Kezdőlap Blog Oldal 405

Nem csak a világ, a versenylovak is felgyorsultak

Egyre gyorsabbá váltak a versenylovak az elmúlt 150 évben, és jobb, ha a zsokék kapaszkodnak, mert egy brit tanulmány szerint a jövőben is fokozódhat a tempójuk.

Eddig a szakértők többnyire abból indultak ki, hogy az állatok sebessége stagnál és elérte a maximumot.

Fotó: Dr. Kovács Gábor

A versenylovak tökéletes atléták

Patrick Cunningham, az ír kormány korábbi tudományos tanácsadója, az állati genetika szakértője szerint a versenylovak már elérték a fiziológiai határaikat.

“Az emberhez hasonlítva a versenylovak hihetetlenül fejlett atléták. Már minden lényeges fiziológiai előnyt megszereztek” – mondta erről Andrew Byers, a nottinghami Trent University lósporttudományi főelőadója a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldalának.

Mark Denny, a kaliforniai Stanford Egyetem vezető biológusa szerint annak is ára lenne, ha még gyorsabbá akarnánk tenni a lovakat: “Nem sokra mennének erősebb izmokkal vagy nagyobb tüdőkapacitással, ha az inak és a csontok nem bírnák az extra terhelést.”

Tovább a teljes cikkhez: A ló már tökéletes, az ember még nem >>

Az Exeteri Egyetem kutatói azonban közepes és hosszú távok futamgyőzelmeinek adatait elemezve végeztek vizsgálatokat, amelyek alapján a tempó növekedésére találtak bizonyítékot.

Patrick Sharman és Alastair Wilson evolúcióbiológusok 1949 és 2012 között zajlott brit lóversenyek eredményeit elemezték. Az adatok közt szerepelt a futam dátuma, a sebesség, az időmérés módszere, a távolság, az adott szakasz, a talaj állapota, a résztvevő állatok száma, kora és neme. A tanulmányban így 70.388 versenyló 616.084 futamidejét elemezték.

A Biology Letters című szaklapban bemutatott kutatás eredményei szerint a lovak sebessége az elmúlt 150 évben jelentősen nőtt, elsősorban a rövid távokon. A fejlődés azonban nem lineáris: ugrásszerű javulás elsősorban a 20. század elején tapasztalható, majd 1975-től az 1990-es évekig tartó időszakban újra.

Az első sebességnövekedés arra vezethető vissza, hogy 1897-ben új lovaglási stílust vezettek be, a zsokék hajlított tartásban, rövidebb kengyelben hajtották a lovakat. A kengyel újabb rövidítése az 1970-es, 1980-as években ismét növelte a tempót. Ekkoriban volt jellemző a lótenyésztés elüzletiesedése is, így a nagyobb sebesség tenyésztés eredménye is lehetett.

Az, hogy a közepes és hosszabb távokon alig növekedett az állatok sebessége, arra utalhat a biológusok szerint, hogy itt a lovak tényleg eljutottak természetes határukig. Az is feltételezhető azonban, hogy a tenyésztők a kitartásnál többre tartották a sebességet.

“Az elmúlt 30 évben konszenzus uralkodott arról, hogy a lovak sebessége stagnál. Egy, az eddigieknél nagyobb adatbázis vizsgálatával azonban ez az állítás megdőlt” – közölte Sharman, aki szerint most azt kell kideríteni, vajon a gének indokolják-e a tempó növekedését, és hogy ezt mennyire befolyásolja a jobb tréning, az új zsokétechnikák vagy más környezeti tényezők.

American Pharoah – egy telivér mind felett

Belmont Stakes-en aratott győzelmével történelmet írt American Pharoah, 37 év után ő az első ló, aki megszerezte az amerikai Hármas Koronát.

A Hármas Korona formulája látszólag végtelenül egyszerű: egy hároméves telivérnek első helyen kell végeznie a Kentucky Derby-n, a Preakness Stakes-en és a Belmont Stakes-en is – mindezt öt hét alatt.  A megvalósítás azonban sokkal bonyolultabb. Ennek egyik oka részben a futamok eltérő hossza (a Kentucky Derby 2 km, a Preakness 1,9 km, a Belmont 2,4 km); a másik pedig az, hogy rendkívül szoros ütemben követi egymást a három verseny.

Nem véletlen tehát, hogy a Hármas Korona történelmének közel 150 éve során eddig csupán 11 lónak sikerült megszereznie a trófeát (1978 óta pedig senkinek sem).

Tovább a teljes cikkre: Új királya van az amerikai galoppnak >>

2015.06.25. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: MTI

Magyar díjlovasnak szólt a himnusz Hagenben

Hagenben, Európa legnagyobb korosztályos versenyén nem csak díjugratók, de ifjú magyar díjlovasok is képviselték hazánkat póni-, gyerek-, valamint junior kategóriákban.

CDIO junior nemzetek díjában a legerősebb nemzetek mellett a magyar díjlovaglás csapatot tudott állítani. Tagjai: Kökényesy Zsófia, Szőke-Tóth Berill, Gálfi Antónia.

A gyerek korosztályban három lovasunk versenyzett: Farkas Boglárka, Yom Tov Jázmin és Nagy Zina. Póni kategóriában Pachl Benedek indult, ő a kisdöntőben ötödik lett.

A nemzetközi junior verseny kisdöntőjében Yom Tov Jázminnak szólt a himnusz, ugyanitt Pachl Gergely pár tizeddel második lett.

A fiatal lovasainkkal kint lévő edzők stábja mellett – dr. Fonyódi Ildikó, Fülöp Noémi, Pachl Péter Szokola Csaba – jelen volt Ács Róbert is.

A szövetségi kapitány, Losonczy Anikó a verseny végén kihirdette a Gyermek, Junior es Fiatal Lovas Európa-bajnokságra július 1-én a franciaországi Vidauban-ba induló csapatot:

Gyermek korosztály:

  • Boglárka Farkas – Chicago
  • Anna Zina Nagy – Dorino
  • Jázmin Yom Tov – Duna Luna

Junior lovas:

  • Berill Szőke-Tóth – Evita
  • Zsófia Kökényesy – Leopold
  • Antónia Gálfi – Wardanda
  • Gergely Pachl – Whispering Beauty

Fiatal lovas:

  • Barnabás Gémes – Balentino

2015.06.24. Fonyódi Ildikó, Pachl Péter, Eurodressage
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

Komótos magyar telivérek a szlovák Turf Gálán

Tavaly ugyan elkényeztettek minket a magyar tréningben lévő telivérek, de idén úgy gondolhatták, jóból is megárt a sok. A 37. Turf-Galan a magyar lovak két második, illetve három negyedik helyezést hoztak haza. Vonczem Gabriella beszámolója egyenesen a pálya széléről:

Jövőre újra megpróbáljuk! – Ezzel az elhatározással búcsúzhattak a magyar tulajdonosok az idei pozsonyi Turf-Galatól, miután két második és három negyedik helyet szereztek az öt nagyfutamban. Azt, hogy nem sikerült egyetlen magyar telivérnek sem nyernie, többen is csalódásnak érezték, mivel tavaly győzelmet győzelemre halmoztak a magyar futtatók.

Június első vasárnapján szokás szerint a szlovák fővárosban gyűltek össze Közép-Európa legjobb angol telivérjei. Tavaly a magyar lovak elkényeztették a magyar tulajdonosokat, trénereket és a sport kedvelőit, mivel az öt nagyfutamból hármat megnyertek, egyben pedig második helyet szereztek. Ezek után sokan bíztak a jó eredményekben az idén is.

Az első nagyfutamban, a hároméves kancák 13.000 euró (3,9 millió forint) összdíjazású, 1800 méteres Ceny Arvy-jában két magyar ló állt starthoz. Az Álmodó Istálló nagyreményű Dirty Dreamere, valamint az Esztergomi Istálló Open Endje. A győzelemért azonban csupán Open End küzdött, akit csak az utolsó száz méteren tudott háromnegyed hosszal megelőzni a szlovák Romanetta (CZE, 3sk, October, USA – Rainfire, FR). A harmadik helyet a szintén szlovák Waaya szerezte meg. Dirty Dreamer elég szerencsétlen versenyt futott és csupán a hetedik helyen ért célba.

A hagyományok szerint a szintén 1800 méteres és 13.000 euró összdíjazású Cena Scottish Rifla futam következett, amelyet az előző versenytől eltérően már a négyéves és idősebb korosztálynak írtak ki. Itt Red Hot Calypso az egyik esélyesként állt starthoz, a másik magyarnak, Dabiangonak viszont jóval kevesebb sanszot adtak. A verseny az utolsó kétszáz méteren dőlt el az ötéves, szlovák Legionar (5stpm, Lateral, GB – La Dulcera, GER) javára, aki mögött jóformán egyszerre ért célba három másik ló. Végül a célfotó alapján kiderült, hogy a cseh Lysyan szerezte meg a második, a szlovák Estinaad a harmadik helyet és Red Hot Calypsonak ezúttal az orrhosszas negyedik hellyel kellett megelégednie.

Ezután a 31. Starohájske Kritérium következett, amely a magyar Alagi Díj szlovák megfelelője. Itt nem szurkolhattunk magyar lónak. A versenyt végül a Ramzan Kadyrov csecsen elnök Csehországban felkészített lova, Aldar (FR, 3stpm, New Approach, IRE – Birmanie, USA) lova könnyen nyerte. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Ideal Approach ne vegye be jól a kanyart és teljesen kisodródjon a befutó egyenesben. A második helyet azért még így is sikerült megtartania Henrytheaeroplane előtt.

Ezt követően Alfkonának és Toyananának drukkolhatott a magyar tábor a 29.000 eurós (8,7 millió forintos) 1200 méteres versenyben.  Ezúttal Alfkona nem tudta ugyanazt a véghajrát bemutatni, mint korábban, így csupán a negyedik helyen végzett. Toyana pedig sajnos egy pillanatig sem volt versenyben még a helyezésért sem.  A két és fél hosszas, vagyis meglehetősen fölényes győzelmet a szlovák Lord Patrick (FR, 4pm, Le Havre, IRE – La Romana, GB) szerezte meg két cseh tréningben álló telivér, Waka Laura és Speed Machine előtt.

A nap végére maradt az előző futamhoz hasonló díjazású, 2400 méteres Szlovák Nagydíj, amelyben ismét két magyar telivérnek, Thunder Teddingtonnak és Seperate Opinionnak szurkolhattunk.  A versenyben végül a favoritnak tartott, Franciaországban is eredményesen futott Trip To Rhodos (FR, 6pm, Rail Link, GB-Tropical Mark, GB) könnyű győzelmet aratott. Mögötte ezúttal is nagy csata folyt, amelyben végül Thunder Teddington harcolta ki a második helyet a cseh Singidunum és Seperate Opinion előtt.

2015.06.24. Vonczem Gabriella

Lovas verseny? Csak lazán, gyógynövényekkel

Egy sportló sikeressége múlhat azon, ha az izomláz miatt kötötté váló izomzattal nem tud megfelelően teljesíteni a pályán. És persze azon is, ha versenyhelyzetben képtelen hideg fejjel lovasára és a feladatra koncentrálni. Íme a természetes segítség.

Kemény edzések és versenyek után sok sportló anyagcseréje kibillen egyensúlyából. Az izmok túlterhelését követően káros anyagok kerülnek a vérbe és a szövetek közé, a máj és a vese pedig nem képes megfelelően gyorsan és hatékonyan méregteleníteni a szervezetet. Ennek egyik szemmel látható és lovaglás során érezhető jele az izomláz: darabos, merev mozgás, kötött izomzat és izomfájdalmak.

A versenyek okozta stressz pedig megszokhatatlan egy menekülő állatnak, hacsak nincs, ami ezt ellensúlyozza – például nyugtató gyógynövények.

Ezt a két problémát együttesen orvosolja a Fitocavallo RELANOS-D doppingmentes receptje. A magyar sportlovasok nagy örömmel adják lovaiknak a felkészülési és a versenyszezonban, mert éppen azokat a problémákat oldja meg, amelyekkel egyébként nehéz bármit is kezdeni. Ez a különleges gyógynövény-keverék azoknak a sportlovaknak javasolt rendszeres használatra, akikkel gazdájuk szeretné megnyerni a versenyt.

A RELANOS-D recept a Hagyományos Kínai Állatorvoslás és a nyugati fitoterápia ötvözésével készült. A Máj meridián energetikai zavarának kezelése áll a középpontban, amelynek szemmel látható eredményei:

  • a ló nyugodtabbá válik a mindennapokban
  • a ló könnyebben lovagolható stressz szituációkban (mégis figyelmes marad)
  • néhány nap után érezhetően lazább a ló izomzata (kevesebb bemelegítés, nagyobb izomteljesítmény, lazább mozgás)

A Fitocavallo RELANOS-D recept a maga speciális összetételével több szinten hat. Méregtelenítés, májregenerálás és az anyagcsere kíméletes fokozása az elsődleges feladat. Idegrendszert nyugtató, illetve emésztésjavító és görcsoldó gyógynövények segítik a ló szervezetét az egyensúly visszanyerésében.

Hogyan fokozhatod a gyógynövények hatását?

  • Munka előtt sokat segít, ha átmasszírozod lovadat. Nem árt, ha ezt egy lómasszázs tanfolyam keretein belül elsajátított módon teszed.
  • Munka után ne sajnáld az időt a lejártatástól, kézen vagy futószáron, esetleg jártatógépben, hideg időben takaróval.
  • A vérkeringés fokozására, és az izmok között lévő tejsav gyorsabb eltávolítására különösen alkalmasak a gyógynövények, de nem csak etetve! Egyre több tréner írja elő, hogy az edzést vagy versenyt követően helyi vérbőséget fokozó árnika tinktúra hígított oldatával kell átmasszírozni a ló izmait (váll, hát, far). Ez megtehető akár verseny előtt is, az inakat is be lehet kenni vele, ezzel csökkenthető a sérülések esélye, miközben jelentősen lerövidíthető a bemelegítési idő. Lenmagolaj adagolása is segíti a szöveti gyulladások csökkentését.

2015.06.23. Marton Zsófia, fitocavallo.hu
Képek: canva.com
Frissítve: 2022.08.23.

Aranyeső: Egyed László négy lóval nyert Nagykanizsán

Egyed László négyszeres győzelmet aratott a hétvégi nagykanizsai XVIII. Nemzetközi és Országos Lovastusa Versenyen.

Egyed László és lova a 2013-as Ländliche EB-n

A magyar lovasok mellett finn, osztrák és szlovén militarylovasok is indultak a megmérettetésen. Az időjárás nem volt kegyes a versenyzőkhöz: a pénteki díjlovaglás során alaposan kijutott nekik az esőből, de még a szombati terepversenyre is bőven jutott az égi áldásból.

A vasárnap a díjugratás jegyében zajlott, majd az összesítés során kiderült, hogy a házigazda KLK színeiben induló Egyed László négy versenyszámban zárta győztesként a versenyt. A szintén KLK-s Tamás Bianka végül egy harmadik helyezést könyvelhetett el.

Összesített eredmények:

A0 előkezdő ló

  1. Egyed László – Cenzor Zéta W.
  2. Jakli Norina – Gezadine VOL
  3. Csajaghy László – Daisy .

A0 ifjúsági

  1. Jelinek Boglárka – Cognac
  2. Lovas Márk Benjamin – Nini
  3. Rády Anna – Cardini

A0 amatőr

  1. Fenyvesi Zsófia Sára – Fortuna
  2. Kocsis Flóra – Véda
  3. Kovács Zsófia Rita – Zápolya

A ifjúsági: 

  1. Divják Janka – Vadvirág
  2. Pintér Klaudia – Gidrán Néró
  3. Szíj Viktor – Bob Herceg Boris

A kezdő ló: 

  1. Egyed László – Cenzor Szittya W
  2. Zsikla József – Lina
  3. Horváth Barbara – Küküllő

A nyitott:

  1. Egyed László – Hobo
  2. Rajz Katalin – Ikon
  3. Tamás Bianka – Clarion

B nyitott:

  1. Varga István – Galatea
  2. Schaller Gábor – Csasztuska
  3. Dejan Strgar – Santos

CIC*:

  1. Egyed László – Viking
  2. Satu Hurme – Bright Eyes
  3. Lassú Ferdinánd – Etelka

CIC **: 

  1. Michael Spörk – Face the Fakt B
  2. Schaller Eszter – Bettle

2015.06.23. Forrás: kanizsaujsag.hu

Kicsik és nagyok dicsősége díjugratásban

Európa-bajnoki mezőnyben gyermek díjugrató válogatottunk tizenegy csapat között a hatodik helyen végzett, ezalatt Mezőhegyesen a méneskönyvek versenyén a Pataki Ménes lovai arattak.

Utánpótlás lovasok sikerei Hagenben

Kitűnő második fordulón vannak túl a Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány által vezetett gyermek lovasok, akik mindössze 12 hibapontot gyűjtöttek be a németországi Hagenben. A csapat legjobbja Erdős Jázmin és lova, Amazon dupla hibátlannal zárta a hétvégét.
További csapattagok és eredmények:

  • Szuhai Péter – Zaferah (0,4),
  • Kovács Gerogina – Viador (0,8)
  • Sólyom Sára – Agropoint Contaro (0,8)

Az ifjúsági Nemzetek Díjában egyéni indulóként a tizenöt éves Jármy Vince és lova, Príma egy verőhibával, egy vizesárok szalagra lépéssel és egy hibapont időtúllépéssel végül 9 hibaponttal zárt.

A hageni CSIO gyermek Nagydíjában Bujtor Roland két tanítványa is kiemelkedő sikert ért el. Horváth Márkó Rádiháza Csicsergőssel és Kovács Georgina Viadorral hibátlan alappálya után az összevetésben sem hibáztak. A rendkívül nehéz 130 cm-es Nagydíj 79 indulójából a hetedik és nyolcadik helyet szerezték meg.

Airvent fölény Mezőhegyesen

Idén első alkalommal rendezték meg a méneskönyvek versenyét a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok versenypályáján. Az ötéves lovak döntőjét a mezőhegyesi tenyésztésű Glória nyerte meg a ménes lovasával Jován Richárddal, megelőzve Rádiháza Gemmát és Candyt.

A hatéves lovak kategóriájában négy ló teljesítette hiba nélkül a három nap pályáját, ahol az összevetésben a Fedettpályás Döntőt is nyerő kanca, Cessna nyert Kormos Jánossal. Cessna Timpex Fényévet és ifj. Szabó Gábort, Bognár Tingli Tanglit és Török Sándort, valamint Rebekát és Kotroczó Róbertet utasította maga mögé.

 A hétéves lovaknál két összevetésre is sor került, a harmadik helyért két szürke, Timpex Ezüst és Rádiháza-Erna csatázott, ahol végül a Nyíregyházán tenyésztett Timpex Ezüst bizonyult a gyorsabbnak ifj. Szabó Gáborral. A második helyezett Susy De Malais lett, tenyésztőjével és tulajdonosával a nyeregben Babó Szilviával, akit istállótársa előzött meg a tavalyi Fiatal Lovak Világbajnokságának nyolcadik helyezettje, PM Diana és lovasa Horváth Balázs.

A huszonegyedik alkalommal megrendezett mén- és kancaversenyen a méneknél a győzelmet Fortender és Búza Krisztián szerezte meg, második lett Timpex Cent és ifj. Szabó Gábor, harmadik helyen PM Balougraf és Horváth Balázs végzett. Negyedik lett a fekete Fanfár, megelőzve Gidran Razbeg Mythocot és PM Forevert.

A kancáknál is a kecskeméti Pataki Ménes lovai arattak, hiszen PM Diamantina nyert PM Fortuna előtt Marton Andrással. Harmadik helyen Simply You és Heibl Ágnes végzett.

A Szuperdöntőben a 900.000 forintos összdíjazásért a két kategória legjobb öt-öt lova versenyzett, ahol a győzelmet a fekete PM Balougraf szerezte meg a korábbi első Horváth Balázzsal. Második helyen Simply You és Heibl Ágnes végzett, megelőzve a tavalyi CSIO Nagydíj győztest Timpex Centet és ifj. Szabó Gábort.

2015.06.22. Forrás: Dijugratoszakag.hu
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

Gyászol a díjugrató társadalom: elhunyt Pirik József

Életének 38. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Pirik József, a magyar díjugrató sport meghatározó alakja.

Pirik József komáromi díjugrató, európa-bajnoki résztvevő, Ifjúsági Magyar Bajnok, Felnőtt Bajnoki helyezett, számos Nagydíj győztese. Nem csupán sikeres díjugrató versenyző, de kiváló edző és lovas szakember volt. A testvérével, Pirik Zsolttal közösen üzemeltetett lovardájuk, a Pirik Farm meghatározó műhelye a magyar díjugratásnak, ahonnan sok sikeres sportoló és ló indult el sikeres sportkarrierje felé. A Pirik Farm motorja József – vagy ahogy sokan emlegették, Joci – volt.

Pirik József még ott volt a május végi Országos Díjugrató Minősítőn Castero nevű lovával a Tattersallban. Május közepén a Bábolnai Országos Minősítőn pedig három lovat is lovagolt.

A Pirik testvérek tegnap vásárolni indultak, József vásárlás közben lett rosszul. Bár a mentő néhány percen belül kiért a helyszínre, Józsefen már nem tudtak segíteni.

Nyugodjék békében. Őszinte részvétünk a gyászoló családnak.

2015.06.19. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Szotyori Nagy Kristóf, Díjugrató Szakág
Frissítve: 2023.03.27.
Fotó: Canva

 

FKV-gyanús ló Vas megyében

2015.06.16-án a rutin szűrővizsgálatok során FKV fertőzöttségre gyanús állatot találtak a NÉBIH szakemberei a Vas megyei Vépen. A ló a kötelező szűrővizsgálatokkal és lóútlevéllel nem rendelkezett.

A fertőzöttségre gyanús állatot elkülönítették a vele együtt tartott 21 lótól, az egész állományt forgalmi korlátozás alá vonták a 90 napra és 21 naponta az összes állaton ismételt vérvizsgálatra kerül sor. A lovarda (Vép, Szent Imre Herceg utca 36-38. szám) 3 km-es körzetében található lovak állami költségen történő vérvizsgálatára vonatkozóan az intézkedések folyamatban vannak.

A fertőzöttségre gyanús állat a kötelező szűrővizsgálatokkal és lóútlevéllel nem rendelkezett. A járványügyi nyomozás több megyére kiterjedően folyik, mivel a tulajdonos nyilatkozata szerint a kérdéses ló Győr-Moson-Sopron megyéből került Vépre 3 évvel ezelőtt.

Vépen kívül még 11 településen állnak forgalmi korlátozás alatt lovak fertőző kevésvérűség miatt.

2015.06.19. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.07.23.
Fotó: Canva

Lótrágyánál melegednek a finnek

Lótrágyával fűtenék a finn otthonokat – környezetvédelem, újrahasznosítás, alternatív megoldások és függetlenedés az importtól skandináv módra.

A finn kormány egyik célja, hogy a következő évtizedekben az ország leálljon a szénhasználattal és felére csökkentse az importolaj-fogyasztását, ezért a kormány alternatív megoldásokat keres az energiaszükséglet kielégítésére.

Egy finn energiavállalat már hozzá is látott egy, lótrágya és faalapú hulladék vegyítésével kifejlesztett bio-tüzelőanyag teszteléséhez. A cég szerint három ló éves tárgyatermelése elegendő lehet egy családi otthon egész éves fűtéséhez. A Finnországban élő nagyjából 77 ezer ló tehát több mint 20 ezer otthonban biztosíthatná a meleget.

A finn ötletgazdák szerint a lótrágya megújuló energiaforrásként való használata az istállók számára is könnyebbséget jelentene, hiszen egyre nagyobb problémát jelent arrafelé a trágya kezelése. Az olyan földeken ugyanis tilos a használata, amelyek vízi utakkal vannak összeköttetésben, és a gazdák 2016-tól a szeméttelepekre sem szállíthatják majd el a keletkező trágyát.

A lócitrom a jövő biznisze?

Nem a finn fűtési projekt az első kezdeményezés a lótrágya mezőgazdaságon kívüli felhasználására. Egy 2014 végén indult startup csomagküldő cégnek, a ShitExpress-nek működésének első hónapjában 10.120 USD-t (több mint 2.7 millió forint) hozott a lótrágya.

ShitExpress által kínált internetes lótrágyaküldés minden apró részletében megfelel a világhálón szocializálódott generációk igényeinek: a megrendelők teljesen anonim módon vehetik igénybe a szolgáltatást, a csomagolást személyre szabhatják, sőt, üdvözlőlapot is készíthetnek a díszdobozos lócitrom mellé. A küldemény ára 16 dollár, ezért az összegért a világ bármely pontjára lehet kérni a kiszállítást.

Te kipróbálnád a finnek lótrágya alapú fűtési megoldását?

 

2015.06.16. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: MTI
Frissítve: 2023.03.10.
Fotó: Canva

Vissza a pokolba: döntött a bíróság a mocsai lovakról

Két éve lóhoz méltatlan körülmények közül mentettek ki hét lovat a Bottyán Equus Hungária Alapítvány munkatársai a Komárom-Esztergom megyei Mocsáról. Ügyükben június elején született meg az ítélet: a Komáromi Járásbíróság visszaküldené a lovakat a pokolba.

2013 – Rédei Éva beszámolója

„Lakossági bejelentés alapján indultunk a Komárom-Esztergom megyei településre. A bejelentő szerint évek óta lovakhoz nem méltó körülmények között tartanak lovakat egy háznál,…

A tulaj kényszeredetten nyitott nekünk kaput. Kiderült, hogy az elmúlt három évben többször történt ellene feljelentés, de a szemlék dokumentumai pihentek a hatóságok fiókjában, szinte le is zárva az ügyet azzal, hogy nem veszi át az ajánlott leveleket a lótartó. Úgy igazán nem is érdekelt semmilyen hatóságot, mi is történik a lovakkal ez idő alatt, pedig történt… Az évek alatt többen elpusztultak. A még életben maradottak tartási körülményei minősíthetetlenek és lószerető ember számára ép ésszel felfoghatatlanok voltak.

A szomszédok elmondása alapján ezek a lovak évek óta nem voltak kint az istállónak nevezett ólból, ez meg is látszott rajtuk, mikor kijöttek a napfényre. Van köztük egy kétéves csikó, aki még szinte nem is látta a napot… A lovak az ólban a mocsokban, a tömény ammónia szagban álltak. Kint legalább 35 fok volt, a levegőtlen, ablaktalan helyiségben érzésre ennél jóval több.”

2015 – az ítélet

A Komáromi Járásbíróság június 4-én kelt levelében tájékoztatta a Bottyán Equus Hungária Alapítványt, hogy a lótartóval szemben állatkínzás vétsége miatt indított eljárást március végén jogerősen befejezte. Az ítélet szerint bíróság a hét ló lefoglalását megszüntette, és felszólítja az alapítványt, hogy az állatokat szolgáltassa vissza az állattartónak.

Az alapítvány az ítélet szerint arra sem számíthat, hogy a hét ló szállításával, kezelésével, tartásával kapcsolatban az elmúlt két év során felmerült költségeiket valaha is megtérítik nekik.

„Már két éve húzódik eddigi legszörnyűbb lómentésünk bírósági ügye. Nem hittük, hogy megtörténhet az, aminek bizonyítéka sajnos ma a kezünkbe került A komáromi bíróság úgy döntött, hogy a lovak tulajdonosának, aki állatkínzásért másfél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, vissza kell szolgáltatnunk a lovakat.

Erre a döntésre nehéz szavakat találni, s még nehezebb indulatainkat kordában tartani, hiszen kihez fordulhatunk jogorvoslatért az állatok védelmében, ha éppen azok veszik semmibe az állatvédelmi törvényt akik a jog, a törvény szolgái?

Úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel, hogy a hét ló akiket két éve gondozunk szeretettel, s akik nálunk állati roncsokból testileg és lelkileg is ismét lóvá alakultak, visszakerüljenek ahhoz, aki nem érdemli meg őket, akinél sorsuk megpecsételődne, hiszen aki az állatainak ennyi szenvedést okoz, attól nem várhatjuk, hogy egy csapásra megváltozik, és példás lótartó válik belőle.

Fellebbezünk, s harcolni fogunk értük, mert tudjuk, hogy az igazság a mi oldalunkon áll” – olvasható a Bottyán Equus Hungária Alapítvány Facebook oldalán.

“Az Országgyűlés

  • annak tudatában, hogy az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége,
  • elismerve azt a megkülönböztetetten nagy értéket, amelyet az állatvilág egésze és annak egyedei jelentenek az emberiség számára,
  • kifejezve azon szándékát, hogy Magyarország tevékeny módon részt vállaljon az állatok védelme és kímélete érdekében kifejtett nemzetközi erőfeszítésekből,

az állatok ésszerű védelmének és kíméletének biztosítása érdekében az alábbi törvényt alkotja:…

Forrás: 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről

2015.06.16. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás és fotó: Bottyán Equus Hungária Alapítvány
Frissítve: 2023.03.27.

 

 

Hiba bejelentés