Kezdőlap Blog Oldal 615

Overdose hamarosan ismét a pályán

Overdose hamarosan ismét a pályán

Egyre közelebb a felhozó verseny 

 

Mikóczy Zoltán 2010. április 2-án Hoppegartenbe utazott, hogy felköszöntse Overdose-t ötödik születésnapján. Az utazás előtt az idei szezon terveiről beszélgetve felcsillantotta egy budapesti felhozó verseny lehetőségét is.

Április 2-án lett öt éves Overdose. Ez csak a csapat számára, vagy Dózinak is egy különleges nap?

Neki ugyanolyan, mint a többi, ugyanazt a munkát végzi, mint a felkészülési szakasz bármely napján. A késő délutáni órákban fogok megérkezni hozzá Hoppegartenba, hogy valami kis aprósággal meglepjem.

December elején, amikor Alagon felvezettétek újságírók előtt, jóízűen elfogyasztotta munkalovasa, Budinszki Barbara születésnapi csokrát. Most is virággal készülsz?

Inkább répával és almával, de sikerült rátalálnom egy speciális, lovak számára készült takarmány-kekszre is. Remélem, ízleni fog neki a lósüti.

Arról tudsz már pontosabbat mondani, hogy melyik versenyt nézted ki neki?

Június 19-e, Royal Ascot. Továbbra is ez a prioritás, előtte viszont minimum egy felhozó verseny mindenképpen szükséges, talán május első felében.

Anglia? Franciaország?

Először az angol kiírásban kerestem megfelelő versenyt a számára, a józan ész viszont azt diktálja, és a nálam hozzáértőbbek is egyöntetűen azt tanácsolják, hogy inkább egy önbizalom növelő, könnyebb versenyt válasszunk. A helyszíne Franciaországban, Németországban, vagy itt valahol Közép-Európában lehet.

Az „itt valahol Közép-Európában”, az mennyire lehet egészen itt? Talán egy újabb budapesti futás? Elvégre most már tulajdonosi szempontból is színmagyar.

Ennek a lehetősége sem kizárt, ehhez azonban a ló formáján és egészségi állapotán túl igen fontos egy további feltétel: a ló az érzékeny patáira tekintettel csak olyan felületen futhat, ami elég puha. Ha a Kincsem Parkot ilyenné lehet varázsolni, akkor elképzelhető.

Ugyanúgy ezer méteres futamban gondolkodsz?

Erre is két lehetőség van, mert nemcsak verseny jöhet számításba, hanem a nyilvános tréning is. Ez esetben Overdose, egy vezetőló kíséretében teljesíti a távot, nagyjából 80%-os versenytempóban. Persze ilyen nyilvános zárógaloppra nagyon ritkán kerül sor, és jobb lenne számára, ha versenyt futna.

Ki dönti el, hogy melyiket választod?

Overdose! Ki más?

2010.04.02
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.02.27.
Fotó: Canva

Overdose nem indul Milánóban, idén még Róma jöhet számításba

Overdose nem indul Milánóban,
idén még Róma jöhet számításba

Overdose egyre jobb formákat mutatott, ám legutóbbi patkolását követően – amikor körmölték is – elhúzódó pataérzékenység jelentkezett, ami még nem múlt el teljesen, így nem utazhat a most vasárnapi milánói versenyre – tájékoztatta Mikóczy Zoltán a Overdose rajongóit. Idén még azon a római 1200 méteres versenyen indulhat, amit két éve tíz hosszal nyert.

Overdose legutóbbi patkolása előtt attól tetted függővé a milánói versenyen történő indulását, hogy milyen hosszúra nyúlik az azt követő pataérzékenysége, ami általában néhány nap szokott lenni.

Mikóczy Zoltán: Nagyon bizakodó voltam, hiszen a patkolást közvetlenül megelőző napon bíztató stílusban, jó formában végezte a gyors munkáját. Már-már versenyformát mutatott. Azért voltam kissé visszafogott, mert ezúttal az angol kovácsa, Stuart Packham nem csupán kicserélte a patkóit, hanem körmölni is kellett, ami után előfordulhat hosszabb pataérzékenység is.
Ez sajnos be is következett, a várt egy-két nap helyett immáron tizedik napja tart, a jobb első patája még mindig érzékeny egy kicsit. Ez azt is jelentette, hogy a tervezett három napos szüneten túl további hét napra le kellett állnunk a munkával. Így pedig nem lehet bevállalni a hétvégi milánói versenyt.

Az utolsó pillanatig vártunk, a versenyből hivatalosan még most sincs törölve, de kedden nyilvánvalóvá vált, hogy nem utazunk. Hozzá tartozik még, hogy Soumillon sem lovagolhatta volna, ugyanis vasárnap még az eltiltását tölti, amit túlzott ostorhasználat miatt róttak ki rá.

Leálltok, vagy továbbra is versenyre készítitek Overdoset? A szezon a végéhez közelít.

Mikóczy Zoltán: Dolgozunk vele folyamatosan, de jelenleg nincsen olyan verseny, amire kifejezetten készülnénk. Ha elmúlik az érzékenysége, és ismét versenyformába kerül, akkor természetesen versenyt fog kapni. Reálisan nézve az az 1200 méteres, november 14-i római Group 3-as verseny a legvalószínűbb (Premio Carlo e Francesco Aloisi), amit két éve tíz hosszal nyert.
Semmiképpen nem szeretnénk a csalódást jelentő Baden-Badeni versennyel befejezni a szezont, és azzal menni a téli pihenőre. Nagyon jó volna még egy önbizalomnövelő futás, de természetesen csakis akkor, ha a ló aktuális állapota minden szempontból lehetővé teszi ezt.

Milánó vagy Róma, mi a különbség a számotokra?

Mikóczy Zoltán: Egyrészt a táv, hiszen a milánói 1000 méter most ideálisabb lett volna Overdose számára, mint a római 1200. Továbbá Milánóban az olaszok legjobb sprintere, Black Mambazo is nevezve van, aki két éve Rómában második volt Overdose mögött. Így a kettejük közötti korábbi és jelenlegi különbséget összevetve pontosabb képet kaphattunk volna arról, hogyan állunk most.

Mikor lehet Rómáról biztosabbat tudni?

Mikóczy Zoltán: Csakis a következő patkolása után, amikor is körmölésre már nem kerül sor, csakis patkócserére.

Mindezek ellenére te mégis elutazol Milánóba…

Mikóczy Zoltán: Úgy terveztük, hogy Overdose mellett még egy lovat indítunk a versenynapon, így viszont csak azt a kétéves Alfkonát visszük, aki eddig mindhárom versenyét nagy stílusban nyerte. Legutóbb Pozsonyban, a BBAG, azaz a Baden-Badeni lóversenyárveréseket szervező cég díját. Én csak a futtatója vagyok, egy barátom tulajdonában áll. Ez már igazán komoly nemzetközi megmérettetés lesz számára. Az 1600 méteres Group 3-as kétéveseknek kiírt kancaverseny (Premio Dormello) talán túl erős lesz neki, de elsősorban azért neveztük, hogy Overdose ne utazzon egyedül. Hát most ő fog.

2010.10.14.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.02.28.
Fotó: Canva

Big Jake a világ jelenleg élő legnagyobb lova

Big Jake a világ jelenleg élő legnagyobb lova

A 9 éves belga herélt 210.19 cm magas és még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, hiszen termetével kiérdemelte a világ legnagyobb élő lova címét.  Big Jake ezzel a magassággal megelőzte Remingtont, a korábbi rekorder lovat, amelyik így 203.2 cm-es magasságával a dobogó második helyére szorult.

Ennek kapcsán Jerry Gilbert, az óriás ló társtulajdonosa elmodta, hogy Big Jake-nek nincs bérelt helye a Guinness Rekordok Könyvében. Akár az is előforulhat, hogy 2011-ben már nem Big Jake lesz a világ legnagyobb lova. Jerry Gilbert ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy remélhetőleg idén is megőrzi Big Jake a világ legnagyobb lova címét.

 Kíváncsian várjuk, hogy a 2011-es évben sikerül-e
megdönteni Big Jake rekordját!

Frissítve: 2023.01.26.
Fotó: Canva

 

Az áradások elől menekítik a lovakat Ausztráliában

Az áradások elől menekítik a lovakat Ausztráliában

Az RSPCA (a helyi állatvédelmi hivatal) munkatársai segédkeznek a lovak és más állatok mentésében az árvizek által sújtott ausztráliai Queenslandben. Csak a múlt hét folyamán 20 lovat mentettek meg oly módon, hogy csónakjuk után kötve biztonságos helyre úsztatták őket.

Az áradás 22 települést és 200.000 embert érint. Az RSPCA munkatársai valamennyi állattartót arra kérték, hogy menekítsék magasabban fekvő területekre jószágaikat.

2010.01.04,
Forrás: www.horsetalk.co.nz
Kép: Canva
Frissítve: 2024.03.13.

Overdose lovasa hatmillió dolláros díjtól esett el

Kik lovagolhatják idén Overdose-t?

 

Még javában tart a tél, Overdose felkészítése még el sem kezdődött igazán, tervezett versenynaptára is csak márciusban fog összeállni, azonban a PannoniaOverdose.hu a télen is követte Dózi lovasainak versenyeit.
Mikóczy Zoltán pedig elmondta, ha egy patkolást követően megint nem vált volna néhány napra érzékennyé lova patája, akkor az októberi milánói versenyén a világ legjobb zsokéja, Frankie Dettori ült volna rajta. Akire lehet, hogy idén is számíthat…

Christophe Soumillon az európai téli szünetben Japánban versenyzett. November 28-án Tokióban futották a világ egyik legnagyobb versenyét, a hatmillió dollár összdíjazású, Group 1-es, 2400 méteres Japan Cup-ot, amelyben Christophe a hazaiak nagy kedvencét, Buena Vistát lovagolta. A rajtot követően a 18 lovas mezőny hátsó harmadában galoppozott, hogy aztán a célegyenesben lefiniseljen mindenkit. Óriási ünneplést csapott, még ostorát is kidobta a nézőknek, ám húsz percre rá a versenyintézőség a második helyre sorolta vissza őket, mondván, nem tartották az egyenes vonalat a célegyenesben, hanem kicsit befelé húztak. A verseny videóját elnézve döntse el mindenki maga, mennyire volt jogos a büntetés, de Soumillont ráadásként a következő négy versenynapra is eltiltották, így csak december közepén versenyezhetett újra.

Karácsony másnapján megint Buena Vistával indult harcba a 2500 méteres szintén Group 1-es Arima Kinen győzelméért, ami egy sajátos japán all star verseny, az indulók nagyobbik részét a közönség „szavazza be” a versenyre, a többi helyet a legtöbb pénzdíjat nyert lovakkal töltik fel. Itt viszont már nem a versenyintézőség miatt lettek másodikak. Talán némi gyógyírt jelenthet számára, hogy ennek ellenére Buena Vistát választották Japánban a 2010-es év lovának.

Azóta viszont elkezdődtek a Dubai versenyek is, ahol első versenynapján öt lovaglásából egy győzelmet és négy helyezést szerzett, a következőn pedig szintén nyert, és további három dobogót hozott. Mondhatni kiváló formában van…

Ahogyan az utóbbi időben az a Gary Hind is remekel, akivel Overdose megnyerte tavalyi pozsonyi és budapesti visszatérő versenyeit. Ő a téli szezont Bahreinben tölti a királyi család istállójának első számú lovasaként, és olyan meggyőzően vezeti az ottani sampionátust (azaz a zsokék versenyét), hogy már most nagy valószínűséggel borítékolható szezon végi győzelme. Ami már a harmadik volna, hiszen korábban is sokszor lovagolt az arab világban, kétszeres bahreini és egyszeres katari sampion.

Hogy Overdose menedzsmentjének még nehezebb dolga legyen, ismét képbe kerülhet az az osztrák Andreas Suborics, akivel Overdose 2008-ban a legnagyobb sikereit aratta: együtt nyerték a Goldene Peitschét, a hamburgi és római futamokat, és Overdose vele ért elsőként célba az érvénytelenített párizsi Group 1-es Prix de l’Abbaye-ban is. Sok szakmabéli szerint vele alkották eddig a legjobb párost. Suborics azonban tavaly augusztusban bejelentette kényszerű visszavonulását, mivel márciusban fejbe rúgta egy ló munka közben, és orvosai eltanácsolták a lovaglástól. Ám az előzetes várakozások ellenére teljesen felépült, és decemberben bejelentette, hogy újra nyeregbe száll.

Az elmúlt években ők hárman lovagolták Overdose-t, most komoly dilemma, hogy melyikük lehet a legjobb választás. A PannoniaOverdose.hu Mikóczy Zoltánt kérdezte.

Soumillon, a remek formában lévő világsztár, de Overdose vele veszítette el veretlenségét. Hind, a közép-európai sztár, aki kétszer is győzött tavaly Overdose-zal, de már rég lovagolt Nyugat-Európa legnagyobb versenyeiben. És Suborics, a háromszoros német sampion, akivel Overdose – mondhatni – tökéletes párost alkotott, ám ki tudja, utolérheti-e visszavonulása előtti formáját…

Melyiküket látnád legszívesebben Overdose nyergében 2011-ben? Egyáltalán elérhető-e számotokra bármelyikük?

Mikóczy Zoltán: Nagyon remélem, hogy továbbra is mindhárman elérhetők számunkra. Részünkről töretlen a bizalom, és semmiről nincs tudomásom, ami miatt ne ülnének Overdose hátára. Jelen pillanatban azonban magam sem tudom megmondani, melyikük volna a legjobb választás. Annál is inkább, mivel Overdose 2011-es programja még nem állt össze – nem is fog március elejéig – és az, hogy aktuálisan kit kérünk fel rá, minden esetben függ az adott versenytől is.
Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elutasíthatnánk azt a lehetőséget, hogy ilyen világklasszis zsokék bármelyike is Overdose-t lovagolja.

Soumillon és Hind jelenleg meglehetősen távol, az arab országokban versenyeznek…

Mikóczy Zoltán: Garyvel a bahreini kiutazása előtt beszéltem utoljára, még karácsony előtt. A tér- és az időbeli távolság okán sem aktuális, hogy jelen pillanatban Overdose idei szezonjáról egyeztessünk.

Suboricssal számolsz? Mármint, ha jelét adja annak, hogy ismét korábbi formájában képes versenyezni? Sokak szerint vele ment Overdose a legjobban, ők voltak a legjobban összehangolva…

Mikóczy Zoltán: Igazából Overdose versenyein soha nem kellett a zsokéinak hozzáadni azt az extraklasszist, ami elvárható tőlük, és amivel kétségkívül rendelkeznek is. Erre akkor lenne szükség, ha fej-fej mellett kellene küzdenie valakivel. Sokhosszas győzelmei alkalmával mindig is a ló formája volt a meghatározó, az döntötte el versenyei kimenetelét.
Amikor kikapott, hiába ült volna rajta a világ legjobb zsokéja, ha az nem éppen Soumillon. Overdose nem volt formában, nem akart versenyezni, azért futott úgy, ahogy futott. Amikor sok hosszal nyert, akkor pedig olyan kondícióban volt, hogy azokat a versenyeit megoldotta volna sok más lovassal is.
Bár, itt feltétlenül ki kell hangsúlyoznom Gary Hind profi hozzáállását, aki Overdose tavalyi visszatérő versenyein, annyira kímélte a lovat, hogy csak annyit kért tőle, amennyi éppen elég volt a versenyek megnyeréséhez. Bár ugyanerre képes lett volna bármelyik közülük.

Azért a zsoké extraklasszisa nem nélkülözhető, hiszen bármikor alakulhat úgy egy verseny, hogy ez komoly helyezésekről döntsön…

Mikóczy Zoltán: Ha nem jött volna közbe a patkolást követő elhúzódó pataérzékenysége, akkor az októberi milánói versenyében egy negyedik, egy olyan zsoké vitte volna, aki szinte minden futtató álma. Persze az ember nem ugrálhat az egyik világklasszis zsokéról a másikra, de azon a versenynapon Soumillon éppen az eltiltását töltötte, Gary Hind, ha jól emlékszem egy kisebb betegséggel küzdött, és Suborics éppen nem volt nyeregben. Így nagyon örültem, és két kézzel kaptunk a lehetőségen, hogy Frankie Dettori elvállalta Overdose versenyét.

Dettori a világ jelenleg leghíresebb és legnagyobb pénztárcájú futtatója, Maktoum sejk Godolphin istállójának első számú lovasa. Háromszor nyerte a legnagyobb európai futamnak számító Arc de Triomphe-ot, szintén háromszor a Prix de l’Abbaye-t. A Breeders’ Cup futamain kilencszer, a Dubai World Cup-on háromszor, az Ascot Gold Cup-on négyszer, az angol St. Legerben ötször győzött. Napestig sorolhatnánk a győzelmeit, fantasztikus lovas, nem véletlen, hogy sokan őt tartják a jelenkor legnagyobb zsokéjának. Ugyan ebben a sportban nem lehet végletes kijelentéseket tenni, de ha van egyáltalán zsoké, akit Soumillon elé lehet helyezni, kétségtelen, hogy a legtöbben Dettorit említenék…

Ezért is különösen fájó, hogy Overdose nem volt kész rá, hogy fusson Milánóban.
Kevesen tudják róla, hogy ugyan Európában nem ez a legerősebb lóversenynemzet, de Dettori olasz, és olaszként ért el ekkora sikereket. Abban, hogy vállalta volna Overdose-t, szerepet játszott az is, hogy Olaszországban volt a verseny?

Mikóczy Zoltán: Ráadásul Dettori Milánóban született, és a papája is zsoké volt. Sokszor elmondta, mekkora értéket jelent számára a hazájában bizonyítani, így minden bizonnyal ez is szerepet játszott benne.

Ezek szerint Dettorival is számolsz?

Mikóczy Zoltán: Ne menjünk ennyire előre, hiszen először a tervezett versenyeknek kell összeállniuk, az pedig nagyban függ Overdose felkészülésétől. Arról pedig, hogy melyik versenyére ki lehet a legjobb zsoké, majd csak ezt követően lehet elkezdeni gondolkodni. Egy biztos, rajtunk nem fog múlni.

 

2010.01.31.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.03.06.
Fotók: Canva

Bejöhetnek!

Bejöhetnek!

Szabályok a terápiás kutyákkal kapcsolatban. Amikor a vakvezető kutyák kerülnek az állatvédők szeme elé, megáll a tudomány!

Ezeknek a csodálatos állatoknak a megannyi napi feladata, rendeltetése, „funkciója” általában veszélyes terület a széles társadalmi bázison építkező állatvédelmi szervezetek számára, mert a fehér bot meghosszabbításaként is emlegetett jószágok sok kereskedőből, üzlettulajdonosból – akiknek be kellene engedniük a közlekedni csak így tudó embertársainkat az üzletbe – fanyalgást váltanak ki.

Különösen így volt ez 2008 nyara óta, amikor is hatályon kívül helyezésre került egy olyan jogszabály, amely egyértelműen engedélyezte az egész ország területén a vakvezető kutyák belépését a kereskedelmi egységekbe.

Több mint egy évig sodorta látássérült embertársainkat méltatlan helyzetek kényszerű átélésébe ez a joghézag.

Végül is tavaly év végén megszületett a „megoldás” és 2009. december 11-én hatályba is lépett. 

A terápiás kutyákkal kapcsolatos szabályok rögzítése külön is figyelemreméltó eredménynek számít! A rendelet szerint terápiás kutyával tartózkodni és terápiás kutyát használni a lakosság elől elzárt területek kivételével közművelődési, oktatási, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézményben lehet.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga a következő években fokozottan figyel majd a betartásukra a szolgáltatásokat nyújtó intézményeknél, a bevásárlóközpontokban, az éttermekben, a tömegközlekedésben és az önkormányzatoknál. Nem feketelistával, hanem érdemlistával! Közzé fogjuk tenni honlapunkon azokat, akik jó példákkal járnak az élen, betartják a jogszabályokat, és beengedik helyiségeikbe a segítő kutyákat a fogyatékkal élő gazdáikkal együtt. Matricát is kapnak majd tőlünk ezzel a felirattal: „Bejöhetnek!”.

Minden törvény annyit ér, amennyit be is tartunk tartatunk belőle!

Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.03.

BeszámoLÓ OTP Lovas Világkupa 2009.

Fényképes BeszámoLÓ: OTP Lovas Világkupa 2009.

Ahogyan egy SE-TSK Lovaskultúra oktató III. évfolyamos hallgató látta.

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre december 4-e és 6-a között a Papp László Sportarénában Budapesten az OTP Bank Lovas Világkupa. A rendezvény ebben az évben is színes programmal látta el a közönséget, különös tekintettel a gyermekekre is, hiszen a nyitónapon kapott helyet az I. Nemzeti Gyerek Lovasnap. Ennek alkalmából pénteken a gyermekeké volt a főszerep, pónigalopp, gyermek díjugrató és különböző játékos feladatok során mérhették össze a legkisebbek is tudásukat.

A második napon, december 5-én a díjugratás számain volt a hangsúly, három különböző magasságon (1,35m, 1,40m, 1,50m) mérettek meg lovak és lovasok. A CSI-W (1,50m) versenyszámban svájci győzelem született, Werner Muff lett az első Quax 22 nevű lovával. A legjobb magyar résztvető Jenei Sándor volt Loredo 51 nevű lovával a negyedik helyen végeztek.

Még ugyanezen az estén sor került az Unicum Kupa Fogathajtó CAI-W bemelegítő versenyszámára, amely a másnapi döntő minősítő sorrendjét alakította ki.  A továbbjutás első helyezettje december 6-án a döntőben is bravúros győzelmet aratott. Exell Boyd Ausztráliát képviselte a versenyszámban, de mindenképpen említést érdemel, hogy négyes fogatának kiváló lovait a Veresegyházi Vincze istálló biztosítja számára. A döntőben Dobrovitz József a harmadik helyen végzett, egy sajnálatos hiba miatt.

A nap talán legizgalmasabb eseménye a szimultán magasugró verseny volt, mely atléták valamint lovak és lovasok között zajlott. Reichard Ronald új egyéni csúcsa: 2,05m. A tavalyi eredménnyel ellentétben idén az atléták diadalmaskodtak, 2,05cm-es magassággal, míg a lovasok 190cm-en teljesítettek hibátlanul.

Az esti díjugrató nagydíj előtt és a 3 nap során folyamatosan show-elemekkel is szórakoztatták a közönséget. Kassai Lajos lovasíjászbemutatója, Ács Róbert díjlovas kűrje, vagy a dátumra való tekintettel megrendezett Mikulás műsor méltó részei voltak a programnak. Három alkalommal lépett az arénába Jean-Francois Pignon aki szabadidomított lovainak bemutatójával ejtette ámulatba a közönséget.

A rendezvény utolsó eseményeként került megrendezésre a T-Systems Díjugrató Nagydíja, amely vegyes eredményeket hozott. Négy lovas is feladni kényszerült a versenyt, mivel a lovak már fáradtak voltak a Világkupa harmadik napjának estéjén. Ennek ellenére az első négy helyezett között két magyar lovas is volt. A pálya is nehéznek bizonyult, a 36 indulóból csupán 8 hibátlan lovaglás született. Végül a győzelem Joerne Sprehet illette Giardina nevű lovával. Horváth Balázs a második, Hugyecz Mariann pedig a negyedik helyen végzett.

Szerző: Szabó Zsófia, SE-TSK Lovaskultúra oktató III. évfolyam
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.17.

Elismerést kapott a 2009-es Kecskeméti Fogathajtó VB szervezése

Elismerést kapott a 2009-es Kecskeméti Fogathajtó VB szervezése

Ifj. Kovács Zoltánt szólították szerdán délután Kiskunmajsán a Magyar Turizmus Zrt. által tartott regionális évadzáró értekezleten annak az elismerő díjnak az átvételére, ami a 2009-es kecskeméti fogatható világbajnokság szervezéséért járt.

A díjat Dr. Róna Iván a vállalat vezérigazgatója adta át. – Rendkívüli jelentőségű ez a díj, hiszen Magyarország arculatát alapvetően meghatározó lovassport szervezőinek a munkáját ismerték el.

Ifj. Kovács Zoltánnal a kecskeméti vb operatív igazgatójával beszélgettünk:

A szervezők munkáját ismerte el a MT Zrt, mit lehet tudni a szervezésről?

A 2009-es fogathajtó világbajnokság szervezését a Lovas-Show Kft. nyerte el, amely immár az ügyvezetésem alatt, több éve az ország legjelentősebb lovassporteseményeit szervezi. A világbajnokság mellett meg kell említeni a Budapesti Lovas-világkupa szervezői munkáját, illetve jelentős a szakmai szerepünk a Nemzeti Vágta szervezésében, Monti Roberts-en, illetve a Hungexpo-ban szervezett Equifest rendezvényen.

Mit kell érteni a szakmaiságon?

Az ország legkomolyabb lovas szakemberei állnak e mögött a cég mögött. A programszervezést például Dallos Gyula bronzérmes Európa bajnok díjlovaglónk és a felesége Dallos Beáta, illetve Zilahy István Hortobágy Ménes igazgatója koordinálja, aki egy csodálatos nóniusz bemutatót produkált az ez évi rendezvényen.

A Lázár testvéreket is mindenki ismeri, akik a nevüket adják, és személyesen részt vesznek a szervezői tevékenységben, mind a lovas szakmai kapcsolataikat, mind üzleti kapcsolataikat kihasználva a rendezvények sikere érdekében. Mondok József, Izsák polgármestere, a Lovas Szövetség elnökségi tagja kiterjedt kapcsolataival szintén jelentősen hozzájárul a lovas események pénzügyi egyensúlyának fenntartásához. Főként nekik köszönhető, hogy jelentős támogatói kör állt mind a Budapesti Lovas-világkupa, mind a kecskeméti fogatható világbajnokság mögé. Nagyon meghatározónak tartom, hogy magyar prémiummárkákat sikerült megszereznünk, a magyar lovaglás mögé, mint a Pick a Herendi, az Unicum…

Mi okozza a szervezői munkában a legnagyobb nehézséget?

A legkegyetlenebb kérdés, amit fel szoktak tenni, hogy miért van szüksége Magyarországnak arra, hogy a lovassport tovább éljen. Megkérdezik, hogy egy ilyen drága sporthoz miért kell közpénzeket is felhasználni.

Ezekből a kérdésekből látszik, hogy nagyon sok a tennivalónk, mert ha a lovassportot és a lovas turizmust nézzük, akkor láthatjuk, hogy hazánknak nagyon jelentős eredményei voltak és vannak. Nem beszélve arról, hogy önálló idegenforgalmi arculatot biztosít az ország számára, ezzel különbözünk másoktól.

 Az EU-ban az egyik legnagyobb kérdése mindenkinek, hogy mitől lesz különb, mint a többi tag, miben leszünk mások annyira, hogy teszem azt egy németnek megérje idejönni hozzánk. Ha azonos szolgáltatásokat kap, mint otthon, nem fog eljönni. Akkor fognak idejönni a turisták, ha különleges lovas-tanyákat, különleges lovasbemutatókat láthatnak, ha belekóstolhatnak a különleges magyar gasztronómiába, megkóstolhatják a tüzes borainkat, amit magyarruhás pincérek szolgálnak fel, megismerhetik a gyógyító fürdőinket…. Ezt Ausztriában csodálatosan kialakították, ami egy követendő példa lehet számunkra.

Hány éve tölt be vezető szerepet a hazai lovassport szervezésében?

Hát, ha azt vesszük, hogy én már 1996-ban szervezője voltam az első lovas világtalálkozónak Kecskeméten, hiszen akkor hívott haza édesapám a Bugac Tours-ba, akkor mára 13 éve.

Ön szerint hány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a régi fényét visszakapja a hazai lovassport és lovas turizmus?

Ezt nagyon nehéz megjósolni, mert nagyon jelentős a lemaradásunk. Németországban a Hannover környéki vagy a Holland lovas-centrumok jelentősen előttünk vannak. Hollandiában például, ami fele akkora területű, mint Magyarország 5 millió szarvasmarha van és 1,5 millió ló. Magyarországon ma mintegy 75 ezer regisztrált lóról tudunk.

Tehát nekünk újra kell építenünk az egészet, ami a lovassporton keresztül lehetséges, mert minden lovas esemény kapcsán, – főként, ha az egy világbajnokság – meglendül a lótartási kedv.

Tapasztal-e politikai támogatást a lovassport támogatása mögött?

Kecskemét városa részéről mindenképpen érezhető a támogatás, sajnos országosan erről nem tudok beszámolni. Ebben a nehéz időben nem érzem, hogy bárki úgy gondolná, hogy a lovassport és egyáltalán a lótartás lenne a hazai gazdasági fejlesztés egyik kitörési pontja, pedig hosszú távon be kell látnunk, hogy tengerpartunk mostanában nem lesz és a világ ma még lovas nemzetként tart számon bennünket.

Ön egy fiatalember, mégis az újkori lovas turizmus szervezésének a kellős közepében van másfél évtizede, miként?

Én beleszülettem a turizmusba, hiszen gyerekként a kecskeméti városházán terítettem a kecskeméti barackpálinkát a külföldi turistáknak, miután édesapám volt a Bács-Kiskun megyei idegenforgalmi hivatalnak a vezetője. A rendszerváltás után, pedig ő Bugacpusztára vette be magát, ahol majd két évtizedes munkával mára sikerült a tulajdonviszonyokat rendezni. Így a gyerekkoromtól szerzett turistákkal és a rendezvényszervezés területén szerzett tapasztalataimat fel tudom használni a különböző lovas világversenyek szervezése kapcsán.

Mára megkopott Bugac imázsa. Azt mondja, hogy rendeződtek a tulajdonviszonyok, akkor mivel áll elő az ország egyik legjelentősebb lovas-turisztikai központja?

Hiszem, hogy Bugacpuszta újkori reneszánsza előtt áll, ugyanis egy 400 férőhelyes étterem bővítés fejeződik be 2010-ben, és a családi összefogás jó szerkezete kapcsán, mindannyiunk olyan szakmai kompetenciát tud hozzátenni, ami szerintem a fejlődés garanciája.

Érdekes beszélgetni Bugacpuszta tulajdonosának az egyik fiával, aki az ország legjelentősebb lovasversenyeinek az operatív szervezője. A vér nem vált vízzé, de Bugac az szinte igen. Kérem pár szóban, elevenítse fel Bugacpuszta történetét!

Annak idején a vasfüggöny mögé utazni különlegesnek számított, ráadásul az államilag támogatott árak miatt egy nyugati turistának rendkívül olcsó volt Magyarországra jönni, ráadásul a 80’-as évektől a hazai szolgáltatások minősége is jelentős fejlődésen ment át.

A bugaci lótartásnak évszázados tradíciója van, de a szocializmusban Bugacot az akkori IBUSZ fedezte fel újra. A turizmus szervezése tudatos dolog,  így döntés született, hogy Hortobágyi mintára létre kell hozni egy lovas központot Bács-Kiskunban. Erre helyet kerestek, így először a városföldi gazdaságra számítottak, ahol a traktorosítás miatt nem akartak újra lótenyésztéssel foglalkozni, és a következő a bugaci gazdaság volt.

A bugaci csárda megvolt, ahol a gulyás előtte sem volt ismeretlen, így a kiskunfélegyházi Lenin Tsz gondozásában elindulhatott a bugaci fejlesztés. A turizmus mozgatója már akkor is az idegenforgalmi vonzerő, a motiváció volt, amely egy térségbe vonzza a turistákat. A motiváció lehet természeti, mondjuk egy tengerpart, hegy, lehet épített örökség, például egy várkastély, vagy lehet akár a gasztronómia, és még lehet pár dolog.

Bugacon a vonzerő a puszta és a ló, ezért létrehozták az „Arany ménest”, a „Puszta ötöst”, odahívták Abonyi László lótenyésztő szakembert és unokaöccsét Abonyi Imre fogathajtót, aki nemzetközi rangra emelte a magyar fogatsportot. Tulajdonképpen az ő és Fülöp herceg barátsága emelte a világ számára érdekessé Bugacot. Ugyanis akkor egy kommunista ország sportembere és a kapitalizmus fellegvárának tartott Anglia királynőjének a férje közötti sportbarátság megjelenése a sajtóban elegendő volt a turizmus fellendüléséhez Bugacon. Később Erzsébet királynő is e miatt látogatott el ide.

Mit lát mi történt és történik az utóbbi években, hogy újra fejlődjünk?

A rendszerváltás után érthetően a turizmusunknak is új motivációkat kellett, vagy kellene megfogalmazni, hogy újra érdekessé váljunk. A térségben maradva meg lehet állapítani, hogy Kecskemét turisztikai vonzereje nem túl gazdag, vagyis utaztatói nyelvre lefordítva átlagosan jó, ha egyórás programot tud biztosítani egy szervező az egyedülálló szecessziós történelmi főtér bemutatásával.

Ezért a térség lehetőségei alapján konferenciákkal és nemzetközi sporteseményekkel lehet fellendíteni az érdeklődést, ugyanis a térség turisztikai motivációját Kecskemét földrajzi lehetőségei magában hordozzák. Egyszerűen azért, mert egyenlő távolságra vagyunk az ország minden pontjától és jó az infrastruktúránk. A város és a megye vezetői nagy horderejű turisztikai tervekkel rendelkeznek, gondolok itt a lovas klaszterre, ill. „Kecskemét Magyarország lovas fővárosa” címre. Reméljük ezek a tervek hamarosan megvalósulnak.

Forrás: Oltyán József,
2009.12.11.
hirosindex.hu
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.12.

Overdose Alagon marad

Overdose Alagon marad

 

Overdose a közeljövőben biztosan nem tart idomárjával Németországba.

Bár egy bulvárportál – mely két héten belül harmadjára állított valótlanságot Dózival kapcsolatban – ezen a héten arról tájékoztatta olvasóit, hogy a ló idomárjával, Ribárszki Sándorral Németországba kerül, a hírt Dózi hivatalos honlapja cáfolta.

Dózit biztonságának és nyugalmának megőrzése végett továbbra is folyamatosan őrzik.

 

2009.11.26.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.06.
Fotó: Canva

Újra itthon

Overdose kitűnő kondícióban érkezett haza

 

Miután a sajtóban az elmúlt 48 órában több megalapozatlan állítás látott napvilágot, többek között az, hogy nincs pénz Overdose gyógykezelésére, Dózi hivatalos weboldala vasárnap készült felvételekkel igazolja, hogy a telivér kiváló kondícióban érkezett haza, s csupán pihenésre és nyugalomra van szüksége, hogy a patája mielőbb rendbe jöjjön.

Vagyis nem beteg, nincs szüksége orvosi kezelésre, csupán szigorú orvosi kontrollra, a gondozásával megbízott személyek pedig képesek megadni mindazt az anyagi és egyéb segítséget, amelyre most szüksége van.

Overdose ezúton köszöni meg azt a sok aggódást és feléje áradó szeretetet, amelyet mindenhonnan kap és reméli, jó futásaival mielőbb meg tudja ezt hálálni.

 

2009.11.09.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.19.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés