Lovak takarmányozása
Írta: Bokor Árpád
(forrás: Dr. Fekete Sándor)
A lovak emésztésélettani sajátosságai
Az utóbbi években a lótartás jelentősége világszerte fokozódik. Ennek az az oka, hogy egyre többen tartanak sport-, vagy hobbicélokból lovat. Ezzel párhuzamosan a lovak táplálóanyag-szükségletére vonatkozó kutatások is intenzívebbé váltak (INRA, 1984; NRC, 1989; DLG, 1994, 1995).
A ló, hasonlóan a többi növényevőhöz, ajkai és nyelve által képzett cső segítségével iszik. A szilárd takarmányt fölső ajkaival ragadja meg. Jellegzetes táplálkozási szokása szerint a ló gyakran ráfúj takarmányára, mielőtt megenné. Emiatt különösen káros lehet a ló számára a poros, penészes takarmány. A széna etetés előtti lerázása ugyan enyhíti a veszélyt, de a levélpergés miatt nagy veszteséggel jár. Kényszermegoldásként a poros takarmány kevés vízzel történő “megszentelése” jöhet szóba. A granulátum, illetve ivós (1:3 sza.:víz) etetése az említett gondon kívül a szelektív takarmányfölvételt is megakadályozza. A rágás nem elhanyagolható részét teszi ki a ló emésztési folyamatainak. Egy kilogramm zab megrágása – fajta, kor és egyed szerint változóan – 10-20 percig tart (1000-1500 rágás); a széna kb. kétszer ennyi rágási időt igényel. A ló tehát lassan eszik, alaposan rág. Ezért a legtöbb takarmányát (széna, zab stb.) természetes formában is kaphatja; a kemény magvú árpát és kukoricát célszerű roppantott formában etetni. (Idős lovak esetében ajánlható a széna fölszecskázása is, illetve a szemestermények roppantása). Megjegyzendő, hogy a rágás energiaigénye nagy, ezért intenzív munkában álló lovaknak többen közepes rosttartalmú granulátum etetését javasolják.
A nyáltermelés túlnyomórészt a fültő alatti nyálmirigyből származik. A termelt mennyiség nagymértékben függ a fölvett takarmány minőségétől. Átlagos mennyisége naponta 40 liter. A nyál semleges, enyhén lúgos vegyhatású. Bár tartalmaz kevés keményítőbontó enzimet, ennek hatása – a rendelkezésre álló kevés idő miatt – elhanyagolható. A nyál fő szerepe tehát a száraz takarmányok megnedvesítése és előkészítése a lenyeléshez.
A gyomor űrtartalma átlagosan 12-18 liter, de rendszerint csak 2/3-áig telik meg. A gyomor – viszonylag kis űrtartalma miatt – naponta többször ürül. Általában a lenyelt falat egy-két harmada időzik hosszabb ideig (6-8 órát) a gyomorban. Következésképpen a gyomoremésztés jelentősége a ló számára korlátozott. îgy a gyomortartalom nem keveredik maradéktalanul, hanem rétegesen helyezkedik el. (Ennek hátrányait az igen aktív és hatékony rágás csökkenti, mert a lenyelt falatokban a fejadagalkotók már keverednek). Itt említendő meg, hogy anatómiai sajátosságai miatt a ló képtelen a hányásra. A gyomorkapu (cardia) ugyanis rendkívül nehezen nyílik meg; a pylorus (“gyomorcsukó”, a gyomornak az epésbélbe vezető része) ezzel szemben könnyen. Ez utóbbi csak akkor kerül görcsbe, ha – főleg az abrak etetése előtt – hideg vizet itatunk (“vízkólika”). A pyloruspasmus következménye nem egyszer gyomorrepedés. Az óránkénti átlagos gyomornedvtermelés 0.7 dl (kb. 2 l/nap). A búzakorpa, a roppantott zab és kukorica, valamint a sárgarépa serkenti, a szemes zab és a szénafélék csökkentik az elválasztás mértékét. Megjegyzendő, hogy a gyomornedvtermelés mértékében jelentős egyedi különbségek figyelhetők meg. A gyomor alapi részében kevésbé savas (kb. pH 5-ös) a közeg, ami lehetővé teszi a falattal odaérkező baktériumok életben maradását. Ezek hatására a takarmány szénhidrátjainak egy része illó zsírsavakra és tejsavra bomlik. Az előbbiek a vastag- az utóbbi a vékonybélben szívódik föl. (A leírt folyamat jelentősége elsősorban a hátsó bélszakaszok keményítőterhelésének megelőzésében áll). A pylorusi rész savasabb (pH 2.5-2.7), ami lehetővé teszi a pepszines-sósavas fehérjebontást. A leírtakból az a gyakorlati tanács szűrhető le, hogy a ló napi adagját több, apróbb részletekben etessük meg és az abrak etetése kövesse a tömegtakarmányokét!
A kb. 18-20 méteres hosszával és 3-4 cm-es átmérőjével a vékonybél űrtartalma mintegy kettő-négyszerese a gyomorénak. A tartalom tovahaladási sebessége gyors, a takarmány átlagos itt tartózkodási ideje 2-4 óra. Stresszhatásokra, bizonyos takarmányok (leveles répafej, pillangósok, rozsnok stb.) fizikai és/vagy kémiai hatására a vékonybél összehúzódásai fölgyorsulnak és bélelzáródáshoz (invaginatio) vezethetnek. Rosthiány, fehérjetúletetés pedig az aminosavak dekarboxilezéséhez és izgató-mérgező biogén aminok keletkezéséhez vezethet. A vékonybél emésztőnedvei a napi 6-8 l hasnyál, a 4-6 liter epe és a 100-120 liter bélnedv. Az epe és a hasnyál folyamatosan, egy ponton ürül a vékonybélbe. (A lónak nincs epehólyagja!) A nem rostalkotó szénhidrátok (keményítő, cukrok) egyszerű cukrokká bontva szívódnak föl. Nem bontott hányaduk (10-30%) a vastagbelekbe kerül. A hőkezelés, különösen a pelyhesítés és az extrudálás, javítja a keményítő emészthetőségét. A zsírszerű anyagok emésztése – a folyamatosan érkező epének köszönhető jó emulgeálódás miatt – kiváló, kb. 90%-os. A ló fejadagjában 15-18%-nyi zsírt is képes tolerálni, sőt hasznosítani (McCANN és mtsai, 1987). A takarmányzsír összetétele (kemény-puha, pigmenttartalom) nagy mértékben visszatükröződik a testbe épített zsírokon. Erre különösen vágólovak előállítása során kell ügyelni, mert például a kukoricára és lucernaliszt-granulátumra alapozott hízlalás puhává és sárgás színűvé teszi a testzsírokat. A fehérjeemésztés döntően a vékonybélben zajlik, hatékonysága átlagosan 60-75%-os.
A vakbél szerepe az aminosav ellátás szempontjából elhanyagolható, ennek megfelelően az intenzív növekedés, valamint lactatió alatt a ló is igényes az etetett takarmány aminosav-összetételével szemben. Az első és második számú limitáló aminosav a lizin és a metionin. A kalcium, a magnézium, a nátrium, a kálium, a legtöbb mikroelem és vitamin a vékonybélből szívódik föl. A karotinok föltárása – a rendelkezésre álló rövid idő alatt – tökéletlen, emiatt a karotin? A-vitamin átalakulás hatékonysága rossz. A foszfor (foszfát-ionok formájában) a vékonybélbe beválasztódik, és a remeséből szívódik föl. Emiatt a takarmány Ca-P aránya a foszfor értékesülésére csak szélsőséges esetekben bír befolyással. Megállapítható tehát, hogy – különösen abraktúlsúlyos takarmányozás (pl. sportlovak) esetében – az emésztés fő helye a vékonybél.
Nem becsülendő le azonban a vastagbél szerepe sem. Itt a tartalom tovahaladása lelassul (a takarmány átlagos tartózkodási ideje kb. 1 nap), ami a mikrobiális emésztésnek kedvező föltételeket teremt. A vastagbélben a szénhidrátok mikrobiális bontásának eredményeként illó zsírsavak keletkeznek, fölszívódnak és jelentősen hozzájárulnak az állat energiaellátásához. A keményítőből és cellulózból átlagosan 17:5:1 arányában ecet-, propion- és vajsav keletkezik. Abraktúletetés hatására hirtelen sok keményítő érkezhet a vastagbelekbe, amely tejsavas erjedést, a pH 5.5-5.8-ra való csökkenését, ozmotikus hasmenést okozhat, és hajlamosít a savós patairhagyulladásra. A leírt erjedéses dyspepsia – különösen gyors növekedésű csikók esetében – halálos kimenetelű Clostridium-enterotoxaemia kialakulásához vezethet. Mindez megelőzhető a nyersrostbevitel megfelelő szinten tartásával. A szárazanyagnak minimálisan 16-18%-át a nyersrost tegye ki. A rost strukturáltsága – szemben a kérődzőkkel – kisebb szerepet játszik. Hiányának fő veszélye, hogy a kieső rágási idő miatt a ló unatkozik, karórágóvá válhat. (Az emlitett káros szokás természetesen más okból is kialakulhat !) A nyersrost 30-60%-át tehát – ami 100 kg élősúlyra számítva minimálisan 0.5 kg-ot jelent – ajánlatos struktúrális, azaz 1 cm-nél hosszabb részecskék formájában nyújtani. A karbamid (és más NPN-anyagok) etetése a lovakkal gyakorlati körülmények között nem célravezető, sőt inkább ellenjavalt! A vakbélben és a remesében keletkeznek vitaminok is (főként B1, B6, B12 és K), részben föl is szívódnak, de a nagyobb igénybevételnek kitett lovak számára pótlásukra is szükség van. A bélflóra eredeti összetételétől függően, egyes szájon át bejutó antibiotikumok, illetve coccidiostaticumok – a bélflóra egyensúlyának fölborításával – bélgyulladást, hasmenést, elhullást okozhatnak.
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva
Az időjárás miatt késéssel kezdődött meg a verseny, melyre 19 „rendes” kettes- és három pónifogat nevezett be. A lovassport kedvelői a helyieken kívül Debrecenből, Hajdúböszörményből, Hajdúszoboszlóról, Kabáról, Füzesgyarmatról, Tépéről, Konyárról, Józsáról, Hajdúszovátról és a fővárosból érkeztek. A bíró szerepét ezúttal a füzesgyarmati kocsikészítő, Galambos Sándor lánya, Rita látta el nagy hozzáértéssel.
Elsőnek a pónifogatok hajtottak végig a pályán, ebben a kategóriában a derecskei Nagy Lajos és Kozák József szerezte meg az első, illetve a második helyet. Dobogós lett még Polgári Dániel.
A Derecskei Lovas Baráti Kör legeredményesebb tagjának, a konyári Csádi Sándornak, a derecskei Kiss Józsefnek, mint legfiatalabb versenyzőnek és szorgalmas pályaépítőnek adományozott különdíjat. A kabai Molnár Lajos pedig azért érdemelt elismerést, mert kezdetektől fogva részt vesz a derecskei versenyeken. A Kisgazda Polgári Szövetség helyi szervezetének kupáját Kozák József derecskei pónifogatos vehette át.
A szombaton megrendezett gulyásversenyt és pásztorbált, valamint a pásztortáncversenyt megzavarta az időjárás, akárcsak a 42. Hortobágyi Lovasnapok vasárnap délutáni műsorszámait. Ezek után érthető, hogy a rendezők elsősorban az égiekhez fohászkodtak, hogy legalább pünkösd hétfőjén kegyelmezzenek meg a mátai lovaspályán felvonuló szereplőknek és a rájuk kíváncsi többezer nézőnek. A szórakoztatásukra mindent elkövető vendéglátók maghallgatásra leltek, mert a zárónapon csak a finálét kellett rövidebbre szabni a Balmazújváros irányából egyre nagyobb tempóban érkező sötét fellegek miatt.
