Overdose háromszor is ledobta Soumillont – esélye sem maradt a győzelemre

Overdose háromszor is ledobta Soumillont – erejét kiadva esélye sem maradt a győzelemre

Overdose-t nyolc percen keresztül próbálták betenni a startgépbe. Ez alatt háromszor is ledobta lovasát, Christophe Soumillont.

Sok más versenyen, ha nem egy ennyire szeretett lóról lett volna szó, már rég elengedték volna nélküle a mezőnyt. Ugyan a versenyt taktikusan kezdte, de érezhető volt, hogy ez a közjáték túl sokat vett ki belőle, a győzelemre esélye sem maradt.

Mikóczy Zoltán közvetlenül a verseny után elmondta, hogy nagyon örült volna, ha a starter Overdose nélkül engedi el a versenyt, mert lova erejét teljesen elvették a történtek, ezért nem bírta az utolsó 200 métert.

Az eredményt így is tudomásul veszi, bár jelen pillanatban nem tudja, azt mennyire befolyásolta Soumillon sérülése, akit utána a mentők megvizsgáltak, és a következő két versenyben nem is tudott részt venni.

2010.08.29
Forrás: PannoniaOverdose

 

Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.28.

Hozzászólások