Kezdőlap Blog Oldal 667

Négy nap a négylábúakkal

Két ezüst-és egy arany érem maradt a megyében

 

Kiskunhalas csütörtöktõl vasárnapig hazánk lovasfővárosa volt. A település adott otthont a legrangosabb nemzeti díjugrató lovasversenynek, az ifjúsági, junior és felnőtt magyar országos bajnokságnak.

A négynapos megmérettetésen megyénk sportolói nem vallottak szégyent. Ifjúsági és junior csapatversenyben Bács-Kiskun gárdája – Horváth Dóra (Rodeo nevű lovával), Heibl Ágnes (Sombrero), Lukács Edina (King Boy) – ezüstérmet szerzett.

A felnőttek mezőnyében szintén a dobogó második fokára állhatott fel a Kiss László (Captain), Kormos János (Golden Graf), Füzér Gábor (Emy Lou), Szász Attila (Reagen) összeállítású Bács-Kiskun megyei csapat. A felnőttek egyéni versenyében a jó formában lévő Frederik nyergében Horváth Balázs, a kecskeméti Airvent LK sportolója állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az amatőrök versenyében a halasi Határőr Dózsa SE lovasa, Tuska Pál bizonyult a legjobbnak Cosoru nevű lovával.

 

2007.07.02.
Forrás: Petőfi Népe
Frissítve: 2023.03.23.
Fotó: Canva

Távlovas Közép-Európa-kupa Bábolnán

Kitűnő időt lovagolt Kökény Pál

 

Az elmúlt hétvégén Akasztón rendezték meg a regionális távlovas- és távhajtóbajnokság első fordulóját. A versenyen Kökény Pál a Gr. Wenckheim Dénes Távlovagló és Távhajtó Egyesület, egyben a békéscsabai Bábolnai Arab Lovasfarm lovasa Shagya Szárcsa nevű lovával a 40 km-es távon 1:41:12 órás idővel az első helyen végzett. Ezzel a győzelemmel a 9. Musztáng-kupát is megnyerte.

2007.05.23.
Forrás: Békés Megyei Hirlap

Távlovas Közép-Európa-kupa Bábolnán

 

Bábolnán rendezték a távlovas Közép- Európa-kupa első fordulóját. Kilenc országból több mint 100 lovas vágott neki a 160, 120 és 80 kilométeres távoknak.

A versenyen Győrből egy lovas vett részt. Fekete Patrícia Aladdin nevű arab lovával a 120 km-es távon indult. Ló és lovasa 6 óra 42 perces lovaglási idő után egy osztrák és egy szlovák lovast maga mögé utasítva megnyerte a versenyszámot. Ezzel a teljesítménnyel kivívta a szereplési jogot a jövő évi spanyolországi junior Európa-bajnokságon.

Üllőn rendezték a lovastusa országos bajnokság első fordulóját. A megyéből ketten indultak. A nyitott ifi kategóriában Gergely Eszter (Richi nevű lován) ötödik, CNC* ifi kategóriában Fekete Patrícia (Gránit) második helyezést ért el.

 

2007.05.19.
Forrás: Kisalföld.hu
Frissítve: 2023.03.23.
Fotó: Canva

A hazai lótenyésztés helyzete

A hazai lótenyésztés helyzetéről, nevelésről, versenyzésről – Kakuk Józseffel

 

A ma ismert ló őse 60 millió éves törzsfejlődés után jutott el abba az állapotba, amilyennek mi is ismerhetjük. A vadló háziasítása viszont a korai civilizáció idején „alig” 5000 éve kezdődött Közép-Ázsiában és terjedt el, no nem az egész földgolyón, mert például Amerika felfedezése után az őslakosok soha nem látott négylábú csodaként (vagy inkább – leírni sem jó – „félelmetes szörnyként”) tekintettek rájuk.

Több mint 300 fajtájuk létezik, amióta az ember szolgálatában állnak, (fel)használták már sokmindenre őket. Manapság a fejlett és civilizált országokban már csak sportcélokra és hobbiból, házi kedvencként tartják az ember – kutyával együtt – legjobb barátját.

Ha ló nincs, jó a szamár is

– Kicsivel és Pubival kezdődött, Matyival folytatódott a kapcsolatom – mit kapcsolatom, örök „szerelmem” – a lovakkal, (igaz Matyi „csak” rokonuk, azaz, szamár volt) ezekkel a nagyszerű négylábúakkal, mely viszony mára már méltó formában kiteljesedni látszik, de azért unokáimra is hagyok még teendőt, eleget – kezdi Kakuk József, a közismert salgótarjáni vállalkozó, amikor arról kérdezem, mikortól és milyen apropóból táplálkozik olthatatlan vonzalma ezekhez a nemes állatokhoz. Ahogy a rövid tiszteletkörök után a derék patások témája felmerül, már beszélgetésünk elején (jól) sejtem, magam is nagy lóbarát lévén maratoni eszmecsere előtt állunk. (Nem tévedtem.)

– Apám fuvaros volt, a már említett két lóval dolgozott addig, míg 1952-ben államosították – azaz elvették – őket. Szerencsére kaptam egy kis csacsit, amellyel együtt nőttem fel, amely eleinte olyan volt számomra, mint egy játszótárs, mint egy kutya. Később persze komolyabb feladat is várt Matyira, kiskocsi elé fogva terményt és az erdőről fát hordtam vele. Azaz, nem csak hobbicsacsi, hanem megélhetési forrás is volt. Ez furcsán hangozhat, de ő tett engem emberré! – emlékezik vissza a kezdetekre Patyo.

Ló helyett lóerő – majd fordítva

– Mégse mint fuvaros, hanem mint autószerelő (és focista), majd autókereskedő váltál ismertté. Ló helyett a lőerőt választottad…

– Haladni kellett a korral, de nyugodtan mondhatom, hogy még jóval később is, ha lovat láttam, az mindig megdobogtatta a szívem! Eljártam a Hortobágyra, vagy Szilvásváradra fogathajó versenyekre, bemutatókra, díjugrató versenyekre. Borzongás futott át rajtam, valóságos izgalom fogott el ezeken.

– Jóval ezek után újra fordult a kocka, a sikeresen értékesített Toyota-lóerők miatt újra jö(he)ttek a lovak…

– Valóban hosszú évek teltek el, ám 1992-ben vettem Mezőhegyesen egy 21 éves kiváló, de már „kiselejtezett”, amolyan kegyelemkenyéren élő tenyészkancát, Donort. Nem vágtak át az árával, nagyon örültek, hogy jó helyre kerül, én pedig ugyancsak boldog voltam, hogy olyan lovat gyámolíthattam, amelyik rászolgált a nyugodt öregkorra. Az „öreglány” Donor – nevéhez méltóan – viszont jó másfél évre rá megajándékozott bennünket egy kiscsikóval (amely természetesen a mai napig megvan) és egészen 28 éves koráig élt. Úgy ment el közülünk, hogy a karjaimban tartottam a fejét…

– Az utóbbi időkben viszont jó pár lovat látok futkározni, legelészni a birtokon…

– Idáig nem tenyésztettem a lovakat, amelyek itt születtek, azokból viszont egyet sem adtam el. Jelenleg 13 lovam van és a kikapcsolódás, szórakozás miatt tartom őket. Nekem olyan élményt ad például a fogathajtás, amit el sem tud képzelni az, aki még nem próbálta.

Méretes helyett mini

– A magyar lótenyésztés valaha világhírnévnek örvendett, mára viszont…

– Lótenyésztésben annyira lemaradtunk a világtól, hogy szinte lehetetlen behozni a hátrányunkat, sőt, még a közelítés, a felzárkózás is nagyon kétséges. Tudatosan kellene művelni, de ehhez mára már jóformán se szakemberünk, se lovunk nincs. Én most elkezdek valamit, de egy más vonalon, ritkaság szinten, amit szeretném, ha az unokáim fejeznének be.

– És mi lenne az, ha nem vagyok (az olvasók nevében is) indiszkrét?

– A minilótenyésztés. A tévedések elkerülése végett nem pónilóról, hanem minilóról van szó, amely ugyanolyan, mint nagyobbra nőtt testvére, csak más a mérete.

– Hát ez honnan jutott eszedbe?

– Kedvelem az eredeti, egyedi dolgokat, a lószeretetem adott, így jutottam el az „apróságaimhoz”. A minilovaknál talán még versenyképesek tudunk lenni. Jövő héten megyek Németországba két kancáért és egy csődörért és bár már mint említettem, az unokáimra vár, hogy folytassák az általam elkezdett utat, de még én is szeretnék úgy 20–30 kancáig eljutni!

A ló, mint a nevelés része

– Egyáltalán szeretik az unokáid a lovakat?

– Nem jó szót használtál. Mind a hárman imádják! Nálunk a lovak családtagok. A ló jelenléte, közelsége szerintem nem csak közvetve, de közvetlenül is hat a gyermeknevelésre. Éppen ezért alapítottuk meg a Kakuk Lovasudvar Sport Egyesületet, amely áprilistól, a jó idő beköszöntével még nagyobb létszámban várja tagjait, elsősorban a gyerekeket.

– Milyen szakágakra és hány éves kortól jelentkezhetnek a gyerekek?

– A fogathajtástól a díjugratásig, a pónilóversenyekig a lovassportok bármelyikével megismerkedhetnek nálunk a 6–7 éves kor feletti gyerekek. Mi mindent biztosítunk (lovak, eszközök, felszerelések stb.) a növendékeknek csak a ruházatot kell beszerezniük. A legtehetségesebbeket az egyesület támogatja mind a felkészülésben, mind a versenyzésben.

Folytatódik az értékmentés

– Ha már a versenyzésnél tartunk, remélhetőleg idén sem marad el a lassan már hagyományosnak nevezhető, igen nívós környezetben és körülmények között zajló augusztus 20-i „Toyota a magyar lóért” díjugrató kupa?

– Természetesen nem, hisz ez a tradicionális magyar lovak, nemzeti értékeink nagy ünnepe. Az ország legjobb négylábúit hívom meg a Platthy József stadionba. Úgy gondolom, nem tűnik dicsekvésnek, ha azt állítom, a rendezés színvonala messze meghaladja a hazai átlagot.

 

2007.05.21.
Forrás: Nógrád megyei Hirlap
Frissítve: 2023.03.23.
Fotók: Canva

Állatvédők tiltakoznak az új James Bond film ellen

Állatvédők tiltakoznak az új James Bond film ellen

 

A film 2008-ban látható a mozikban, központi témája egy sienai lóverseny lesz.

Az új James Bond-film forgatása egy középkorból származó eseményen, a Palión kezdődik csütörtökön Sienában. Állatvédő szervezetek tiltakoznak forgatás ellen, mert úgy vélik, a film megszépítve mutatja be a brutális lóversenyt – írja az inforadio.

Tizennégy kamera rögzíti majd a Palio elnevezésű lóverseny pillanatait, melyet 17 városnegyed között rendeznek a főtéren. Az állatvédők azért tiltakoznak, mert szerintük a film kedvezően mutatja be azt a viadalt, melyben nem ritkán maguk az állatok is elpusztulnak.

A Bond 22 forgatását a Szörnyek keringője, valamint az Én és Pán Péter című sikerfilmek rendezője, Marc Forster irányítja, míg a forgatókönyv írásában részt vesz a legutóbbi Bond-filmet, a Casino Royale-t is jegyző Paul Haggis is. James Bond szerepét ismét Daniel Craig alakítja, míg M-ként Judi Dench lesz látható. A Bond-filmet 2008 novemberében mutatják be.

 

2007.08.13.
Forrás: MTV
Frissítve: 2023.03.24.
Fotó: Canva

Bécsi fiákervita: útrongáló patások

Sokba kerül a javítás – Kevés a pelenka az osztrák lovakra

 

A turistának felejthetetlen élmény, az autósnak felesleges közlekedés-lassító bosszúság, a városlakónak kedves zaj, a fiakeresnek megélhetés – az útkarbantartás felelőseinek, a városi önkormányzatnak viszont lassan megoldhatatlan anyagi gond. Pedig fiáker nélkül Bécs nehezen képzelhető el. Igaz, évről évre van valami cirkusz ezzel az egyébként jól működő üzletággal: időnként a boltosok lázadnak “a vevőriasztó” szagra hivatkozva, máskor az állatvédők emelik fel szavukat. Hogy tudniillik a város tisztasága érdekében kísérletképpen a lovak hátuljára erősített “pelenka” megengedhetetlen kínokat okoz.

Az idei vita újszerű: a fő fiákeres útvonalakat adó belváros elöljárója az útvonalengedélyek bevonásával és a jelenlegi húsz útvonal csökkentésével fenyegetőzik, mert – mondja – a paták okozta úthibák javítására egyszerűen nincs pénz. A fülnek oly kedves csattogás ugyanis oly mértékben rongálja a kövezetet, hogy azt jószerével évről évre helyre kellene hozni, márpedig erre nincs a költségvetésben külön pénz.

A bécsi kerületek önállósága csekély, a költségvetés a fővárostól jön, ám az útkarbantartás helyi feladat. A fiákeres útvonalak karbantartására 6 millió euróra lenne szükség, ehhez képest a teljes költségvetési összeg 3,6 millió euró, s ebből a világítótestek és az iskolák állagmegóvását is fedezni kell. A legsürgősebb teendők is elnyelnének 800 ezer eurót, de ez csak a tűzoltás lenne – mondja a kerület főnök asszonya.

Persze – teszi hozzá – az külön igazságtalanság, hogy a költség a kerületre hárul, hiszen a fiáker vonzza a turistákat, s ezzel az egész fővárosnak hasznot hoz. Jelenleg 170 a kiadott engedélyek száma, ám egy időben egyszerre csak 58 fogat közlekedhet az utakon. A háromnegyed órás kocsikázás 65 euróba kerül, egy óráért 90 a tarifa – amiből adó formájában részesedik a kincstár.

Ha a kerület nem kap pluszpénzt erre a speciális útkarbantartásra, akkor nem marad más hátra, mint a jelenlegi húsz útvonalat alaposan lecsökkenteni – mondja vészjóslóan a kerületi elöljáró.

 

2007.07.02. Szászi Júlia
Forrás: Népszabadság
Frissítve: 2023.03.24.
Fotó: Canva

Lovasok évadnyitó versenye Bogárzón

Lovasok évadnyitó versenye Bogárzón

 

Évadnyitó lovasversenyt rendeztek az orosházi bogárzói pályán. A program a távlovasok versenyével vette kezdetét, majd a fogatok három kategóriában, akadály- és vadászhajtásban, valamint ügetőben versengtek.

A Békés megyei galopp tenyészvándordíjat és a megyei zsokéchampion első fordulóját, valamint a Békés megyei ügetőhajtó-champion versenyének első fordulóját is lebonyolították. Három ügető- és három galoppfutamban mérték össze tudásukat a nevezők.

Győztesek

Póni és kisló kategória, akadályhajtás: Sztojka Mihály (Orosházi LE)

Vadászhajtás: Dimák Sándor (Orosházi LE)

Nagylovak kategória, akadályhajtás: Deli Dániel (Nagymágocsi LK)

Vadászhajtás: Deli Dániel (Nagymágocsi LK)

Fogatok ügetőversenye póni és kisló kategória: Mosolygó Péter

Nagyló kategória: Magyar Zsolt (Nagymágocsi LK)

1600 m galopp, Megyei Tenyész Vándordíj: Fettik József (Orosházi LE)

1200 m galopp, Megyei Zsoké Champion Verseny: Szűcs Judit (Orosházi LE )

1800 m ügető, Megyei Ügetőhajtó Champion Verseny: Kovács József (Orosházi LE)

1800 m ügető: Czene Szilvia (Pók istálló)

1600 m kvalifikálatlan lovak, Megyei Ügetőhajtó Champion Verseny: Paluska Tamás (Orosházi LE)

Távlovaglás: Budavári Zsófia (Orosházi LE)

 

2007.05.08.
Forrás: Békés Megyei Hirlap
Frissítve: 2023.03.26.
Fotó: Canva

A román és az olasz győzelem után magyar siker a Díjugrató Vk-n

A román és az olasz győzelem után magyar siker a Díjugrató Vk-n

 

Replay nyergében az Angliából idetelepült Jamie Wingrave nyerte a nagy kör nyitó versenyszámát.

Román, olasz, majd végül hazai siker született csütörtökön Kiskunhalason, a Díjugrató Világkupa vasárnapig tartó magyarországi fordulójának nyitónapján.

Az első számban, a fiatal lovak versenyében a román Ionel Bucur győzött Patima nyergében, a legjobb magyar, Varga Balázs (Lux V) a harmadik lett.

Az 51 indulót felvonultató kiskör nyitó számban 12 hibátlan eredmény szültetett, a legjobb időeredményt az olasz Emanuelle Fiorelli produkálta Western Union Karma de N nevű lovával. Másodikként egy hazai versenyző, Szász Attila (Reagen 8) zárt.

A nap utolsó számában aztán megszületett az első magyar győzelem: Replay nyergében az Angliából idetelepült Jamie Wingrave nyerte a nagy kör nyitó versenyszámát.

2007.08.02.
Forrás: MTV
Frissítve: 2023.03.26.
Fotó: Canva

Jótékony energiák az Attila dombon

Jótékony energiák az Attila dombon

 

Kicsi hazánk szépen bővelkedik az energetikai szempontból különleges helyekben. Ezek között nemrég figyeltek fel a Tápiószentmárton határában található Attila dombra. Az intenzív energiamozgásokkal jellemezhető jelenség azonban jóval nagyobb területen érzékelhető, gyakorlatilag mintegy 15 hektáron, ahol a híres magyar versenylóról elnevezett Kincsem Lovaspark terül el.

Az energiaáramlásra való hatás

Ma már elfogadott az a természetgyógyászati megközelítés, hogy minden betegség egy energiahiányos állapot következménye. Bár a szekemberek körében is erősen megoszlanak a vélemények, sokan úgy tartják, hogy az itt tapasztalható sugárzás harmonizáló hatással van a szervezet belső energiaáramlására. Káros hatásokról még nincs tudomásunk, viszont számtalan esetben számoltak be gyógyulásról az idelátogatók. E tapasztalatok szerint egyénenként változó, hogy kinek milyen időtartamra és hány alkalomra van szüksége ahhoz, hogy állapotában érzékelhető és tartós javulás következzen be.

Egyes esetekben akár egyetlen alkalom is elegendőnek bizonyul, de krónikus esetekben általában a kúraszerű igénybevétel (kezelés) vezet eredményre. Az itt ható energia természetes jelenség, nem szükséges hozzá emberi közvetítés, ezért a helyet mindenki saját döntése alapján és saját felelősségére használhatja. Ha valakinek mégis segítségre lenne szüksége, úgy a helyszínen természetgyógyász szakembereket is talál.

Az energia keltette érzések

Természetesen az egészséges, panaszmentes embereknek is nagyon jót tesz a látogatás, hiszen 1-2 óra alatt a szó szoros értelmében feltöltődnek, segítve ezzel a betegségek megelőzését. Aki nem tapasztalta vagy csupán nem tudatosította magában az ilyen energiák hatását, annak a következő érzésekre kell felfigyelnie: bizsergés, apró kis tűszúrások, melegség, hidegség és áramlás érzése a végtagokban vagy egyéb testrészekben, esetleg kellemes bódulat vagy szédülés.

Ezek az érzések változhatnak, illetve egyáltalán meg sem jelennek, a hatás ettől azonban még ugyanúgy jelen van. Betegség “kezelése” esetén az első alkalmak során a tünetek nem enyhülnek, ellenkezőleg megerősödnek (például vérnyomás-emelkedés, szédülés, fejfájás vagy egyéb fájdalom). Ezek azonban éppen a gyógyító folyamatok beindulásának tünetei, melyek később fokozatosan elmúlnak. A közérzetben, illetve egészében végbemenő változások között leggyakrabban az álmosság, a fáradság, majd egy feltöltődött érzés, az erő jelenlétének érzése, az ízületek jobb mozgathatósága, a fájdalom csökkenése, megnyugvás és a jobb alvás fordul elő.

A terület története

A terület a múlt század elejéig a Blaskovich nemesi család birtoka volt, itt nevelkedett a verhetetlen csodakanca, Kincsem is. Emlékére 1999-ben múzeum nyílt a lovasparkban. Pricos Rhetor korabeli leírása alapján gróf Blaskovich Ernő valószínűsítette, hogy hajdanán itt állhatott Attila fapalotája, ezért ásatásokat kezdett a területen. Ennek köszönhetően 1924-ben itt találták meg a legjelentősebb szkíta kori leletünket, az Aranyszarvast, mely jelenleg a Nemzeti Múzeum féltett kincse.

A hely régészeti védettséget élvez, mert a terület teljes feltárása még nem történt meg. Jelenleg a területen lótenyésztés folyik, valamint a Kincsem Lovaspark SE fogathajtó és díjugrató versenyzőinek felkészülése. Az odalátogatók kipróbálhatják a lovaglást, a kocsikázást és a gyermekek a póni lovaglást. Ugyanitt találjuk az őshonos állatok parkját, ahol mangalicák, rackajuhok, szamarak, kecskék és őshonos lábasjószágok tekinthetők meg. A helyszínen egy 100 fős szálloda, étterem, büfé és különböző szolgáltatások (aurafotózás) várják a vendégeket.

 

2007.04.26.
Forrás: Helloinfo
Frissítve: 2023.03.22.
Fotók: Canva

Fogathajtás, Hollandia: Nyúl és Dobrovitz egyformán ötödik

Fogathajtás, Hollandia: Nyúl és Dobrovitz egyformán ötödik

 

Nyúl Zoltán javuló teljesítményt nyújtva az ötödik helyen végzett a hollandiai Beekbergenben rendezett fogathajtó versenyen, a kettesek mezőnyében. A négyesfogathajtóknál Dobrovitz József ugyancsak ötödik lett.

A kétszeres csapatvilágbajnok, egyéniben kétszeres vb-bronzérmes Nyúl a díjhajtásban 16. lett a 37 fős mezőnyben, majd a maratonhajtásban negyedikként végzett, így összetettben feljött a nyolcadik helyre, vasárnap pedig az akadályhajtásban harmadik lett, ezzel ötödikként fejezte be a versenyt. Selyben Zsolt a kilencedik, Kalmár László pedig a 23. helyen végzett.

A négyesfogathajtók mezőnyében Dobrovitz Józsefnek dobogós esélyei voltak két versenyszám után. A záró akadályhajtást egy verőhibával teljesítette a csapatvilágbajnok, így nem tudott dobogóra lépni, sőt a hibátlan pályát hajtó német Sandmann is elébe került, végül összetettben Dobrovitz is ötödik lett.

A legjobb magyar fogathajtók legközelebb az országos bajnokság Szilvásváradon két hét múlva megrendezendő, III. fordulójában állnak rajthoz.

NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY, BEEKBERGEN
EREDMÉNYEK

Kettesfogatok

1. Ben Gosschalk (holland) 113,23 hibapont
2. Raymond Letterboer (holland) 117,10
3. Mieke van Tergouw (holland) 117,37
5. Nyúl Zoltán 119,97
9. Selyben Zsolt 123,82
23. Kalmár László 140,49

Négyesfogatok

1. Boyd Exell (ausztrál) 119,87 hibapont
2. Ysbrand Chardon (holland) 121,78
3. Daniel Wurgler (svájci) 122,28
5. Dobrovitz József 123,66

 

2007.07.29.
Forrás: Nemzeti Sport
Frissítve: 2023.03.20.
Fotó: Canva

Félig ló, félig zebra

Különleges állat született a német szafariparkban

 

Az Eclyse névre hallgató állat apja egy zebra, míg anyukája ló és egy nyári románcból született.

Eclyse jó példa arra, hogy egy utód milyen látványosan is örökölheti szülei génjeit. Az állat leginkább egy lóra emlékeztet, de a csak fél testen látható zebracsíkokat egyértelműen apukájától örökölte.

Az egy éves “zebló” mondhatni becsúszott, és egy “balesetnek” köszönheti fogantatását. Édesanyját, Eclipset a német szafaripark tavaly kölcsönadta egy olasz farmnak, ahol a kanca kedvére futkározhatott más lovak és zebrák társaságában, köztük Ulysess-szel, a zebra csődörrel, aki szemet vetett a formás paripára.

Alig 11 hónappal a románc után, a gondozók nagy meglepetésére pedig megszületett a félig zebra, félig ló géneket hordozó, hibrid kiscsikó.

Nevét pontosan ezért édesanyja és édesapja nevéből ötvözve kapta, és mára Eclyse igazi látványossága lett a német állatkertnek.

 

2007.06.29.
Forrás: Habostorta
Frissítve: 2023.03.13.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés