Mi fán terem a lovas parasport?

Korábbi cikkünkben Andics Bernadett segítségével bepillantást nyerhettél a lovasterápia világába. Most paralimpikon díjlovasunktól azt is megtudhatod, milyen szakágakban sportolhatnak a sérült lovasok.

José Letartre, Franciaország, Pacóval. A lovas hazájában az épek élmezőnyében is méltón helytáll

Fogyatékkal élők lovassportjai

Az olimpiai lovassportok közül a díjlovaglás szerepel a Paralimpia programjában. Elsősorban Franciaország aktivitásának köszönhetően feljövőben van a díjugratás, s az olimpián kívüli szakágakat már régóta képviseli a fogathajtás.

A díjlovaglás mezőnye négy sérültségi kategóriára tagozódik, az I. kategória a legsúlyosabb mozgássérülésket, a IV. gyakran majdhogynem ép sportolókat takar.

Míg régebben a technikai felkészültség és a nyugodt idegrendszerű ló szinte garancia volt az eredményességre, manapság sajnos – hasonlóan az épek mezőnyéhez – a magasan képzett, jó származású – ennélfogva drága hátasok, s a technikai tudás helyett a technikai eszközök használata teszi kiegyenlítetlenné az erőviszonyokat. Míg évekkel ezelőtt az I. kategória lovasai egy erős alapfokot (A osztályt) hozó lóval jó eséllyel indulhattak a mezőnyben, ma a legsúlyosabb sérültségi kategóriában is gyakran látni nehézosztályt tudókat.

Ilyen lovakkal nem ritka a súlyosan mozgássérült lovasok – I.b – II. kategória részvétele az épek mezőnyében sem. Mivel a mezőny egyre duzzad, az indulók száma nő, lehetetlen, hogy minden lovas a fogyatékosságának leginkább megfelelő kategóriába kerüljön. Így gyakran egy kategória legsúlyosabb és legenyhébb sérültje között óriási, a szó szoros értelmében leküzdhetetlen a különbség. A szembeötlő sérülés szintén megbontja az amúgy is törékeny esélyegyenlőséget. Egy dupla felsővégtag-hiányos lovas teljesítményét a külső szemlélő, de sajnos még a legtöbb bíró is többre értékeli, mint olyasvalakiét, akinek a sérülése mindkét kezét-lábát sújtja, sokszor olyannyira, hogy egyetlen ép lovassegítsége sincs – ám a sérülés nem szembeötlő. Ugyanígy nehezebb helyzetben van egy központi idegrendszeri sérült, akinek izomtónusa a ló mozdulataival, a lovas hangulatával, fáradtságával, izgalmával párhuzamosan sokszor egyik pillanatról a másikra drámaian változik  – mint az, aki születése óta alsó végtag nélkül él s ehhez amennyire csak lehetett, alkalmazkodott.

A sérülés által érintett lovassegítségek segédeszközökkel – pl. átépített nyergek, átalakított szárak – támogathatók vagy pótolhatók. Mivel a versenyszabályok megalkotása során a FEI szabályokat vették figyelembe, a lovak gyakran szenvednek akaratlan fájdalomtól. A kezdetekben csupán a legenyhébb sérültek – elsősorban a IV. kategória indulói lovagoltak nagykantárral. Ma egyre több feszítőzablát látni súlyosan érintett szárkezelésű lovasoknál, egyre több sarkantyút súlyosan érintett csizmasegítségeknél. Egyre kevesebben lovagolnak egyszerű csikókantárral és csikózablával, s sokaknak a speciálisan képzett díjló elvesztése egyben pályafutásuk végét jelenti.

A kevés pozitív példa közül is kiemelkedik egy alsóvégtag-hiányos dán lovaslány, aki különféle lovakon – általános, jó technikával – az állatot maximálisan szem előtt tartva lovagol. Egyszerű kiskantárral, csikózablával – mindhárom jármódban puha támaszkodással, nyugodt kézzel, jó egyensúlyban ül a nyeregben – s számára ez a természetes. Ha példa értékű lovasokat keresünk a mezőnyben, Stina Tange Kaastrup biztosan köztük lenne. 

Stinna Tange Kaastrup a díjlovasnégyszögben

Vannak továbbá (sajnos megint csak kevesen) olyan fogyatékkal élő lovasemberek, akik nemcsak lovagolnak, hanem belovagolnak, képeznek is lovakat. A mezőny nagy része kész, magasan képzett lovakkal dolgozik. Az ugyancsak dán Joop Stokkel (akivel jómagam a 2004-es athéni Paralimpián találkoztam, azóta visszavonult) áramütés következtében vesztette el ellenkező oldali karját és lábát (válltól és combtól). Az amúgy is nehezen kompenzálható, magas színvonalú technikai tudást igénylő sérülés ellenére Joop maga választotta ki és képezte fiatal lovait.

Joop Stokkel paradíjlovas

A francia Bernard Sachsé – aki kaszkadőrként egy forgatás során sérült meg – épként a Cadre Noir iskoláját járta. Annak ellenére, hogy több mint egy évtizede kerekesszékben él, saját birtokán képez ki lovakat – a klasszikus idomítás útján járva. A fantasztikus tudású és személyiségű lovasemberhez kaszkadőrök, idomító lovasok és szabadidőlovasok tucatjai zarándokolnak. Ő maga is járja Franciaországot és Svájcot, lovaglóleckéket adva, lovakkal dolgozva, bemutatókat tartva

Angelika Trabert civilben altatóorvos – nemcsak lovasként jár elöl jó példával. A végtaghiányos díjlovas a világ élvonalához tartozik – ám a sikeres német iskolára jellemző tekintélyelvűségnek nyomát sem találjuk lovaglásában. A doktornő civilben harmadik világbeli országokba szervezett jótékonysági expedíciók rendszeres résztvevője. Nehéz sorsú pácienseinek talán eszükbe sem jut, őrangyaluknak van egy egészen másféle élete is.

A jó példák, karizmatikus lovasok ellenére a para-díjlovaglás ugyanúgy szenved a kor díjlovaglásának minden betegségétől – a túlhajlítástól, a lovak összecsomagolásától, a segédeszközök ész nélküli használatától. Az emberi nagyság, a sérülésen való felemelkedés ténye a nézőkben és a bírókban legtöbbször elnyomja a negatív érzéseket. A lóval szembeni bizalom, barátság – mely gyakran indítja útjukra a versenyezni vágyó sérült fiatalokat – csak keveseknél marad meg. A dicsőség fényében sokan közülünk elfelejtik, hogy a lovuk nélkül nem lenne részük az épek csodálatában.

Mivel a négy közül a III. és a IV. kategória feladatainak nehézsége megegyezik az egészégesek L-M osztályával, a jó képességű lovakon ülő parasportolók gyakran ép mezőnyben is indulnak. Persze a sérültségüknek megfelelő segédeszközöket itt is használhatják, s egyes szabálymódosítások – melyek a sérült mezőnyben amúgy megengedettek – is vonatkoznak rájuk. Így egy külföldi bíró nem csodálkozik el azon, ha az éppen pályára lovagló férfi díjlovas puszta fejbiccentéssel köszön, esetleg más valaki két pálcával a kezében lovagol. Kis hazánkban sajnos ez nem megszokott.

Angelika Trabert a 2014-es Lovas Világjátékokon, Normandiában

Hazánkban, rendkívül költséges volta miatt nem létezik para-díjlovaglás. Alig féltucatnyi sérült lovagolgat, idomítgat. Évente egy alkalommal, a Fóton megrendezett lovasterápiás, és díjlovas versenynek mintegy mellékprogramjaként 4-6 indulóval zajlik a Lovas Parasport Magyar Bajnokság. Nemzetközi szinten már régóta nincs magyar induló, előtte három lovas mondhatta el magáról, hogy nemzetközi versenyen szerepelt, még ha van aki csak egy alkalommal is (Andics Bernadett, Palojtay Gergely, Takács Szandra). A nemzetközi porondon szereplő magyar lovasok támogatásában Hittig Gusztáv vállalt jelentős szerepet.

Díjugratás

Elsősorban francia és angol kezdeményezések hatására született meg, s örvend mind nagyobb népszerűségnek. A mozgásszervi fogyatékosok a díjlovagló mezőnynek megfelelő III-IV. kategóriákból – az enyhébben sérültek közül kerülnek ki. Ők akár az egészséges lovasok B2, B3 kategóriás versenyein is részt vehetnek. Az akadályok magasságát a sérülés súlyossága szabja meg. A III. kategória számára előírt magasság 80-90 cm, míg a IV. besorolásba tartozó lovasoknak 90-120 cm között van. 

Látássérülteknél egy látó vezetőlovas előlovaglásával teljesíti a pályát a versenyző. A látótól óriási tapasztalatot, odafigyelést kíván, hogy miközben saját lovával folyamatosan teljesíti a pályát, végig hátratekintve segítse (a távolságok kiszámolásával, a mindenkori haladási irány megadásával) vak társát az akadályok leküzdésében.

A mezőny jóval kiegyenlítettebb, nincs szükség szuper képességű lovakra, a lovasok enyhébb mozgásszervi fogyatékossága miatt gyakran segédeszközökre sem. Ha mégis, a repertoár jóval szűkebb, s kevésbé speciális, mint a díjlovas mezőnyben. Például megengedett a két hosszú, 110 cm-es idomítópálca, a kengyel rögzítése a hevederhez, a fogást megkönnyítő szárak használata, látássérültnél, vaknál a caller – aki a pályán való eligazodást segíti.

Bernard Sachsé klasszikus lókiképző

Fogathajtás

Fogyatékkal élő hajtók egyesfogattal versenyeznek. A kerekesszékesek számára átalakitott kocsi, s természetesen tapasztalt segédhajtók jelenléte szükséges, az enyhébben sérültek azonban nem hajtanak másként, mint ép társaik. A díjlovaglásnál még magasabb költségvetésű szakág mezőnye közel sem olyan nagy, mint a normál fogathajtásban. Elsősorban a nyugat-európai országokban, Németországban és a Benelux államokban örvend nagy népszerűségnek. Fogathajtásban Tatzmann Elek képviselte nemzetközi szinten is hazánkat.

Para-western, para-reining

Természetesen az Egyesült Államokból indult hódító útjára a "hadjárat", mely annyira sikeres volt, hogy már Japánnak (ami pedig nem kimondottan lovasnemzet) is van saját para-western szövetsége. Míg a jóléti államokban főleg amúgy is lovagló fogyatékosok – volt versenyzők, akár még díjlovasok is – kirándulnak a western birodalmába, addig hazánkban van egy kis csapat, akik már eleve western stílusban túráznak, hobbilovagolnak a már említett Velo-Tanyán.

A western-lovaglás a felszerelés és a lóval szemben támasztott követelmények szempontjából is ideális parasport. A kényelmes, biztonságot nyújtó western nyereg és a kiegyensúlyozott vérmérsékletű munkalovak hátán nemcsak lovaspályán, hanem terepen, túrán is bátran lovagolhatnak – kellő tudás birtokában persze – a sérült lóbarátok. 

A western világához gyakran köthető lóbarát szemlélet, tapinthatóbb barátság és bizalom ugyancsak sokak számára teheti szimpatikussá a westernlovaglást.

A szabadidős lovaglás, lovas rekreáció témának szintén itt kellene állnia a sorban, ez azonban számomra olyan tág, hogy a következő cikket töltöm majd meg vele.

2015.04.03. Andics Bernadett

Fotók: 
www.bernardsachse.com
www.handiequicompet.fr
www.stinatangekaastrup.dk
www.angelika-trabert.de
www.joopstokkel.nl

Hozzászólások