Kezdőlap Blog Oldal 93

A szúnyog meg a ló

A szúnyog meg a ló

Finnugor népmese

Legelészett a ló; a szúnyog, a közeli mocsár lakója pedig egy bokor ágán üldögélt. A ló, legelés közben, odaért a bokor mellé. Berzenkedni kezdett a szúnyog; és rágyújtott a maga kis szúnyogdalára. A ló azonban a fülét se billegette rá. Megsértődött a szúnyog.

-Hé, koma, észre sem veszel?

-De most már látlak -mondta a ló.

A szúnyog körülszemlélte a lovat, elnézte sörényét, széles hátát, erős patáit, és bámulva zümmögte:
-Ó, milyen nagy vagy te, testvérkém! Talán még nálam is nagyobb vagy!

-Bizony, valamivel nagyobb vagyok -felelte a ló.

-Biztosan erős is vagy -folytatta a szúnyog.

-Hát nem panaszkodom, elbírom az ekét, márpedig az nem könnyű.

-Talán még a legyektől sem félsz!

-Minek félnék! Csapok egyet a farkammal, és elrepülnek.

-Talán még a bögölyök sem tudnak elbánni veled!

-A bögölyökkel már több bajom van: igen erőszakosak.

A szúnyog ekkor kidüllesztette a mellét, szétvetette a lábát, és rákezdte a kérkedést:
-Ugyan, komám, mit tudnak a bögölyök! Úgy látszik, te még nem ismered a mi szúnyognemzetségünket! Ha nagy is vagy, meg erős is, mi, szúnyogok egy szempillantás alatt elbánunk veled!

A ló rásandított a szúnyogra, csapott egyet a farkával, aztán így szólt:
-Ne kérkedj, te szúnyog! Nem tudtok ti engem legyőzni, ha még olyan sokan támadtok is rám!

-Legyőzünk! – erősködött a szúnyog.

-Nem győztök le – mondja a ló.

Sokáig vitatkoztak. A ló végül azt mondta:
-Vitával semmire se megyünk. Mérjük össze az erőnket. Gyűjtsd össze a seregedet.

-Jól van, mérkőzzünk meg – állt rá a szúnyog, felszállt a magasba, és riadót fújt a szúnyogoknak. Rajzottak a szúnyogok mindenfelől; a nyíresből, a fenyvesből, a rétekről és mocsarakból, a tavakról és ingoványokból. Elsötétítették az eget a legelő felett.

-Mind egy szálig itt vagytok? -kérdezte a ló.

-Mind egy szálig -felelte az izgága szúnyog.

-No, akkor ne vesztegessük az időt! Add ki a vezényszót! – mondta a ló.

A kötekedő szúnyog széttárta a szárnyát, és akkorát zümmentett, amekkora csak kifért kis szúnyogtorkán.
-Héj, derék vitézek! Rajta, az ellenségre! – A szúnyogok nagy döngéssel-zöngéssel ellepték a lovat, és belemélyesztették hegyes kis szívókájukat. A ló levetette magát a földre, és hemperegni kezdett a fűben. Addig hempergett ide-oda, míg az egész szúnyoghadsereget agyon nem nyomta.  

Egyetlen egy szúnyog maradt csak életben. Ez nagy üggyel-bajjal kisimítgatta gyűrött szárnyát, aztán elrepült a kötekedő szúnyoghoz, és jelentette:
-Így meg így volt …Az ellenséget leterítettük. Ha maradt volna négy katonánk, aki lefogja a ló négy lábát, örökre végeztem volna vele. Lenyúztam volna a bőrét.

-Derék dolog, vitéz dolog! -dicsérte meg a szúnyogkatonát a kötekedő szúnyog, azzal repült az erdőbe, és eldicsekedett minden bogárnak: ilyenek vagyunk mi, szúnyogok, még a lovat is ledöntöttük a lábáról! Nincs a világon erősebb teremtmény a szúnyognál!

Forrás: www.kiskobak.hu
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Bencze Attila: A ló halála árán

Bencze Attila: A ló halála árán

A hó vastag takarója alatt még javában aludt a föld. Szinte hallani lehetett a Hargitai szél vad dörömbölését. Az lóistálló ajtaja nyitva állt. Emberek tolongtak a pajta közelében. János az ismert fogatos lesütötte szemét és magába meredten, mintha meghalt volna körülötte a világ, a múltra gondolt. Közben majdnem síró tekintettel a kihűlt testű kancát nézte.


– Hát ennyi volt – hagyták el reszkető ajkait az alig érthető szavak.
Jánosnak ez volt mindene. Ez a mindig fényes szőrű, kecsesen járó kanca, amely tizenhat év után visszaadta lelkét az örökkévalóságnak. A fuvaros ezzel kereste meg napi betevőjét. Amióta egyetlen fia is meghalt, ez a gyönyörű pára volt mindene. Élete egyetlen értelmét csak benne látta. Zabozta is rendesen, ahogy az, vérbeli székely emberhez illik. És azon a napon megszűnt létezni.
– Holnap, majd kivisszük a dögkútba – mondta Géza.
– Addig még legalább a helyén láthatom – válaszolt János, és barna szemeit a földnek szegezte.
A határ hideg volt és szél is egyre kegyetlenebbül játszott a fákkal. Az emberek, mint akik megértik János fájdalmát, részvétes arcokkal köszöntek el. Az udvar lassan megürült és nem maradt más hátra, csak János és az ijesztő magány. Egyre gyorsabban közelgett az éjszaka is. János bement a házba. Elhúzta a vakablak függönyét, majd elővette az örökségbe hagyott futuckós üveget, amelynek tartalmából húzott egy jó szájjal. A szilvapálinka égette a torkát.
– Nem is olyan rossz, pedig van vagy három éves – dunnyogta, majd ismételten szájához emelte az üveget. Leült a szépen faragott ebédlőasztal mellé és emlékeibe kutatva, megpróbálta felidézni a hátrahagyott szép napokat. De a képek egyre jobban halványodtak. És az üveg tartalma egyre kevesebb lett. Már enyhe szédülést érzett. A képek lassan kezdtek összekuszálódni. Még egy darabig bámulta az üres némaságot, majd fölállt és leakasztotta a petróleumlámpát. Elővette a zsebében lapuló szivart és rágyújtott. A füstöt egyre mélyebb lélegzettel szívta tüdejébe, miközben a kályhához ment és fát rakott az alig pislákoló szénre. Leült a fásládára és maga elé helyezve a petróleumlámpát, lángot adott a gyutacsnak is. Az őt körülvevő embereket és az élet értelmét próbálta megérteni. Nem tudott kibékülni azzal a gondolattal, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban hagyják ott szüleiket. Egyre több fiatal, egy jobb élet reményében több száz kilométerre is képes elutazni. Maga mögött hagyja a házat, az otthont, ami fölnevelte, és maga mögött hagyja a családot. Az embereket, akik úgy áhítoznak azért, hogy szeretetükkel elhalmozhassák őket.
– Igen, a fiatalok mind elmennek – mondta hangosan, hogy ezzel is nyugtázza gondolatait.
ők biztosan nem tudják, hogy milyen keserves is a magány. Az ember mindig csak a holnapot várja, a napot, amikor megkoppan és az ajtó, ami mögött a régen várt gyerek áll, lelkébe hasító fájdalommal. És ahogy felszakad a zár, felszakadnak a könnycsatornák is. Egymás vállára borul a gyermeki és az idő által ráncossá görbült test. Egyszerre csak eltörik a mécses, és kifolyik belőle, a sok-sok évi magány.
János az asztalhoz ment, egy papírlapot és egy ceruzát vett elő. Levelet írt, az elképzelt fiának, amelyben kiöntötte a lelkében gubaszó magányt.
Mi után kiöntötte minden bánatát, a lapot az asztal közepére helyezte, majd az égő petróleumlámpát a kezébe véve, a pajtába ment. Nézte a mozdulatlan lovat. Sima szőrét simogatni kezdte, és mint kis gyermek a halott kanca nyakát magához szorítva zokogott. Fölszakadt benne a lélek. A könnyek egyre szaporábban ömlöttek a ló sima szőrére, míg János egyre jobban szorította az elnyúlt kecses nyakat.
Miután már úgy érezte, hogy több fájdalom már nem tudja elhagyni a lelkét, leoldotta a kanca kötelét.
A nap már az ég alját súrolta. Géza gyors léptekkel haladt az istálló fele. Amikor kinyitotta annak ajtaját, arcán a megdöbbenés ült ki.
– Te jó szagú Úristen – kiáltott föl.
A lámpában még mindig égett a petróleum. A ló ott feküdt a tegnapi állapotában, fölötte pedig ót lógott János. A nyakára szorult kötéltől színtelen arccal. Géza odafutott, hogy megemelje. De a test mereven himbálódzott a gerendára bogozott kötélen. János halott volt. Az asztalon pedig, a falú fiainak hagyott levél. Az üzenet.
János temetésén minden ember kiöntötte lelkét, és szívéből zokogott. Az asztalon talált levél, egy falú népének, öröksége lett.
Azóta egyre több fiatal marad a faluban. A jobb élet reményét fölváltották a lelki értékek. János sírjára egyre több virág kerül. Mert ő egy igazi tanítómester volt. A lélek tanítója.

Forrás: Erdély Ma 2007-02-14
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

SZÍV ERNő: A Black Júlia

SZÍV ERNŐ: A Black Júlia

(New York-i piros füzet)

Tárcatár

Szív az 1849-es esztendő őszén lépett az Új Kontinens földjére, és nem menekült, mint például az írek az éhség elől. Az arany sem érdekelte, mint a németeket, angolokat vagy spanyolokat, akik eszüket vesztve özönlöttek Kaliforniába. Szív utazását a híres Ash and Dust Fundation szervezte, az alapítvány többnyire kényes nemzetközi ügyekben járt el, mint például özvegyi hagyatékok hamisítása, kéziratsérülések, a könyvtárcsend megsértése, katalógushamisítás, rossz versek terjesztése. Szív alig lépett le a norvég tulajdonlású gőzös fedélzetéről, máris meglátta az alapítvány emberét, egy nyurga és betegesen sápadt fiút, kinek fekete cilinderén ott virított az alapítvány emblémája, a tárt fedelű fehér koporsó.

A fiút Pipnek hívták, s percnyi szusszanást sem engedve vonta maga után az érkezőt. Útközben arról beszélt, hogy a disznó okosabb, mint a kutya, s amikor az ember kijelölte az állatok ülésrendjét domesztikáció-iskolájában, akkor voltaképpen az ugatás és a röfögés között döntött, figyelje csak meg, Mr. Szív, a történelemben hányszor előfordul hasonló kényszerű választás. Szív nem tudott körülnézni. Jószerivel nem is látta a hatalmas New Yorkot, a széles és forgalmas utcákat, szinte az első pillanatban munkára fogták. Két hetet kapott a felkészülésre az alapítvány puritán kollégiumában, nem messze a városfaltól, mely mögött még indiánok uralták a sziklás, erdős tájékot, esténként hallatszott az énekük és a dobolásuk. Szívnek meg kellett tanulnia kést dobálni, fegyverrel lőni, tüzet gyújtani, nyomokból tájékozódni, illetve poroszkáló lovon aludni. El kellett sajátítania az alkotmányt, a bab evését vagy a kocsmába lépés helyes mozdulatsorát, ez utóbbi ment a legnehezebben. A célba lövést egy bizonyos Kopper nevű holland tanította neki, aki egyszer ugyan átlőtte a saját kezét, mégis jó tanárnak bizonyult. Soha nem lőtt újra arra, amit egyszer már eltalált. Szívet felöltöztették, kapott csizmát ezüstsarkantyúval, kalapot és disznóbőr utazótáskát, majd az alapítvány bérelte postakocsin észak felé indították.

Az ügyről sokat nem tudott. Annyit azonban igen, hogy a feladat, amellyel megbízták, legalább annyira kényes, mint vadregényes. Black Júlia veszélyben van, eltűnt, elrabolták. Az sem véletlen, hogy éppen rá, Szívre esett a választás. Pip titkár egy este annyit elárult, hogy Szív egy tönkretett országból jött, a szabadságharc elbukott, az ördögöt felszeletelték, és erre, ahogy számítani lehetett, a magyarok helytelenül reagáltak. A magyarok jobban szeretik az egész ördögöt, a szeletelt ördögtől megzavarodnak és rosszak lesznek. A magyarok bölcsen röfögnek, vagy vadul ugatnak, és nem akarnak tudni másfajta lehetőségről. Ezért választották őt, Szívet, mondta Pip, és úgy nézett a szemébe, hogy attól a másik megborzongott.

Szív a postakocsiból bámulta a tájat, a pára ülte távolban bölénycsordák legelésztek, kéklő tavak és komor fenyvesek váltogatták egymást, s mennyire más volt az ég, mint Berlinben, Párizsban vagy a Balaton fölött.

Black Júliát egy Hearttown nevű kisvárosból rabolták el, melyet az idősebb hearttowniak manapság is “Kleinherznek” neveznek, s neki a legnagyobb diszkréció közepette kell az ügyet rendeznie.

Szív lapos üveget vett elő, és jól meghúzta. Nem szerette a whiskyt, és nem szerette igazán a vodkát sem, errefelé pedig nyilván még nincs bor. Vagy ha akad egy-két üveggel, még Európából hozták őket, s biztosan megfizethetetlenek. Tábla jelezte, hogy hamarosan Hearttownba érnek.

Hearttown poros kisváros volt Manhattantől északra, korábban irokéz indiánok lakták e földet. A legenda szerint vakrészeg németek alapították az 1801-es esztendőben, Napóleon, Goethe és Beethoven korában, pontosan azon a helyen, ahol a fagyott lovas állt. Abban az évben öt, frissiben bevándorolt, nagy reményű német család vert tanyát a környéken, hamar felhúztak egy cúgos faházat, még egy kisebb fatornyot is eszkábáltak, ám alig kalapálták be az utolsó szögeket, borzalmas hideg szakadt rájuk. A dombok fölött ordított a sarkvidéki szél, és ők hiába fűtöttek, még az ivóvizes dézsán is jéghártya remegett. Azt hitték, végük van, meghalnak, a fagy megeszi őket. Felbontották hát a maradék keserűlikőrt – a három láda fűszeres, édes lipcsei gyógylikőrt ellenséges indiánoknak szánták, akikről rengeteg rémséget hallottak -, majd rezignáltan, a sorsukkal megbékélve, inni kezdtek. Még a gyerekek is kaptak Horn patikus hatvanöt fokos keverékéből, melyből pontosan nyolcvankilenc darab számozott literes butéliájuk volt, sajnos egy flaska a hajóúton, nem sokkal a kikötés előtt eltörött, annak a tartalmát penészes kenyérrel mártogatták fel.

Inni kezdtek hát, mert mindegy volt már, csak könnyű legyen nekik a halál.

Aztán reggel az egyik asszony, Hofkorn ácsmester Judit nevű felesége lehelgetni kezdte a jégvirágos ablakot. Tükrük már nem, illetve még nem volt, az út alatt valamennyi eltörött, viszont Judit látni akarta, hogyan néz majd ki holtan. Voltaképpen máris halottnak gondolta magát. Olyan hideg volt, hogy szinte kopogott az arca. S az asszony likőrös leheletétől az ablaküveg zúzmarájában csakhamar vízcsíkok kacskaringóztak alá. Most már ki tudott törölgetni egy tiszta foltot, hát kikukucskált. Azt hitte, káprázik a szeme, a hideg az eszét vette el.

A különös alak az ő dombjuk szomszédságában hullámzó magaslaton állt, és nem mozdult. Csikorgó, fényes idő volt, mint a kémény, füstölgött a szájuk, ahogy a ház elé tódultak. A szél elállt, megfagyott az is. Hiába kiáltoztak a lovasnak. A németek jó egy óra múlva jöttek rá, hogy a ló és lovasa állva fagyott meg a dombtetőn. Egyszerűen ráfagytak a földre, beledermedtek a kristályos, üvegszerű levegőbe. Egyikük, egy berlini fogalmazó vette a bátorságot, és átbotorkált a szomszédos magaslatra, mely nem volt veszélytelen vállalkozás, fél kilométert is kellett bukdácsolni a mélységek és emelkedők miatt, majd amikor félig megfagyva visszatért, azt állította, a lovas nincs megfagyva, csak a ló, és hogy a férfi azt mondta neki, a neve Duncan ezredes, élnek rokonai Magyarországon, az élete egyik fele titok, a másik fele pedig bizonytalan, és talán nem is érdekes. Hittek is, meg nem is Hölz fogalmazónak, a férfi teli üveg likőrrel indult az ezredeshez, és üressel tért vissza. A fogalmazó azt állította, a likőr javát az ezredes itta meg.

Egy húzásra fél litert, igazán katonásan csattogott az ádámcsutkája!

Később szörnyű vihar támadt, újra elsötétült az ég, az orrukig se láttak. A házba menekültek, tüzeltek és ittak, egyik üres üveget gurították a másik után a sarokba, a gyerekek részegen csipcsipcsókáztak, egy fiatal lány sírva járta sorba a férfiakat, vegyék el az ártatlanságát, nem akar szűzen meghalni. Jó két hét alatt megitták az összes likőrt, és megmenekültek. Később hálálkodó levelet írtak Jozef Horn lipcsei patikusnak, de a gyógyszerész a levél érkezte előtt egy héttel halálozott el, magányosan és boldogtalanul költözött át az árnyékvilágra, a sírkövére csak egy üresen kongó mondatot engedett felvésetni:

“Semmi sem gyógyszer!”

A kíméletlen idő két hétig tartott, aztán egy hajnalban meleg szelek kergettek föléjük langyos felhőket, az egyik pillanatban még jégkorszaki tél volt, a másikban már a legdermedtebb odukba is belehelt a tavasz. Minden csöpögött, olvadt, vizes lett, boldogan csillogott a sáros föld. Az ágakra fagyott madarak úgy toccsantak alá, mint az érett gyümölcsök. A németek hiába meresztették a szemüket. A szomszédos dombon már nem állt ott a fagyott lovas. Nyilván kiengedett, morogta egyikük, s valószínűleg igaza lehetett, mert amikor átbotladoztak néhányan, a megolvadt dombtetőn világosan látszottak a tovaporoszkáló paták sárba vájt nyomai, illetve, hogy kétségük ne legyen a lovas kilétéről, s ne csak a hideg, a töméntelen gyógylikőr, illetve a lázas képzeletű berlini fogalmazó okozta víziónak fogják fel a dolgot, frissen gőzölgő lószart is találtak azon a helyen, ahol a lovas állt.

Nos hát ezen a szent helyen alapították meg Hearttownt, és azóta is mozdulatlan lovasokkal ünnepel a város minden tavasszal. A környék minden valamirevaló lovasa felsorakozik a Broadwayn, miközben fegyvereikkel durrogtatnak, s igyekeznek mozdulatlanok maradni. És ebből a városból tűnt el Black Júlia.

(folytatjuk)

Forrás: Élet és Irodalom
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Állatvédelem

Állatvédelem, lóvédelem

Néhány fogalom és meghatározása:

1. számú melléklet a 49/2001. (IV. 3.) Korm. rendelethez
A jó mezőgazdasági gyakorlat szabályai a vizek nitrátszennyezésének megelőzése, csökkentése érdekében

6. Állattartó telepek trágyatároló műtárgyainak kialakítására vonatkozó szabályok
Trágyatároló műtárgyak méretezésekor az alábbiakban meghatározott tárolási kapacitáson felül figyelembe kell venni azt a többlettárolási igényt is, ami a kihelyezésre használt területen fennálló, előre nem látható, szélsőséges vízjárási viszonyokból (belvíz, valamint fakadó és szivárgó vizekből adódó elöntés) adódhat.
A trágya tárolása során eleget kell tenni a felszín alatti vizek minőségének védelmére vonatkozó, külön jogszabályban foglalt előírásoknak.(A felszín alatti vizek minôségét érintôtevékenységekkel összefüggô egyes feladatokról szóló 33/2000 (III. 17.) Kormányrendelet)

6.1. Hígtrágya tároló
Hígtrágya, trágyalé, csurgalékvíz kizárólag szivárgásmentes, szigetelt tartályban, medencében tárolható. A tárolótartály, medence anyagát úgy kell megválasztani, hogy az a korróziónak ellenálljon, élettartama legalább 20 év legyen. A tárolóhelynek legalább 4 havi hígtrágya, trágyalé, csurgalékvíz befogadására elegendő méretűnek kell lennie, hogy biztosított legyen a tilalmi időszakokban biztonságos tárolásuk.

6.2. Istállótrágya tároló
Istállótrágyát szigetelt alapú, a csurgalékvíz összegyűjtésére szolgáló gyűjtőcsatornákkal és aknával ellátott trágyatelepen kell tárolni. A csurgalékvíz a hígtrágyával azonos módon használható fel, vagy a trágyára visszaöntözhető.
A tárolókapacitásnak elegendőnek kell lennie legalább 8 havi istállótrágya tárolására. Így biztosítható, hogy az istállótrágya optimális állapotban kerüljön felhasználásra.

Mélyalmos trágya – amennyiben nem ütközik más előírással – előzetes tárolás nélkül is kijuttatható. Abban az esetben, ha az előírások ezt nem teszik lehetővé, az istállótrágyával azonos módon kell tárolni és kezelni. A karámföld tárolása az istállótrágyával azonos módon történik. A karámok csurgalékvizének gyűjtését úgy kell megoldani, hogy az ne veszélyeztethesse a környezetet.

Ideiglenes trágyakazal, trágyaszarvas mezőgazdasági tábla szélén – legfeljebb 2 hónap időtartamra – olyan helyen alakítható ki elszivárgás elleni védelem nélkül, ahol
a) a talajvíz legmagasabb szintje 1,5 m alatt van,
b) felszíni víz nincs 100 m-en belül.
Ideiglenes trágyakazal nem létesíthető vízjárta területen, alagcsövezett mezőgazdasági tábla szélén.
A silótakarmányok tárolására szolgáló silótereket szigetelt aljzattal kell készíteni. Az érlelés során keletkező silólevet a csurgalékvízhez hasonlóan szivárgásmentes, szigetelt aknában kell gyűjteni, felhasználása során ügyelni kell rá, hogy ne szennyezhesse a vizeket.

Forrás: pointernet.pds.hu
Frissítve: 2023.03.22.
Fotó: Canva

Margaret Mitchell – Elfújta a szél (részlet)

Margaret Mitchell – Elfújta a szél
(részlet)

Lovas pillanatkép 1.

Az egyre sűrűsödő homályban feketék lettek a folyóparti fenyők. Scarlett erőltetett szemmel meredt az út távolába. Egyszerre patkócsattogást hallott a legelő irányából, és látta, hogyan futnak szét ijedten a lovak és tehenek. Gerald O’hara jött hazafelé vad vágtatással.

Hatalmas, csontos lován felért a domboldalra. Hosszú, fehér haja lobogott utána. Pálcájával ütötte a lovat. Scarlett egy pillanatra elfelejtette a szívfájdalmat. Büszke szeretettel figyelte őt.

“Hogy miért szeret mindig sövényt ugratni, ha egy kis ital van benne! – gondolta. – Pedig éppen itt esett le tavaly, s törte el a térdét. Az ember azt hinné, okult a kárán. Amellett pedig meg is ígérte anyának, hogy nem ugrat többet.”

A hatalmas ló odaért a sövényhez, s úgy repült át fölötte, mint valami madár. A férfi elragadtatva kurjantott közben. Hadonászott, fehér hajfürtjeit rázta. Még nem látta meg leányát a fák árnyékában. Meghúzta a kantárt, s csillapítóan veregette meg lova nyakát.

– Derék állat vagy, öregem, nincs több ilyen az egész környéken – dicsérte a paripát. Harminckilenc év óta élt Amerikában, de még mindig érződött kiejtésén ír származása. A ló megállt. Gerald O’hara lesimította haját, igazgatni kezdte nyakkendőjét, amely a füle mögé csúszott. Scarlett tudta; hogy mint komoly, illedelmes úriember akar megjelenni a felesége előtt. Mintha tisztes szomszédi látogatásról jönne haza.

Hangosan felkacagott. Gerald felijedt rá. Aztán ráismert legnagyobbik leányára, és bűntudatos, de egyben védekező kifejezés jelent meg egészséges, piros arcán. Nehézkesen szállt le a nyeregből, mert tavaly óta merev volt az egyik térde, s karjára vetve a kantárt, Scarlett felé indult.

– Mi az, kisasszony? – kérdezte, és megcsípte az arcát. – Talán bizony kémkedel utánam, és be akarsz árulni anyádnál, mint Suellen húgod a múlt héten?

Scarlett megbotránkozva csettintett a nyelvével, amint felágaskodott, hogy megigazítsa apja nyakkendőjét. Gerald lélegzetén erősen érzett a fodormentás whisky. De érzett rajta a dohány, a finom cserzett bőr meg a ló szaga is – ez a szag Scarlettet mindig az apjára emlékeztette, és ösztönösen szerette minden férfin.

– Én nem vagyok árulkodó, mint Suellen – mondta, és féloldalt hajtott fejjel nézte, jól áll-e már a nyakkendő…

Forrás: MARGARET MITCHELL
– Elfújta a szél (részlet)
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

Thury Zoltán – Lovak

Thury Zoltán – Lovak
I. rész

Gyéreséknél közönséges vasárnap délelőtt volt. Nem vártak senkit. Csendes, hangtalan volt az udvar, egy-egy ember mozgott rajta néha, mikor a ház előtti gyepágyakat öntözni kezdte a kertész s az istállókból elővezettek egy-egy lovat a kuthoz. Hátulról, a szérüs kertből tompa puffogás hallatszott elő s ott, a honnan a hang jött, aranyos könnyü polyva felleg libegett a levegőben. Egy-két részes csépelt, olyan szegény emberek, a kik nem várhatják be a nagy masinát. Mikor lenn az utcza végén harmadszor is harangoztak a templomban, a tágas veranda lépcsőin lefelé elindult a nagyságos asszony a maga rendes vasárnapi utjára.

Kicsi, félénk, amolyan gyermekforma jószág volt a nagyságos asszony, a széltől is féltette az ember, nehogy valami erősebb rohanás ketté törje derékban s aztán elvigye, hogy ne maradjon belőle semmi. Vele mentek a cselédek is és a mig végigmentek az udvaron, a konyhaajtóból szájtátva bámult utánuk a fehérkötényes, fehérsapkás szakács, aki éppen valami czifra madárról kopasztotta le a sok fényes, aranyos tollat. Közben megint visítani kezdett a kut csövében a szivattyú, vedrekkel rakták körül az istállófiuk a kerekre szabott pázsitot a kut körül s az istálló tornyában, a minek olyan szép bádogfedele volt, mint a templomnak, megszólalt egy kis csengettyü, olyanforma, mint a mi a nagy harang mellett van az unitáriusoknál.

Lassu sorjában kifelé lépdeltek az ajtókon a lovak. Csupa gyönyörü nagy állat, tipus mindenik a maga formájában. Kicsi fejü, nyulánk, hosszu testü, agár formáju paripák jöttek előbb, aztán alacsonyabb, tömzsi kanczák, kicsi fejjel, temperamentumos, ideges állatok, nyerítve, ficzánkolva, aztán magas, nagyon finom testü lovak, a melyeknek járás közben reszketett a lábuk s füleik, megijedtek még arra is, ha jobban összeharapták a zablát, aztán olyan erőszakos dögök, a melyeket két ficzkó vezetett végig az uton, belekapaszkodva a szijjakba. Ezek voltak a legszebbek. Némelyik két lábra állott, ha csak hozzáért valamelyik legény, félre ugrott, hogy földre rántotta volna a lovászokat, ha inkább nem engednek, arra ment amerre ő akart s nem oda, ahova vezették, ha megrántották szájában a zablát, fölugrott és nyihogott, igazi vadak. Leghátul pedig egy kis fehér lovacskát vezetett elő egy gyerek s hosszu sorban, egyesével a széles kerti uton megindult a sok ló meg a sok cseléd a kut felé.

Mikor már már kigabalyodott a csavaros gruppok közül az egész, kijött Gyéres is a házból. Utána ballagott egy hosszu fiatal ember is, a kis urfi tanitója s belesüppedt egy nagy puha székbe a verenda korlátja mellett. Amolyan szegény diák forma fiu volt, a ki minden iránt érdeklődik, ha muszáj, de legjobban szereti a csendet. Gyéres kihajolt a korláton s tágra nyitott szemekkel, mint valami gondos kasznár, vizsgálni kezdte a lovakat. Nem szólott egy szót se, pedig lett volna mondani valója. Ez meglátszott az arczán, meg mozdulatain, a mint néha félrekapta a fejét s a tanitóra pillantott. Ilyenkor azonban elkedvetlenedett, kapkodta a nézését ide-oda, nyugtalankodott s az olyan embernek a kellemetlensége látszott meg rajta, a ki valami fontos mondandójához publikumot keres és senki sincs körülötte, a ki megértse. Egyszer hosszasabban nézett a tanitóra s erre az fölugrott a székről.

– Parancsol nagyságos ur.

– Nem, nem, semmi. Maga nem érti. Ha maga konyítana a lóhoz, urrá tenném. Próbálja meg, tanuljon bele…

– Bajos az, nagyságos ur…

– Bajos, persze, hogy az… Hirtelen a kut felé meredt a szeme és retteneteset kiáltott.

– Tódor! Te bitang! Jobbra, jobbra! – Megint a diván felé fordult s most már dühös volt nagyon. – A Czézár majd agyonrugta Menelaust. Rongy paraszt, ugy czibálja a ló, a hogy akarja. – Megint kifelé nézett s ujra rákiabált a legényre. – Marha! Bolondulj meg! Tovább, ha mondom! – S egyszerre a nélkül hogy valami átmenetet talált volna a dühből idáig, lelkesedni kezdett.

– Most nézze, most. A feketét… Ni, hogy vezeti a lovászt. Több esze van, mint annak a baromnak, azt mondhatom. Megállott s ugy bámulta a lovat, a mely akkorra már szétugrott a többi közt s két lábra ágaskodva nyerített föl a tornáczra. A formáit nézze, a csipőjét, meg a lábát, hát a hogy ideszól, nem ész az, nem?…

A diák visszasüppedt a székbe s azt mondta, hogy: de igen, igen, szép, gyönyörü állat.

– Bolond maga! Ha embert akarok látni ezen a vidéken, akkor a lovat nézem. Az individuum, karakter, tiszta egész. Csupa nemesség. Az akar, az parancsol, az hasonlít hozzám, aki ur vagyok. Csak nem akarja melléjük állítani ezeket ni. Csupa hülye, én mondom magának. Maga se jobb náluk. Az ember csak ember, de a ló… maga ezt nem érti. Nekem itt köröskörül van egy csomó földem. Csak egyszer láttam volna, hogy a paraszt felesel velem, ha én azt mondom, hogy igy legyen, vagy ugy, megbecsülném az embert. A ló folyton opponál. Vérbelit kell venni belőle, a milyen ez vagy az s aztán látom, hogy mi az akarat. Ha ráülök, földhöz akar csapni, azt mondja, nem vagy olyan ur, hogy megnyergelj, ha beleütöm a sarkantyut, fölugrik az égig. Látja, olyan bolondok maguk mind, hogy a lóról ugy beszélnek: állat, négylábu, esze sincs. Én tudom, hogy magukat sarkantyuzom, ütöm, rugom, a mikor nekem tetszik s egyszer se nyerítettek ellenem, hát maguk-e az emberek, vagy a ló?

Valósággal önkivületben kitárta a karjait, mintha magához akarta volna ölelni az istállókat is.

– Drágáim…

Thury Zoltán – Lovak II. rész >>
Thury Zoltán – Lovak III. rész >>

Forrás: http://hu.wikisource.org/wiki/Kezd%C5%91lap
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

A tökéletes ugrásváltás

A tökéletes ugrásváltás

Ugrásváltásnál a ló vágtában marad, de az úgy nevezett lebegőfázisban megcseréli a vágta irányát akkor, amikor mind a négy lába a föld fölött van. Mikor versenyzünk a legfontosabb hogy a csere tiszta legyen mind az első, mind a hátsó lábaival ugyanabban a lebegő fázisban cseréljen. A leggyakoribb hiba mikor a ló az elejével cserél a hátuljával pedig csak a következő lépésnél.

Az ugrásváltás előkészítése:

Mielőtt megpróbáljuk az ugrásváltás a lónak tudni a kell a következőket:

–  Egyszerű ugrásváltás: Lefele irányuló tiszta felvétel lépésbe,  elsietés nélkül. A vágtát rövidítjük összeszedő felvételekkel mielőtt átmennénk lépésbe. Ha a ló belesiet  akkor elöl elveszti az egyensúlyát.

–  Egyensúlyban ellenvágtában: Fejlesszük addig az ellenvágtát amíg a ló belefeszülés nélkül képes megcsinálni körön vagy egyenes vonalon. Hogy leellenőrizzük a ló egyensúlyát először fokozzuk majd lerövidítjük a vágtát.

–  Kényelmes az összeszedett vágtában: Mivel az ugrásváltás egy másik vágta lépés a vágta minősége alapvető kulcs a sikerhez. Fejlesszük és tartsuk fent a vágta minőségét olyan feladatokkal melyek növelik az összeszedettséget  pl vállat be , féloldalazás,  gyakori egyszerű ugrásváltások( 5 lépés majd 5 vágtaugrás) és összeszedő félfelvételek.

Az összeszedő félfelvétel megértése:

Az összeszedő félfelvételeknél a lovasnak összekell zárnia a lábait előretolni az ülést és összecsukni a külső kezet egy pillanatra. Ez aktiválja a ló hátsó lábait hogy várjanak és ’üljenek ’a csánkjukon.

Lovagoljunk 3 összseszedő félfelvételt vágtában miközben arra gondolunk hogy csökken a ló hossza és minden lépésnél 50 százalékkal megrövidül. A rövid lépések alatt kinézünk egy pontot a földön és elképzeljük hogy ott vágtázunk 3 lépésig. Majd előrehajtjuk a lovat néhány lépésig majd megint összeszedjük 3 vágtaugrás erejéig.

Az ugrásváltás segítségei:

Nagyon fontos hogy  mikor adjuk a segítségeket,  mert ez a sikeres ugrásváltás kulcsa. A lebegő szakasz előtt adjuk a segítséget mert a lónak idejébe telik hogy ’meghallja’ a segítséget és egy másikba hogy végre is hajtsa.

Gyakoroljuk a segítségek adását lépésben majd vágtában úgy hogy közben nézzük mikor megy előre a ló belső első lába. Mindig mikor látjuk hogy  előrerakja a lábát mondjuk hangosan most most most . Így megtanuljuk összehangolni a hangunkat a ló lábának előremenésével.

Segítségek az ugrásváltáshoz balról jobbra:

–  Ülés: Toljuk előre a jobb oldali ülőcsontunkat  a ló jobb füle felé.

–  Jobb láb: Zárjuk rá a jobb lábunkat a hevederre ezzel biztosítva hogy a ló menjen előre az ugrásváltás alatt is.

–  Bal láb: Rakjuk hátra a bal lábunkat a heveder mögé, hogy jelezzük az új külső hátsó lábat.( Ne hátráltassuk a bal lábat gyorsan adjuk a segítséget)

–  Bal szár: Zárjuk ökölre a bal kezet hogy a ló belső hátsó lába a földön maradjon és hogy fenntartsuk a felfelé irányuló egyensúlyt.

–  Jobb szár:  Puhán tartsuk ezt a szárat  hogy ne blokkoljuk le az új belső első lábat.

Szeretem ezt a gyakorlatot  nyolcas lovaglásával bevezetni. Lovagoljunk a nyolcas középpontjánál egy egyszerű ugrásváltást. Ha úgy érezzük hogy a ló siettet, megelőz minket, adjuk az ugrásváltás segítségeit az egyszerű ugrásváltás helyett. Ha váltott dicsérjük meg. Ha nem maradjunk nyugodtak és ismételjük meg a gyakorlatot.

 

Forrás: www.janesavoie.com
Fordította: Orosz Dzsenifer
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

Wilbur-Cruce Spanish-Barb Musztáng

Wilbur-Cruce Spanish-Barb Musztáng

Ez a spanyol berber Musztáng fajta Arizonából származik, 120 fajtát regisztráltak. A Wilbur-Cruce ménes elszigetelten több, mint 100 éve él egy távoli ranch-on Dél-Arizónában. A története egy 26 lóból álló csoportra nyúlik vissza, 1885-re.

Fordította: Jenna2

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Trakehneni – East Prussian

Trakehneni – East Prussian

Eredete a XIII. századra nyúlik vissza. Lengyelországból származik. Európa legnemesebb lovaként tartják számon. Közkedvelt sportló.

A tenyésztés alapjául Schweiken pónit vettek. A tenyésztéssel tulajdonképpen fogatlovakat szerettek volna kitenyészteni. Végül keresztezték a fajtát Angol telivérrel, és Arab lóval, melyek a méretet növelték, és javítottak a sebességen, és a mozgáson.

Kinézetre egy igen elegáns, nemes ló. Bátrak terepen, és nagyon jó vadászlovak. Nagyon jó eredményeket értnek el vele díjugratásban és díjlovaglásban. Nagy szeretettel állnak velük versenybe.

A feje kicsi, elegáns, a telivér jelleg tükröződik vissza. Nyaka nem túl hosszú, karcsú, lapockái dőltek és erősek. Marja hátba nyúló, háta középhosszú, fara jól izmolt.

A törzs erőteljes, az Angol telivér tükröződik vissza. Lábai és izületei jó felépítésűek, patái kemények.

Marmagassága 170-180 cm, bottal mérve 165 körüli. Súlya 550-620 kg.

Minden színben megtalálható, kivéve a tarkát.

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.03.21.
Fotó: Canva

 

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Gidrán

Gidrán

A Gidrán fajta eredete 1816-ra nyúlik vissza, amikor Fechtig báró Egyiptomban megvsárolta a Gidran Senior névre keresztelt arab telivér mént. Ez a kis sárga ló Bábolnán állt tenyésztésbe, ahonnan Gidran II nevű csikója átkerült Mezőhegyesre és vegyes kancaállományt fedezett.

Az 1840-es években tértek át a ménesek származás szerinti csoportosítására. Ekkor tűnt fel, hogy az addig “Sárgaménesnek” nevezett kancaállomány túlnyomórészt Gidran származású volt.

Hogy elkerüljék a rokontenyésztést, illetve, hogy a fajta küllemi- és teljesítmény-értékét  javítsák, angol telivér méneket használtak, így a gidrán fajtát akár egy anglo-arab populációnak is tekinthetünk.

A gidrán hasznosítása a nyereg alatti munka felé tolódott el, így a XX. század elejére egy jól lovagolható, homogén, nemes küllemű huszárló, valamint Európa meghatározó anglo-arab fajtája lett.

A gidránt 1885-ben ismerték el önálló fajtaként.

1920-ban, a román megszállást követően, az akkor 98 gidrán kancából a román csapatok 74 lovat hadizsákmányként magukkal vittek. Mindössze 13 kanca maradt meg, a többi egyed a harcok során eltűnt és csak 1944-re sikerült a kancalétszámot 90-re bővíteni.

A két világháború közötti időszakban, a korábbi tapasztalatokra alapozva, már kevésbé használtak angol telivér méneket a tenyésztésben, inkább az arab telivér és kisbéri félvér lovakat részesítették előnyben, feltűnően jó eredményekkel: eltűntek a használatbeli problémák és egy értékes állomány alakult ki viszonylag rövid idő alatt.

A II. világháború után a tenyésztés középpontjába a megfogyatkozott állomány fejlesztése, valamint a meglévő vérvonalak megőrzése került.

1957-ben az egész ménes átkerült Mezőhegyesről a Dalmandi Állami Gazdaságba.

1975-ben az Országos Állattenyésztési Felügyelőség, közreműködve az Állattenyésztési Kutatóintézettel, Borodpusztán új törzstenyészetet alapított. A borodpusztai tenyészet többször is gazdát cserélt az évek alatt, végül 1996-ban a Pannon Lovasakadémiához került Marócpusztára. Időközben szintén ide került a megszüntetett Dalmandi gazdaságból a gidrán kancaállomány.

A gidrán legtipikusabb ismérve, hogy kizárólag sárga színben fordul elő. Tömeges testfelépítésű, középnehéz hátas fajta. Feje testtömegével arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú. Nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló, elég jól izmolt. Háta és ágyéka szintén közepesen hosszú, szügye széles, jól izmolt, mellkasa többé-kevésbé mély, dongás. Az anglo-arab hatás ellenére erős csontozatú, lábszerkezete túlnyomórészt szabályos, de durva lábszerkezeti hibáktól mentes.

Kiváló sportteljesítményeket tudhat magának ez a magyar lófajta. Az 1928-as amszterdami olimpián Elliot megszerzi a díjugratás aranyérmét. Bíbor Gidrán felállítja a távolugrás nem hivatalos világrekordját, amikor a Rákos patakot (10 méter széles) hibátlanul átugorja. Az 1930-as években Pauly Hartmann és Legszebb díjlovaglásban Aachenben az olimpiai nagydíj 5. helyét szerezték meg. Ezek a sikerek nem csupán a fajta kiválóságát, de genetikai értékét is bizonyítják.

Az egykori huszárló napjainkban miitaryban és díjugratásban remekel és bizonyítja rendkívüli tehetségét, de szintén megemlítendő, hogy 99 Gidran VI (Obeliszk) az 1992-es kettesfogathajtás magyar bajnoka. Déva Gidrán Hűtlen az utóbbi évek egyik kimagasló military lova egyetlen magyarként tudott minősülni a Sidney-i olimpiára.

Magyarországon kívül csak Románia és talán még Bulgária rendelkezik még kisebb létszámú ménessel, ezért a fajta tisztán való fenntartása Világörökségi szempontból is igen jelentős.

Marmagassága 155-180 cm közé tehető
Kitételek a fajtához tartozáshoz:

  • 4 generációra visszamenőleg igazolandó a ló őseinek származása (csak sárga színű,  Arab, vagy Anglo-Arab  lehet)
  • A gidrán fajta kizárólagosan csak sárga lehet. Az a ló, amelyiknek az ősei között található olyan, amelyik fajtatiszta gidrán, még nem lesz gidrán fajtájú.
  • A gidrán fajtában a sárgától eltérő bármely szín kizáró ok.

A kizárólag sárga színben előforduló huszárlónak hányadtatatt sors jutott a történelem során, mára azonban kiváló sportló, legfőképp militaryban csillogtatja meg tehetségét.

Veszélyeztetett fajta, az egész világon kevesebb mint 200 egyede van!

A szöveg egy részét fordította: Tyr
Forrás: Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület, Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad
Fotó: Haga Zsuzsanna
Frissítve: 2023.03.21.

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés