Kezdőlap Blog Oldal 515

Lovastorna – A futószárazóról

Lovastorna: A futószárazóról

A lovastorna az egyetlen olyan szakág a világjátékokon, ahol a versenyző nincs befolyással a lovára. A futószárazó felelőssége, hogy a ló megfelelően teljesítsen a versenyző alatt.

„Az én feladatom az, hogy megteremtsem a lovastornász számára a feltételeket ahhoz, hogy a lehető legjobban szerepeljen. Nekem kell a ló egyenletes mozgását fenntartanom” mondta Noel Martonovich, a kanadai csapat futószárazója.A futószárazó és a ló nagyon jó kapcsolatban kell, hogy legyenek. Ennek a kapcsolatnak a kialakítása, ápolása is a napi munka része. Martonovich, aki nem csupán futószárazó, de edző is egyben, nagyon fontosnak tartja, hogy lovait hozzászoktassa a tömeghez és a zajhoz.
Kirsten Graf, aki Kai Vorberg Sir Bernhard nevű lovát futószárazta, szintén dolgozik edzőként is. Szerinte elengedhetetlen, hogy a Schimm-ként is becézett Sir Bernhard benne és Kaiban is maradéktalanul bízzon. Így mindketten lovagolják és edzik a lovat. „Csak hetente kétszer-háromszor van lovastorna-edzése, a többi napon díjlovaglás, vagy egy kis tereplovaglás a program.”

Előfordul azonban, hogy a futószárazó és lova tornászok nélkül érkeznek a Világjátékokra, mint az amerikai Julie Young és lova, Jacadi de Rox. Ők tartaléknak érkeztek Kentuckyba, így amikor Kenny Geisler lova nem felelt meg az állatorvosi vizsgálaton, ők léptek a helyébe. Young-nak és Geislernek mindössze egy napja volt a gyakorlásra. „Fantasztikus érzés ott állni a futószár végén és hozzásegíteni valakit a sikeres szerepléshez” mondta Young.

Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva

Hogyan kerülhető el az istállóbaleset?

Figyelem! Veszélyes üzem!

Hogyan kerülhető el az istállóbaleset?

Általában csak egy egyszerű megelőző intézkedés hiányzott volna. Utólag már késő bánni a hanyagságot. A ló sérülése akár maradandó is lehet, de minden bizonnyal kezelése idő- és költségigényes.

Általános szabály, hogy az istállóban (azon részén, ahol a ló önállóan mozoghat) 5 cm-nél kisebb legyen minden rés, lyuk, nyílás, vagy pedig akkora, hogy a fejét is kényelmesen bedughassa és kivehesse – de jobb, ha ilyen sincs. A ló ugyanis unalmában, vagy éppen lefekvés-felállás során biztosan meg fogja találni azt a legkisebb, legeldugottabb szűk rést, ahová bedughatja vagy játék közben beakaszthatja a lábát, és komoly kárt tehet magában. Ugyanez vonatkozik a kiálló tárgyakra. Biztosak lehetünk benne, hogy ha egy 100 négyzetméteres futóistállóban van egyetlen 2 cm-es kiálló csavarvég, azt előbb-utóbb megtalálja a ló, és valahol kihasítja magát.

A kötőfék csak a kivezetéskor szükséges. Szintén óvatosságból én azt szeretem, ha a lovon kötőfék sincsen, amikor egyedül van a boxban vagy a karámban. Ezt ugyanis szintén könnyen beakasztja a legelképesztőbb módon és helyre. Elég, ha kissé a szükségesnél bővebbre állított a kötőfék, és vakarózáskor akár a lábát is beakaszthatja saját kötőfékjébe. Természetesen bizonyos esetekben, ha mondjuk a lovat valamilyen oknál fogva naponta többször kell megfogni, rajta lehet hagyni a kötőféket, de a helyes beállításra és a kötőfék helyes méretére nagyon oda kell figyelni. Ennek a módszernek előnye még, hogy a ló hozzászokik a szerszámozáshoz, és az így szoktatott csikónál a kantározás kisebb gondot jelent majd. Jó, ha rajta van a kötőfék a veszélyes lovon, vagy azon, amelyiket nehéz megfogni, de az ilyen úgysem való családi lónak.

Mind az angol, mind a hagyományos boxokra vonatkozik, hogy a box ajtaja kívülről szemben állva, jobbról balra nyíljon. A lovat ugyanis magunk mellett jobb oldalon vezetjük, így a box ajtaját saját magunk előtt kényelmesen tudjuk kinyitni, és a lovat bevezetni. Ellenkező esetben amikor boxajtót kinyitjuk, közben a lovat hátra kell léptetni, hogy be lehessen vezetni. Ezen kívül célszerű az ajtónak minimum 130-140 cm-esnek lennie, hogy biztonságosan kiférjen rajta a ló és az ember egyszerre, nem is beszélve az esetleges csikóról. Az ajtófélfára erősített fa henger (ami valamikor a ménistállók természetes tartozéka volt) megóvja a lovat attól, hogy ha mégis valamilyen okból nekimegy az ajtónyílás szélének, akkor komolyabb sérülés érje. Így a hengeren mintegy “begurul” (vagy ki), sérülés nélkül. Ez a henger körülbelül egy méter hosszú legyen, és úgy kell felszerelni, hogy a közepe az adott ló csípőmagasságában legyen. Az angol boxoknak (de a többi boxnak is) az ajtaja két részből, alsó és felső ajtóból áll, és külön-külön nyitható. Az alsót olyan magasra célszerű készíttetni, hogy ne csábítsa a lovat a kimászás, kiugrás, kilépés megkísérlésére, de kényelmesen kilásson rajta.

Ez átlagos lónál körülbelül 130 cm. Persze vannak lovak, amelyek hajlamosak mindent elkövetni, hogy a boxból kimásszanak, ennek persze legtöbbször az az eredménye, hogy felakad, és állatorvost kell hívni. A kimászás elkerülésére több megoldás is kínálkozik. A legegyszerűbb, ha bezárjuk, a felső ajtót is, ilyenkor viszont a ló nem lát ki, esetleg még idegesebb lesz (bár van amelyik ettől megnyugszik), és előfordul, hogy a kis méretű világító-szellőző ablakon próbál meg kimászni. Bevált módszer, ha az alsó ajtó felett körülbelül 20 cm-rel van egy erős fa keresztpánt. Ilyenkor megint csak fontos, hogy annak az ajtótól való távolsága úgy legyen kialakítva, hogy a fejét a ló nehogy beszorítsa közzé. A legbiztonságosabb, ha a felső ajtó úgy van megcsinálva, hogy a tömör fa-ajtón belül egy sűrű rácsos ajtó is található, ilyen módon vagy csak a rácsot csukjuk rá a lóra, vagy mindkét ajtót, – megfelelő viselkedés esetén egyiket sem, csak az alsót.

Szerző és fotók: Novotni Péter
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva

Feltámad a brit magasiskola

Feltámad a brit magasiskola

Újra oktatnak Derbyshire-ben

A Bolsover kastély, az egyetlen brit lovasakadémia 300 év elteltével újra megnyitja kapuit

Az első magasiskolai gyakorlatokat Newcastle első hercege, II. Károly lovas edzője,  William Cavendish mutatta be Angliában és rögtön divatot is teremtett. Az új lovas művészet rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert a szigetországban, azonban mire tökélyre fejleszthették volna, II. Károly uralkodása után le is tűnt Britanniában. Ezzel egyidőben Franciaország és Spanyolország vette át a vezető szerepet.

Azon, hogy a lovak lovasuk utasításainak vonakodás nélkül engedelmeskedjenek, a 17. századi csatatereken életek múltak. A lovasságnak óvatosan kellett manővereznie a gyalogság között, és figyelniük kellett egymásra is. A saját és lovasa súlyát tökéletes egyensúlyban hordozó ló rendkívüli előnyt jelentett a harctereken úgy a védekezésben, mint a támadásban. A magasiskola gyakorlatai ekkoriban nem csupán a nézők szórakoztatására szolgáltak, a harcban ló és lovasa élete múlhatott ezen bravúrokon.

A lovakat az úgynevezett iskolafeladatokkal, vagy átmeneti feladatokkal készítették fel a föld feletti munkára, vagyis az iskolaugrások végrehajtására. Az egyik legismertebb átmeneti feladat a levade, amikor a ló felágaskodik, hátsó lábaival a súlypontja alá lép, hátsó lábának csánkjai szinte a talajt érintik. A capriole pedig egy rendkívül látványos iskolaugrás, amikor a ló a levegőbe ugrik, ezzel egyidejűleg kirúg a hátsó lábaival, majd négy lábon fog talajt.

Az andalúz az egyike azon kevés lófajtának, amelyek rendelkeznek azzal a fizikai erővel és intelligenciával, ami szükséges ahhoz, hogy mesteri szintre emeljék ezt a tudományt. A 19 éves Ben Atkinson, a Bolsover kastély egyik lovasa is két andalúz lóval – a 14 éves Almonzorral, és a 6 éves Ocle-vel – gyakorolja a magasiskola feladatait. A két ló tökéletes kecsességgel hajtja végre a feladatokat, ahogy az elő van írva. Hiszen a nézők számára úgy kell tűnjön, mintha a lovak szinte maguktól, a gravitáció törvényeinek ellentmondva hajtanák végre a mutatványokat.

2013.04.12. , Lovasok.hu
Forrás: www.dailymail.co.uk
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva

 

Lóalom

Az alom

Általában azt tartják helyesnek, ha a ló döngölt földön áll. Ennek előnye, hogy puha, állítólag ezáltal kevésbé terheli az ízületet. Viszont egy megfelelően tartott ló – eltekintve a téli időszaktól- általában csak az éjszakát tölti az istállóban és ez idő alatt főleg eszik és alszik és nem ugrál. A földpadló tisztántartása azért nehéz, mert ha nem olyan a talaj szerkezete, hogy a vizelet el tudjon szivárogni, akkor az istállóban állandóan ammónia lesz a levegőben. Ez ingerlő hatással van a hörgőkre és nagy mennyiségben tüdőödémát okozhat, az emberben is!!!

A legelterjedtebb aljzat a beton. Én magam is ennek a híve vagyok, mert ez könnyen tisztítható, fertőtleníthető és megfelelő almolással puhábbá tehető. Nem javaslom a mindenféle gumiszőnyegek alkalmazását, mert ha nincs leragasztva, vagy elszakad, akkor nem fertőtleníthető teljesen és ennek, pl. a féreghajtásnál komoly jelentősége lesz.
Általános alom a szalma. Az, hogy ez zab-, búza- vagy rozsszalma legyen ez inkább függ attól, hogy mit lehet kapni és a gombatermesztők mit fogadnak el, vagy ki mit talált éppen károsnak a ló számára, mint attól hogy mi lenne a legjobb. Én nem látok különösebb okot arra, hogy bármelyiket előnyösebbnek tartsam a másiknál. Az, hogy a ló feleszi-e maga alól vagy sem egyetlen éjszaka alatt, más jellegű, takarmányozási problémára utal.

Fűrészpor vagy forgács?

Ki erre esküszik, ki arra. Legfőbb érv ellene, hogy poros. De a munkavédelmi szakkönyv által megfogalmazott kritérium szerint egy bizonyos szint fölötti pormennyiség már nem befolyásolja annak káros hatását. Ez a bizonyos szint jóval alatta van annak mit egy átlagos szalma-, szénabála vagy szemestakarmány tartalmaz. Ebből a szempontból tehát mindegy, hogy melyiket használjuk. Szerencsére a ló úgy lett kitalálva, hogy az orrában lévő apró szőrszálak valamelyest mérsékelik e szilikózist, ugyanis amikor legel, akkor igencsak sok porszemet szippant fel a földről. Maradjunk tehát egy közbenső megoldásnál. Mivel a forgács és a fűrészpor nagyon jó nedvszívó, liberószerű mikroszemcséivel alkalmas arra, hogy a vizeletet magában tartsa, így a ráhelyezett szalma sokáig száraz marad, és ez utóbbi valamelyest meggátolja azt is, hogy poros legyen a boksz. A másik jó tulajdonsága, hogy rossz hővezető, és ez által alulról valamennyire szigetel is.

Magáról a lóról

Szabadnak született. Az egész szervezete arra teremtődött, hogy mozogjon. Ne vegyük el tőle ezt a lehetőséget. Legyen egy karámja, ahol a lehető legtöbb időt töltheti. Minél nagyobb annál jobb, de ha nincs más, akkor már egy 6×6-os is megteszi. Tévedés, hogy a ló rohangál. Ha megszokta, hogy állandóan kint van, akkor főleg eszeget, sétál, és pihen. Tavasztól őszig éjszakára is kint maradhat. Legyen fedél a feje fölött és egy három oldalról zárt hely, ahol kényelmesen le tud feküdni. Így sem a nap sem a szél sem az eső nem fogja zavarni. (És a szalmából is kevesebb fogy.)

A szélre egyébként is érzékeny. Ha a karámban nincs ilyen zárt hely, akkor mindenféleképpen vigyük istállóba szeles időben. Mielőtt dolgozunk vele, lehetőleg egy órát legyen kint a karámban. Ezzel egy gyakori betegséget, az ún. bénulásos izomfesték vizelést (vagy köznapi nyelvén: az ünnepi betegséget) lehet megelőzni.

Biztos sokan emlékeztek még az általános iskolai kémiaórán tartott kísérletre, mikor egy telített sóoldatba egy cérnaszálat lógatva lehetett gyönyörködni a kicsapódó sókristályokban. Miért van ennek jelentősége? Mert ugyanez játszódik le a ló szőrén, mikor leizzadva jól bepanírozza magár a karámban. A homokszemcsékre rátapadó só egy mozdulattal lehullik róla, mikor megszárad. ő így tisztálkodik már évezredek óta. Ne sajnáljátok hát tőle! Ha megszárad, egy, na jó több mozdulattal eltávolítható róla maradék homok.

Tóth Magdolna
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva

 

Fekete Patrícia 11. a távlovas junior VB-n

Fekete Patrícia 11. a távlovas junior VB-n

 

Fekete Patrícia 11. lett a távlovas junior világbajnokságon Franciaországban (120 km-es távon) – Kovács Dávid pedig a 41. helyen zárt a 91 fős mezőnyben.

Mivel a magyar csapat harmadik tagja Matyi Bianka lovát sántaság miatt kizárták a táv második köre után, így a csapatversenyben elvesztek a magyar remények.

Reggel 6.30-kor rajtoltak a versenyzők. Az első 36 kilométeres körön meglehetősen nagy átlaggal, az élbollyal tartottak a magyar versenyzők. Akkor még tűrhető időjárás mellett mindenki át is ment az állatorvosi vizsgálaton.

A második körön már feljött a nap és egyre melegebb lett az idő, így a mezőny is kezdett szétszakadni. Patrícia és Bianka a mezőny első felében lovagoltak, Dávid mintegy másfél perccel lemaradva követte őket. A második kör után Matyi Bianka lovát, Dáriuszt sántaság miatt kizárták a versenyből.

A harmadik körre így már csak két magyar versenyző ment ki. Fekete Patrícia tartotta magát az első harmadban, Talpasnak, Dávid lovának viszont ekkor jött el a holtpont, de szerencsére ő is túlesett az elsődleges, és a kötelező megismételt állatorvosi vizsgálaton is.

A befejező húsz kilométeres körön Patrícia a 28. helyről feltornázta magát a 12. helyre, és nagy befutó után a 91 lovat számláló mezőnyből az előkelő 11. helyen végzett. Talpas is összeszedte magát Dáviddal a befejező körre, és teljesen fitten érkezett meg a mezőny több mint felét megelőzve a 41. helyre. Fekete Patríciát az itt elért kiváló eredménye alapján meghívtak a President’s Cup-ra, Abu Dhabiba.

2013.07.31.
Forrás: Magyar Lovas Szövetség, Távlovas Szakág
Frissítve: 2023.06.05.
Fotók: Pixabay

Magyar sikerek

Magyar sikerek

 

Magyar sikerek Ausztriában

A közelmúltban két versenyhelyszínen háromszor szólt a magyar himnusz Ausztriában. Linzben Szász Sándor győzedelmeskedett a nagykör 140 cm-es számában FBW Celeste Chocolate nevű pej kancájával, míg Ebreichsdorfban Krucsó Szabolcs és Chacco Boy tiszteletére játszották himnuszunkat a középkör eredményhirdetésén, ahol párosunk megszerezte az első helyet. Délután pedig Bene Balázs és Cash utasította maga mögé a mezőnyt a 7 éves lovak versenyében, így szerezve meg a harmadik magyar győzelmet a nap folyamán. Gratulálunk!

Garai Máté eredményei Caselle di Sommacampagna-ban

Az április 12-14. közt Caselle di Sommacampagna-ban megrendezett CDI3* díjlovagló versenyen Garai Máté és Dancing Queen BC sikeresen képviselte hazánkat. A
Szent György díjban 2. helyen (66,211%), az Intermediaire I. feladatban 3. helyen (65.658%), és az Intermediaire I. Zenés kűrben a 2. helyen (67,525%) végzett.

 

2013.04.25.
Forrás: www.lovasszovetseg.hu
Fotó: Canva

Eltávozott Hugo Simon két egykori csúcslova

Elaltatták E.T. FRH-t és Apricot D-t

 

A díjugrató legenda Hugo Simonnak örökre búcsút kellett vennie egykori csúcslovaitól, E.T. FRH-tól és Aprciot D-től. A két ló Simon weisenheim-i istállójában töltötte nyugdíjas éveit.

„A reggeli etetésnél vettem észre, hogy már alig tudtak felállni. Nem akartam, hogy szenvedjenek” mondta el Hugo Simon. E.T. FRH 26, Apricot D 29 évet élt.

Apricot D-vel kezdődött Hugo Simon második karrierje: miután az 1988-as szöuli olimpián az addig sikerekhez szokott díjugrató kudarcot vallott, visszavonult egy időre, sőt a befejezésre is gondolt – amíg a 90-es évek elején hozzá nem került több ígéretes fiatal ló is – köztük Apricot D. Az 1984-es születésű Apricot D-vel Hugo Simon 1992-ben a barcelonai olimpián az ezüstérmes csapat tagja volt. Egy évvel később Gijon-ban az Európa-bajnokságon az ötödik helyen végeztek.

1993 decemberében Hugo Simonnak sikerült megvásárolnia az 1987-ben született, Espri apaságú E.T. FRH-t. Ő lett élete lova: 1995-ben megnyerte vele a Hamburgi Derbyt, 1996-ban negyedikek lettek az atlantai olimpián és megnyerték a genfi világkupát, 1997-ben a göteborgi világkupa-döntőt és másodikak lettek az Európa-bajnokságon, 1998-ban az Aachen-i Nagydíjon győzedelmeskedtek és még a Pulsar Crown-t is megnyerték, amely akkoriban a világ legmagasabban díjazott díjugratósorozata volt.

E.T. FRH összesen több, mint három millió eurót keresett karrierje során és ezzel a világ legsikeresebb ugrólovai közé tartozik. Apricot D kerek egy millió euróig jutott. Sportkarrierjüktől való elbúcsúztatásukra 2004. november 8-án került sor a bécsi Fest der Pferde keretei között.

E.T. FRH és Apricot D Hugo Simon weisenheim-i istállójában élvezhette nyugdíjas éveit. Mindent megkaptak, minden nap együtt voltak, és végül együtt is távoztak…

 

2013.01.10. Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás: reitsportnews.at
Frissítve: 2023.05.25.
Fotók: Canva

Global Champions Tour 2012 – Valkenswaard, Hollandia

Global Champions Tour
Valkenswaard, Hollandia

Ludger Beerbaum végre GCT-t nyert

 

Alig több mint egy hete lett még csak vége az Olimpiának, de máris sűrű hétvége elé néztek a díjugratók. Nem csak Dublinban a Nemzetek Díján, hanem Valkenswaardban a Global Champions Touron is folytatódott a verseny. Ludger Beerbaumnak sikerült megszereznie az első GCT győzelmét.

A két forduló alapján hat dupla hibátlan lovaglás született. Hetedik helyen Philipp Weishaupt végzett Catokival (Cambridge x Silvester), az egyetlen 1 hibapontos pályával. Weishauptnak ki kellett hagynia az Olimpiát, pedig Monte Bellinivel biztosan segíthették volna a csapatot, ám a ló láza felszökött, így Meredith Michaels-Beerbaum fiatal lova, Bella Donna kapott esélyt az ötkarikás megmérettetésen.

Az összevetésben a tavalyi valkenswaardi győztes, Beezie Madden most Simon nevű lovával (Mr. Blue x Polydox) kettőt is ütött, viszonylag rossz távolságból. A páros legutóbb Chantilly-ban második volt, de most ez az eredmény csak a hatodik helyre volt elég.

Rolf-Göran Bengtsson a La Silla ménes saját tenyésztésű ménjével, Carusso LS La Sillával (Montebello La Silla x Joost) hibátlanul lovagolt. Nem okozott meglepetést azonban, hogy Richard Spooner, alias „Master of Faster” könnyedén legaloppozta őket Cristallóval (Caletto II x Metellus).

Ludger Beerbaum még ennél is gyorsabb tudott lenni, főleg az utolsó előtti akadály szűk ívről való meglovaglásával. Chamannal (Baloubet du Rouet x I Love You) már sokszor volt helyezve a Global Champions Tour sorozatban, például Hamburgban tavaly második, Estorilben tavaly és idén is harmadik volt, azonban nyernie még sosem sikerült.

Nem tudta főnökét megelőzni Marco Kutscher, aki lovával, Cornet Obolensky-vel az utóbbi időben megjárta az igen nehéz hullámvölgyeket, mikor Aachenben nem tudott 16 hibapontnál jobban teljesíteni. Már Hicksteadre sikerült némileg összeszedniük magukat, de a július eleji mélypont az olimpiai indulási jog elvesztését jelentette számukra. A mén most jól ugrott, de az utolsó meredek előtt a felvétel nem ment át rajta, ami végül egy fába került.

Utolsóként Leon Thijssen és Tyson (Numero Uno x Voltaire) érkeztek az összevetés pályájára, de két fával csak az ötödik helyen végeztek.

A pontverseny élén továbbra is Edwina Tops-Alexander áll, aki most a hazai pályájukon 12 hibaponttal tudott csak menni. Három forduló van hátra az idei sorozatból, legközelebb szeptember közepén Lausanne-ban rendezik meg a Global Champions Tourt.

Eredmények

1. for-duló 2. for-duló

Össze-vetés
hiba-pont

Össze-vetés
idő

 Pénzdíj   

1. Ludger Beerbaum Németország Chaman

0

0

0

41,32

94 050 €

2. Richard Spooner USA Cristallo

0

0

0

42,05

57 000 €

3. Rolf-Göran Bengtsson Svédország Carusso LS La Silla

0

0

0

43,43

42 750 €

4. Marco Kutscher Németország Cornet Obolensky

0

0

4

41,83

28 500 €

5. Leon Thijssen Hollandia Tyson

0

0

8

41,58

17 100 €

6. Beezie Madden USA Simon

0

0

8

45,06

8 550 €

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.05.25.
Fotók: Pixabay

Betiltanák a lovak levágását az Unióban

Haszonállatból társállat lehet a ló?

 

Cristiana Muscardini, az Európai Parlament egyik képviselője néhány napja nyújtotta be a lenti indítványt, melynek célja, hogy a lovakat ne a haszonállatok, hanem a kutyákhoz és macskákhoz hasonlóan a társállatok közé sorolják:

Az Európai Parlament állásfoglalásra irányuló indítványa
a lovak társállatként való elismeréséről

“Az Európai Parlament,

A. mivel az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő, hogy állampolgárok versenyre vagy cirkuszi mutatványokra már nem alkalmas, levágásra ítéltetett vagy illegális kereskedelmet folytató és illegális versenyeket rendező bűnszervezetek hálózatába kerülő állatokat mentenek meg;

B.  mivel sok esetben a rehabilitációs intézményekben lovak segítségével folytatott állatterápia kitűnő eredményeket hozott a pszichofizikai betegségekben szenvedőknél;

C. mivel a legfrissebb hírek olyan, a fogyasztókat megzavaró és félreinformáló esetekről számoltak be, hogy marhahúskészítményként csomagolt, a csomagoláson fel nem tüntetett lóhúst tartalmazó élelmiszertermékeket koboztak el;

D. mivel a versenylovak húsa az emberi egészségre káros gyógyszeranyagokat tartalmazhat;

1.  felkéri a Bizottságot annak a lehetőségnek a mérlegelésére, hogy a lovakat is – a kutyákhoz és a macskákhoz hasonlóan – tekintsék társállatnak;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy javasoljon olyan közös szabályokat, amelyek lehetővé teszik a lovas rendezvényekre már nem alkalmas lovak a közösség, vagy magánszemélyek által üzemeltetett létesítményekben kapjanak elhelyezést és állatorvosi ellátást.”

A Lovasok.hu az Európai Bizottság egyik munkatársát, Dr. Alf-Eckbert Füssel-t (DVM, Deputy Head of Unit, DG SANCO/G2) kérdezte ezzel az indítvánnyal kapcsolatban.  Dr. Füssel, aki korábban a fertőző kevésvérűséggel kapcsolatban is számos hasznos információt osztott meg velünk hangsúlyozta, hogy a lenti felvetések az ő személyes véleményét tükrözik, egyúttal arra biztatja az olvasókat, hogy tárgyilagosan gondolják végig az indítvány esetleges elfogadásának lehetséges következményeit.

1. Az EUs jogalkotásban jelenleg nem létezik a társállat fogalma. Kérdéses tehát, hogy milyen státuszba kerülnének a lovak, amikor már nem tartoznak az élelmiszertermelésre felhasználható állatok közé. Vajon tenyésztés céljából tartott állatok maradnak? Vagy állatkerti, esetleg bőr- és szőrmetermelésre szántak lesznek? A kedvtelésből tartott állat kategóriája létezik, ez csupán terminológiai kérdés.

2. Az Európai Parlament a közelmúltban adta közre a kedvtelésből tartott állatok listáját. Ezen a ló nem szerepel.

3. Amíg a lovak a tenyésztés céljából tartott állatok körébe esnek, egyértelmű rendelkezések védik jólétüket. De hogyan védhetjük a jólétüket társállatként? Milyen szabályozás vonatkozna például a szállításukra?

4. A lovak társállattá való minősítése azt jelentené, hogy változnának gyógyszeres kezelésük feltételei. Persze a WTO tagjaként az EU nem utasíthatná vissza a lóhús importját harmadik országokból, mivel a lóhús sem állat-, sem humán egészségügyi veszélyt nem jelent. Semmi nem gátolná viszont a gyógyszerekkel immáron szabadabban kezelt uniós lovak harmadik országba történő eladását, ahonnan élelmiszernek feldolgozva kerülnének vissza az Unióba. Ez azt jelenti, hogy még kevesebb lehetőség lenne az élelmiszercélra feldolgozott lovak gyógyszeres kezelésének ellenőrzésére, és jólétük védelmére, egyúttal kevesebb lehetőség lenne a fogyasztók egészségének védelmére is.

(A közelmúltban láthattunk erre példát: az Amerikai Egyesült Államokban komoly problémákat okozott a lóvágóhidak bezárása.)

5. A lovak és lófélék húsa sok uniós polgár napi étrendjében szerepel, fogyasztása a megfelelő uniós rendelettel szabályozott. Van jogunk ahhoz, hogy ellehetetlenítsük a lóhús fogyasztását?

6. A lótenyésztés nem lenne többé mezőgazdasági tevékenység, a lótenyésztésre vonatkozó szabályozást hatályon kívül kellene helyezni, ami jelentős zavart okozna az uniós piacon. De van ennek egy fontosabb, kézzelfoghatóbb vonatkozása is. A tenyésztésnek része a szelekció. Ha nem lesz felvevőpiaca a kiszelektált állatoknak, tehát nem lehet majd vágólóként értékesíteni őket, nem beszélhetünk majd többé lótenyésztésről az Unióban. Természetesen lesz majd lótenyésztés – valahol máshol.

7. Ha a lovakat kivonják az élelmiszertermelésre felhasználható állatok köréből, állateledelként sem lesznek feldolgozhatók. Lehet belőlük biodízel, bőr, hegedűvonó, illetve megoldás lehet a hamvasztás. Biztos, hogy ezt akarjuk?

8. A fentiek következményeként a lótartás olyannyira megdrágulhat, hogy a lovassport és lótenyésztés valóban csak kevesek kiváltsága lehet. Ennek drámai hatása lenne a fiatalok oktatására, hiszen a ló és a lovaglás segít visszatérni a természethez és megérteni azt, megtanítja, milyen is felelősséget vállalni egy másik élőlény iránt, nem is beszélve a kedvező testi és lelki hatásokról.

Akik mindezt nem érzik drámai változásnak, gondoljanak bele abba, hogy mire idáig ér a folyamat, hányan veszíthetik el munkájukat és megélhetésüket emiatt.

Kíváncsiak voltunk a FEEVA (az Európai Lógyógyász Állatorvosok Szövetsége) álláspontjára is. A FEEVA elismeri a lóvágóhidak működésének szükségességét a lovak kedvtelésből, sport, illetve élelmiszertermelés céljára való tartásának természetes velejárójaként. A lóhús fogyasztása pedig az egyén személyes döntése. Jelenleg a lóútlevélben a tulajdonos jelölheti, hogy annak életútja végén élelmiszer célú vágásra szánja-e lovát. Amennyiben nem, jelentősen kibővülnek a gyógykezelésének lehetőségei.

Persze senki ne várja, hogy egyik napról a másikra megváltozik lovaink stáusza. A fenti indítvány csupán egy felvetés Muscardini asszony részéről, amit kötelezően iktatni kell az Európai Bizottság rendszerében. Az EB erre pár nap, vagy talán pár hét alatt válaszol, de hogy jogerős döntést hozzon, minimum fél év lenne. Nem kevés idő, mire egy ilyen vitatott esetben lezajlanak az egyeztetések tagállami, majd közösségi szinten, akár évekig is eltarthat a folyamat.

Osszátok meg velünk véleményeteket kommentben!

Az indítvány eredeti szövege itt olvasható: Az Európai Parlament állásfoglalásra irányuló indítványa a lovak társállatként való elismeréséről 

 

2013.03.18. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.08.14.
Fotók: Canva

Két év múlva átadják a Nemzeti Lovardát

A Kincsem Nemzeti Lovas Program keretében jövő júliusban megkezdődik a Nemzeti Lovarda felújítása, és várhatóan 2015 első felében átadják a létesítményt – hangzott el a helyszínbejárással egybekötött pénteki sajtótájékoztatón.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kormány döntése értelmében közel 2 milliárd forint fordítható a lovarda megújítására, s a munkálatokat másfél év alatt be kell fejezni, hogy a létesítmény Budapest és Európa egyik legszebb lovas centrumává váljon. Az összegből idén 60 millió forintot használtak fel közbeszerzésre és egyéb költségekre, 2014-ben 600 millió forint, 2015-ben pedig 1,3 milliárd áll rendelkezésre.

A megújult Nemzeti Lovarda látványterve

Amíg a munkálatok tartanak, nem lesznek rendezvények, versenyek. Egy kompromisszumot kötöttek a lovassport képviselőivel: jövő júliusban még megtartják a hagyományos CSIO díjugrató világkupát, és csak utána kezdődnek a komolyabb munkák.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt húsz évben sok tanulmány készült a lovarda felújítására, az előző kormány terveinek jelentős részével egyet is értett, ám a korábbiakhoz képest az a nagy különbség, hogy most a program a megvalósítás fázisába lépett.

Az elnök elmondta, hogy álma kezdetben egy zöldmezős beruházás volt, ám rádöbbent arra, hogy az emberek ragaszkodnak a Nemzeti Lovardához, ez a múlt egyik szentélye, “erre kell építkezni, a régi nagy lovas személyiségek szellemét meg kell őrizni”.

Az új Nemzeti Lovarda a hagyományőrző szerepe mellett multifunkcionális lesz, több lovas szakágnak otthont ad, emellett nyit is: rendezvény- és oktatási központként is működik majd, valamint ideköltözhet a lovas színház.

Kis Péter építész arról beszélt: a legfontosabb céljuk a tervezéskor az volt, hogy a lovarda egykori bejáratát visszaállítsák, ezzel “nyissanak a város felé”, valamint a versenyhelyszínek mellett megteremtsék az egykori klubélet tereit is.

 

2013.11.09. Dr. Fehér Károly, Kommunikációs igazgató, Magyar Lovassport Szövetség
Forrás: Kormány.hu
Frissítve: 2023.08.15.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés