Kezdőlap Blog Oldal 536

A kezdők szerencséje – Két történet egy írországi lovas múzeumból

A kezdők szerencséje

Két történet egy írországi lovas múzeumból

Kinek mit jelent Írország? Kilkenny, a Tullamore whisky vagy a sztepptáncos Michael Flatley nevére kapják fel a fejüket? A lovassportok szerelmesei biztosan a turf fellegváraként emlegetik, ahol még a legkisebb falu is minimum egy fogadóirodával büszkélkedhet. Egy ír lófarmon előfordul, hogy egy kanca utóbb heréltnek bizonyul, és akad, hogy egy hobbizsoké nyeri a derbit.

Fergie Benson esete Ms. O’Briannel

Mr. Benson nyugdíjas napjaira elsajátította a lovaglás fortélyait. Hisz tisztességes ír polgár ő! Baráti körben már-már profiként emlegette magát. Pár pohár sör mellett szívesen mesélgette hétvégi kalandjait, melyekben természetesen egy méter felett ugratott, vadászotokon vett részt, és csakis jó szívének köszönhetően nem ejtett eddig vadat. Ezt a történetet azonban, ebben a formában ő biztosan nem ismeri.

Minden héten felkereste a ballinasloe-i lovasmúzeumot, természetesen a tárlat megtekintéséhez kísérőt is fogadott, Ms. O’Briant kölcsönözte ki hétről hétre. Partnerében megbízott, minden lépését ismerte. Szombaton reggel, tíz óra előtt tíz perccel Mr. Benson frissen vasalt ingben, zakóban, lovaglónadrágban, finom, ropogós bőr csizmában és kobakban, pálcával a kezében jelent meg. Guggoló, nyújtó és helyben kocogó bemelegítés után megpaskolta a korábban felnyergelt Ms. O’Brian nyakát, és dél-íres „húp-up!” felkiáltással lassan nyeregbe pattant.

Az ügyeletes aznap Sabina volt, így a tereplovagláshoz korábban ő vezette fel az egyetlen szürkét a múzeum udvarára. Fergie-t mindenki ismerte és kedvelte, kissé túlzó, de szórakoztató történetei ellenállhatatlanná tették, és megédesítették a ködös, esős napokat. Szokásához híven aznap is először katonai éveiről mesélt, és sajnálkozását fejezte ki, hogy akkor még nem bírt a lovagló tudomány ismereteivel. Sabina rendszerint megnyugtatta: „Soha semmit nem késő elkezdeni, Fergie”. Ilyenkor érték el az ösvényt, ahol ügetésbe váltottak, majd rövid vágta után egy mindig váratlanul felbukkanó negyven centis akadályon ugrattak át. Fergie-t ez mindig meglepte, a lovas osztály dolgozói azonban kedves mosollyal az arcukon soha sem emlékeztették őt, hogy ez már a múltkor is itt volt, sőt mindig itt van. Aznap azonban Fergie nagyon elégedetlen volt, mintha még Ms. O’Brian szürke színe sem volna a régi… Ma valahogy még menni sem akar. Természetesen Írországban mindenről az időjárás tehet.

Az első akadály előtt a lassú poroszkálásból a szürke hirtelen lefékezett, és legelni kezdett, Fergie csakis kiváló lovastudásának köszönhetően maradt a „ló nyakán”. Nyergét és hangját is rendbe hozva megerősítette, hogy ez is az időjárásnak köszönhető.

Kissé öreges és makacs ma Ms. O’Brian viselkedése. „Ha én ezt a kocsmában elmesélem, hogy vágtából megugrott és lefékezett, persze én fennmaradtam” – kezdte a történetet gyakorolni. Sabina biztosította afelől, hogy Ms. O’Briant nem zavarhatja meg a szokásos helyi időjárás, csak a megfelelő helyen és időben kell a szárat odaadni és biztatni. Fergie szabadkozott, ő pontosan mindent úgy csinált, mint máskor, és kérte, hogy Sabina is próbálja meg, mert hátha a patájával van valami baj, és ő nem szeretné erőltetni. Örömmel cserélt lovat, és kis kárörömmel az arcán várta, hogy Sabina Ms. O’Briant átugrassa a negyven centiméteres akadályon. Sabinának elsőre sikerült, de belül nem volt elégedett sem magával, sem a lóval.

Utána Fergie többször próbálkozott, de nem sikerült átvinnie az akadályt. Csalódott volt, ezért kérte, forduljanak vissza, hisz ebben a tempóban biztosan még egy jó fél óra, mire hazaérnek. Tíz perc múlva már otthon is voltak, a szürke hazafelé fordítva sebes vágta után az istálló előtt állt. Fergie arcán a félelem keveredett a büszkeség kifejezésével, most először igyekezett hamar leszállni, egy percig délceg járást magára erőltetve autójához sietett, és mosolygó arccal mindenkinek búcsút intett.

Sabina is leszállt a pej lóról, és másodikként Ms. O’Briant nyergelte le. A heveder kikapcsolásánál azonban egy váratlan objektumba ütközött: Ms. O’Brian relaxált pénisze zavarta meg a kilátásban. Döbbenten érdeklődött, hogy is történhetett, hisz a telepen egyetlen szürke ló van, a tizenkét éves kanca, Ms. O’Brian. A recepciós felvilágosította, hogy a főnök két napja eladta Ms. O’Briant, és a fiatal szürke herélt tegnap érkezett tizedmagával, az új szállítmánnyal.

Sabina akkor értette meg, hogy valójában ez a ló szinte betöretlen, és külső hasonlósága ellenére ő csakis Mr. O’Brian lehetne. Kavarogtak benne az érzelmek, dühös volt magára, hogy megszokásból végezte munkáját, de ötven ló közül a megfelelőt befogni, és időben felnyergelni nem kis mutatvány. Örült, hogy a jó öreg Fergie ép bőrrel megúszta. Sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Mérges volt a felelőtlen tulajdonosra, aki nem említette a cserét. Nekem már mosolyogva mesélte a történetet, de hozzátette, hogy szégyelli magát, hogy huszonéves gyakorlat után nem is gyanakodott cserére.

Carol Smith, a hétvégi zsoké

Sabina Carol Smith-ről már derűsebben mesélt.

Carol hetente kétszer levehette egyszerű, szürke hivatali kosztümjét, és helyette felölthette kedvenc viseletét, a kobakot és a testhez simuló lovas öltözetet. Ilyenkor volt igazán elemében, csinosan karcsúnak látta sziluettjét az autó ablakában, ahol öltözetét soha nem felejtette el még utoljára ellenőrizni.

A múzeumban a Hétvégi Zsokénő nevet kapta, mert szombaton és vasárnap begördültek kopottas családi autójukkal, gyermekei kiabálva elhagyták a hátsó ülést, férje pedig komótosan terelgette őket a kávézóba, amely ablakából integethettek lovon távolodó édesanyjuknak.

Carol szomorú volt, hogy erős dioptriás szemüvege miatt nem lehetett belőle hivatásos zsoké, holott minden adottsága megvolt hozzá. Szemtengely-ferdülése és távollátása azonban kizáró ok volt, így csak hobbiként űzhette kedvenc sportját. Hétvégén azonban új élet költözött a szürke kis hivatalnoknőbe. Lovaglás előtt komoly dilemmát okozott a kobak megfelelő felhelyezése, hiszen, szemüvegével küzdött, így néha annak eltávolítása mellett döntött.

Ő is Sabina társaságában vághatott neki a terepnek. Miután családjának mosolyogva búcsút intett, és a látóhatáron is eltűnt, pálcájával és sarkával erős vágtára biztatta a lovat. Vakmerő mutatványai még Sabinát is meglepték, imádott ugratni, mindig a magasabb és veszélyesebb akadályokat kereste. Maximálisan átadta magát az élménynek, sikítozott: „Hurrá, gyia, még!”. Utolsó leheletéig hajtotta a lovat, és magát is szinte az őrületbe kergette, Sabináról nem is beszélve.

Ha szemüvegét magán hagyta, minden ugrás után viaskodott a visszahelyezésével. Vagy a kobak alól halászta ki, vagy Sabinának kellett a sárból kihorgászni. Ha pedig amellett döntött, hogy leveszi, Sabina koordinálta lépteit. Carol nem érezte a veszélyt, pedig sokszor került szélsőséges helyzetbe. Amikor sebes vágtából a vizes árkot ugrotta át, a talajt elhagyva a lendülettől szemüvege keresztbe állt arcán, és a kobak zsinórjába gabalyodott, így egyensúlyát elveszítve a sárba zuhant. Lelkesedését semmi sem törhette meg, még akkor sem adta fel az akadályok leküzdését, mikor arcát egy bokor teljesen összekaszabolta, hófehér öltözete pedig sáros-barna színűre váltott. Carol családjával együtt sajnos felelősségérzetét is a kávézóban hagyta, csöppségei mit sem sejtettek abból, hogy édesanyjuk az önmagáért és szemüvegéért vívott harcból néhányszor majdnem vesztesen került ki.

Isten áldja Fergie-t, és segítse Carolt, mert Sabina azóta már nem dolgozik a ballinasloe-i lovas múzeumban.

Szerző, fotó: Untrei Gabriella
Frissítve: 2012.03.20, 2023.08.16.
Kép: Canva

Kínos baki a brit napilapokban

Kínos baki a brit napilapokban

A brit díjlovas csapat történelmi győzelme után két angol napilap – a Daily Mirror és a Daily Express – rögvest legalább ugyanannyira történelmi hibát vétett: a brit csapat helyett ugyanis az ünneplő holland díjlovasok fényképét nyomtatták a főoldalaikra.

A kép illusztráció

Carl Hester, Charlotte Dujardin és Laura Bechtolsheimer diadala után – amely egyben Nagy-Britannia első csapataranya volt díjlovaglásban – a Daily Mirror és a Daily Express is nagyot hibázott: A Daily Express „Happy and glorious” felirattal tévedésből a holland csapat fényképét közölte címlapján. A Daily Mirror pedig nem csak egyszer bakizott: a borítóra és az újság belsejébe is a bronzérmes holland csapat fotóját nyomtatta.

A tévedés azonnal beszédtémává vált a szigetországban. A reakciók a különböző médiákban a humorostól („Carl Hester de megváltozott az aranyéremtől”) a megsemmisítőig („Milyen idióták szerkesztik a napilapjainkat?”) terjedt. Winnie Murphy, a British Dressage munkatársa se találta humorosnak a történteket: „Gyönyörű piros-fehér- kék egyenruhába öltöztettük a lovasainkat. Ez nem elég utalás arra, hogy melyik ország színeiben lovagolnak? A narancssárga legalábbis gyanús lehetett volna.”.

A Daily Express bocsánatot kért a Brit Lovasszövetségtől (British Equestrian Federation) és egy újabb kiadást készítetett a helyes fényképpel. A hiba állítólag azért történt, mert a fotóügynökség rosszul feliratozta a fényképet.

Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás:
www.pferdplus.com
2012.08.16.

 

Frissítve: 2024.01.17.
Fotó: Canva

Lovak a 19. századi nagyvárosban

Lovak a 19. századi nagyvárosban

Az urbanizáció és lovak hihetetlen létszáma komoly válsághoz vezetett a 19. század végi New Yorkban és Brooklynban. Az 1880-as évek végére az utakon dolgozó lovak napi 2.000.000 kilogramm trágyával és 1.000.000 liter vizelettel szennyezték a várost.

1898-ban New Yorkban rendezték meg a történelem első nemzetközi várostervezési konferenciáját, melyre a világ minden tájáról érkeztek résztvevők. A legfőbb téma nem a helykihasználás, a gazdasági fejlődés, a lakhatási, vagy infrastrukturális problémák megoldása volt, hanem valami sokkal prózaibb: a trágya.

A ló ekkor már rég nem volt új szereplője a városi életnek, viszont a lovak okozta szennyezés korábban nem tapasztalt és meg nem jósolható méreteket öltött. A városi lólétszám emelkedése túlszárnyalta a városi lakosság gyors növekedését. Az amerikai nagyvárosok megszenvedték ennek eredményét, olyan nemkívánatos és kevéssé romantikus következményeket, mint a hihetetlen mennyiségű trágya és vizelet, legyek, közlekedési balesetek.

A 19. század végi állapotok sem a városlakók, sem a lovak számára nem nevezhetők kellemesnek, komoly humán- és állategészségügyi problémák sorát vetítették előre.

A helyzet természetesen a korabeli sajtót is foglalkoztatta. 1894-ben a Times of London úgy becsülte, hogy 1950-re a város valamennyi utcáját 270 centiméter vastag trágyaréteg borítja majd. De azt akkoriban senki nem tudta, mi lehet a megoldás, hiszen a ló a volt 19. századi város mozgatórugója, legyen bár szó személy-, vagy teherszállításról, vagy épp mechanikus erőről. Lovak nélkül egyszerűen megállt volna az élet.

A lovak okozta környezetszennyezés talán csak a ma embere számára meglepő, pedig végigkíséri az emberiség történelmét. Julius Caesar például nappal megtiltotta a lovaskocsik közlekedését az ókori Rómában, hogy ezáltal is csökkenjen a zaj, a tumultus, a balesetek száma, valamint tisztább maradjon a város.

A 19. századi Amerika nagyvárosaiban azonban a probléma korábban soha nem látott méreteket öltött. Amerika városi lakossága 1800 és 1900 között 30 millió főre emelkedett. Az új városlakóknak ételre, ruhára, lakóhelyekre volt szükségük, az ezekhez szükséges anyagokat pedig mind-mind lovak szállították. A nagyobb népsűrűség következtében tehát nagyobb lett a lósűrűség, vagyis nőtt a lópopuláció. De nem csak a városi lakosság növekedése okozott problémát, hanem az életszínvonalé is, aminek a következménye az egyre intenzívebb kereskedelem – melynek termékeit megintcsak lovak szállították.

Azok, akik úgy vélik, hogy mindezen problémák egy csapásra megoldódtak a vasút térhódításával, nagyot tévednek. A vasút épp hogy rontott a helyzeten, mivel nem működhetett lovak nélkül: az árukat oda kellett vinni az állomásokra, pályaudvarokra, majd el kellett onnan szállítani. A vasúti forgalom növekedésével tehát ismét csak nőtt a lovak által bonyolított forgalom. A 19. századi városokban a vasúttársaságok birtokolták a legnagyobb lóállományokat.

És persze lehetett még rontani a helyzeten. A ló ugyanis megjelent a városi személyszállításban is. A 19. századot megelőzően a városlakók alapvetően gyalog közlekedtek. Lovasok viszonylag ritkán fordultak meg a városban, és csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy hintót vagy lovaskocsit tartsanak. A 250.000-es lakosú Pennsylvániában például mindössze 18 családnak volt lovaskocsija. A konflisok, a modern taxi elődei jóval drágábbak voltak, semhogy az átlagos városiak gyakran igénybe vették volna.

Az omnibusz 1820-as megjelenése azonban gyökeresen megváltoztatta a ló városi személyszállításban betöltött szerepét. A fix vonalakon közlekedő kocsik már elég olcsók voltak ahhoz, hogy a városi lakosság egyre nagyobb része vegye igénybe. 1853-ban a new yorki omnibuszok már 120.000 utast szállítottak naponta – amihez természetesen ismét rengeteg ló munkájára volt szükség: egyetlen omnibusz vonal egyetlen járművének mozgatásához naponta átlagosan 11-re.

Újabb növekedést hozott, amikor az omnibuszok számára sínpályákat alakítottak ki. Ez az újítás a kisebb tapadási súrlódás miatt a sebességet a korábbi másfélszeresére, a lovak által húzható súlyt pedig duplájára növelte.

A viteldíjak tovább csökkentek, az utasok pedig egyre gyakrabban vették igénybe a szolgáltatást. 1890-re minden new yorki egy év alatt átlagosan 297 alkalommal utazott omnibuszon.

A városi lólétszám robbanásszerű növekedése messze túlmutatott a városok határain. A lovakat ugyanis etetni kellett. Az átlagos városi ló évente 1,4 tonna zabot és 2,4 tonna szénát fogyasztott el – ezen takarmánymennyiség megtermeléséhez akkoriban körülbelül 20.000 négyzetméter földterületre volt szükség.

A városi lólétszám növekedésével tehát újabb és újabb területeket vontak mezőgazdasági művelés alá. Becslések szerint 60 milliárd négyzetméternyi földterület tartotta el a városi lovakat, mikor létszámuk a legmagasabbra hágott.

És hát ami bemegy, annak ki is kell jönnie… New York és Brooklyn lóállománya – mely 1880-ban 150-170.000 lovat számlált – naponta mintegy két tonna trágyával és 1.000.000 liter vizelettel szennyezte a városokat. Az utcák leginkább trágyadombra hasonlítottak. Az utcasarkokon utcaseprők jelentek meg, akik némi aprópénzért a lehetőségekhez mérten megtisztították az utat a járókelők előtt. A száraz trágya pora irritálta a légutakat, és vastag rétegben ráült az épületekre, de az esőzések sem javítottak sokat a helyzeten. Közterület-fenntartó vállalatok ekkoriban még nem léteztek.

A trágya elszállításának egyetlen eszköze a lovaskocsi lett volna. Az egekbe szökő lólétszámok miatt pedig a trágya gyorsabban gyűlt, mint ahogy el lehetett szállítani – kialakult egy ördögi kör. A 19. század elején még virágzott a trágyakereskedelem, a farmerek ugyanis jó pénzt fizettek a trágyért, amit felhasználhattak földjeiken. Az 1800-as évek végére azonban már az istállótulajdonosoknak kellett fizetniük a trágya elszállíttatásáért. Nyáron még így is tarthatatlan állapotok uralkodtak, hiszen a farmerek a betakarítással foglalkoztak, így az elszállításra váró trágya a városok üres telkein halmozódott. A probléma messze túlmutatott az esztétikán. A hatalmas kupacokban ugyanis hemzsegtek a tetanusz kórokozói, valamint a legyek. Utóbbiak több tucat betegség terjesztői, a 19. század folyamán számos járvány kitörése írható a számlájukra.

Bár a lovaskocsik viszonylag lassan haladtak, gyakoriak voltak a balesetek. 1900-ban 200 new yorki vesztette életét lovak, vagy lóvontatta jármű okozta balesetekben, ez a mainál 75%-kal nagyobb halálozási arány. Chicagoban 10.000 lóvontatta járműre 16,9 haláleset jutott, ez hétszer akkora, mint az 1997-es, autókra vetített adat.

Az ok egész egyszerűen a ló természetéből adódik: az állatok könnyen megijedhettek a nyüzsgő és zajos városban, összerúghattak, eleshettek. A gyalogosok is veszélyben voltak, különösen a gyerekek.

A járművek sem garantálták a közlekedésben résztvevők biztonságát, az omnibuszok különösen nehezen fékezhető, borulékony monstrumok voltak, a kocsisok pedig túlontúl vakmerőek.

Ma már hihetetlen, de a lópatkók folyamatos csattogása az utcák macskakövén szinte az őrületbe kergette a városlakókat. A városokban sokkal gyakoribbak voltak az idegrendszeri eredetű problémák, mint vidéken.

Csúcsforgalom Londonban 1903-ban

Egyre nagyobb probléma lett a zsúfoltság. A járművek száma drasztikusan nőtt, egy-egy lovaskocsi több helyet foglalt, mint egy mai kisteherautó, viszonylag lassan mozogtak, az emelkedők pedig tovább lassították a forgalmat.

Egy átlagos városi ló két évet tudott munkában tölteni. A kövezett utakon a patkolt lovak könnyen elcsúsztak, elestek, különösen nedves vagy fagyos időben. Átlagosan minden 160 kilométer megtett útra jutott egy esés. Ilyenkor, ha lehetett talpra állították az állatot, de sajnos nem volt ritka a halálos baleset. A végeredmény így is, úgy is forgalmi dugó lett. Az elpusztult lovakat a rendelkezésre álló technológiákkal igen nehéz volt elszállítani. 1880-ban évente 15.000 lótetemet kellett elszállítani New York utcáiról, naponta tehát 41-et. A késlekedés újabb forgalmi akadályt és egészségügyi kockázatot jelentett.

Nem csak egy szerencsétlen esés jelenthette a városi ló végzetét. Bár azt gondolnánk, hogy a lótartóknak érdekében állt, hogy drágán megvásárolt és tartott jószágaikat jó kondícióban és egészségben tartsák, sajnos a 19. századi nagyvárosok farkastörvényei nem ezt diktálták. A tulajdonosok érdeke inkább az volt, hogy minél többet dolgozzanak a lovaikkal, hogy azok minél több hasznot hajtsanak – még akkor is, ha így gyorsabban elhasználódnak.

A városi istállók zsúfoltak, sötétek és levegőtlenek voltak, csak ritkán takarították őket, viszont a lótartók igyekeztek a lehető legtöbb állatot bezsúfolni. Ez nem csupán kellemetlen vagy kényelmetlen volt a lovak számára, de járványok melegágyaként komoly állategészségügyi problémát jelentett.

Egy 1872-es járványban az észak-keleti partvidék városi lovainak 5%-a elpusztult, jelentős részük legyengült, megállt a forgalom, szárnyalni kezdtek az élelmiszerárak, a kikötőkben pedig egyre csak gyűlt az elszállításra váró áru. Boston belvárosa a tűz martaléka lett, mert a tűzoltóság állományában nem volt elég egészséges ló, hogy húzzák a tűzoltókocsikat.

Többen többféleképpen igyekeztek megoldást találni az áldatlan állapotokra. Henry Bergh 1866-ban létrehozta az ASPCA-t, mely sokat tett a városi lovak életkörülményeinek javításáért. Az 1890-es évektől George E. Waring Jr ezredes reformjainak köszönhetően hatékonyabbá vált az utcasperő-szolgálat. Ebben az időben megjelentek az első elektromos autók is, átvéve a lovak szerepét a városi személyszállításban.

A századfordulón William Phelps Eno megalkotta az első közlekedési szabályzatot, hogy csökkentse a balesetek számát. Nevéhez fűződik a stoptábla, a piros lámpa, a gyalogátkelő, az egyirányú utca, az elsőbbségadás és a jobbra tartás.

A legnagyobb változást a belső égésű motor feltalálása és elterjedése jelentette. Az autómobil előnyei (a kényelem, gyorsaság, rugalmasság) révén a lakosság körében egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Ráadásul megvásárlása és fenntartása is olcsóbb volt, mint egy lovaskocsié. 1900-ban 4192 gépkocsit adtak el Amerikában, 1912-ben viszont már 356 ezret. 1912 volt az első év, amikor a gépkocsik száma már meghaladta a lovaskocsikét New Yorkban.

A gépkocsi nem váltotta ki egy csapásra a lovat, inkább funkcióról-funkcióra hódított tért. A teherszállítás területén csak az 1920-as években szorultak vissza a lovaskocsik.

Bár napjainkban ezt még elképzelni is nehéz, a gépkocsi térhódítása környezetvédelmi szempontból is jelentős előrelépés volt. Az új technológia két évtized alatt felszámolta a 19. századi nagyvárosi horrort. Kétségtelen, hogy idővel a gépkocsik összességében nagyobb környezeti kárt okoztak, mint a 19. századi városi lovak, de ennek az az oka, hogy az autók száma az egekbe szökött, a forgalom felgyorsult. Az egy jármű által egy kilométerre vetített környezeti károkozás mértéke azonban messze elmarad egy 19. századi városi lóétól. Kevesen számolnak azzal, hogy a lovak is hozzájárultak a globális felmelegedéshez – a trágyából felszabaduló metán ugyanis nyolcszor olyan káros üvegházhatású gáz, mint a széndioxid.

Ebben a megközelítésben egészen más megvilágításba kerülnek napjaink gazdasági és környezetvédelmi problémái, amikor sokan úgy vélik, hogy kizárólag a közlekedés drasztikus csökkentésével, lassabb, kevésbé kényelmes közlekedés módok igénybevételével csökkenthetjük a negatív hatásokat.

2012.04.26 Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: uctc.its.berkeley.edu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.15.

A 2012-es Nemzeti Vágta győztese: Vass Jennifer a Dinó Sporthíradóban

A 2012-es Nemzeti Vágta győztese: Vass Jennifer a Dinó Sporthíradóban

2012.09.21-i adás

A híradó vendége Vass Jennifer a 2012-es Nemzeti Vágta győztese, idomár-zsoké.


 www.dinosport.hu
Frissítve: 2023.08.09.

A sokszoros champion zsoké, Varga Zoltán a Dinó Sporthíradóban

A sokszoros champion zsoké, Varga Zoltán a Dinó Sporthíradóban

2012.08.07-i adás

A híradó vendége a sokszoros champion zsoké, Varga Zoltán, aki az ezredik hazai futamgyőzelmét ünnepelhette a Kincsem Parkban.


 www.dinosport.hu
Frissítve: 2023.08.09.

Nemzetek Díja és Budapest Nagydíj: Fábiáncsics Gábor a Dinó Sporthíradóban

Nemzetek Díja és Budapest Nagydíj: Fábiáncsics Gábor a Dinó Sporthíradóban

2012.07.16-i adás

A híradó vendége Fábiáncsics Gábor a Nemzeti Lovarda igazgatója, díjugrató, akivel többek között a Nemzetek Díja és a Budapest Nagydíj eseményeit, eredményeit értékelték ki.


 www.dinosport.hu

A Magyar Derby-t nyerő ló, Latin Lover: Gyolai Brigitta és Mikóczi Zoltán a Dinó Sporthíradóban

A Magyar Derby-t nyerő ló, Latin Lover: Gyolai Brigitta és Mikóczi Zoltán a Dinó Sporthíradóban

2012.07.04-i adás

A híradó vendégei Gyolai Brigitta a 90. Magyar Derby-t nyerő ló, Latin Lover tulajdonosa, valamint Mikóczi Zoltán istálló menedzser.


www.dinosport.hu
Frissítve: 2023.08.09.

Megdöbbentő motoros száguldás

Motoros sokkolta a lovast Yorkshire-ben

Hetven napra eltiltottak egy motorost a vezetéstől, miután 104mph-val (167 km/óra) száguldott el egy lovas mellett Észak-Yorkshire-ben.

A 41 éves huntingtoni Garry James Wilkinsont egy mobil kamera rögzítette júniusban az Escrick Road-on, Stillingfleet-ben, ahogy elszáguld a lovas mellett.

Wilkinson bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt, elismerte, hogy Yamahájával túllépte a sebességkorlátozást. Drágán megfizet azonban a száguldásért: a bíróság £360 pénzbírságot szabott ki rá, és £15 kártérítés megfizetésére kötelezte.

Az észak-yorkshire-i rendőrség illetékes munkatársa így nyilatkozott:

Megdöbbentő, hogy hogy tudta ennyire figyelmen kívül hagyni a ló és a lovas biztonságát. Szerencsésnek érezheti magát, hogy megúszta egy bírsággal és nem kapott valami komolyabb büntetést.”

2012.10.04. Fordította: Schuch Lili, Lovasok.hu
Forrás: bbc.co.uk
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.07.

A pári polgármester szerint a lovas sport szerelem

A pári polgármester szerint a lovas sport szerelem

Pári község a Dunántúli-dombság festői lankái között megbúvó, Tolna megyei zsáktelepülés. Polgármestere, Gere Zoltán szerint aki egyszer idetéved, bizonyosan visszatér. Visszavonzzák a természeti adottságok – a csodás dombok és erdők, a gyaloglásra és lovaglásra csábító földutak – a szíve meg visszahúzza az itt élő, vendégszerető emberekhez.

Így ír erről a falu első embere a település honlapján: „Mindig örömet jelent számunkra, ha vendégeket fogadhatunk, hisz így számunkra is kinyílik a világ. Kapcsolatok, barátságok szövődhetnek, ugyanakkor megismertethetjük községünket, értékeinket, hagyományainkat, az itt élő embereket az ide látogatókkal. Erről nemrégiben a Kassai lovastúra résztvevői is meggyőződhettek, ugyanis útjuk során Párin töltöttek el egy éjszakát.”

Az ismeretség az első Nyeregszemle idejére datálódik, ahová Magyarország területéről a páriak érkeztek a legmesszebbről lóháton: 220 kilométert tettek meg öt nap alatt. Az alig 700 lelket számláló település ráadásul mindjárt két csapattal is képviseltette magát, külön útvonalon érkezve a férfiak és a nők. A pári lovasok és a rendezvény főszervezője, Solymosi Bertold között hamar barátság szövődött, így szinte természetes volt, hogy a Kassai túrán útba ejtik a falut.

Hogy érezték magukat a Nyeregszemlén ötnapi lovaglás után?

Ez a rendezvény kicsit más volt, mint a többi. Elsősorban talán attól, hogy nem profikat, hanem lelkes amatőröket szólított meg. Voltak western-, hobbi- és túralovasok csakúgy, mint a szabadidomítás hívei, s a három nap alatt kiderült, hogy bár különbözőek vagyunk, mégis van mit mondanunk egymásnak. Ettől olyan sajátos atmoszférája volt a rendezvénynek, ami – az egyébként nagyon jó programok és bemutatók mellett – a legnagyobb értékévé vált: olyan volt, mintha a megjelent több száz ember kivétel nélkül egymás régi ismerőse lenne. Ez az, amit a szervezők nagyon jól elcsíptek, és amit mindenki visszavár. Ezért gondolom, hogy a rendezvény iránt a következő években folyamatosan növekszik majd az érdeklődés.

– Hogy telt a viszontlátás?

Három lóval és egy kísérő autóval jöttek a néhány nappal korábban Ópusztaszerről útra induló Solymosi Bertoldék, s alig egy órával később befutott a Várpalotáról lóháton érkező Csepin Péter is, a Bakonyi Poroszkálókat képviselő két kísérőjével. Nálunk találkozott tehát a hat lovas és a nyolc ló. Az állatokat két külön istállóban tudtuk elhelyezni, lovas barátainkat pedig egy pincepörköltre láttuk vendégül fent, a hegyen. A csapat meglehetősen fáradt volt már, ennek ellenére még éjfél után is megetettük és megitattuk a lovakat, hogy mielőbb új erőre kapjanak. Reggel 6 órakor már mindenki talpon volt s a két csapat innen közösen folytatta útját Kassai Lajoshoz.

– Honnan ered a pári emberek lószeretete?

– Az, hogy arányait tekintve sok a lovas a faluban, az utóbbi 10-12 év termése, amikor kinevelődött egy hobbilovas generáció. Pári vonzza e téren a környékbelieket is, ugyanis kiváló körülmények vannak a tereplovagláshoz. Erdő vesz körül bennünket, nagyon jók a földesútjaink, és a Koppány patak is itt folyik. Zsákfaluról lévén szó egyetlen kövesút vezet be, így teljesen zavartalanul lehet lovagolni és bárhova el lehet jutni a földesutakon keresztül. Szerencsére egyre többen fertőződnek meg a fiatalok közül is a lovas sportok szeretetével. Márpedig aki egyszer megfertőződik, nem szabadul többé. A tavalyi, Ópusztaszerig tartó túra – három lovasbaleset után – számomra a lovaglás méltó zárása volt, de örömömre szolgált, hogy láthattam: többeknek egy szerelem méltó kezdete. Egy biztos: errefelé már mindenki készül a tavaszi Nyeregszemlére. A tervek szerint én leszek a csapat autós kísérője, de még azt sem tartom kizártnak, hogy belevágok még egy „utolsó utáni” lovas túrába. A lényeg, hogy a ló szag körülvegyen!

– Három lovas baleset dacára?

– A szerelem szerelem marad, még ha az embert sárba is tiporják…


Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.07.

Bihari Alexandra ezüstérmes

Bihari Alexandra ezüstérmes
a Női Amatőrlovas Európa Bajnokságon

 

22. alkalommal került megrendezésre a Női Amatőrlovas Európa Bajnokság, melyen tizenkét ország képviseltette magát, egy-egy lovassal. Hazánk hetedszer adott otthont a kontinensviadalnak, ezúttal társrendezésben Szlovákiával.

A program szokás szerint péntek este kezdődött a lovak sorsolásával, majd a szombati két budapesti futamot követően, másnap újabb két futamot rendeztek a pozsonyi versenypályán, ahol az ünnepélyes eredményhirdetésre is sor került.

A hazai színeket a 19 éves Bihari Alexandra képviselte, aki három éve kezdett versenyezni. A nyíregyházi zsoké tavaly amatőr champion lett Magyarországon. Alexandra egy harmadik helyezéssel indított szombaton a Kincsem Parkban. Partnere ebben a hároméves kanca, Margaret Queen volt. Másfél órával később Kengyelfutó nyergében hatodikként ért célba, így az első nap után összetettben az ötödik helyen állt, 21 ponttal lemaradva az éllovas Barbara Guenet-től. A francia hölgy egy második és egy első helyezést szerzett Budapesten.

Vasárnap, immáron Pozsonyban nagyon jól teljesített a magyar leányzó. Mindkét futamban az élmezőnyben végzett. Előbb harmadik, majd második lett, újabb 44 pontot gyűjtve, mellyel magasan a legeredményesebb lovasként zárta az esemény második napját.

Sajnos mindez idő alatt Guenet sem tétlenkedett. Összességében megőrzött 4 pont előnyt, így Alexandra huszáros hajrája „csak” az ezüstérem megszerzéséhez volt elegendő. Ennek ellenére nincs okunk panaszra, hiszen a versengés bő két évtizedes története során először állhatott magyar lovas a dobogóra.

Kedves Alexandra, fogadd őszinte gratulációnkat!

 

2012.08.27. Alpári Gergő, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés