Jön az idei szezon egyik legnagyobb lóversenyfesztiválja, a Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show 2018. május 4. és 6. között a Kincsem Parkban. Büfékocsik, ló- és agárversenyek, street art show és utcazenészek fesztiválja három napon át Budapest szívében.
Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4. Időpont: 2018. május 4-6.
Téged is vár a VII. Food Truck Show Budapest
Akkora bulit csaptunk tavaly, hogy természetesen folytatjuk! Ahogy beígértük, emeljük a tétet és idén még nagyobb őrülettel várunk Titeket! Májusban találkozunk ismét a Kincsem Parkban!!!
😍🍔🚚
A hackamore egy állatoknál használatos fejző típus, amelyhez nem tartozik zabla. Helyette egy speciális orr-része van, amely a pofa, orr és áll nyomáspontjaira hat. Általában bizonyos stílusú hátaslovakhoz kapcsolódik a használata.
A hackamore-okat leggyakrabban a western lovaglásban, és más, spanyol tradíciókra visszavezethető lovaglóstílusokban láthatjuk, valamint alkalmanként bizonyos angol lovagló szakágakban is, mint díjugratás, vagy a military bizonyos esetei. Különféle hackamore kivitelek a távlovaglásban is népszerűek. Míg általában fiatal lovak elindítására használják, sokszor látni a zabla viselését fájdalmassá tevő fogproblémás felnőtt lovaknál, és száj, vagy nyelvsérüléssel élő lovaknál, melyeket súlyosbítana a zabla. Egyes lovasok télen is szeretik használni, hogy ne kelljen a hideg fémet tenniük a ló szájába.
Sokféle stílus létezik, de a klasszikus hackamore egy bosal orr-résszel rendelkező kivitel, és sokszor önmagában “bosal”-nak, vagy “bosal hackamore”-nak nevezik.Hosszú kötél szárral rendelkezik, melyet mecate-nek hívnak, és tartozhat még hozzá egy rögzítő torokszíj is, melyet fiador-nak neveznek, és amely homlokszíjjal rögzül. Más, nehéz orrzóval ellátott kiviteleket is hackamore-nak hívnak, más zabla nélküli megoldásokkal szemben, melyek pedig könnyebb súlyú orrésszel rendelkeznek, és nyomásra engedéssel dolgoznak a súly helyett, és amelyeket pedig bitless bridle-nek neveznek. Az erőkarral és álladzólánccal ellátott, emelő hatású orr-rész neve mechanikus hackamore, de ez nem nevezhető valódi hackamore-nak. Egy egyszerű bőr orrzó, vagy cavesson, szintén nem hackamore; egy orrszíjat általában zablával és kantárral együttesen használnak.
Mint egy zabla, a hackamore is lehet finom és durva, a lovas kezétől függően. A ló pofarésze nagyon finom és érzékeny, sok idegvégződéssel. A hackamore rossz használata nem csak, hogy fájdalmat és félrenyelést, a nyelv lenyelését tudja okozni, de a rossz felhelyezés és a helytelen használat kombinációja károkat tehet a ló orrának porcaiban is.
Eredete
A “hackamore” szó a spanyol jáquima szóból ered, melynek jelentése fejrész, vagy kötőfék, önmagában a régi spanyol xaquima szóból eredeztetve. A spanyolba az arab šakīma (zabla), (kantározni) szavakból került. A jaquima amerikai kiejtéséből a “hackamore” értelmezés az 1850-es évek írott angol nyelvében jelent meg, nem sokkal a Mexikói-Amerikai Háború után.
Az első hackamore valószínűleg egy darab kötél volt a ló orra vagy feje köré téve, nem sokkal a háziasítás után, vélhetően Kr.e. 4000 környékén. A ló irányítására használt korai eszközöket valószínűleg a tevék kontrollálására használtakból adaptálták. Idővel az orra helyezett nyomás használatának jóval kifinomultabb módjai fejlődtek ki. A perzsák, Kr.e. 500 körül, Darius uralma alatt, az első kultúrák egyike voltak, akik vastag, fonott orrzót használtak arra, hogy segítsék a lovat abban, hogy egy irányba nézzen és haladjon. Ezt az eszközt, melyet hakma-nak neveztek, egy harmadik szárral is elláttak az orrnál, amely újítás lehetővé tette a lovasnak az összeszedettség elérését a ló tarkó izületének nyújtására hatással. A harmadik szár később az orrszíj tetejéről lekerült az áll alá, ahol ma is része a modern mecate szárnak, melyet a bosal stílusú hackamore-on használnak. A perzsák horsemanship technikái később befolyásolták a görög katonai fővezér, Xenophon munkásságát is. Ez a nehéz orrzó önmagában sokféle néven ismert lett, megőrizve a hakma elnevezést a perzsa-arab nyelvezetben, de a francia nyelvben cavesson, és a spanyolban bosal lett. Egy másik modern leszármazottja a modern futószárazó kapicán, amely magában foglal egy nehéz orr-részt egy szárral az orron, ám ezt futószárazáshoz használják, nem lovagláshoz.
A hackamore használatának hagyománya Amerikában a spanyol kaliforniaiaktól ered, akiket nagyon tiszteltek lovastudományukért. Ezekből a tradíciókból az amerikai cowboyok átvették a hackamore-t, és használatának két iskolája fejlődött ki: a “buckaroo” vagy “kaliforniai” hagyomány, amely a legközelebb áll az eredeti vaquero hagyományhoz, és a “texasi”, amely beolvasztott némi spanyol technikát a keleti államok módszereivel, egy különálló és egyedi, ebben a régióban honos technikát alakítva ki. Ma ezt leginkább a különféle “bitless bridling” (zabla nélküli kantáras) rendszerekként ismerik a ló irányítására.
A hackamore szót sok féle képpen definiálták, kötőfékként és zabla nélküli kantártípusként egyaránt. Akárhogy is, mindkét terminus igen szemléletes. A hagyományos jaquima hackamore egy fejrészből, bosalból és mecate-ből áll, utóbbi egy szárba és egy vezetőszárba csomózva. Se nem csupán egy kötőfék, se nem egyszerűen zabla nélküli kantár. “Bárki, aki azt állítja, hogy a hackamore csupán egy másik típusú kötőfék… az egyszerűen elismeri, hogy semmit sem tud erről a finom eszközről.”
Típusai
Manapság a hackamore-okat készíthetik bőrből, nyersbőrből, kötélből, szintetikus anyagokból, néha fém részekkel összedolgozva. A fő típusai a klasszikus bosal és a sokkal modernebb sidepull, ám más, az orra gyakorolt nyomásra épülő konstrukciók is lazán kapcsolódva ebbe a kategóriába tartoznak. Más zabla nélküli fejző konstrukciók, melyeket gyakran “bitless bridle”-két kategorizálnak, nem valódi hackamore-ok. Ezek a “cross-under” (alul kereszteződő) zabla nélküli kantárak, melyek a szíjak húzását használják a ló irányítására, és a mechanikus “hackamore”, amely emelő hatású karokkal rendelkezik.
Bosal
A bosal a klasszikus jaquima, vagy valódi hackamore orr-része, melyet elsősorban a western lovaglásban láthatunk. A spanyol vaquero hagyományokból eredeztethető. Egy igen merev nyersbőr orr-rész, mely egy nagy csomóhoz, vagy “gomb”-hoz kapcsolódik az alapjánál, amelyből a konstrukció a nevét is kapta. A szárakat a speciálisan megkötött hosszú, mecate-nak nevezett kötél alkotja, amely speciális módon megkötve beállítja a bosal méretét is, és egy hurkolt szárat alkot egy extra kötéllel, mely vezetőszárként használható. A texasi stílusnál, ahol a bosal a ló pofáján lent helyezkedik el, és a képzés elején járó lovak esetében mind a kaliforniai, mind a texasi stílus esetében, egy speciális, kötél torokszíj, az ún fiador is hozzá tartozik, amely a tarkótól a bosalig fut, és a hackamore-hoz egy homlokszíjjal rögzül. A fiador a nehéz bosal-t egyensúlyban tartja a ló fején anélkül, hogy dörzsölné, vagy felesleges nyomást helyezne az orra. Emellett a bosal hatását is csökkenti, így ennél fogva, ha egyszer eltávolítják, a ló kényelmesebb lesz nyereg alatt. A mecate és fiador kifejezéseket egy időben “McCarty”, vagy “McCarthy” és “Theodore” nevekre amerikanizálták, de ezeket a szóhasználatokat tévesnek tartották a vadnyugati hackamore-os lovasemberei.
A bosal a ló orrára és állkapcsára hat, és leggyakrabban fiatal lovak nyereg alá tanításához használták a “kaliforniai stílus” vaquero cowboy-ai. A bosal a hackamore egy nagyon kifinomult és sokoldalú változata. Különféle átmérővel és súllyal léteznek, lehetővé téve a képzett lónak az átmenetet egy jóval könnyebb eszközre. Amikor a fiatal ló szilárdan képzett a bosal-lal, megkaphatja a zablát és fokozatosan átáll a hackamore-ról a zablára. Finomra tervezett eszközként, a bosal tapasztalt trénerek kezébe való és nem használhatják kezdők, mert rossz kezekben nagyon kemény eszköz lehet.
A bosal egy jelző eszköz, amely egy előjelzést ad a lónak az áll alatti csomó megemelkedése által, mikor a lovas felveszi a szárat. Ez időt ad a lónak, hogy felkészüljön a közelgő utasításra. A hackamore-okat hagyományosan egyszerre egy szárral használják, váltakozó nyomással. A két szárral történő állandó hátrahúzás általi nyomás visszanyomásra és ellenkezésre tanítja a lovat, amely éppen ellentétes a hackamore céljával. A hackamore-t a klasszikus vaquero hagyományban arra használják, hogy megtanítsák a fiatal lónak a puhaságot, és a nyomásra való készséges engedést, miközben a száját érintetlenül hagyják a későbbi zablás képzésig. A bosal a hackamore egy nagyon kifinomult és sokoldalú változata. Különféle átmérővel és súllyal léteznek, lehetővé téve a képzett lónak az átmenetet egy jóval könnyebb eszközre. Amikor a fiatal ló szilárdan képzett a bosal-lal, megkaphatja a zablát és fokozatosan átáll a hackamore-ról a zablára, hogy befejeződjön a kész zablás ló képzése. Egyes lovakat sohasem állítanak át zablás kantárra, és lehetséges, hogy egy ló egész életén át hackamore-t használjanak.
Sidepull-ok
A sidepull egy modern konstrukció, melyet a bosal inspirált, ám nem valódi hackamore. Ez egy nehéz orrszíj, az oldalán karikákkal, amellyel a szár a fej két oldalán rögzül, elég direkt oldalirányú nyomást (húzást) téve lehetővé. Az orr-rész bőrből, nyersbőrből, vagy kötélből készül, bőr, vagy szintetikus állszíjjal, bőr, vagy szintetikus fejzővel felhelyezve. Elsősorban fiatal lovakon, vagy olyan lovakon használják, melyek nem tudnak zablát hordani. Bár keménysége növelhető keményebb és vékonyabb kötél használatával, a sidepull híján van a bosal kifinomultságának. A bosallal szembeni elsődleges előnye, hogy erősebb direkt oldalirányú utasítást ad, és így egy kicsit egyszerűbb a használata egy nem kifinomult lovas számára. Amint a ló megérti az alapvető utasításokat, akárhogy is, a kiképzőnek feljebb kell lépnie bosal-ra, vagy csikózablára a ló képzésének finomításához. Ha puha anyagokból készült, a sidepull hasznos lehet kezdőknek, így nem tudnak sérülést okozni a lovuk szájában, amíg megtanulják a szársegítségek alkalmazását.
Angol lovasok időnként használnak ugró cavesson-t, vagy ugró hackamore-t, amely hackamore típus egy, az oldalán a száraknak való karikákkal ellátott nehéz bőr orr-részből (általában kötél, vagy sodrony béléssel) áll, hasonló a sidepull-hoz, de közelebb illeszkedik, és sokkal finomabb utasítások továbbítására alkalmas. Az ugró cavesson-t egy normál angol kantárra helyezik fel, és sokszor meg sem különböztethető távolról egy átlagos kantártól. Gyakran használják olyan lovakon, amelyek nem tolerálják a zablát, vagy száj,-illetve nyelvsérülésük van.
Mechanikus hackamore
A mechanikus hackamore, vagy ahogy néha hívják, a hackamore zabla, vagy angol hackamore, esetleg brockamore, csak azért esik a hackamore kategóriába, mert egy olyan eszköz, amely az orra hat, és nem a szájra. Akárhogy is, oldalsó erőkarokkal és emelő hatással dolgozik, emiatt nem valódi hackamore. Hosszú, fém karjai, és álladzólánca miatt hasonlóan működik, mint egy feszítőzabla, és hasonlóan magas a kártékony használat kockázata egy durva lovas kezei között. Híján van a zablák, vagy a bosal kifinomultságának, nem fordítható általa egyszerűen a ló, és elsősorban a jelentős fékező erejük miatt használják. Míg a bosal hackamore sok western versenyen engedélyezett a lovas rendezvényeken, a mechanikus hackamore nem engedélyezett, használata elsősorban a pleasure, trail versenyekre korlátozódik, illetve olyan versenytípusokra, mint a rodeók, ahol a zablahasználat szabályozásai meglehetősen elnézőek.
Egyéb eszközök
Mint a mechanikus hackamore, sokféle modern fejző konstrukció, melyeket “bitless bridle”-ként, vagy “alul kereszteződő zablanélküli kantár”-ként is ismerünk, nem valódi hackamore-ok, még akkor sem, ha híján vannak a zablának. Ezek az eszközök az orr és a tarkó körül futó szíjak különféle összeállításait használják a nyomásgyakorlásra a kantár egyes részeinek meghúzásával. Nem olyan árnyaltak, mint a bosal, ám sok hasonló céllal szolgálnak, mint a sidepull, és általában szelídebbek, mint a legtöbb mechanikus hackamore.
Sokan lovagolják a lovukat kötőfékkel. Egy jól illeszkedő kötél kötőfék, csomókkal az orron, egy bosal-szerű gombbal az áll alatt és két szárral viselkedhet hasonlóan egy side pullhoz, vagy egy szelíd bosalhoz. Ezzel ellentétben, az átlagos istállókötőféknek a ló irányítására szolgáló fejrevalóként történő használata, szabálynak mondható, hogy veszélyes gyakorlat, mivel az istállókötőfékkel nincs mód a befolyás növelésére, hogy kontrollt gyakoroljon a lovas, ha a lova pánikol.
2018.03.20., Fordítás és képek: Mráz Edina
Frissítve: 2022.08.30.
A katalóniai (Spanyolország) székhelyű Marc Ferrador, a patkolás egykori szakértője azon munkálkodik, hogy végigkalauzoljon a mezítlábas lovaglás kihívásokkal teli útján. Ez nem mindig könnyű, figyelmeztet, mivel olyan állatokkal dolgozunk, melyeket fogságban tenyésztettek, fiatalon leválasztottak és korán belovagoltak. Mikor Marc hátat fordított a kovács szakmának, meggyőzte kliensei nagy többségét, hogy próbálkozzanak meg a mezítlábassággal, tehát bőséges tapasztalatot tud felsorakoztatni. Ezek sok mindent lefednek – tályogok, mikor vegyük le a patkót, hogyan védjük a patát, mikor lovagoljuk, hogyan etessük és tartsuk a lovat.
Tennünk kell valamit a patákra, hogy erősítsük őket?
Ahogy korábban említettem, nincs általános megoldás, de az állapotukat érintő mélységi analízis szükséges annak eldöntése érdekében, hogy mi a legjobb a lónak.
Gyakran speciális cipőket használunk ilyen esetekben, puha és rezgéselnyelő szilikon, vagy EVA betétekkel, vagy hab betétes pata lenyomatokat. Néhány még speciálisabb esetben használhatunk felragasztható cipőt, vagy bizonyos típusú szintetikus, felragasztható patkókat. Megfelelő, speciális ragasztókat használunk, és csak meghatározott ideig, tudván, hogy ha túl hosszú ideig használjuk ezeket a rendszereket, az gyengíti a pata jó minőségű, tömör talpi szaruképző képességét, amely nem mehet végbe a talajtól és levegőtől elzártan.
Patacipőt kellene viselnie a lónak, vagy jobb várni?
A legjobb nem eljutni erre a pontra, azaz tudni, mikor vegyük le a patkót a lóról egy jó átmenetet képezve. Szakemberként ez egy hiba, amelyet néhányszor elkövethetünk, de többször nem, mert ez a legrosszabb módja a mezítlábra váltás kezdetének.
Az eset, amelyben már benne vagyunk ebben az igen szerencsétlen helyzetben, a ló sajátosságaitól, az élőhelytől, a tulajdonos természetétől, a ló fizikai állapotától és fájdalomtűrő képességétől függ. Rosszul is elsülhet, ha csupán választunk két opció közül; időnként kombinálni kell őket, időnként pedig új stratégiát kell kidolgozni. Extrém esetekben, mikor úgy vettük le a patkót a lóról, hogy az még nem volt számára megfelelő, újrapatkolást javasoltam még néhány hónapnyi szarunövekedés elérésére, mielőtt elkezdődik a folyamat. Mivel a végső cél az életre szóló mezítlábas lét, nem aggódom a ló néhány hónapra történő visszapatkolásának hátulütői miatt.
Mennyi idő telik el, míg a ló komfortossá válik?
Azt hiszem, ezt már megválaszoltam az előző kérdésekben, de ha a ló nem javult exponenciálisan 3-5 hét alatt, meg kell hoznunk a döntést a védelemről és a ló fájdalmi ciklusának megszakításáról. Azonban ismét ki kell hangsúlyoznom, hogy nem általánosíthatunk.
Minden ló a saját életén át megtanulta a maga fájdalom-érzékelő mintázatát, és ez az, ami a mezítlábasságot olyan összetetté és különlegessé teszi az érzékenység és fájdalom témaköreit illetően.
Mik azok a tipikus hibák, amiket az emberek elkövetnek mezítlábas útjuk során?
Ami egyértelmű, az híján lenni néhánynak az alapvető és célravezető információk, szokások és erőforrások közül. Például, különféle talajú területekkel ellátott karámok megléte. A különböző szemcseméretű sóder remek szolgálatot tesz a talp letisztításában és tömörítésében. Kevés és gyakori munka, ha a lovaknak korlátozott a mozgáslehetőségük az élőhelyükön. Tartsuk tisztán az élőhelyüket, távolítsuk el gyakran a trágyát és vizeletet. Szórjuk ki a takarmányt, amennyit csak lehet, legelési lehetőséggel, nagy választékú, ősgyepes fűfélékkel. Az idősebb lovakat használhatjuk arra, hogy tanítsák azokat a lovakat, akiknek csikóként nem volt lehetősége megtanulni legelni. Kell egy tiszta és következetes pata menedzsment rendszer, legyen az professzionális, vagy autodidakta, amennyiben az helyénvaló. Szennyező anyagoktól, pl. közeli művelt területekről átszivárgó mezőgazdasági kemikáliáktól mentes, tiszta víz.
Az ezen, vagy ezek közül néhány, vagy más, itt nem kiemelt irányelvek követésében való elégtelenség problémát okozhat a mezítlábas lovak menedzselésében. Mindenek előtt, csináld meg a házi feladatod, mielőtt belekezdenél, és szerezz jó tanácsot. Világos, hogy a kapkodás a mezítlábasság ellensége, de nem szabad örökké sem várni.
Azt hiszem, a legtöbb lónál, akin láttam végigmenni a változást, a problémákat az okozta, hogy a tulajdonos döntötte el a mezítlábra váltást, vagy a bevont szakember nem volt kellőképpen felvilágosult ezen a területen. Az is igaz, hogy a tulajdonosok sokszor nem követik a szakértő utasításait, és ez is hibára vezethet. Ha nem bízol a szakemberedben, válts és találj valakit, akivel együtt tudtok dolgozni.
El kell fogadnunk, hogy vannak lovak, akiknek talán nincs meg a kapacitása arra, hogy mezítlábasak legyenek. Nagyon fontos egy szigorú értékelés készítése röntgenfelvételek használatával a csontos képletek elérésére a kérdéses lábon.
A tályogok gyakoriak a mezítlábasság korai szakaszában. El tudnád mondani, miért? És mit lehet tenni?
A tályog a mindennapi élet része a mezítlábas ló patája esetében, amelyet, amennyiben minden struktúrája egészséges, arra terveztek, hogy végtelen számú behatással birkózzon meg mindenféle talajtípusokon, minden nap. Én úgy tekintek a tályogra, mint a védelmi rendszer egy általános válaszára a talaj felől érkező behatásokra.
Gyakran vannak olyan lovaink, amelyek nyirkos talajú környezetben élnek, aztán mi kemény, köves felületeken dolgozunk velük – ez tályogot okozhat.
A lovak az átállás során hajlamosabbak lehetnek a tályogosodásra, mivel a talpi szöveti réteg és az irha még nem készültek fel eléggé arra, hogy megbirkózzanak ezekkel a behatásokkal.
Az első, amit tudnunk kell, hogy pontosan hol helyezkedik el a tályog a patában. A mezítlábas lovak tályogjainak többsége a pata hátsó területein alakul ki – a saroktámasztók, sarok, és nyír területén. Ezek nem olyanok, mint azok a nagy tályogok, amelyeket általában a rossz kovácsmunka okoz, a talp túlzott megégetésével, rosszul illeszkedő patkóval, vagy megszögeléssel.
Amikor behatároltuk a tályogot, jó praktika a jellegzetes meleg, sós vizes áztatás, valamint hogy hagyjuk a lovat olyan sokat, vagy keveset mozogni, amennyit szeretne anélkül, hogy a társai befolyásolnák.
Ha egyszer a tályog kifakad, a nyomás enyhül, és a fájdalom csillapodik, javaslok néhány munkamentes napot, hogy az esetlegesen kialakult belső sérülések is jobban gyógyulhassanak.
Mondhatjuk, hogy a tályogok nagyon sokkolóak az általuk okozott sántaságot tekintve, azonban nagyon gyorsan gyógyulnak, ha hagyjuk megérni, akárhogy is, ez egy általánosítás, és mindig létezhetnek ettől a mintától eltérő kivételek.
2018.03.13., Írta: Linda Chamberlain
Forrás: The Horse´s Hoof, Fall 2016 – Issue 64, 20-23. oldal
Fordította: Mráz Edina
A tavasz beköszöntével a Lovasok.hu megszervezte Magyarország lószeretőinek a Lovasok.hu Húsvéti Családi Napot a Nemzeti Lovardában. Számos kiemelkedő lovas tart látványos bemutatót ezen a rendezvényen, köztük: Massimo Basili, Hamza Viktória, Szalontai Zoltán (Sheriff), Tászler Melinda, továbbá rengeteg kiemelkedő lovas szakemberrel találkozhattok, mint Kassai Lajos, Dr Gőblyös István, Tóth Bettina és még sokan mások.
Szeretettel várunk szakmai és családi napunkra!
Húsvéti családi nap a Lovasok.hu Klub szervezésében. – Elhozzuk neked a világ kiemelkedő lovas szakembereit.
Gyere el a Lovasok.hu rendezvényére akár teljesen ingyen! Harendelkezel Lovasok.hu CLASSIC Klubkártyával 50% kedvezménnyel, ha SILVER vagy GOLD kártya tulajdonos vagy akkor teljesen ingyen vehetsz részt rendezvényünkön.Érdemes tehát neked is kiváltanod a klubkártyádat! Klubkártya igénylés >>
Éld át velünk Te is testközelből a 2018-as év legjobb LOVAS ÉLMÉNYEIT!
A katalóniai (Spanyolország) székhelyű Marc Ferrador, a patkolás egykori szakértője azon munkálkodik, hogy végigkalauzoljon a mezítlábas lovaglás kihívásokkal teli útján. Ez nem mindig könnyű, figyelmeztet, mivel olyan állatokkal dolgozunk, melyeket fogságban tenyésztettek, fiatalon leválasztottak és korán belovagoltak. Mikor Marc hátat fordított a kovács szakmának, meggyőzte kliensei nagy többségét, hogy próbálkozzanak meg a mezítlábassággal, tehát bőséges tapasztalatot tud felsorakoztatni. Ezek sok mindent lefednek – tályogok, mikor vegyük le a patkót, hogyan védjük a patát, mikor lovagoljuk, hogyan etessük és tartsuk a lovat.
Ki körmölje a lovat és milyen rendszerességgel?
Nos, valaki, aki ez irányban szakképzett, és ki az? Az én nézőpontomból a kovácsoknak kell ilyen típusú munkát végezniük; ők pataspecialisták, még ha nagy hányaduk célt tévesztve a fémmegmunkálás specialistájává is vált. Nekik már megvan a kiterjedt gyakorlatuk az eszközök használatában, munkapozíciókban, lovak kezelésében és hatalmas tudásuk a pata struktúrájáról és az ízületi rendszer felméréséről. Ám szükségszerű egy nagy frissítés is az egészséges pata konformációjának és mechanikájának terén, az egészséges lóval összefüggésben. Szintén újra kell tanulniuk a földmunkát, a mezítlábas pata és annak környezetének menedzselését, a lovat alanyként látni, amely előnyét élvezi, vagy éppen szenved attól, amit teszünk, ismereteket szerezni a patacipőkről, új patológiás és ortopédiai eljárásokról, tisztában lenni a legújabb információkkal arról, hogy mit és hogyan szabad ennie a lónak.
Jelenleg az erőforrások elpocsékolásának látom az új pataápoló szakemberek betanítását, miközben a legtöbb országban most is létezik egy nyilvános rendszer, amely 50%-át nyújtja a szükséges képzésnek, egy kicsit több költségért, mint a felvételi díj.
Emellett, azt is hiszem, hogy egy teljesen képzett lábápolónak/ortopédusnak birtokában kell lennie minden megoldási lehetőségnek és módszernek a gondozási és klinikai esetekre, amelyek felmerülhetnek. Adott pillanatban egy ló igényelhet ortopédiai körmölést, például műtét után, vagy egy törést követően. Ezeket a körmölési változásokat bele kell számítani, nem is beszélve a gondozás terhével járó felelősségről. Mindezt annak említése nélkül, hogy ki kell küszöbölni a fém, vagy alumínium patkók folyamatos felhelyezését. Ezeken túlmenően, több mint bizonyított, hogy a pata folyamatos mozgásképtelenné tétele a szövetes állomány sorvadását okozza, sok esetben visszafordíthatatlan módon – azon szövetekét, melyeknek különleges és speciális szerepe van a pata működésében és mechanikájában. Ezen szövetek a ló patájának több mint 50%-át teszik ki, és ha nem gondozzuk őket, egyértelműen rossz kezdete a patát, csakúgy, mint a lovat gondozó feladatunknak.
Vannak emberek, akik gyakorta kérdezik tőlem, léteznek-e tanulmányok a mezítlábas lét hatékonyságának igazolására, és az igazság az, hogy nincs sok ilyen, azonban olyan sincsen, egy sem, amely azt mutatná meg, hogy a patkó hasznos a ló számára. Létezik néhány előkészítő tanulmány arról, hogy a patkó hasznos sok tulajdonos, kovács és állatorvos számára, hogy érvényesítsék abbéli szándékukat, hogy ne változtassanak egyetlen csekélységen sem a lovak gondozását illetően. Folyamatosan zavarban vagyunk annak témáját tekintve, hogy szélesebb nézőpontból figyeljük a ló egészségét, mindezt egy csökkentett, rövidlátó nézőponttal tesszük a patákat illetően.
Ha egyszer lekerültek a patkók… mi történik? Lovagolható lesz a ló?
Néhány szempontot már lefedtem az előző kérdésekben.
Lehet-e lovagolni a lovat, ha lekerültek a patkók? Teljes mértékben! Ez sokkal inkább arról szól, hogy a lovat lovagolni kellene, jobban mondva normálisan dolgoznia kellene, mind lovassal, mind lovas nélkül. Több mozgással nő az erezettség, az ásványi anyag szállítás mértéke, és több szövet újul meg a patában. Ezek közül egy sem valósulhat meg egy abszurd módon karanténba zárt lónál, melyet a bűvös egy éves átmenet alatt nem lovagolnak, ahogyan azt a mezítlábas világ bizonyos városi legendái javasolják.
Akárhogy is, van itt egy mindennél fontosabb előfeltétel: fájdalom nélkül.
Ha a ló elhúzódóan fájdalmat tapasztal, az beindítja benne bizonyos fájdalmat csillapító testtartások és agyi fájdalom sémák láncolatát, melyek negatívan hatnak a lóra, sok területen hagyva maguk után maradandó fizikai és pszichés következményeket.
Ha a patában fájdalomérzet van a teherviseléskor, a talp vészhelyzeti lépésként extra növekményt produkál, ahogyan azt olyan gyakran láthatjuk a híres talpi szarunövekmények esetén. Mindenestül, ezek a vész-matériák segítik a lovat néhány hónapig, azonban amint az új növekmények előbukkannak, ezek eltűnnek és a ló ismét vékony talpakon áll.
A jó talpat, ingerekben kifejezve, az állandóság és a változatos szövetek jellemzik. Mindig lesznek lovak, akik kivételnek számítanak – lovak szerkezeti sajátosságokkal, és különösen olyanok, amelyek kivételesen érzékenyek, amely immunissá teszi őket ezekre a folyamatokra. Azonban észre kell vennünk, hogy a mezítlábasság nagyfokú összetettsége, ahogy én látom, nem az egyes képzési módok által javasolt különféle körmölési technikák özönéből fakad, hanem az egyes lovak különböző érzékenységi mintáiból, amelyek nem megjósolhatóak, és ami miatt nem lehet egyetlen szabvány körmölésre számítani, szükség van minden elérhető eszközre és erőforrásra az egyes lovak érzékenységi mintázatainak megítéléséhez és orvoslásához.
Amennyire tudom, nincs olyan mezítlábas képzési módszer, amely kellő részletességgel elmagyarázná ezt a tanulóinak, ezzel hátrányos helyzetbe hozva őket a munkájuk során, különösen a legkényesebb és legkomplikáltabb lovak esetében, sokkal inkább, mint hogy egy ösztönös/rögtönző magatartáshoz vezetne ez a munkájukban, egy technikához, amely miatt a mezítlábas „szektor” mindig is kritizálta a kovácsokat.
Vagy a legjobb, ha néhány hétig a legelőn hagyjuk?
Lehetetlen egy mindenre rászabható megoldást adni, miközben minden egyes ló olyan egyedi. Talán akkor hagyják a lovat az emberek a legelőn, mikor nagy nyomás alatt vannak, hogy megoldást találjanak, „amit nem lát a szem, azon a szív nem bánkódik”. Ez néha működik, néha nem, lehetne rosszabb is. Láttam már 5 évre legelőre letett lovakat is, a legkisebb ellenőrzés és gondozás nélkül, és a patáik egy cseppet sem javultak, sőt, néhányuk még érzékenyebbé vált, mint előtte. Az ideális az lenne, ha legelőre kerülnének megfelelő után követés mellett, ami sok esetben egyszerűen egy kis mértékű körmölést jelent a szarutok dimenzionális egyensúlytalanságainak korrigálására. Tudatában kell lennünk, hogy fogságban tenyésztett, 8 hónapos korában szisztematikusan leválasztott, bármilyen formában 3 éves korától tréningezett, és 4 évesen lovagolt lovakkal van dolgunk. Ezen tényezők, a rossz takarmányozási rendszerrel, és a nem kielégítően menedzselt életkörülményekkel együtt véve, a lónak egy olyan változatát hagyják ránk, mely fizikálisan és mentálisan is hátrányos helyzetű, sok esetben helyrehozhatatlanul. Akárhogyan is, ahogy korábban már kifejtettem, ezen esetek száma jóval kisebb, mint amit sok hagyományos profi gondol.
Ha a ló fájdalmat mutat… mit tehet a tulajdonos?
Jó diagnózist kapni, ez a világon az egyik legnehezebben elsajátítható dolog. Még mindig nem vagyunk képesek lovunk egészségéről egy teljes és alapos történet felállítására, ami részben a mi hibánk, de az állatorvosoké és kovácsoké szintúgy. E történet nélkül nem tudjuk összehasonlítani a struktúrákat, ultrahang és röntgen stb. segítségével, hogy előzetes információkat szerezzünk; mindig igen korlátozott információkkal dolgozunk a lóról abban a pillanatban, amikor az fájdalomtól és diszkomforttól szenved.
Ha a lónak fájdalma van, jobb egy korlátozott helyen tudni, és valamilyen formában védeni a patáit, amíg a fájdalom eloszlik; ám ami még fontosabb, meg kell tudnunk, mi okozza a fájdalmat a helyes cselekvési terv kiválasztása érdekében.
Segít a mozgás ebben az állapotban?
Csak az, amire a ló magát képesnek ítéli anélkül, hogy a társai befolyásolnák ebben. Jobb neki a saját területén, amely, ahogy már említettük, legyen valamelyest korlátozott. Így aztán, mikor a ló már kezdi jól érezni magát, nem tud túlzásba esni, ami egyébként igen gyakori, és akkor újra ott találjuk magunkat, ahol a part szakad.
Folytatása következik!
2018.03.06., Írta: Linda Chamberlain
Forrás: The Horse´s Hoof, Fall 2016 – Issue 64, 20-23. oldal
Fordította: Mráz Edina
Egy amerikai polgár huszonegy éves koráig nem fogyaszthat alkoholt. Tizennyolc éves koráig nem élhet nemi életet, de nyolc éves korában dönthet a nemi identitásáról. Egy bűnözőnek több joga van, mint az áldozatának. Egy tanárának kevesebb joga van, mint a diákjának. Szótárunkba került a megélhetési bűnözés és szétvált az igazság és a jog. Gyermekeinket féltjük a drogtól, de nem tudjuk milyen tartalmakhoz férnekhozzá a neten. Féltjük a rossz társaságtól, de hagyjuk, hogy behálózza őket a Facebook. A veszélyes hulladék szállítására és tárolására szigorú szabályok vannak, de a kereskedelmi tv-ket senki és semmi nem korlátozza a társadalmat mételyező szenny és mocsok sugárzásában. Elszakadtunk a természettől és ezzel együtt elvesztettük természetességünket.
Ma már a vallásos ember is materialista. A karácsony bevásárló őrületté vált, a templomokat a plázák váltották fel. ”Még soha nem volt az ember ennyireszabad.” Szabadon választhatunk a szupermarketek közül és dönthetünk, milyen terméket teszünk a kosarunkba, de eszébe ne jusson senkinek, hogy zárva tartsanak vasárnap. Korunk prófétái és felkent papjai a motivációs trénerek. Hitről és szeretetről prédikálnak, de nem Istenben kell hinned, hanem önmagadban, nem a teremtett világ felé kell szeretettel fordulnod, hanem önmagad felé, nem az üdvösség a cél, hanem az anyagi világban való tobzódás. A mobiltelefonok már kezdenek okosabbak lenni, mint felhasználóik.
Egy nemzet vezetőjét bárki bármilyen stílusban bírálhatja és szidhatja, le is válthatja, de próbálja meg egy kereskedelmi csatornával ugyanezt. Mára már világos számunkra, hogy míg civilizációnk maximalizálta szellemi képességeink kiaknázását és olyan kényelmessé tette életünket, hogy az már kezd kényelmetlenné válni, lelkünk az antikrisztus zsákmánya lett. Büszkék vagyunk világméretű Disney-Land-ünkre, jól kiszórakoztuk magunkat, most már le kéne állítani a ringlist, csakhogy mindnyájan rajta ülünk.
Kassai Völgy – Vizsga
A lelke mélyén minden ember tudja, hogy ennek a valamikor szebb napokat élt Föld nevű bolygónak nincs gazdája. Aki azt hiszi, hogy a globalizáció megtorpan, mielőtt felemésztené kulturális és biológiai környezetünket, téved. Ne várjunk a cselekvéssel, hiszen a kőkorszaknak sem az vetett véget, hogy elfogyott a kő.
Kassai völgy – Vizsga
A Titanic süllyed, de vannak mentőcsónakok. A mikroközösségek válhatnak a józan ész, a természetközeliség Noé bárkáivá, reményt adva emberi mivoltunk megőrzésére. Ami rendkívüli módon megnehezíti a ladikokra való átszállást, az a gigantikus méretűvé duzzasztott egónk. Civilizációnk olyan kényessé tette derék polgárait, hogy komfortzónájuk legcsekélyebb elhagyása is forradalmi indulatokat válthat ki. Persze korunkban a lázadás is a virtuális térre korlátozódik. Egy kényelmes fotelból a világháló valamely virtuális bilijében egetrengető viharokat vagyunk képesek korbácsolni indulataink korlátlan szabadon engedésével. Lehetőleg álnéven, vigyázva, hogy az általunk felkavart fekália nehogy ránk is fröcssenjen.
Megváltoztatjuk a világot, majd ez a megváltozott világ változtat meg minket. Ez mára olyan sebességet ért el, hogy sokan azt sem tudják már, hogy fiúk-e vagy lányok, de ha mondjuk tudnák, azzal se mennének sokra, mert ki mondaná meg nekik, mit is kezdjenek ezzel a felismerésükkel, mihez igazodjanak, ha nők, és mihez ha férfiak. Hány meg hány mentőcsónakot láttam már elsüllyedni, mert senki sem evezett, mert össze-vissza eveztek, mert túl kevesen voltak, mert túl sokan voltak, mert nem tudták eldönteni, mi a helyes irány.
Ennek ellenére itt állok én is, tökhéjladikom orrában a háborgó tengert fürkészem és kérlelhetetlenül mutatom azirányt és könyörtelenül diktálom a tempót. Mögöttem erős és elszánt evezősök, férfiak és nők. Tudom, hogy nem vagyok különb náluk és hiszem, hogy nem bennem bíznak, hanem abban, amiben én is bízok.
Marc Ferrador a patkolás egykori szakértője, aki azt vallja, hogy a patkó lovak patájára történő ismétlődő felhelyezésének véget kell vetni.
A katalóniai (Spanyolország) székhelyű Marc hátat fordított a kovácsmesterségnek és most azon munkálkodik, hogy végigkalauzoljon a mezítlábas lovaglás kihívásokkal teli útján. Ez nem mindig könnyű, figyelmeztet, mivel olyan állatokkal dolgozunk, melyeket fogságban tenyésztettek, fiatalon leválasztottak és korán belovagoltak.
Vitaindítóként úgy véli, ezek a tényezők, összekapcsolva a rossz takarmányozási rendszerekkel és elégtelen életkörülményekkel, itt hagynak bennünket a lónak egy mentálisan és fizikálisan hátrányos helyzetű „verziójával”, amely nem mindig javítható.
Szintén említi, hogy jóllehet, nincsenek a mezítlábasság hatékonyságát bizonyító tanulmányok, olyan tudomány sincsen, amely megmutatná, hogy a fém patkó jó a lónak. Nincs tanulmány – csak bizonyosság, hogy a patkó a lovasoknak, kovácsoknak és állatorvosoknak segítség.
Mikor Marc hátat fordított a kovács szakmának, meggyőzte kliensei nagy többségét, hogy próbálkozzanak meg a mezítlábassággal, tehát bőséges tapasztalatot tud felsorakoztatni. Ezek sok mindent lefednek – tályogok, mikor vegyük le a patkót, hogyan védjük a patát, mikor lovagoljuk, hogyan etessük és tartsuk a lovat.
Fel lehet a lovat előre készíteni a mezítlábas létre?
Először is, meg kell vizsgálni, hogy a ló életkörülményei és a tulajdonos elkötelezettsége lehetővé teszi-e ezt. Ha ezek rendben vannak, értékeljük a paták, végtagok és ízületek állapotát. Első látogatásaim legtöbbjénél kezdetnek kérek röntgenfelvételeket az első patákról, és a hátsókról is, amennyiben bármi figyelemre méltót látok. Ez az ujjpercek, különösen a harmadik ujjperc (patacsont) elérése érdekében történik, amely a lovak nagy többsége esetében elváltozást mutat. Mint hogy a pata ennek a csontnak a „tokja”, ez egy alapvető információforrás a lábápolók és kovácsok számára.
Ha felmértük a ló életkörülményeit, felépítését, ízületeit, pihenő testtartását és patáinak felépítését, továbblépünk a ló mozgásban való megfigyelésére; lépésben és ügetésben egyenes vonalon, majd kis körön mind kemény, mind puha talajon, amennyiben ez lehetséges.
Azt is meg kell említenem, hogy mindig akkor távolítom el a patkót, amikor a pata hosszú, rendkívül túlnőtt, így a patkó levételekor a lónak sok szaruállomány áll rendelkezésére, hogy darabonként letöredezzen anélkül, hogy elérné azt a pontot, ahol már a talp is terhet viselne. A patkolás mellett növekvő szaruanyag soha nincsen felkészülve a patkó nélküli teherviselésre, mivel miután a patára felkerült a vas, az agy „lekapcsolódott” a földről és az onnan érkező ingerekről, és takarékoskodik az energiával és tápanyagokkal, melyek ezt a területet védenék és edzenék.
Ezért a patát hosszúra kell hagynunk, mikor eltávolítjuk a patkókat; a sietség és a minden lónál és minden esetben alkalmazott szabványos körmölés teljesen hibás, legalábbis az én véleményem szerint.
Az évnek mely időszaka a legalkalmasabb a patkólevételre?
Hogy a ló mikor van a legjobb állapotban erre, az mindattól függ, amiről az előzőekben szó esett. Sok városi legenda kering arról, hogy nyáron jobb-e, vagy télen, ahogyan a mezítlábas körmölés és a hagyományos patkolás sok egyéb aspektusa esetében is. Akárhogy is, létezhet néhány variáció a talaj típusával összefüggésben, például a különösképpen koptató hatású gránit talajok esetében rendkívül körültekintően kell megválasztani az átállás kezdetének idejét. Ám, ha követjük az előző kérdésben vázolt stratégiát, nem ütközhetünk problémába.
Mondhatjuk, hogy a röntgenfelvételek megmondják nekünk, hogy a lovunk tud-e mezítláb élni, vagy sem. Megcáfolhatatlan igazság, hogy léteznek lovak, amelyek nem tarthatóak mezítláb, még ha az életkörülményeik alkalmasak is lennének rá. A csikók rossz menedzsmentje, rossz életkörülmények, helytelen munka, és rossz kovácsolás miatt léteznek lovak károsodott és deformált ujjpercekkel, különösen a harmadik esetében, amelyeknél idősebb korukra visszafordíthatatlan károk keletkeznek, és ezek az állatok csaknem állandó ortopédiai ellátásra, vagy életterük minimalizálására szorulnak. Akárhogy is, ezeknek a lovaknak a száma jóval kisebb, mint ahogyan azt sok ember, a legtöbb kovács, és majdnem minden állatorvos gondolja.
Például: abból a 200 lóból, amelyekkel dolgozom, 4 esik ebbe a kategóriába, ami 2%-ot jelent.
Ahogyan más körmölőktől tudom, ez az arány általában 2-5% közé esik. Nem 40%, vagy 30%, még csak nem is 25%.
Tegyük rendbe az étrendet – mit kellene a lónak ennie?
Ez nem az én szakterületem, és tévedhetek is e tekintetben, de a szalma, abrak és lucerna alapú, napi kétszeri etetésre alapozott takarmányozás nem éppen a legjobb rendszer!
Tudom, hogy a vegyes réti szénára alapozott étrend, napi többszöri, kisebb adagra bontva a legmegfelelőbb. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ez is a legelés helyettesítője. Ezért, egy kollégám és én tanulmányokat készítünk a direkt legeltetési lehetőségekről olyan legelőterületeken, ahol őshonos, nem vetett, vegyes füvek teremnek, műtrágyázás és gépesítés nélkül, osztott legeltetéssel kezelve, nem szorosan Allan Savory és José Luis az „elsivatagosodott” területek legelő állatokkal történő rehabilitációjára és ősgyepes területekké alakítására tett javaslataira építve. Ezek a vizsgálatok jelenleg folynak, korai lenne még következtetéseket levonni. Sokat írtak már a témában szarvasmarhákra és juhokra vonatkoztatva, ám gyakorlatilag semmit lovakról. Az ösvény-rendszer és a legelő keresztezését használjuk, mindkét összetevő legjobb elemeit felhasználva.
Tegyük rendbe az életvitelt – mik a legjobb életkörülmények?
Nagy területek legelési lehetőséggel, jó minőségű, a lehetőségekhez mérten ökológiai (vegyszermentes) széna, tiszta víz, tiszta környezet, amennyit csak lehetséges, más lovak társasága, változatos talajadottságok, helyes munka és edzésprogram, és naprakész információkkal ellátott szakemberek, akik tényleg szeretik a lovakat.
Mennyi mozgásra van szüksége a lónak, és lehet-e egy istállózott ló is mezítlábas?
Uff. Még egy a mezítlábas „egymillió dolláros kérdések” közül. Nos, abból, amit én láttam, a mozgás nem lehetne kevesebb napi 6 km-nél, fenntartva a csökkentés lehetőségét az ízületek és a paták egészségének függvényében. A megtett távolságnál majdnem, hogy fontosabb a talaj, amelyen a ló él és dolgozik, amely meghatározza a talp legerősebb stimulációját és ennél fogva annak vastagodását.
Folytatása következik!
2018.02.27., Írta: Linda Chamberlain
Forrás: The Horse´s Hoof, Fall 2016 – Issue 64, 20-23. oldal
Fordította: Mráz Edina
2018. február 3-4-én tartott kurzust Christofer Dahlgren, Bent Branderup klasszikus iskolája, az Academic Art of Riding mestere Kajászó-Szentpéterpusztán, Dr. Gőblyös István lovardájában.
A svéd lovasmester két napos kurzusán a lovasok edzései mellett elméleti előadásokon is gyarapíthatták ismereteiket a résztvevők.
Az előadások interaktívak voltak, a közönség kérdéseire és érdeklődésére épülve adtak széleskörű, az alapokig visszavezető ismereteket.
A hét lovas gyakorlati edzéseit szép számú, és igen kitartó nézőközönség követte végig a szombati nyirkos, hideg időben, és a kicsivel kellemesebb vasárnap délelőttön egyaránt.
Az edzések igen sok tanulsággal szolgáltak. Örömteli volt tapasztalni azt a hozzáállást, amely nem elsősorban a lovasok „lelki kényelmét” tartotta szem előtt, hanem a fejlődésüket. Értve ezalatt, hogy Dahlgren motiváló stílusban, és magától értetődő módon kanyarodott vissza egészen az alapokig mindegyik lovassal, azok rutinjától, „státuszától” függetlenül. Azt is öröm volt tapasztalni, hogy a lovasok milyen alázattal, figyelemmel és fegyelemmel fogadták ezt, és dolgoztak együtt a mesterrel a feladatokban. Példás, motiváló és produktív hozzáállás jellemezte a kurzus egész légkörét.
A munka nagyrészt minden lovassal visszanyúlt egészen a helyes elengedtetés, nyújtás témaköréig, amely helyes mértékben és tartásban alkalmazva hozzásegít ahhoz a fizikálisan és mentálisan egyaránt relaxált állapothoz, amelyben a lóval bármilyen további lépés, a tanulás lehetségessé válik. Az elengedettségre építhető fel a könnyed reakciókészség a segítségekre (engedelmesség), majd az egyensúly, és végül a kerekség és összeszedettség.
Rengeteg figyelmet fordított a puhaság, fesztelenség keresésére és megtartására, melyet segít a kéz érző munkája, a nyújtott és feljebb igazított állapotok rövidebb etapokban történő váltogatása, és ami kiemelten fontos, a lovas teste, amely egyértelmű jelzésekkel kommunikál a ló felé, valamint a lovas energiájával való hatékony kommunikáció. Rendkívül érthetően magyarázta el annak fontosságát, hogy a lovas a testével, egész ülésével mindig előrefelé, a mozgás irányába hasson és haladjon, ugyanúgy a váll és csípő kontrollját, vagy az összeszedettséget szolgáló feladatokban is. Az energiák megfelelő használatánál a résztvevő lovak némelyikének segítségével a gyakorlatban is jól reprezentálható volt, hogy a rebbenékeny, vagy túl aktív lóval szemben (sem) megfelelő taktika a nagyon alacsony energiaszinttel való hozzáállás, hiszen így a ló nem kap „vezetést”. A lovas energiaszintjével való játék a kulcs a „heves” lovak figyelmének és relaxált állapotának eléréséhez.
A segítségekre való figyelmesség eléréséhez apró részletekre bontotta a váll és csípő kontrollját szolgáló feladatokat. A legtöbb lovasnak éppen az volt a feladata, hogy ne akarjon mindenáron vállat be, vagy farat be feladatokat lovagolni, hanem elégedjen meg kevesebbel, csak azt előkészítő, finom kimozdításokra való helyes reakciókkal a lovak részéről – a kevesebb több, a fokozatosság elengedhetetlen a helyes lóképzésben.
Információban gazdag, hasznos és motiváló kurzusnak lehettek részesei a lóval, vagy ló nélkül résztvevők egyaránt. Köszönet a lehetőségért!
2018.02.26, kép és szöveg: Mráz Edina
Frissítve: 2022.08.30.
Számos különböző elképzelés kering az országban a hackamore-ról és annak használatáról. Sokak számára misztikusnak, funkciója pedig megfoghatatlannak tűnik. Hogyan lehet egy ilyen egyszerű elképzelés ennyire összetett, mely túlmutat a hagyományos gyapjúfestők által használt árnyalatok széles skáláján. Itt csak néhány információt emelünk ki a hackamore-ról.
A „horsemanship”-ről
Amit a hackamore használata során a jó kezű lovasok hamar megtanulnak, az az egyszerű tény, hogy azok a manőverek és gyakorlatok, amit a csikózablával a lóval meg lehet „csináltatni”, ugyanezen feladatokra a hachamore-ral a lovat „tanítani” kell. A legértékesebb, amivel a hackamore hozzájárul a képzési folyamathoz, a lovas hiányosságainak felfedése. Kevesen ismerik és értik ezeket az előnyöket. A hackamore használata során esszenciális, hogy a lovas helyesen készítse elő manővereit és tökéletesen támogassa a kéréseket, melyeket a lovaglás során kér. A lovas testhelyzete, testsúlyáthelyezése, időzítése és érzékenysége helyes kell, hogy legyen azért, hogy a hackamore-os ló le tudja ezeket fordítani. Az üzenet, melyet a hackamore maga közvetít annyira finom, hogy a ló érezni fogja a kísérő segítségeket, melyek a lovas lábától, súlyától és helyzetétől érkeznek, hogy megerősítse az üzenetet, mielőtt az hatásba lép. Ha a lovas testsúlysegítsége nem megfelelő, vagy nem következetes kéréseket ad máshol, a ló hamar el fogja veszíteni a bizalmát a hackamore kéréseivel szemben és zavarodottá, rendetlenné válik. A hackamore egyedülálló karakterisztikája az, amivel talán leginkább hozzájárul a lovas világhoz. Sikeres alkalmazása a horsemanship-nek és a jártasságnak egy bizonyos szintjét igényli. A cowboy-nak ismernie és értenie kell minden járulákos kérést, melyet használ, hogy lovát megfelelően tudja pozícionálni az előtt, mielőtt azokat a hackamore használatával megtámogatja.
Ennek okán a hackamore használatának fázisa kulcsfontosságú. Tanítja, és megerősíti a lovasban az elképzelést, hogy a lovat tanítani kell arra, hogy az üzenetekre, a későbbiekben jelekre válaszoljon a végső fázisban, amikor a lovat zablával lovagolják. Kiemelten fontos hogy a lovas tudja, hogyan készítse elő, támogassa és közvetítse kéréseit következetesen minden olyan eszközzel, mellyel dolgoznia kell.
Az állat természete
A hackamore használata egyedülálló érzést hordoz. Azoknak, akik sosem használták, a mechanikája és a funkciója egyszerre tűnik egyszerűnek és összetettnek.
Bár a ’mecate’ alkalmazásához mindkét kézre szükség van, gyakran emelik ki, hogy a lovas egyszerre csak egyik, vagy másik kezével gyakoroljon nyomást, de soha egyszerre mindkettővel. Még a megállásnál és olyan manővereknél sem, melyek természetükből adódóan egyenesek és kiegyensúlyozottak, akkor is csak az egyik, vagy a másik szár vezeti a lovat, hogy azokat végrehajtsa. Ez az egyedülálló tulajdonság, ez a technika, melyet gyakran zablás lovaknál is alkalmaznak az „értő” lovasok, nem csupán ajánlatos, de kötelező a hackamore használata során. Azok a lovasok, akik mindkét kezüket egyszerre helytelenül használják a hackamore-ral, hamarosan megrekednek a lovaglással és a képzésük ellentétes irányt vesz ahhoz képest, amerre haladni szeretnének.
Még egyszer, az egy szár használata teszi teljessé a képet. Például, nyomás alkalmazása egy szárral olyan manőverek esetén, melynek végrehajtása egyenességet kíván a lótól, azt igényli a lovastól, hogy kiegyensúlyozza a kérést minden más szükséges támogató testtartással, mely segíti a lovat abban, hogy egyenes maradjon.
Megérteni azt, hogy nem csak amolyan halott súlyként ülünk a ló hátán a kezünkkel ide-oda húzogatva azt semmi más által nincs tisztábban kommunikálva, mint amikor megbirkózunk a hackamore használatával.
A vezető
Egy másik fontos jellemzője a hackamore-nak a kiegyensúlyozott temperamentum és jó döntéshozó képesség fejlesztése, természetesen a lovasban.
A siker, amit a buckaroo a hackamore használatával elér, döntések sorozatának eredménye, melyet a hackamore mindennapi használata során hoz. A győzelem és a kudarc közötti különbség annak tudásának függvénye, milyen eszköz és ló szükséges az adott munka elvégzéséhez. Vannak olyan feladatok, melyek nem feltétlenül egy olyan lónak valók, melyet nemrég kezdtek hackamore-ral lovagolni. A ménest terelni egy friss, ropogós reggelen jó példa lehet erre. Egy fiatal lovat megijeszthetnek az összeverődő állatok és elmulaszthat figyelni a hackamore-tól jövő finom utasításokra. Megérteni azokat a nyomásokat, melyek gyors és ösztönös reakciót váltanak ki a lóból, segítik a cowboy-t, hogy jó döntéseket hozzon. Lassabb, csendesebb feladatok, melyek elegendő időt hagynak a lónak arra, hogy meg tudja különböztetni az utasításokat és azokra helyesen tudjon válaszolni, megfelelőbbek, különösen a hackamore használatának első időszakában. A lónak bizonyos időre van szüksége, hogy megértse a kéréseket és azokra magabiztosan tudjon reagálni. A magabiztosság a következetességre épül. Sajnos azok a lovak, melyeket következetesen megtanítottak „átmenni” a hackamore-on, hasonló magabiztossággal fogják azt tenni. A hackamore használatával kiválasztott munka iránti felelősség a buckaroo egyik eszköze a sok közül, mellyel megalapozza sikerét. Helyesen használva azt, a hackamore használatával eltöltött idő alatt fogja a buckaroo először megérezni az „egység” valódi érzésének első momentumait. Nincs más olyan eszköz, mely helyettesíteni tudja azt a finom kapcsolatot, melyet a hackamore-os ló kezd érezni és válaszaiban magabiztos lenni.
Az elme az erő felett
Végül, talán a legfontosabb döntés, melyet a cowboy hoz a játéknak ebben a fázisában az, hogy hogyan fogja magát kezelni. A hackmore – jobban, mint más, korai képzési fázisban használatos eszköz – igényli, hogy használója képes legyen kontrollálni érzelmeit és reakcióit, miközben a lovával dolgzik. Nincs helye indulatnak és túlreagálásnak.
Ha a buckaroo nem tudja kontrollálni reakcióit, a hackamore tönkre fogja tenni. Egyetlen dühroham, egyetlen illékony nap örökre elronthatja a hackamore-os lovat. Van egy mondás, miszerint „nem az izom teszi az embert”, és ez igaz a hackamore-os lóra is.
Ezért, a hackamore használata egyfajta ellenőrző listát ajánl a jövőbeni kantáros lovasnak. A megfelelő hozzáállás fenntartása olyan jellemvonás, mellyel a feszítőzablát használó lovasnak rendelkeznie kell. A hackamore használata kitűnő módja annak, hogy megmérettessenek azok a jellemvonások, melyek később a zablás ló kezeléséhez szükségesek.
Ironikus, hogy a szerény hackamore az, mely megkérdőjelezi a lovas ego-ját mindjárt az elején. A lovas nem lesz képes a sikerre, csak akkor, ha a saját fejében lévő hangokat elcsendesíti és ehelyett azon finom üzenetek ezreire figyel, melyeket lova küld neki.
Nos, lánccsilingelés, az ezüstön megcsillanó nap nélkül a hackamore-t használó lovas csendesen a kantáros lovas előtt helyezkedik el. Ettől a ponttól a buckaroo feladata, hogy a háttérbe olvadjon és az alatta lévő lovat fényesítse.
Minden változás látszódik a lovon, ahogy fejlődik a hackamore-on keresztül, de a valódi változás annak az embernek a szívébe vésődik, aki a hátán lovagol.
