Kezdőlap Blog Oldal 352

Izomerővel a megfelelő lóerőért

A lovaglásra és versenyszezonra történő felkészülés egyik fontos eleme az izmok felépítése és azok megfelelő tréningezése, még az egyébként megfelelő kondíciójú lovak esetén is.

A lovakban az izomtömeg a testtömeg 44-53%-a, fajtától és erőnléttől is függően, ezért különösen fontos az izmok állapotára való odafigyelés és a megfelelő izomépítés. A szervezetet fokozatosan elő kell készíteni a nagyobb igénybevételhez, hogy a lovad sérülés nélkül jusson át a felkészülési időszakon. Ennek érdekében az ízületeket, szalagokat és az izmokat is fokozatos munkával meg kell erősíteni, hogy ellensúlyozzák a túlzott igénybevételt.

Elsősorban azokat az izomcsoportokat kell megerősíteni, amelyek a mozgásban kiemelkedő fontosságúak és a gerinc dinamikus funkcióját biztosítják. Ezen izmok: a nyak, a váll, a lapocka és a martájék izomcsoportjai, felületes és mély hátizmok, a csípőtájéki horpasz izmok és a hasizmok. A vázizmok fejlettsége azért is fontos, mert ha alulfejlett az izomzat, akkor nem sikerül megfelelő teljesítményt elérni, aminek következtében az alap kondíció is romolhat.

Fontos hangsúlyozni a fokozatosság elvét a munkába állításkor. Ennek nem csak az izomzat szempontjából van jelentősége. Bármilyen munka során a ló csontjaira (különösen a láb csontozatára) jelentős erők hatnak. A csontokban a rendszeres munka hatására nő a csontsűrűség és a stabilitás, mivel a csontok ásványi anyag beépítéssel reagálnak a megnövekedett terhelésre.

Ez nagyon lassú folyamat, több hétig tart.  Ezzel szemben a hónapokon át tartó hosszabb pihentetés, vagy csökkentett terhelés, a szervezetben az ásványi anyag csökkenéséhez vezet. Ezért lenne fontos az ásványi anyag kiegészítés pld. koncentrált vitamin formájában, minden korú és fajtájú ló számára.

A fokozatos terhelés során a cél, hogy lovad fizikailag és szellemileg is felkészítsd az intenzívebb lovaglásra, a megnövekedett követelményekhez. Lehet, hogy a lovad képesnek és fittnek tűnik a feladatok elvégzésre, de a szervezetnek időre van szüksége a felkészüléshez.

A szív-, érrendszer és a tüdő viszonylag hamar, kb. 3 hónap alatt képes követni a megnövekedett terheléshez szükséges kapacitást, az izmoknak 3-6 hónapra van szüksége, az inaknak és szalagoknak már 6-12 hónapra és a csontoknak akár 1-3 évre is szükségük lehet a megerősödésre. Nyilvánvaló, hogy egy fiatal ló könnyebben alkalmazkodik és fejlődik erőnlétét tekintve, mint egy idősebb.Ezért is jobb a lovad folyamatosan inkább könnyű munkában tartani, mint letenni 3-4 havi téli pihenőre, majd tavasszal újrakezdeni a felépítő munkát.

Manapság már számos olyan takarmánykiegészítő elérhető, amelyek az izomzat, az ízületek támogatását, a szervezet gyorsabb regenerálódását segítik elő. Az Equimins termékei között is számos izomzatra ható kiegészítő is található, amelyek gondosan összeállított, megfelelő mennyiségű, jól felszívódó, hasznosuló hatóanyagokkal rövidtávon is hatékonyak az izomépítésben és az esetleges izomlázas állapotok megelőzésében.

Az izomzat növelését segítő termékek azoknak a lovaknak ajánlottak, akik versenyeken és bemutatókon, illetve olyan feladatokban vesznek részt, ahol a kimerítő, nagy erőkifejtést igénylő feladatok hozzátartoznak a mindennapokhoz, mert a kemény felépítő munka nélkül ezeknek a kiegészítőknek az etetése nem hozza meg a várt eredményt.

Az alábbiakban egy rövid áttekintést láthatsz az Equimins kínálatából az izomzatra ható fontosabb vitaminokról:

Tiszta E-vitamin olaj

  • Az izomzat növekedéséhez, megfelelő kondicionálásához valamint kemény munka utáni regenerálásához javasolt kiegészítő.
  • Az E vitamin fontos szerepet játszik az izmok fejlődésében, a megfelelő izomerő fenntartásában.
  • A kutatások szerint pozitív hatása van a fiatal (gyors növekedésű) csikók számára, tenyészkancák és tenyészmének, valamint a csúcsformában lévő versenyző és sportlovak esetében.
  • Az E vitamin erős antioxidáns – védi a sejtmembránokat, emellett segíti a szelén és a K-vitamin felszívódását is.

Kreatin monohidrát és Muscle Toner izomfejlesztők

  • A kreatin természetes aminosav.
  • Segít megelőzni a tejsav felhalmozódást (izomláz kialakulását) is.
  • Látványosan, gyorsan és biztonságosan fejti ki hatását.
  • Az egyik fő hatásuk a vázizomzat energiával történő feltöltése, ami lehetővé teszi a hosszabb és keményebb erőkifejtést.
  • Segít az állóképesség javításában, az izomtömeg volumenének növelésében és az általános erőnlét serkentésében.

Dee-Tye izomláz elleni oldat

  • Modern összetételű kiegészítő az egészséges izomműködés támogatására.
  • A komoly megterhelés utáni teljesítőképesség mielőbbi helyreállítását célozza.
  • A munka közben bekövetkezett folyadékveszteség és elektrolit helyreállításában játszik szerepet.
  • Azon lovak számára javasolt, amelyek erős igénybevételnek vannak kitéve és fennáll esetükben a kiszáradás (dehidratáció) és az izomláz veszélye.
  • Segít, hogy a lovak többet igyanak, ami segít megelőzni az izmok kötötté válását, a „Tying up” szindróma kialakulását.

DMG 

  • Dimetil-glicin, más néven B15 vitamin avagy pangámsav.
  • Segít az oxigén felvételt optimalizálni, ezzel csökkenti a kemény erőkifejtés utáni regenerálódási időt.
  • Segít fenntartani a szervezet sav egyensúlyát és csökkenti az izomfáradtságot.
  • Csökkenti a tejsav felhalmozódást, segít a vázizmok rugalmasságának fenntartásában.

L-karnitin oldat vagy paszta

  • Az L-karnitin természetes aminosav.
  • Segít több energiát felszabadítani már a bemelegítéskor is, felgyorsítja a regeneráció sebességét és segít megelőzni a korai kifáradást.
  • Javítja az állóképességet, megsokszorozza az izomban hasznosuló energiát, gyorsítja a zsírok elégését, javítja a káros anyagcseretermékek kiválasztását.
  • Javítja a maximális aerob teljesítőképességet, a teherbírási képességet, növeli a hosszantartó teljesítőképességet.

A fenti Equimins termékeket megtalálhatod a Lovas Piactéren is:

Amennyiben tanácsra van szükséged az izomzatot befolyásoló vagy bármely más kiegészítő takarmánnyal kapcsolatosan, fordulj bizalommal az Equimins termékfelelőséhez, Möhöly Christához.

Equimins Hungary
AB-ORIGINAL KFT.
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
Termékfelelős:
Möhöly Christa
+36 30/979 6578

2016.05.04.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins
Illusztráció: BigstockPhoto

VadLÓságshow: így élnek a hortobágyi vadlovak

Ugye tudtad, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkban is élnek vadlovak? És azt, hogy ők is szimpátia alapján választanak maguknak társat, mint az emberek? A tenyésztést pedig számítógépes szoftverrel optimalizálják a kutatók. Meglepő titkok a hortobágyi vadlovak életéből.

A TravelZona munkatársa, Szatmári Zoltán a Hortobágyi Nemzeti Park területén fekvő Pentezugi Vadlórezervátum projektvezetőjével, Brabender Kristinnel a przewalski lovak életének titkairól beszélgetett.

Mióta élnek vadlovak a Hortobágyon és milyen szempontok alapján választották ki számukra éppen ezt az élőhelyet?

Az első csődör és három kanca 1997-ben érkezett hozzánk. Arra az időpontra datálódik a hortobágyi vadlórezervátum létrejötte is, amelynek életre hívását több cél is indokolta: a rendkívül érzékeny természetvédelmi terület megőrzése, a fajvédelem és tenyészprogram, valamint a kutatómunka.

A vadlovak egy olyan bioszféra rezervátumban élnek itt, ahol ősidők óta csak legeltetés és kaszálás zajlott, más emberi beavatkozás nem befolyásolta a terület állapotát. A szakemberek sokat törték a fejüket, mi módon tudnák megőrizni a szikes puszta természetes élővilágát.

Az emberi beavatkozás és a gépi kaszálás szóba sem jöhetett, hisz ezek befolyásolják a biodiverzitást, ami számos földön fészkelő madárfajra veszélyt jelentett volna. Olyan „természetközeli” megoldást kerestek, amely garantálja a terület fennmaradását.

Mivel a vidék változatos – mocsarak, fás, ligetes részek, szikes területek váltják egymást – és vadállatokkal szerették volna megoldani ezt a kérdést, így két fajt kerestek, mert egy faj egyébként sem lett volna elegendő az egyensúlyi állapot kialakításához: az egyik a szarvasmarha őse, az őstulok rekonstruálása, a másik a Przewalskij-vadló (Przewalski ló, Equus ferus przewalski), vagy más néven Eurázsiai vadló.

Hol található e vadló eredeti élőhelye?

Ezek a lovak leginkább Ázsiában, Kínában, Kazahsztánban és Mongóliában fordultak elő, sőt még Franciaország egyes területein is találtak Przewalskij-ló csontokat, ezt DNS-vizsgálatok egyértelműen bizonyították. A régebbi időkben kétféle vadló terjedt el, egyik a tarpán, amely sajnos elég hamar kipusztult, a másik a Przewalskij-ló volt.

Van ezeknek a vadlovaknak kötődésük a háziasított lovakhoz?

Sokáig azt hittük, hogy a Przewalskij-ló a házi lovak őse. De valószínűleg ez nem így van. Az elmúlt századokban rengeteget fejlődtek a kutatási módszerek, és DNS-vizsgálatok bizonyítják, hogy a Przewalskij-lónak 46 kromoszómája van, míg a házi lónak kettővel kevesebb, tehát két külön fajról van szó.

A Przewalskij-lónak honnan származik e kacifántos, nyelvtörő neve?

Nyikolaj Przewalskij orosz katonatiszt sokat járt Mongóliában és az 1870-es évek végén egyik expedíciója során kilőtt egy állatot, amiről azt hitte, hogy vadszamár. A bőrét elküldte Ivan Szemjonovics Poljakov neves zoológusnak Szentpétervárra. A tudós azonban felismerte, hogy nem vadszamárról van szó, hanem vadlóról. Ő írta le ezt a mindaddig kihaltnak vélt állatot.

Amikor aztán a nagyközönség megtudta, hogy létezik egy olyan vadló, amelyikről eddig nem volt tudomása, minden állatkert be akarta mutatni. Így 1901-ben és 1902-ben a mongóliai vadonban befogtak 56 fiatal példányt, hogy európai, orosz és amerikai állatkertekbe szállítsák őket. A hosszú és viszontagságos utat csupán 26 ló élte túl, belőlük is csak 12 példányt lehetett szaporítási programba bevonni. Ez sajnos elég kevés genetikai variációt jelentett. Másik szomorú tény, hogy a befogás után nem sokkal a vadonból teljesen kipusztult a faj, mivel a nomád törzsek könyörtelenül irtották őket. Az utolsó példányt 1968-ban látták.

Hogyan működik a tenyészprogram?

Két párhuzamos programot hoztak létre, az egyiket Európában, a másikat Amerikában. Minden egyes lovat regisztrálunk a rendszerünkben, számos adatot begyűjtünk, DNS mintát veszünk, amelyeket megküldünk a tenyészközpontokba. Ha egészséges állományt szeretnénk tenyészteni, egyáltalán nem mindegy, hogy mely egyedeket párosítják.

Kicsit talán furcsán hangzik, de a DNS-eket egy szofisztikált tenyésztési szoftverprogrammal kiértékelik, hogy eldöntsék, melyik csődörhöz melyik kancát társítsák annak érdekében, hogy ideális utód szülessen. A koordinátor minden évben összerakja a tervet, hogy melyik állatkert melyik példánya milyen tenyésztésben vehet részt, majd eldönti, melyik ló hova kerül.

Azt lehet tudni, hány példány él e fajból világszerte?

Jelenleg 1900 Przewalskij-ló él szerte a világban. Szerencsére annyira sikeresen nőtt az állományuk az állatkertekben, hogy több mint 10 éve rezervátumokat létesítettek számukra, valamint sokat visszatelepítettek már az eredeti élőhelyükre is.

Milyen előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek?

Rendkívül ellenállóak a betegségekkel szemben. Strapabírók és kiváló állóképességük van. Igénytelen jószágok, hisz kevés és gyengébb minőségű táplálékkal is beérik, és ez elegendő számukra, hogy jó kondícióban átteleljenek. Jól tűrik a szélsőséges időjárási körülményeket. Egyedüli hátrányukként talán azt lehetne felróni, hogy egyáltalán nem szelídíthetők.

Hány példányt lehet összeszámolni a hortobágyi vadlórezervátumban és mekkora területen?

Itt és Mongóliában él a világon a legnagyobb populációjuk. Nálunk 310 vadló legelhet kedvére. Két tartási helyszín van a Hortobágyon, a vadlórezervátum, ahol a tenyésztés is zajlik, a másik a vadaspark, ahol bemutatási céllal lehet látni néhány példányt.

A rezervátumban 2400 hektáron élnek szabadon, de jövőre megnöveljük a területet további 600 hektárral. Ott mindent megtalálnak, amire szükségük van: szikesebb részeket, ahol porfürdőt alakítanak ki maguknak az élősködők – legyek, szúnyogok – ellen. A mocsaras részeken szívesen fürdenek, és ott késő ősszel is friss vegetációra lelnek.

Mindent megesznek, amit találnak, de kiválóan szelektálnak. Hamar észreveszik, ha valamelyik finom növény virágzik. Sőt még a szúrós növényeket is elfogyasztják, például a máriatövist, télen pedig a csipkebogyót egyenként lecsipegetik a bokorról. Élelmet embertől télen sem kapnak. Patáikkal elkaparják a havat és találnak annyi táplálékot, amennyivel beérik.

Milyen szerepük van a vadlovaknak a hortobágyi puszta fenntartásban?

A füves puszta mindig is élőhelyül szolgált a fűevő állatfajoknak, korábban nagy számban éltek itt őstulkok, vadszamarak is.

A vadlovak nem egy helyen legelnek, hanem sokat mozognak, bejárják a területet és mozaikszerűen táplálkoznak. Így hozzájárulnak a diverz élőhely kialakulásához. Szimbiózisban élnek számos madárfajjal, mivel legelésük által nyitott területeket hoznak létre, ahol bizonyos madárfajok a párzási időszakban ellejthetik násztáncukat. A lovak trágyája kapcsán megjelenő legyek és rovarok biztos táplálékforrást jelentenek a szárnyasoknak. Kiválóan megfigyelhető ez a kooperáció a különböző állatfajok között.

Hogyan választanak párt maguknak a vadlovak?

A fiatal csődörök egy éves koruk környékén elvándorolnak – külön vonulnak a tenyészcsoportoktól – és ún. agglegénycsapatot hoznak létre, amely 5-7 csődörből áll. Itt megtanulnak csődörként viselkedni: játszanak és harcolnak egymással.

A kancák vagy egy agglegény csődörhöz csatlakoznak, vagy egy olyan háremcsoporthoz, ahol kisebb a konkurencia, mivel csak néhány idősebb kanca él a csapatban. Érdekes, hogy a vadlovak párválasztása eléggé hasonlít az emberekéhez, fontos számukra a személyes szimpátia. A kancák között pedig létezik féltékenység, akár harapásokkal, rúgásokkal is elzavarják a vetélytársat a csődör közeléből.

Sokan azt hiszik, a csődör dönti el, hogy átveszi-e a kancacsoportot, de ez nem így van. Ha egy csődör sikeresen harcol és elnyeri a háremcsoport irányítását, az még nem jelenti azt, hogy a kancák vele maradnak. Ha nem szimpatikus számukra a csődör, elhagyják, sőt arra is volt már példa, hogy a kancák visszamentek a legyőzött háremcsődörhöz.

Ha a – szó szerint – vérre menő harcokban a csődör súlyosan megsérül, általában különvonul, hogy ne molesztálják, különben a többi mén elzavarja, sőt szélsőséges esetben akár meg is öli. A sérült egyedek ilyenkor beállnak az őstulok csoportba, mert fontos nekik a csapatszellem.

Hol és hogyan csodálhatják meg az érdeklődők e nemes állatokat?

A vadaspark egész évben nyitva van, ahol jó eséllyel mindig szemügyre lehet venni néhány példányt. Télen hétköznapokon telefonon lehet érdeklődni a lehetőségekről, hétvégén pedig 10-16 óráig tart nyitva a vadaspark.

Akik pedig többre vágynak, azoknak – térítési díj ellenében – elérhető a „Fél nap egy természetvédelmi őrrel” elnevezésű programunk, amelynek keretében terepjáróval kivisszük a látogatókat a helyszínre. Felülmúlhatatlan érzés természetes közegükben, szabadon, testközelből megcsodálni a vadlovakat.

Télen hétköznapokon telefonon lehet érdeklődni a lehetőségekről, hétvégén pedig 10-16 óráig tart nyitva a vadaspark.

További képek a Hortobágyon élő Przewalskij-lovakról a TravelZona cikkében >>

2016.05.04. Írta és fotózta: Szatmári Zoltán, TravelZona
Kiemelt fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

A telivér csikók első lépései a versenypálya felé

Azt mindenki tudja, hogy jó versenyteljesítményt csak olyan lótól várhat, aki jól érzi magát a bőrében, azaz egészséges, fizikailag fitt és mentálisan is a lehető legkiegyensúlyozottabb. De hogyan lesz a csetlő-botló kiscsikóból erőtől duzzadó versenyló?

Angol telivér csikó a Dióspusztai Ménesben – Fotó: Schuch Lili

Az angol telivérek már kétévesen, azaz meglehetősen korán elkezdhetnek versenyezni, a legnagyobb versenyeiket pedig háromévesen futják.

Legyen a leggyorsabb, a lehető legkorábban érő és rendelkezzen a legjobb szervezeti adottságokkal – ezek voltak a legfontosabb szempontok az angol telivérek tenyésztésében évszázadok óta.

Angol telivér csikó a Dióspusztai Ménesben – Fotó: Schuch Lili

Ennek megfelelően az angol telivérek többsége ún. yearlingként vagy Jährlingként, magyarul másfél éves korában kerül tréningbe. Ez annyit jelent, hogy ilyenkor még nincsenek belovagolva. A jó helyen felnevelt telivérekkel természetesen kiskoruk óta foglalkoznak, vagyis megszokták az embert, lehet őket kötőféken, száron vezetni, letisztítani, körmölni, a patájukat kitisztítani, a sörényüket ápolni, ritkítani, nyerget, nyeregalátétet felrakni rájuk és találkoztak már a zablával.

Általában az árveréseken vásárolt telivérek tudják is ezt, hiszen őket egy legalább egyhónapos „tanfolyamon” készítik fel a nagy fellépésre. Itt kipróbálni ugyan nem lehet őket, azonban az érdeklődők előtt fel kell vezetni őket, ahol meg is vizsgálják a lábukat, a felépítésüket, a mozgásukat, illetve időnként állatorvosi vizsgálatot is végezhetnek rajtuk. Ha egy telivér ilyenkor rakoncátlanul viselkedik, akkor könnyen gyenge idegzetűnek gondolják, és jóval kevesebben licitálnak rá.

Persze az emberekhez hasonlóan nem minden ló kap tökéletes felnevelést, így előfordul, hogy egy versenyistállóba kerülő másféléves még jóformán nem látott embert, fél mindentől és a szálas takarmányon kívül nem ismer semmit.

Az angol telivérek a „pályára” kerülve szabályozott és a versenyzést szolgáló, szigorú napirend szerint élnek. Azt mindenki tudja, hogy jó versenyteljesítményt csak olyan lótól várhat, aki jól érzi magát a bőrében, azaz egészséges, fizikailag fitt és mentálisan is a lehető legkiegyensúlyozottabb. A tréningben a versenyekre készülnek fel a csikók. A megmérettetéseken pedig az az elvárás egy versenylótól, hogy rendesen körbesétáljon a járatóban a nézők előtt, szépen kivágtázzon, majd gond nélkül beálljon a startgépbe, ahonnan jól ki kell ugrania a start pillanatában, ezután egyenesen haladjon, figyeljen a lovasára, aki csak a testsúlyával, a zablán és száron keresztül, a kézzel, bizonyos esetekben hanggal és az ostor segítségével tud csupán kommunikálni vele.

Az igazán jó telivérek szeretnek küzdeni, így fontos, hogy versenyszellemmel is rendelkezzenek. Ezen kívül az is lényeges, hogy minden izgalom ellenére a versenyben tudják kiadni a legtöbb energiát és ne a futam előtt vagy után, valamint hogy arra a néhány percre a lehető legkoncentráltabbak legyenek. A telivérek tréningezése során fent kell tartani a motivációjukat is.

Szabadon, egymással játszva szokják a lófelszerelést a telivér csikók Alagon – Fotó: Vonczem Gabriella

Tehát, amikor a másfél éves telivér megérkezik az istállóba, általában minden elég gyorsan történik vele. Az azonban természetesen a legfontosabb, hogy a tréner és gondozói mindig jól megfigyeljék a lovat, a reakcióit és azok alapján haladjanak gyorsabban vagy lassabban. A „sietség” oka az, hogy egy telivér versenykarrierje viszonylag rövid. Előfordul, hogy csak egy év, átlagosan is csupán 2-3 esztendő, de előfordult már akár hét-nyolc éves versenykarrier is. A Kincsem Parkban is futott 2015-ben olyan tíz éves telivér, aki versenyt is nyert.

Az új csikók néhány napot természetesen mindig kapnak arra, hogy megszokják az új környezetet, – ami időnként azt jelenti, hogy a legelő helyett bokszban állnak,- a személyzetet, az étrendet és a szokásokat. Ezután általában az idomár vagy más szóval a tréner irányításával a bokszban vagy a karámban megszoktatják a felszerelések, a kantár, a nyereg, a heveder, a takaró viselésére. Sokan használnak körkarámot, és a lóbarát módszerek is egyre elterjedtebbek Magyarországon is.

Az első lépések a nyereg, majd a lovas viseléséhez vezető úton – Fotó: Vonczem Gabriella

Régen csikóbetörésnek hívták ezt a folyamatot, amikor a lovas akár már a kiscsikó új helyre érkezésének napján felült a rémült telivér hátára. Ez ma már nem szokás. Ma többnyire akkor ülnek fel a csikókra, ha már elfogadták a felszereléseket és kialakult a bizalom a lovasok, lovászok felé.

Ekkor a lovasok felhasalnak, majd óvatosan felülnek a csikó hátára. A lovasok ebben komoly rutinra tesznek szert idővel, hiszen minden évben el kell végezniük ezt a feladatot és évek során a lehető legkülönbözőbb lovakkal, illetve helyzetekkel találkoznak.

Azokban az országokban, ahol nagyon drága a tréningezés, sokszor a ménesek külön részlege foglalkozik az úgynevezett csikóbetöréssel és előtréningezéssel, illetve működnek olyan istállók is, amelyek erre a tevékenységre szakosodtak és csak ezzel foglalkoznak. A dubaji uralkodó istállójának, a Godolphinnak a lovait is külön erre szakosodott szakemberek készítik fel minden évben, nagyjából hat hét alatt arra, hogy bekerüljenek a versenyistállóba, ahol elkezdhetik a tréningmunkát.

Ott így zajlik ez a folyamat:

Magyarországra és a csikók belovaglására visszatérve elmondható, hogy ha a lovas felült a lóra, megbízható és jó fizikumú segítője vezeti őt, amíg a lovas úgy nem érzi, hogy a lova elengedett és figyel rá. Ezután a karámban lovagolják a lovat egyedül vagy csoportosan, amikor az irányíthatóság és elengedettség elérése a fő cél lépésben és ügetésben. Ha a karám nagyobb, sokszor egy idősebb ló vezeti a csikócsapatot. Amikor már irányíthatóak a csikók, akkor a vezetőló segítségével elindulnak a pályára – kezdetben csak ügetni, majd lassan vágtázni is.

Vágtamunka egy tapasztalt vezetőló mögött – Fotó: Vonczem Gabriella

Az alapozás a csikóknál az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint legalább hat hónapra tehető. Azonban minden csikó más és más. Előfordulhat az is, hogy egy telivér kétévesen egyáltalában nem fut és csak háromévesen mutatkozik be a versenypályán. Azt azonban végig szem előtt kell tartania tenyésztőnek és a futtatónak, hogy a legnagyobb, úgynevezett klasszikus tenyészversenyeket háromévesen futják.

Magyarországon az első csikóversenyt június legelejére írták ki 900 méterre. Franciaországban ezzel szemben már március utolsó heteiben bemutatkoztak a kétévesek és Angliában, illetve más nagy populációval rendelkező országokban is rendeztek nekik már versenyt.

2016.05.04. Vonczem Gabriella

Gengszter lovak a rendőrségi hírekben

Olykor előfordul, hogy kedvenc patásaink is felbukkannak a bűnügyi hírekben, bár mentségükre szól, hogy általában önhibájukon kívül keverednek bűnügyekbe. Így történt ez az utóbbi napokban két amerikai lóval is.

Lóval se menj boltot rabolni

Lóháton tért be egy benzinkúti shopba egy férfi Brazíliában. De nem egy zacskó jég, vagy egy palack szénsavas ásványvíz miatt ugrott be, hanem a napi bevételt akarta megszerezni.

Lóháton érkezett a benzinkútra a rabló

Történetünk hőse azonban a veszélyes akcióhoz nem biztos, hogy az ideális „járművet” választotta. Hiszen a lovak többsége nem épp kötélidegzetű, ráadásul egy lónál kevés feltűnőbb dolgot lehet elképzelni egy benzinkúton.

Hősünket azonban ez mit sem zavarta, lepattant lováról a bejáratnál, majd besietett az épületbe.

A rabló belép a boltba, hátasa pedig szorosan követi

Hűséges hátasa ide is követte, és míg lovasa épp az alkalmazottól vette el a bevételt, ő szórakozottan matatott a polcokon.

Ha már úgyis arra járt, a ló is körülnézett az üzletben

Azt nem tudni, végül ki ijedt meg először: a rabló, vagy a lova, de hirtelen menekülőre fogták és kirohantak a boltból. A történet pikantériája, hogy a ló jobbra, míg a rabló balra szaladt. Biztosan azért, hogy nehezebb legyen elkapni őket.

Az eseményt a biztonsági kamerák rögzítették:

Az már korábban is bebizonyosodott, hogy a patások a vadnyugat hőskora óta már nem megbízható társai a bűnözőknek. 2013-ban például egy szamár hiúsított meg egy rablást Kolumbiában azzal, hogy éktelen ordítása felverte a rend éber őreit.

Az élet azonban nem mindig igazságos: bár a rablást megakadályozta a hosszúfülű, mégis ő került rács mögé, amíg jogos tulajdonosa – akitől a bűnözők ellopták – érte nem ment.

Szolgálunk és védünk – kicsit másképp

A 41 éves Anthony Gonzalez, aki a rendőrlovak istállójában dolgozik a Connecticut-beli Hartfordban, kicsit félreértette a “Szolgálunk és védünk” szlogent.

Egyik este ugyanis úgy döntött, hogy kölcsönveszi az egyik lovat és egy kellemes kis lovaglásra indult vele a városban. A rendőrség hamar értesült a dologról, ugyanis számos bejelentést kaptak, hogy valaki az út közepén lovagolva akadályozza a közlekedést. Az egyenruhások hamar nyakon csípték az ámokfutó párost és visszavitték a lovat az istállóba.

És bár az első híradások arról szóltak, hogy Hanson, az elkötött patás rendőrló volt, ezt később cáfolták. Hanson egyébként épen és egészségesen megúszta a kalandot és nem vette különösebben zokon, hogy megzavarták esti pihenését.

Gonzalezt viszont letartóztatták és nem csak rendzavarás miatt kell felelnie, de azért is, mert világítás nélkül lovagolt az úton.

Persze nem ez az első eset, hogy egy ártatlan lovat egy ittas kétlábú rángat bele felelőtlen kalandjaiba. Egy pekingi férfi például egy átmulatott éjszaka után arra eszmélt, hogy részegen ellopott és hazavitt egy lovat.

Tovább a teljes cikkre: A taxi a múlté – lóval tért haza a buliból az ittas kínai >>

Németországban pedig egy lótartó reggel megdöbbenten látta, hogy kedvenc lova hátán valaki épp alszik. A szundikáló fiatalember ugyanis az esti buli után erősen ittas állapota miatt a saját ágyáig már nem jutott el, így betért az útjába eső istállóba, felkapaszkodott egy ló hátára és rajta aludta ki az alkoholmámort.

Tovább a teljes cikkre: Lóháton aludta ki az alkoholmámort >>

2016.05.03. Lovasok.hu
Forrás: DailyMail, Hartford Courant, BBC
Frissítve: 2022.12.30.

Lovasok, akik Kiskunhalas helyett Linzben ugrottak

A magyar díjugratók tovább szaporították érmeiket és helyezéseiket Linzben. Hugyecz Mariann, ifj. Lázár Zoltán és Szuhai Péter ezúttal 135 és 145 cm-es versenyszámokban szerepeltek lovaikkal.

A linzi CSI ** zárónapján is jól szerepeltek a magyar lovasok. A 135 cm-es ifjúsági Nagydíjban korábbi második helyezése után ezúttal az ötödik helyen végzett Szuhai Péter Ludwiggal.

A középkör döntőben hetven lovas állt starthoz. Itt ifj. Lázár Zoltán a szürke Katyusával az ezüstérmet szerezte meg.

A verseny 145 cm-es Nagydíjában Hugyecz Mariann Chacco-Boyjal az alappályán időtúllépés miatt kapott egy hibapontot, de legjobb magyarként így is a helyezettek között zárt. Belcantóval pedig egy 135 cm-es versenyszámban a harmadik helyet szerezte meg.

Forrás: Díjugrató Szakág

Lovas vagy? Köszönd meg Édesanyádnak!

Lovas anyukának lenni a világ egyik legnehezebb dolga. A gyereknevelés nem könnyű dolog, de ha még a lovak is végigkísérik a gyermekkort, na az aztán a kemény dió. Legyél bár tini, vagy felnőtt, ezekért a dolgokért igazán hálás lehetsz Édesanyádnak:

Az átlagos gyerekek kiskutyát szeretnének, kosaraznak vagy fociznak és maximum arra kérik meg anyukájukat, hogy szurkolás közben időnként dobjon be egy palack vizet az oldalvonalra.

A lovas gyerekek viszont rögtön azzal indítanak, hogy pónit szeretnének. Majd egy terepjárót és egy lószállító utánfutót, amivel a pónit lehet szállítani. Aztán pedig a bájos kölyök megkéri anyát, hogy segítsen istállót takarítani, lovaglócsizmát pucolni és vezetgesse már a (morcos) pónit a pálya mellett – lehetőleg mindezt hétvégén, még azelőtt, hogy felkelne a nap.

A lovas anyukák folyton spórolnak, minden nap leküzdik félelmeiket és annyit lapátolnak, hogy azt egy aranyásó is megirigyelné. Anyák napján ideje mindezt meghálálni.

Íme néhány ok a millióból, amiért köszönetet mondhatsz Édesanyádnak:

1.) Retteg a lovaktól, mégis mindig leküzdi félelmét, mert tudja, milyen fontos neked a lovaglás.

2.) Hosszú éveken át hallgatja, ahogy a nap 24 órájában, a hét minden egyes napján megállás nélkül a lovakról beszélsz, de mindig végighallgatott és beletörődött, hogy kár veled vitatkozni.

3.) Felteszi lovadra a kötőféket, bevezeti a karámból, kitisztítja a patáit… Csupa olyan dolgot művel, amitől más anyukák kifutnának a világból.

4.) Végignézi az edzéseidet, még akkor is, ha közben az infarktus kerülgeti.

5.) Önként bevállalta, hogy szalad a ló mellett, amíg meg nem tanulsz végre rendesen ügetni.

6.) Nem tett ki az utcára még akkor sem, amikor észrevette, hogy kimostad a lótakarót és a nyeregalátéteket az otthoni mosógépben.

7.) Minden verseny előtt kimossa és összepakolja a lovas ruháidat, segít megkeresni a fél pár lovaglókesztyűd és még arra is emlékeztet, hogy ne hagyd otthon a zakódat.

8.) A legnagyobb hóban és fagyban is képes kivinni téged a csak földúton megközelíthető lovardába, és vacogva bár, de végignézi a kétórás edzésedet.

9.) Igazából az egész életét leélhette volna anélkül, hogy fogalma lenne arról, mi is az a bélsárpangás, savós patairha gyulladás vagy a galandféreg.

10.) A versenyeiden őrülten tapsol, amikor nyersz, letörli a könnyeidet és megvigasztal, ha leesel, és mindeközben mindent elkövet azért, hogy azt érezd, számára te vagy a világ legjobb, legügyesebb, legtehetségesebb lovasa.

11.) Folyamatosan próbálja minimalizálni a gazdasági katasztrófát és igyekszik elkerülni a családi háborút. Értsd: elrejti az állatorvosi számlákat Apu elől, és az új lovaglónadrág megvásárlása is köztetek marad.

12.) Megérti, ha le kell mondania olyan jelentéktelen dolgokról, mint tengerparti nyaralás csak azért, mert a gyermeke a világ legőrültebb sportját űzi.

Anyák napja alkalmából minden kedves anyukának köszönjük,
hogy segít megvalósítani lovas gyermeke álmát!

 

2016.04.29. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás: Horsecollaborative.com
Fotó: Canva

Olimpiai bajnok díjlovat tessék

Árverésen cserélhet gazdát Carl Hester legendás lova, Uthopia, aki 2012-ben az aranyérmes angol olimpiai díjlovas csapat tagja volt.

Carl Hester és Uthopia 2012-ben az Olimpián

A 15 éves mén sorsa május 27-én egy nyilvános árverésen dőlhet el, ráadásul a liciten nincs minimálár megszabva. Az árverést a Wilsons Aukciósház rendezi, az érdeklődők pedig online is licitálhatnak a lóra.

A ló tulajdonosai Tom Keenan és James Neill, az árverésre pedig csődeljárás miatt kerül sor. Az olimpiai bajnok ló mellett kalapács alá kerülnek még autók, ékszerek és órák is.

A 2012-es londoni olimpiai csapat egyik tagja, aki Carl Hesterrel és Uthopiával együtt versenyzett, elmondta, hogy ez nemcsak rendkívül méltatlan módja a ló értékesítésének, de a ló jólétét sem látja így biztosítottnak.

Az aukciósház válaszul közleményében kiemelte, hogy nagyon komolyan veszik Uthopia jólétét, és tisztában vannak azzal, mennyire fontos, hogy ugyanolyan magas színvonalú gondoskodásban és ellátásban részesüljön, mint eddig. Elmondták, hogy Uthopia az ügylet lezárásáig jelenlegi istállójában marad, gondozói körében, de a vevőtől függően akár az is elképzelhető, hogy a tulajdonosváltás után is ott maradhat.

Carl Hester és Uthopia

„Uthopia már 11 éve a családunk tagja és az istálló kedvence” – mondja Carl Hester, aki  igyekszik támogatókat találni, hogy megvásárolhassa a 15 éves mént és megadhassa neki azokat a boldog és gondtalan nyugdíjas éveket, amiket megérdemel. “Nagyon sokkal tartozom neki, és nagyon aggódom érte. Szeretném, ha itthon maradhatna, azok körében, akik szeretik.”

Uthopiát 2014 márciusa óta Carl Hester tanítványa, Charlotte Dujardin lovagolja, aki Göteborgban minősült vele a FEI Díjlovagló Világkupa Döntőre, de a tulajdonjogi problémák miatt végül mégsem versenyezhettek.

2016.04.29. Forrás: Horse and Hound
Fotó: Carl Hester, Canva
Frissítve: 2022.08.03.

Tóth Lászlót gyászolják a fogathajtók

2016. április 27-én elhunyt Tóth László (1953-2016), a hazai fogatsport egyik meghatározó alakja.

Tóth László, “Lada” és Lázár Vilmos

A Magyar Lovas Szövetség legutóbbi közgyűlésén „Magyar Lovassportért Emlékéremmel” ismerte el az általános népszerűségnek örvendő lovas szakember példaértékű munkásságát.

Tóth László 1984-ben a nagy sikerű szilvásváradi VII. Négyesfogathajtó Világbajnokságon ismerkedett meg a fogathajtó sporttal. Azóta volt a szakág támogatója, segítője.

A Magyar Fogathajtó Sport Baráti Köre Egyesületnek mintegy másfél évtizeden át volt titkára. Ebben a tisztségében a fogattársadalom eltávozott, kiemelkedő személyiségei előtt márványtáblával tisztelgő bizottság tevékeny tagja.

A Monor-Szárazhegy szőlőgazdasági birtokán a világbajnokságokon startolt fogathajtókat köszöntő hagyományos ünnepi találkozók csupa szív szervező-házigazdája, a fogatsport boldogulását, az összetartozást erősítő, baráti társaságokat kovácsoló személyiség volt.

Tóth László lótenyésztőként hozzáértően gazdagította a kisbéri-félvér fajtát.

Tóth László kegyeleti búcsúztatása 2016. május 13-án, pénteken 16 órakor lesz a Monorierdő szárazhegyi vendégház parkjában. A részvétlátogatók egy-egy szál virággal búcsúzhatnak Tőle.

2016.04.28. Forrás: Magyar Lovas Szövetség

Díjlovasok, kobakot fel!

Idén januártól megváltoztak a kobak viselésének szabályai a díjlovas versenyeken, hívja fel a versenyzők figyelmét a Díjlovas Szakbizottság. Az új szabályokat április 20. óta a hazai versenyeken is alkalmazni kell.

A 2016. január 1-jétől érvényes FEI Díjlovagló Szabályzat 427-es cikkelye alapján megváltoztak a biztonsági kobak, illetve cilinder/keménykalap viselésének szabályai.

Általános szabály

Lovagláshoz hárompontos biztonsági kobak viselése kötelező minden versenyző (illetve más személyek) számára, továbbá gyermek, póni, junior és fiatal lovasok számára az állatorvosi szemle idején is.

A kobak viselése ajánlott az állatorvosi szemle idején ott tartózkodó személyek részére.

Azok a versenyzők (illetve más személy) akik megsértik a fenti szabályt, azonnali eltiltásra kerülnek a további lovaglástól addig, amíg a kobak felvételre kerül.

 

Kivételek

Kivételt képeznek a fenti szabály alól a 22 éves vagy idősebb versenyzők, továbbá azok a versenyzők, akik hétéves vagy idősebb lovat lovagolnak megengedett a cilinder/keménykalap viselése a biztonsági kobak helyett. Azonban ez a kivétel az aktuális versenyszámra és a versenyszámot közvetlenül megelőző (a versenyszám előtt nincs szünet) melegítés idejére korlátozott, melybe beleértendő az istálló és a melegítőpálya közötti lovaglás, a melegítőpályán végzett munka és az istállóba történő visszalovaglás.

Minden versenyző számára engedélyezett, hogy levegye a cilindert/keménykalapot a köszönés idejére a program elején, illetve a végén, a díjátadó idejére, beleértve a díjak átvételét és a tiszteletkört.

A kobak viselése mindenkinek ajánlott

Azonban más esetekben ajánlott a biztonsági kobak viselése minden fenti kivétel alá eső versenyző számára a saját biztonsága érdekében. Bármelyik versenyző, aki úgy dönt, hogy a kobakot nem viseli függetlenül attól, hogy a szabályok megengedik vagy sem, az saját felelősségére történik. A cilinder formájú védőkobak viselésének szabályai megegyeznek a hagyományos cilinderével.

A szabályok alkalmazását a Díjlovagló Szakbizottság 2016. április 20-tól a hazai versenyeken is érvényesíteni kívánja.

2016.04.27.
Forrás: Díjlovagló Szakbizottság
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.02.

Újra forog a kamera a Kassai-völgyben

Ismét filmet forgattak a Kassai-völgyben. Nem a nagy sikerű Lovasíjász folytatása készül azonban, hanem egy kiállításra szánt kisfilm, amit május elején mutat majd be az alkotó. A lovakat és lovasíjászokat a forgatás során Kassai Lajos irányította.

A Kassai Kánság tagjai

Simone Aaberg Kærn dán művész kisfilmje, melyben egy lovasíjász csapat vágtában támad a kamera felé, a Transfer című kiállítás része lesz, amit a művész az esztergomi Rondella Galériában fog először kiállítani más neves alkotók társaságában, majd világturnéra indul vele.

Az április 23-i forgatásról így ír Iványi Marcell rendező-producer Kassai Lajos Facebook oldalán: „Mindenki teljes erejéből és tudásával dolgozott, kitartóan, egymásra figyelve, egymást segítve – mint egy jól összeszokott stáb.

A lovakat és a lovasíjászokat – a Kassai Kánság tagjait – Kassai Lajos irányította, a kamerák mögött Tóth Zsolt és Kolozsváry Bálint voltak, a technikát Nánási Levente és Várhalmi Károly felügyelték. A Kassai Lovasíjász Iskola tagjai, tanulói végig odaadóan segítették mindenben. Mindenkinek nagy élmény volt.

Azóta elkezdődtek a képi és hangi utómunkák a 4CUT stúdióban, Budapesten, hogy május elejére összeállhasson a film, amely május 6-ától lesz látható a kiállításon.”

A lovakat és a lovasíjászokat Kassai Lajos irányította

Forrás: Kassai Lajos Facebook oldala
Frissítve: 2022.08.04

Hiba bejelentés