Gróf Széchenyi, egy úri sport meghonosítója
A lóversenyzés Magyarországra való bevezetése nem az egyetlen nagy tette volt Széchenyi István grófnak, a lósportok kedvelőinek azonban minden bizonnyal ez a legemlékezetesebb. Az ő javaslatára megvalósított első pesti lófuttatással, melyet 1827-ben rendeztek, örökre bevéste magát magyar turf történetébe.
A magyar arisztokrata századának egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb politikusa volt, aki az ország fejlődésének számos pontján letette kézjegyét. Sokoldalú, érzékeny, ugyanakkor tettrekész ember volt, aki szívügyének tartotta a lovassport magyarországi meghonosítását. A cenki uradalom és kastély földesura, gróf Széchenyi István kitűnő lovas volt és korábbi lovassági tisztként ismerte a katonai körökben elterjedt lótenyésztési szokásokat. Ilyen háttérrel igazán nem csoda, hogy fogékony volt a szigetországi lóversenyek iránt.
Széchenyi István elindítja a fellendülést
1815-ben az ifjú földesúr Angliába utazott, ahol nem csak lótenyésztésre vonatkozó ismereteit sikerült megalapoznia, hanem úgy döntött, vásárol huszonegy lovat. A nemes állatokat hazaszállíttatta, majd jól képzett angol ménesmestert is alkalmazott a paripák mellé. Hazatérte után Széchenyi még inkább elkötelezte magát a magyar turf, azaz lóverseny megteremtésének ügye mellett. Egyik főszervezője az osztrák főváros melletti Simmeringen megrendezett első lóversenynek, később pedig javasolta a császárnak a lótenyésztés fellendítését, szorgalmazta egy lóverseny egyesület létrehozását.
Végül 1826-ban, Pozsonyban sikerült lófuttatást tartania, egy évvel később pedig már Budapesten is szervezett lóversenyt. A lósport, amely akkoriban még csak galoppversenyekre korlátozódott, rövid idő alatt a dualizmus alatti társasági élet fénypontja lett.
Lovas írásai
Széchenyinek számos lovakkal kapcsolatos írása is megjelent, így például 1818-ban a hátaslovak tenyésztéséről szóló cikksorozat, majd 1821-ben egy, az angliai tapasztalatain alapuló honi lóversenyszabályzatot tett közzé. Hét évvel később megjelent az első könyve “Lovakrul” címmel, végül 1838-ban magyar és német nyelven kiadta a “Néhány szó a lóverseny körül” elnevezésű kötetét.
Divatot teremt
A sportok királyát, a turfot hazánkban is meghonosító Széchenyi tettével maradandót alkotott, bizonyíték erre, hogy a lóversenyzés napjainkban is élő, nyüzsgő, ezreket vonzó esemény. Amikor a grófban megfogalmazódott a gondolat, hogy fellendítse a magyarországi lósportot, a ló- és sportszeretetén kívül elsősorban e nemes sportág társadalmi és nemzeti összekovácsoló ereje motiválta. Az ország modernizálásának és a nemzet felemelésének egyik eszközét látta kitűzött céljainak megvalósításában. És valóban, az első lófuttatások után a turf a kor nagy divatjává vált. A versenyek szinte az egész országot lázban tartották, mindenkit érdekelt, társasági esemény lett, a sajtó pedig folyamatosan beszámolt az aktuális lovas eseményekről. Nem volt elhanyagolható a fogadások szerepe sem a sport népszerűségében, amely kétségtelenül színt és izgalmat vitt a hölgyek által is kedvelt társadalmi eseménybe.
A lóverseny virágkora
A lóversenyek igazi virágkora azonban már a kiegyezés utáni időkre, a 19. század végére, és azt követő század elejére tehető. A versenynapok száma ekkorra már évi negyvenre duzzadt. A főváros igyekezett Béccsel összehangolni a versenyszabályokat, versenyidőpontok, így az 1870-es évek végére kialakult a meeting-rendszer. Ennek alapján az osztrák versenyek áprilisban kezdődtek a Freudenau nevezetű bécsi galopp-pályán, míg a pesti versenyidény május első három hetére esett. Május utolsó hetében rendezték meg az Osztrák Derbyt, majd hosszabb szünet után augusztusban Pesten, végül szeptemberben és októberben ismét Bécsben rendeztek versenyt.
A magyar versenysportra kifejezetten pezsdítő hatással volt a tréningben lévő lovak növekvő száma – ez akkoriban mintegy száz volt – és, hogy itthon rendezték a legnagyobb díjazású versenyeket. A századfordulóra a versenyek összdíjazása elérte a majdnem kétmillió koronát.
2006.03.10.
Forrás: Deluxe Magazin
Frissítve: 2023.03.26.
Fotók: Canva
