A lóversenysport helyzete Európában

Angol, arab, francia, ír és persze hazai vállalkozók is nagy izgalommal várják a napot, amikor végre megszületik a privatizációs kiírás, és szert tehetnek a magyar lóversenysportra. A kormány a múlt év végén döntött a magánosításról, illetve koncessziós értékesítésről. Tavaly a lóversenyfogadás idehaza majdnem másfél milliárd forintot tett ki, a nyereség pár millió volt. És mi a helyzet külföldön?

A királynő születésnapi ünnepségén kívül talán az ascoti derbi hozza leginkább lázba a briteket. Nem csoda, hiszen mindkét esemény igen fontos helyen szerepel a legbefolyásosabb családok naptárjában, hiszen ilyenkor lehet megmutatni, mije is van az embernek. Nincsenek ezzel másként a divattervezők sem, akik rendre a lovi nézőivel vonultatják fel legújabb műveiket.

Aki látta már filmen vagy színpadon az egyik leghíresebb zenés darabot, a My Fair Ladyt, az talán emlékszik arra a jelenetre, amely a lóversenyen játszódik. A professzor Elizát itt akarja bevezetni az előkelő társaságba a képzés hosszú hónapja után, ám a lány a verseny izgalmában elfelejti a tanultakat, és előtör belőle a köznép stílusa és az utcai káromkodás. Amellett, hogy ez a pár perc rendkívül szellemes és humoros, mellesleg képet kaphatunk belőle arról is, milyen nélkülözhetetlen eleme a lóverseny az angol életformának. Sport, üzlet, társasági program, testmozgás, időtöltés – a lóverseny mindezt ötvözi. Nem csoda, hogy a britek milliói imádják.

Az epsomi vagy az ascoti derbi a divatnaptár csúcspontját is jelentik, ott ugyanis kötelező kalapot viselni, és a divatlapok mellett a napi hírek is beszámolnak a legérdekesebb kalapcsodákról. A nagy cégek ezeken a versenyeken látják vendégül fontos ügyfeleiket, és persze a fogadás se maradhat el. Azok az angolok, akik a lottót csak néhány éve engedélyezték, a lóversenyekre fogadást nem tekintik ugyanolyan bűnös szerencsejátéknak, mint a lottót, és évtizedek óta gyakorolják is.

Lovakra fogadni rengeteg helyen lehet, óriási, sok milliárd fontos, igen jövedelmező üzlet ez. De nem pusztán szerencse kérdése, hiszen azért itt a szakértelem is igencsak számít. Egyébként a királynő is imádja a lóversenyeket, és amikor néha 10-20 fontot nyer, úgy örül neki, mintha nem lennének milliói már amúgy is. A BBC reggeli híreiben az időjárás-jelentés mellett az aznapi versenyek esélyeseit is mindig bemondják, és a cég sport rovatának természetesen külön szakkommentátora közvetíti ezeket a versenyeket.

A jó versenylovak köztiszteletben állnak, a zsokék pedig egyenesen a szupersztárok közé tartoznak. A lóverseny egyébként szigorúan szabályozott sport, amelynek minden elemét aprólékosan felügyelik, és az állatszerető briteknek természetesen még arra is van gondjuk, hogy a versenyzésből kiöregedett lovak életét karitatív szervezetek vigyázzák. Sok gyerek tanul lovagolni is, sokan álmodnak arról, hogy valamikor majd versenyszerűen űzik a lovaglás valamely ágát. Ez az a sport, amit az előkelők is jó lélekkel űzhetnek, és miközben népszerű, még az államnak is komoly adóbevétele származik belőle. Időről időre felröppennek persze korrupciós vádak, esetleg doppingról szóló pletykák, de minden ilyesmit szigorúan kivizsgálnak a felügyelő hatóságok, és ha a híresztelésnek alapja van, szigorú eltiltás következik. Ilyesmire is volt már példa. Ez azonban jottányit sem csökkenti a lóversenyek népszerűségét, ezek nélkül nem múlhat el egyetlen hétvége sem…

Tétre, helyre, befutóra egyre többen fogadnak Olaszországban

Nem feltétlenül Anglia a lóverseny első számú hazája – gondoljunk Ben-Hurra és a római Circus Maximusra. Kétezer évvel ezelőtt Itáliában már tombolt az ügetőkön a szurkolás, a szabályok és a stílus sem volt annyira különböző a pályán és a lelátókon, mint a ma megszokott. Már az ókori Rómában és a birodalom többi városában is kijártak a lovira, drukkoltak kedvenc hajtójuknak, és fogadtak. Nem volt ez elegáns Ascot, de biztos megvolt a maga varázsa. A ma is látható római Circus Maximusban el lehet képzelni, milyen lehetett a százötven méter hosszú pályán rendezett lóverseny 185 ezres közönséggel! Ez volt a cirkusz, a népnek kitalált szórakozás, hogy forradalom és politizálás helyett elfoglalja magát. Akkoriban még nem létezett lottó, totó, így a lóverseny volt az egyetlen szerencsefogadási játék.

A hagyomány Itáliában azóta sem szakadt meg, a sienai Palio lóverseny az élő példa rá. S ilyen történelmi lóversenyeket a mai napig számos olasz városban rendeznek az állatvédők tiltakozása közepette. Ami pedig a modern sportot illeti, a szerencsejáték hazájában, Olaszországban a lóversenynek éppen akkora a vonzereje, mint a focinak, legfeljebb kevesebbet reklámozzák, nincsen rá szüksége. Ügetőpályák Olaszország minden részén találhatók, a római az egyik legrégibb: 140 hektár, ezer istállója van, húszezer nézőt tud befogadni, ősztől késő tavaszig tart nyitva. A legmodernebb európai szinten is a padovai ügető. Akármelyik olasz trafikban az ötös-, hatoslottó és a totó mellett ott sorakoznak a lóverseny-fogadási szelvények is, ezenkívül Itália tizennyolcezer fogadóirodájában is meg lehet tenni a téteket, sőt, itt a versenyeket egyenesben televízió-képernyőn lehet követni.

A lóversenynek Olaszországban is megszállottjai vannak törzsközönséggel és híres nevekkel, tudni, melyik színész ül kinn állandóan a lovin, még akkor is, amikor már mindenét eljátszotta. Olyan játékfüggőség ez, mint az olaszoknál az összes többi. Tényleg mindegy, hogy a lottóra, a totóra vagy esetleg a mágusra, a varázslóra költjük-e el a pénzüket, mert Itáliában mindent a számmisztika, a sorsban való bizodalom, a babona leng be. Talán még a meccsre való kijárás a legolcsóbb szórakozás, de az már Itáliában sem olyan biztonságos.

A lóverseny itt is hatalmas üzlet, privatizált, magánkézben vannak az ügetők. Pontos számokat nem ismerni, de önmagáért beszél, hogy miközben a lottó, totó iránti érdeklődés lassan ugyan, de csökken, a lóverseny-fogadási irodák forgalma tavaly 167%-kal nőtt. A piacot mindenekelőtt az internet ösztönzi, a szerencsejáték honlapok és a komputeren keresztüli fogadás forradalmat jelentett Olaszországban is, hiszen liberalizálta a korábban talán egy szűk körnek fenntartott lovit. A fogadás ma szabadabb, egyszerűbb, gazdagabb a választék. A felmérések szerint naponta ezrek fogadnak a lovakra Olaszországban – mondanom sem kell, hogy szigorú szabályok és ellenőrzés szerint, a lóversenyre vonatkozó olasz szerencsejáték törvény előírásai értelmében.

A lovi nem diszkriminált, szegény és gazdag egymás mellett ugyanarra a lóra fogadhat, s ugyanannyi esélye van a nyerésre. Itáliában mindenki ismeri azt a kultuszfilmet, ami a lóverseny iránti lázról szól. Aki itt herdálja el a vagyonát, annak valahogy a társadalom is megbocsát, megvan a maga eleganciája. Persze csalók itt is vannak, és a lovak doppingolásából is volt már botrány.

Gazdagok sportja, hobbija, üzlete

Persze hiába az évszázados hagyomány és a tömeges érdeklődés, a XXI. században már az ügetőpálya is elképzelhetetlen extravagáns programok nélkül. Moszkvában akár túlélőversenybe is átcsaphat a délutáni fogadás, no és már a pálya sem a lovaké, volt már tevefuttatás és kutyaszánhúzás is a programon.

Menjen el a moszkvai lóversenypályára, ott még élvezheti a múlt levegőjét, harminc rubelért nemcsak lovakat és zsokékat lát, hanem olyan alkohol- és saslikszagot is beszívhat, mint már sehol máshol. Sötét lépcsők, sötét alakok, garantált izgalom – így hirdette még nemrég az egyik nyugati útikönyv a híres moszkvai Hippodromot, amely több mint százharminc éves, és egy-két háborús évtől eltekintve a szovjet időkben is folyamatosan működött. Sőt, olyan legendás figurák törzshelyének számított, mint a nagybajuszú Bugyonij marsall. A polgárháborúban ő fontos szerepet játszott, az I. lovas hadsereg vezére, akinek nemcsak saját páholya volt, hanem állítólag még a lakását is úgy választotta ki, hogy az ablakból odalásson a lóversenypályára.

Az intézmény egyébként most is egész évben, még télen, a csikorgó fagyban is üzemel. Valaha külön pályán volt az ügető és a lóverseny, de aztán néhány évtizede a vasúti építkezések miatt az egész komplexumot összevonták. Mostanában néha a publikum szórakoztatására némileg profilidegen rendezvényekre is sor kerül, legalábbis a hivatalos futamok közötti szünetekben. Volt itt már teveverseny, kutyafuttatás és kutyaszánverseny, aztán a hagyományos közép-ázsiai lovas nemzetek fiai, lányai is bemutathatták lovaglótudásukat.

A jövő héten viszont a hagyományos májusi évfordulós nagyhéten az ünnepi alkalomnak megfelelő díjakért vetélkednek a lovak, a második világháborús győzelem díjáért és a háborúban győztes hadvezérről, Zsukovról elnevezett díjért. Az év legnagyobb eseménye azonban hagyományosan az elnöki kupa, amelyen a névadó, a mindenkori orosz elnök is általában jelen van, sőt, többnyire eljön a lótenyésztésben szintén érdekelt Nazarbajev kazah államfő is. A díj legutóbb százezer dollár volt, és a tenyésztők messze földről benevezik arab telivérjeiket. Az elnöki kupát egyébként egyáltalán nem okvetlenül Moszkvában kell tartani, amikor például Kazany, Tatárföld fővárosa ezeréves volt, akkor természetesen ott rendezték meg. A tatárok egyébként is bolondulnak a lovakért és a lóversenyért, és persze a lótenyésztésért is, meg hát mindez együtt nagy üzlet és többnyire magánüzlet.

A lótenyésztés Oroszországban egyre inkább gazdag vállalkozók, politikusok hobbija vagy kiegészítő üzlete. Magát a lóversenyt, vagy legalábbis az ottani fogadásokat pedig az orosz törvények a szerencsejátékok kategóriájába sorolják, és ennek megfelelően szabályozzák. A finnugor Mordvin Köztársaság fővárosában például nemrég be kellett zárni a pálya fogadóirodáit, mert azok tulajdonosa nem tudta az előírt százmillió rubeles, mintegy nyolcszázmillió forintos alaptőkét bemutatni. De hát a szerencsejáték businessben utazók számára a lóversenyfogadások egyébként sem igazán vonzóak, egy jól menő kaszinó nyilvánvalóan sokkal többet hoz a konyhára, és nincs gond a lovakkal, zsokékkal, tenyésztőkkel sem, nem kell velük osztozkodni, egyezkedni.

Ugyanakkor a duma nemrég egy olyan törvényt hozott, amely rövid időn belül három, a nagyvárosoktól távoli körzetbe száműzi a szerencsejátékokat, és ez hirtelen megint felértékelte üzletileg is a lóversenyt. A leningrádi körzet kormányzója például abból indul ki, hogy az ott lakók nem fognak túl gyakran több száz vagy ezer kilométert utazni, ha valamilyen szerencsejátékra, fogadásra vágynak, ezért helyi alternatívaként egy lóversenypályát akar építeni. Ez nagyon jól jönne a kormányzósági költségvetésnek is, bár a finanszírozást és építést magánberuházókra bíznák, a körzet apportként a kijelölt területet vinné be az üzletbe, és ennek fejében megkapná a lóverseny részvénytársaság részvényeinek egynegyedét. A kormányzó szeretné a kivitelezőket is bevenni az üzemeltetésbe és a fogadási vállalkozásba, nyilván abban reménykedik, hogy akkor jobban érdekeltek majd az építkezés minőségének biztosításában és a költségvetés betartásában. Mert egy ilyen új lóversenypálya ma legalább 25-30 millió dollárba kerül, ami az orosz vállalkozók számára nem olyan sok, de a kormányzósági büdzséből nehezen lenne előteremthető.

Németországban milliókban tudnak csak gondolkodni, ha lovakról van szó

Itt is téma a lóverseny-privatizálás, bár egy kissé előbbre tartanak. Hamburg, München, Berlin legendás helyszínei nagy versenyeknek ám, de a pályák az évtizedek során, majd az országegyesítés nyomán elkoptak, nem volt kifizetődő a fölújítás, a régi, rozogává vált lelátók már nem vonzottak annyi érdeklődőt, mint korábban. A hamburgi versenyek persze még mindig előkelőségükkel tüntetnek, de ez önmagában nem ér sok pénzt.

Most azonban előtérbe került a pályák s az egész lóversenyüzem piacosítása, az önkormányzat tulajdonosok egy csomó pénzt söpörhetnek be a privatizációból, és a befolyt összeg a városok ingatlanfejlesztését szolgálhatják, másrészt az Európai Unión belül elkerülhetetlenül terjed a szerencsejáték-piac fölszabadításának folyamata. Ez most itt a nagy lehetőség, ugyanis a lóversenypályák tulajdonosai arra számítanak, hogy a versenyfogadásból származó, nyilvánvalóan komoly összegekből is részesülni fognak, pontosabban ők fogják igazából beindítani a versenyekhez kapcsolódó leglukratívabb üzletet, tudniillik az internetes közvetítésből és az interneten való fogadásból származó bevételeket, hasznokat.

Gondoljunk bele, egyes berlini vagy müncheni lóversenyt az egész világon követhetik immár, és Kínából is fogadhatnak. Márpedig Kína vagy India a világ legeslegnagyobb szerencsejáték-piacait jelentik, a vevőkör százmilliós nagyságrendű. Nos, aki most beszáll a lóversenypályák privatizációjába, az nem a pálya iránt, hanem az információs technológia iránt érdeklődik, jóllehet, ha megkérdezzük az érintetteket, nyilván nem erről fognak beszélni, hanem ingatlanfejlesztésről és így tovább, de a dolgok mögött a szerencsejáték-privatizáció, az internet és mindenekelőtt a pénz rejlik.

2007.05.09.
Forrás: Magyar Rádió
Frissítve: 2023.06.29.
Fotók: Canva