Herélni vagy nem herélni?

Surányi Krisztina írása

Örök vita. Szinte az első kérdés, ha laikussal találkozom: Miért kell kiherélni? Tapasztalt lovasokban fel sem merül, de a kezdők és a közepesen kezdők nem értik.

Legjobb párosítás is hozhat azonban kellemetlen meglepetéseket. A csikó három éves korára kiderül, hogy jó-e a lábállása, mozgása, megfelel-e egyéb küllemi és egészségbeli kritériumoknak. Bizony, ha nekünk ő a világ legszebb kiscsikója, akkor sem biztos, hogy a fajta kiváló képviselője lesz és fedeztetési engedélyt kaphat.

A megszületett méncsikók igen kis százaléka esélyes arra, hogy fedezőmén legyen. Nyilván egy nagyszerű méncsikót, – ami apró hibája miatt nem kap tenyésztési engedélyt – nem kell azonnal kiherélni, mert talán későbbi kimagasló teljesítménye mégis érdemessé teszi rá. De kell, hogy legyen annyi szakértői önkritikája a tulajdonosnak, hogy ezt felismerje. Nem szabad megalkuvónak lenni. Egy mén legyen jobb minden kancánál, semmi esetre sem ronthat rajta.

Egy fedezőmén évente akár száz csikót is nemzhet, nagyon meg kell gondolni, hogy melyik ménnek engedhetjük ezt meg. Itt kezdődik a gond.

Ki kell-e herélni?

Már hallom is a sok-sok indokot, hogy miért lenne vétek ezt a csodalovat ivartalanítani. Hát vessük össze, hogy milyen egy nem fedező mén élete egy herélttel szemben. Hangsúlyozom NEM fedezőmén!

Egy ménben három éves korára már tombolnak a hormonok. Legtöbbjük új helyre kerül, hiszen elkezdődik a betanításuk. Eddig a – szerencsés esetben több méncsikóval szabadon nevelkedett – ifjoncot nem különösebben érdekelték a kancák, mert talán nem is voltak a közelben. Most azonban elkerülhetetlen a találkozás. Ne felejtsük el, egy lóról van szó, nem egy kamasz fiúról, akinek szép szóval el lehet mondani, hogy milyen az illendő viselkedés. Bizony hamar kiderül, hogy az egykor aranyos kiscsikónknak egyszerre sokkal fontosabb lett a kancák társasága, mint a gazdi babusgatása. Kevés az a csikó, amelyik ilyenkor megússza néhány határozott pofonnal, legtöbbjük már ekkor megismeri kemény bánásmódot. Pedig tudjuk: teljesen normális, hogy egy mén minden erejével küzd a szaporodásért, újra és újra próbálkozik. Ez a természetes.

A kezdeti viták többnyire letörik a szakértő kezekbe került vadócot, de előbb-utóbb eladják, vagy versenyezni kezd és kálváriája nap, mint nap kezdődik elölről. Szerencsétlen jószágnak fogalma sincs, hogy mi történik vele. Legtöbb, mivel nincs semmi tapasztalata e téren, nem tud különbséget tenni herélt és kanca között, mindent meg szeretne hágni, egy sárló kanca közelsége számukra már kész állatkínzás.

Hányszor hallottam a szerető gazdiktól, hogy „Majd rájön, hogy nem megy!” – és nézik, ahogy veri magát nyomorult, a karámban vagy a bokszban hónapokig, évekig – egyedül.

Hányszor hallottam szakértő kiképzőktől, hogy „Majd jól orrba vágom, aztán megtudja…!” Hát sajnos nem tudja meg. Úgy 15-18 éves korára a sok veszekedés hatására talán feladja.

Egy mént nem lehet együtt tartani a többi lóval, mert kárt tehet bennük, vagy magában. Mai napig bevett szokás, hogy a mének bokszát plafonig takarják, hogy ne lássa a többi lovat.

Nő vagyok, de kérdezem kedves férfiak, hogyan élnétek meg, ha egész életetekben meztelen lányok szaladgálnának karnyújtásnyira, de egyszer sem érhettek hozzájuk, mert orrba vágnak? Nem hiszem, hogy sokan szeretnének így élni. Persze mi emberek vagyunk, önuralom, stb. Ők viszont lovak, és nem értik meg.

A természetben ilyen nem fordul elő. A kancákkal nem „rendelkező” mének külön méneseket alkotnak, amiben nincs kanca. A legerősebb próbálkozhat elvenni más mének kancáit, a többi élete folyamán nem is találkozik velük, de így is csapatban van, nem egyedül.

Nem hiszem, hogy tovább kell magyarázni, hogy mennyivel egyszerűbb kiherélni. Azám, „de hát szegény, micsoda állatkínzás”! Hahó! Ébresztő! Nem a középkorban vagyunk!

Igaz, nem a legolcsóbb, állva herélést kell választani, mert az bizony nem a leghumánusabb, főleg a hosszas utókezelés miatt. Nekem sem ismeretlen, hogy ez mivel jár, épp ezért saját lovamat nem tenném ki ennek.

Viszont az altatásban végzett, „fedett” (kérdezz meg egy állatorvost, hogy ez mit jelent!) herélést, pár napon belül, minden duzzanat és vérzés nélkül kihever a ló, majd egész életében nyugodt és boldog lehet. Tény, hogy ez drágább, de az ára nem több egy-két havi bértartásnál.

A lovak nem emberek, ők nem csinálnak ebből hiúsági kérdést. A heréltek nem érzik magukat kevesebbnek társaiknál. Nem lesznek gyengébbek, nem lesznek gyávábbak, nem érzik megalázva magukat. Egyszerűen csak elmúlik a kényszer, hogy mindenáron szaporodni akarjanak. Hollandiában végzett felmérések bizonyítják, hogy a heréltek nagyobbra nőnek. Teljesítményre káros hatása nincs, sőt… Persze nem fognak úgy kinézni, mint egy mén, de talán nem is ez a legfontosabb.

Ui: Ne soroljátok fel a kivételeket! Tudom, hogy vannak rossz életű heréltek, és tudom, hogy vannak tündi-bündi csődörök, de a kérdés az, hogy mi megtettünk-e mindent annak érdekében, hogy jó élete legyen. Próbáld meg lóként beleképzelni magad a helyébe! Attól, hogy nem tud beszélni és nem ad hangot fájdalmának, szenvedésének, nem biztos, hogy nem így van. Még egyszer mondom: a  fedezőmén teljesen más téma…

2009. 09. 17. Surányi Krisztina, Terepráró Lovastanya
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.18.

Hozzászólások