Dávid Dalma lovának történetéről már korábbi cikkünkben olvashattál. Dalma lova, Szellő súlyos autoimmun betegségben szenved, amit havivakságnak neveznek. Szellő teljesen vak, szemének meglétét gazdája gyógynövényes kezelésének köszönheti. A betegség ellenére Dalma tökéletesen harmonikus kapcsolatot alakított ki Szellővel. Cikkünkben Dalma az alapvető különbségeket sorakoztatja fel, amit Szellő kiképzésénél tapasztal nap, mint nap.
Úgy gondolom, minden okkal történik. Hosszú és rögös utat tettünk már meg mi ketten, és mikor egyenesbe hoztuk a kettőnk kapcsolatát, akkor történt a betegség. Ez nem lehetett véletlen, mondogattam magamnak. Biztosan azért történt ezt velünk, hogy aztán valami egészen különleges dolog részesei legyünk.
Szellő jól viselte a megvakulásának folyamatát. Valószínűleg azért, mert a kezelések alatt sem vettem ki a munkából, és mert addigra egy elég biztos lábakon álló kapcsolat alakult ki közöttünk. Nem is tudtam volna kivenni, hiszen muszáj volt mozognia. Így az első perctől kezdve lovagolva volt.
Nekem a tereplovaglások visszajelzést adtak a látásának mértékéről, milyen távolságból vette észre a dolgokat, melyik szeme éppen a rosszabb és még sorolhatnám. Igazából nem volt lehetősége kiesni a lovaglások ritmusából, így nem kellett mindet az elejéről kezdenünk. Persze azóta rengeteg minden változott ezen a téren, ami kicsit nehezebbé teszi a fejlődést számunkra.
Mivel Szellőnek fogalmam sincs, merre van az egyenesen, sokkal ferdébb, mint egy átlagos ló, átlagos természetes ferdesége. Ez folyamatos korrigálásra szorul, mivel emiatt az egyik oldala sokkal nagyobb terhelésnek van kitéve. Ezen kívül a mozgása is megváltozott, keresi a talajt, így a válla nagyon aktív és sok térre van szüksége (hátrébb kell nyergelnem, oda kell figyelnem a saját egyensúlyomra).
Lassabban és nehezebben engedi el magát lovaglás közben, több bemelegítést igényel. Terepen pedig mindig figyelnem kell a talajváltozásokat és szólni neki, a fel és le vezényszavak értelemszerű használatával. Egyébként ügyesen mászik dombot vagy ereszkedik a mélybe és mindhárom jármódban szépen közlekedik terepen is.
Földről és hátról is egyaránt dolgozom a lovakkal. Sokféle módszert keverek, de amiket kiemelnék azok; Pat Parelli 7 játéka (ez a kapcsolatunk kialakításában játszott fontos szerepet) és az Akadémista képzés (ló helyes testhasználata és lovaglás technika).
A szabadidomítás nagy hatással volt és van is rám a mai napig. Szeretném, ha Szellőt visszatudnám hozni arra a lelki szintre, mint amilyen volt a betegség előtt és azt, hogy rajta keresztül is bemutathassam, hogy nem az eszköz határozza meg a közös munkát a lóval.
Nem ámítok senkit, nehéz dolgom van, szinte az összes kiképzés alapja a testbeszéd. Gondolom érthető, hogy ezzel mi a probléma. Ezen felül alig található bármiféle segítő anyag, vak lovak képzéséről. Emiatt mindketten a sötétben tapogatózunk, én pedig próbálom kiszűrni a számunkra lényeges anyagokat, vagy azon gondolkozom, hogy lehetne hasznossá tenni számunkra azokat. De nem panaszkodom, kedvelem a kihívásokat.
Azzal, hogy a lehető legtöbb mozzanatát dokumentálom az életünknek, szeretnék segíteni azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint mi, vagy csak egyszerűen érdekesnek, inspirálónak találják, amit csinálok. Hiszen ha egy vak lóval lehet, mi kifogás van egy látó ló esetében?
Kövessétek nyomon Dalma és Szellő történetét a Lovasok.hu oldalán! Közös munkájukba Amikor a szem már nem lát Facebook oldalukon is betekintést nyerhettek!
2019.02.20. Dávid Dalma, Frisch Andrea
Képek forrása: Amikor a szem már nem lát