Working Cow Horse
Ezúttal egy olyan versenyszámról esik szó, amely igen sokoldalú, intelligens, atletikus és kiegyensúlyozott idegrendszerű lovat kíván. A szóban forgó versenyszám, a Working Cow Horse, magában foglalja a reining elemeit és a marhával való munkát egyaránt.
Ebben a versenyszámban a lónak tehát a reiningre való képességét és marhához való érzékét egyaránt bizonyítania kell. A verseny előre meghatározott reining feladatok végrehajtásából és marhával való munkából áll. A reining programban szereplő részfeladatok megegyeznek azokkal a részfeladatokkal, amelyeket azokon a versenyeken kell bemutatni, amit kifejezetten reining lovaknak írnak elő. A marhával való munka viszont eltér a cutting versenyeken előirt feladattól. Míg a cutting versenyek során egy csordából kell kiválasztania a lónak a borjút, addig a Working Cow Horse során csak egy borjú van a pályán.
A marhával való munka menete: minden versenyzőnek csak egy-egy marhát engednek be a pályára. A lónak a marhát a pálya egyik végében – a rövid falon – kell tartania, majd végig kell terelnie a hosszúfal mentén, és mindkét irányból legalább egyszer vissza kell fordítania, ezután a faltól elterelt marhával jobbra is és balra is egy-egy kört le kell íratni. Figyelembe véve, hogy a marhák is igen fürgék képesek lenni és természetükből adódóan persze, hogy ők is ki akarják „cselezni” a lovat, ez nem is olyan könnyű mutatvány. Szinte hihetetlen, de egy jól és szisztematikusan kiképzett ló már „olvas” a marha gondolataiban, és rengeteget tud segíteni a lovasnak a munkában, feltéve, ha a lovas is képes megérteni lova kezdeményező mozdulatait. A jó „cow horse” veleszületett képessége a marhával való munka, szinte valószínűtlenül gyorsan képesek az összefüggéseket megtalálni és hamar rájönnek a munka lényegére. Ennek előfeltétele persze, hogy a lovas ismerje azokat a technikákat, hogyan lehet és kell például a marha útját elvágni és azt visszafordítani a hosszúfal mentén, hogyan kell a pálya közepén a marhával kört leíratni, melyik pillanatban a legcélszerűbb pl. egy balra leíratott körről a jobb kézre történő körre fordítani a marhát… és még számos apróság létezik.
Minél stílusosabban és minél könnyedebben hajtja végre a ló és a lovas mind a reining, mind a marhával történő feladatokat, természetesen annál jobb helyezésre számíthatnak! A versenybírók a következők alapján pontoznak: a ló magatartása, marhához való érzéke, reininghez való képessége és a feladat végrehajtásának pontossága.
Hogy mennyire fontos a Working Cow Horse versenyszám esetében is, hogy a megfelelő lovat ki tudjuk választani erre a célra, ennek talán a legjobb bizonyítéka egy híres „cow horse” tréner esete. Fiatal tréner korában sorra nyerte azokat a Working Cow Horse versenyeket is, amelyeken a szakma krémje, az „öreg rókák” is versenyeztek. Gyakran előfordult, hogy három lóval érkezett a versenyre és az első három helyet meg is szerezte. Saját bevallása szerint nem is értette, miért nem tudják a „nagyok” is ilyen jól megtanítani a lovakat erre a feladatra, hiszen ez számára könnyűnek tűnt. Sikereit azonban egy bizonyos vérvonalból származó lovaknak köszönheti, akik hihetetlen tehetségesnek bizonyultak. Erre viszont csak akkor jött rá, amikor már nem állt módjában ezekkel a lovakkal tovább versenyezni, ekkor döbbent rá, hogy talán nem is csak az ő, hanem a lovak tehetsége hozta meg számára a hírnevet…
Forrás: www.hqha.hu
Frissítve: 2023.09.15.
Fotók: Canva
Ahol nincs legelő, 1000 font* ló átlagosan 25 font takarmányt (széna, abrak) fogyaszt naponta, azaz 4.6 tonnát évente. A ló takarmányköltsége az uralkodó takarmányárak, a takarmányadag minősége, valamint a koncentrátum és tömegtakarmány arányának függvénye. A gondozók sok jó kiegészítőt is javasolnak, amely szintén pénzbe kerül. Összességében az amerikai lótartók évente 9 milliárd dollárt költenek lovaik takarmányozására, gyógyszerekre és egyéb szolgáltatásokra.
Mivel a kijelölt pályán nincs lehetőség arra, hogy az érdeklődők élőben is figyelemmel kísérjék a versenyt, a helyszínen kivetítők és a hangosbemondó tájékoztatja a Világjátékok közönségét arról, hogy mely ló-lovas páros érkezett éppen az ellenőrző kapuhoz.
Néhány nappal ezelőtt kaptuk a szomorú hírt, hogy szívburok-repedés következtében örökre eltávozott a magyar ugrósport egyik legígéretesebb, legeredményesebb egyede, Replay. Az 1998-ban született, nagybörzsönyi tenyésztésű Feo – Quili de Leubry szülőktől származó sárga mén először Czink Györggyel, majd az olasz Karl Wechselberggel versenyzett, később Jamie Wingrave és Pirik Zsolt volt a lovasa.
Ahol a felkészültség és a lóhoz kapcsolódó alázat a lóhoz közeledés egyik alapja. Ebben a környezetben edződött és készült későbbi sikereire, a sorsa által sajnálatosan rövidre hagyott pályafutására, a sárga mén, Replay.
Amíg egy hiteles, fegyelmezett történelmi kép, egy szakmailag hibátlan program öregbíti lovas nemzetünk hírnevét, addig ennek elfuserált változata nehezen jóvátehető károkat okoz országunk pozitív megítélésében. Számomra egy Árpád-sávos zászlót vadul lengető ember még nem meríti ki a hagyományőrzés fogalmát.
„Ki korát megelőzi, csak halála után él. Ki elmarad korától, élve is halott. Nagyot csak az képes alkotni, ki korának embere.” A továbblépés lehetőségét én a komplexitásban látom, az egymástól nagyon differenciáltan működő ágak integrációja által. Fel kell számolnunk a szakágak közötti elszigeteltséget, és meg kell keresnünk a közös kapcsolódási pontokat. A magyar lovas hagyományőrzésnek a magyar lótenyésztésre kell támaszkodnia, az idegenforgalomnak ki kell használnia a szakmailag jól összerakott és látványos produkcióban rejlő lehetőségeket.
Három szakág pedig szinte a kezdetektől az olimpiákon is szerepel. A lovastusa avagy military szakágban a II. világháború előttről van csapatban egy olimpiai negyedik helyünk, majd a ’92-es és ’96-os olimpián is teljes csapattal vettünk részt. A díjlovaglás, mely lovassportunk legszubjektívebb sportja, Magyar Imre, majd örökös bajnokunk, Dallos Gyula Európa-bajnoki bronzérme, világbajnoki helyezése fémjelzi előkelő eredményeinket.
Ezután azonban a nyugat-európai országok gazdasági megerősödése és ennek a lovas sportra gyakorolt hatása miatt óriási űr alakult ki itthon. Kiváló szakembereink, akik közül a legnagyobb: Némethy Bertalan, kivándoroltak, elöregedtek, a legendás lovastanár képzés megszűnt, végképp leszakadtunk a világ elittől. Ez párosult azzal, hogy a lovassportot, annak kultúráját szinte üldözték, és más sportágakkal ellentétben alig tartották életben. A rendszerváltás után közel egy évtized alatt átalakult a lótulajdonosi szerkezet, és az állami kezekből – hirtelen felkészületlenül érve a privát szférát – ismét magántulajdonba kerültek a lovak. Ez időben nem volt stratégia, az átalakulást nem tervszerű, értékmentő folyamat jellemezte, hanem véletlenszerűen alakuló helyzetet hozott a lovas világba, ami kevéssé szolgálta a nemzetközi szinthez való felzárkózást. Az állami lovas objektumok, a tenyésztési koncepció csakúgy, mint a versenyrendszer elavulttá váltak, és csak lassan-lassan, részben tudtak megújulni.
A lovassportot leginkább azok a kiemelkedő rendezvények népszerűsítik, ahol az élsport kiegészül szórakoztató, illetve kulturális programokkal. Kitűnő példa erre a Papp László Arénában évek óta megrendezésre kerülő Lovas Világkupa és a Hősök terén már-már hagyománnyá váló Nemzeti Vágta. Ha ezt a lendületet tartani tudjuk, a magyar lovas események világhírűvé válhatnak. A sportág mennyiségi és minőségi fejlődéséhez azonban angol, francia, német példákat látva elengedhetetlen az állami szerepvállalás. Amennyiben a versenysportba beáramló privát tőke találkozik a szakmai alapon átgondolt állami szerepvállalással, versenysportunk most eredményes utánpótlása számottevő olimpiai eredményekkel is mérhetővé válhat.