Hogyan is jutottunk el a modern kiképzési elvekig?
„Ha egy ló az idomítómunka során még gyönyörűbb, mint egyébként, ez azt jelenti, hogy a képzés helyes útján járunk.” Alois Podhajsky
A ló kiképzésének története minden bizonnyal már jóval korábban kezdődött, de első írásos emlékünk, mely a ló idomításával foglalkozik, az ógörög tudós hadvezér, Xenophon műve, kb. i.e. 350-ből maradt ránk. Ebben ő is említést tesz korábbi mesterekről. Xenophon írásaiban a lovat érző lénynek tekinti, amely a jó bánásmódra és dicséretre együttműködéssel reagál. Tanításai azokon a megfigyeléseken alapulnak, melynek során elemezte a fajtársaival szabadon mozgó ló mozdulatait. Az így tapasztalt természetes iramváltások, oldalazó mozgások, gyors fordulatok, csakúgy, mint az egyhelyben mozgás vagy a piruette hasznosnak tűnt számára az ellenséggel vívott küzdelmek során is. Kidolgozott egy edzésmódszert, melynek során a ló ezeket a számára természetes mozgásokat emberi utasításra végzi. Ezzel a klasszikus idomítás máig rendíthetetlen alapjait tette le.
A kiképzés bölcsője
Xenophon, az ógörög hadvezér könnyűlovasságának és a hadsereg lovainak képzésekor arra koncentrált, hogy a lovak a harcokban minél robbanékonyabbak, fordulékonyabbak és ügyesebbek legyenek. A 2500 évvel ezelőtt élő mester a képzési módszereket úgy válogatta meg, hogy a ló az ember „boldogan együttműködő partnere” legyen a feladatok végrehajtása során. Bár a rómaiaktól nem maradt írásos, lóidomítással kapcsolatos emlékünk, a történészek feltételezései szerint ők is a görögök mintáját követték a lovak képzésében.
Az értékek elvesztésének időszaka
Ezzel szemben a „sötét középkor” a lóidomítás tekintetében is sötét és keserves korszak lehetett. Ebben az időszakban a fejlődés nem volt előremutató. A páncélos nehézlovasság öltözete és nagyméretű, súlyos fegyverzete önmagában is hatalmas terhet jelentett a lovak számára, ami a nagytestű, hidegvérű lovak használatát tette szükségessé. Mivel sem a harcban résztvevő lovasok, sem lovaik nem voltak fürge, jól képzett atléták, ebben az időben a brutális lófelszerelések és fenyítő eszközök használata rendszeres volt. A lovak kegyetlen kényszer hatására teljesítették a parancsokat.
Az újjászületés kezdete
Ahogy a tudomány és a művészetek egyéb ágaiban is, a lovaglásművészetben szintén felfedezte magának a 15-16. századi ember az ógörögök tanait. A több évszázados kegyetlenkedés után végre ismét pozitív irányú haladás vette kezdetét a lókiképzésben. A lovakat továbbra is a mindennapi munkában és a harcokban hasznosították, viszont ismét a jó manőverező készségű, kisebb termetű, atletikus ló használata és képzése volt a cél. A kiképzésben ismét Xenophon művét tekintették irányadónak, ám a reneszánsz udvarok pompázatos lovas játékaira való felkészítés sajnos túlzott merevséget* és feszességet* okozhatott a lovaknak, az ellenszegülést* pedig ekkor durván büntették.
Aranykor, a lovaglóiskolák születésének időszaka
A 17. századtól kezdődően a kiképzők ismét igyekeztek figyelembe venni a ló természetes, veleszületett adottságait, anatómiáját és a ló és lovasa közti összhang és békés együttműködés elérése volt a cél. Céljuk volt az elengedettség*, az átengedőség*, a „puha száj” és a segítségekre való érzékeny reagálás, a lengő hát* és az egyensúly* elérése. A korszak kiemelkedő lovaglómestereinek az angol New Castle grófja, a francia Guériniére, az olasz Grisone valamint a francia Pluvinel tekinthetők. Tanításaikat írásban is kiadták. Napjainkban is működő kiképzőiskolák tevékenykedtek az új szellemben. Pl. a bécsi Spanyol Lovasiskola, a Cadre Noir de Saumur, a Spanyol Királyi Lovas Kiképzőiskola és a Portugál magasiskola.
Felismerték, hogy az ügetés az a jármód, amelyben a lovat leginkább izmosítani lehet, féloldalazásokat és hajlításokat kezdtek lovagolni és fontosnak tartották a körök lovaglását valamint az oszlopok közti munkát. Az ütem* megtartása minden jármódban kívánatossá vált. Törekedtek az egyenesre állítottság* elérésére és a lendületes előre* lovaglásra, valamint elengedhetetlennek tartották a lovas helyes egyensúlyban lévő és hatékony ülését a ló és lovasa közti megfelelő kapcsolat/kölcsönhatás kialakítása érdekében. Pillantsunk vissza a fenti kifejezésekre! Ütem, átengedőség, kapcsolat, lendület, egyenesre állítottság. Az idomítási- vagy másképp mondva a kiképzési skála elemei. Az idomítómunka máig érvényes báziskövei. Nem véletlen, hogy a modern díjlovaglás egységesített nemzetközi irányelvei a klasszikus kiképzőiskolák alapjaira épültek.
Az utolsó katonalovak
Az első, sőt, még a második világháborúban is nagy számban vettek részt lovas katonák a lovaikkal a harcokban. Minden országban képeztek ki lovas tiszteket. Magyarországon az Örkénytábori Iskolában folyt lovastiszti képzés. A 20. század második felétől a ló hasznosítása mind a munkában, mind a harcászatban gyakorlatilag megszűnt. A lókiképzés fejlődése viszont haladt tovább. Az egykori tisztek civilként szerepeltek a díjlovagló versenyeken, valamint lovaglótanárként civileket oktattak és készítettek fel megmérettetésekre. A magyar huszártisztek sajnos a politikai rendszer áldozatai lettek, kevesen tudták közülük hazánkban folytatni munkásságukat. Többen közülük emigráltak és külföldön tevékenykedtek.
Modern szabadidős- és sportlovaglás
A lovaglás, mint szabadidős sport és művészeti tevékenység az európai királyi udvarok és nemesi körök kedvelt szórakozása volt már évszázadok óta. A 19. század második felétől nem csupán bemutatókat, hanem versenyeket is rendeztek, bár ebben az időben a versenyeken civilek még nem vehettek részt.
Mára tehát a motiváció megváltozott, mindössze egészségesen szeretnénk a szabadidőnket eltölteni, de továbbra is a tökéletes harmóniát igyekszünk megtalálni több ezeréves társunkkal, a lóval. Elődeink hagyatéka mellett ma már a fejlett technika és lóról megszerzett még alaposabb ismereteink is hozzájárulnak az idomítólovaglás fejlődéséhez. Számos szabadidős lovasiskola nyitotta meg kapuit, melynek díjlovas edzői a FEI (Nemzetközi Lovas Szövetség) irányelvei szerint tevékenykednek. Hazánkban a Magyar Lovassport Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága munkálkodik a díjlovaglás népszerűsítése és töretlen fejlődése érdekében.
1912-ben, a stockholmi Olimpián rendeztek első alkalommal díjlovagló versenyt az Olimpiák történetében. Ekkor még csak hivatásos katonák nevezhettek és a versenyfeladatban néhány akadály megugratása is szerepelt. 1952 óta versenyeznek díjlovaglásban civilek is. A mai olimpiai versenyszámok a Nagydíj és a Nagydíj kűr. A díjlovaglás a kevés olyan sportok egyike, amelyben a nők és férfiak ugyanabban a mezőnyben mérik össze tudásukat.
Magasiskola
Az idomítás magasiskolája ma is látható a bécsi Spanyol Lovasiskola vagy a Cadre Noir de Saumur bemutatóin. A magasiskolai, „föld feletti gyakorlatok” végrehajtásakor a ló elhagyja a talajt és egy speciális ugró gyakorlatot hajt végre. Ilyen a capriole, a courbette, a croupade és a levade. Ezek az „iskolaugrások” nagyon biztos ülést követelnek a lovastól. A lovakat rendszerint hosszú száron, lovas nélkül tanítják a föld feletti gyakorlatokra, ami kevésbé megterhelő az állatok számára, azonban minden gyakorlatot lovas alatt is végrehajtanak. Ezek a gyakorlatok nem szerepelnek a modern díjlovaglósport feladatai között.
*A csillaggal jelölt fogalmak értelmezése „A díjlovaglás magyarázatokkal ellátott szójegyzéke” című írásban megtalálhatók
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Canva
