Kezdőlap Blog Oldal 453

Véget ért a lovas kitartás és szorgalom viadala

Vasárnap délután az ünnepélyes eredményhirdetésekkel ért véget a Magyar Lovasterápia Szövetség X. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas és Lovasterápiás Versenye a Gyermekmentő Szolgálat Lovasterápiás és Oktató Központjában Fóton, az Élhető Jövő Parkban.

Komoly sportteljesítmények és hangos gyerekzsivaly uralták a fóti Lovasterápiás Központot szeptember utolsó hétvégéjén. Az idei nemzeti és nemzetközi díjlovas versenyszámokra 10 ország 39 lovasa 69 lóval nevezett, a fogyatékkal élő gyerekek lovasterápiás versenyén pedig minden eddiginél több, összesen 167 látás- és mozgássérült, hiperaktív, tanulásban vagy értelmileg akadályozott gyerek képviselte az ország különböző városaiban működő 17 egyesületet, alapítványt.

A háromnapos versenyen számtalan versenyszámban egymás mellett, sőt egy játékos és látványos versenyszám erejéig egymással is versenyeztek a fogyatékkal élő gyerekek és az egészséges lovasok.

Az egyes versenyszámok házigazdai feladatait mindkét versenyben idén is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagjai vállalták, többek között Lévai Anikó, Gubás Gabi, Sólyom László, Kövér László, Harrach Péter, Bánki Erik és Kuncze Gábor segítették a verseny lebonyolítását. A kitartás és a szorgalom diadala – így jellemezték a házigazdák köszöntőbeszédeikben a lovasterápiás versenyszámokat, és valóban felemelő volt látni azt az elszántságot, amivel a versenyben résztvevő, lovasterápiában fejlődő gyerekek a számukra kitűzött feladatokat teljesítették.

Ezen versenyek célja, hogy megmutassák: sportolók és segítséggel élők tudnak együtt sportolni, együtt versengeni, együtt ünnepelni. Azonban a X. Díjlovas és Lovasterápiás Verseny idén is több volt, mint csupán egy átlagos sportesemény: társadalmi szerepvállalás és kulturális esemény is, egy rendezvény, ahol Magyarország és a világ legnagyobb cégei is bemutatják társadalmi érzékenységüket, szerepvállalásukat – hangsúlyozta Dr. Edvi Péter, a rendezvény védnökségét vállaló Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke.

2014.09.29. Forrás: lovasterapia.hu, Fotók: Gordon Eszter
Frissítve: 2022.08.10.

Indul a visszaszámlálás: 100 nap múlva Lovas Világjátékok

Megkezdődött a visszaszámlálás, pontosan 100 nap múlva kezdetét veszi az Alltech FEI Lovas Világjátékok Normandiában.

A szervezők igen különleges módját választották az ünneplésnek: Bay of Mont-Saint-Michel homokján hatalmas patanyomokból alakították ki a 100-as számot.

A Lovas Világjátétok számokban:

  • 10 szakág versenyei és bemutatói lesznek láthatók: díjlovaglás, reining, para-díjlovaglás, lólabda, távlovaglás, military, díjugratás, lovastorna, fogathajtás, lovaspóló
  • A Világjátékok 15 napja alatt összesen 37 versenyszám kerül lebonyolításra
  • 76 ország mintegy 1.000 versenyzője minősült és nevezett az idei Lovas Világjátékokra
  • 3.000 önkéntes vesz részt a szervezésben
  • 270.000 jegy már elkelt, több százezer nézőt várnak a helyszínre

Az első Lovas Világjátékokat 1990-ben Stockholmban rendezték, a legutóbbi Világjátékoknak pedig 2010-ben Kentucky adott otthont.

2014.05.15. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: normandy2014.com

LÓreggelt Morning Show!

A Class FM népszerű rádiósai szeptember tizenkilencedikén a sárvári Vadkert Major életét forgatták fel, és belevetették magukat mindabba, amit a festői környezet tartogatott számukra: a fiúk lóra, fogatra és tűzhely mellé pattantak.

Magyarország legnépszerűbb reggeli műsora, a Morning Show szeptember 19-én, a sárvári Vadkert Majorból jelentkezett. A három műsorvezető igazán beleélte magát a vidéki romantikába. Így történhetett, hogy Sebestyén Balázs felült a bakra, hogy megmutassa, nemcsak a mikrofonnal, hanem a gyeplővel is remekül bánik. De a trió két másik tagja sem unatkozott!

Vadon Jani a ménes egyik legnagyszerűbb lován lovagolt. Hamar megtalálta egyensúlyát és még az ügetés rejtelmeivel is elkezdett ismerkedni. Rákóczi Feri pedig szokásához híven ismét egy fantasztikus recepttel készült, elkészítette a helyi specialitást a vasi vargányás tojást, illetve belepillantott a patkolás rejtelmeibe is.

2014.09.19. Forrás: Classfm.hu, Morningshow.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.05.

Válogatottunknak Linz nem akadály

Felnőtt és gyermek válogatottunk hétvégén Linzben versenyzett, ahol ismét nagyszerű sikereket könyvelhettek el.

Gyermek lovasaink közül Szuhai Péter már az első napon sikeresen melegített, megszerezve az első helyet Turbo Breaker nevű lovával. A tehetséges ifjú vasárnap Ludwiggal a leggyorsabbként megnyerte a 130 cm-re kiírt gyermek Grand Prix-t.

Az új kerettag, Kerekes Zsófia is eredményesen debütált Viadorral. A döntőben öt hibaponttal a hatodik helyet szerezték meg.

Felnőtt válogatottunk most nem jutott a legjobb hat közé, a Nemzetek Díjában, de ismét sikerült egy bíztató hibátlan pályát teljesíteni Orbán Emil és Lacapo jóvoltából. A csapat tagjai közül Horváth Balázs most ZordonnalSzász Sándor pedig Landspiel nevű lovával indult.

Szuhai Gyula és Dr. Oklund a legjobb magyar párosként nyolc hibaponttal teljesítették a 150 cm-re kiírt nagydíjat.

Ezúton is gratulálunk a lovasoknak és további eredményes felkészülést kívánunk!

2014.05.13. Forrás: dijugratoszakag.hu
Fotó: Linzerpferdefestival.com, Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Rekord nyeremény a lóversenyen

Nem kevesebb, mint 3.613.710 forintot ért a jó sorrend az Ötösbefutón.

A magyar lóversenyfogadás történetének legnagyobb nyereményét hozta a francia Ötösbefutó futam a szombati versenynapon. Három szerencsés játékos találta el az Olmo Holz (2) – Oropuro Bar (3) –Global Manhattan (9) – Twist des Caillons (17) – Used to Me (5) befutási sorrendet a 17 lovas vincennesi ügetőversenyen. A szerencsés lóversenyfogadók nyereménye egyenként 3.613.710 forint.

Fotó: equidia.fr  

Három különböző fogadóirodában nyerték meg az egyenként több, mint 3,6 millió forintos, a magyar lóversenyfogadás történetében rekordnak számító nyereményt a szombati Ötösbefutó futamban. Az egyik szerencsés, a lóversenysport világából jól ismert Ópéczy András élő adásban mesélt a mesés nyeremény történetéről.

Elmondta, hogy rendszeresen játszik az Ötösbefutó versenyekben és az esélyesek mellé kevésbé favorizált lovakat is keres a szelvényére. Hangsúlyozta, hogy a lóversenyfogadók évtizedek óta várnak ilyen, hatalmas nyereménnyel kecsegtető játékra és mindenkit arra bízta, próbálja ki az Ötösbefutót, mert 300 forinttal 10 millió forintot véleménye szerint jelenleg egyetlen szerencsejátékkal sem lehet nyerni hazánkban ilyen könnyedén és élvezetesen.

Nagy előnye ennek a játéknak, hogy a hihetetlenül izgalmas, látványos francia lóversenyfutamokhoz kapcsolódik, amelyeket bárki élőben nyomon követhet a Sport televíziónak köszönhetően. A Sport Televízióban minden nap jelentkező Ötösbefutó játék 10 millió forint jackpottal vasárnap folytatódik. A helyszín ezúttal Longchamp lesz, ahol a legjobb hároméves kancák sorrendjét kell eltalálni.

2014.05.10. Forrás: Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft.

Mentett ló a súlyosan beteg fiú legjobb barátja

Nem sok anyuka engedne be egy lovat gyermeke hálószobájába, de Tiger nem egy átlagos ló.

A tarka csikó súlyosan elhanyagolt állapotban volt, amikor Dél-Yorkshire-ban élő Liz Baldwin megvásárolta. „Borzasztó állapotban volt. Ápolatlan volt és vad, félt tőlünk” – mondta Liz.

Tiger kezdetben nem tűrte, ha hozzáértek, de több hónapnyi törődés és odafigyelés után Liz elnyerte a bizalmát. A négy éves ló mára a család szeretett tagja, Liz fiával, a súlyos epilepsziában szenvedő és betegsége miatt kerekesszékhez kötött Bennel pedig különösen szoros a kapcsolatuk.

Amikor Ben rosszabb állapotban van és nem tudja elhagyni földszinti hálószobáját, de mindenáron látni akarja a lovat, szülei bevezetik hozzá Tigert a szobába. Tiger rendkívül óvatos és minden lépésére odafigyel.

„Ő igazán kivételes egy ló, sosem rémül meg, mikor a fiamnak epilepsziás rohama van. Határtalan szeretetet, gyengédséget, és részvétet sugároz, mintha értené azt, hogy mi is történik Bennel.”

„Mikor Bennek rohama van, Tiger láttán  fájdalma ellenére is mosolyog, mintha a ló gyógyító erővel hatna rá. Nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ő belépett az életünkbe.”

2014.05.12. Sebestyén Dóra, Lovasok.hu
Forrás: Horseandcountry.tv
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Lovasterápiás demonstráció Szentesen

Május 29-én lovasterápiás bemutatót rendez Szentesen a Jó Úton-Lóháton Alapítvány, melyre szeretettel várják a lovasterápia iránt érdeklődőket. A program a Pet Assisted Therapy – Learning with them című projekt szentesi találkozójának egyik programja, mely az Európai Bizottság támogatásával valósul meg.

Helyszín: Szentes, Kistőke 64.
Időpont: 2014.05.29. 15:00 óra

Vezeti: Kézsmárkiné Piti Irén gyógypedagógus-lovasterapeuta (Jó Úton-Lóháton Alapítvány)

Segítői: Bertók Ágnes díjlovas,  Makainé Csík Anikó lovasterápiás segítő, Ohly Ágnes gyógypedagógiai asszisztens, Rigó Tiborné gyógypedagógus-logopédus

További információ: joutonlohaton@gmail.com, illetve 06/30-544-5777

Megközelíthetőség:


6600 Szentes, Kistőke 64.

2014.05.16.
canva.com
Frissítve: 2022.08.10.

Arany vasárnap Kecskeméten

Arany vasárnap Kecskeméten

Marosi Ádám nyerte a május 4-ei öttusázók kecskeméti világkupaversenyét, Kasza Róbert pedig harmadik lett

 A világbajnok és olimpiai bronzérmes Marosinak a vasárnapi férfi döntőben a kombinált szám előtt mindössze három másodperc hátránya volt a vezető ukrán Dmitro Kirpuljanszkijjal szemben, a záró tusa aztán neki sikerült a legjobban.

A kép illusztráció

A második helyen az orosz Alekszandr Leszun végzett, míg harmadikként Kasza ért célba.

A férfiak vasárnapi döntőjébe bejutó további két magyar közül Demeter Bence a tizenhatodik, Tibolya Péter pedig a huszonötödik helyen végzett.

A verseny végig szoros volt, a vívásban kettős ukrán győzelem született Kirpuljanszkij és Tyimosenko révén, míg Marosi Ádám holtversenyben a cseh Martin Bilkóval a negyedik helyen végzett az erős mezőnyben. Kasza és Tibolya – hatos holtversenyben – a tizedik, míg Demeter a huszonharmadik helyen állt a vívás után.

Demeter, Kasza és Marosi az úszásban az utolsó, ötödik futamban a legjobb úszók között álltak rajtkőre. Kasza a második, Marosi a harmadik helyen ért célba, s ezzel összetettben átvette a vezetést.

A lovaglásban Kirpuljanszkij a 20., Marosi a 27. helyen végzett, így az ukrán versenyző visszavette a vezetést a kombinált szám előtt, előnye azonban mindössze 3 pont volt. Kasza Róbert jó lovaglással a kilencedik helyen végzett, összetettben pedig feljött a negyedik helyre, 6 ponttal lemaradva a vezető ukrán versenyzőtől.

 A futásban Marosi az orosz Leszunnal vívott nagy csatát, s bár a negyedik, utolsó 800 méter előtt Leszunnnak sikerült először elindulni a lőállásból, Marosi a szakasz második felében az élre állt, és magabiztosan győzött. A szám előtt vezető Kirpuljanszkij csak a tizenötödik helyen ért célba.

 

  Magyar eredmények:

              1. Marosi Ádám 1482 pont (vívás: 23 győzelem/12 vereség, 238 pont, úszás: 2:01.31,
337 pont, lovaglás 279 pont, lövészet-futás: 11:12.64 perc/ 628 pont)

              2. Alekszandr Leszun (orosz) 1477 pont (24/11/244, 2:07.21/319, 289, 11:15.26/625)

              3. Kasza Róbert 1468 pont (20/15/220, 2:00.90/338, 293, 11:23.32/617)

          …16. Demeter Bence 1420 pont (15/20/190, 2:03.78/329, 279, 11:18.02/622)

          …25. Tibolya Péter 1399 pont (20/15/220, 2:10.41/309, 279, 11:49.73/591)

Hétfőn a vegyes váltóval fejeződik be a kecskeméti verseny. A kecskeméti az idei vk-sorozat negyedik állomása, ezt követően már csak a döntőre kerül sor, mégpedig júniusban az egyesült államokbeli Sarasotában.

2014.05.07. forrás: MTI
Fotó: Canva

Frissítve: 2024.02.08.


 

Marosi Ádám nyert a férfi öttusázók mezőnyében Kecskeméten. A hölgyek versenyében Kovács Sarolta a hatodik, a magyar vegyes váltó páros pedig negyedik helyen végzett a kecskeméti világkupa-fordulón.

Kovács Sarolta jó vívással kezdett, majd megnyerte az úszást. A lovaspályán ugyan akadt rontása, de így is negyedikként vághatott neki a lövészetekkel kombinált futásnak, amelyben két hellyel hátrébb csúszott.

A tavaly Európa-bajnok Földházi Zsófiának rosszul alakult az első szám, ez pedig meg is határozta későbbi szereplését. Úszásban a harmadik legjobb időt érte el, de lovaglásban megint otthagyott jó néhány pontot a pályán, emiatt nem volt esélye felzárkózni az élmezőnybe, még azzal együtt sem, hogy a kombinált száma igen jól sikerült.

Alekszejev Tamara a magyarok közül a legjobban vívott, majd az úszásban és a lovaglásban a középmezőnyben. A lövészetes futásban azonban nem tudta megőrizni pozícióját.

A világbajnok és olimpiai bronzérmes Marosi Ádámnak a vasárnapi férfi döntőben a kombinált szám előtt mindössze három másodperc hátránya volt a vezető ukrán Dmitro Kirpuljanszkijjal szemben, a záró tusa aztán neki sikerült a legjobban. A második helyen az orosz Alekszandr Leszun végzett, míg harmadikként Kasza Róbert ért célba. A férfiak vasárnapi döntőjébe bejutó további két magyar közül Demeter Bence a tizenhatodik, Tibolya Péter pedig a huszonötödik helyen végzett.

A váltóversenyben tizenhat ország versenyzői indultak, Magyarországot Kovács Sarolta és Demeter Bence képviselte. A hazai páros a vívást a negyedik helyen fejezte be, a cseh és a kínai duó végzett holtversenyben az élen.

Az úszás a várakozásnak megfelelően jól sikerült a magyaroknak, így összetettben a harmadik helyre zárkóztak fel a kínaiak és csehek mögé. A lovaglásban tovább folytatódott a kínai-cseh vetélkedés, mindkét váltó nagyon jól teljesítette a pályát, a magyarok azonban csak tizedikek lettek, és összetettben visszaestek a hatodik helyre.

A kombinált számra a kínaiak indultak az élről, őket a csehek és az oroszok követték. A magyar kettős öt másodperc hátránnyal indulhatott a bronzéremért, amelyről végül egy ponttal maradt le.

A kecskeméti az idei világkupa-sorozat negyedik állomása, ezt követően már csak a döntőre kerül sor, júniusban az egyesült államokbeli Sarasotában.

2014.05.08. Forrás: MTI
Fotó: Ujvári Sándor, MTI, Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Nemzetközi versenyekre minősültek távlovasaink

A XI. Bábolna Derby több magyar távlovasunk számára sikert hozott, hiszen nemcsak a versenyt fejezték be eredményesen, hanem a minősülést is megszerezték a junior EB-re és a felnőtt VB-re.

Dr. Varga Kata 160 kilométeren a harmadik helyen végzett 16 km/h átlag feletti sebességgel, így ő is részt vehet a Normandiában megrendezésre kerülő világjátékokon. Arató Barna második lett a felnőtt kategória 120 kilométeres távján, 17,24 km/h átlag sebességgel.

Fekete Patrícia lovát édesanyja (Feketéné Wachtler Katalin – 3.hely 17,23 km/h) minősítette az EB-re. Matyi Bianka lova a legjobb kondíció és az első hely megszerzése mellett szintén minősült, 120 kilométeres távon 18,8 km/h sebességgel. Ambrus Virginia a harmadik helyen végzett (17,49 km/h sebesség) szintén a junior 120 kilométeres kategóriában. Lakatos Keve ismét junior válogatott kerettag lett negyedik helyezésével, 17,23 km/h teljesítményével.

A legnépesebb mezőny a felnőtt 80 kilométeres távon indult, összesen 21 fővel. Közülük három magyar távlovas ért el helyezést:

  • Gecse Adrienn 3.hely 19,18 km/óra
  • Kovács Vanda 5.hely 18,62 km/óra
  • Horányi Eszter 6.hely 18,61 km/óra

A junior 80 kilométeres távon nyolcan álltak rajthoz. Közülök Szikszai Zsófia a hatodik helyen zárt, 14,67 km/órás eredménnyel.

Vasárnap reggel 6 órakor startolt a 80 kilométeres távú CEI és CEN kategóriák mezőnye.

Nemzeti 80 km-en Molnár József lovagolt be az első helyen (15,5 km/óra), így már legközelebb indulhat nemzetközi 80 km-es kategóriában is.

A 40 kilométeres táv első két helyezettje is magyar versenyző lett. Bár végig együtt lovagoltak, Bogyó Borbála Dorina egy lóhosszal megelőzte Barcsai Marcellt.

A XI. Bábolna Derby részletes eredménylistája >>

2014.05.06. Forrás és fotó: Ballabás Kata
Kiemelt fotó: Canva
Frissítve: 2022.09.20.


KapcsoLÓdó cikkek:

XI. Bábolna Derby Nemzetközi Távlovas Verseny >>

Magyar távlovas Abu Dhabiban >>

Fekete Patrícia és Aladin a junior távlovas EB-n >>

Fekete Patrícia 11. a távlovas junior VB-n >>

Legyőzte a sivatagot az ifjú magyar távlovas >>

Kovács Vanda távlovas sikere Abu Dhabiban >>

Távlovas verseny Solton >>

 

Videók a fábiánsebestyéni maratonhajtásról

Kilenc nemzet fogathajtói, köztük több világbajnok is nevezett a Fábiánsebestyéni Nemzetközi Fogathajtó Versenyre. Bár az időjárás nem kímélte a versenyzőket a maraton napján, az eredmények azt mutatják, hogy a hajtókat ez a legkevésbé sem hátráltatta, – a magyar versenyzők különösen jól szerepeltek.

Gáspár Szilvia maratonhajtása (egyesfogat)

Lázár Vilmos maratonhajtása (kettesfogat)

Interjú Lázár Vilmossal a maratonhajtás után

Lázár Zoltán a fábiánsebestyéni maraton- és akadályhajtásról

Lázár Zoltán a vizes akadályban 

Maraton eredmények
Egyesfogatok
Kettesfogatok
Négyesfogatok
1. BOZSIK JR. József HUN 74.11
2. KWIATEK Weronika POL 75.35
3. KWIATEK Bartlomiej POL 81.06
4. HÓDI Károly  HUN 82.23

1. FARKAS László HUN 80.56
2. TAURIAINEN Jarmo FIN 81.74
3. LÁZÁR Vilmos HUN 82.03
4. VANCSURA Ákos HUN 84.39
1. LÁZÁR Zoltán HUN 106.45
2. DOBROVITZ József HUN 107.15
3. VÁCZI István HUN 114.57
4. DOBROVITZ JR. József 118.93

Maraton eredmények letöltése (.pdf) >>

Összesített eredmények (díjhajtás + maratonhajtás)
Egyesfogatok
Kettesfogatok
Négyesfogatok
1. KWIATEK Bartlomiej POL 121.83
2. KWIATEK Weronika POL 131.93
3. HÓDI Károly2 HUN 132.60
4. NYÚL Katalin HUN 4 134.77
1. LÁZÁR Vilmos HUN 122.32
2. TAURIAINEN Jarmo FIN 131.59
3. FARKAS László HUN 3 138.14
4. NAGY Tibor HUN 4 139.67
1. LÁZÁR Zoltán HUN 150.57
2. DOBROVITZ József HUN 152.75
3. SCHNEIDERS Daniel GER 170.21
4. VÁCZI István HUN 170.91

Összesített eredmények letöltése >>

2014.05.06. Forrás: fogatverseny.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.31.

KapcsoLÓdó cikkek:

Maratonhajtásban magyarok az első helyeken >>

Új maraton akadályok Fábiánsebestyénben >>

A Lázár testvérek az élen a díjhajtás után >>

Lengyel hajtó az élen Fábiánsebestyénben >>

Hiba bejelentés