Kezdőlap Blog Oldal 468

Galileo – Üstökös Epsomban

Galileo – Üstökös Epsomban

Az ember feje megfájdul ettől a sok élménytől, amit még szinte fel sem fogott, no meg a délutáni százezres tömeg is fárasztó volt egy idő után.

Ilyenkor ki kell kérni még egy italt, illően olyat, ami e helyütt szokásos, vagyis gint tonickal. Az ősi “The Amato Inn”-ben, a tősgyökeres lovisok kocsmájában vagyunk, június 9-én, szombat este. A szűnni nem akaró ováció és a fergeteges ünneplés oka: innen úgy két kilométerre, az epsomi versenypályán, nagyjából százezres nézőközönség előtt pár órája futották a világ leghíresebbnek és legtekintélyesebbnek számító síkversenyét, a Vodafone Derbyt. Enyhe borzongás fut végig rajtam, ahogy belegondolok: immáron kétszázhuszonkettedik alkalommal. A nagy cigifüstben senkinek nem tűnik fel az elmélkedés nyomán rajtam elhatalmasodó bizsergető érzés, de gondoljunk bele: az első összecsapást – igaz csak két ló között -, még 1780-ban rendezte meg két gróf, hogy eldöntsék, melyikük lova a gyorsabb.

A viadalt tehát korábban rendezték meg, mint hogy Amerika elnyerte volna függetlenségét, (egyébként éppen Angliától), vagy a később szintén jórészt angolokkal benépesített Ausztráliát gyarmatosították, de a szintén brit találmányt, a vasutat sem alkalmazták még annak idején a közlekedésben.

Akkor a rivalizálásban Sir Charles Bunbury lova, Diomed győzött ugyan, de mivel a versenyt az egyezség szerint a vesztesről kellett elnevezni, Derby gróf neve mégis ismertebb lett az utókor számára.

GALILEO. Ezeket a cirkalmas betűket véste fel valaki fehér krétával a kocsma előtti kút állványára – még hat nappal a verseny előtt. Onnantól fogva minden bennfentes tudta már, ez a győztes ló neve. Hogy ki írja fel minden derby előtt a tippet, nem tudni. Állítólag egy cigány, vagy cigány szellem a felelős mindezért már évtizedek óta, és, hogy jól teszi a dolgát, azt mi sem mutatja jobban: most is, mint az utóbbi években mindig, beigazolódott a jóslat. Minderről egy idős helybeli, akit csak  “Buster” néven szólít mindenki, mesél nekem egy ital mellett, miután megnéztük odakinn a feliratot és az öreg rendelt mindenkinek a gin és tonic elegyéből.

A kocsma, vagy előkelőbb nevén a “pub” menedzsere, Maureen Kelling és férje John ismertetnek meg a további részletekkel.  “Ez a legnagyobb buli azóta, hogy februárban átvettük a házat az előző tulajtól. Lehoztuk fentről a nagy tévét, hogy törzsvendégeink a megszokott asztaluktól élvezhessék a versenyt. A kút tanácsát követve természetesen mindenki Galileora fogadott, és nyert is. Nézzen végig rajtuk: van, aki majdnem sír örömében, de olyan is akad, aki tényleg nem bírja visszatartani a könnyeit. Ezek egész éjjel mulatozni, meg táncolni fognak. Megint bejött a kút tippje. Tavaly – folytatja az asszony-, nem fogadtam meg a cigány írását, és más lóra tippeltem. Tizedik lett az a gebe.”

Közben egy középkorú férfi lép hozzánk. Maureent kéri, rendeljen neki egy taxit, ami a szállására viszi. Abból, hogy a vendégek sűrűn pislantanak feléje, azt gondolom, ő nem átlagos ember. Hirtelen ötletem támad, s meghívom egy italra. Ilyenkor mindenki barátkozik, ez nem kirívó jelenség itt és ezen az estén. S mivel ebben a zajban amúgy is nehezebben érti az ember a beszédet, hát, még ha külföldi az illető, mint jómagam, megkérdem tehát, hova valósi, hogy legalább tudjam, miféle tájszólással beszél. Majdnem hanyatt esem a meglepetéstől: Bellydoyle-ból jött. Hohó, mondom én, hiszen ott tartják Galileot, a mai derby nyerőt!  Innen már gyorsan megyünk a részletekbe. Kiderül, vendégem nem más, mint a győztes lovat szállító kamion (!) sofőrje. Egymásba fűzött történeteiből megtudom többek közt, hogy Galileo az első derby nyerő ivadéka a korábbi championnak, egy Saddler’s Wells nevű ménnek. Később a trénerről is megtudok egyet s mást. A harmincegy éves Aidan O’Brienről beszélve először kioktat, hogy nem rokona, csak névrokona a korábbi sokszoros bajnoknak, Vincent O’Briennek. A következő mondatát nagy zsivajgás kíséri: úgy látszik, itt mindenki tudja, hogy ő ’97 óta folyamatosan nyeri az ír síkversenyeket, valamint, hogy az – ott igencsak ismerősen csengő – Istabraq nevű ménnel háromszor is megnyerte a legnagyobb gátversenyeket. Szerencsére, a nagy forgalmi dugók miatt jócskán akadt idő a beszélgetésre, de aztán csak megjön a kocsija. Miközben az alkalmi ivócimbora a tömegen keresztül kifelé törekszik, a sok érdekes story után még tréfásan visszaszól: “A minisztereitek sehol nincsenek Galileohoz képest: őrá egész idő alatt, amíg otthonról távol van, nyolc marcona testőr vigyáz. He-he.”

Igen. Galileo. A sztár. Hogyan is történt? Gondolatban visszatekerem az idő kerekét a verseny előtti órákra.

Így, utólag visszagondolva kész szerencse, hogy a reptérről egyenesen a pályához vitt a járat. Már dél előtt nem sokkal, amikor a reptéri busz a távolinak tűnő verseny felé araszolt, hatalmas káosz jellemezte a közlekedést. Próbaképpen lemértem egyik ácsorgásunkat: az “Epsom, Asthead,  B290” előjelző tábla kriksz-krakszait 39 percig nézegettük magunk előtt. Még jó, hogy nem volt meleg – legalábbis magyar viszonylatban. Az angolok meleg nyári napról beszéltek. Csak azért, mert sütött a Nap, és 18 fok volt. Egyébként a legkülönbözőbb tévé- és rádiócsatornák, valamint hírügynökségek tucatjai foglalkoztak hetek óta a nagy nap időjárási esélyeivel.

Később a pályán megtudtam a tumultus eredendő okát: százezerre becsülik az aznap kilátogatók számát. Mindenesetre az öreg rókák egybehangzóan állítják: tizenöt éve nem volt ennyi ember itt.

De miért is ne jönne ide mindenki, aki él és mozog? A patkó alakú versenypálya közepén tornyosuló dombon, amit kicsit nagyképűen ők “A Hegy” névre kereszteltek, például a zenekedvelők találják magukat a legjobb helyen: délben jómagam is elcsíptem Nik Kershaw zenéjét, aki a Bellefire zenekarral és Mart Pellow-val egy traktusban lépett fel az általam húszezerre becsült közönség előtt. Egy órával később pedig a Go West, majd Emma Bunton következett. Az ingyen látogatható helyről a versenyeket is nyomon lehetett követni a hatalmas kivetítő jóvoltából. A derby utáni szakaszban a tizennégy zenei fellépő közül ismét olyan nagyágyúk késztették hangos sikoltozásra rajongóikat, mint pl. a Steps. Na, én akkor tettem meg az első “lépéseket” a “The Amato Inn” felé.

Persze, más szórakozási lehetőség is jócskán akadt. A főként fiataloknak és gyerekeknek berendezett vásári sátrak és a különböző vidámparki kellékek környékén is jóval többen szórakoztak, mint ahányan nálunk egész évben kimennek a pályára. Mindössze egyetlen egy baki csúszott csak be a hatalmas szervezést igénylő programba: egyszerűen elmaradt egy ejtőernyős bemutató, s máig nagy homály fedi az okát.

A gyönyörűen ápolt versenypályán (ahol a számok között még a rákerült szemetet is összeszedték), a péntek-szombati versenynapok mindegyikén hét-hét számot indítottak. Ezek közül az előző napon kettő olyat futottak, amelyeket ugyanolyan távra írtak ki, mint a derbyt, csak azokat a kancák illetve az idősebb lovak részére szervezték.

A hároméves mének részére kiírt egy mérföld és négy furlong hosszú, magyarul 2.400 méteres főszámot, a Vodafone Derbyt helyi idő szerint 15.50-kor indították szombaton. A tizenkét résztvevő mindegyike már bizonyított: négy zsoké már győzött derbyn, más lovak esetében a tulajdonosok voltak korábbi derby nyerők birtokosai, aztán volt, aki egy hónapja nyert New Marketben, és egy ló pár héttel ezelőtt nyerte meg az olasz derbyt. Micsoda összeállítás!

A hagyományosan kilenc stone-t, vagyis pontosan 57, 15 kilogramm terhet viselő Pegazus-jelöltek versenyét öt helyről, öt magas épületből lehetett nyomon követni. A 4.000-38.000 forintnak megfelelő jegyárak közül én a tömeg példáját követve az ú.n. Grandstand-ról tekintettem meg a világszenzációt. Azt kell mondjam, megérte a 10.000 forintnyi befektetés. Épp odaérkezésemkor ért véget az a kis megemlékezés, amelyen búcsúztatták a BBC tévériporterét, Peter Bromley-t, aki ebből az épületből, 41 éven keresztül közvetítette a derbyt, s most van itt utoljára – hivatalosan. Gyors névjegycsere egy későbbi beszélgetés kedvéért, aztán mindenki odatódul a korláthoz. Indítják a főfutamot.

A tizenkettes boly együtt halad egy jó darabig. Úgy 1.600 méternél Galileo kiválik a többiektől, s a levegőben szinte úszva kezd előretörni. Golan és Tobboug, a verseny másik két esélyese majdnem megszakad, annyira erőlködnek, hogy behozzák a hátrányt. Hiába, úgy tűnik, egy új világbajnok születésénél lehetünk jelen, hiszen a cél előtt nyolcszáz méterrel mintha egy klasszissal a többiek fölé emelkedne tudásával Galileo. Újabb kétszáz méter múlva Mr. Combustible lendül támadásba a célegyenes előtti utolsó kanyarban, a Tattenham Cornernél. Ekkor azonban Galileo zsokéja, az ír Mick Kinane kiszabadítja a szellemet a palackból, és 3,5 lóhosszal megnyeri a kétszázötvenmillió forintnak megfelelő összeget a későn finiselő Golan és a harmadik ír nevelésű ló, Tobougg előtt!
Phű!

Igen, ilyen lélegzetelállító volt. Most észreveszem, amint a kocsmai pult túloldalán Maureen csodálkozó szemekkel néz rám. Nem érti, hogy az ünneplő tömegtől elfordulva kire emelem poharam, és miért mosolygok közben. Pedig csak visszaemlékeztem, ahogy elbúcsúztam a pályától, mielőtt ideindultam. A tradíció és a szenzáció kettős hatása alatt intettem búcsút: Jövőre veled, ugyanitt.”

Cziglányi Béla
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.05.

Nemzetközi Solt Kupa

2014.06.20-i adás

A híradó vendége Bányai Béla a Magyar Távlovagló és Távhajtó Szakág elnöke, akivel többek között a június végi nemzetközi Solt Kupáról is beszélgettünk.

 

Adás minden héthöznap a Hatoscsatorna műsorán: 
17:30, illetve 23:00 és 01:30-kor.

Valamennyi adás megtekinthető:
 www.dinosport.hu

Birkózás lóháton, magyar módra

A lovas birkózás közel sem új sportág. Manapság kezd egyre népszerűbbé válni, főleg Közép- és Kelet-Európában, így hazánkban is, ahol különösen nagy múltra tekint vissza.

A Mátyásföldi Lovas Egylet lovas birkózói

A régi tradicionális birkózástípusok hagyományának megteremtésében az észak-kaukázusi, magyar és kun népcsoportoknak volt a legnagyobb szerepe.  Az ősi magyar úgynevezett „ölre birkózás” lényege, hogy a küzdő felek oldalukhoz szorított kézzel közelednek egymás felé és igyekeznek egymást derekuknál átölelni, hogy azután könnyen a földre kényszerítsék az ellenfelüket. Ezt viszont nem csak a földön művelték, hanem lóháton is. Itt az volt a cél, hogy a lovagló birkózó letaszítsa a földre a szintén ló hátán ülő ellenfelét. Természetesen a szabályzat nem tiltja, hogy átüljön a másik lovára és onnan próbálja leküzdeni a másikat, vagy épp a ló nyakába kapaszkodjon, a lényeg, hogy ne érintse a földet, különben már veszített is.

Ez a jó állóképességet, erőnlétet és találékonyságot igénylő sport egyre népszerűbb programja a várjátékoknak. Az Alföldön például még mindig űzik a lovas birkózást, ahol a hagyomány szerint a csikós legények félmeztelenül, szőrén ülik meg a lovat és páronként küzdenek meg egymással.

Akár a pünkösdi hagyományok közé is sorolhatnánk – a sok kiállandó próba egyike lehet ez is, és a győztest megválasztják a pünkösdi királynak. Idén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban megrendezett pünkösdi megmérettetésen Cseppentő Regő nyerte el ezt a címet.

A lovas birkózás mint önálló sportág jövője felívelni látszik, habár ilyen módon még újdonságnak számít. Versenyeket is rendeznek belőle, mind hazai, mind nemzetközi szinten. Ezeknél természetesen már nem csak a hobbi és a látvány a cél, hanem több szabály is vonatkozik a felekre, valamint – mint az olimpiai kötött és szabad fogású birkózásnál – súlycsoportokra osztott.

Budapesten a Mátyásföldi Lovas Egylet néhány tagja foglalkozik kiemelkedően e sporttal és annak jövőjével, ők több versenyt és bemutatót is rendeznek. A szervezők így fogalmaztak: „A megmérettetések célja nem csak a könnyed szórakozás – mulatozás és a játékos versengés, hanem az alakuló, és reményeink szerint később meg is valósuló Magyar Lovas Birkózó Szövetség alapjainak és szabályainak együttes lefektetése.”

A legutóbbi bemutatójuk a Pünkösdi Lovas Napokon volt, 2014. június 7-én a mátyásföldi repülőtéren, ahol mint kiderült, a legjobbjaink már külföldi megmérettetések meghívottjai és esélyes leendő résztvevői is. Idén június elején például a legjobbak Kazahsztánban mérhették össze tudásukat. Országaink szeretik ápolni a közös eredetű lovas kultúrát, és tavaly még tovább fejlődött a két „lovas nemzet” közös hagyományőrzése: például Egerben Kazah-Magyar Lovas Fesztivált rendeztek, tavaly pedig a magyar lovasok Almatiban karikásostor-használatot és honfoglalás kori harcokat játszottak el, a csúcspont pedig az volt, amikor összemérték az erejüket a vendéglátó kazah lovasokkal lovas birkózásban is.

Az idei játékok is sikerekkel és élményekkel gazdagon zárultak, remélhetőleg jó lökést adva ezzel a kultúrák kapcsolatának és a lovas birkózás jövőjének.

2014.06.12. Szajbert Betti, Lovasok.hu
Fotó: Mátyásföldi Lovas Egylet
Frissítve: 2022.08.05.
Fotó: Canva

Kicsengettek az iskolai lovasoktatásnak?

Kétséges, hogy megvalósul-e az általános iskolai lovaglás oktatás széleskörű bevezetése 2014. szeptember elsejével, enged következtetni a Magyar Lovas Szövetség közleménye:

“A május 14-i Kormányülés az iskolai lovaskultúra oktatásra vonatkozó előterjesztést visszaküldte átdolgozásra az előterjesztést előkészítő minisztériumnak.

A Magyar Lovassport Szövetség elnöksége tárgyalta a kedvezőtlen döntést és kinyilvánította, hogy továbbra is fontosnak tartja az iskolai lovaskultúra oktatásának ügyét.  A Szövetség a továbbiakban is minden szakmai segítséget megad, hogy a későbbiekben a Kormány számára megfelelő előterjesztés készüljön és kerüljön a döntéshozók elé.

A Kormány döntése nem érinti azokat az intézményeket, amelyekben ma is tartanak iskolai lovaskultúra oktatást.”

A Vidékfejlesztési Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, valamint a Magyar Lovassport Szövetség képviselőiből idén januárban jött létre munkacsoport az általános iskolai lovaskultúra oktatás széles körű bevezetésének előkészítésére. Több hónapos széleskörű szakmai egyeztetést követően március végére elkészült az a koncepció, amely alapján állami finanszírozás mellett 279 általános iskolában 320 lovarda részvételével idén ősszel megkezdődhetett volna a lovaskultúra oktatás.

Az oktatás állami finanszírozásban valósult volna meg. Az előzetes kalkulációk szerint a teljes rendszer üzemeltetése a 2013/14-es tanévben 3 milliárd 150 millió forintba került volna, majd – a felmenő rendszerű oktatás miatt -, az oktatásban résztvevő gyermekek létszámával együtt a finanszírozásra szánt keretet is évről évre emelni kellett volna.

2014.06.06. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Magyar Lovas Szövetség, Fotó: Schuch Lili
canva.com
Frissítve: 2022.08.10.

A Fehér ló

Emlékez(z)ünk egy különleges „Fehér lóra”, melynek legendáját a Képes Krónika és Anonymus lúdtollának betűsor folyama mellett az ezeréves szájhagyomány is őrzi, s színesíti.

Történhetett úgy 1120 évvel ezelőtt, Kr.u. 894 táján, hogy a keletről szorongatott magyar törzsek a Kárpátok bércein áthatolva, a Felső-Tisza mentén megpihenve, a helybéli szlávokkal „elegyedve”, bő vizet és jó füvű legelőket leltek maguk és vándorállataik részére. „Fürkész-fülesek” hírére, a még dúsabb lehetőségek reményében, Kürd vezér fiát, Kusidot a pannóniai földek kikémlelésére nyugatra, az akkori morva fejedelemség területére küldték. A kedvező hírekkel érkező „vitézt” – most már követként – a magyarok ajándékával, egy dúsan felszerszámozott Fehér lóval  visszaküldték Szvatopluk morva fejedelemhez. Szvatopluk az ajándékot örömmel elfogadta és cserébe pannóniai földet, füvet és vizet ajándékozott Kusidnak. Ezt a gesztust a magyarok jelképes cserének értékelték és „tulajdonukba” foglalták az „Aranykertet”, Pannóniát. Lovat adtak a Honért!

És! Mellesleg, „első” lovunk patanyomán az „ősebb-honosok” helyi tapasztalatát is hasznosítva rájöttünk, hogy letelepedve, a zimankósabb telekre is tartalékolni kell takarmányt az állatoknak. Magyarítottuk a pázsit, a széna, a kazal, a petrence, a kasza, a gereblye, a villa, a jászol, az abrak szavakat. Államot alapítottunk és a „vitézlő” portyák mellett – majd, helyett – földet műveltünk és állatokat tenyésztettünk. Ló-mítosz közegében „lovas-nemzetté” váltunk.

E mítoszhoz hozzájárult az örök időkre világelső, 54 versenyben veretlen Kincsem. Kisbér, az epsomi derby büszke nyerője. Imperiál, az utóbbi évtizedek „aranyszőrű csodája”. Telivértenyésztésünk rangsorolt értékei. Napjaink világverő lovai közül is kiemelendők a háromszoros európai- és kétszeres világbajnoki aranyérmes fogatlovak: a szilvásváradi lipicai 631 Conversano XX-11 (Konvi), és a 73 Favory XX-12 (Hetvenhármas), valamint a Mezőhegyesen tenyésztett ügető, Újságíró.

Az 1120 éves Fehérló legenda óta sokszorosan meghaladja az 1120-at a világszerte elismert magyar lovak száma. Becsülendő nemzeti értékünk a ló!

*Kiegészítés 2014-ben: És! A VB-aranyosok sorában négyszeresen kitűnő, erdélyi havasok szülöttje, a „fehéren” szürke Mítosz.

2014.06.03 Váczi Ernő
Kép: Canva.com
Frissítve: 2022.09.19.

Egri Zoltán (1942-2013)

Nekrológ Váczi Ernő tollából

Élt 71 évet. Élt, hitt, küzdött, alkotott. Sikerrel haladt a választott úton. Élő emlékét őrizzük. Némely útelágazásnál lépést váltott, de töretlen hittel, felszegett fejjel lendült tovább, a magyar lótenyésztés, lovassport és lóversenyzés büszke küldetéstudatával. Kódolt tehetségével, pallérozott tudásával, hajlíthatatlan akaratával, igazolt eredményeivel gyűjtött rajongó barátokat, együtt-haladó, tisztelő követőket, de a tempóvesztők között akadtak sértett kritikusai is.

Fotó: Schöffer Jenő

Átgondolt tudással tenyésztett félvért, telivért, lipicait. Vakmerő kacérsággal szállt nyeregbe, ült bakra, és valamennyi szakágban mérkőzött a legjobbakkal, a lótenyésztés ivadékvizsgálatának jövőt-formáló reményével. Száguldott autókkal, vezetett repülőgépet, igaza igazán bátran ütközött idegenekkel is. Baráti társaságban sziporkázó humorral bűvölt meghitt hangulatot.

Ő volt Egri Zoltán.

Huszonéves első személyes találkozásunk sajátos volt. Keszthely. Sírkert. A 26 éves kitűnő kerteskői munkatársamat – neki keszthelyi diákbarátját – búcsúztattuk. Hívásomra hátrahagyta a szeretett síkvidéki Orosházáját, és a Bakony tetején, Kerteskőn foglalt ménesvezetői széket. S Bábolna új mechanizmusa tüzében kialakult egy hegyet belakó, technológiát korszerűsítő telivértenyésztői sikerkarrier, Derby-nyerőkkel és a Hármas Korona győztes Bilbaóval igazolva.

Ő volt Egri Zoltán.

Majd penzumváltással és családújítással a végső nagy mákony, a Bükk hegység Szilvásvárada, és a lipicai ló következett. Hitelesítő igazolásként szolgáljon az OMÉK-nagydíj, a világbajnoki aranyérmek sora a patanyomokban, és az össznépi történelmi siker, az 1984. évi fogathajtó világbajnokság megszervezése – amely mérföldkő, s cövek az új évezred magyar lótenyésztésének jövőalkotásához is.

Ő volt és marad Egri Zoltán.

Kortársunk, munkatársunk, barátunk volt és marad, aki tartalmas életet élt, akinek életműve példaértéket hordoz, s akinek élő emlékét őrizni kötelességünk, mert csak az hal meg, akit elfelejtenek.

2014.06.03. Váczi Ernő
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.05.


KapcsoLÓdó cikkek:

Elhunyt Egri Zoltán >>

A lovastusa sport fekete napja

A lovastusa sport fekete napja

Június 14-én, szombaton két lovas vesztette életét terepversenyen történt balesetben, Németországban és Nagy-Britanniában, csupán pár óra különbséggel. Ezen a tragikus napon Luhmühlenben egy ló is elpusztult.

Benjamin Winter

A lovastusa közösséget sokkolta a fiatal német lovas, Benjamin Winter halál a Luhmühleni Nemzetközi Military Versenyen.

Benjamin második lovát, Ispot lovagolta CCI4*-on, amikor a 20-as ugráson (asztal) bukott. A 10 éves herélt nem sérült meg a rotációs esésben. A német lovas korábban hibátlanul, alapidőn belül teljesítette a pályát első lovával, Wild Thing Z-vel.

Ingmar De Vos, a FEI Biztonsági Szakértője a következőket nyilatkozta a balesetet követően: „A legmélyebb sajnálattal és szomorúsággal tudatjuk, hogy Benjamin Winter halálos balesetet szenvedett a luhmühleni CCI4*-os versenyen. Az egész sport nevében legmélyebb együttérzésünket szeretnénk kifejezni Benjamin családjának. Minden FEI versenyen a lehető legnagyobb figyelmet fordítjuk a lovak és a lovasok biztonságára és jólétére, de mindezek ellenére sajnos előfordulnak tragikus balesetek.”

Liberal

Korábban a nap folyamán a Tom Crisp által lovagolt Liberal a hetes ugrás után összeesett és elpusztult. Tom nem sérült meg az esésben, Liberalról „nagyszerű barátként” emlékezett meg. Liberal feltehetőleg aortarepedést szenvedett.

Az aortarepedés rendkívül alattomos betegség. Előzményeképpen az aorta fala a szív mögött kitágul, vagy akár enélkül elvékonyodik és egy adott pillanatban megreped”, mondta el kérdésünkre dr. Pallós Andrea lógyógyász specialista. „Nem kerülhető el és nem is előzhető meg. Hajlamosító tényezők lehetnek a stressz, a kemény edzés, a genetikai örökség. Ha a megelőző folyamat, az aortafal gyengülése és/vagy kitágulása létrejön, csak idő kérdése, mikor hal meg a ló, vagy az ember, mert ez sajnos humán vonalon is hasonlóan így történik. Viszonylag gyakori halálok fedezőmének esetében,de egy átlagos hobbilóval is ugyanúgy megtörténhet.”

Jordan McDonald

A 30 éves Leicestershire-ben élő kanadai lovas a somerseti Nunney Nemzetközi Military Versenyen lovagolt kezdő kategóriában, amikor halálos balesetet szenvedett. A versenyt nem folytatták, az elmaradt kategóriákat vasárnap pótolták.

Graeme Thom, a kanadai Military Bizottság elnöke így nyilatkozott: “Az egész kanadai lovastusa közösséget megrázta ez a tragikus hír.” 

Merre tart a lovastusa?

Luhmühlenben sajtótájékoztatót tartottak Benjamin Winter CCI4*-on bekövetkező tragikus balesete után.

Mark Phillips – pályaépítő:

„Nagyon rosszul érzem magam. Olyan pályát terveztünk, amit sokan könnyebbnek gondoltak a tavalyinál. Tökéletes körülmények voltak, jó talaj, napos idő – de túl sok esés történt. Hat lovas leesett, ketten buktak – ez túl sok. Ma a problémák (esések) legtöbbje egyszerűnek gondolt akadályokon történt.

Az akadály, amin Ben Winter bukott, egy egyenes vonalon levő ugrás, ami már öt éve itt van. Az ötös és hatos ugrás egyenes vonalon van. Ha ezeken az egyszerűen meglovagolható akadályokon ilyen súlyos balesetek történnek, az aggodalomra ad okot. Merre tartunk? Mit csináljunk? Ez történhet, ha a lovasok nem figyelnek eléggé az akadályokra, ami hibákhoz vezet, de senki se akart ekkora hibát, mint ami ma történt.

Korábban két esés történt az akadályon a Német Bajnokságok alatt: Andreas Ostholt és Andreas Dibowski szenvedtek itt balesetet korábban. Egyikük “túlugrotta” az akadályt, a másik eset pedig hasonló volt a mostanihoz. Ez egy olyan akadály, aminél a lovasnak lassítania kell és időt adni a lónak az ugrásra. Beszéltem ma Chris Bartle-vel (a német lovastusa csapat edzője), ő ugyanezt mondta Ben Winternek, amikor együtt nézték végig a pályát. Sajnos, Ben nem tett így és túl nagy árat fizetett érte.”

David O’Connor – FEI Biztonsági Szakértő:

„Nagyon fontos, hogy felismerjük a történtek súlyát. Minden sportban az érintett szervezetek nagyon komolyan próbálják minimalizálni a kockázatot minden szempontból. Az akadályoktól, a pályatervezéstől a képzésen át a minősülésig – annyi minden került kidolgozásra az elmúlt években. Emberek vagyunk, sportolunk, és előfordul, hogy egy kockázatosabb sportot választunk. Senki, aki nyeregbe ül, nem várja, nem tervezi vagy nem gondolja, hogy balesetet fog szenvedni. Ez egy tragikus baleset, a kockázatot nem lehet megszüntetni. Lehetetlen. Nem lehet a sportot biztonságosabbá tenni annál, amilyen maga az élet.

Gillian Rolton, a versenybíróság tagja Benjamin lovaglásáról beszélt:

„A kontrol központban ültünk. Láttuk Ben első lovaglását. Hibátlanul ért körbe, jól ugrott. Egyszer már megugrotta azt az akadályt. A második lovával haladt körbe a pályán. Kiegyensúlyozottnak tűnt az akadályok között. Már csak azt láttuk, amikor a földön volt, semmit sem láttunk, ami előre jelezte volna, hogy ez fog történni.”

Dr. Annette Lorey-Tews vezető orvos:

“Szerencsétlen baleset volt. Arccal ért földet. Bevérzés keletkezett az agyban. Próbáltuk megmenteni, intubáltuk a helikopterben. Nem tudtuk megmenteni az életét.”

2014.06.17.
Forrás: Eventing.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.02.

Március 15 – versek

Március 15 – versek

Egyik legfontosabb nemzeti ünnepünkről, az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról jó néhány vers íródott. Íme néhány közülük:

Amadé László: A szép fényes katonának

A szép fényes katonának
arany, gyöngy élete,
csillog-villog mindenfelől
jó vitéz fegyvere.
Szép élet! Víg élet!
Soha jobb nem lehet!
Hopp, hát jöjjön katonának
ilyet ki szeret!

Szikrát üt a paripája,
nagy városon nézik,
hogy jó lovas és vitéz is,
mindenütt dicsérik!
Szép élet! Víg élet!
Soha jobb nem lehet!
Hopp, hát jöjjön katonának
ilyet ki szeret!


Pintér Mihály: Hős-Dal 1848-ad évi tavaszutó hóra
Ne keseregj, ne szomorkodj magyar szűz!

Majd szeretőd homlokára babért fűz:
Vitéz legényt illet csak a zöld babér,
Katonának nincsen ennél drágább bér.

Közlegényből lesz a hadnagy s
kapitány,
Acél-patkó lova lábán szikrát hány;
Ily dicső a magyar finak élete
De van is a lányok előtt keleté.

Ne siránkozz, vígan légy itt lány-
sereg!
Hol vitézi dal zengedez, s kard
csereg.
Három évre visszatérünk, szép
szüzek,
Addig is hát Isten légyen véletek.


Arany János: Nemzetőr-dal

Süvegemen nemzetiszín rózsa,
Ajakamon édes babám csókja;
Ne félj, babám, nem megyek világra:
Nemzetemnek vagyok katonája.

Nem kerestek engemet kötéllel;
Zászló alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám, te szép  Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!

Nem is adtam a lelkemet bérbe;
Négy garajcár úgyse sokat érne;
Van nekem még öt-hat garajcárom…
Azt is, ha kell, hazámnak ajánlom.

Fölnyergelem szürke paripámat;
Fegyveremre senki se tart számot,
Senkié sem, igaz keresményem:
Azt vegye hát el valaki tőlem!

Olyan marsra lábam se billentem,
Hogy azt bántsam, aki nem bánt
engem:
De a szabadságért, ha egy íznyi,
Talpon állok mindhalálig víni.


Mentovics Éva: Bátor huszárok
Lendül a kardjuk,

csillan a lapja.
Bátor huszárok
készülnek harcba.

Dobban a patkó,
indul a vágta,
harsan a kürtszó,
senki se gyáva.

Pirkad a hajnal,
nap tüze éled,
felszabadítják
a magyar népet.


Sarkady Sándor: Fel!

Itt az óra,
itt az óra!
Aki vitéz
fel a lóra!
Rajta vagyok, rajta máris-
vitéz volt a nagyapám is.

2014.03.04., Lovasok.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.02.

Steve Harris, A Touch of Love – A szeretet érintése

Steve Harris, A Touch of Love – A szeretet érintése

Az USA-t néha tényleg nem lehet másnak nevezni, mint a korlátlan lehetőségek hazájának. Tavaly Renóban a nevadai Live Stock Rodeo Centerben az évenként megrendezett Wild Horse and Burro Show-n megtörtént a majdnem lehetetlen: egy idősebb férfi Arizonából és egy fiatal “musztángmániás” újságírónő ebédszünetben véletlenül egymás mellett ültek a légkondicionált teremben. Ó, Németországból? Ó, Arizonából? Mit csinálsz itt? Musztángokat fényképezek, és te? Itt van a “round pen”-em, azt akarom bemutatni. Milyen round pen? Egy portaflex round pen…

Ekkor aztán végre leesik a tantusz. Nem érdeklődtem én már valami ilyesmi iránt elutazásom előtt az interneten? Portaflex… hiszen ebbe botlottam, amikor egy lókiképző, méghozzá…
“Hé, talán te vagy Steve Harris?”
“Nem lehet igaz, te vagy az a német lány, aki interjút akart kérni tőlem?”
Kicsi a világ…

Lószeretet kisgyerekkortól kezdve

Steve Harris 1940. december 2-án született, lovak iránti szeretete azonban már szó szerint az anyaméhben kifejlődött. Már gyerekkorában hozzászokott a lovakhoz. Anyja elmesélése szerint már lovagolt, mielőtt még világra jött volna, mert anyja a terhesség alatt sem mondott le a lovaglásról. Apja már csecsemőként is magával vitte lóháton Arizona tájain.

Gyerekként – meséli Steve Harris – a lovak még játékok. Csak kamaszkorában vált számára a ló játékból “munkaeszközzé”. Legnagyobb álma az volt, hogy cowboyként dolgozhasson egy ranchen. De velünk, európaiakkal ellentétben, akiknek az ilyen fiatalkori “agymenései” a legkevésbé sem megvalósíthatók, egy arizonai ifjú számára ez nagyon is reális cél lehet.

Steve Harris egész életében lovakkal foglalkozott, és fiatal éveiben ugyanúgy kezelte őket, mint az Államokban a legtöbb kiképző és cowboy – olyan módon, ami Európában talán már állatkínzásnak tekinthető… Aki azonban már látta valaha a sivatagos államokat, Arizonát, Nevadát és Új Mexikót, hamar beismeri, hogy egy ilyen országban elkerülhetetlenül nyers emberek nőnek fel, és durva szokások uralkodnak. Steve azonban nem maradt meg örökre a lókiképzés és lovaglás e régen bevált útján. 1985-ben megtanult másképpen bánni a lovakkal, tiszteletben tartani lényüket és mélyebben megismerni őket.

Tisztelet és bizalom

Apropó tisztelet – tiszteletre, ami valószínűleg az ember és ló közötti kapcsolat legfontosabb feltétele, Steve Harris szerint lényegesen hamarabb szert tesz, ha az ember a lovak nyelvén kommunikál négylábú barátjával. Ha valaki lóval akar dolgozni, úgy kell viselkednie, mint egy másik lónak. Vagyis a lóval a testbeszéd és gesztikulálás segítségével kell megértetnie magát. Néha már egy pillantás is elég a helyzet tisztázására.
Steve Harris életében rengeteg tapasztalatot gyűjtött a lovak kiképzésében. Dolgozott vadlovakkal és olyanokkal is, amelyek emberi környezetben nőttek fel. A kérdésre, hogy vad vagy szelíd lovakkal dolgozik-e szívesebben, nem akart konkrétan válaszolni. Egyrészt vonzza, hogy különösen problémás belovagolt lovakkal foglalkozzon, illetve a tulajdonosukat segítse tanácsaival. Másrészt a vadlovak lényegesen érzékenyebbek és figyelmesebbek. Ez leegyszerűsíti a munkát, és hamarabb látszik az előrelépés. Végül is a “suttogást” másoknak nem kell meghallaniuk, ennek titokban kell maradnia. A lovak kommunikálásához ennek semmi köze. A lóval való kommunikáció nonverbális nyelven alapul, amelyet bárki megtanulhat. A megfelelő mozdulat megfelelő helyzetben a megfelelő időben – egy ló számára ez sokkal többet mond, mint ezer szó, amelyet a ló legnagyobbrészt amúgy sem értene meg.

Steve Harris nagy súlyt fektet az érintésekre. Ezért fejlesztette ki a “Touch of Love” módszert, amely egy bemutató videó forgatásából keletkezett. Ebben bemutatta a nézőknek, hogyan kell közeledniük egy lóhoz, és első alkalommal megérinteniük. Ez a megfogalmazás persze tulajdonképpen hibás, mert Steve Harris szerint a lónak kell közelednie az emberhez, nem pedig fordítva. Az első kapcsolatfelvételnél Steve-nek az a célja, hogy a lovat egész testén megérintse, s így mutassa meg, hogy nem bántja. “Ne félj” – ez az üzenet, amit Steve Harris érintéseivel közvetíteni akar.

A kiképzés alatt azt az érzést kelti a lóban, hogy minden az ő szabad akarata szerint történik. Ha egy ló úgy dönt, hogy elfordul tőle, hagyja. Még “segít” is neki. Ha ezzel szemben úgy határoz, hogy mégis marad, ezt csak néhány lépésnyire attól a helytől teheti meg, ami mellett valójában döntött.

Tervek

Steve Harris már régebben életre hívta a “Native American Mustang Educational Institute”-ot, röviden NAME-t. Célja az, hogy az indiánoknak megtanítsa, hogyan kell befogni a lovakat és a horsemanship módszerével dolgozni velük. Kezdetben kevés megértésre talált Amerika őslakosainak körében. Egy ilyen ajánlat egy fehértől, aki ráadásul még keresztény is, nem nagyon tetszett nekik. Steve Harris azonban tudásával meggyőzte őket. Megmutatta nekik, hogyan dolgozik a lovakkal, és tájékoztató hirdetéseket adott fel a lapokban. Az eredmény számos érdeklődő indián ranchtulajdonos volt, akik Arizonában nagy számban élnek. A hirdetés éppen a turistaszezonban jelent meg, amikor sok kisegítő munkaerőre van szükség a rancheken. A legtöbb indiánnak nem sok fogalma volt a cowboyéletről, így először meg kellett ismertetni őket az új feladattal. Ehhez állt rendelkezésre Steve Harris. Ezt nemcsak indiánok iránti szeretetéből teszi, hanem keresztény hitéből is, mert véleménye szerint az indiánok hitükkel a természetben, a teremtésben és a földben képesek továbbvinni Jézus tanításait – a lovakkal való bánás tekintetében is.

Meglepőnek tűnhet, hogy éppen az indiánok, akik nálunk még mindig a lószelídítés mestereinek és merész lovasoknak számítanak, elfelejtették volna a lovak, különösen a vadlovak kezelését. A vadnyugat azonban már nem létezik, így az indiánok is alkalmazkodtak az új életkörülményekhez. Rezervátumaikban még mindig nagy számban kóborolnak vadlovak. Steve-nek már magának is volt dolga a nyugat “élő legendáival”, amikor elindult egy állítólag befoghatatlan, kóbor musztáng mént befogni. Sokaknak tört bele a bicskája a feladatba, és néhányan már le akarták lőni az állatot – akkoriban még nem létezett törvény, ami megtiltotta volna az ilyesmit. Steve tehát kilovagolt, hogy megkísérelje az állítólagos lehetetlent, közben egy régi indián trükköt használt. Egyszerűen a legteljesebb nyugalomban követte a vadlovat néhány napon át tisztes távolságban, aztán megfordult, és hazafelé lovagolt. Az eredmény: a ló követte, és könnyen be lehetet fogni. Talán ennek a vadlónak a befogásának is köszönhette, hogy Steve tekintélye megnőtt az indiánok között.

Steve Harris további kezdeményezése egy cowboyiskola. Indián-programjához hasonlóan itt is arról van szó, hogy megtanítsa az embereket horseman módjára bánni a lovakkal. Itt szintén vadlovakkal dolgozik, amelyeket az indiánrezervátumokból szerez be.
Európában is gondoskodni szeretne arról, hogy iskolája ismertté váljon. Végül is anyja svéd, apja ír származású. A legszívesebben egy ideig Európában utazgatna, és problémás lovakkal dolgozna. Ha olyan lóval kell dolgoznia, amely lovagolhatatlannak vagy bakkolósnak számít, ami nemritkán előfordul, először a tulajdonosával vezetteti elő, és megnézi a munkáját. Ezután egy fél órát dolgozik a lóval, ezzel megmutatja, hogy mindig az embertől, kisugárzásától és lovakkal való bánásmódjától függ, hogyan reagál a ló. A tulajdonossal folytatott beszélgetésekkel és saját ötleteinek bemutatásával megpróbál segíteni az ember-ló párosnak. Steve Harris sok ilyen lótulajdonossal még ma is jó barátságban van.

Másik barátja a már nálunk is jól ismert és értékelt Monty Roberts. Sokat tanult tőle, és időnként együtt is dolgoztak. 1999-ben és 2000-ben is hónapokon át együtt volt Montyval egy szeminárium-túrán, ami számára kitűnő lehetőséget nyújtott szélesebb közönség előtt is bemutatni portaflex round penjét. Az USA-ban sok kiképző – főleg azok, akiknek gyakran akad dolga különösen nehéz lovakkal vagy vadlovakkal – nagyra értékeli ezt a rugalmas és a ló és lovas számára veszélytelen round pent. Nem csoda, hogy a portaflex rendszer bemutatása 1999-ben a Wild Horse and Burro Show-n sokak érdeklődését felkeltette, többek között Bryan Neubert musztángtrénerét is, akit lapunk hasábjain korábban már bemutattunk Önöknek. Steve Harris és Monty Roberts évek óta dolgoznak együtt szemináriumokon, anélkül hogy az egyik a másiktól “ellopott” volna valamit. Éppen ellenkezőleg: lényeges különbségek vannak a join-up és a touch of love módszerek között, miáltal azonban a két tréner optimálisan kiegészíti egymást.

Steve Harris az ember és ló közötti kapcsolatot és egymással való viselkedést, bánásmódot az ember és ember közti kapcsolatra is alkalmazza. Számára azok az emberek, akik tudnak bánni a lovakkal, olyan emberek, akik más emberekkel is jól tudnak bánni.
Steve egyszer már átruccant Európába, Franciaországban utazgatott a lóbarát kiképzés dolgában. Sajnos akkoriban még nem volt lehetősége rá, hogy más európai országokat is felkeressen, amit, ahogy az interjú során többször említette, nagyon sajnált. Szeretne minél többet utazni a világban, hogy mindenféle embert és lovat megismerhessen, hogy segíthessen, ahol tud. Ha minden igaz, hamarosan Németországba is ellátogat, ahol széles közönség előtt mutathatja be tudását és adhatja át tapasztalatait a horsemanship híveinek.

Szöveg: Karin Tillisch
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.02.

A zebrák a legkitartóbb vándorok

Kutatók éveken keresztük több ezer zebra mozgását dokumentálták Afrikában, amiből kiderült, hogy a csíkos patások szezonális vándorlásuk során akár 500 kilométert is megtesznek.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) más állatvédő szervezetekkel együttműködésében GPS-nyakörveket helyezett nyolc kifejlett alföldi zebrára (Equus quagga), majd két éven keresztül figyelte mozgásukat a namíbiai Chobe-folyó és a botswanai Nxai Pan Nemzeti Park között, melyek távolsága légvonalban 250 kilométer, oda-vissza 500.

A kutatók szerint az oda-vissza légvonalban 500 kilométeres távolság nagyobb, mint amelyet a csíkos gnúk tesznek meg jól ismert szezonális vándorlásuk alatt a Serengetin.

A tanulmánynak figyelemre méltó természetvédelmi jelentősége van, hiszen világszerte számos állatfaj vándorlása súlyosan veszélyeztetett, a fekete kontinens egyéb területein élő zebrák migrációját pedig kerítések és más, javarészt ember által alkotott fizikai korlátok nehezítik.

Szintén fontos tanulság, hogy a megfigyelt migráció teljes egészében a Kavango Zambezi Határokon átívelő Természetvédelmi Területen, a világ legnagyobb, több országot felölelő védett régiójában zajlik. A 290.000 négyzetkilométeres terület Namíbián, Botswanán, Zimbabwén, Zambián és Angolán ível át, és az olyan nagyobb kiterjedésű természetvédelmi megközelítéseket példázza, amelyekre a világ még fennmaradt, nagy léptékű szárazföldi migrációinak védelméhez szükség lesz.

A szakemberek szerint az eredmények kihangsúlyozzák a határokon átívelő természetvédelmi területek fontosságát. A tanulmány maga pedig kulcsszerepet játszik egy, a KAZA-n belüli vadvédelmi folyosó kialakításában.

A kutatók kihangsúlyozták, hosszú távú megfigyelésekre van szükség annak igazolására, hogy éves és állandó vándorlásról van-e szó, illetve, hogy ez genetikailag kódolt, vagy tanult magatartás-e.

2014.06.02. Forrás: Gyorplusz.hu
Fotók: Canva
2017.03.09.
Frissítve: 2022.02.02.

Hiba bejelentés