Kezdőlap Blog Oldal 622

A csömöri kaszaboló

A csömöri kaszaboló

A józan ész hiánya, avagy csődöt mond minden, amit tenni szeretnénk?! – Vérdíj egy állatkínzó fejére!

A Fehérkereszt Állatvédő Liga összeállítása

Az elmúlt napokban egy email érkezett hozzánk Budapest XVI. kerületéből ezzel a tartalommal:

„Segítségét szeretném kérni, 07.13-án udvaromra már több alkalommal bejövő illetéktelen személy az állataim összeszabdalásában éli ki a vandalizmusát, csak azt tudnám miért bántja szegény lovaimat. Tavaly nyáron is ugyanez megtörtént, a rendőrség ismeretlen személy miatt felfüggesztette a nyomozást. Ismét itt vagyok tehetetlenül. Kérem tisztelettel, ha tudnak, segítsenek!”

A Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátoraként kimentem a helyszínre és fényképeket készítettem a megvagdosott orrú lóról, illetve beszéltem a lovak tulajdonosával. Kiderült, hogy régebben egy lovát megölték már, egy kutyájának a hasát is felvágták – a tulajdonos szerint bosszúból.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga véleménye szerint a rendőrségnek kötelessége volna alapos gyanú alapján házkutatást tartani annál a személynél, akire a lovak tulajdonosa hosszú ideje gyanakszik. Véleményünk szerint be lehetne azonosítani az elkövető eszközt.

Nem tartjuk elfoghatónak, hogy a rendőrség, illetve a jogalkalmazók nem tesznek semmit és tavaly sem tettek érdemlegeset ebben az ügyben! Nem fogadható el, hogy elfordulunk és tűrjük csendben, ha állatot bántalmaznak!

Fehérkereszt Állatvédő Liga munkatársai felajánlanak saját anyagi keretükből 50.000 forintot annak, aki hasznos információval tud szolgálni az esetről, aki segít a tettes kézre kerítésében.

Egy állat bántalmazása önmagában is szörnyű dolog, ám a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az állatokkal szembeni erőszak az esetek többségében együtt jár gyermekbántalmazással, családon belüli erőszakkal és erőszakos bűncselekmények elkövetésével is!

Egyre több kutatási eredmény bizonyítja, hogy az olyan gyerekek, akiket szüleik bántalmaznak, nagy valószínűséggel erőszakosak az állatokkal, mivel dühösek saját helyzetük miatt, és azt tanulják meg, hogy az erőszak és a brutalitás hatalmat jelent.

Állatokat bántalmazó emberek sokkal nagyobb valószínűséggel válnak erőszakos bűnözővé, mint mások. “A leghírhedtebb sorozatgyilkosok közül sokról tudjuk, hogy állatokkal is kegyetlenkedtek. A kapcsolat azonban ennél sokkal szélesebb körű”állítja Dr. Randall Lockwood pszichológus, állatjóléti szakértő és a Human Society of the United States (HSUS – Az Egyesült Államok Humánus Társasága) kutatási és oktatási aligazgatója. A szakember példaként felhoz egy 1997-es tanulmányt, ami szerint a megkérdezett állatbántalmazók majdnem 40%-a emberek ellen is elkövetett már erőszakot.

“Az állatkínzás, gyermekbántalmazás és erőszakos bűncselekmények közötti átfedésre utaló bizonyítékok mennyisége már évek óta nő” – teszi hozzá Dr. Randall Lockwood.
A Fehérkereszt Állatvédő Liga is arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy mi nem csupán állatokat, de áttételesen embereket is védünk azzal, hogy szeretnénk visszaszorítani az állatokkal szemben elkövetett erőszakot.

“Egy hatvannégy férfiból álló mintában az elítélt nemi erőszakot elkövetők körülbelül negyvennyolc százaléka és a gyermekmolesztálók durván harminc százaléka beismerte, hogy gyermek- vagy serdülőkorában állatokat bántalmazott” idézi Margit Livingstone “A Bárka Megszentségtelenítése: Állatokkal Szembeni Erőszak és a Törvény Szerepe a Megelőzésben” című cikkében egy 1986-os tanulmány adatait.

Szilágyi István kurátor
(Fehérkereszt Állatvédő Liga)
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.17.

Természetes lótartás?

Mostanában egyre gyakrabban találkozom mindenféle, lónak „természetes” ezzel-azzal: kiképzéssel, tartással, körmöléssel, lovaglással. Nem is tudom… Talán tisztázni kellene, mi is az, ami a lónak természetes – Surányi Krisztina írása.

A ló eredetileg nem arra készült, hogy ráüljenek, vagy kocsit húzzon. Háziasítását megelőzően szabadon, csapatokban rohangált végeláthatatlan területeken. Egésznap bármikor legelhetett és ez elegendő volt számára a létfenntartáshoz, nem zavarták az időjárási körülmények, hiszen ahhoz évezredek alatt alkalmazkodott.

A kép illusztráció

Aztán jött az ember és mindent elrontott… Nézzük csak meg a mai értelemben vett klasszikus lótartást: a ló egész nap egyedül áll a bokszban, ha jön a gazdi, egy óra mozgatás és vissza a helyére. „A karám veszélyes! Oda nem mehet! Micsoda? Hogy más ló lóval érintkezzen? Dehát megrúgja, megharapja! Összehaverkodnak és nem lehet majd szétválasztani!”

Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy ez nem túl jó a lovaknak. Egyre több helyen látok olyan törekvést, ami a ló természetes életkörülményeihez próbál közelebb kerülni. Legyünk őszinték! A lovakat nem tudjuk természetesen tartani. Kérdés csak az, hogy mennyire nem?

A legnagyobb hiba, amikor olyan emberek vesznek lovat, akik nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal. Azért mondom, hogy nem megfelelő, mert olyan akad bőven, akinek „már a nagyapja is tartott lovat”, és gyorsan tegyük hozzá: állásban télen bezárt ajtó, ablak, nehogy megfázzon. Karám ismeretlen fogalom, csak a kocsi elé fogva mozgott. Szecskát, meg muhart evett kukoricadarával, „oszt mégse vót semmi baja”.

Rá kellett jönnöm, felesleges a szócséplés. A közelünkben lakó paraszt bácsi lovacskája pár éve pusztult el 23 évesen. Megáll az ész! Az a ló 3 éves kora óta a fent említett körülmények között élt. A bácsi néha megkérdezte, hogy vajon miért vakarta le magáról a fal felőli oldalon a szőrt. Megnéztem. Rühes volt. Mikor megkérdeztem miért nem szedi ki a trágyát alóla, akkor azt, mondta, hogy az a fűtés. (Nem hanyagságból, hanem teljesen tudatosan!)  Büszkén mutatta, hogy amikor trágyáz, néha meg szokta kapirgálni a ló hátát a gereblyével. Nem hittem a szememnek! A ló 3 lábra állva egyik hátsó lábával vakaródzó mozdulatokat tett, mint egy párnapos kiscsikó, vagy egy kiskutya, mikor vakargatják a hasát. Emlékszem, mikor baltával lecsapkodta a túlnőtt patadarabokat. Nem kellett attól félni, hogy megsérti, mert volt miből szabni… És nyomorult ló így is elélt 23 évig! Ugyan, miként tudnám én tudatlan kislány (akkor még kicsi voltam) megmagyarázni, hogy ez nem egészséges, hogy ettől a ló tönkremegy, amikor ez is meg az előző is, meg az azelőtti is vidáman elélt 20 évet? (Becsületükre váljon, magyar hidegvérűek voltak)

Na, ma már ilyen nem sűrűn fordul elő szerencsére! Hogy stílusos legyek épp kezdünk át esni a ló másik oldalára. A tapasztalatlan lótulajdonosok, mindent megvesznek és bevesznek, amiről azt mondják nekik, hogy ez jó a lónak.

Véleményem szerint a lónak ma semmi nem természetes. Inkább az lenne ideális, ha ezt szem előtt tartanánk.

Tartás terén számomra a következő feltételek biztosítása jelenti a természeteshez való közelítést:

Három legfontosabb, a szabad mozgás lehetősége, a társas érintkezés, rendelkezésre álló szálas takarmány és víz.

Ha ez megvan, akkor jön a mi kényelmünk, pl. a ló bokszban tartása, ami valljuk be, nem a lónak, hanem nekünk kényelmes. Ott van helyben, tisztább és az emberrel is közvetlenebb, mivel bezártsága miatt jobban ragaszkodik hozzánk. Persze bokszban lakni nem feltétlenül rossz, ha amúgy jó sokat van karámban, a boksz elég tágas, szellős és tiszta, akkor valóban remek megoldás a lótartásra. A lovak hamar megszokják és szeretik is, mert ott érzik magukat biztonságban.

Természetesen befolyásoló szempont, hogy mire használjuk a jószágot. Egy hobbiló nem igényel ennél sokkal többet. De egy versenyző sportlovat nem szívesen „dobnak ki” a többivel legelőre, mert egy esetleges sérülést senki nem kockáztat.

Számukra az élet messze nem természetes, de sajnos nem is lehet. Nem várható egy pocakos, hosszúszőrű ménesi lótól, hogy megnyerje az olimpiát. A csúcsteljesítményhez rengeteg áldozatra van szükség mind a ló, mind a lovas részéről.

Az a gond, hogy a hobbi lovasok is azt hiszik, úgy kell tartani a lovukat, mintha olimpikon lenne. Takarók, vitaminok, energiabombák, jártatógép… Egy átlagos ló élhetne lóként.

Talán én vagyok túl igénytelen, de nekem fontosabb, hogy a ló mozoghasson szabadon, mint hogy a jártatóban masírozzon napi egy órát. Inkább legyen kicsit sáros a karámban, mint trágyás a bokszban. Inkább legeljen, vagy egyen bőven szénát, mint alpesi fű pelletet grammra kimérve. Nem bánom, ha néha van egy kis csetepaté a karámban a bokszban egyedül álldogálás helyett.

Tudom, van néhány ló aminek ilyen körülményekre van szüksége, hogy a maximális teljesítményt nyújtson, de csak nekik. Mégis, mintha ez lenne a követendő példa azoknak a lovasoknak, akiknek nem is lenne olyan fontos… Már nem a paraszt bácsik példájától kell tartani, hanem a profikétól?

2009.11.19. Surányi Krisztina, Terepráró Lovastanya

Frissítve: 2024.04.01.
Fotó: Canva

Stadthalle-ban jártunk…

A Krisztina Lovasudvar Győrújbarát, 2009.november 14.-én Bécsben járt, a Wiener Stadthalléban a tradicionális, minden évben hasonló időszakban megtartott lovas világkupán. A Díjugrató világkupa, a teljes nyugat európai élvonal mellett, Ausztrál, Új-Zélandi és még Koreai és Bermudai, Egyiptomi, versenyzőkkel is büszkélkedhetett, izgalmas, szép pályát építettek, szűk fordulatokkal, embert és lovat próbáló akadályokkal.

Ahol csapatunk legjobban tapsolt, az a díjlovas versenyen, a magyar Ács Róbert szereplése volt, aki 2009-ben magyar díjlovas bajnok volt. Bécsben 3. helyet sikerült elérnie,a nemzetközi sztárlovasok között egyedüli magyarként. A díjlovas és díjugrató versenyszámok között, fantasztikus és színvonalas lovas show műsorok szórakoztatták a nagyszámú közönséget.

A Brodway világát idézték fel a nagyszerű táncosok és lovasok, volt itt katonák által bemutatott ugró, 12 fríz és 12 andalúz ló által bemutatott, táncos, élő zenés karusszel. A Spanyol magasiskolák elemeit földről irányítva pónik által mutatták be, és láthattunk természetes ló kiképzésről is nagyszerű ízelítőt. A szünetekben a lovas vásárban költöttük a pénzt és több kiló lócsemegét vásároltunk.

A Krisztina Lovasudvar felnőtt és gyermek lovasai mind nagyon élvezték az előadást, és megígérték, hogy a hétköznapokon hasonló módon fogják a lovas pályán a feladatokat végrehajtani. A lovasudvar 2007-ben alakult, díjlovas, díjugrató és military versenyekre készíti fel a lovasokat, továbbá a kezdő lovasokat okítja a lovaglás alapjaira. A haladó lovasok nagyszerű kiránduláson vehetnek részt a Sokoró dombság szurdokjaiban és a Pándzsa patak árterében is. Részt vehetnek a programokon, amit a tulajdonosok rendszeresen szerveznek a nagyszerű közösségnek.

Köszönjük szépen Nekik: Krisztinek és János bácsinak a szervezést, és a mindennapokban tanúsított türelmüket, szakértelmüket, és szeretetüket:
A  lovasok

Frissítve: 2023.02.09.
2022.02.07.
Fotó: Canva

BeszámoLÓ a Sport- és Turisztikai Bizottság kihelyezett üléséről

BeszámoLó az Országgyűlés Sport- és
Turisztikai Bizottságának kihelyezett üléséről

a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás Központjában

2009. november 4-én az Országgyűlés Sport– és Turisztikai Bizottsága kihelyezett ülést tartott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás Központjában, ahol a tagok megvitatták a lovassport hazai helyzetét, problémáit és szükségleteit. A Bizottságot az NGYSZ által alapított Magyar Lovasterápiás Szövetség hívta meg azzal a céllal, hogy felhívja a képviselők figyelmét a lovassport és a parasport oktatásának és gyakorlásának problémáira, törvényes hátterének hiányosságaira.

A kép illusztráció

A lókiképzéssel és a parasporttal kapcsolatos problémákról dr. Edvi Péter, a Magyar Lovasterápia Szövetség elnöke „A lovas szolgáltatásokról szóló miniszteri rendelet”, valamint „Az erdőtörvénnyel kapcsolatos problémák ” című előadásaiban, míg Kövy András lovas szakedző „A lovas oktatás helyzete Magyarországon” című előadásában számolt be. A Magyar Lovas Szövetség (MLSZ) részéről a rendezvényen részt vett Sótonyi Péter alelnök, egyetemi tanár, valamint Pécsi István, a Kincsem Park igazgatóhelyettese, az MLSZ megbízottja, aki „A Magyar Lovas Szövetség kialakítás alatt álló új koncepciójáról” tartott rövid elődadást.

A Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás Központját Bozori Gabriella intézményvezető mutatta be. A terapeuta elmonda: az elmúlt évek bizonyították, hogy mennyire eredményes gyógymód a lovasterápia; egyúttal reményét fejezte ki, hogy a parasport területén a jövőben több versenyző indulhat Magyarországról is, mint az elmúlt években.

Bánki Erik a látogatás végén megállapította, hogy a lovassport és a parasport területén a törvényi szabályozásnak több hiányossága is van, melyeket a jövőben pótolni kell. A Bizottság elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a lovas sport területén – a fogathajtókat kivéve – Magyarország csak közepes vagy annál gyengébb eredményeket ért el az elmúlt évtizedben.
A jelenlevők megállapították, hogy a lovassport minőségének, eredményeinek javulása érdekében a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben kell támogatni a gyerekek, fiatalok oktatását, nevelését. A szakemberek szerint mindezt újabb pályák és fedeles lovardák építésével, valamint a vizsga- és versenyzési lehetőségek megteremtésével lehetne elérni.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által 1997-ben alapított Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) fő célja a lovasterápiával, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú prevencióval, habilitációval, és rehabilitációval foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása. Az MLTSZ feladatának tekinti a lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzését, továbbképzését, valamint a lovas parasport támogatását is. A szervezet munkájáról további információ a www.lovasterapia.hu weboldalon olvasható.

Budapest, 2009. november 4.

További információk:

Bozori Gabriella
Magyar Lovasterápia Szövetség
Tel: +36 27/539-375
Fax: +36 27/539-376
E-mail: gbozori@lovasterapia.hu
Pethő Zsófia
Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Tel: +36 1/475-7027
Mobil: +36 30 436-37-67
E-mail: petho@gyermekmento.hu

 

Frissítve: 2023.10.29.
Fotó: Canva

Herélni vagy nem herélni?

Surányi Krisztina írása

Örök vita. Szinte az első kérdés, ha laikussal találkozom: Miért kell kiherélni? Tapasztalt lovasokban fel sem merül, de a kezdők és a közepesen kezdők nem értik.

Mikor megszületik egy mén csikó, felelős tenyésztő már akkor tudja, van-e esély, hogy fedezőmén lehessen. Egy fedezőménnek mindenképp kifogástalan származással kell rendelkeznie. Kifogástalan, ha minimum 5 ősi sorig ismert, és lehetőleg olyan, amiben nagy százalékban szerepelnek az adott fajtában kiemelkedő egyedek. Ez az első kritérium, amit már a párosításnál szem előtt kell tartanunk. A kedvenc kanca – kedvenc ménnel párosítás nem valószínű, hogy fedezőmén jelölt utódot eredményez.

Legjobb párosítás is hozhat azonban kellemetlen meglepetéseket. A csikó három éves korára kiderül, hogy jó-e a lábállása, mozgása, megfelel-e egyéb küllemi és egészségbeli kritériumoknak. Bizony, ha nekünk ő a világ legszebb kiscsikója, akkor sem biztos, hogy a fajta kiváló képviselője lesz és fedeztetési engedélyt kaphat.

A megszületett méncsikók igen kis százaléka esélyes arra, hogy fedezőmén legyen. Nyilván egy nagyszerű méncsikót, – ami apró hibája miatt nem kap tenyésztési engedélyt – nem kell azonnal kiherélni, mert talán későbbi kimagasló teljesítménye mégis érdemessé teszi rá. De kell, hogy legyen annyi szakértői önkritikája a tulajdonosnak, hogy ezt felismerje. Nem szabad megalkuvónak lenni. Egy mén legyen jobb minden kancánál, semmi esetre sem ronthat rajta.

Egy fedezőmén évente akár száz csikót is nemzhet, nagyon meg kell gondolni, hogy melyik ménnek engedhetjük ezt meg. Itt kezdődik a gond.

Ki kell-e herélni?

Már hallom is a sok-sok indokot, hogy miért lenne vétek ezt a csodalovat ivartalanítani. Hát vessük össze, hogy milyen egy nem fedező mén élete egy herélttel szemben. Hangsúlyozom NEM fedezőmén!

Egy ménben három éves korára már tombolnak a hormonok. Legtöbbjük új helyre kerül, hiszen elkezdődik a betanításuk. Eddig a – szerencsés esetben több méncsikóval szabadon nevelkedett – ifjoncot nem különösebben érdekelték a kancák, mert talán nem is voltak a közelben. Most azonban elkerülhetetlen a találkozás. Ne felejtsük el, egy lóról van szó, nem egy kamasz fiúról, akinek szép szóval el lehet mondani, hogy milyen az illendő viselkedés. Bizony hamar kiderül, hogy az egykor aranyos kiscsikónknak egyszerre sokkal fontosabb lett a kancák társasága, mint a gazdi babusgatása. Kevés az a csikó, amelyik ilyenkor megússza néhány határozott pofonnal, legtöbbjük már ekkor megismeri kemény bánásmódot. Pedig tudjuk: teljesen normális, hogy egy mén minden erejével küzd a szaporodásért, újra és újra próbálkozik. Ez a természetes.

A kezdeti viták többnyire letörik a szakértő kezekbe került vadócot, de előbb-utóbb eladják, vagy versenyezni kezd és kálváriája nap, mint nap kezdődik elölről. Szerencsétlen jószágnak fogalma sincs, hogy mi történik vele. Legtöbb, mivel nincs semmi tapasztalata e téren, nem tud különbséget tenni herélt és kanca között, mindent meg szeretne hágni, egy sárló kanca közelsége számukra már kész állatkínzás.

Hányszor hallottam a szerető gazdiktól, hogy „Majd rájön, hogy nem megy!” – és nézik, ahogy veri magát nyomorult, a karámban vagy a bokszban hónapokig, évekig – egyedül.

Hányszor hallottam szakértő kiképzőktől, hogy „Majd jól orrba vágom, aztán megtudja…!” Hát sajnos nem tudja meg. Úgy 15-18 éves korára a sok veszekedés hatására talán feladja.

Egy mént nem lehet együtt tartani a többi lóval, mert kárt tehet bennük, vagy magában. Mai napig bevett szokás, hogy a mének bokszát plafonig takarják, hogy ne lássa a többi lovat.

Nő vagyok, de kérdezem kedves férfiak, hogyan élnétek meg, ha egész életetekben meztelen lányok szaladgálnának karnyújtásnyira, de egyszer sem érhettek hozzájuk, mert orrba vágnak? Nem hiszem, hogy sokan szeretnének így élni. Persze mi emberek vagyunk, önuralom, stb. Ők viszont lovak, és nem értik meg.

A természetben ilyen nem fordul elő. A kancákkal nem „rendelkező” mének külön méneseket alkotnak, amiben nincs kanca. A legerősebb próbálkozhat elvenni más mének kancáit, a többi élete folyamán nem is találkozik velük, de így is csapatban van, nem egyedül.

Nem hiszem, hogy tovább kell magyarázni, hogy mennyivel egyszerűbb kiherélni. Azám, „de hát szegény, micsoda állatkínzás”! Hahó! Ébresztő! Nem a középkorban vagyunk!

Igaz, nem a legolcsóbb, állva herélést kell választani, mert az bizony nem a leghumánusabb, főleg a hosszas utókezelés miatt. Nekem sem ismeretlen, hogy ez mivel jár, épp ezért saját lovamat nem tenném ki ennek.

Viszont az altatásban végzett, „fedett” (kérdezz meg egy állatorvost, hogy ez mit jelent!) herélést, pár napon belül, minden duzzanat és vérzés nélkül kihever a ló, majd egész életében nyugodt és boldog lehet. Tény, hogy ez drágább, de az ára nem több egy-két havi bértartásnál.

A lovak nem emberek, ők nem csinálnak ebből hiúsági kérdést. A heréltek nem érzik magukat kevesebbnek társaiknál. Nem lesznek gyengébbek, nem lesznek gyávábbak, nem érzik megalázva magukat. Egyszerűen csak elmúlik a kényszer, hogy mindenáron szaporodni akarjanak. Hollandiában végzett felmérések bizonyítják, hogy a heréltek nagyobbra nőnek. Teljesítményre káros hatása nincs, sőt… Persze nem fognak úgy kinézni, mint egy mén, de talán nem is ez a legfontosabb.

.

Vitára fel!

Mi a jobb a lónak? A herélés, amit egy hét alatt elfelejt a ló és „boldogan él, míg meg nem hal”; vagy az egész életen át tartó, céltalan, folytonos veszekedés, magányos, unalmas élettel?

 

Ui: Ne soroljátok fel a kivételeket! Tudom, hogy vannak rossz életű heréltek, és tudom, hogy vannak tündi-bündi csődörök, de a kérdés az, hogy mi megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy jó élete legyen. Próbáld meg lóként beleképzelni magad a helyébe! Attól, hogy nem tud beszélni és nem ad hangot fájdalmának, szenvedésének, nem biztos, hogy nem így van. Még egyszer mondom: a  fedezőmén teljesen más téma

2009. 09. 17. Surányi Krisztina, Terepráró Lovastanya
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.18.

Magyar díjlovas a Stadthalle-ban

Magyar Díjlovas a bécsi Stadthalle-ban

2009. november 12-16.

 

Az idén 24. alkalommal megrendezésre kerülő „Fest der Pferde” nemzetközi díjugrató verseny – amit mi magyarok a versenyhelyszínéről csak egyszerűen „Stadthalle”-nak nevezünk – ezúttal látványos díjlovas gálának is otthont ad.

10 nemzetközileg elismert díjlovast hívtak meg a rendezők. Az öt hazai, osztrák versenyzőnek – akik között ott van a windsori Európa Bajnokság ötödik helyezettje, Victoria Max Theuer és Peter Gmoser az ezévi kaposvári Világkupaforduló győztese – kell majd összemérnie tudását öt külföldi „sztárlovassal”, mint : Ulla Salzgeber (Németo.),  Anky van Grunsven (Hollandia), Anja Plötzke (Németo.), Rapcievic (Lengyelo.) ÉS! Ács Róbert (Magyarország).

2009 magyar Díjlovas Bajnokának pénteken egy Nagy Díj kűrben kell kivívnia a vasárnapi döntőbe jutást. Szombaton pedig a 12.000 euró összdíjazású „KO” lovaglásban kell szembenéznie a díjlovagló világ krémjével.

Az elődöntőben nyújtott ügetés–passage átmenetet, ha pedig döntőbe jut, a minden egyre  és minden kettőre történő ugrásváltás minél gyorsabb váltogatását kell bemutatnia.

Nem lesz Robinak könnyű dolga, de szurkolunk neki!

Pachl Péter
Forrás: Fest der Pferde
Frissítve: 2023.04.17.
Fotó: Canva

2009.10.24 terepverseny eredméyei

Pécselyi versenybeszámoLÓ

Ez a verseny volt a 11. tájékozódási lovas verseny Pécselyen és egybe a Veszprém Megyei Bajnokság döntője. Az időjárás ellenére még is össze jött egy szép induló létszám (38 lovas). Nem csak Veszprém Megyéből jöttek a versenyzők, ha nem Budapestről, Székesfehérvárról és Kecskemétről is. 

2008 után másodszor kiírtunk egy (Veszprém) Megyei bajnokságot az egyéni és csapat kategóriában. A bajnokság 7 versenyből ill. fordulóból állt össze. A bajnokság pontgyűjtőrendszer alapján működik (1. 10 pont, 2. 8 pont, 3. 6 pont, 4. 5 pont….).

A 2009-es egyéni bajnok: Végh Gábor. Ő neki sikerült megvédeni a címét, mivel már tavaly megnyerte az I. VM Bajnokságot egyéniben.

Az idén legelőször a fogatosoknak is rendeztünk tájékozódási terepversenyt (Végh Ferenc – fogathajtó – Balatonfüred segítségével). 6 fogat állt starthoz, ami első versenynek jó kezdés. Több fogat nevezett, de az időjárás miatt sajnos egy pár fogat lemondott a versenyről.

2009.10.24
Kép: Canva
Frissítve: 2024.03.19.

Military bajnokság Mátészalkán

Military bajnokság Mátészalkán
2009. október 24-25.

Bajnokavatás a Nemzeti Ünnepünkön:
tudósítás a Magyar Lovastusa Bajnokság döntőjéről

       Sárközy Csaba az 56-os akadály előtt
Már úgy volt, hogy nem is lesz bajnoka a lovastusa szakágnak 2009-ben, amikor akadt két „megszállott” Bubán Zsolt és Schaller Gábor, akik nem nyugodtak bele ebbe a helyzetbe és elkezdték megvalósítani a lehetetlent. Versenyt szervezni 3 hét alatt. Támogatókat találni, versenyhelyszínt választani, versenybírókat, pályaépítőket szerezni. A terep pályaépítését maguk vállalták és ez szószerint értendő, hiszen ők ketten némi segítséggel építették fel a Főnix Parkban a bajnokság kétcsillagos pályáját. Hogy milyenre sikerült?

Itt áll néhány versenyzői vélemény
Csiba Zsuzsa a terepverseny után:
Az akadályok szépek, igényesek és fantáziadúsak voltak. Sikerült a nemzeti bajnokság színvonalához  méltón megfelelő mértékűre tenni a „lécet”. A nehézsége mellett biztonságos, de rendkívül technikás, jól átgondolt pályát épített a Bubán – Schaller „páros” amit az eredmények is bizonyítnak, hiszen 14 versenyzőből: 4 alapidőn belül, 5 alapidő túllépésével ért célba, míg 4 versenyzőt kizártak melyből egy lóról esés miatt történt, egy lovas pedig feladta. Mindemellett jó volt a csapathangulat és kitűnő a pálinka. A Főnix Park pályája igazi közönségbarát, hiszen az akadályok 90%-a a nézőtérről látható! Hála Istennek az idő is tökéletes.
Bakonyi Noémi:
A talaj kitűnő, a pálya technikás. Nagyon jól érzem magam.
Mikó Bernadett:
Színes, szépen kiépített akadályok, nem csak rönkök. Még a Kibó (megj; Bernadett Lova) is megnézte, és végigment rajta. Jó a hangulat, sportszerűek a versenytársak, a bírók aranyosak.
Gelencsér Zsanett és Zsófi édesanyja:
A gyerekek nap, mint nap sokat dolgoznak, hogy eredményesek legyenek. Kevesen ismerik magát a militaryt és ennek a sportértékét, és, hogy ez mennyire összetett és milyen sok munkát igényel. Lányokról van szó, akik ezt a kemény sportot űzik! Hogy a szülők számára mit jelent? Komoly izgalom és hatalmas öröm, gyönyörű lelketmelengető érzés.

1. Sárközi Csaba 2. Egyed László, 3. Schaller Eszter
A versenyzők a terepverseny után, a végeredmény ismertetése előtt mondták el véleményeiket. Azok, akik végignézték a két versenynapot és meghallgathatták a himnuszt a dobogón álló győztes és helyezettek tiszteletére, háttérben az 1956-os forradalmat idéző lyukas magyar nemzetiszínű lobogóval, örökre emlékezetes pillanatnak lehettek részesei.A bajnokavatás természetesen a vizes akadálynál ért véget. Ezt az utat a boldog bajnok Sárközi Csaba a versenytársak vállán tette meg, hogy aztán már (hivatalosan) „megkeresztelve” kerülhessen fel a neve a bajnokok falára.

Két kitűnő lovasunk Sárközi Csaba (Charly Brown) és Egyed László (Clifton Ios) között végig nagy csata folyt. Mindketten hibátlan terep és díjugrató feladatot produkáltak, így köztük a díjlovaglásban mutatott teljesítménykülönbség döntött, mindössze 7,6 hibapont különbség. A dobogó harmadik fokára Schaller Eszter (Ígéret) állhatott. A negyedik helyet a tavalyi bajnok Orbán Gabriella (Cattani) szerezte meg. A további sorrend; Pintér Vanda (Gidrán Sovánka), Bakonyi Noémi (Ben Fox), Gelencsér Zsanett (Viktória), Juhász Orsolya (Mosolygós). A díjakat Fodor Tamás Szakági Elnök és Hanusi Péter Nyírcsaholy Község Polgármestere adta át.

Sárközi Csaba eredményhirdetés után:

Megérte 1600 km-t autózni! (megjegyzés; Sárközi Csaba Hamburgban dolgozik már évek óta, innen érkezett a versenyre) Jól megszervezett és színvonalas versenyen vehettem részt a legerősebb magyar mezőnyben. Külön öröm, hogy ilyen sok fiatal, tehetséges lovas alkotja a magyar utánpótlást. Gratulálok és köszönöm a versenyrendezést Gábornak és Zsoltnak!

Összességében elmondhatjuk a magyar bajnokság kitűnő sportemberek, izgalmas küzdelemben dőlt el és igazságos eredmény született. Gratulálunk valamennyi versenyzőnek, szakvezetőnek, versenybírónak, technikai delegáltnak, családtagoknak, szervezőknek és a rendezőknek, akik nélkül nem jöhetett volna létre.

Szerző:
Dr. Ungvári Zsigmond
Hunor SE elnöke
Mátészalka – Nyírcsaholy  Főnix Park


A verseny programajánLÓja:

 

A Felnőtt Magyar Bajnokság lebonyolítására kerül sor október 24-25-én a Főnix Parkban, ahol a Lovastusa Nemzeti Bajnokság legmagasabb kategóriáját láthatja az érdeklődő közönség.

A legfelkészültebb lovak és lovasok vesznek itt részt a küzdelemben, akik közül többen a Magyar Válogatott tagjaiként a nemzetközi mezőnyben is képviselik hazánkat. A rendkívül nehéz és látványos terepakadályok leküzdése, a technikás elemeket tartalmazó ugrópálya feladatai, valamint a nagy fegyelmet és átengedőséget igénylő díjlovas feladatok teljesítése látványos versenyt ígér mind szombaton, mind vasárnap.
Forrás: www.eventing.hu

A Lovastusa Nemzeti Bajnokság legmagasabb kategóriájának versenyszámának kategóriáit láthatja az érdeklődő közönség. Legfelkészültebb lovak és lovasok vesznek itt részt a küzdelemben, akik közül többen Magyar Válogatott tagjaiként a nemzetközi mezőnyben is képviselik hazánkat. A rendkívül nehéz és látványos terepakadályok leküzdése a technikás elemeket tartalmazó ugrópálya feladatai és a nagy fegyelmet és átengedőséget igénylő díjlovas feladatok teljesítése látványos versenyt ígér mind szombati, mind a vasárnapi versenynapokon. Feltehetően nagy csaták hozó rendezvény végén a győztesek és helyezettek a Himnusz hangjaira vehetik át megérdemelt díjaikat, 2009. év Magyar Lovastusa Bajnoka és helyezettjei.

A csinos lovas hölgyek, elegáns lovasok és gyönyörű lovak minden látogató számára élményt jelenthetnek. A kellemes közérzetről a tájjellegű finom falatok és italok gondoskodnak. A versenyszámok között lehetőség van a lovaglás kipróbálására, gyermekek és felnőttek részére egyaránt.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Mátészalka és Nyírcsaholy határában lévő Főnix Parkban!

További információk:

Dr. Ungvári Zsigmond
(30) 955 – 8035
dr.ungvari@freemail.hu
www.tiszavarazs.extra.hu

Frissítve: 2023.01.26.
Fotó: Canv

BeszámoLÓ: Jubileumi Lóárverés Szilvásváradon 2009. október 24-25.

BeszámoLÓ: Jubileumi Lóárverés Szilvásváradon
2009. október 24-25.

Immáron tizedik alkalommal rendezték meg, nagy sikerrel a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság és a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete a hagyományos ló árverésüket.

Magyarországon a ló értékesítés ezen módja rendhagyónak minősül. Az utóbbi évtizedek során számos kísérlet történ ugyan az egyéb területeken jól bevált értékesítési formára , de a ló esetében gyakorlatilag minden próbálkozás kudarcba fulladt. Ezért is érdekes a szilvásváradi példa ahol a Ménesgazdaság és a fajtát tenyésztő Egyesület összefogásának és kitartó munkájának köszönhetően – átmeneti kudarcok mellett – a lóárveréseket egyre nagyobb érdeklődés és értékesítési siker kíséri.

A jó szervezés és kitartás mellett a sikerhez természetesen  kell még egy olyan kitűnő fajta mint a lipicai. Az idei Kecskeméti kettes fogathajtó világbajnokságon nagyszerűen szereplő lipicai ló fajtára most még nagyobb figyelem irányult, mint az előző években. Nem véletlenül, hiszen a világbajnokságon, mind a három versenyszámban a díjhajtásban, a maratonon, és az akadály hajtásban is voltak kiemelkedő eredmények a lipicai fogatokkal. Emellett egyéniben Lázár Zoltán Szilvásváradi LKE hatszoros világbajnok versenyzője lipicai lovakkal szerzett egyéni világbajnoki bronzérmet. A magyar csapat pedig világbajnoki ezüstérmet szerzett ugyan csak lipicai lovakkal.

A hazaiakon túl a külföldi hajtók körében is népszerű a lipicai. Az idei kecskeméti mezőny egyik legszebbnek tartott Belgiumból érkezett fogata szintén Magyarországról származik. A fogat tulajdonosa korábban  a szilvásváradi árverésen vásárolta lovait és sikerei nyomán az idei aukción ismét megjelent és vásárolt. A lipicaival is versenyző nemzetek sorát gyarapítja  többek között Csehország, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia.

A Szlovák  Nemzeti Ménes lipicai lovai Kistapolcsányból szintén rendszeres résztvevői a nemzetközi fogathajtó versenyeknek. Ide tartozó friss hírünk, hogy a Hollandok világklasszis hajtója, Ijsbrand Chardon Magyarországon kiképzett szlovák tenyésztésű, apai ágon szilvásváradi eredetű lipicai lovakat vásárolt. A 430 éves tenyésztői múlttal rendelkező hagyományos fajtáink között nyilvántartott lófajtánk egyedei rendre utasítják maguk mögé a mai kor és teljesítményigény szülte modern sportfajtáit. Napjainkban minden fajtában a tenyésztői kedv, jelentős visszaesését tapasztalhatjuk. A lipicai talán az egyetlen ahol növekszik a regisztrált törzskanca létszám és ezzel nő az évente megszületett csikók száma is. A fajta népszerűsége töretlen.

Idén az árverésen az Állami Ménesgazdaság huszonkilenc lovat vezetett fel, ebből tizenegy ló került értékesítésre melyekből nyolc külföldre került. A lipicai magán lótenyésztők tíz felvezetett lovából, egy lovat adtak el melyet szintén külföldi vevő vásárolt meg. A még nagyobb nemzetközi vásárlói érdeklődés felkeltése érdekében a kistapolcsányi és a szilvásváradi ménes jövőre két közös lóárverést tervez ezzel is erősítendő Európa lipicai lovat tenyésztő állami méneseinek az együttműködését.

Szerző: Tóth István
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.21.

Beszámoló Dózi állapotáról az RTL Reggeliben

Overdose szobafogságban

Beszámoló Dózi állapotáról az RTL Reggeliben. 

Overdose utoljára Budapesten futott versenyen, azóta azonban pataproblémái miatt sajnos még mindig kényszerpihenőjét tölti.

Mikóczy Zoltán, Overdose tulajdonosa ma reggel elmondta, Overdose jelenleg Angliában lábadozik. Jól érzi magát, bár jelenleg szobafogságra van ítélve, és a bezártság valószínűleg nincs ínyére. Napjait a bokszában tölti, ez az egyetlen módja annak, hogy kiküszöböljenek minden olyan koordinálatlan mozgást, amivel esetleg megterhelné patáját.

A jövő hét közepén kerül sor arra a vizsgálatra, ami után már többet tudnak majd Overdose állapotáról, és arról vajon mikor folytathatja a versenyzést.

Farkasházy Tivadar szerint jogtalanok azok a kritikus megnyilvánulások, melyek Mikóczy Zoltánt érték az elmúlt időben bizonyos döntései miatt. Teddy szerint Overdose-t a mai napig a világ legjobb sprintlovai között tarják számon, és több olyan ló volt már a lósport történetében, akik sokkal rosszabb helyzetből álltak fel, és jutottak fel újra a csúcsra.

Azoknak pedig, akik azt mondják, hogy Overdose-nak felépülése után nála sokkal fiatalabb lovakkal kell majd felvenni a versenyt, csak az ausztrál Take over Target példáját tudja felhozni, aki 10 évesen a világ legjobb lovai között van. És Overdose még csak most 4 éves….

Forrás: RTL Klub
2009.10.06
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.04.

Hiba bejelentés