Kezdőlap Blog Oldal 570

Overdose ínsérülést szenvedett

Overdose ínsérülést szenvedett Dubajban

 

Overdose péntek 13-án ínsérülést szenvedett a január 20-ára tervezett versenye előtti, tapetán futott zárómunkáján. Csapata szeretett volna mielőbb a helyszínre utazni, hogy a ló saját állatorvosának vizsgálata után, már pontosabb információk birtokában jelenthesse be, milyen súlyos a sérülés, de sajnos a beutazáshoz szükséges vízumot nagyon lassan adják ki, velük sem tesznek kivételt. Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, nagyon bízik benne, hogy egy rövid pihentetés után Overdose be tud még kapcsolódni a Dubai World Cup Carnival küzdelmeibe, de már csakis füves verseny jöhet szóba.

Sajnos rossz híreket kaptunk Dubajból…

Mikóczy Zoltán: Jelen pillanatban a helyzet súlyosságát még nem lehet felmérni. A bejelentéssel is azért vártunk, mert szerettünk volna mielőbb visszautazni Overdose-hoz az állatorvosával, hogy teljes bizonyosságot szerezzünk, ám Dubajba minden beutazáshoz vízum szükséges, ennek megszerzése pedig időbe telik. Már a múlt hétre is volt megvásárolt jegyünk, de a vízumot akkorra még nem kaptuk meg…

Mi történt?

Péntek 13-án, amikor mi már úton voltunk hazafelé, a reptéren ért minket a hír, hogy Overdose az aznapi, tapetán végzett fogott munka során megsérült. Ez lett volna a január 20-ára tervezett versenye előtti zárómunkája. A helyi állatorvos megvizsgálta, az ultrahangfelvételt nekünk is megküldte, ami alapján úgy tűnik, hogy ínhúzódást szenvedett. Ugyan minden nap kapjuk a híreket róla, de hangsúlyozom, teljes bizonyossággal majd csak akkor nyilatkozhatok Overdose állapotáról, miután állandó állatorvosa a helyszínen is megvizsgálhatta.

Ennek a sérülésnek van bármi köze Overdose korábbi patasérüléseihez?

Nincsen. Ez ínsérülés, aminek semmi köze a patájához. Úgy véljük, hogy maga a tapeta [mesterséges futófelület] sajátossága okozta.

Korai a kérdés, de mindenkiben felvetődik, hogy Overdose futhat-e versenyt Dubajban?

Nagyon bízunk benne, hogy egy rövid pihentetés után be tudunk kapcsolódni a Dubai World Cup Carnival küzdelmeibe. Ahogy abban is, hogy a vízumot mihamarabb megkapjuk és már ezen a héten kiutazhatunk hozzá, hogy minél hamarabb bizonyosságot szerezzünk.

Ha Overdose fut Dubajban…

Akkor csakis füvön.

2012.01.24.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.05.05.
Fotók: Canva

Lovaglás a hóban – Érd

Lovaglás a hóban, lovasszánkó, síjöring

Hogy télen nem lehet lovagolni?! A lovak bizony kimondottan élvezik a hideg időt, a havat, és nem kell félni: biztosan állnak a lábukon. Bizony a tél is számos lovas szórakozást tartogat a lóbarátok részére!

A kép illusztráció

Hogy mikor lovazzunk? Amikor jól esik! – Különösen komolyan vettük ezt ma. Hiába beszéltek a tél eddigi legnagyobb hóeséséről a meteorológusok, ha menni kell, hát menni kell… Mivel Romeoval már alig lehetett bírni a karámban és az istállóban, úgy döntöttünk, hogy hóesés ide, hóesés oda, egy gyors futószárazással levezetjük felesleges energiáit.

Magyar Dorottya
A Lovasok.hu egyik szerkesztője
Frissítve: 2023.06.22.
Fotó: Canva

 

Elhunyt Ornyik Sándor

Gyászjelentés – elhunyt Ornyik Sándor

2012. január 20-án, életének 82-ik évében

  • Csongrád, Hegyi Antal utca 10 szám alatti lakos,
  • a PRO-URBE CSONGRÁDÉRT kitüntetés birtokosa
  • a CSONGRÁDI GAZDAKÖR örökös tiszteletbeli elnöke
  • a MAGYAR LOVAS SZÖVETSÉG nemzetközi fogatbírója
  • a MAGYAR LOVAS KÖR örökös tagja.

Szülővárosáért, a magyar mezőgazdaságért önként vállalt, sokoldalú munkáját egyik kiadványában így értékelte élete végén Gróf Széchenyi Istvánt idézve:

„ A kevés, amit véghezvittem kötelesség
Elmulasztása szégyen és gyalázat lett volna
Ám teljesítése sem érdemel dicséretet.”

Emlékét szeretettel őrzi: felesége, leánya, veje és két fiú unokája

Utolsó útjára 2012. január 27-én, pénteken, 13 órakor kísérjük a csongrádi köztemetőben.


Portré: Ornyik Sándor – Életutam

Barátaim kérésére tükör elé állok, jól megnézem önmagamat és visszatekintek, hogy egy élet során mire voltam képes. Szürke-e életem, vagy sikerélményben gazdag, elegendő-e elvárás szerint, amit alkottam? Eltekintek az egykor alkalmazott önéletrajzírástól, kizárólag a tényszerűségre törekszem, mellőzöm a beképzeltséget és önteltséget. Csongrádon, a Holt-Tisza partján épült tanyánkon születtem és nőttem fel természet közelben. A táj, a Tisza és annak élővilága, az állatok szeretete egész életemre kihatott. Óvodai közösségi életem, mások tiszteletére tanított és lerakta bennem az alapvető emberi magatartást.

Kitűnő bizonyítvánnyal végeztem a 4 elemi iskolát. A reálgimnázium 4 osztálya következett, kötelező tantárgy volt a latin és a német nyelv ismerete. Elég fiatal koromban ért az első politikai jellegű arculütés, mert a latin tanárom utálta a proletár és parasztszármazású tanulókat, mely számomra az elégtelen osztályzatban nyilvánult meg. Az eddig leírt tanulásomat apai nagyanyám tette lehetővé, aki a tanévek alatt teljes ellátást biztosított. A fizikai munkavégzés a tanév befejezése után kezdődött. Bizonyítványosztás után másnap már a tanyai munka várt, amely a jószágok legeltetésével kezdődött, majd a későbbi években már a kézi kaszálással folytatódott. Apám következetes, szigorú parasztember volt, a Tiszapartján mintagazdaként ismerték. A gyerekkorom azzal ért véget, amikor apám 1945 év őszén lőcsös kocsiba fogta koronás kancáit, és Szarvas felé vette az útirányt.

A Thessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézetbe azt vették fel, aki jeles vagy jó bizonyítvánnyal végezte a polgári iskolai vagy gimnázium 4-ik osztályát. Nem kis próbatétel volt részemről 15 évesen elszakadni a családi élet kötelékéből. Az akkori intézet földszintjén az osztályok és a tanügyis helységek üzemeltek. Az emeleten I-VI hálóterem, mely 90 diák elhelyezését biztosította. Pontos napirend, fegyelem és szervezettség részesei voltunk. Egy nevelő tanár nemcsak felügyelt, hanem nevelte is az ország különböző tájairól érkező fiatalokat. A kalocsai pingáló asszonyok által kifestett ebédlőben étkeztünk, miközben a nevelő tanár hátratett kézzel sétált fel-alá, oktatta a tanulókat alapvető étkezési szabályok ismeretére.

Hálával tartozom néhai édesanyámnak, akinek célja az volt, hogy fiát szakmailag taníttassa. A szarvasi 7 év elméleti és gyakorlati oktatási anyaga egész életem során elkísért. Sorsom alakulása nem tette lehetővé, hogy egyetemi szinten továbbtanuljak. 1950-ben behívtak katonai szolgálatra. Itt is közvetett hasznát vettem a 7 éves kollégiumi életnek. Nem zavart az indokolatlan kitolások megalázó sorozata. Sem a sarkosra kitömött szalmazsák és a szalmával bélelt párna.

A szorgalom és az önfegyelem eredményezte a szakaszvezetői rangot. 27 hónapig egy gépészmérnök ezredes mellett igyekeztem helytállni. Amíg a katona napi zsoldja 2 Ft volt én 960 Ft/ hó fizetést kaptam. Nagy Imre politikája által tartalékos tiszti tanfolyamra vezényeltek, melyet  4,7  tanulmányi átlaggal végeztem el. Majd mit tesz a politika? 1958-ban „ellenforradalmi tevékenység” címén lefokoztak. „Annyit le a kerék, amennyit fel” gyakorlati elve alapján, honvéd-tiszthelyettes, tiszt, honvéd rendfokozat jellemezte katonai tevékenységemet. A történtek fényes bizonyítékai a mindenkori politika uralmának.

Visszatérve saját sorsom alakulására tényként kezelem, hogy azon szerencsés emberek táborát gyarapítom, kik azt csinálták életük során, amit tanultak, amiket értettek, és amit szerettek. Ez az én esetemben a magyar mezőgazdaság, 40 éven át. Katonai leszerelésem után Csongrád Városi Tanács VB. mezőgazdasági osztályán, a főagronómusi teendők ellátása várt rám A város 20000 kat. Holdján, 5300 kistermelő küszködött a politikával és az időjárással a napi betevő falatok érdekében. A 7 fős mg. osztály is küszködött a napi sajátos gondok megoldásával. Számomra komoly próbatétel és egy életre szóló tanulságnak bizonyult a 3 évi munka.

Munkakörben értek 1956 év eseményei. Tévesen feltételeztem önmagamról, hogy az ember pártonkívüli pártatlan is lehet. A felelősségre vonás számomra kirúgást jelentett. Ezt egyhónapi fűzfanyesés követte a Tisza füzes árterén. 1958-ban a csongrádi Petőfi MGTSZ főagronómust keresett. Elvállaltam, mert soha nem volt szándékomban a várost és a családomat elhagyni. Nagy költőnk szavai is ihlettek: „itt élned és halnod kell”.

10 évig főagronómusa, majd 17 évig elnöke voltam az 5000 holdas, akkor 710 fő dolgozót és 105 nyugdíjast nyilvántartó szövetkezetnek. A szik és homoktalajok szakmailag próbára tették a mérleghiányt nem ismerő vezetést. Munkámat minősítse az a tény, hogy tíz évig megyei bemutató gazdaság voltunk. Nyolc évig egyedül voltam szakember, a négy üzemágra szakosodott gazdaságban. Csak később érkeztek az egyetemre TSz. ösztöndíjjal beiskolázott szakemberek. A keményen ledolgozott 24 év, életre szóló tanulsággal szolgált. Ám megint közbeszólt a politika, mert a közgyűlés előtt jelentős számú káderek igyekeztek lejáratni személyemet. Az elnökválasztó közgyűlés titkos szavazással történt. A tagság 58% bizalma nem biztosította a kétharmados törvényi előírást. Győzött tehát a pártpolitika – nem először és nem utoljára életem során. Későn jöttem rá a valóságra, mely szerint nem elég lelkiismeretesen és sikeresen dolgozni. Hamarabb kellett volna a politika farkascsapatába beállni és üvölteni, hogy a koncból nagyobb falat jusson.

A történt események városi szinten erős és negatív hatást váltottak ki. Hamarosan megkeresett az egyik MGTSZ vezetése és felkért, hogy 1100 darabból álló tehenészetét vegyem át. Új feladat, szakmailag új kihívás. Elfogadtam a feladatot. Évi 2,5 millió liter tej előállítása. 45 fő dolgozott két műszakban, reggel 4-től, este 10 óráig. Így értük el az 500-as tehenészet 5100 l/db/év fejési hozamát. Rájöttem, hogy gumicsizmában, tehéntrágyában taposva is lehet sikerélmény, ha a végzett munka eredményes. Feltételezem, hogy szakmai tekintélyem késztette az állami gazdaság akkori igazgatóját a személyes megbeszélésre. Két beszélgetés során elutasítottam ajánlatát, mely szerint vegyem át z ÁG nádágazatának irányítását. Harmadik megbeszélésünket azzal kezdte, hogy a minisztert sem kérik fel háromszor. Az új, és számomra ismeretlen feladatra igennel válaszoltam.

Eddig munkám során sok nyári aratást szerveztem tikkasztó melegben, most pedig zord, hideg, jeges időben kell nádat aratni. Tudott tény, hogy a nád termelésnek és késztermékké történő feldolgozásának sem oktatása sem szakirodalma nincs e hazában. Mégis nekivágtam az ismeretlen feladatnak, mert bíztam önmagamban. Az 1260 ha összterületű nádas, Szolnoknál kezdődött és Mórahalomnál ért véget, négy megyére kiterjedően. A kézi nádaratást felváltotta a gépesítés. A Belgiumból importált SEIGA nádarató kombájnok, lekaszálták, kévébe kötözték és a partmenti depókba szállították a nádat.

Gyermekkoromban a Holt-Tisza partján épült tanyánkban éltem nádközelben. Azt hittem, hogy ismerem a nádat, ám új munkakörömben hamar rádöbbentem, hogy feltételezésem téves. Mohón szívtam elmémbe azon részletes ismereteket, melyeket olyan idős, ősz hajú emberektől hallottam, akiknek családja megélhetését a nád és gyékény biztosította. Télen a nádaratás, majd abból készülő végtermékek, tavasztól őszig, pedig a nádtetők javítása és az új épületek fedése. Tőlük tudtam meg, hogy az Alföldön 14 féle nád található és a nád annál inkább időtálló minél magasabb a kovasavtartalma. Hamarosan részletesen meg kellett ismernem a nádtető javítás minden fázisát, mert a megrendelők részletes költségvetést kértek. Az 5 fős nádtetős brigád, évi 2 millió nyereséget termelt.

A munkaköröm 3 év után az ÁG-ok átszervezése miatt megszűnt. 40 éves munkám utolsó állomása a Csongrádi ÁG Felgyői kerülete volt, ágazatvezetői beosztásban. A jól gépesített növényterelésben elért magas terméshozamok komoly szakmai tekintélyt eredményeztek. A tisztelt olvasó kritikájára bízom életutam és végzett munkám megítélését. Ezek után a nagy szenvedélyem következik, amely személyemet más oldalról is minősíti. Ez, pedig a lótenyésztés és a fogathajtó sport. Mindkettő időigényes és kellő szaktudást igényel.

1960-1980-ig kihasználtam az adott lehetőséget. A növény- és szőlőtermesztés magasfokú gépesítése mellett, az akkori elvárásoknak megfelelő lótenyésztést is műveltem. A kisbéri félvérfajta ló sportcélú tenyésztése volt a feladat. Szakmai munkámat siker koronázta, amit az a tény bizonyít, hogy 1978-ban a 26 törzstenyészetből a legjobb minősítést kaptuk.  A lótenyésztési ágazatot orientálta a nyereség és e célból 20 év alatt 143 tenyész- és sport lovat exportáltunk keményvalutáért Nyugat-Európa országaiba. Emellett 3 lovunk Kanadában és 2 lovunk Iránban, a Sah testőrségében öregbítette hírnevünket.

Két évtizeden át hajtottam fogatban a sajátnevelésű sárga kancákat amatőr fogathajtóként, az Alföld környező városainak lovas rendezvényein. A következetes szakmai munkát az elért eredmények minősítették. Törekedtem a fogathajtó sport teljes elméleti és gyakorlati feladatának elsajátítására, így került tulajdonomba a Magyar Lovas Szövetség nemzetközi fogatbírói igazolványa. Életre szóló élmény volt, a IV: Fogathajtó Világbajnokság bírói feladatának megfelelni. Nyugdíjasként is kamatoztatom több évtizedes tenyésztői és sportolói tapasztalataimat. A hazai lovas sajtóban eddig 108 cikkem jelent meg. Ezek megírására azon belső indíték késztetett, hogy a felnövő, fiatal lovas nemzedék szaktudását bővítsem. A kitűzött célomat minősítse olvasóim széles tábora.

Jó időbeosztás, erős akaraterő és széleskörű elméleti szakismeret is kellett ahhoz, hogy az eddig leírt munkámon túl társadalmi munkavégzési feladataimat is teljesítsem. A különböző szervezeteknél végzett öt évtizedes munkáért anyagi elismerés nem járt. A vitrinemben található 32, névre szóló okmány, viszont engem illet. A 8 miniszteri kitüntetés és a „pro urbe Csongrádért” érdemrend erkölcsi és szakmai elismerése a végzett munkámnak. Életem nehéz időszakaiban követtem Madách intelmét: „Mondottam ember küzdve küzdj, és bízva bízzál”

Készült Csongrádon 2007 júliusában 78 éves koromban
Ornyik Sándor

Tisztelettel adom „Életutam” című írásbeli anyagot Pajlócz András barátomnak, aki 75. és 80. születésnapom alkalmából személyesen köszöntött meg. E nemes gesztust – családtagjaimon kívül – egyedül ő tette meg. Személyét részemről a hála és köszönet illeti. Nemes cselekedete szolgáljon példaként unokáink okulására.

Baráti tisztelettel: Ornyik Sándor
Csongrád, 2010. március 9.

Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.14.

Díjlovaglás: Lovas szabadidő- és versenysport

Díjlovaglás: lovas szabadidő- és versenysport

A díjlovaglás művészete ma I.

Évezredes társunk, a ló kezdetben a teherhordásban és a közlekedés idejének lerövidítésében segíthetett bennünket. Később, a népek közti összetűzések kialakulásával a harcos támadásokban és az önvédelemben lett segítőtársunk. Lovainkat ettől kezdve jól tartottuk és képeztük, hogy együtt minél jobb és sikeresebb párosokat alkothassunk. A lovaglás művészetének kialakulása erre a törekvésre vezethető vissza. Az idomítólovaglás manapság szórakozás és sport.

A kép illusztráció

Művészi szépsége és eleganciája miatt sokszor – és méltán – említik a „lovassportok királynőjeként.” A klasszikus idomítás irányelveinek a képviselője a mai lovas versenysportban. Több ezer lovas vesz részt aktívan a díjlovagló sportban napjainkban. A díjlovagló kiképzés, az idomítómunka azonban nem csupán a szakágban versenyzők számára fontos. Az alapfokú és könnyűosztályú szintű díjlovaglás, tehát a díjlovaglás legkezdőbb szintjeinek céljai és irányelvei minden gondolkodó lovasember számára hasznosak. Az idomító alapkiképzés célkitűzése, hogy a lovat lovasa készséges, jókedvű, kiegyensúlyozott és motivált együttműködő partnerévé tegye, továbbá, hogy a ló természetes atletikus képességeit fokozatos és tudatos gimnasztikával fejlessze.

A díjlovaglás szintjei:

  • Alapfok: Az alapkiképzés szintje.
    Elvárás a lovastól, hogy egyensúlyban üljön, ülésével a lovat ne zavarja, hanem hatékonyan tudjon egybevágó segítségeket alkalmazni az alapjármódokban, lépésben, ügetésben és vágtában. Az alapfokon képzett ló mindhárom alapjármódban ütemesen, megfelelő élénkséggel, elengedetten és átengedően, a lovasára figyelve hajtja végre a feladatokat, jól reagál a lovas testsúly-, csizma- és szársegítségeire.

 

  • Könnyűosztály: Az alapfokú szint elvárásai természetesen ezen a szinten is érvényesek. A könnyűosztályú ló egyenletesen támaszkodik, pontosan meghatározott helyeken képes átmeneteket végrehajtani. A hátulsó lábak hordozóereje jelentős. Újonnan megjelenő feladatok a lépésben, helyben végrehajtott fordulatok és az ellenvágta.

 

  • Középosztály: A középosztályú ló iskolaegyensúlyban, összeszedetten dolgozik, a hátulsó lábak hordozóereje kialakult, nehéz iramváltoztatások megoldására is képes. Hosszhajlításokat, féloldalazásokat és vágta jármódban ugrásváltásokat is végre tud hajtani.
  • Nehézosztály: A hátulsó lábak hordozóereje oly mértékben megerősödött, hogy a ló képes nagymértékben tehermentesíteni az elülső végtagjait és végrehajtani a piruette, piaffe és passage gyakorlatokat. Vágta jármódban sorozat ugrásváltásokat képes teljesíteni. A legnehezebb feladatokban megjelenik a minden egyre ugrásváltás.
Ez az összefoglaló, egyszerűsített bemutatás is bizony sok olyan lovas szakkifejezést tartalmaz, ami további magyarázatra szorul. Aki már legalább egyszer ült lovon, tudhatja, hogy nem is olyan egyszerű az, amilyennek a földről látszik. Mert, mit is látunk? „Csak ül a lovas szépen, elegánsan, a ló pedig táncol”. A jól képzett ló és jól képzett lovasa látványa – minden szinten – egyszerűen ennyi. A háttérben persze nagyon sok elméleti és gyakorlati tanulásra van szükség. További, a díjlovaglásról és a ló kiképzésével foglalkozó írásainkban részletesen foglalkozunk majd azokkal a témakörökkel is, amit ebben az írásban csak érintettünk.

A pálya

A díjlovagló pálya alapkövetelményei: sík, körbehatárolt, talaja nem túl mély és nem túl kemény. Két hivatalosan elfogadott egyezményes méretű díjlovagló pálya van, a 20 m x 40 m-es és a 20 m x 60 m-es. Az általánosan díjlovagló négyszögnek nevezett területet a versenyeken alacsony fehér kerítés elemek határolják.

A négyszög szélén, a külső oldalon betűjelzések vannak elhelyezve. A díjlovagló gyakorlatok lovaglásakor a lovasok az edzéseken és a versenyeken is ezekhez igazodva tudják pontosan végrehajtani a feladatokat. A pályán belüli középvonal betűit nem helyezik el a pályán, hanem a vele egy magasságban lévő külső betűk bástyáin tüntetik fel, kisebb méretben.

Versenyek


A díjlovagló versenyeken a versenyzők a különböző szintek elvárásainak megfelelően, egyezményes elvek alapján kialakított versenyprogramokat lovagolnak. Minden egyes szint versenyprogramjai olyan elemeket tartalmaznak, amelyek alapján meghatározható, hogy az előírt követelményeknek a versenyző páros milyen mértékben tudott eleget tenni. Minden szinten több, nemzetközi egyezmények alapján elismert díjlovagló program van. Az egyes versenyprogramokat rövidített betű és számjelzésekkel látták el, ez alapján találhatók meg a hivatalos programgyűjteményekben. Hazánkban díjlovagló versenyek szervezésével a Magyar Lovassport Szövetség Díjlovagló Szakbizottsága foglalkozik, a versenyprogramok a honlapjukon megtalálhatók.
A versenyeken a korábban már említett szinteket tovább is bontják. Ez azért történik, hogy a lovak és lovasok számára legyenek tanuló/átmeneti szintek is, így valóban a teljes kiképzés során lehetősége van mindenkinek versenykörülmények között felmérni, hogy folyamatos–e a fejlődés.

Alapfokú versenyprogramok: E és A betűjelzésűek valamint az Előkészítő, Kezdő, C és D betűjelzésű programsorok
Könnyűosztályú versenyprogramok: L betűjelzés
Átmeneti programsorok a könnyű és a középosztályú szint között az LM betűjelzésűek.
Középosztályú versenyprogramok: M betűjelzés
Nehézosztályú versenyprogramok: S betűjelzés

S1 – „Kis nehézosztály” pl. Szent György Díj és Intermediaire I. feladatok
S2 – „Nagydíj szintű programok” pl. Intermediaire II.,Nagydíj, Nagydíj speciál feladatok
A díjlovaglás pontozásos sportág. Hivatalos, képzett bírók bírálnak minden szinten.

Novotni Péter, 2012.01.18.


Frissítve: 2024.04.23.
Fotó: Canva

Olimpia – 41 nemzet kvalifikálódott

Londoni Olimpia – 41 nemzet kvalifikálódott

Az FEI közzétette azon nemzetek listáját, akik képviseltetik magukat a 2012-es Olimpia lovasversenyein.

Március elsején hivatalosan is lezárult a nemzeti lovasszövetségek lehetősége, hogy kvalifikálódjanak a londoni olimpiára. Másnap az FEI sajtóközleményben közzé is tette annak a 41 nemzetnek listáját, melyek lovasai kvótahelyeket biztosítottak maguknak.

Díjugratás

A díjugrató versenyszámokban összesen 26 nemzet lovasát láthatjuk majd: 15 csapat (3 vagy 4 lovas) kvalifikálódott, valamint további 11 nemzet egyéni versenyzője lesz ott az ötkarikás versenyen.

Csapattal képviselt nemzetek a következők: Ausztrálai, Belgium, Brazília, Franciaország, Hollandia, Kanada, Kína, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Svájc, Svédország, Szaúd-Arábia, Ukrajna és az USA.

Egyéni versenyzőt 11 nemzet küld majd az angol fővárosba: Argentína, Azerbajdzsán, Bermuda, Egyiptom, Írország, Japán, Jordánia, Japán, Kolumbia, Oroszország, Portugália, és Szíria.

Összesen 15 starthely áll rendelkezésre az egyéni díjugratók számára, összesen 75 lovas fog starthoz állni.

Díjlovaglás

A díjlovaglás versenyszámaiban csapattal az alábbi 11 ország képviselteti magát csapatonként három lovassal: Ausztrália, Dánia, Hollandia, Kanada, Kolumbia, Nagy-Britannia, Németország, Spanyolország, Svédország , Új-Zéland, és az USA.

További 13 ország egyéni lovasát láthatjuk majd a négyszögben: Antigua, Ausztria, Belgium, Brazília, Finnország, Franciaország, Japán, Lengyelország, Marokkó, Norvégia, Olaszország, Portugália és Ukrajna.

A 13 országból összesen 17 egyéni lovas érkezik Londonba, tehát összesen 50 díjlovas mutathatja be programját.

Japán színeiben Hiroshi Hoketsu fog rajthoz állni, aki március végén tölti a 71. életévét. Ezzel bizonyított: A lovaglás nincs korhoz kötve!

Military

Csapatszámba ezúttal 14 nemzet kvalifikálódott: Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Franciaország, Hollandia, Írország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Svédország, Új-Zéland és az USA lehet jelen egy-egy csapattal (3-5 lovas csapatonként).

További nyolc ország egyéni versenyzője lesz ott a military versenyszámaiban: Ausztria, Bulgária, Dél-Afrika, Ecuador, Jamaica, Olaszország, Oroszország, és Thaiföld. Ez összesen 75 lovast jelent.

A három szakágban így összesen 200 ló-lovas páros fog rajthoz állni az idei olimpiai játékokon.  A starthelyek mindegyike az országok számára biztosított, nem pedig az egyes lovasok számára. A Nemzeti Olimpiai Bizottság, illetve a nemzeti lovasszövetségek oszthatják szét belátásuk szerint a starthelyeket azon lovasok számára, akik elérték a szükséges FEI kvalifikációs-limitet.

A kvalifikációs folyamat most a következő fázisába ért. A FEI az egyes országokat írásban fogja tájékoztatni a nekik járó kvótahelyekről – akiknek március 31-ig kell visszajelezniük, hogy valójában igénybe veszik-e majd az összes rendelkezésükre álló helyet. Amennyiben egy ország nem kívánja igénybe venni az összeset, az FEI április 15-ig oszthatja el újra a megüresedett helyeket.

Június 17-ig van még lehetőségük a lovasoknak és lovaiknak, hogy teljesítsék az FEI-limiteket, amelyek szükségesek az olimpián való részvételhez. Június 9-e a jelentkezési határidő – idáig kell megküldeni az olimpia Szervezőbizottságnak a végső résztvevői listát.

Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: fei.org
2012.03.06.


21 nemzet lovasai már biztosan az Olimpián

Kevesebb, mint 200 nap van hátra a hivatalos megnyitóig.

21 nemzet lovasai már biztosan számolják a hátralévő napokat a londoni Olimpiáig. Az idei ötkarikás játékok különösen közel áll a lovasok szívéhez, hiszen idén lesz pontosan 100 éve, hogy a lovassportok három szakága (díjlovaglás, díjugratás, lovastusa) debütált a Stockholmi Olimpián.

2012 januárjára, az ötkarikás játékok kezdete előtt alig fél évvel 11 ország lovasai csatlakoztak azon sporttársaikhoz, akik már 2010 nyarán, az Alltech FEI Lovas Világjátékok során megszerezték az olimpián való indulás jogát.

Nézzük tehát a csapatok listáját szakáganként!

Díjugratás:

Ausztrália
Belgium
Brazília
Chile
Franciaország
Kanada
Nagy-Britannia
Németország
Hollandia
Mexikó
Szaúd-Arábia
Svédország
Svájc
USA
Ukrajna

Díjlovaglás:

Ausztrália
Dánia
Kanada
Kolumbia
Nagy-Britannia
Németország
Hollandia
Új-Zéland
Spanyolország
Svédország
USA

Lovastusa:

Argentína
Belgium
Brazília
Franciaország
Japán
Kanada
Nagy-Britannia
Németország
Új-Zéland
Svédország
USA

Az induló csapatok végleges listája március 1. után lesz elérhető. Ugyanekkor hozzák nyilvánosságra az egyéni versenyzők névsorát is. Nekik legkésőbb június 17-ig kell minősülniük.

A XXX. Londoni Nyári Olimpiai Játékok nyitóünnepségére július 27-én kerül sor. A lovassportok kedvelői 12 napig kísérhetik figyelemmel három szakág 200 ló-lovas párosának versengését. Az Olimpiák történetében először a díjlovaglás Nagydíj Kűr lesz az utolsó versenyszám augusztus 9-én.

2012.01.17 Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: FEI
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.17.

Rúgja meg a ló? – Szakértői vélemények a lánycsóki balesetről

Rúgja meg a ló?
Szakértői vélemények a lánycsóki balesetről

 

A múlt hét folyamán bejárta a sajtót az a szomorú hír, miszerint egy fiatalembert saját lova rúgott agyon. Tény, hogy a lovaglásnak, a lóval való foglalkozásnak ugyanúgy megvan a maga rizikója, mint a síelésnek, vagy akár a labdarúgásnak, de ami történt semmiképpen sem nevezhető szokványos esetnek. Éppen ezért arra kértük szakértőinket, mondják el véleményüket ezzel az esettel kapcsolatban.

A kép illusztráció

A Pécsi Napilap beszámolója

Elhunyt a kórházban az a fiatalember, akit lova sebesített meg életveszélyesen a baranyai Lánycsókon. Kilmájer Zoltánt (28) mentőhelikopter vitte kórházba, újraélesztették, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A férfi éppen az állattal foglalkozott, amikor az egy ugrásnál kétszer, fejen és mellkason rúgta.

“A lovak képesek a hétköznap gondjaiból a fellegekbe emelni” – írta Kilmájer Zoltán (28) az egyik közösségi oldalon, ahol több kép is látható Dámáról az öt éves kancáról.

“A fiam éppen ikertestvérével együtt akadálypályán ugratta Dámát amikor a ló minden előzmény nélkül megbokrosodott és megrúgta Zolit. Nem tudom felfogni, Dámával sosem volt probléma, a fiam szőrén is meg tudta ülni” – mondta könnyes szemmel a férfi édesapja Kilmájer János. “Zoli szokás szerint futószár nélkül futtatta az akadálypályán a hátaslovat, eközben történt a tragikus baleset.”

Ezek után nem tartjuk meg a lovat, a másik fiam sosem lovagolt, meg lehet, hogy veszélyes is, ezért megy a vágóhídra, és kolbász lesz belőle. Az apa szerint az is baj lehetett, hogy Dáma még nem volt pároztatva, és már nagyon kívánta a csődört, ezért lehetett ideges. A szomszédok szerint jól bántak a lóval, kiegyensúlyozott volt, és szelíd.”

“Ha hátrajöttem a kertbe, legtöbbször megsimogattam, sosem lépett fel támadóan, ahogy most sem – mutatta a lovat Varju Vilmos szomszéd.

“Ezzel a lóval eddig semmi probléma sem volt, több kollégával beszélgettem, és arra jutottunk, hogy Dáma megijedhetett, ezért rúgta meg gazdáját” – mondta lapunknak dr. Hum Imre állatorvos, aki szerint a ló további megfigyelésére nincs szükség, de az orvos szerint nem kellene vágóhídra küldeni.

Forrás: Pécsi Napilap
2011. 11. 30.

 

Nyírő László lovasedző és Szent-Miklóssy Andrea, Benta lovasiskola

Először is részvétünk Zoli családjának.

Láttuk a híradó felvételét, amit a riporterek készítettek a baleset után a helyszínen. Ebben egyértelműen és nyíltan látszott, hogy a ló a tévésekre és az idegenekre támadóan reagál, sunyított, nekik vágtázott, ha nincs köztük a karám, eltapossa őket. Mint a ménesvezető kanca, a hierarchiás rangsorban felülkerekedni akaró jeleket mutató lóként viselkedett velük szemben. Látszott a felvételen, hogy az általa felismert emberekkel (pl. szomszéd) viszont kezes és barátságos viselkedést mutat. Éreztette a hovatartozását. A balesetet megelőző körülményekről sajnos semmit sem tudunk, ezért csak találgatásokba tudunk belemenni.

Az biztos, hogy ha most a hideg idő beálltától a ló többet tartózkodott bokszban, mint azt megelőzően és ugyanannyi abrakot kapott esetleg, mint korábban, az energiafelhalmozódást okozhat, ami normális ménesi közösségben erőfitogtatásba, vagy a hierarchiás rangsor megváltoztatásának szándékába mehet át. Ilyenkor a lovak a saját társaikra is támadnak a vezetőbb szerep eléréséért, de az ilyen rangsorviták ritkán torkollnak komolyabb sérülésbe. Az sem kizárt, hogy ilyen előzmény után próbálta meg Zoli a lovat ugratni, amely során szakmai hibákat követett el.

A szakmai hibák közé tartozik főként, hogy az állat kiképzését általában nem a saját helyén végezzük, mert ott “ő az úr”, ő a területgazda. Második: ha már egyszer egy lovat körbe akarok hajtani, megfelelő felszerelés kell hozzá, nevezetesen olyan hosszú és érdemben használható ostor, ami megfelelő távolságból is biztonsággal fegyelmezhetővé teszi az állatot (magyarul mindenképp rúgástávolságnál lényegesen hosszabbnak kell lennie). A futószárazás és földről való munka alapszabálya, hogy az ember a ló oldala felé néz és fordul és kíséri a ló mozgását, mindenképp a megfelelő távolságból. Szabadon ugrásnál lényegesen nehezebb a ló kiképzőjének a feladata, egyszerre több dologra kell odafigyelni, kontrollálni, emiatt lényegesen több figyelmet és szakértelmet követel(ne). Ha ezt valaki megpróbálja ellezserkedni, még könnyebben történhet baleset.

A felvételen látható “felépített” ugrás egy szakmailag elfogadhatatlan, lezseren összetákolt valami, aminek a láthatósága is vitatható volt a karám (környezet) többi részéhez képest. Nem biztos, hogy a lónak egyértelmű volt adott pillanatban, hogy mit kérnek tőle. Ha ez nem világos, a lónak lehet pánikszerű védekező reakciója.

Nem tudjuk, hogy Zoli hol állt a lóhoz és az ugráshoz képest a feladat végrehajtásakor, nincs hírünk arról, hogy a rúgás a folyamat melyik részén történt (a rávezetés szakaszában, esetleg megtorpanáskor stb.), látta-e valaki, el tudja-e mesélni. Hogy tényleg vágóra kell-e vinni vagy egyszerűen egy növényevő menekülő állat “sarokbaszorítása” utáni normális, de szerencsétlenül végződött reakciója volt: ezt csak a történtek pontos ismeretében és összefüggéseiben lehetne bírálni és megítélni. Ez alapján lehetne eldönteni, hogy mi legyen a ló sorsa: vágó, vagy ménesi tartás és azzal együtt szakszerű kiképzés és tanítás melletti munkára fogás. Ez a ló már egyszer megtapasztalta az erejét az emberrel szemben, ezért lényegesen körültekintőbb és szakszerűbb munkára van szükség a vele való foglalkozásban.

A ló kiképzése egy felépített folyamat és nem öncélú az ember szempontjából, hanem a ló képzettségi fokának, értelmének, erőnlétének, egyensúlyának, munkára foghatóságának fejlesztése ezek ismeretében. A díjugratás, a szabadon ugratás is egy szakma, amit meg kell tanulni, a kiképzőnek centiméterre pontosan tudni kell a távolságokat és ezek alapján olyan “pályát” kell építenie, ami egyértelmű feladatot állít a ló elé, amit szívesen hajt végre, jó ritmusban történő helyes megoldása a szabályos ugrásra ösztönzi, és azt az ismétlések által készségszintűvé teszi.

Ez az eset ne elrettentő példa legyen a lovakkal kapcsolatban, hanem mindenkinek okulásul szolgáljon az óvatosságra és szakszerűségre.

 

Pataky Kata, Monty Roberts instruktor

A szabadon ugró gyakorlatot egy ugrófolyosó megépítésével kellene kezdeni. Ha megvan a folyosó, akkor az az ember, aki beengedi a folyosóba a lovat, nincs rácsatolva a kötőfékre, hanem általában csak át van fűzve rajta a vezetőszár.

Elengedésnél előfordulhat, hogy a ló megemeli a farát, vagy odarúg, de azt gondolom, hogy az embernek nagyon rossz helyen kell állnia ahhoz, hogy ez ilyen formán bekövetkezzen. A ló főleg akkor szokott odarúgni, ha az ember ostorral próbálja behajtani a folyosóba, esetleg meg is csípi vele a ló farát. A kancát sárlásnál érzékenyebbek, lehet, hogy szerencsétlenül érte el az ember a farát ás ezért odarúgott.

Nagy problémának tartom, hogy az emberek általában elfelejtik, hogy a ló mekkora fizikai fölénnyel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy ha egy ló odarúg az emberre és szerencsétlenül találja el az embert, akkor az nagyon könnyen lehet halálos, mert egy 500-600 kilós állat erővel meglendíti a lábát. Sokszor csak akkor eszmélünk rá, hogy mennyire nincs fizikai esélyünk egy lóval szemben, amikor már baj van. Ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy a ló állat, ösztönei vannak, amiknek a nagy részén nem tud uralkodni, akármennyire is jó a kapcsolata az emberrel.

Egy nagyon fontos dolog, a lovakkal kapcsolatban. A ló úgynevezett reagáló állat, ami azt jelenti, hogy minden cselekedete reakció a környezetére. Tehát olyan nincs, hogy egy ló minden ok nélkül csinál valamit. Amit a ló tesz, az egy reakció. Nem biztos, hogy arra a személyre reagál, aki éppen foglalkozik vele. A lovak képekben gondolkodnak, ezért ha egy rossz élmény érte évekkel korábban és annak az élménynek hasonló képei előjönnek egy hasonló mozdulat, szag, napszak, fény, hang, szinte bármi, akkor arra reagálnak. Ezért rendkívül fontos megtanulni a lovak nyelvét, és olvasni a gesztusaikat, mert még úgyis lehetnek balesetek, de talán sok elkerülhető lenne, hiszen minden egyszerűbb, ha egy nyelvet beszélünk.

Nagyon sajnálatos ez a baleset. Természetesen vannak olyan lovak, amelyek már nagyon agresszívak és az ember ellen vannak. Szerencsére ez elég ritka és ezért az embernek nagyon sokat kell tennie, hogy egy ló ide eljusson. Lehetnek idegrendszeri problémák is, ami oka lehet egy-egy támadásnak. De ahogy a cikkből kiderült, ez a ló egyik fenti kategóriába sem sorolható, ezért sajnos azt feltételezem, hogy emberi hiba idézte elő.

Persze nagyon nehéz így véleményt mondani, hiszen sohasem láttam a lovat, sem az embert és nem is voltam jelen a balesetnél.

2011. december 7.
Fotók:
Pécsi Napilap
Frissítve: 2023.07.09.
Fotó: Canva

Herceg fantasztikusan érzi magát!

A Herceg projekt
Avagy: összefogás egy nem mindennapi lóért…

2011.12.05.

Herceg fantasztikusan érzi magát! Már rendes méretű karámban tölti a napjait, ugrál, rohan, bohóckodik, egyszóval nagyon boldog, hogy végre újra szabad. Nagyokat szoktunk játszani a karámban, mindig körbe ugrál örömében, amikor megérkezem hozzá. Természetesen minden nap megyek, ha sokat dolgozom, akkor csak este simire, pucolgatásra és nasizásra. A sántítás egyre kisebb fokú, már a karám kemény talaján is szépen mozog. Fokozatosan emeljük a heti futószárazás mértékét, a pálya homokos talaján már nem látszik sántítás és Herceg is szívesen dolgozik. És már nem olyan kis gombóc, kezd izmosodni. Egyre jobban regenerálódik a lába egy-egy mozgatás után is. Közvetlenül futószárazás után, mikor a puha homokról lejövünk a kemény talajra, furcsán terheli, de 1-2 órán belül már tökéletesen mozog a karámban. Fordulásnál is egyre kevésbé észrevehető a biccentés, de természetesen nem fordítjuk hirtelen és figyelünk hova lép.

A kép illusztráció

Bevallom, egyszer-kétszer ráültem 2-3 kör séta erejéig, a futószár után lesétáltatásképpen. Persze ezt is csak a pályán, a homokon. Fentről sem vettem észre biccentést, sőt, kifejezetten jobban fegyelmezhető nyereg alatt, mint futószáron vagy a karámban. És rettentő jó fej is volt, így egy teljes év kihagyás után! Nagyon büszke vagyok rá!

Összességében tehát, a gyógyulás folyamatban van, az eredmény hétről hétre látványos, és még szilikonos patkót nem is kapott! Továbbra is folytatjuk a fokozatos mozgatást, kapja naponta az Equimins  táplálékkiegészítőit és kedvére rohangálhat a karámban. Legközelebb december környékére tervezzük a röntgent, kíváncsian várjuk mit fog mutatni. Dr. Szoboszlai Henriett rendszeresen jár a lovardába, így folyamatosan nyomon követi Herceg gyógyulását és ő is fantasztikusnak tartja az eddigi eredményeket is.

Rettentő hálás vagyok az Equimins-nek a takarmánykiegészítőkért, hiszen a flexijoint por nagyon hatásosnak bizonyul Herceg problémájára, a diamond omega nevű termék pedig megfelelő vitaminokat, ásványi anyagokat, MSM-et tartalmaz az őszi, téli hónapokra. És a szőre is csak úgy csillog tőle!

Köszönöm szépen mindenkinek az eddigi segítségeket. Remélem legközelebb még jobb hírekkel jelentkezünk!

Üdvözlettel: Csíkos Judit
E-mail cím:
csjudith@gmail.com  

 

Frissítve: 2024.05.03.
Fotó: Canva

Dettori 2011 legjobb európai lovasa

Dettori 2011 legjobb európai lovasa

Összeurópai sampionátust (azaz zsokébajnokságot) hivatalosan nem vezetnek, ellenben azt sok helyütt számon tartják, ki nyerte az adott év legtöbb Group I-es versenyét, a helyezéseket azonban már nem nézik, pedig azok legalább olyan érdekesek.

Mivel lényegében befejeződött a szezon, a PannoniaOverdose.hu elkészítette az európai Group I-es zsoké-ranglistát, más ilyen összesítésről nincs tudomásunk. Dettori 10 győzelmével fölényesen nyerte, s nemcsak Overdose két másik lovasát, Suboricsot és Soumillont találjuk rajta, de a legjobb 50-ben végzett a magyar Kerekes Károly is.

Listánkat azért is korlátoztuk a Group I-es versenyekre, mert a nemzeti sampionátusok kicsit torz képet adnak. Azokban ugyanis a versenyek rangjától függetlenül csak az adott országban megszerzett győzelmeket számolják, így pedig a „helyi” zsokék több versenyt futhatnak, mint azok az elitlovasok, akik sokat utaznak, és jó néhány versenynapot Európa más országaiban (vagy más kontinenseken) töltenek. Európában idén 85-öt Group I-es futamot rendeztek, amelyeken öt ország osztozott: Anglia (32), Franciaország (27), Írország (12), Németország (7) és Olaszország (7).

Overdose lovasai, azaz Dettori, Suborics és Soumillon közül már csak utóbbi nyerheti hazája sampionátusát, ám egyvalamiben mindhárman egyformán kiemelkednek: Dettori az angol, Soumillon a francia, Suborics pedig a német zsokébajnokság élmezőnyének legjobb győzelmi arányával bír, versenyeik 20, 19, és szintén 19%-át, azaz minden ötödiket nyerve, holott az átlagos indulók száma ezen országokban jóval tíz felett van. Ezek a számok is igazolják, milyen jól választott zsokékat Mikóczy Zoltán az elmúlt években.

A 2011-es európai Group I-es versenyekben elért eredmények:

Frankie Dettori az egyetlen, aki mind az öt országban Group I-es versenyt nyert (plusz egyet Dubaiban, de Európán kívüliként az ide nem számít). Ráadásul e ranglistát az összes dobogós helyezés tekintetében is vezeti.

Tom Queally hat Group I-es győzelméből négyet a veretlen Frankel nyergében szerzett Angliában.

Christophe Soumillon jelenleg két győzelemmel vezeti a francia sampionátust Maxime Guyon előtt, akivel már jó ideje kerülgetik egymást az élen.

A legpechesebb a korábbi háromszoros angol sampion (2006, 2008, 2009) Ryan Moore, aki nyolc Group I-esben lett második. Kettőt ugyan Európán kívül is nyert (USA és Japán) de azok e listába nem számítanak. Angliában övé a második legmagasabb győzelmi arány (versenyei 19%-át nyerte), nála csak Dettori tudott jobb lenni ebben is (20%). Összehasonlításul: az idei angol sampion Paul Hanagan 15%-os győzelmi arányt ért el, mégis több győzelmet szerzett, mivel kétszer annyi versenyben vállalt lovaglást.

Hayley Turner az egyetlen női lovas a listán, egyes források szerint ő az első, mások szerint „csak” a második hölgy, aki angol Group I-est nyert, de biztosan ő az első duplázó. Számunkra azért is figyelemre méltó a személye, mert mindkét győzelmét sprintversenyen aratta (July Cup és Nunthorpe Stakes).

A listán 25. Pat Cosgrave idén júniusban a Magyar Derby második helyezettjét, Mediplomatot lovagolta a Kincsem Parkban.

Az öt európai ország (ahol Group I-es futamot rendeznek) lovasain kívül csupán öt további nemzet egy-egy zsokéja fért fel e ranglistára.

Az osztrák Andreas Suborics három- szoros német sampion, s Overdose-t eddig hét alkalommal lovagolta. Miután egy ló fejbe rúgta Hongkongban, visszavonult, ám idén teljesen felépülve visszatért. Nem is akármilyen formában: jelenleg negyedik a német sampionátusban: 337 lovaglásából 64-szer nyert (19%), csupán 10 győzelemmel elmaradva a vezető, közel 600 lovaglást vállaló Filip Minariktól (12,5%).

A magyar Kerekes Károly 2009-ben szerződött Németországba. Első állandó évében 18, tavaly 15 győzelemig jutott, idei 118 futásból jelenleg 12-nél tart (plusz 22 dobogó). E listára a Grosser Preis von Baden-ben szerzett második helyével került fel. Tavaly megnyerhette volna, ám egy sérülés miatt nem ülhetett a győztes Night Magic nyergébe, pedig előző 9 versenyében mindig ő lovagolta. Korábban 2006-ban Rómában (Premio Lydia Tesio) és 2009-ben Németor- szágban (Preis der Diana) nyert Group I-es versenyeket.

Az ausztrál Steven Arnold So You Think korábbi állandó lovasaként vitte kétszer is az idén Európába hozott lovat. A brazil Silvestre de Sousa pedig 2004-ben tette át székhelyét hazájából Angliába.

A listán egy testvérpárt is találunk az olasz Mirco és Cristian Demuro személyében.

A 85 Group I-es futam 256 helyezésén (volt egy harmadik helyes holtverseny) 73 zsoké osztozott, átlagosan 3,5 helyezést szerezve. Ennél jobb teljesítményre (legalább négy helyezésre) 21-gyen voltak képesek, jóval kevesebben, mint ahányan Group I-es versenyt nyertek (36-an).

Dettorin kívül csupán öt másik lovas tudott legalább 10 helyezést szerezni (ő ennyit nyert egymaga). 29-en viszont csak egyszer állhattak európai Group I-es futam dobogójára.

Talán furcsának hat, hogy csupán öt európai országban futnak Group I-es versenyt, hiszen hazánkban és a környező országokban évekig használatban voltak a Group-pal szinoním Grade-kategóriák. Ám idén ezeket már nem alkalmazták, hogy a legjobb magyar, szlovák, osztrák, cseh, lengyel… lovak abban a néhány nyugat-európai versenyben ahová egyáltalán eljutnak, ne kapjanak akkora plusz terhet (azaz büntetést), mintha valamely győzelmüket egy angol, francia, ír, német, vagy olasz Group-verseny, kétségtelenül sokkal erősebb mezőnyében szerezték volna. (A gyengébb lovak között szerzett jó helyezésük felárazásával a jobb lovak között indokolatlanul futnának kisebb eséllyel, esetenként akár 2-3 kiló plusz súlyt cipelve.)

Az „ötökön” kívül csupán négy másik európai országban futnak bármilyen Group-versenyt, azokból is összesen nyolcat: Törökországban két Group II-est, Norvégiában három, Svédországban kettő és Dániában egy Group III-ast.

Jelenleg tehát a legrangosabb magyar versenyek – immáron a nemzetközi összehasonlításban is helyükre kerülve – hivatalosan a Group-kategória alatti, Listed besorolásúak.

2011. december 5.
Forrás: PannoniaOverdose.hu
Kép: canva
Frissítve: 2024.02.22.

Máchánszky Gyula, a Lázár-fivérek megbecsült lovasoktatója

1912-ben Szegeden, orvos-családban született, és cseperedő gyermekként orvos karrierről álmodott Máchánszky Gyula. Lába nyomán is botorkáló kortársként emlékezem a félévszázad előtti szikár alkatára, barátságos tekintetére, a határozottságot is felülérzékeltető magasan intonált, tüzéres hanghordozására, majd francia nyelvű szakkommentálású mikrofonhangjára az 1978-as kecskeméti világbajnokság széktói stadionjában… – Váczi Ernő írása.

Máchánszky Gyula Pókos nyergében Aachenben, a Nemzetek Díjában (1939)
Az apát-vesztő családi tragédia, és a nagy – magyar – történelem szorításában, az első világháborút követő világválság vagyonvesztő útelágazásában az orvoslás helyett a katonai pályát választotta az ifjú Máchánszky Gyula. Majd egy sajátos tehetségbontogató gyakorlatsor – az értelem, érzelem és rátermettség együttes hatásával – az elmúlt század egyik legkitűnőbb magyar lovas szakemberévé pallérozta őt.
A Ludovika Akadémia tüzér szaka, a csapatszolgálat, az ekvitáció, a versenyistállói gyakorlat, az örkénytábori diploma az olimpiai kerettagságig emelte a fiatal tisztet. Közben gyűltek a trófeák a concours arénákból, a military pályákról és a Honvéd Versenyistálló lovas küzdelmeiből itthon és külföldön egyaránt. A siker ízét kiemelten édesítette a megbízható, tehetséges ló, Pókos feltétlen együttműködése Bécs, Torino, Aachen aranyútján.

Aztán a két nagyháború közötti magyar lovas-tehetségek hosszú sorát felkaroló, kiképző és szárnyra-bocsátó reményteljes időszak élet- és kenyértörése villámaként ütött a második világháború. Sőt, az azt követő évek komorsága. Sajátos, hogy ebben a helyzetben, ebből a kitűnő kortársi közegből is kiemelendő Máchánszky Gyula pályaíve. Tanulságul ide idézendő Ernst József hippológus plasztikus jellemábrázolása Gyula bácsiról: „Nagyszerű ember volt: jó tanuló, kiváló katona, aki bizonyítani tudta képességét a kiképzésben és a legnehezebb harci helyzetekben. Tehetséges lovas és kiváló lovaglótanár. Az egyéniségében rejlő fegyelmezett magatartásával nemcsak munkatársai, beosztottjai és tanítványai előtti tekintélyét biztosította, hanem feletteseinek bizalmát és az iránta való tiszteletet is kivívta magának.

Tisztesség, helytállás a kanyargó évtizedek útvonalán: ütegparancsnok a Don-kanyarban, lovaglótanár Örkénytáborban, Hajmáskéren, francia hadifogság után „igazolás” itthon, HM. ló-ügyi előadó, Kossuth Tiszti Iskola tanára, tüzér törzsparancsnok Debrecenben, leszerelés, lefokozás. 1992-ben rehabilitáció, ezredesi előléptetés.

S a polgári életben 1957-től: a Magyar Lovas Szövetség irodavezetője, a military válogatott szövetségi edzője, a Mezőhegyesi ÁG. lovasedzője, majd lovas edző Németországban, aztán lovasiskola vezető Kecskeméten – és az életmű koronája: a sokszoros világbajnok Lázár-fivérek elismert és megbecsült lovasoktatója.  

Máchánszky Gyulát, a gróf Széchenyi István Lovas Emlékérem kitüntetettjét 1998-ban, 16 évvel ezelőtt kísértük végső nyughelyére, a Farkasréti Temetőbe.

Lázár Vilmos: “Máchánszky Gyula lovas szakértelme, elméleti- és gyakorlati iránymutatásai meghatározó alapot adtak a világbajnoki sikereinkhez. A nevével nevesített Utánpótlás Lovasokat Szervező Bizottság példaértékkel hitelesíti a jövőépítő szándékunkat.”

2011. december, Váczi Ernő
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.05.

Hasznos kis olvasmány a lovakról – avagy a lovak emésztőrendszere

A lovak, valamint az ő sajátos, egyedi emésztőrendszerük, több ezer éves evolúciós fejlődés során alakult ki. A teljes emésztőrendszer minden része, az ajkaktól a végbélnyílásig valami szerepet kap ebben a folyamatban:

A lovak ajka nagyon érzékeny és meglepően ügyes, lehetővé téve számukra hogy kiválogassák, vagy éppen félrepiszkálják a táplálék bizonyos elemeit, mivel a kellemes íz nagyon fontos számukra.

  • Miután a táplálékot kiválasztja és az a szájba kerül, ott is nagyon fontos folyamat megy végbe, a táplálék rágása. Az emberekkel ellentétben a lovaknak nincs nyálképződése már a táplálkozás előérzetére, a lovak esetében a rágás tevékenysége az, amely nagy mennyiségű lúgos kémhatású nyálat termel, és minél többet rágnak, annál több nyál termelődik (jellemzően napi 15 liter megfelelő táplálás esetén).A nyál két okból fontos:Először is, kenőanyagként működik a táplálék számára lehetővé téve, hogy elhaladjon a gyomorig. Másodszor, amely a fontosabb, segít semlegesíteni a gyomor első részén jelen lévő savakat. A lovak számára 3500-4500 rágó mozdulatra van szükség 1 kg széna elfogyasztásához. Ugyanilyen mennyiségű szemes takarmány (müzli is ide értendő) elfogyasztása csak 850 rágást kíván.

  • A lovak hajlamosak unatkozni, ez lehangoló is számukra, ezért egyrészt megnövekszik a gyomorsav termelődése, másrészt egyéb viselkedési problémákat eredményez. Ez különösen jellemző télen, az istállóba kényszerült lovak esetén. Egy átlagos ló számára 12 kg széna elfogyasztása 8 órát vesz igénybe, míg 1,5 kg szemes takarmány elfogyasztásához nincs szükség 15 percnél több időre.
  • A gyomornak két ’területe’ van. Az elülső terület PH értéke magasabb a nyál miatt és lehetővé teszi a bakteriális erjedés megindulását. Itt főleg a tejsavbaktériumok, Lactobacillusok bontják le a táplálékban lévő cukrot vagy keményítőt.  A lovak emésztőrendszere nem úgy alakult ki, hogy gabonaféléket dolgozzon fel, ezért a keményítő emésztése nem egyszerű számukra. Minél nagyobb a táplálék keményítő tartalma, annál nagyobb probléma annak emésztése.  A széna keményítő tartalma 1-3%. A zsákos tápok esetén jellemző a 15-20% általános keményítő tartalom, de elérheti akár a 40%-ot is a verseny keverékek esetén.
  • Nézzenek csak meg egy zsákot saját maguk, de itt egy példa egy Magyarországon nem forgalmazott tápon keresztül bemutatva. Egy tengerentúlon jól ismert cég egyik népszerű termékére vonatkozóan azt javasolja, hogy a tápból egy átlagos ló számára napi 3 kg elegendő. Ez megfelel napi 600 gramm keményítőnek, amely = 18 kg keményítő havonta. A keményítőt baktériumok bontják le és illékony zsírsavakat (VFA) termelnek. Az illékony zsírsavakat azok a sejtek veszik fel, amelyek a gyomor elülső részét bélelik ki, amelyek elnyelik, elhalnak és végül fekélyesednek. A gyomor elülső részéből a táplálék a hátsó területre halad, amely erősen savas és a táplálék itt tovább bomlik, felkészülve a vékonybélbe történő belépésre.
  • A vékonybél az, ahol az emésztés és felszívódás igazán megkezdődik. Hogy ez hatékony legyen, a belépő táplálék savasságát semlegesíteni kell, hogy lehetővé tegyük a ’hasznos’ baktériumok (probiotikumok) fejlődését. Ezek a nyálkahártya sejtekhez tapadva a lehetséges kórokozók megtapadását is csökkentik. Mivel a lovak törzsfejlődésük szerint a táplálkozásukkal órákon át bíbelődnek, nem alakult ki epehólyagjuk.
  • A szemes takarmányokat és tápokat jellemzően két nagy adagban etetik, reggel és este. Ez azt jelenti, hogy a lovak nem tudnak megfelelően emészteni, részben a keményítő miatt, amely gyorsabban éri el a hátsó bélszakaszt, ahol további problémákat okoz. Hogy ezt a szervezet megpróbálja kompenzálni, a bél folyadékot von el a vérből. A vérplazma szintje az ilyen módon etetett pónikon végzett kutatások szerint az etetést követő 1 órával 15-24%-kal lecsökkenhet, kiszáradás (dehidráció) tüneteit mutatva. Ez soha nem tapasztalható a széna alapú étrenden élő lovak esetében.
  • A vastagbél egy kényes egyensúlyú emésztő ill. ’erjesztőtartály’ amelynek a feladata a takarmány alapú étrendből a hasznos anyagok kivonása. Ahogy említettük, a jelentős gabonaféle alapú táplálás lefoglalja a gyomor és a vékonybél emésztési képességét, és azt eredményezi, hogy a keményítő gyors emésztése következik be a hátsó bélszakaszon, amely a PH szint csökkenését eredményezi. Ez súlyos láncreakciós eseményeket tud beindítani a káros baktériumok javára a hasznos baktériumokkal szemben. A két nagy, magas keményítő tartalmú étkezés hatására méreganyagok termelődnek és károsítják a hátsó bélszakasz bélfalát. Ez lehetővé teszi a méreganyagok és egyéb különböző kórokozók áthaladását, amelynek potenciális klinikai következményei között lehet a kólika, hasmenés és patairha gyulladás.

  • A rost alapú táplálás mellett a vitaminok sem ürülnek ki a trágyával olyan jelentős mértékben.

Bárhonnan is nézzük, a lovak táplálásának legjobb módja az lenne, ha azt próbálnánk követni, ahogy az evolúció létrehozta őket, pld. nagy füves legelőkön kedvükre válogathatnák a fűfélék és gyógynövények között és nyalogathatnák a talajt az ásványi anyagok megszerzésére.  Sajnos manapság ez nem lehetséges, hiszen a legtöbb ló számára elérhető kifutó vagy karám kevés ilyen lehetőséget biztosít. Ezért javasoljuk, hogy széna mindig legyen elérhető a lovak számára, hogy a természetük szerint egész nap szálazhassanak. Mindenképp figyeljünk oda a szálastakarmány – abrak arányára.

Hogy kárpótoljuk a régi legelők viszonylag nagy változatosságát, adjunk Advance Complete vagy Pro – Bio vitamint lovunknak (attól függően, hogy mennyi munkát végez). Mindkettő kiváló mértékben biztosítja azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, együtt a ’hasznos baktériumokkal’ a pre- és probiotikumokkal és a Saccharomyces cerivisae élesztővel a hátsó bélszakaszon történő rost emésztés elősegítésére.  Amennyiben a ló kemény munkát végez, és több kalóriára van szüksége, javasoljuk, hogy adjon olajat a táplálékhoz (mivel az olajok energia értéke 2,5 szerese a gabonafélék kalóriájának). Ezt adhatják őrölt főtt lenmag formájában is, amelynek további előnye a növény rost tartalma, vagy ajánljuk bármelyik olajunkat, pld. az Equimins Glow and Shine Omega Olajokat.

Még egy utolsó gondolat. Manapság mindenki számára fontos szempont mindennek az ára is. Egy átlagos ló tulajdonos számára a koncentrált táplálékkiegészítő vitamin etetése napi kb. 500 Forintra jön ki az Advance Complete esetében, és ennél még kevesebb kerül a Pro-Bio etetése. Igaz, az is nagyon fontos, hogy emellett meg kell emelni a jó minőségű réti széna napi mennyiségét.

A cikket összeállította:
Möhöly Christa
www.equimins.hu
Kép forrása: Canva

Hiba bejelentés