Kezdőlap Blog Oldal 546

Mérgező növények lovaink körül

A legelőn, a szénában, az abrakban, vagy az istálló körül

Legelés során a lovak általában kikerülik a mérgező növényeket, feltehetően azért, mert korábban már megtapasztalták kellemetlen hatásukat. Előfordul azonban, hogy fiatal, tapasztalatlan állat kerül a legelőre, amely fogyaszt mérgező fajokat is.

Leggyakrabban a lótartók nem biztosítják a válogatva legelés lehetőségét a lónak, így az állat mindent legel, amit ér. Nem ritka látvány október végén, hogy a legelőre hajtott lovak a tüskés, keserű ízű fajokat is rágják. Ilyen és más esetekben is fontos, hogy a gyér eltartó képességű legelők használata során a ló mindig megfelelő mennyiségű szálas takarmányhoz jusson: tehát kapjon bőven szénát. Nem a széna a kiegészítés, hanem a legelő!

Bizonyos növényeknek egy része gyógyhatású (pl. a bodza virága), más része pedig mérgező (a bodza levele). Egyes növények csak a nem pigmentált testrészeken károsítanak (pl. a pohánka vagy az orbáncfű a ló orr-és pofa környékén, illetve fehér szőrrel borított területeken okoz fényérzékenységet). Ugyanakkor az orbáncfű olaja kitűnő elsősegély szer égési sérülések esetén.

A mérgező vagy káros növények elfogyasztását követően a lovakban lappangó vagy nyílt megbetegedés, kóros elváltozás fejlődik ki, bizonyos esetekben az állat elpusztul – általában sok szenvedés és fájdalom közepette.

Lyukaslevelű orbáncfű

Sokszor nehéz megállapítani a megbetegedés okát, mert a ló tulajdonosában fel sem merül a mérgezés gyanúja, ami általában boncolással igazolható. Gyakran a mérgező növény a szervezet ellenálló képességét csökkenti, és a szervezetet egyes betegségekre hajlamossá teszi.

A mai tartási körülmények között a ló jellemzően a takarmányban találkozik az értékes növények (pl. fűfélék, pillangósok) közé került mérgező növényi részekkel. Ebből nehezebben válogatja ki a káros fajokat, sőt ha éhes az állat, mohóságában mindent megeszik. Ha abrakba, pl. zabba kerülnek mérgező magok (pl. csattanó maszlag magja), akkor pedig  lónak esélye sincs, hogy elkerülje a mérgezést.

Gyakori az is, hogy a mérgező növényhez zölden hozzá sem nyúl a ló, de szárítva elfogyasztja. A szénában található mérgező növények egy része elveszíti mérgező hatását, mások nem (részletek a letölthető dokumentumban). Szárítás után lehet például a gyógynövények közül a csalánt és a ragadós galajt feletetni lovunkkal.

A növényi mérgezések tünetei rendkívül sokfélék lehetnek, de alapvetően hét területre hatnak.

  1. Központi idegrendszerre ható növényi mérgek:
    Tünetek: ijedősség, nyugtalanság, erős izgatottság, dühöngés, rángás, epilepsziás görcsök, tompultság, aluszékonyság, tudatzavar, a ló az előtte álló akadályoknak nekimegy, tántorog, részleges vagy teljes bénulás.
  2. Emésztőrendszerre ható növényi mérgek tünetei: nyálzás, émelygés, hastáji tünetek: fájdalmak, kólikás görcsök, bűzös szagú, nyálkás vagy véres, híg bélsár, bélsárrekedés, sárgaság.
  3. Vizeletkiválasztó szervek mérgezésének tünetei: gyakori vizeletürítési inger, vizeléssel vagy anélkül, vizelet kiválasztás hiánya, erőlködés vizeléskor, megváltozott színű (sárga, vörös) vizelet, megváltozott szag, vizenyős beszűrődések a has és mellkas táján.
  4. Vérkeringési szervek megbetegedését okozó növényi mérgek:
    Tünetek: szívritmus lassulása, gyorsulása, érverés szaporasága vagy alig tapinthatósága, elhullás szívbénulásban.
  5. Légzőszervekre ható mérgezések tünetei: szaporább vagy ritkább légzés, nehézlégzés, orrnyílások tágultak, bordaközök besüppedése, hasprés fokozott igénybevétele, légzés felületessé válása, megszűnése.
  6. Méhizomzattal kapcsolatos mérgezések: a vemhes méh a mérgek iránt sokkal érzékenyebb, még gyógynövényeket sem ajánlott adni a vemhes kancának, ritka kivételektől eltekintve. Egyaránt lehet stimuláló, serkentő és elernyedést kiváltó hatása a növényi mérgeknek, melyek hatására a ló elvetél.
  7. Bőrre ható mérgezések tünetei: többféle károsodás miatt különféle tünetek figyelhetőek meg. Kipirosodás, helyi bővérűség, savós-gennyes hólyagok képződése, elhalásos vagy fekélyes bőrgyulladás, ekcémás elváltozások. Száraz bőrelhalás, sárgaság, hosszú ideig tartó mérgezéskor megvastagodás, rugalmatlan bőr. Napfény hatására megjelenő gennyes hólyagok a fényérzékennyé tevő növények mérgezésének tünetei.
  1. Csattanó maszlag

A fenti leírás a teljesség igénye nélkül, csak a legalapvetőbb információkat tartalmazza Dr. Haraszt Ede és Dr. Bokori József „Mérgező és szennyező növények a takarmányban” című műve alapján.

NÖVÉNYI MÉRGEZÉSEK bevezető előadás

2012.04.16. Marton Zsófia, fitocavallo.hu
Fotó: Haga Zsuzsanna
Frissítve: 2024.01.17.
Fotó: Canva.

VÁSÁRLÁS

Csontkovácsolás – egy pozitív manipuláció

Csontkovácsolás – Egy pozitív manipluáció

Több ezer éves közös történelmünk a lovakkal azt is jelenti, hogy már több ezer éve törekszünk különböző praktikákkal arra, hogy a lehető legegészségesebbek legyenek a lovaink, illetve a lehető leghamarabb meggyógyuljanak, ha betegek.
A modern orvostudomány minden vívmánya és tudása mellett megvan a helyük a több száz, esetleg több ezer éves múltra visszetekintő régi praktikáknak is. Nem szabad alábecsülni a régi korok ismereteit, hiszen eleink szinte napi 24 órát töltöttek a lovaikkal és nem hobbi vagy sport célból tartották őket, hanem szó szerint az életük múlott a négylábú társaikon. Többek között azon, hogy mennyire hatásosan tudják megelőzni a betegségeket és meggyógyítani azokat.

Egy ilyen, ősidőkbe visszanyúlóan ismert keleti gyógymód a csontkovácsolás is, amit pár évtizede felfedezett magának a Nyugat és támaszkodva az orvostudomány mai ismereteire adaptálta azt a jelen kor követelményeihez.

Minden lótartó tudja, hogy az egyik legtöbb fejfájást okozó problémahalmaz a mozgásszervekkel kapcsolatos megbetegedések, sérülések. Legyen szó bármilyen lóról, bármilyen igénybevételről és bármilyen hasznosításról, a lovak mozgásszervi problémái jelentősen csökkentik a  közös munka vagy szórakozás lehetőségeit. Ahogy a régi mondás is szól: Lábáról fejik a lovat.

Munka, mozgás közben hatalmas súly (akár a testsúly többszöröse is) nehezedik a csontokra, ízületekre, inakra és szalagokra. Egy megcsúszás, egy esés, de akár egy észrevétlen rossz mozdulat is elegendő ahhoz, hogy kimozduljon valamelyik ízülete lovaknak. Ez egy folyamatosan meglévő fájdalomforrás, ami szinte azonnal meglátszik a teljesítmény csökkenésében, a rossz közérzetben. Hosszabb ideje fennálló problémák esetében az izomzatban is látható elváltozások alakulnak ki, hiszen az elmozdult vázrendszerhez az izmok is idomulnak és a megváltozott terhelés miatt aszimmetrikusan fejlődnek.

Az ilyen esetekre megoldás, a csontkovácsolás, vagy más szóval a chiropraktika. Ennek lényege, hogy egy speciális vizsgálat által meghatározható a probléma gyökere, ami aztán egy még speciálisabb mozdulattal (szakmai szóval: manipulációval) megszüntethető, azaz a kimozdult ízület, csigolya visszakerül a helyére.
Ez egyszeri kezelést igényel, ami mind vizuálisan, mind teljesítmény szempontjából is azonnal észlelhető változást eredményez.
A lovak kifejezetten élvezik, és nagyon együttműködnek, mintha tudnák, hogy mindez az ő érdekükben történik  -bár gyakran furcsálják, hogy miért emelik olyan magasra a lábukat. Mindig látszik a szemükben, hogy hálásak a kezelésért.

Olyan esetekben kell nagy valószínűséggel csontkovácsot hívni egy lóhoz, ha:

– valamilyen mozgásszervi problémája az orvosi kezelés ellenére sem javul ill. időről-időre visszatér
– hirtelen csökkent a teljesítménye
– romlott a munkakedve, a közérzete (fájdalomra utalhat)
– izomzata nem szimmetrikus

Sok esetben azonban a fenti problémák megléte nélkül is szükség van kezelésre. Ez azért lehetséges, mert a ló prédaállat lévén, az életben maradás ösztönétől hajtva  bizonyos határig nagyon jól tud alkalmazkodni a megváltozott testi állapotokhoz – mint pl. egy kimozdult ízület – és a fájdalom ellenére is teljesíti a tőle kért feladatokat. Viszont ne feledjük, hogy boldog és fájdalommentes társunktól sokkal többet kapunk.

Ingyenes csontkovács kezelés!

Ha úgy érzi, hogy az Ön lovának olyan problémája van, amin egy csontkovács kezelés segíthet, kérjük írja meg nekünk. A jelentkezők közül kiválasztunk havonta egy olyan esetet, ami mindenki számára a legtanulságosabb lehet.
A kiválasztott ló kap egy komplett kezelést ingyenesen, ami részletesen bemutatásra kerül a Lovasok.hu-n, rámutatva a probléma okára és annak következményeire, szemléltetve a kezelés hatására létrejött változást, mind anatómia, mind  teljesítmény/munka tekintetében.

Frissítve: 2023.04.16.
Fotó: Canva

A csontkovács

Bértartásba került hozzám másfél éve egy szalaggal 135 cm magas, 7 éves fekete póni kanca. Előző helyén nem dolgozott, csak bokszban állt, néha karámba kitették. A lovat egy lovagolni tudó 10 éves kislánynak vették meg. A nyerget jól tűrte, de néha a csikózabla kevésnek tűnt a megfékezéséhez, a kis gazda kezdte elveszteni magabiztosságát. A ló eladásán gondolkoztak, amikor javasoltam, hogy próbálja meg feszítőzablával.

A kis ló hamar rájött, hogy nem rohangálhat ezután össze-vissza lovasával, a lovas pedig visszanyerte önbizalmát- túlságosan is. Karámon belül tejes ládákra fektetett rudakat akart ugratni, de ehhez a póninak nem sok kedve volt. Annak ellenére, hogy a feszítőzablás szár kezelésére és a durva kezelés esetleges következményeire ki lett oktatva, a póni kitöréseit durva szárrángatásokkal és pálcázásokkal torolta meg. Ráadásul úgy csapkodta a lovat, hogy minden ütésnél a pálcás kezében lévő jobb szárral nagyot rántott a póni szájába.

A kis ló lenyomorodott, bal csípőjét süllyeszteni kezdte minden lépésnél, és hónapokig javulás nem állt be. A ló lába nem volt megduzzadva, nem volt meleg, talpán sérülés nem látszott, mégis sántított.
A lovat több állatorvos is megnézte, kenőcsöt kapott a lábára, bokaröntgen képeket készítettek, melyeket minden feljebbi ízületen is meg akartak ismételni. Minden állatorvosnak az volt a véleménye, hogy alulról kezdve minden ízületet, időkihagyások (kb. 1 óra) közbeiktatásával, beinjekciózva érzésteleníteni kell, hogy a baj helye megállapításra kerüljön, az esetleges műtét ez után jöhet szóba. Ultrahangos vizsgálatot is célszerűnek tartottak!

Ennek a procedúrának a költségein akár két egészséges pónit is lehetne venni, így a tulajdonos ezt nem vállalta fel. Az egyik lovas újságban volt egy cikk, amelyből megtudtam, hogy éppen itt városunkban Dunakeszin, az alagi telivér idomítótelepen van egy tréner, aki csontkovácsként is működik. Bár ismertem őt, ez irányú felkészültségéről nem tudtam.

Megkerestem a trénert, Soltész Andrást és elmondtam a tüneteket. Látatlanból megmondta, hogy a lónak váll és gerincproblémái vannak, az elmozdulásokat helyére téve a ló használhatóvá válik. Az egyéb kezelések esetleg csökkentik a fájdalmat, de az eredendő okot nem szüntetik meg, így a ló állapotában javulás nem is következhet be. A mester egy táskával és egy nagy gumika1apáccsal érkezett az istállóhoz. Végigtapogatta a ló gerincét, vállát és rögtön észrevette az eltéréseket. A póni elülső és hátsó lábán is végeztünk közös erővel emeléseket, különböző irányú feszítéseket, hogy az ízületek a helyükre kerüljenek.

Csigolyaprobléma miatt a háta is meg volt feszülve, szinte egyenesre, egészen a faroktőig. Kitapogatta az elmozdult csigolyát, én erősen fogtam a pónit, ő pedig a gumikalapáccsal akkorát ütött az adott pontra, hogy egy ökröt agyoncsaphatott volna. Ezt még egyszer megismételte, majd nyakba egy injekciót adott. A póninak meglazult a háta, kikerekedett a fara. Három napig 15, 20 majd 25 perces egyenes vonalú sétáltatást írt elő, csökkentett takarmányozás mellett, majd néhány nap szabad mozgást. Az izomtónus két héten belül visszaállt, a ló nem sántít, tereplovaglásra alkalmas.

A mester a tudományát külföldön tanulta. Eredményesen gyógyítja a rendkívüli igénybevételnek kitett angol telivérversenylovakat. Köszönjük a segítségét.

Vér Imre
Forrás: Magyar Lovas Kör
Frissítve: 2023.04.16.
Fotó: Canva

Lószimulátor is volt a Titanic fedélzetén

Lószimulátor is volt a Titanic fedélzetén

1912. április 15-én történt minden idők leghíresebb hajókatasztrófája, a Titanic elsüllyedése. Ezt viszont biztos nem tudtad róla: elektromos lószimulátor is volt a fedélzeten!

A Titanic elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, kora legnagyobb utasszállító óceánjárója volt. Hajócsavarjainak meghajtásához 29 gőzkazán táplált két óriási gőzgépet, és egy gőzturbinát, összesen 46 ezer lóerő teljesítménnyel.

A belfasti üzemben a Titanicot egyszerű óceánjáró helyett minden földi jóval ellátott úszó palotává alakították, minden idők legfényűzőbb óceánjárója lett. Teljes berendezését újonnan vásárolták, egy részét kimondottan a Titanic számára készíttették.

A hajón úszómedence, törökfürdő, squashpálya és lift is volt. A kor legmodernebb gépeivel felszerelt tornateremben nem csak evezőgép, illetve szobakerékpár állt az első osztályon utazó közönség rendelkezésére, de elektromos lószimulátor is.

A hajó 1912. április 10-én indult el Southamptonból első és egyben utolsó útjára, majd április 15-én Új-Fundland partjainál jéghegynek ütközött, és elsüllyedt. Roncsai ma két darabban, körülbelül 3800 méter mélyen fekszenek az óceán fenekén.

2012.04.15. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: http://www.gracesguide.co.uk, http://www.stern.de/
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.31.

Lóháton Pekingtől Londonig: Győrújbarát – Rábapordány

Lóháton Pekingtől Londonig:

Győrújbarát – Rábapordány


2012.04.09. Győrújbarát – Rábapordány

Megan húsvét hétfőn indult útnak a győrújbaráti Krisztina Lovasudvarból. Az úticél ezúttal bizonytalan volt, ugyanis hiába a rengeteg telefon és email, Mikó Bernadett kolléganőnk, aki az ország legeldugottabb részein is rendre fantasztikus szállást szervezett Meganék és Dallam számára, itt a Kisalföldön nem járt sikerrel. Ezért abban állapodtunk meg angol kalandorainkkal, hogy a kamionban töltik az éjszakát.

A kép illusztráció

Meganék egy Csornához közeli kis faluban, Rábapordányban vertek tábort, de nem maradhattak sokáig. A rend éber őrei ugyanis lakossági bejelentés alapján rövid időn belül felszólították őket a település elhagyására. Megan és Michael szerencsére csupán mulatságos közjátékként élték meg a történteket, majd egy segítőkész helyi úriember útmutatására letáboroztak a település végét jelző tábla után néhány méterrel. Helyi segítőjük szerzett Dallam számára éjszakai szállást egy istállóban, így a kellemetlen közjáték ellenére szerencsésen végződött a nap. Másnap tovább folytatódott a kellemes meglepetések sorozta, egy idős bácsi ugyanis reggelivel lepte meg Megant és Michaelt.

A keddi úti cél – egyben az utolsó előtti magyarországi állomás – a fertődi Széplak Lovasudvar volt.

Időközben képekkel frissítettük
a Sóskút – Bábolna szakasz beszámolóját! >>>

2012.04.13. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Megan Lewis

 

Megan elérhetőségei:

Magyar nyelvű kapcsolattartó:

E-mail: meganlewis49@gmail.com
Magyar telefonszám: +36 70 278 0337
Angol telefonszám: +44 752 365 4958

Magyar Dorottya, Lovasok.hu
E-mail: Magyar.Dorottya@lovasok.hu
Telefonszám: +36 20 499 3698
Megan Lewis (pónitenyésztő, nemzetközi póni bíró, valamint távlovas) a 2008-as Pekingi Olimpia záró ünnepsége után kelt útra, hogy lóháton tegye meg az utat egészen Londonig, a 2012-es Olimpia helyszínéig. 2012-ben hazánkon keresztül vezet az útja.

Győrújbarát (A) – Rábapordány (B)

Frissítve: 2024.06.28.
Fotó: Canva

Isabell Werth lovast keres

Isabell Werth lovast keres

Tehetséges profiknak ajánljuk, hogy használják ki a lehetőséget: Isabell Werth, a díjlovaglás koronázatlan királynője lovast keres.

Honlapján Isabell Werth így szól – mindjárt a húsvéti jókívánságok után: „Csapatunk erősítésére lovast keresünk. Olyan tehetséges, tapasztalt, jó versenyeredményekkel rendelkező profi belovagló jelentkezését várjuk, aki örömmel dolgozna fiatal lovainkkal és versenyeken is bemutatná őket.” A jelentkezéseket a Dressurstall Werth, Winterswicker Feld 4, 47495 Rheinberg címre lehet küldeni.

Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: www.isabell-werth.de
2012.04.12.
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.14.

Lóháton Pekingtől Londonig: Sóskút – Bábolna

Lóháton Pekingtől Londonig:

Sóskút – Bábolna  

Sóskút  – Csabdi  – Környe  – Bábolna 


2012.04.07. Sóskút – Bábolna

A Sóskúti Lovas- és Élménypark után Megan következő állomása Csabdiban volt,  Lovaszugolyban. Ezúton is köszönjük Komjáthy Andrásnak és kedves feleségének a szíves vendéglátást.

A kép illusztráció

Dallam ezúttal is tágas bokszot kapott, ám nem sokáig élvezhette a jól megérdemelt pihenést. Nem sokkal az esti abrak elfogyasztása után ugyanis dr. Pallós Andrea lógyógyász specialista érkezett egy gyors állatorvosi ellenőrzésre. Dallam egész úton válogatósnak bizonyult, így a doktornő bódításban lereszelte az éles fogszéleket, hogy ne akadályozzák a lovat nepi betevője elfogyasztásában.

Csabdiban került sor a kamionba beépített alkatrészek egy utolsó ellenőrzésére is, köszönet illeti ezért Tamást a százhalombattai Karácsony-tanyáról, aki nélkül Meganék bizony kísérőjármű nélkül maratak volna…

A pénteki úti cél Környe-Szentgyörgypusztán volt, majd szombaton a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok biztosított szállást és ellátást a kis csapatnak. Megan február végén – március elején járt már Bábolnán, amikor Bolashak, Ukrajnában szerencsétlenül járt lova helyett keresett utánpótlást. Annyira megragadta a Ménesbirtok hangulata, hogy lóháton is mindenképp szerette volna útba ejteni.

Megan Lewis (pónitenyésztő, nemzetközi póni bíró, valamint távlovas) a 2008-as Pekingi Olimpia záró ünnepsége után kelt útra, hogy lóháton tegye meg az utat egészen Londonig, a 2012-es Olimpia helyszínéig. 2012-ben hazánkon keresztül vezet az útja.

2012.04.10. Magyar Dorottya, Lovasok.hu

 

Frissítve: 2024.05.01.
Fotó: Canva

 

 

Lóháton Pekingtől Londonig: Bábolna – Győrújbarát

Lóháton Pekingtől Londonig: Bábolna – Győrújbarát

2012.04.08. Bábolna – Győrújbarát

15 óra körül szélben és hóesésben érkezett meg Megan Lewis Dallam hátán Győrújbarátra a Krisztina Lovasudvarba, ahol a tulajdonos-házigazda Schubkégel Krisztina, a Győrújbaráti Aranypatkó Fogadó tulajdonosa, Mógor Csaba, illetve a lovasudvar lelkes kis csapata várta őt nagy izgalommal.

Megan és segítője Michael fáradtan, de jókedvűen érkeztek meg Bábolnáról. Miután Dallamot ellátták és kényelembe helyzeték tágas bokszában, a házigazdákkal megnézték a lovasudvart, illetve megismerkedtek a lovasokkal is.

Az este nagy nevetésekkel és meséléssel telt el, miközben a házigazdák magyaros ételekkel és italokkal kedveskedtek a fáradt utazóknak. Megan elmesélte útjának legemlékezetesebb pillanatait, de külön kiemelte, hogy legjobban az emberek tetszetek neki: a vendégszeretetük, barátságuk és segítőkészségük, ami nem ismer határokat.

A nap végén sok kérdéstől még fáradtabban az Aranypatkó Fogadóban elfoglalták kényelmes szobáikat.

A késő esti lefekvés miatt a reggel 8 órára tervezett indulás kicsit késett, Dallam lábát is kezelni kellett egy kisebb sérülés miatt, így végül fél 9-kor indultak útnak a Krisztina Lovasudvar két lovasának kíséretében.

A házigazdák szerint fantasztikus találkozás volt, egy olyan ember ismerhettek meg, aki nagy kitartással küzd egy nemes cél érdekében, fáradságot nem ismerve lovagol, és  példakép lehet  bárki számra.

Jó utat, és céljaid eléréséhez sok sikert kívánunk Megan, szeretettel gondolunk Rád!

2012.04.10.
Schubkégel Krisztina, Krisztina Lovasudvar
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.20.

Kezeslábas dressz a lovaknak

Kezeslábas dressz a lovaknak

Az ausztrál Hidez gyártó forradalmi kezeslábas dresszeket dobott a piacra – lovak számára. A furcsa öltözék állítólag edzés, pihenés és szállítás alatt is csodákra képes. Hay List, egy ausztrál versenyló viselhette először közönség előtt.

Miután Hay List március elején a Flemington Racecourse egyik sprintfutamán még soha nem látott egésztestes ruhában jelent meg, a fényképek azonnal körbejárták a világot – többek közt azért, mert aznap megnyerte a Newmarket Handicap-et és végre kilépett ellenfele, Black Caviar árnyékából. Hay List trénerét, John McNair-t a győzelem után az újságírók inkább a kezeslábas lóöltözékről faggatták, mint védence diadaláról.

A kép illusztráció

A fő kérdés – ez bennünk is azonnal felmerülhet – az volt, hogy ugyan mennyire körülményes a lovat ebbe a dresszbe bújtatni és hogy nem kellemetlen-e a ló számára ennek viselése? Az edző elmondta, hogy a számos cipzárnak köszönhetően rendkívül egyszerűen fel lehet öltöztetni a lovat.

A felöltöztetés kb. 3 percet vesz igénybe, a levetkőztetés pedig csupán fél percet. Azt is elmondta, hogy Hay List első alkalommal gyorsan megszokta a dressz viselését.

A Hidez-dressz állítólag nyugtató hatással bír a lovakra – szállításkor, főleg hosszabb utakon, is. Edzés közben sem kell levenni a lóról és még különböző adatokat is ellenőrizhetünk, mint pl. pulzus, légzésszám és a lépések hossza. A gyártó szerint egy olyan újdonság, mely forradalmasíthatja a ló- és lovassportot.

A forradalmi lódresszt Matthew Spice, a Hidez cég igazgatója, tervezte. Működési elve egyszerű: viselésekor enyhe kompressziót fejt ki a szövetekre, így segíti a vérkeringést és biztosítja az izmok megfelelő oxigénellátását. Javítja a vérellátást, megelőzi az izomlázat és gyorsabb regenerációt tesz lehetővé. A dresszek High-tech-szövetből készülnek, lélegeznek, áteresztik a nedvességet, védenek az UV-sugarak ellen és antibakteriálisak.

Emberi atlétáknál már ismert az ilyen jellegű ruházat kedvező hatása. Matthew Spice jóvoltából ez már lovak számára is elérhető.

Fordította: Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
2012.04.06.
Frissítve: 2024.07.20.
Fotó: Canva

Lóháton Pekingtől Londonig: Százhalombatta – Sóskút

Lóháton Pekingtől Londonig: 

Százhalombatta – Sóskút 


2012.04.04. Százhalombatta – Sóskút

A százhalombattai kompkikötőben Ozmitz Klára és férje, Tamás várták Meganékat. Klára Megant és Dallamot, Tamás a lószállító kamiont vezető Michaelt kalauzolta a battai Karácsony-tanyára.

A tanya és a népes állatsereglet bemutatása, a szíves vendéglátás, hurka-kolbász, pogácsa elfogyasztása során Michael megemlítette, hogy a kamion kéziféke tönkrement. Tamásnak több sem kellett, egy a témában jártas barátja segítségével azonnal nekiálltak megkeresni a probléma forrását. Hamar kiderült, hogy a baj súlyosabb, mint gondolták, a kamion ilyen állapotban nem vehet részt a forgalomban, mindenképpen ki kell cserélni néhány alkatrészt. Tamásék barátja így szerdán reggel azonnal autóba ült, hogy alkatrészt szerezzen. Végül Ócsán találta meg a megfelelő darabokat. A három fiú egész nap az autót szerelte, fúrtak-faragtak, kalapáltak és esztergáltak, hogy Michael este elindulhasson Megan után Sóskútra.

Mindeközben Megan a média figyelmének középpontjába csöppent. Reggel a százhalombattai újság egy munkatársa készített vele interjút, majd a TV2 Tények stábja futott be – Vermes Krisztina riportja lent látható. A forgatás mintegy két órán át tartott, Megan így Klára és kis lovasai vezetésével csak 11 óra után indulhatott el Sóskút felé – szerencse, hogy csak viszonylag rövid távot kellett teljesíteniük. Megan rendkívül hálás volt a kíséretért, hiszen az M6 és M7 autópálya vonalán is át kellett kelniük, ami egyedül sokkal keményebb dió lett volna.

A Sóskúti Lovas és Élményparkban a Duna Televízió Térkép című műsorának stábja Fülöp András vezetésével várta a lovasokat.

A felvétel után Dallam és Kláráék lovai elfoglalhatták a számukra fenntartott tágas bokszokat az istállóban, a lovasok pedig végre asztalhoz ülhettek Sóskúti Lovas és Élménypark éttermében.

A késői ebéd után felkerestük TAnita Lovasboltját Érden, ahol Megan beszerezhette az oly régóta áhított gyökérkefét és extra hosszú vezetőszárat. A csomagtartómból előkerült egy zsák zab is, melyet ezúton is köszönünk a Nyírő Lászlónak és Szent-Miklóssy Andreának a Benta Lovasiskolától. Nem arról van szó persze, hogy Megan kifogyott volna a takarmányból, sokkal inkább arról, hogy Dallam csak ímmel-ámmal volt hajlandó elfogyasztani a neki felkínált tápot és müzlit. Reméljük, hogy ezt már jó étvággyal fogja fogyasztani.

Megan másnap reggel Csabdi felé vette az irányt.

2012.04.07. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotó: Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.08.14
Fotó: Canva

 

 

 

 

 

 

Hiba bejelentés