrand Chardonnal felálló a hollandokat emelte ki fő riválisként, de szorosan ott vannak mögöttük a csapatban címvédő németek is.

Az elnök szerint a csapatban is érdekelt Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József közül előbbi kettőnek van reális esélye egyéniben dobogóra állni. Úgy vélte, utóbbinak nem elég jó a díjhajtása a végső elszámoláshoz, ugyanakkor a csapatnak rendkívül hasznos tagja remek maraton- és akadályhajtásának köszönhetően. A kilencszeres vb-aranyérmes öccse négyéves kihagyás után tért vissza a bakra a budapesti Eb miatt.

A díjhajtásban nem lehet megnyerni a versenyt, csak elveszteni, viszont nagy súllyal esik latba, így alapvetően meghatározza a végeredményt. Igyekeztünk a maratonhajtásra olyan nyolc akadályt építeni, hogy talán a szokottnál nagyobb különbségek alakuljanak ki. Két vizes is lesz köztük, de akad dombos is, illetve kifejezetten hosszúak lesznek, azaz a lovak állóképessége is sokat számít majd” – mondta Lázár Vilmos, aki 2017-ben vonult vissza.

Amióta a magyarok kezdeményezésére 2011-ben újraindult az Európa-bajnokságok sora, a csapat egy ezüst- és két bronzérmet, míg egyéniben Dobrovitz József egy ezüst-, Lázár Zoltán pedig egy bronzérmet nyert, de az előző két kontinensviadalon nem állt magyar a dobogón.

A csapatban érdekelt három magyaron kívül további hat hazai induló lesz egyéniben Galbács Ferenc, ifj. Galbács Ferenc, Papp János, Szakács Róbert, Váczi István és Vida József személyében.

Az Eb szerdán az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd két napon át tart a fogatban lévő lovak idomítottságáról, hajlékonyságáról, a négy ló együttes munkájáról, a jármódok szabályosságáról számot adó díjhajtás. Szombaton rendezik a leglátványosabbnak tartott maratonhajtást, amelyen épített akadályok között kell a lehető leggyorsabban “szlalomozni”. A viadal vasárnap az akadályhajtással zárul, ahol szűk kapuk között kell gyorsan áthaladni verőhibák nélkül. A háromtagú csapatoknál mindhárom versenyszámban a két jobbik hajtó eredménye számít a versenybe.

A kontinensviadalon tíz nemzetből 43 fogat és 9 csapat áll rajthoz.

A négyesfogathajtó Európa-bajnokság programja:

szerda:
nyitóünnepség 17.30
csütörtök:
díjhajtás 10.00
péntek:
díjhajtás 10.00
szombat:
maratonhajtás 10.00
vasárnap:
akadályhajtás 10.00

2021. 09. 1.
Forrás: MTI
Fotó: Canva

Grand Prix 3. forduló – Airvent Kecskemét 08.26. – 08.29

Izgalmas és nagyszabású esemény helyszínéül szolgált a kecskeméti Airvent lovarda, ugyanis múlt héten (08.26 – 08.29.) itt tartották meg a Grand Prix III. fordulóját. A négynapos verseny nagy érdeklődésnek örvendett, hiszen 164 lovas nevezett összesen 321 lóval.

A verseny első napjáról már korábban írtunk részletesen.

A második (pénteki) és a harmadik (szombati) napon többnyire kvalifikációs számok zajlottak, ahol a versenyzők mindent elkövettek azért, hogy bejussanak a vasárnapi döntőkbe. 

A szombati  5 és 6 éves lovak fináléjában a következő eredmények születtek.

5 éves lovak 115 cm-en:

Első helyezett: Kovács Roland – Katerina PSZ

Második helyezett: Kiss Lizanna – For Lexcis Z

Harmadik helyezett: Kovács Henri – Roxette

 

6 éves lovak 125 cm-en:

Első helyezett: ifj. Szabó Gábor – H-Secret By Boris

Második helyezett: ifj. Máté István – Chacco Flower SZ

Harmadik helyezett: Füzér Gábor – Baluna Blue PS

 

Vasárnap a Grand Prix III. fordulójának utolsó napján, a döntő számok nagy megmérettetést jelentettek a versenyzőknek.

 

Először az amatőr lovasok mérték össze tudásukat, melyben az első helyért járó díjat Németh Viktória szerezte meg Rádiháza Görögtánc nevű lovával. Őt követte Bohák-Debreczeni Éva és Cortez, majd Reisz Fanni és Caryna.

A képen Németh Viktória és Rádiháza Görögtánc:

 

A gyermek GP résztvevői között is nagy verseny zajlott, melyen aranyérmet  szerzett  Fábián Johanna Katinkával, ezüstöt Kiss Maja Quipara Z-vel, és bronzérmes lett Tavaszi Eszter és Audrey Pins.

A képen Fábián Johanna és Katinka:

Az U25 döntőjében 140 cm-es magasságon mindössze hárman jutottak tovább az összevetésbe, ahol a következő sorrend született: Ifj. Szuhai Gyula nyerte meg a számot Perthy Jacksonnal, második lett Kovács Roland és Sir Winston-C, a harmadik helyen  Debreceni Fanni és DB Variette végzett.

A képen ifj. Szuhai Gyula és Perthy Jackson:

 

A felnőtt nagydíj döntőjében 29 lovas mérettette meg magát, akik közül mindösszesen hárman tudtak hibátlan pályát lovagolni 150 centiméteren, és így bekerülni az összevetésbe. Az összevető pályát csupán ifj. Szabó Gábor teljesítette hiba nélkül, ezért ő nyerte meg a felnőtt nagydíjat Valentina By Boris nevű lovával. A másik két lovas egy-egy verőhibát vétett az összevetésben, köztük az idő döntött, így lett Dömse Tamás Conquistador nyergében második, a kecskeméti Hugyecz Mariann és Chacco-Boy pedig harmadik helyezett.

A képen ifj. Szabó Gábor és Valentina By Boris:

 

Gratulálunk minden résztvevőnek és további sikereket kívánunk!

 

2021.08.31.
Csiló Alexandra
Lovasok.hu
Fotó: Csiló Alexandra, Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hiba bejelentés