Kezdőlap Blog Oldal 605

Overdose Hoppegartenben fut

Overdose Hoppegartenben fut

 

Overdose menedzsmentje úgy döntött, az immáron ötéves telivér egy 1000 méteres futamban kezdje az idei évet, ezért benevezték egy ilyen távra kiírt, május 9-i hoppegarteni versenyre. Overdose-t a Berlin melletti pályán a menedzsment nagy örömére az a Christophe Soumillon lovagolja, akivel tavaly emlékezetes győzelmet aratott a Kincsem Parkban.

A verseny összdíjazása 8000 euró, ami nem túl magas, viszont a menedzsment szeme előtt most kizárólag az lebegett, hogy Overdose számára előnyös távon, megfelelő talajú, kanyar nélküli pályán kezdhessen, s nem azonnal a legjobbak közé dobva, hiszen már több mint egy éve nem futott.

No meg az is, hogy olyan időpontot találjanak, amikor a kiváló belga zsoké ráér, hiszen szinte minden időpontja foglalt, a hétvégén például Hongkongban lovagolt szép sikerrel.

Így viszont semmi teher se nyomja őket, ha úgy ítélik meg, hogy felkészítése nem éri el addig a kívánt szintet, akár a verseny reggelén is visszavonhatják a nevezését, amit természetesen nélküle is megrendeznek.

Mikóczy Zoltán azt is elmondta, hogy két másik élvonalbeli, magyar tréningben lévő sprinter is indul a versenyen – egyikük Overdose istállótársa –, mert az ő szereplésükön keresztül tudják a legjobban lemérni Overdose jelenlegi formáját. A további ellenfelek csak később válnak ismertté, mert a versenyre a nevezés csupán kedd délben zárul.

 

2010.04.26.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.06.
Fotó: Canva

Dózit megáldották Hoppegartenben

Dózit megáldották Hoppegartenben

 

Mikóczy Zoltán egy háromnapos hoppegarteni ünneplés végeztével nyilatkozott. Születésnap, négyezer csokitojás, felvezetés tízezer látogató előtt, Brandenburg miniszterelnöke és a Tony Blairt két és fél éve a katolikus vallásra áttérítő ferences rendi szerzetes, a húsvéti misét Overdose miatt elbliccelő Michael atya.

Overdose-t legutóbb tavalyelőtt vezettétek fel a Kincsem Parkban úgy, hogy ugyan ezrekkel találkozott, de versenyt nem futott. Húsvét vasárnap a hoppegarteni pálya közönsége is találkozhatott vele a szezon első versenynapján.

Lényegesen többen voltak a pályán, mint amit a szervezők vártak, ők ezt egyértelműen Overdose-nak tulajdonították. Legalább 10-12 ezer ember jött ki aznap.

Hogy fogadta Overdose ennyi ember jelenlétét? Az elmúlt időszakban kényesen vigyáztatok rá, hogy mindig kevesen legyenek körülötte, korábban pedig hónapokig szinte egy istállóba elzárva élt.

Tartottam tőle, hogy nagyon felhúzza magát, mintha versenyre készülne, de óriási meglepetésemre szinte élvezte a helyzetet, ahogy körözött, egyre inkább mutogatta magát. Kiteljesedett, érett lóként viselkedett, nem került a nála szokásos verseny előtti ideges állapotba. Látszott rajta, hogy kedvére volt a sok ember és a felfokozott hangulat.

Később azért, ha itt lesz az ideje, tudni fogja, hogy már nem csak magát kell mutogatnia?

Mivel nem volt rajta se nyereg, se zsoké, érezte, hogy ez most valami más, ez még nem az a pillanat.

Akkor ez volt a születésnapi buli?

Pénteken délután érkeztem Hoppegartenbe, akkor én köszöntöttem egy kis meglepetéssel, másnap a versenyszervezők leptek meg engem egy rövid születésnapi partival, természetesen Overdose nélkül, mert ő ez alatt is a felkészülési munkáját végezte.
Itt találkoztam Michael atyával, aki ferences rendi szerzetes, és Anglia talán legismertebb Overdose-rajongója. Kifejezetten Overdose miatt látogatott Hoppegartenbe. Ő volt, aki áttérítette Tony Blairt, amikor miniszterelnöki pályafutása végeztével áttért a protestánsról a római katolikus vallásra. Még a húsvét vasárnapi misét is kihagyta, hogy láthassa Overdose-t a délelőtti tréning közben, amit természetesen nem lehetett elhalasztani a felvezetés miatt.

Bár megértjük, de azért reméljük, nem lesz baja belőle…

Még a versenynap előtt, talán ezt bepótolandó, szűk körben, a pálya szélén celebrált nekünk. A felvezetés előtt még ráengedték a jelen lévő gyerekeket a pályára, ahol négyezer elrejtett csokitojás várta őket.

Mindet megtalálták?

Remélem igen, jobban zengett a lelátó, mintha versenyt futottak volna. Mire pedig Overdose-t felvezették a jártatóban, annak a környéke is megtelt teljesen. Jelen volt Matthias Platzeck, Brandenburg tartomány miniszterelnöke és a magyar nagykövet is, sőt, az egyik berlini hetilap buszokkal hozta olvasóit a felvezetésre. Michael atya Overdose-t és a jártatóban jelenlévőket is megáldotta, a futamok csak ezután kezdődtek.

 

2010.04.07.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.19.
Fotók: Canva

Beszámoló a 40. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasversenyről

Beszámoló a 40. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasversenyről

– Régi és új lovas bajnokok közös ünnepe Kiskunhalason –

Óriási nézettséggel, kiváló eredményekkel és a lovas tradíciók ápolásának gondosságával jellemezhető a május első hétvégéjén megrendezett 40. CSI Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny.  A május 1-jei hivatalos megnyitó, a bábolnai harsonások felhívó jele után a Halas Lovas Magyar Bajnokai Fal avatásával indult.

Tóth Balázs alapító célja, hogy a három márványtáblán elhelyezett lovasok neveivel örök emléket állítson azoknak a halasi lovasoknak, akik a lovassportok bármely szakágában, bármely korosztályában egyéni vagy csapat magyar bajnoki címet értek el 1950 és 2010 között. 131 név és 65 évszám jelzi azt a gazdag sportmúltat, amit a kiskunhalasi lovassport képvisel.

A Magyar Lovas Szövetség a halasi lovas ünnepen köszöntötte az 50 évvel ezelőtti bajnokokat és a jelentős nemzetközi eredményeket elért lovasokat. Dr. Sótonyi Péter MLSZ alelnök elismerésben részesítette az 1960-as magyar bajnokokat, így Frank Elemért, Bábel Józsefet, Varró Józsefet. Ugyancsak elismerésben részesült az 1960-as Velencei Ifi Eb 7. helyezett magyar csapat: Ákos Ajtony, Frank Elemér, Halász Judit és Varró József. Suti István az 1960-as Római Nyári Olimpiai Játékokon történt részvétele és a II. VH utáni időszakot tekintve ott elért legjobb magyar díjugrató olimpiai egyéni helyezés birtokosa is jutalomban részesült (10. Széplánnyal).

A honvédelmi miniszter a katonai lovas hagyományok ápolásáért jutalmazta Hirling Józsefet, Dózsa Károlyt és Fráter Sándor egykori határőr vezetőket. Dr. Várnai László polgármester a versenyszervezőknek, lovasoknak adott át jutalomtárgyat, így Tánczos Sándornak, Bánfi Vilmosnak, Krizsán Jánosnak, Horváth Józsefnek, Szegedi Gábornak, Tuska Pálnak és Sós Attilának, valamint posztumusz Dr. Vincze Jenőnek. Az elismerésben részesülteket a Sóskúti manók vezették le kéz a kézben a lovas aréna gyepszőnyegéről, majd parádés lovastorna bemutatót tartottak a jó 2000 nézőnek. Ezt az alkalmat ragadta meg Szegedi Gábor, hogy a pusztafogat hajtástól visszavonulva fiának, ifj. Szegedi Gábornak adja át a gyeplőt. A közönség felállva tapsolta a puszta ötös hátsó két lován beügető édesapát, majd a gyeplőt átvevő fiát.

Természetesen a főszerep a versenyre benevezett díjugratóké volt. 106 lovas 175 lóval érkezett Kiskunhalasra. A sok jó teljesítmény közül kiemelkedett Técsi Attila Enrique-vel, aki három számban, a fiatal lovak versenyében mindhárom nap győzni tudott. Szász Attila a gyorslábú Up Date-tel duplázott, mert a szombati és a vasárnapi kis kört óriási fölénnyel, látványos, kockáztató lovaglással nyerték. Öt ló és négy lovas indult a kimagasló ugró képességeket kívánó puissance számban.

A 160 cm-es magasságon induló versenyen Szász Attila az első körben kiesett és hárman maradtak versenyben a 20 cm-es emelést követően. A 180 cm-en Kelemen Kristóf mindkét lovával Panamával és Carl Der Grosse-val akadályt vert, így az addig hibátlanul ugró Krúcsó Szabolcs Korona Canaris-szal és Kovács Karloo Agropoint Cassius-szal mérkőzött tovább. Végül Krucsó Szabolcs 8 hibapontot vétett, míg Kovács Karloo csupán négyet, így övé lett a Hriazik Pál emlékére rendezett versenyszám győzelmi serlege.

A legnagyobb várakozás és tét Kiskunhalas Város Nagydíját övezte. Vasárnap, a zsúfolásig megtelt az arénában Szebényi Dániel köszöntötte a közönséget és kommentálta a 38 nevezett versenyző eredményét. Az Edurado Petrovics építette alappályát 13-an teljesítették hibátlanul. Az összevetést aztán a maga természetes könnyedségével Szabó Anita, Very N-nel nyerte.

A nem várt győzelméről így beszélt a fiatal sportoló: „Egyáltalán nem számítottam az elsőségre, hisz ez volt a második nagydíjam. Némileg meglepett, de Very N ereje teljében lévő, jó képességű 8 éves kanca, aki saját tenyésztés és csikó kora óta folyamatosan én dolgozom vele. Már az alappálya hibátlan teljesítményét és az összevetésbe kerülést is komoly fegyverténynek tekintettem, de úgy gondoltam nincs veszteni valóm és kockáztattam a végjátékban. Amennyire csak lehetett rövidítettem azt a néhány fordulót, a hosszú egyenesekben pedig előre lovagoltam. Gratulálok a halasi szervezőknek, mert mind a versenykörülmények, mind az elhelyezés, a lovakról való gondoskodás első osztályú volt.” – mondta a mosolygó nagydíj győztes.

A versenyzáró nagydíj átadón a legjobb kiskunhalasi lovas különdíját Dózsa Tamás kiskunkapitánytól Füzér Gábor vette át, aki a kis kör II-ben lett harmadik Charly Brown-nal.

Szerző: Kovács Iván
Kép: canva
Frissítve: 2024.02.23.

Dallos Gyula 60 éves – Isten éltessen, Gyula bácsi!

Dallos Gyula 60 éves – Isten éltessen, Gyula bácsi!

Április 11-én Dunakeszin, a Xenophon Lovasközpontban barátai, tisztelői, tanítványai, a lovastársadalom jeles személyiségei köszöntötték a 60 éves Dallos Gyulát.

A jó hangulatú, baráti társaságokat kovácsoló eseményen – színvonalas műsor keretében – több mint kétszázötvenen a „Dallos-Szentélyben” a fedett lovardában kiváló hangulatban idézték a mesteredző, egyetemi lovastanár felejthetetlen sikereit.

Az ünnepeltet Lázár Vilmos köszöntötte:

Szervusz Kedves Gyula Bátyám! „Amikor a középutat választod, pazarolsz.” Hatvan éves lettél. Ennyi idő alatt a lovakhoz fűződő viszonyod akár hűvösebb, racionálisabb is lehetne. De nem! Akkor az, nem TE lennél. E helyett szenvedélyes szerelemmel érzel irántuk. Sok mindent köszönhetünk a lovaknak. Köszönhetjük, hogy megismertünk Téged; köszönhetjük, hogy a szüleidtől, őseidtől örökölt tehetséged felszínre juthatott; és köszönhetjük, hogy fantasztikus szókimondó, egyenes, céltudatos egyéniséged, személyiséged kirajzolódhatott.

Rengeteget tettél közös szerelmünkért, a lóért, a lovassportért. A hazai és a nemzetközi lovassport, valamint az oktatás-nevelés, a lovaskultúra terjesztésének nemzetközileg elismert személyisége, több magas rangú kitüntetés, köztük Dunakeszi Város Díszpolgára büszke cím birtokosa vagy. Mindhárom olimpiai szakágban – a díjugratásban, a díjlovaglásban, a militaryban – nagy sikerrel versenyeztél. Legmaradandóbbak – természetesen – a díjlovaglásban alkotott eredményeid: huszonötszörös magyar bajnok; a magyar lovassport egyetlen Európa-bajnoki érmese; világbajnoki hatodik helyezett; másfélszáz Nagydíj-színvonalú verseny győztese vagy. Számos nemzetközi sikerig jutott díjlovas tanítványod van; a világklasszis lovak sorát nevelted.

Mindezekért Te vagy, akinek a tiszteletére a nemzetközi díjlovagló versenyeken legtöbbször játszották a magyar himnuszt. Személyedben tisztelhetjük hazánk egyetlen mesteredzőjét. Oktatási munkád ugyancsak kiemelkedő: a Szent István Egyetem egyetemi lovastanára, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (Testnevelési Szak), a bécsi Sportakadémia, a világ 10 országának előadó-tanára vagy. Mintegy kétszáz cikk, a lovasok „Bibliájának” számító Lovasiskola című elméleti és gyakorlati értékű, két kiadást megért könyv szerzőjeként is jól ismernek.

Neved összefonódott kiváló lovaid, Bordal, Highlife és Aktion nevével. Kivételes tehetségeddel, szorgalmaddal, az Ő segítségükkel a csúcs közelébe jutottál. Még nem a csúcsra – mert hiszem: változatlanul felfelé vezet az utad. E tudásvagyont hihetetlen erős szándékkal és képességgel osztod meg a lovas emberekkel. Kicsikkel, nagyokkal, idősekkel és fiatalokkal. Mindazokkal, akik engedményt nem tűrő alapkövetelményednek megfelelnek: alázattal viselkednek a – nagybetűvel írt – LÓVAL; ahogy azt példaszerűen teszed Te is. Életedet, pályádat, a munkád, a teljesítményed minősíti. A nagyon magasra tett mércéd: hitelesség, elkötelezettség, kulturált viselkedés, ló- és a lovasközösség tisztelete, szakmaiság, igényesség!

Tiszteletet ébresztő és érdemlő személyiség vagy. Élvezetes csevegő, anekdotázó, a közös ügyért jobbító szándékkal vitatkozó, társasági ember. Akiket nem sokra becsülsz, azokkal nem vitatkozol. Végülis: mikor jut időd pihenésre, regenerálódásra, olvasásra, önmagadra? Tudom a válaszodat: majd a tevékeny évek után. Valamikor jóval később. Igaz? Gyula Bátyám! Kívánom, hogy még nagyon sokáig és sokat tanulhassunk Tőled. A magam, a családom és – veszem a bátorságot – az egész magyar lovas társadalom, a Nagy Lovas Család, valamint kiváló lovaid nevében:

Boldog születésnapot, további hosszú, jó utat, derűt, egészséget kívánok.
Isten éltessen!

Szerző: Tóth István
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.03.

Hogyan futtathat lovat?

Hogyan futtathatunk lovat?

Ki a futtató?

A háború előtti Magyarországon versenyló tulajdonosának lenni kitűntetett rangot és pozíciót jelentett. Ez ma is így van, (különösen a fejlett lóverseny kultúrával rendelkező országokban), azzal a különbséggel, hogy ma már könnyebben válhatunk lófuttatóvá, mint régen.

A versenyló tulajdonos, más néven futtató saját verseny istállóval rendelkezik, amely egy vagy több lóból áll. A lovakat hazai és külföldi versenyeken rendszeresen indítja. Saját maga fizeti az istálló fenntartási költségeit, ugyanakkor őt illetik meg az elért versenydíjak.

Miért érdemes lovat futtatni?

Különleges sikert és elismerést jelent, ha lovunk egy versenyben jól szerepel.
Közismert emberek közelébe kerülhetünk, mert a pályán ők is ugyanolyan tulajdonosok, mint mi magunk.
A ló és az ember évezredes kapcsolata gazdagítja életünket.
A kiemelkedő képességű ló nagy díjazású versenyekben hálálja meg a törődést.

Hogyan válhatunk ló tulajdonossá?

Először is döntsük el a lóversenyzés melyik ága vonzóbb számunkra: a galopp vagy az ügető.

Vásároljunk egy versenylovat: a Magyar Turf újság rendszeresen közöl eladó csikókat (egyéves, még nem versenyző ló) és már versenyben kipróbált idősebb lovakat.

Másik lehetőség: évente több alkalommal rendeznek Magyarországon árverések et, ahol rengeteg ló közül választhatunk. Természetesen külföldi árverésekre is mehetünk, de ott jóval drágábban juthatunk megfelelő telivérhez vagy ügetőlóhoz .

Az árak igen változóak, a származástól, és a korábbi versenykarriertől függően 200.000 – 10.000.000 Ft-ig terjed átlagosan a skála. Mindenesetre fiatal, versenyben még nem futott versenylóhoz már párszázezer forintért hozzá lehet jutni, és abból még bármi (jó esetben Derby-nyerő ) is lehet.

A gondosan megválasztott szerzeményünket egy általunk kiválasztott idomárhoz adjuk tréningbe. Az idomár fogja kiszemelni a megcélzott versenyeket, benevezi lovunkat a versenybe, kiválasztja a zsokét (galoppon) vagy a hajtót (ügetőn), és nem utolsó sorban fölkészíti a nemes állatot a futamokra. Egyszóval mindent ő intéz, ami a versenyzéssel kapcsolatos. A ló ápolásáért és élelmezéséért is az idomár a felelős. Magyarországon egy ló tartásdíja , ami magában foglalja a takarmány, az ellátás és az idomári munka költségét is kb. 40-50.000 Ft havonta.

Ezt követően már nincs is más dolgunk, mint a nagy verseny napján szépen kiöltözni, és a pályára meginvitált barátaink gratulációit fogadni.

Lóvásárlással kapcsolatban érdeklődni lehet:
Magyar Lovaregylet (Hungarian Jockey Club) 433-0537.
Forrás: Fogadas.net
Frissítve: 2023.04.05.
Fotó: Canva

 

Gyúrós Pál Tótkomlósi Fogathajtó Verseny eredmények 2010

Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Verseny eredményei

Ragyogó időben sikerült megrendezni a IV. Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Versenyt, melyre a környező településekről 16 nagyló fogat, 10 póni fogat, 7 ügető és 4 távlovas versenyző látogatott el.

A távlovas versenyen az egyik ló kétszer is megvált lovasától, de a versenyző hősies helytállásának köszönhetően, visszapattanva a nyeregbe, a 2. helyen végzett.

A nagylovak akadályhajtásánál, ketten is hibátlanul hajtottak, így összevetésre került sor Deli Dániel és a tótkomlósi Gyúrós Péter között, ahol az előbbinek sikerült nyernie.

Az ügetőverseny nagy izgalmakat tartogatott, ugyanis a versenyzők szinte kerék a kerék ellen küzdöttek az első helyért, végül az orosházi Kovács József ért be az első helyen. A vadászhajtásnál nem lehetett megszorongatni a remek napot kifogó Deli Dánielt, aki parádés hajtással ezt a számot is megnyerte. A nap végén megrendezett családi ügetőversenyen a rendezvény névadójának hozzátartozói álltak rajthoz, és igazi öröm futamot láthattak a kilátogatók. ifj. Gyúrós Pál sulkyának kereke nem bírta a megrázkódtatásokat, és a verseny végére megadta magát, ám így is sikerült bekocognia a 3. helyre.

„Öröm volt számunkra, hogy egy olyan rendezvényt sikerült megszerveznünk, ahol a versenyzők és a nézők, a gyermekek és az idősebbek, a vidékiek és a tótkomlósiak egyaránt jól érezhették magukat. Ezúton szeretném megköszöni a támogatóknak és szervezőtársaimnak, hogy lehetővé tették a rendezvény megvalósítását, bízom benne, hogy a lovak és a lovassport szerelmesei jövőre ismét találkozhatnak Tótkomlóson!”

Eredmények:

Különdíjak:

– Legjobb Tótkomlósi hajtók:
Besenyi Tibor, Gyúrós Péter

– Legszebb hajtás:
Dimák Sándor

Póni akadályhajtás:
1. Fehér László
2. Lengyel Elek
3. Sztojka Mihály
4. Dimák Sándor
5. ifj. Varga Sándor
6. Szikora Tamás

Póni vadászhajtás:
1. Dimák Sándor
2. Fehér László
3. ifj. Varga Sándor
4. Sztojka Mihály
5. Lengyel Elek
6. Tóth Attila

Nagyló akadályhajtás:
1. Deli Dániel
2. Gyúrós Péter
3. Jusztin János
4. Koncseg Ferenc
5. Besenyi Tibor
6. Perei László

Nagyló vadászhajtás:
1. Deli Dániel
2. Besenyi Tibor
3. Sznyida János
4. Koncseg Ferenc
5. Kovács Árpád
6. Kapocsi Ákos

Távlovasok 15km-es versenye:
1. Bajnóczi Dominik
2. Seben Gergő
3. Bán Andrea
4. Dr. Rácz Zsolt

Ügetőverseny:
1. Kovács József
2. Somogyi Ágota
3. Gyúrós István
4. Kunos Gyula
5. Tóth László

Családi ügetőverseny:
1. Somogyi Ágota
2. Kancsóné Gyúrós Edina
3. ifj. Gyúrós Pál
4. Gyúrós István és Gyúrós Petike

2010.04.24.
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.26.

Overdose háromszor is ledobta Soumillont – esélye sem maradt a győzelemre

Overdose háromszor is ledobta Soumillont – erejét kiadva esélye sem maradt a győzelemre

Overdose-t nyolc percen keresztül próbálták betenni a startgépbe. Ez alatt háromszor is ledobta lovasát, Christophe Soumillont.

Sok más versenyen, ha nem egy ennyire szeretett lóról lett volna szó, már rég elengedték volna nélküle a mezőnyt. Ugyan a versenyt taktikusan kezdte, de érezhető volt, hogy ez a közjáték túl sokat vett ki belőle, a győzelemre esélye sem maradt.

Mikóczy Zoltán közvetlenül a verseny után elmondta, hogy nagyon örült volna, ha a starter Overdose nélkül engedi el a versenyt, mert lova erejét teljesen elvették a történtek, ezért nem bírta az utolsó 200 métert.

Az eredményt így is tudomásul veszi, bár jelen pillanatban nem tudja, azt mennyire befolyásolta Soumillon sérülése, akit utána a mentők megvizsgáltak, és a következő két versenyben nem is tudott részt venni.

2010.08.29
Forrás: PannoniaOverdose

 

Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.28.

A legkiválóbb lótenyésztők versenye Mezőhegyesen

A legkiválóbb lótenyésztő tanulók versenye Mezőhegyesen

 

Április 16. és 19. között a Lótartó- és Tenyésztő Országos Szakma Kiváló Tanulója verseny döntője zajlott Mezőhegyesen. A megmérettetésen a Harruckern János Közoktatási Intézmény Mezőhegyesi tagintézményének és egyéb intézményeknek a tanulói adtak számot tudásukról.

Jónak lenni jó, de Mezőhegyesen inkább lónak lenni jó. Hogy miért? Mert gyakran könnyű lánykezek ápolják, simogatják, kecses női alakok ülik meg a négylábúakat. Ugyanis a lovász szakma (is) elnőiesedett. Az áprilisi megmérettetés résztvevőinek többsége a gyengébb nemhez tartozik.

S bár a fővédnök, Lázár Vilmos (a Magyar Lovassport Szövetség elnöke) ugyanekkor Bábolnán népszerűsítette az ágazatot, lovak és lovasok igen jól érezték magukat a világhírű nóniusz fajta szülőhelyén.

A verseny története

2000 óta rangja van e megmérettetésnek. Eleken volt az első verseny, melyet Pécel, Pápa, Kőszeg, Győr, Kenderes után két alkalommal Bábolna, Pécel, Kiskunfélegyháza és Szécsény követett. A verseny jelentősége, színvonala abban is mérhető, hogy az eltelt 13 versenyév alatt a mintegy 240 diák közül a versenyzők több mint háromnegyede elért teljesítménye alapján szakmunkássá válhatott.

A tavalyi évben Kőszeg volt a házigazda. Idén 11 iskola 18 versenyzője mérte össze tudását.

Jelentősége

E rangos versenyt a Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény a Mezőhegyesi Ménes Kft. támogatásával közösen szervezte.

“A nagy múltra visszatekintő versenyek további hozadéka, hogy a versenyen résztvevő tanulók az átlagosnál jobban felkészült, talpraesett és sokoldalú munkavállalóként állták és állják meg a helyüket a szakmájukban. Aki a verseny során 71% eredményt elér, az jeles bizonyítvánnyal felszabadul, ami azt jelenti, hogy számára befejeződik e szakma tanulása, vagyis már munkát vállalhatnak” mondta el Kertész Miklós, a szakképzési intézményegység vezetője.

Részletei

A keddi nyitóünnepség után kellett teljesíteni a gondozási modul szóbeli vizsgafeladatát. A szóbeli vizsgán minden versenyző abból a tételből felelt, melyet a versenybizottság választott ki az érvényben lévő hatályos tételsorból.

A verseny napján délelőtt a lovaglási és fogathajtási modul gyakorlati feladatait hajtották végre, mely az előre kiadott program végrehajtását követelte meg a versenyzőktől. A gondozási és a tenyésztési modulok feladatait délután kellett teljesíteni.

A verseny döntőjének egyik résztvevője volt Mecskó Rita, aki kislány kora óta imádja a lovakat. A nővére „fertőzte meg” ezzel a szenvedéllyel, olyannyira, hogy a szakképző iskola befejezése után e területen kíván továbbtanulni, konkrétan csikókat szeretne belovagolni.

“Igen sok nő kacérkodik a lovas szakmákkal” árulja el Juhász Beáta Judit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakképzési referense. “A kamara három éve szervez versenyt, először Szécsényben, majd Kőszegen, most pedig a nagyhírű Mezőhegyesen keressük a legkiválóbb fiatalokat, a szakma letéteményeseit. A versenyeken lehetőség van arra, hogy mindenki, aki szereti a lovakat, megismerkedhessen ezzel a szép szakmával; lássa, hogyan kell gondozni, ápolni ezeket a szép és nemes állatokat.”

A szakember szerint idén egy kiváló, fiatal csapat jött össze. Ami szokatlan és érdekes, hogy a 18 résztvevőből 16 lány. Mondhatni tendencia, hogy egyre több lány választja ezt a hivatást. “Nem könnyű mesterségről van szó, de a lótartók és maga a szakma is igényli azt a finomságot, azt a szépséget, amit egy nő tud képviselni” emelte ki Beáta.

Hol is áll ma a világranglistán a hazai lótenyésztés, lósport? Él-e még a régi dicsőség?

“Nem csak közhely, hogy lovas nemzet vagyunk. Honfoglaló eleink együtt éltek a lóval, ebből adódóan a magyar lótenyésztés a világ lótenyésztésének nagyon fontos része. Sajnos, ma már nem mondhatjuk, hogy mi vezetjük a lótenyésztő nemzetek sorát, hisz többen megelőztek minket.”

A Mezőhegyesi Állami Ménes három fajtát tenyészt: a magyar sportlovat, a Furioso-North Star-t, harmadikként pedig a nóniuszt. “Nálunk és nemzetközi szinten is fontosnak tartják a nemzeti fajták megőrzését” mondta el Pap István Tibor, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. ügyvezetője.

A ló ma már haszonállatként elveszítette jelentőségét. Miért tartjuk mégis?

“A ló mai helyét, szerepét a gyökerektől eredeztetjük. Az állami ménes évszázados környezetben őrzi az ősi fajtákat. A tenyésztésen túl az állami ménes feladata a hagyományőrzés, illetve műhelyként is kell működnie, segítve a magántenyésztőket, a tanulni vágyókat, a lóval kapcsolatos sportágakat. Ez a verseny is az ágazat jövőjének segítését szolgálja.”

Kertész Miklós, a versenyt rendező Békés Megyei Harruckern János Közoktatási Intézmény szakképzési intézményegység-vezetője, a versenyzők eddigi teljesítményét igen jónak értékelte: “Iskolánk e tanévben harmadszor rendezett Szakma Kiváló Tanulója országos versenyt. Az ifjú vadász, a pék-cukrász verseny után most itt Mezőhegyesen, a szakmai vizsgakövetelmények szabályainak megfelelően mérhetik össze elméleti és gyakorlati tudásukat a végzős lovász tanulók. Négy elméleti és négy gyakorlati vizsgafeladatot kellett teljesíteniük. Mindegyik tanuló igen jól felkészült. Bár végzős diákokról van szó, nagyon izgultak.”

Nő az érdeklődés a lóval kapcsolatos szakmák iránt?

“Szép számmal vannak tanulóink, s a következő tanévre is jelentős az érdeklődés. Mezőhegyes olyan adottságokkal rendelkezik, amelyeket a diákok javára tudunk fordítani. Ennek a szakmának van jövője, s az iskola olyan tudást kínál a fiataloknak, mellyel a megyében, a régióban el tudnak majd helyezkedni.”

Mit tanulnak, akik ezt a szakot választják?

“A lótartó és tenyésztő szakma hároméves képzése során a lóval való foglalatosság csínját-bínját sajátítják el a tanulók. Erre a versenyre az iskolák legjobbjai jönnek. Szerdán díjhajtó és díjlovagló feladatokat kellett megoldaniuk, s a lovaglástechnikai tudásukat is felmértük.

Ez a szakma nem elsősorban lovasokat képez, hanem lovászokat, vagyis lóval foglalkozó szakembereket. A lovaglásban alapszintű jártasságot várunk el a gyerekektől. Vannak, akik rutinosan, mások gyengébben lovagolnak. Ez képességtől is függ, de nem szabad elfelejteni, hogy idegen lovakon ülnek” mondta Szalai János szakoktató.

 

2010.04.26. Frisch Andrea, Lovasok.hu
Forrás: www.hir6.hu, www.onkormanyzat.mti.hu, www.blog.xfree.hu
Frissítve: 2023.08.11.
Fotók: Canva

Világjátékok – Díjugratás, csapatverseny

Díjugratás – csapatverseny

Szász Sándor három verőhibával teljesített

A keddi teljesítményük után Szász Sándor az 55. helyen áll 12,990 hibaponttal, Kovács Henri pedig 72. 16,620 hibaponttal.

2010.10.05. 23:20 – A mai nap végleges magyar eredményei: Szász Sándor – Moosbachhofs Goldwing 82.41 másodperc alatt 12.00 hibaponttal teljesítették a pályát, így 9 másik lovassal megosztva a 79. helyen végeztek.

Kovács Henri kitűnő lovaglással 81.65 másodperc alatt 8.00 hibaponttal vitte végig az akadályokon The Real Deal-t, így az 56. helyen végzett.

Hugyecz Mariannt esés miatt kizárták a versenyből.

2010.10.05. 22:20Kovács Henri két verőhibával, tehát 8 hibaponttal, 81,65 másodperc alatt teljesítette a pályát.

Henrinek és The Real Deal-nek a kőfallal gyűlt meg a baja, majd ütötték a lila FEI meredek ugrást is. Ettől függetlenül fantasztikusan mentek, gratulálunk!

2010.10.05. 20:50 – A magyar csapat számára véget ért a díjugrató világbajnokság, Hugyecz Mariann ugyanis egy esés miatt nem tudta teljesíteni a pályát.

Mariann és Cash gyönyörű, pontos lovaglással kezdték a pályát, majd hibáztak a vizesároknál. A következő magas oxerbe Cash gyakorlatilag belepottyant a rossz elugrási pont miatt. Cash szerencsére talpon maradt és sérülés nélkül megúszta a rombolást. Mariann szerencsésen esett, nem esett baja és saját lábán hagyhatta el a pályát.

2010.10.05. 17:50Szász Sándor és Moosbachhofs Goldwing 82,41 másodperc alatt 3 hibával, tehát 12 hibaponttal teljesítette a csapatverseny pályáját. Az első verőhibát a kombináció első eleménél vétette a páros, majd a kőfal és a vizesárok voltak a pálya gyenge pontjai. Szász kicsit össze is veszett a ménnel, de végül további hibák nélkül sikerült végigmenniük.

Eredményük annak fényében is figyelemre méltó, hogy a Szász Sándor előtt induló 35 lovasból jónéhányat kizártak megállás miatt.

Hugyecz Mariann 66-ként, Kovács Henri pedig 98-ként lovagolnak majd a pályára. Őket 20:00 után láthatjuk majd az Eurosport közvetítésében.

 

Frissítve: 2023.07.05.
Fotók: Canva

Fogathajtó Szakági Közgyűlés 2010. beszámoló

Fogathajtó Szakági Közgyűlés 2010. beszámoló
Fülöpszállás, Biczó csárda

 

Még mindig csúcson a fogathajtók!

Megtartotta ez évi első közgyűlését hazánk legsikeresebb lovassportágának vezetése, a fülöpszállási Biczó tanyán. A szakág elnöke, Mondok József részletesen ismertette a 2009-es esztendő hazai és nemzetközi eredményeit, melyeknek gerincét természetesen a Kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokság adta. A csapat ezüst és az egyéni bronzérem egyértelműen a hazai rendezésű „aranyos” vb-k árnyékába került, ám már maga a rendezés előkészületeiért legalább egy arany érmet érdemelnek a rendezvényt az utolsó pillanatba megmentő segítők.

Mint ismeretes a világbajnokságot két éves szervezői munka előzte meg, ám az utolsó pillanatban bekövetkezett gazdasági világválság az eddigi legnehezebb feladat elé állította a szakág vezetését. Végül azonban sikerült előteremteni a rendezéshez szükséges minimális forrásokat, így már csak a hajtókon múlott a siker. A Lázár testvérek, Vilmos és Zoltán, ezúttal is Selyben Zsolttal kiegészülve végül csapatezüstérmet szereztek, míg az ifjabbik Lázár egyéniben bronzérmes lett. A szakág vezetése külön kiemelte Varga Péter teljesítményét, aki mint ismeretes az utolsó napon, az akadályhajtásban megszerzett győzelmével megmentette a magyar fogathajtók becsületét.

A jövőben három szövetségi kapitány fogja irányítani a szakmai előkészületeket és készíti fel a fogatokat az újabb nemzetközi megmérettetésekre. Mátyus Zsuzsanna a póni, Fintha Gábor a kettes és négyes, míg Jámbor Vilmos lett az egyesfogathajtók új szövetségi kapitánya. Ők hárman felelősek azért, hogy a 230 igazolt fogathajtó és a 720 fogatló közül a legjobbak képviseljék a hazai színeket. Nem lesz könnyű dolguk az idén, legfőképp a négyesfogathajtó válogatott került nehéz helyzetbe.

Tavaly mindössze Dobrovitz József tudott a legjobb tíz között zárni, és míg Lázár Zoltán elsősorban a kettesekre koncentrált, addig az előző vb két másik résztvevője, Juhász László és Bozsik József sem tudott átütő sikereket elérni. Sajnos a kettesfogatoktól eltérően a „Formula 1”-ben hiányoznak a fiatal, tehetséges és megfelelő anyagi hátérrel rendelkező hazai hajtók. Az idei Lovas Világjátékok és vele együtt a négyesfogathajtó világbajnokság az Egyesült Államokbeli Kentucky-ban kerül megrendezésre. Bennfentes információk szerint a lovak szállítása fogatonként 27 millió forintra rúg, ami több hajtónknak megoldhatatlan problémát jelent.

Fintha Gábornak így ezúttal nem csak az eredmények mélyreható tanulmányozása, de a pénztárca vastagságának elemzése is feladata lesz. A svájci és a francia szövetség már jelezte, hogy nem kívánnak csapatot indítani a fentebb említett hasonló anyagi gondok miatt. Magyarország előreláthatólag teljes csapattal, azaz három fővel fog készülni.

2012-ben reménykedünk, hogy jobb lesz a helyzet, hisz a Magyar Lovas Szövetség 30 év után újra Budapestre hozná a világ legjobb fogathajtóit. A döntés azonban a Nemzetközi Lovas Szövetség részéről már megtörtént és a vb rendezés jogát a németországi Riesenbeck-nek ítélte. Ennek ellenére bizakodhatunk, hisz a Magyar Lovas Szövetség tárgyalásokat kezdeményezett egy esetleg csere érdekében. Az egyik legnagyobb akadályt az a 10 millió forintos tartozás jelenti, amit a hazai szövetség halmozott fel a Nemzetközi Lovas Szövetség felé, ám ennek visszafizetése és ütemezése megnyugtató sebességgel halad a megoldás felé.

Az elmúlt évi eredmények hazánkat Németország és Hollandia mellett még mindig az elitbe rangsorolja, annak ellenére is, hogy a fedeles Világkupa döntőben nem volt magyar résztvevő.

A legnagyobb lépést kétségkívül a legkisebbek tették meg. A póni világbajnokságok történetében Magyarország először teljes csapattal méretetett meg, nagyon jó eredménnyel.

Mátyus Zsuzsanna szövetségi kapitány és a Dobrovitz család hathatós támogatása által az egyelőre nem hivatalos utánpótlás világbajnokság, azaz Junior World Trophy idén Vecsésen került megrendezésre. Ez olyan mérföldkő lehet a hazai póni fogatok számára, mint amilyen a 2012-es egyesfogathajtó világbajnokság az egyeseknek, amely a hírek szerint – szintén első ízben – Győrben kerül megrendezésre. Jámbor Vilmos célja az idei római világbajnokságon, hogy a csapat és az egyéni versenyzők is a legjobb hat között végezzenek, majd két év múlva egy éremesélyes válogatott lépjen a győri stadion gyepére.

A tervek már megvannak, a sikerhez vezető út a tavalyi évben is ki lett taposva, az elkövetkezendő évek nagy kérdése így továbbra is az lesz, hogy képesek lesznek-e fogathajtóink a mai kor kihívásainak megfelelni és továbbra is az aranyösvényen tartani az egykori Lovas Nemzet egyetlen mai büszkeségét: a fogathajtást.

 

Ifj. Bozsik József
Frissítve: 2023.08.11.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés