Bujtor három érmet szerzett

Bujtor három érmet szerzett

 

A rádiházi Kabala Ménes pályáján rendezték meg vasárnap a megyei díjugrató-bajnokság első fordulóját. A hat viadalból álló sorozat következő erőpróbáját Nagykanizsán futják majd.

A viadal versenyzőknek és nézőknek sem okozott csalódást: előbbiek jól előkészített pályán küzdhettek a helyezésekért, utóbbiak pedig nem csak az indulók harcát izgulhatták végig, de több járulékos programmal is múlathatták az időt. Mint Török László, a házigazda klub vezetője elmondta: most is nagy keletje volt a gyerekek körében a lovaglási lehetőségnek, s remélhető, az itt szerzett élmények segítik megalapozni e sportág bőséges utánpótlását.

A viadal mezőnye megfelelt a várakozásoknak: a legtöbben, húszan, a fő versenyszámban, a legjobbak Pünkösdi Kupájában indultak.

Eredmények

Kezdő lovasok:
  1. Varga Roland, Sámson nevű lován (Bagodi LK)
  2. Varga Roland, Roli (Bagod)
  3. Stoff Boglárka, Inez (Echo Tour Kft.)
Kezdő lovak:
  1. Bagladi Tamás, Alvin (Kerka-menti LE)
  2. Szabó Tamás, Kasper (Zalavölgye)
  3. Varga István, Lola (Skublics Imre LK)
Nyitott versenyszám:
  1. Stoff Boglárka, Inez
  2. Száraz Zsolt, Lord (Fakospuszta)
  3. Orbán Zsolt, Ametiszt (Enszelle LK)
Ifjúságiak:
  1. Tüske Nikolett, Kabala (Kerka)
  2. Tüske Nikolett, Korál
  3. Filó Roland, Dönci (Kerka)
Közép-kategória:
  1. Finta Géza, Soma (Gyenesdiás)
  2. Bujtor Roland, Aramisz (Bagod)
  3. Bakics András, Benedek (Skublics)
Pünkösdi Kupa:
  1. Bujtor Roland, Aramisz
  2. Gecse Csaba, Szép Ilonka (Rádiháza)
  3. Bujtor Roland, Sámson

 

2007.05.29. Varga Andor
Forrás: Zalai Hirlap
Frissítve: 2023.03.17.
Fotó: Canva

Hozzászólások