Steve Harris, A Touch of Love – A szeretet érintése

Az USA-t néha tényleg nem lehet másnak nevezni, mint a korlátlan lehetőségek hazájának. Tavaly Renóban a nevadai Live Stock Rodeo Centerben az évenként megrendezett Wild Horse and Burro Show-n megtörtént a majdnem lehetetlen: egy idősebb férfi Arizonából és egy fiatal “musztángmániás” újságírónő ebédszünetben véletlenül egymás mellett ültek a légkondicionált teremben. Ó, Németországból? Ó, Arizonából? Mit csinálsz itt? Musztángokat fényképezek, és te? Itt van a “round pen”-em, azt akarom bemutatni. Milyen round pen? Egy portaflex round pen…

Ekkor aztán végre leesik a tantusz. Nem érdeklődtem én már valami ilyesmi iránt elutazásom előtt az interneten? Portaflex… hiszen ebbe botlottam, amikor egy lókiképző, méghozzá…
“Hé, talán te vagy Steve Harris?”
“Nem lehet igaz, te vagy az a német lány, aki interjút akart kérni tőlem?”
Kicsi a világ…

Lószeretet kisgyerekkortól kezdve

Steve Harris 1940. december 2-án született, lovak iránti szeretete azonban már szó szerint az anyaméhben kifejlődött. Már gyerekkorában hozzászokott a lovakhoz. Anyja elmesélése szerint már lovagolt, mielőtt még világra jött volna, mert anyja a terhesség alatt sem mondott le a lovaglásról. Apja már csecsemőként is magával vitte lóháton Arizona tájain.

Gyerekként – meséli Steve Harris – a lovak még játékok. Csak kamaszkorában vált számára a ló játékból “munkaeszközzé”. Legnagyobb álma az volt, hogy cowboyként dolgozhasson egy ranchen. De velünk, európaiakkal ellentétben, akiknek az ilyen fiatalkori “agymenései” a legkevésbé sem megvalósíthatók, egy arizonai ifjú számára ez nagyon is reális cél lehet.

Steve Harris egész életében lovakkal foglalkozott, és fiatal éveiben ugyanúgy kezelte őket, mint az Államokban a legtöbb kiképző és cowboy – olyan módon, ami Európában talán már állatkínzásnak tekinthető… Aki azonban már látta valaha a sivatagos államokat, Arizonát, Nevadát és Új Mexikót, hamar beismeri, hogy egy ilyen országban elkerülhetetlenül nyers emberek nőnek fel, és durva szokások uralkodnak. Steve azonban nem maradt meg örökre a lókiképzés és lovaglás e régen bevált útján. 1985-ben megtanult másképpen bánni a lovakkal, tiszteletben tartani lényüket és mélyebben megismerni őket.

Tisztelet és bizalom

Apropó tisztelet – tiszteletre, ami valószínűleg az ember és ló közötti kapcsolat legfontosabb feltétele, Steve Harris szerint lényegesen hamarabb szert tesz, ha az ember a lovak nyelvén kommunikál négylábú barátjával. Ha valaki lóval akar dolgozni, úgy kell viselkednie, mint egy másik lónak. Vagyis a lóval a testbeszéd és gesztikulálás segítségével kell megértetnie magát. Néha már egy pillantás is elég a helyzet tisztázására.
Steve Harris életében rengeteg tapasztalatot gyűjtött a lovak kiképzésében. Dolgozott vadlovakkal és olyanokkal is, amelyek emberi környezetben nőttek fel. A kérdésre, hogy vad vagy szelíd lovakkal dolgozik-e szívesebben, nem akart konkrétan válaszolni. Egyrészt vonzza, hogy különösen problémás belovagolt lovakkal foglalkozzon, illetve a tulajdonosukat segítse tanácsaival. Másrészt a vadlovak lényegesen érzékenyebbek és figyelmesebbek. Ez leegyszerűsíti a munkát, és hamarabb látszik az előrelépés. Végül is a “suttogást” másoknak nem kell meghallaniuk, ennek titokban kell maradnia. A lovak kommunikálásához ennek semmi köze. A lóval való kommunikáció nonverbális nyelven alapul, amelyet bárki megtanulhat. A megfelelő mozdulat megfelelő helyzetben a megfelelő időben – egy ló számára ez sokkal többet mond, mint ezer szó, amelyet a ló legnagyobbrészt amúgy sem értene meg.

Steve Harris nagy súlyt fektet az érintésekre. Ezért fejlesztette ki a “Touch of Love” módszert, amely egy bemutató videó forgatásából keletkezett. Ebben bemutatta a nézőknek, hogyan kell közeledniük egy lóhoz, és első alkalommal megérinteniük. Ez a megfogalmazás persze tulajdonképpen hibás, mert Steve Harris szerint a lónak kell közelednie az emberhez, nem pedig fordítva. Az első kapcsolatfelvételnél Steve-nek az a célja, hogy a lovat egész testén megérintse, s így mutassa meg, hogy nem bántja. “Ne félj” – ez az üzenet, amit Steve Harris érintéseivel közvetíteni akar.

A kiképzés alatt azt az érzést kelti a lóban, hogy minden az ő szabad akarata szerint történik. Ha egy ló úgy dönt, hogy elfordul tőle, hagyja. Még “segít” is neki. Ha ezzel szemben úgy határoz, hogy mégis marad, ezt csak néhány lépésnyire attól a helytől teheti meg, ami mellett valójában döntött.

Tervek

Steve Harris már régebben életre hívta a “Native American Mustang Educational Institute”-ot, röviden NAME-t. Célja az, hogy az indiánoknak megtanítsa, hogyan kell befogni a lovakat és a horsemanship módszerével dolgozni velük. Kezdetben kevés megértésre talált Amerika őslakosainak körében. Egy ilyen ajánlat egy fehértől, aki ráadásul még keresztény is, nem nagyon tetszett nekik. Steve Harris azonban tudásával meggyőzte őket. Megmutatta nekik, hogyan dolgozik a lovakkal, és tájékoztató hirdetéseket adott fel a lapokban. Az eredmény számos érdeklődő indián ranchtulajdonos volt, akik Arizonában nagy számban élnek. A hirdetés éppen a turistaszezonban jelent meg, amikor sok kisegítő munkaerőre van szükség a rancheken. A legtöbb indiánnak nem sok fogalma volt a cowboyéletről, így először meg kellett ismertetni őket az új feladattal. Ehhez állt rendelkezésre Steve Harris. Ezt nemcsak indiánok iránti szeretetéből teszi, hanem keresztény hitéből is, mert véleménye szerint az indiánok hitükkel a természetben, a teremtésben és a földben képesek továbbvinni Jézus tanításait – a lovakkal való bánás tekintetében is.

Meglepőnek tűnhet, hogy éppen az indiánok, akik nálunk még mindig a lószelídítés mestereinek és merész lovasoknak számítanak, elfelejtették volna a lovak, különösen a vadlovak kezelését. A vadnyugat azonban már nem létezik, így az indiánok is alkalmazkodtak az új életkörülményekhez. Rezervátumaikban még mindig nagy számban kóborolnak vadlovak. Steve-nek már magának is volt dolga a nyugat “élő legendáival”, amikor elindult egy állítólag befoghatatlan, kóbor musztáng mént befogni. Sokaknak tört bele a bicskája a feladatba, és néhányan már le akarták lőni az állatot – akkoriban még nem létezett törvény, ami megtiltotta volna az ilyesmit. Steve tehát kilovagolt, hogy megkísérelje az állítólagos lehetetlent, közben egy régi indián trükköt használt. Egyszerűen a legteljesebb nyugalomban követte a vadlovat néhány napon át tisztes távolságban, aztán megfordult, és hazafelé lovagolt. Az eredmény: a ló követte, és könnyen be lehetet fogni. Talán ennek a vadlónak a befogásának is köszönhette, hogy Steve tekintélye megnőtt az indiánok között.

Steve Harris további kezdeményezése egy cowboyiskola. Indián-programjához hasonlóan itt is arról van szó, hogy megtanítsa az embereket horseman módjára bánni a lovakkal. Itt szintén vadlovakkal dolgozik, amelyeket az indiánrezervátumokból szerez be.
Európában is gondoskodni szeretne arról, hogy iskolája ismertté váljon. Végül is anyja svéd, apja ír származású. A legszívesebben egy ideig Európában utazgatna, és problémás lovakkal dolgozna. Ha olyan lóval kell dolgoznia, amely lovagolhatatlannak vagy bakkolósnak számít, ami nemritkán előfordul, először a tulajdonosával vezetteti elő, és megnézi a munkáját. Ezután egy fél órát dolgozik a lóval, ezzel megmutatja, hogy mindig az embertől, kisugárzásától és lovakkal való bánásmódjától függ, hogyan reagál a ló. A tulajdonossal folytatott beszélgetésekkel és saját ötleteinek bemutatásával megpróbál segíteni az ember-ló párosnak. Steve Harris sok ilyen lótulajdonossal még ma is jó barátságban van.

Másik barátja a már nálunk is jól ismert és értékelt Monty Roberts. Sokat tanult tőle, és időnként együtt is dolgoztak. 1999-ben és 2000-ben is hónapokon át együtt volt Montyval egy szeminárium-túrán, ami számára kitűnő lehetőséget nyújtott szélesebb közönség előtt is bemutatni portaflex round penjét. Az USA-ban sok kiképző – főleg azok, akiknek gyakran akad dolga különösen nehéz lovakkal vagy vadlovakkal – nagyra értékeli ezt a rugalmas és a ló és lovas számára veszélytelen round pent. Nem csoda, hogy a portaflex rendszer bemutatása 1999-ben a Wild Horse and Burro Show-n sokak érdeklődését felkeltette, többek között Bryan Neubert musztángtrénerét is, akit lapunk hasábjain korábban már bemutattunk Önöknek. Steve Harris és Monty Roberts évek óta dolgoznak együtt szemináriumokon, anélkül hogy az egyik a másiktól “ellopott” volna valamit. Éppen ellenkezőleg: lényeges különbségek vannak a join-up és a touch of love módszerek között, miáltal azonban a két tréner optimálisan kiegészíti egymást.

Steve Harris az ember és ló közötti kapcsolatot és egymással való viselkedést, bánásmódot az ember és ember közti kapcsolatra is alkalmazza. Számára azok az emberek, akik tudnak bánni a lovakkal, olyan emberek, akik más emberekkel is jól tudnak bánni.
Steve egyszer már átruccant Európába, Franciaországban utazgatott a lóbarát kiképzés dolgában. Sajnos akkoriban még nem volt lehetősége rá, hogy más európai országokat is felkeressen, amit, ahogy az interjú során többször említette, nagyon sajnált. Szeretne minél többet utazni a világban, hogy mindenféle embert és lovat megismerhessen, hogy segíthessen, ahol tud. Ha minden igaz, hamarosan Németországba is ellátogat, ahol széles közönség előtt mutathatja be tudását és adhatja át tapasztalatait a horsemanship híveinek.

Szöveg: Karin Tillisch
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.02.