Varga Sándor
Út a 200. győzelemig

Olaszországból való visszatérése után üstökösként vonult be a magyar ügetőversenyzés történetébe, mert Diktátor és Frankenstein által mindenki rögtön megismerhette, de ő indította útjára Eperjest is. Hogy hogyan is kezdődött az életében a lóverseny, arról Varga Sándor mesél nekünk.

Mivel elég pehelysúlyú gyerek voltam, úgy gondoltam, hogy szerencsét próbálok a galoppon. Szerencsémre rögtön Aperianov mesterhez kerültem, akinél számos hasznos dolgot tanultam a lovakról, loval való bánásmódról. Nagyon szigorú mester volt, de legalább megtanultam a fegyelmet és a tiszteletet. Az akkori abrakmesterétől Maczkó Jánostól is rengeteg segítséget kaptam, ő nagyon sokat foglalkozott velünk.

Sajnos a gyerekkor elmúltával gyarapodni kezdtek a kilók, ami ellen nem is akartam nagyon küzdeni, így átpártoltam az ügetőre. Ügető pályafutásomat Nagy Ferencnél kezdtem, mint lovász. Idomárom támogatta továbblépési ambícióimat, így miután elvégeztem a lótenyésztői iskolát, 1976. január 1-jén megkaptam a segédhajtói engedélyemet. Nem sokkal utána Fischer mesterhez kerültem, akitől nagyon nagy segítséget kaptam, majd Kovács Jenő segítette tovább pályafutásomat, nála arattam a 60. győzelmemet is.

Akkoriban már kaptam mestereimtől némi szabadkezet, így Arizónát és Édeskét már én készíthettem fel egyedül a versenyekre. Rózsalovaggal nyertem első versenyemet, egy segédhajtók számára kiírt rangos futamban. Kovács Jenő után Gosztonyi Déneshez kerültem. Feledhetetlen egy évet töltöttem itt. A mester teljes szabad kezet adott, így 11 lóval foglalkozhattam egyedül. Ez alatt az egy év alatt 40 versenyt nyertem. Ez után az év után jött a nagy változás az életemben, a kollégáimat kísértem ki Olaszországba kíváncsiságból.

Kinn tartózkodásunk alatt egy galopp tréner felajánlotta, hogy szívesen bemutat a jó hírnévnek örvendő Guzzinati ügető trénernek. Így is lett, ő felajánlotta, hogy maradhatok nála dolgozni, én pedig éltem ezzel a hatalmas lehetőséggel. Kicsit nehéz volt, mert mindent előröl kellett kezdeni. Hivatásos hajtóból ismét lovász lettem, mert az akkori politikánk miatt nem hajthattunk Olaszországban profi versenyekben. Nem is inkább a tréning módszerük más, mint a mienk, egészen másképpen állnak hozzá a dolgokhoz, mint mi. Az állatorvosok, a kovácsok, a lovászok sokkal szakképzettek, mint nálunk. Ott a tréner nem nagyon foglalkozik a napi edzéssel, minden lovásznak van hat lova, és nekik kell őket teljesen ellátni, az erőnlétükért, a kondíciójukért, a versenyben való teljesítményükért, az egészségükért mindenért ők felelnek. Az idomár versenyen kívül esetleg még munkában ül fel a lovakra ellenőrzésképpen.

Nekem is volt hat lovam, akikkel foglalkoznom kellett. Ott a trénerek nem nagyon törődnek azzal, hogy az embert tanítgassák, mindenre magunktól kell rájönni. Azért voltak kinti sikereim is, volt egy ló, amit a selejtből mentettem ki, és végül 6 versenyt nyert egymás után. De volt egy másik is, akivel csikókora óta én foglalkoztam, ő 9 versenyt nyert zsinórban. Volt szerencsém Enrico Bellei-vel – aki többszörös olasz sampion – együttdolgozni, de dolgoztam Horgel Elert, német trénernél is, aki több mint 100 nagy versenyt nyert már Európában, és a tavalyi olasz derby nyerő is az ő nevéhez fűződik.

Hasznos évek voltak ezek, megtanulhattam, hogy csak a saját szorgalmad által juthatsz előre. Aztán a honvágy egyre jobban kínzott, így hazatértem. Varga Lajos által rögtön munkához is jutottam, az ő lovaival kezdtem foglalkozni a tanyáján, majd jöttek a többiek. Először Candy Quinn hozta meg a sikert, majd jött Diktátor, Enigma, Erika, Erzsébetváros Frankenstein, Friderika és a többiek. Diktátorra a mai napig nagyon büszke vagyok, hiszen kevés ló tud 5 millió forint körül keresni egy évben, és vele nyertem az első kiemelt versenyeimet is. Frankenstein és Friderika eladása után követtem én is a lovakat Baranyák Lajoshoz, akinél a mai napig is dolgozom. Nála is voltak kisebb nagyobb sikerek, de sajnos a tavalyi év nem sikerült úgy, ahogyan szerettük volna, viszont most úgy tűnik, hogy Frankenstein gyógyulóban van, így egy hosszú és alapos felkészítés után indulhat majd versenyben. Vannak I betűs csikóink is, aki húzóerői lehetnek 2005-ben az istállónak. Hogy mit várok a jövőtől? Sikert, hiszen ez adja a lendületet az embernek ahhoz, hogy nagyobb lendülettel és kedvvel vágjon bele a munkába.

Hajdu Bíborka
Frissítve: 2023.10.15.
Fotó: Canva

Tolnay László
Út a 200. győzelemig

Tolnay Lászlónak sem adták könnyen a 200 győzelmet, hiszen eleinte csak édesapja gyengéd erőszakának engedve kóstolt bele az ügetőversenyzésbe, majd amikor igazán belelendült, akkor különböző csapások sújtották. De, hogy hogyan is alakult itteni pályafutása, azt inkább hallgassuk meg Tolnay Lászlótól.

Édesapám révén ismerkedtem meg az ügetővel, mert régebben ő is itt tevékenykedett. Eleinte nem nagyon szerettem volna ügető lovakkal foglalkozni, mert a saját tanyánkon eléggé lekötött a hátas lovakkal való tevékenységem. Édesapám viszont nem hagyta annyiban a dolgot, és addig-addig erősködött, míg egy nap meglepett egy Lion nevű loval, akihez teljes szerszámzatot és kocsit is vásárolt. Mit volt tenni, elkezdtem Lionnal is foglalkozni a tanyán a hátas lovak mellett. A gyengéd szülői erőszak meghozta a várt eredményt, mert a végén csak megtetszett a hajtás, így elkezdtem én is ügető lovakat vásárolni.

Először egy orosz transzportból válogattam lovakat, ami nem bizonyult jó döntésnek, mert egyik sem tudta megfutni a kvalifikációs szintet. Ez nem, hogy kedvemet szegte volna, hanem még elszántabbá tett, így az U-betűs évjáratból megvásároltam 10 lovat, akiket Istók Feri bácsira, édesapám jó barátjára bíztam. Úriember és Útilapu már futottak versenyben, de végül inkább átvittem a lovaimat szegény megboldogult Vathler Andráshoz és Fazekas Imréhez. Ez az év nagyon eredményes volt, mert a lovaim 34 versenyt nyertek. Ekkor kezdtem el amatőrként Fazekas Imrénél versenyben hajtani.

Első győzelmemet Úriemberrel arattam. Később rájöttem, hogy igazán jó szívvel csak saját magának dolgozik az ember, ezért kiváltottam a tulajdonos idomári engedélyt önállóan kezdtem el foglalkozni a lovaimmal, bár ekkor hat évig Erdei József segédletével dolgoztam. A 60. győzelmem után rendes idomári engedélyt kaptam. Ekkor jött számomra egy nagyon sikeres időszak Bagó Lajos által, akinek a rám bízott lovaival szinte minden nagy versenyben győzedelmeskedtünk. Betolakodó, Cinema és Derengő sok felejthetetlen versenyt futott nekem. Két egymás követő évben megnyertük a Baka Hendikepet, és több mint 100 versenyt nyertünk. Jelenleg Tűzkő István, Hegedűs Sándor és jómagam által van telítve az istállóm, de még sok 1-2 lovas tulajdonosom is van. Nagyon jó a légkör alakult ki, és jelenleg egy teljesen új lóállomány kiépítését kezdtük el. De a régi lovainkkal is 10 millió forint feletti teljesítményt értünk el.

Sok ígéretes fiatal lóval foglalkozunk. Nagyon bízunk abban, hogy az ügetősport előbb-utóbb komolyabban fellendül, de ehhez mi is megpróbálunk minden segítséget megadni.

Hogyan jött az ötlet, hogy egy lovat a Heti Hetesnek ajándékozatok?
Nagyon tetszett a műsor, és éppen akkor született a H betűs évjárat, így gondoltam egyet, és az egyik csikómat a műsorról neveztem el. Gondoltuk, ha már van egy Heti Hetes nevű csikónk, akkor az miért ne legyen a műsor szereplőié. Az ötletet Farkasházy Tivadaron keresztül sikerült megvalósítani. Sajnos eléggé peches lábszerkezetű ló Heti Hetes, de azért így is sikerült 1 millió forint felett keresnie, örömet szerezve ezzel tulajdonosainak.

Nagy pillanatok?
Derengő örök emlék marad számomra, de az idő előtt elpusztult Cinemára is szívesen emlékezem vissza. Vele egy leendő nagy klasszist vesztettünk el. De nagyon nagy öröm számomra az is, hogy az általam készített, bemutatott csikók többsége még ma is a pályán versenyeznek, és hasznos lovaik tulajdonosaiknak. Hiszen az igazi kihívás mindig a csikó készítésében rejlik, mert az meghatározza a ló egész versenypályafutását.

Volt egy elég rossz időszak az életedben!
Igen. Szerencsétlen Cinema elpusztulása után nem sokkal egy súlyos baleset is ért verseny közben, ráadásul a tanyasi istállóm is nem sokkal rá leégett. Nagyon nehezen lábaltam ki ebből az időszakból, mert ekkor csapás ért, csapás után. A tulajdonosok segítsége nélkül nem is sikerült volna átvészelnem ezt az időszakot, de a lovak szeretette is sokat segített, mert az a tény, hogy a lovat magára hagyni nem lehet, adott erőt ahhoz, hogy újra és újra neki lendüljek.

De bízom a szebb jövőben, és remélem, hamarosan találkozunk 300. győzelmem alkalmából is.   

Hajdu Bíborka
Frissítve: 2023.10.15.
Fotó: Canva