Előrejelzés hétvégére: Viharos széllel hidegfront érkezik!

Előrejelzés hétvégére: Viharos széllel hidegfront érkezik!

Pénteken reggel -2, -7 fokra számíthatunk a Kiskunságban, valamint északon lesz  hidegebb. Délen kezdetben még napos lehet az idő, máshol közepesen, erősen felhős lesz az ég, majd napközben észak felől vastag felhőzet érkezik.

A csúcshőmérsékletek 10-15 fok között alakulnak, a tovább napos délkeleten lesz a legmelegebb, északon, északnyugaton hűvösebb marad az idő.

A déli óráktól az addigi mérsékelt, élénk nyugati szél északira vált és megerősödik, a Dunántúl északi felén viharos lökések kísérik majd. A széllel együtt csapadék is érkezik, de jelentős mennyiségre (5mm felett) nem számíthatunk sehol.
A hidegfront estére elhagyja az országot, mögötte jelentősen hidegebb levegő érkezik hazánkba.

Késő este még +3, +7 fok várható, azonban a felszakadozó felhőzet miatt gyorsan fog hűlni a levegő!

Összességében: délen, délkeleten még kifejezetten kellemes, tavaszias napunk lesz, de északon, főként északnyugaton szeles, délután esős idő várható, 10 fok körüli hőmérsékleti maximumokkal.

Ha tehetjük, a front érkezése előtt legyünk egy kicsit a szabadban, a lehűlés után egy darabig nem fog visszatérni a tavaszias enyheség!

Szombaton az elmúlt napokhoz képest hidegen indul a reggel, -2, -5 fok várható országszerte, de a déli, borultabb területeken ennél lehet 1-2 fokkal enyhébb is az idő, míg az Északi-középhegység mély, zárt völgyeiben -10 fok körüli értékeket is mérhetünk.
Változóan felhős lesz az ég, de néhány órára mindenhol kisüt a nap, az északias szél északkeleten, valamint északnyugaton élénkülhet meg, máshol enyhe lesz a légmozgás.

A csúcshőmérsékletek +5, +9 fok között alakulnak, a déli határ mentén lesz melegebb, északon hidegebb. Késő estére -2, +2 fokig hűl a levegő, csapadék nem várható.

Összességében: jobbára napos idő várható, csapadék nélkül, csak északkeleten lehet felhősebb az idő. Bár hűvösebb lesz, a gyenge légmozgásban megfelelő öltözettel alkalmas a szabadtéri programokhoz, legyen az lovaglás, vagy túra a családdal.

Vasárnap, a hét utolsó napján az elmúlt időszak leghidegebb reggelére ébredhetünk, -3, -10 fokos minimum hőmérsékletekkel, ezúttal is északon lesz a leghidegebb.
Nappal +5, +8 fok várható, a Tiszántúlon többször erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet egy hidegcsepp hatására, és többfelé alakulhat ki jelentéktelen záporeső, eső, a hegyekben hózápor, havazás.

A déli szél a Duna-Tisza-közén, illetve délkeleten megélénkülhet, estére 0, +4 fokig hűl a levegő.

Összességében: Változóan napos-felhős idő várható, a Tiszántúlon napközben erős gomolyosodással, jelentéktelen csapadék kíséretében. A szél többnyire mérsékelt marad, de délután helyenként megélénkül a légmozgás. A hideg hajnalt követően átlagos hőmérsékletre van kilátás, ami még mindig tolerálható körülményeket teremt a szabadtéri programok számára, de a Tiszántúlon élők vigyenek magukkal esernyőt is!

Előrejelző: Paróczai Attila
2022.02.10.
Kép forrása: Canva

Hozzászólások