ÜzenőfaLÓ

Hatalmas, négy méter magas és három méter széles ló érkezik Pécsre a hétvégén. Az építményben ugyan ezúttal nem lapul majd senki, viszont olvasgatni lehet majd az oldaláról.

A tekintélyes méretű faló a Bor, Mámor, Pécs fesztivál keretében kerül kiállításra, az első üzenet az oldalára Tatár Csillától érkezett: „Az embernek az értékeit ápolni kell, ez nemcsak tárgyakra, hanem emberi kapcsolatokra éppúgy vonatkozik, mint érzésekre, érzelmekre, gondolatokra. Az ember, amit ad, azt kapja vissza.”

Tatár Csillától inspiráltan még sok-sok üzenet érkezett, amelyek szinte mind felkerültek a falóra.

A különleges alkotás három hétig készült, anyaga rétegelt lemez, a helyszínen négy órába kerül majd a felállítása. Akik pedig beleszeretnek a falóba, vagy csak nem szeretnék feledni a lovon olvasható üzenetek olvasgatásával töltött perceket, azok a kiállított faló mását hűtőmágnes formájában haza is vihetik.

Nem ez az első alkalom, hogy egy hatalmas lóban gyönyörködhetnek a pécsiek. 2014-ben Leonardo da Vinci híres lovát, a Sforza Kolosszust állították ki a város főterén.

2016.05.05. Forrás: Pecsma.hu

Hozzászólások